Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)
1884-10-10 / 237. szám
p pitik évfolyam. Kolozsvár, péntek, október 10, 1884. SZERKESZTŐI IRODA : Iidtfily-utCM 16. m. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egyes szám ára 5 kr. I Judaik U pEllenzéku mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. Negyedévré ... 4 frt. Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. I jj# Itt......................16 frtfjÍTrt.................. 8 frt. ELLENZEK. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 20 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek girmond sora után 20 kr. fizetendő. In AZ „ELLENZÉK" TÁRCZÁJA 1884. október 10. Sámi László beköszöntő beszéde. Sámi László e beszédét Ziláhon tartáta szept. 23-án, midőn a Wesselényi-féle tanszéket tlcikli Mestert és később barátja Ilri Ferencz, a protestáns tanügy e kiváló alakja üdvözlé a tanszéken, hami eleméde programot, melyhez egy életen át, 35 fő tanári működés alatt hit volt; pedig élete nem egyszer kanoalitott a héberek pusztai bujdosásához. Nem állott »haladat istenén kívül idegen bálványnak tót- A beszéd irálya már elárulja a későbbi nagy szí- ideg lelkesedés, tartalmát enthuziasmus jellemzi. kitró szava, melyet tett követ. Először jelenik meg 'konkittatlan teljességiben. Jól tudom, hogy a mint e helyre lé- Pd, egy oly pálya kezdetén állottam meg ' e'y ügy mellé szegödék, mely közönséget És pedig a közönség közül nemcsak a büléket, kik a tanodának, mint egy másik anyának át adják gyermekeiket , hanem mindazokat, kik az iskola által adott•«j benyomások egészbeni kitörülhetetlen^Két,a fejlődni itt kezdő belső ember kifo- Afit & külsőre — tehát az életre — istrik; érdeklő minden hő kebbi hazafit, ki hazát még jövőjében is szereti , mert a jövője a gyermekekben van, a nemzet ifirtása a gyermekekben következik. Jogosan megvárhatni tehát tőllem, a közügy körül forgolódótól, hogy elveihelyek pályámon, mint megannyi vezértüzek kalauzolnak, megismertessem s keblemet úgy szólva, föltárjam. Én ezt teendem, midőn elmondom miben tartom ez és minden iskola s következőleg a tanítók hivatását. Hogy a mondandókat legyen miből lekövetkeztetni, és hogy inkább is érthető legyek, előzményül azt vallom be, mi szerintem az ember rendeltetése a földön. Haladás a tökéletesebb felé! És ez nem csak az ember, de a mindenség rendeltetése. A világra nézve egy nagy költő ezt igy fejezi ki : Haladj ! ez az isten parancsszava az egész mindenségben : Nyugalom s visszatérés soha és sehol nincs, a mi jég volt és él, láng és fénnyé lesz; föld méhében az érez arannyá változik, tenger fenekén a hab drága gyöngygyé, ott fenn a magasságban a meggyűlt gáz csillaggá lesz, itt alant a göröngy emberré. Itt már megszűnnék az isten parancsszava ? Nem ? Ember a symbolicus lajtorján, melyet Jákob álmában láta, civilisatiókról civilisatiókra szüntelen tökéletesedik s halad az isten felé és ebben semmi sem tarthatja vissza, mert: »Magna et generosa res est animus humanus, uullos sibi poni, nisi communes et cum Deo terminos putitur.“ — És ez Örök létnek záloga. Ez állításom bizonyítására erősségeimet az emberiség megtett lépéseiből akarom vonni, tehát egy kevés ideig a múlt felé lettek fordulva. Ha az ezredeket, mint az emberiség megtett útját végig nézzük, mi tűnik fel előttünk ? Az, hogy az egész út be van szórva, elvetett formák, elhagyott oltárok s elévült törvények romjaival. És ezen romoknak, melyek felett az értelemmel tett pusztításnak nyomai látszanak, mi a jelentése ? Ha az események elvét ki lehetne facsarni, mint valamely gyümölcs nedvét, meggyőződhetnénk, hogy nem más, mint az emberiség azon szüntelen törekvése, hogy tökélyesebb állapotra jusson s magát az istenhez közelebb vigye. Ha az emberiség örökös küzdési és törekvési alatt nem ily értelem rejlenék, akkor az isten könnyen elhallgatható okokból kegyetlen lenne világához és teremtése czélnélküli. De hogy meggyőződjünk, mikép a romoknak azon értelme van, mit mondok, nézzünk vissza a civilisatiók során, melyek mind megannyi szövétnekek világitanak az emberiség útjában és nem azt látjuk-e, hogy minden elhasznált civilisatió végpislogásánál egy újabb és tökéletesebb civilisatió szövétneke gyűlt fel. Egyyptom civilisatiójánál a görög, a görögnél a római, és midőn a római civilisatió az ismeretes föld felett kiterjedne, a szüntelen teljesebb világosságot kereső emberiség szemei előtt felderül egy újabb civilisatió első sugára. És itt megjegyeztetni kérem, hogy az erő helyett, mi a római civilisatió alapja valt, ez új civilisatió elve a szeretet, mit W emberiségnek általa tanított legelső fölkiáltás: Mi atyánk! helyesen bizonyít. E felkiáltás értelmének valósításában áll a keresztény civilisatió hivatása. A pogányság legyőzve, az ég a földdel kibékítve, azaz a megváltás bevégzett ténynyé válva, akkor leend, midőn civilisatiónk e hivatását betöltendi. Ennek megközelítésére mindenik keresztény század tett valamit, még akkor is, midőn a süni sötéten keresztül, csak alig látszhatott az uj sugár fénye. Egyik egy, másik más eszme által lelkesittetett, de a czél mindig egy vala: — közeledni az istenhez ! De egy lépés a czél felé mind a szellemi, mind az anyagi embernek mennyi küzdésébe került! Eddigelé még minden igazság vértanukat kívánt, minden eszme öldöklő fegyverekkel nyithatott magának utat. Csak a legközelebbi századra hivatkozom. E század vezéreszméjének, mely a szabadság és egyenlőség volt, vérrel keresztelt apostola nem egy nagyszerű forradalom vala-e? És e forradalom küzdése közben menynyi ember vérzett el, mennyi eszme sebesittetett és csonkittatott meg, míg a forradalom szelleme — de csak ellenségei hite szerint — Waterlónál, az új idő e Galgotháján eltemettetett, a mi hitünk szerint pedig dicsőségesen föltámadott. De civilisatiónknak a Verestengeren is át kelle jönnie, mielőtt korunknak programoiul átadható e két vezérlő eszmét: humanitás,fraternitás! Csak e testvéreszme segítségével lehet az embert, istennek e bukott képét fölállítani egész méltóságában, mint valami szent szobrot, csak ezáltal lehet visszaidézni homlokára az istenség elsötétült sugarait; irigység, gyűlölség, önzés, mit én tudom még mi nagyszámú kíséretétől a bűnöknek, csak e testvéreszme valósítása által lehet őket megszabadítani. E testvéreszmék valósításában áll tehát századunk és az egyes nemzetek, mint az emberiség családjában meg annyi egyéniségek betöltendő hivatása. Mily szent és nagyszerű hivatás ! Még ha Utópiai ábránd és mind az ilyenre mondani szokták; rám nézve még igy is vigasztaló, mert jól tudom azt, hogy az Utopia, ha észszerű, mindig szabadabb emberiség bölcsője, mert Seneca szerint: »Ratio diis hominibus communis, base in illis consummata est, in nobis consummabilis." De e századról, melynek én a múltak átgondolása után ily fölséges hivatást tulajdonítok, ellenei, kik a fényt nem állhatják és kik a fennálló formák szűk határán túl nem tudnak nézni, azt mondják: atheus scepticus, materialista, revolutionarius s mit én tudom még mi minden." E vádpontokat, melyek miatt a haladást akarják interdictum alá vetni, megczáfolja az élet s megczáfolják azon adatok, melyeket még mutatni sem kell, oly igen szembetűnök. (Folyt. kov.) : görgényi vadászatok után. Egyik jellemvonása a magyar faj- i it, hogy fejedelmeit tiszteli, az uralkodó dynasztia minden sarjában állami he szilárdságának egyik zálogát tisz Jiei, örömeit és viszontagságait meg- iijtjs s az önéletéhez csatolt trónnak Irényét és függetlenségét utolsó csepp Iráével is támogatni kész. Ez onnét van, mert magát a ma spír nemzet egy évezred óta a fejedelem szent személyétől elválaszthatlan uyanazon egy organizmusnak érezte, hely üdvét egyedül úgy képes fellelni, ha ezen nagyszerű, a gondviseléstől boldogságra teremtett organizmus mintesti és szellemi működései zavarban összhangzásban működnek. Ez okból nemzeti dynasztia kell s Magyarországnak, nem különben ma- Ipar nemzeti dynasztiává lenni az uralkodó család érdekében áll. E két tétel összevág a ki vonhatná azokat kétségbe? Magyarország azért szenvedett s a magyar nemzet hátra maradott azért, mert királyság vala királyság nélkül, lévén a német császárok szent korona birtokában, melyet visiltek anélkül, hogy az országot és népet ismerték, érdekeivel törődtek volna. Mindössze is az arisztokráciának elvonása által az udvari befolyást erősiteni s a katonaság szedése által a császári ház hatalmát növelni volt törekvése a fejedelmeknek, kik idegenek maradtak trónra léptüktől halálukig. Magyarország egy nemzeti dynaszti fényében és gondoskodása alatt felfogna virulni szellemi és anyagi tehetségeinek egész erejével; állami egységes monarchikus intézmények szilárdsága a fensége által nagyot nyerne, mivel a magyar király előtt minden alattvalója önként meghódol. Európában égés és más állása van a magyar nemzetnek, ha nemzeti királyok uralkodnak felette, mintha appendixe marad az osztrák császároknak. Ausztriával szemben a ország függetlensége csak úgy van biztosítva visszaesések ellen s az államjogi paritás csak úgy nyer kifejezést, ha az uralkodó család s az udvartartás magyarsága Budán tartható kifejeára talál; hazánk érdekei, a folytonos megkárositástól nem lesznek mindaddig mentve, míg a dynasztia Magyarország helyzetét szintél-szinte nem ismeri, a magyar nép felfogását nem érti és abban nem osztozik. Mi ez okból teljes örömmel részt aszunk minden legkisebb mozzanaton, amely az uralkodócsalád s nemzet közti lehetősége megvan annak, hogy érintkezhessenek egymással s ez által egymás iránti rokonszenvnek csirái fakadjanak a keblekben. De nem tagadjuk, hogy csak mulatság, ennek az előidézésére — nem elégséges. Mulatozás, poharazás közt szerethetjük ideig óráig egymást, de valódi barátság nem fejlődhetik ki. A tántorithatlan — sírig tartó barátság s ez által az egymás iránti becsülés csak ott fejlődhetik, ahol egymást komolyan tanulták megismerni, s ez ismeretség állandó kapcsot vont közéjük. A pompa, fény elvakulhat ideig, de lelkünket lekötni állandóan — nem képes! Mi meg vagyunk győződve arról, hogy a leendő magyar király jól találja köztünk magát, midőn medvékre kell vadászni, s ez adás alatt szabadulhat az udvari szigorú szabályok alól; de a trónörökösné ajkairól hangzó magyar dalok, s a trónörökösnek magyarul elmondott toasztjai el nem kábítunk annyira, hogy térdet hajtva, teletorokkal kiáltsuk: „lásd édes magyar nemzetem, mennyire magyar a dynasztia!“ Nem ily csalóka reményekkel nem ringatjuk magunkat. Komoly tényeket várunk, s akkor letesszük gáncsoskodó fegyverünket. De amíg mi nem látunk Budapesten magyar udvarháztartást, amig az uralkodó s fia mellett osztrák urakat látunk nagyobb tömben, amig Magyarországra csak idő tölteni jönnek, de ha azt végzék , azonnal Isten hozzádot mondanak szép hazánknak ... No ekkor ne csodálkozzanak tizenhárom próbás mamelukjaink, ha keblünket a most lefolyt görgényi vadászatoknak a híre, erőssen nem dagasztja. Elvégre mulatni nem csak a hozzánk hasonló közönséges emberek szeretnek, de még az oly magas polcton állók is. Régi igazság azonban, hogy mulatozás és komoly becsülés közt még nagy a különbség. Üljön csak többet az uralkodó család köztünk, mutassa lépten-nyomon, hogy megérti helyzetét, amely más nem lehet, mint az, hogy a dynasztia fennállásának talaja csak Magyarország lehet; ha mind ezt látni fogjuk, akkor mik is örömest részt veszünk az udvar mulatságainak szemlélésében; de mindaddig, amíg a leendő magyar királyt, csak medvevadászatok alkalmával tisztelhetünk hazánkban, mindaddig a hazánk irányában mutatott szimpátiákra — nem adunk semmit, egyszerű időtöltés az egész, amelynek mi komoly következményeket nem tulajdonítunk. Tizenhét éve, hogy az uralkodó család , a nemzet kibékült egymással, s e tizenhét év alatt mondhatjuk sokra vittük, a midőn vadászatok alkalmával kell konstatálni, hogy él még a leendő magyar király ! Tövis. Politikai hírek. — Pauler és Tisza A Magyar Igazságügy czimű szaklapban dr. Pauler Tivadar igazságügyminiszter ellen intézett s tegnap általunk említett támadásban, mint fővárosi lapokban olvassuk, Cserneghi legfőbb stélőszaki tanácselnök és Manoilovich Emil bírónak semmi részük sincs. Vesszük tudomásul. — A ráczkevei kerület függetlenségi választópolgáraihoz dr. Halász Grejza nyilatkozatot intézett, melyben okát adja, miért igyekezett őket, lebeszélni több alkalommal kifejezett elhatározásukról, hogy a legközelebbi választás ellen, melynél ő 1243 szavazatot nyert a képviselőnek 1333 szavazattal megválasztott Böldváry Miklós kormánypárti ellenében, kérvényt nyújtsanak be a képviselőgyűléshez. Nem azért — mondja a nyilatkozat — mintha ez ellezése a választás megtámadására alkalmas érvek és adatok hiányából vagy gyengeségéből származott volna. Ily adtok oly nagy számmal vannak, hogy ha igazság volna a magyar földön, fele is elég volna a választást megsemmisíteni! De azért mégis azért ellenzi a választás elleni petíció megfolyamodását, mert a jelen viszonyok közt a kérvényezés hiábavalósága nyilvánvaló, ahol a kormánypárti képviselő ellen van intézve. Tisza Kálmán élet halál ura a országgyűlésen, melynek többsége a legtörvénytelenebb kormánypárti választást sem semmisiti meg. — Bosznia és a császárok találkozása. A három császár-találkozás által felidézett combinatiók hosszú sorát a »Times" szentpétervári levelezője a következő új feltevéssel toldja, meg : Skiernieviczeben abban állapodtak meg, hogy Ausztria Magyarország elő fogja mozdítani Bolgárország egyesítését Kelet-Ruméliával és biztosítni fogja Szerbia függetlenségét, viszont a hatalmak beleegyezésével annektálni fogja Boszniát és Herczegovinát. — Románia és a mi trónörökösünk. Rudolf trónörökösnek é« fenséges nejének a román királynál tett legutóbbi látogatását Bismarck lapja, a „NI. Alig. Ztg.“, igen rokonszenves világításba helyezi. «Rudolf trónörökösnek és nejének látogatása a román udvarban — mondja a nevezett lap — s huzamosabb tartózkodásuk Romániában különös jelentőséggel bír s kiváló bizonyítéka azon viszonynak, melyben Ausztria-Magyarország és Románia uralkodói és kormányai egymással élnek. Ez a román sajtó részéről nagyobbrészt örömmel fogadott esemény csak nyer jelentőségben az állás folytán, melyet a fiatal ország a német-osztrák békeszövetséghez való csatlakozása által nyert. Mindinkább terjed Romániában az a meggyőződés, hogy a román politikának ez állandóan tanúsítandó magatartása felel meg egyedül az ország igazi érdekeinek s csupán ez biztosíthatja jövőjét. Ez által a politika által Romáia a berlini szerződés által az Al-Dunánál megszabott állapotok megőrzésének factorává lett s az al-dunai államok békéjének egyik biztosítója. Az osztrák-magyar trónörököspár legutóbbi látogatása Sinaiában, habár nélkülözte a politikai jelleget, mindazáltal újabb kifejezést adott Románia e helyzetének s megerősítette a román királyságnak a német-osztrák szövetséghez való jó viszonyát." — Az állami adóvégrehajtók examenje. Az állami végrehajtók által leteendő vizsga tárgyában a pénzügyminiszter következőkép intézkedett: A szakvizga szóbeli és írásbeli. A szóbeli vizsga tárgyát képezi : a) a közadók kezeléséről szóló 1883. évi XLIV. t. sz., b) a magyar kir. adófelügyelők működési köre iránt 1883. évi 73.662. sz. a. kiadott »Utasítás“ és ennek A) B) C) D) és E) hetük alatti mellékletei; c) az adóhivatalok szolgálatára vonatkozó utasítások és szabályrendeletek gyűjteménye XII. fejezetének azon részei, melyek nem kizárólag adóhivatali, hanem általános szolgálati viszonyokra vonatkoznak, végre d) a pénzügyminisztérium ügykörére vonatkozó szolgálati szabályok, főbb pontjaikban. Az írásbeli vizsgálat tárgyát a végrehajtási eljárás folyamán kiállítandó jegyzőkönyvek, értesítések, felhívások és jelentések szerkesztése képezi. A postai takarékpénztárakat, melyek olyan üdvös versenyt idéznek elő az uzsoráskodó részvénytársasági takarékpénztárakkal szemben, már Németország is meghonosítja; az erre vonatkozó törvényjavaslat már elkészült s jelenleg a porosz államminisztérium előtt képezi tanácskozás tárgyát. Mielőtt a javaslatot a szövetségi tanács elé terjesztenék, amely különben a községi és kerületi takarékpénztárakat lehetőleg kímélni fogja, azt előbb az államtanács elé fogják terjeszteni. Az akadémiáról. Az akadémia viselkedését ma a Fővárosi Lapok veszi Konczkés alá. A Böhm Károly ügyében remélli, hogy Fraknói úr megadja a felvilágosítást, de különben a hibát — legyen az akár mellőzés, akár elnézés — nem mentegeti. A Péczely pályázatnál elismeri, hogy Gyulai és Szász Károly saját lelkiismeretük szerint jártak el — amit senki sem von kétségbe, mert nekünk nem a lelkiismeretekkel, hanem a tényekkel van dolgunk — de hozzáteszi, hogy különösen a Bartók darabjának olyan előnyei vannak, melyek érdemessé tették azt a díjra. A hibát tehát abban találja, hogy nevezett bírálók igen magas mértéket alkalmaztak. Jól van. De honnan veszik a jogczímet oly magas mérték alkalmazására? Ki bízta meg őket azzal, hogy rubrikázzanak, s ami nem fér a rubrikákba, vagy ami be nem tölti annak biablon ablakait, annak ne adják ki a pályadíjt? Ily kérdésekben az utolsó fórum: a néző és olvasó közönség. Mert a színműveket nem a Gyulai Pál számára írják, hogy azokat centiméteres kíspadjára feszítse, hanem a nemesebb élvezetek után vágyó nagy közönség részére. Ez a közönség pedig már előnyösen döntött Kendi Margit fölött mielőtt az akadémikusok fölállították volna a maguk mértékét. Mindenki tudja, hogy ez a mérték: nem érték. »Heródes“ megütötte a mértéket, de azért nem kell a közönségnek. A »Bizalmatlanok“ szintén megütötte a mértéket, de soha még csak előadásra sem került. Ilyen példa nagyon sok van. Azt mondják a bírálók, hogy a költői becs karöltve járjon a történeti hűséggel. Vagyis, hogy sem a történeti hűséget a költészetnek, sem azt a történeti hűségnek áldozatul hozni nem szabad. No hát ez még nem abszolút igazság az aesthetika terén. Vannak, akik így kívánják, vannak akik nem így kívánják , s a bírálók egyike sem olyan tekintély, hogy indokolás nélkül meghajoljunk véleményük előtt. De elfogadva ezt a mértéket, határozottan állítjuk, hogy Bartók nem vétett e szabály ellen. Darabja visszatükrözi azon kor törekvéseit, szellemét, pártoskodását és felfogását. Ugyanazon eszmék lüktetnek darabjában, mint a XVI. század Erdélyjének társadalmában és politikájában. A két Báthory, Kendi, Carilli, jellemfestése történethű. Márpedig a bírálók történeti szempontból emeltek ellene kifogást. Pulszky Ferencz a mai Pesti Hírlapban egyszerűen oldja meg az akadémia védelmét. Azt mondja, hogy a darabok nem abszolút becsűek, tehát a díj nem volt kiadható. Hát Pulszky vagy nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy ezen pályázatnál az abszolút becs nem kívántatik. A Böhm Károly ügyében Fraknói úr ma nyilatkozik. Azzal védi magát, hogy bizonyos Takács nevű segédtitkár kezén »Az ember és világa" czimü könyv eltévedt. Ezért nem bocsátották a művet pályázatra és ezért nem írtak róla bírálatot. Szép vigasztalás. E pályázatok 7 éves cyclusokra vannak osztva. Az író tehát váljon még 7 évig. Hátha akkor is eltéved a könyve ? Aztán, nem lehetne az akadémikus uraktól legalább annyit megvárni, hogy a saját szakmájukba vágó s a magyar könyvpiaczon megjelent művekről, miután a köteles példány amúgy is beküldetik az akadémiának, tudomást vegyenek? Hogyan vezetik és ellenőrzik ők a magyar tudományos életet, ha még a közkézen forgó könyvekről sem tudnak ? A felirati javaslatok. Két pártnak a felirati javaslata már elkészült: a függetlenségi és negyvennyolcas párté és az antiszemitáké. E javaslatokat a P. N. után a következőleg ismertetjük : I. A függetlenségi és 48-as párt javaslata A függetlenségi és 48 as párt felirati bizottsága tegnap ülést tartott, amelyen Iványi Dániel előterjeszti az általa fogalmazott válaszfelirat tervezetét. Hangsúlyozza a tervezet mindenekelőtt azt, hogy az ország