Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)

1884-10-10 / 237. szám

p­ pitik évfolyam. Kolozsvár, péntek, október 10, 1884. SZERKESZTŐI IRODA : Iidtfily-utCM 16. m. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK­ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egyes szám ára 5 kr. I Judaik U pEllenzéku mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. Negyedévré ... 4 frt. Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. I jj# Itt......................16 frt­fjÍTrt.................. 8 frt. ELLENZEK. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. KIAD­Ó­HIV­AT­AL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 20 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek girmond sora után 20 kr. fizetendő. I­n­ AZ „ELLENZÉK" TÁRCZÁJA 1884. október 10. Sámi László beköszöntő beszéde. Sámi László e beszédét Ziláh­on tartá­ta szept. 23-án, midőn a Wesselényi-féle tanszéket t­lcikli Mestert és később barátja Il­ri Ferencz, a protestáns tanügy e kiváló alakja üdvözlé a tanszéken, hami e­leméde programot, melyhez egy életen át, 35 fő tanári működés alatt hit volt; pedig élete nem egy­­szer kanoalitott a héberek pusztai bujdosásához. Nem ál­­lott »haladat istenén kívül idegen bálványnak tót- A beszéd irálya már elárulja a későbbi nagy szí- id­eg lelkesedés, tartalmát enthuziasmus jellemzi. ki­­tró szava, melyet tett követ. Először jelenik meg 'konkittatlan teljességiben. Jól tudom, hogy a mint e helyre lé- Pd, egy oly pálya kezdetén állottam meg ' e'y ügy mellé szegödék, mely közönséget És pedig a közönség közül nemcsak a büléket, kik a tanodának, mint egy másik­­ anyának át adják gyermekeiket , hanem mindazokat, kik az iskola által adott­­•«j benyomások egészbeni kitörülhetetlen­­^Két,a fejlődni itt kezdő belső ember kifo- Afit & külsőre — tehát az életre — is­­t­rik; érdeklő minden hő kebb­i hazafit, ki­­ h­azát még jövőjében is szereti , mert a jövője a gyermekekben van, a nemzet i­firtása a gyermekekben következik. Jogosan megvárhatni tehát tőllem, a közügy körül forgolódótól, hogy elvei­­helyek pályámon, mint megannyi ve­zértüzek kalauzolnak, megismertessem s keb­lemet úgy szólva, föltárjam. Én ezt teendem, midőn elmondom mi­ben tartom ez és minden iskola s követke­zőleg a tanítók hivatását. Hogy a mondandókat legyen miből le­következtetni, és hogy inkább is érthető le­gyek, előzményül azt vallom be, mi sze­rintem az ember rendeltetése a földön. Haladás a tökéletesebb felé! És ez nem csak az ember, de a mindenség rendeltetése. A világra nézve egy nagy költő ezt igy fejezi ki : Haladj ! ez az isten parancs­szava az egész mindenségben : Nyugalom s visszatérés soha és sehol nincs, a mi jég volt és él, láng és fénnyé lesz; föld méhé­­ben az érez arannyá változik, tenger fene­kén a hab drága gyöngygyé, ott fenn a ma­gasságban a meggyűlt gáz csillaggá lesz, itt alant a göröngy emberré. Itt már megszűnnék az isten parancs­szava ? Nem ? Ember a symbolicus lajtor­ján, melyet Jákob álmában láta, civilisatiók­­ról civilisatiókra szüntelen tökéletesedik s halad az isten felé és ebben semmi sem tart­hatja vissza, mert: »Magna et generosa res est animus humanus, uullos sibi poni, nisi com­munes et cum Deo terminos putitur.“ — És ez Örök létnek záloga. Ez állításom bizonyítására erősségeimet az emberiség megtett lépéseiből akarom vonni, tehát egy kevés ideig a múlt felé le­ttek fordulva. Ha az ezredeket, mint az emberiség megtett útját végig nézzük, mi tűnik fel előttünk ? Az, hogy az egész út be van szórva, elvetett formák, elhagyott oltárok s elévült törvények romjaival. És ezen romok­nak, melyek felett az értelemmel tett pusz­tításnak nyomai látszanak, mi a jelentése ? Ha az események elvét ki lehetne facsarni, mint valamely gyümölcs nedvét, meg­győződhetnénk, hogy nem más, mint az em­beriség azon szüntelen törekvése, hogy tö­­kélyesebb állapotra jusson s magát az is­tenhez közelebb vigye. Ha az emberiség örökös küzdési és törekvési alatt nem ily értelem rejlenék, akkor az isten könnyen elhallgatható okokból kegyetlen lenne vilá­gához és teremtése czélnélküli. De hogy meggyőződjünk, mikép a ro­moknak azon értelme van, mit mondok, nézzünk vissza a civilisatiók során, melyek mind megannyi szövétnekek világitanak az emberiség útjában és nem azt látjuk-e, hogy minden elhasznált civilisatió végpislogásá­nál egy újabb és tökéletesebb civilisatió szövétneke gyűlt fel. Egyyptom civilisatió­­jánál a görög, a görögnél a római, és mi­dőn a római civilisatió az ismeretes föld felett kiterjedne, a szüntelen teljesebb vi­lágosságot kereső emberiség szemei előtt felderül egy újabb civilisatió első sugára. És itt megjegyeztetni kérem, hogy az e­r­ő helyett, mi a római civilisatió alapja valt, ez új civilisatió elve a szeretet, mit W emberiségnek általa tanított legelső föl­kiáltás: Mi atyánk! helyesen bizonyít. E felkiáltás értelmének valósításában áll a keresztény civilisatió hivatása. A pogányság legyőzve, az ég a földdel kibékítve, az­az a megváltás bevégzett ténynyé válva, akkor leend, midőn civilisatiónk e hivatását be­­töltendi. Ennek megközelítésére mindenik ke­resztény század tett valamit, még akkor is, midőn a süni sötéten keresztül, csak alig látszhatott az uj sugár fénye. Egyik egy, másik más eszme által lelkesittetett, de a czél mindig egy vala: — közeledni az is­tenhez ! De egy lépés a czél felé mind a szellemi, mind az anyagi embernek mennyi küzdésébe került! Eddigelé még minden igazság vértanukat kívánt, minden eszme öldöklő fegyverekkel nyithatott magának utat. Csak a legközelebbi századra hivat­kozom. E század vezéreszméjének, mely a szabadság és egyenlőség volt, vérrel keresztelt apostola nem egy nagy­szerű forradalom vala-e? És e forradalom küzdése közben meny­nyi ember vérzett el, mennyi eszme sebe­­sittetett és csonkittatott meg, míg a forra­dalom szelleme — de csak ellenségei hite szerint — Waterlónál, az új idő e Galgo­­tháján eltemettetett, a mi hitünk szerint pedig dicsőségesen föltámadott. De civilisatiónknak a Verestengeren is át kelle jönnie, mielőtt korunknak pro­gramoiul átadható e két vezérlő eszmét: humanitás,fraternitás! Csak e testvéreszme segítségével lehet az embert, istennek e bukott képét fölállítani egész méltóságában, mint valami szent szobrot, csak ezáltal lehet visszaidézni homlokára az istenség elsötétült sugarait; irigység, gyűlölség, önzés, mit én tudom még mi nagyszámú kíséretétől a bűnöknek, csak e testvéreszme valósítása által lehet őket meg­szabadítani. E testvéreszmék valósításában áll tehát századunk és az egyes nemzetek, mint az emberiség családjában meg annyi egyéniségek betöltendő hivatása. Mily szent és nagyszerű hivatás ! Még ha Utópiai ábránd és mind az ilyenre mon­dani szokták; rám nézve még igy is vi­gasztaló, mert jól tudom azt, hogy az Uto­pia, ha észszerű, mindig szabadabb emberi­ség bölcsője, mert Seneca szerint: »Ratio diis hominibus communis, base in illis con­­summata est, in nobis consummabilis." De e századról, melynek én a múltak átgondolása után ily fölséges hivatást tu­lajdonítok, ellenei, kik a fényt nem állhat­ják és kik a fennálló formák szűk határán túl nem tudnak nézni, azt mondják: atheus scepticus, materialista, revolutionarius s mit én tudom még mi minden." E vádpontokat, melyek miatt a hala­dást akarják interdictum alá vetni, megczá­­folja az élet s m­egczáfolják azon adatok, melyeket még mutatni sem kell, oly igen szembetűnök. (Folyt. kov.)­ ­: görgényi vadászatok után. Egyik jellemvonása a magyar faj- i it, hogy fejedelmeit tiszteli, az ural­kodó dynasztia minden sarjában állami he szilárdságának egyik zálogát tisz­ Jiei, örömeit és viszontagságait m­eg- iijtjs s az önéletéhez csatolt trónnak Irényét és függetlenségét utolsó csepp Iráével is támogatni kész. Ez onnét van, mert magát a ma­ spír nemzet egy évezred óta a fejede­­l­em­ szent személyétől elválaszthatlan uyanazon egy organizmusnak érezte, hely üdvét egyedül úgy képes fellelni, ha ezen nagyszerű, a gondviseléstől boldogságra teremtett organizmus min­­testi és szellemi működései zavar­ban összhangzásban működnek. Ez okból nemzeti dynasztia kell s Magyarországnak, nem különben ma- Ipar nemzeti dynasztiává lenni az ural­kodó család érdekében áll. E két tétel összevág a ki vonhatná azokat kétségbe? Magyarország azért szenvedett s a magyar nemzet hátra maradott azért, mert királyság vala ki­rályság nélkül, lévén a német császárok­­ szent korona birtokában, melyet vi­siltek anélkül, hogy az országot és né­pet ismerték, érdekeivel törődtek volna. Mindössze is az arisztokráciának elvonása által az udvari befolyást erősiteni s a katonaság­ szedése által a császári ház hatalmát növelni volt törekvése a fe­jedelmeknek, kik idegenek maradtak trónra léptüktől halálukig. Magyarország egy nemzeti dynasz­­ti fényében és gondoskodása alatt fel­fogna virulni szellemi és anyagi tehet­ségeinek egész erejével; állami egysége­s monarchikus intézmények szilárdsága a fensége által nagyot nyerne, mivel a magyar király előtt minden alattva­lója önként meghódol. Európában égé­s és más állása van a magyar nemzet­nek, ha nemzeti királyok uralkodnak felette, mintha appendixe marad az osz­trák császároknak. Ausztriával szemben a ország függetlensége csak úgy van biztosítva visszaesések ellen s az állam­jogi paritás csak úgy nyer kifejezést, ha az uralkodó család s az udvartar­­tás magyarsága Budán tartható kifeje­­ára talál; hazánk érdekei, a folytonos megkárositástól nem lesznek mindaddig mentve, míg a dynasztia Magyarország helyzetét szintél-szinte nem ismeri, a magyar nép felfogását nem érti és ab­­ban nem osztozik. Mi ez okból teljes örömmel részt aszunk minden legkisebb mozzanaton, amely az uralkodócsalád s nemzet közt­i lehetősége meg­van annak, hogy érintkezhessenek egymással s ez által eg­ymás iránti rokonszenvnek csirái fa­­kadjanak a keblekben. De nem tagad­juk, hogy csak mulatság, ennek az elő­idézésére — nem elégséges. Mulatozás, poharazás közt szerethetjük ideig órá­ig egymást, de valódi barátság nem fejlődhetik ki. A tántorithatlan — sí­rig tartó barátság s ez által az egymás iránti becsülés csak ott fejlődhetik, a­hol egymást komolyan tanulták meg­ismerni, s ez ismeretség állandó kapcsot vont közéjük. A pompa, fény elvaku­lhat ideig, de lelkünket lekötni állandóan — nem képes! Mi meg vagyunk győződve ar­ról, hogy a leendő magyar király jól találja köztünk magát, midőn medvék­re kell vadászni, s ez ad­ás alatt sza­badulhat az udvari szigorú szabályok alól; de a trónörökösné ajkairól hang­zó magyar dalok, s a trónörökösnek magyarul elmondott toasztjai el nem ká­bítunk annyira, hogy térdet hajtva, te­­letorokkal kiáltsuk: „lásd édes magyar nemzetem, mennyire magyar a dynasz­tia!“ Nem­ ily csalóka reményekkel nem ringatjuk magunkat. Komoly té­nyeket várunk, s akkor letesszük gán­­csoskodó fegyverünket. De a­míg mi nem látunk Buda­pesten magyar udvarháztartást, a­mig az uralkodó s fia mellett osztrák ura­kat látunk nagyobb tömben, a­mig Magyarországra csak idő tölteni jönnek, de ha azt végzék , azonnal Isten hozzádot mondanak szép hazánknak ... No ekkor ne csodálkozzanak tizenhá­rom próbás mamelukjaink, ha keblün­ket a most lefolyt görgényi vadásza­toknak a híre, erőssen nem dagasztja. Elvégre mulatni nem csak a hozzánk hasonló közönséges emberek szeretnek, de még az oly magas polcton állók is. Régi igazság azonban, hogy mulatozás és komoly becsülés közt­ még nagy a különbség. Üljön csak többet az uralkodó csa­lád köztünk, mutassa lépten-nyomon, hogy megérti helyzetét, a­mely más nem lehet, mint az, hogy a dynasztia fennállásának talaja csak Magyarország lehet; ha mind ezt látni fogjuk, akkor mik is örömest részt veszünk az udvar mulatságainak szemlélésében; de mind­addig, a­míg a leendő magyar királyt, csak medvevadászatok alkalmával tisz­telhetünk hazánkban, mind­addig a ha­zánk irányában mutatott szimpátiákra — nem adunk semmit, egyszerű idő­töltés az egész, a­melynek mi komoly következményeket nem tulajdonítunk. Tizenhét éve, hogy az uralkodó család , a nemzet kibékült egymással, s e tizenhét év alatt mondhatjuk sok­ra vittük, a midőn vadászatok alkalmá­val kell konstatálni, hogy él még a leendő magyar király ! Tövis. Politikai hírek. — Pauler és Tisza A Magyar Igaz­ságügy czimű szaklapban dr. Pauler Tiva­dar igazságügyminiszter ellen intézett s teg­nap általunk említett támadásban, mint fő­városi lapokban olvassuk, Cserneghi legfőbb stélőszaki tanácselnök és Manoilovich Emil bírónak semmi részük sincs. Vesszük tudo­másul. — A ráczkevei kerület függetlenségi választó­polgáraihoz dr. Halász Grejza nyi­latkozatot intézett, melyben okát adja, mi­ért igyekezett őket, lebeszélni több alka­lommal kifejezett elhatározásukról, hogy a legközelebbi választás ellen, melynél ő 1243 szavazatot nyert a képviselőnek 1333 szavazattal megválasztott Böldváry Miklós kormánypárti ellenében, kérvényt nyújtsa­nak be a képviselőgyűléshez. Nem azért — mondja a nyilatkozat — mintha ez ellezé­­se a választás megtámadására alkalmas érvek és adatok hiányából vagy gyenge­ségéből származott volna. Ily adtok oly nagy számmal vannak, hogy ha igazság volna a magyar földön, fele is elég volna a választást megsemmisíteni! De azért mégis azért ellenzi a választás elleni petíc­ió meg­­folyamodását, mert a jelen viszonyok közt a kérvényezés hiábavalósága nyilvánvaló, a­hol a kormánypárti képviselő ellen van in­tézve. Tisza Kálmán élet halál ura a or­­szággyűlésen, melynek többsége a legtör­vénytelenebb kormánypárti választást sem semmisiti meg. — Bosznia és a császárok találkozása. A három császár-találkozás által felidézett combinatiók hosszú sorát a »Times" szent­pétervári levelezője a következő új felte­véssel toldja, meg : Skiernieviczeben abban állapodtak meg, hogy Ausztria Magyaror­szág elő fogja mozdítani Bolgárország egye­sítését Kelet-Ruméliával és biztosítni fogja Szerbia függetlenségét, viszont a hatalmak beleegyezésével annektálni fogja Boszniát és Herczegovinát. — Románia és a mi trónörökösünk. Rudolf trónörökösnek é«­ fenséges nejének a román királynál tett legutóbbi látogatását Bismarck lapja, a „NI. Alig. Ztg.“, igen ro­konszenves világításba helyezi. «Rudolf trónörökösnek és nejének lá­togatása a román udvarban — mondja a nevezett lap — s huzamosabb tartózkodá­suk Romániában különös jelentőséggel bír s kiváló bizonyítéka azon viszonynak, mely­ben Ausztria-Magyarország és Románia uralkodói és kormányai egymással élnek. Ez a román sajtó részéről nagyobbrészt örömmel fogadott esemény csak nyer jelen­tőségben az állás folytán, melyet a fiatal ország a német-osztrák békeszövetséghez való csatlakozása által nyert. Mindinkább terjed Romániában az a meggyőződés, hogy a román politikának ez állandóan tanúsí­tandó magatartása felel meg egyedül az or­szág igazi érdekeinek s csupán ez biztosít­hatja jövőjét. Ez által a politika által Ro­­má­ia a berlini szerződés által az Al-Du­nánál megszabott állapotok megőrzésének factorává lett s az al-dunai államok béké­jének egyik biztosítója. Az osztrák-magyar trónörököspár legutóbbi látogatása Sinaiá­­ban, habár nélkülözte a politikai jelleget, mindazáltal újabb kifejezést adott Románia e helyzetének s megerősítette a román ki­rályságnak a német-osztrák szövetséghez való jó viszonyát." — Az állami adóvégrehajtók examenje. Az állami végrehajtók által leteendő vizsga tárgyában a pénzügyminiszter következőkép intézkedett: A szakvizga szóbeli és írásbeli. A szóbeli vizsga tárgyát képezi : a) a köz­adók kezeléséről szóló 1883. évi XLIV. t. sz., b) a magyar kir. adófelügyelők műkö­dési köre iránt 1883. évi 73.662. sz. a. ki­adott »Utasítás“ és ennek A) B) C) D) és E) hetük alatti mellékletei; c) az adóhivatalok szolgálatára vonatkozó utasítások és sza­bályrendeletek gyűjteménye XII. fejezetének azon részei, melyek nem kizárólag adóhi­vatali, hanem általános szolgálati viszonyok­ra vonatkoznak, végre d) a pénzügyminisz­térium ügykörére vonatkozó szolgálati sza­bályok, főbb pontjaikban. Az írásbeli vizs­gálat tárgyát a végrehajtási eljárás folya­mán kiállítandó jegyzőkönyvek, értesítések, felhívások és jelentések szerkesztése képezi. A postai takarékpénztárakat, me­lyek olyan üdvös versenyt idéznek elő az uzsoráskodó részvénytársasági takarékpénz­tárakkal szemben, már Németország is meg­honosítja; az erre vonatkozó törvényjavas­lat már elkészült s jelenleg a porosz állam­­minisztérium előtt képezi tanácskozás tár­gyát. Mielőtt a javaslatot a szövetségi ta­nács elé terjesztenék, a­mely különben a községi és kerületi takarékpénztárakat le­hetőleg kímélni fogja, azt előbb az állam­tanács elé fogják terjeszteni. Az akadémiáról. Az akadémia viselkedését ma a F­ő­­városi Lapok veszi Konczkés alá. A Böhm Károly ügyében remélli, hogy Frak­­nói úr megadja a felvilágosítást, de külön­­ben a hibát — legyen az akár mellőzés, akár elnézés — nem mentegeti. A Péczely pályázatnál elismeri, hogy Gyulai és Szász Károly saját lelkiismeretük szerint jártak el — a­mit senki sem von kétségbe, mert nekünk nem a lelkiismeretekkel, hanem a tényekkel van dolgunk — de hozzá­teszi, hogy különösen a Bartók darabjának olyan előnyei vannak, melyek érdemessé tették azt a díjra. A hibát tehát abban ta­lálja, hogy nevezett bírálók igen magas mértéket alkalmaztak. Jól van. De honnan veszik a jogczí­­met oly magas mérték alkalmazására? Ki bízta meg őket azzal, hogy rubrikázzanak, s a­mi nem fér a rubrikákba, vagy a­mi be nem tölti annak biablon ablakait, annak ne adják ki a pályadíjt? Ily kérdésekben az utolsó fórum: a néző és olvasó közönség. Mert a színműveket nem a Gyulai Pál számára írják, hogy azo­kat centiméteres kíspadjára feszítse, hanem a nemesebb élvezetek után vágyó nagy kö­zönség részére. Ez a közönség pedig már előnyösen döntött Kendi Margit fölött mi­előtt az akadémikusok fölállították volna a maguk mértékét. Mindenki tudja, hogy ez a mérték: nem érték. »Heródes“ megütötte a mértéket, de azért nem kell a közönség­nek. A »Bizalmatlanok“ szintén megütötte a mértéket, de soha még csak előadásra sem került. Ilyen példa nagyon sok van. Azt mondják a bírálók, hogy a költői becs karöltve járjon a történeti hűség­gel. Vagyis, hogy sem a történeti hűséget a költészetnek, sem azt a történeti hűségnek áldozatul hozni nem szabad. No hát ez még nem abszolút igazság az aesthetika terén. Vannak, a­kik így kívánják, vannak a­kik nem így kívánják , s a bírálók egyike sem olyan tekintély, hogy indokolás nélkül meg­hajoljunk véleményük előtt. De elfogadva ezt a mértéket, határozottan állítjuk, hogy Bartók nem vétett e szabály ellen. Darabja vissza­tükrözi azon kor törekvéseit, szelle­mét, pártoskodását és felfogását. Ugyanazon eszmék lüktetnek darabjában, mint a XVI. század Erdélyjének társadalmában és poli­tikájában. A két Báthory, Kendi, Carilli, jellemfestése történethű. Már­pedig a bírá­lók történeti szempontból emeltek ellene kifogást. Pulszky Ferencz a mai Pesti Hírlap­ban egyszerűen oldja meg az akadémia vé­delmét. Azt mondja, hogy a darabok nem abszolút becsűek, tehát a díj nem volt ki­adható. Hát Pulszky vagy nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy ezen pályázatnál az abszolút becs nem kívántatik. A Böhm Károly ügyében Fraknói úr ma nyilatkozik. Azzal védi magát, hogy bizonyos Takács nevű segédtitkár kezén »Az ember és világa" czimü könyv elté­vedt. Ezért nem bocsátották a művet pá­lyázatra és ezért nem írtak róla bírálatot. Szép vigasztalás. E pályázatok 7 éves cyc­­lusokra vannak osztva. Az író tehát váljon még 7 évig. Hátha akkor is eltéved a könyve ? Aztán, nem lehetne az akadémikus uraktól legalább annyit megvárni, hogy a saját szakmájukba vágó s a magyar könyv­­piaczon megjelent művekről, miután a kö­teles példány amúgy is beküldetik az aka­démiának, tudomást vegyenek? Hogyan vezetik és ellenőrzik ők a magyar tudomá­nyos életet, ha még a közkézen forgó köny­vekről sem tudnak ? A felirati javaslatok. Két pártnak a felirati javaslata már elkészült: a függetlenségi és negyvennyolcas párté és az antiszemitáké. E javaslatokat a P. N. után a következőleg is­mertetjük : I. A függetlenségi és 48-as párt javaslata­ A függetlenségi és 48 as párt felirati bizottsága tegnap ülést tartott, a­melyen Iványi Dán­iel előterjeszti az általa fogalmazott válaszfelirat tervezetét. Hangsú­lyozza a tervezet mindenek­előtt azt, hogy az ország

Next