Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)

1884-11-08 / 261. szám

lé» ;Ü«e sík évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Ífjik­íl)' »ttóa 16­ **• a l&P szellemi részét illető közlemények rzimzendék. AZ „ELLENZÉK“ ^ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva évre................16 frt.­­ Negyedévre . . . 4 frt. ................ 8 frt. Egy hóra helyben . 1 frt 60 kr. Egyes szám ára 5 kr. 1 2 ..Ellenzéki mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. Á’ILO m. politikai és társadalmi napilap. Kolozsvár, szombat, november 8. 1884. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. 1­ ­7. ELLENZÉK TÁRCZAJA . 1884. november 8. Pauler és Tisza. Néhány héttel ezelőtt egy kis in­­■ium került napfényre. A cselszövény- 3 Csemegi és Manojlovics, a legfőbb ijószék­e kiváló tagjai és Kozma kir. ■jgyész játszták a hármas cselszövő terepét és dr. Pauler igazságügymi­­sater volt az áldozat. A hir úgy szó­­l­­t, hog­y az elől említett három ur,­­­­, Csemegi, Manojlovics és Kozma 57 kis akna-munkát kezdtek az igaz­­gügyminiszter ellen. Az aknát már m­e­glehetős mélyre leásták s nincs mes­­­s­ze a felrobbantás. Csemegi és két társa siettek a alapokat megczáfolni s ájtatos meg­­otránkozással hozták tudomására ruvnd­­ioknak, a­kiket illet, hogy ők bizony tánczipálisuk ellen, a miniszter ő excel­­l­eziája ellen soha nem konspiráltak, sha nem is jutott eféle eszükbe. Most ismét felütötte fejét a hir, ht az igazságügyminiszter megy. Az­­az: minapában úgy hangzott a hir,­gy Pauler „menesztetik“, most pedig íg szól, hogy „megy.“ Tehát önkényt ifyná oda tárczáját, még pedig úgy, úgy fölcserélje azt a bírói palásttal. Pauler eltávoztával semmit sem arít a magyar igazságügy. Hogy olyan káig állott az igazságügyminisztérium lén, ezzel sokat veszített juszticziánk. .üzen csak végig bárki Pauler hosszú maiszterkedésén s bizonynyára nem fog tlálni semmit, amiből hasznot húzott volna a magyar igazságügy. Egy szó­­t il sem javított azon a helyzeten, m­e­tet elődeitől örökölt. Sem kodifika­­cionális kezdeményezéseiben, sem korm­ányzati tevékenységében nem volt serencsés. És hogy ez így van, abban Pau­­l­er maga épen annyira hibás, mint mn­­iszterelnök kollegája. Tisza Kálmán sem tűr maga mellett önálló akaratot r á fondolkozást, igaz. De az is tény, h­ogy Paulerben sem­­ ltt egy csepp önállósági törekvés. Ő a jeles tanár, alapos jogtudós és szor­­­­dalmas hivatalnok, de nem voltak meg ,­­ha benne azok a tulajdonok, melyek írt politikust alkalmassá tesznek egy országban valamely miniszteri hatáskör feladatainak megoldására. Innen van, hogy Pauler igen jó bürokrata lehet, de közepesnél is gyen­­gébb kormányférfi. A sok közül elég­­ a tiszaeszlári botrányos bünperre kimutatnunk. Egy erélyes és feladata 1 Magaslatán álló igazságügyminiszter kor­ 1 %pálczája alatt az az egyszerű bün­­t­élet soha sem fejlődhetett volna egy­ész társadalmi mozgalom kiindulási­­ fontjává. Csak egy Pauler erélytelen­sége és tapintatlansága mellett fújhat­ták föl azt az egyszerű bűnügyet világ­hírű botránynyá. V­agy soroljuk-e föl mindazokat az eseteket (százával meg ezrével), melyek azt bizonyítják, hogy Pauler az igaz­­ságügyet a bírói kinevezéseknél a leg­botrányosabb visszaélések és a protek­­c­ió legundokabb fészkévé engedte vál­ni ? Vagy soroljuk-e fel mulasztásait az igazságügyi szervezet, tovább­fejlesztése és javítása terén ! A polgári és bűnügyi kodekszet 10 év alatt sem tudta elkészíttetni­ a másod­­bíróságok dec­entralizáczióját, a­mit igazságügyünk érdeke oly régen sürget, máig sem tudta létesíteni; az esküdt­széki szervezet, a területi beosztás te­kintetében, ma is a régi primitív álla­potában sinkik, pedig czélszerű beosz­tással mennyi veszedelmes nemzetiségi igaztásnak lehetett volna elejét ven­ni ? ! .Szóval mi nyereségnek tartjuk az igazságügyminiszter távozását. Derék ember, de csak a tanári vagy a bírói székben van helye és nem a miniszte­ri támlányban. Timoleon. B­a c o ,­,m­imel tllom­án­yi jelentősége. Irta: Dr. Mosd Antal. (Vége ) Baco mint jogász szorgalmatosan ki­­ugatott mindun ajánlott tanút pro et 'ika, de igen megfeledkezett a tanuk hi­­t­űségét megvizsgálni. Az ft anyag feldld­­­ása igen gazdag elmés, a természettudó­soknak s hasznos megjegyzésekben, nátána s értelme a legjobb, és még sem­­,ela mindig azt. a kísérletek és elbeszélések kiváloga­­ásján — mond Ilaco — jobban gondos­­ta® az emberek számára, mint azok, a eddigelé a természettudománynyal fog­­,‘0dak. Szigorú vizsga után csakis azt j'®­ll­ a mi szemléleten és szoros vita­­:'411n alapszik. Semmi sincs a csodásság­r­á nagyítva, hanem a mit közlök, az a­letttai és biliságtól ment, tiszta él­vételen. Minden új és bajjal járó kisér ( Wha az eredmény bizonyosnak tét- I­e­lsi a követett eljárást nyiltan előad­­­ ...­ li°gy a közlésből meglehessen ítélni mikép jutottam a részletbe/., nem tör ,­­tévedés, és hogy lehetőleg bizonyos gatott bizonyítékok nyerettessenek liliko módszere tisztán behozó, teh­át ti­ta arányvetési példa, mely a fela-— Pauler miniszter megy. Az igazság­ügyi miniszter lemondásáról szárnyalnak szenszátlót keltő hírek Budapesten. Képviselői körökben hire jár, hogy Pauler miniszter Tisza K. előtt azon óhaját fejezte volna ki, hogy a Kúria elnöki állására neveztessék ki. A Nemzet tegnapi esti lapjában meg­­c­áfolja a Pesti Napló eme hírét, „hiteles forrásból vett értesülés szerint, minden ala­pot nélkülöz“ — úgy mond. Ugyancsak a tegnap a Pesti Napló viszont ezt írja: Pauler miniszterről szóló mai reggeli köz­leményünket az O. E. megczáfolja. E de­­mentivel szemben fenntartjuk állitásunkat s biztosíthatjuk az O. E.-t, hogy e hírben jelentett terv a legnagyobb valószínűséggel, igen rövid idő alatt megvalósul. — A képviselőim igazságügyi bizott­sága tegnapelőtt esti ülésében a járásbíró­­sági törvényjavaslatot tárgyalta. Az érde­kelt vidékek részéről jelen voltak : gr. Ap­­ponyi Albert, Sárközy Aurél s Papp Elek orsz. képviselők. A bizottság a javaslatot általánosságban elfogadta. Az 1 fő §-nál gr. Apponyi a jászberényi, Sárközy s Papp a karczagi törvényszéket védték. A tárgya­lás folytatása mára halasztatott.­­ Az osztrák-magyar vámkonferenczia­ tanácskozásait a vámtarifák árulaj­srámá­­nak modifikálása ügyében befejezte, és mind ama tételekre nézve, a­melyekre vonatkozó­lag javaslatok nyújtattak be, megegyezés jött létre.­­ A valuta rendezéséről a félhivata­los „Budapester Korrespondenz“ is hozott­ tegnap elkésve egy nyilatkozatot, mely már feleslegessé vált, sőt jobban is tette volna a Bud. Korr., ha hallgat és nem keveri bele hatból rendre rendre minden lényegtelent-­­ levon, hogy a tünet tiszta lényét, mint ma­radékot megtartsa. Ebben a módszerben a feltétnek nincsen helye, de az újabb ter­mészettudomány épen a legkiterjettebb és legerősebb hasznára fordítja azt. Feltesszük p. o. hogy a világosság az aethez hullámzó mozgása, ebből a feltevésből gondosan le­hozzuk a tüneményeket, melyeket ily hul­lám­mozgásnak mutatnia kell és ha azután szabatosan véghez vitt kísérletek nyomán találjuk, hogy a világosság csakugyan mind­azokat a tüneteket mutatja, akkor feltétün­ket a legvalószínűbbnek és tudományilag bi­zonyosnak nyilvánítjuk. Minden természettudományi feltét na­gyobb vagy kisebb bizonyosságát az által kapja, hogy abból lehozólag új tételeknek nagyobb vagy kisebb sokasága levezettetik, melyek azután kísérletek által igazoltatnak. Baco azonban a feltétel, mint módszerest nem fogadhatja el, mert ő a lehozatalt — deductio — kizárja ; ezzel a kísérlet leg­erősebb használata elbukik, és ebben van a főkülönbség az új természettudományi és Baco féle módszer között, valamint az utób­binak főhibája is. Csodálatos, hogy Baco ezen hibát elkövethette, mert nagy tudósok mint Gilbert és Galilei, a­kiket ő ismert, már ő előtte az igazi utón biztosan és tu­datosan jártak. Mentségül felhozhatni, hogy neki mint bölcsésznek a kísérlet még­sem volt rendszerinti eszköze, és a legerősebb tudomány, a mennyiségtudom­ány egészen hiányzott. A feltét lehozatal nélkül nem használható, mert belőle kell előbb a téte­leket behozni, melyeket a kísérletnek kell bebizonyítani. A legbizonyosabb lehozatal — duduc­­tió — kétségkívül a mennyiségtani , ahol mi egy feltétből menny­iségtani törvényeket levontunk, melyek a tünemény mértékará­nyát meghatározzák, s ahol mi azután azt találjuk, hogy a valóban megfigyelt mérték­arányok a lehozottakkal megegyeznek, ak­kor helyesen tulajdonítunk a feltétnek meny­­nyiségtani bizonyosságot. Baco a tudomány javára erős bölcsel­őn szellemet és jócska észleleti hajlamot hozott magával, de mennyiségtani tudomá­nya nem volt, és abból magyarázhatók meg fogyatkozásai. Ő, hogy módszerének alkal­mazására nézve példát adjon, véletlenségből vagy szándékosan a hőt választotta, a­mely­nek tárgyalásába a mennyiségtudomány még legkevésbbé avatkozhatott be. Ha ő, mint látszik, nem szándékosan tartózkodott volna a láz, fény és géptantól, bizonyosan tuda­tára kellett volna jönnie tehetsége hiányá­nak. Baco ismerte a hőmérőt kezdetleges állapotában, és leírja annak készítését, de ötét csak a légnek a hő ellenében való ér­zékenysége érdekli, és elhanyagolja annak további méréseit. A­hol ő a mozgásról beszél, nem kí­sérli meg ott annak sebességét, idő és tér­­szerinti méreteit meghatározni, hanem a novum orgánumban minden mozgást különös módon osztályoz és indítványozza utána látni, hogy mely testek a nehézség, vagy könnyűség, vagy egyike által sem hozatnak mozgásba. Mily kevés sejtelme volt Baco­­nak a biztonságról, melyet a mennyiség­­tani lehozatalok megegyezése a tünemé­nyekkel nyújtanak, kitetszik a Koperni­­kust illető bírálatából. Az orgánum azon czikkében, melyben Kopernikust említi, azt mondja a csillagászokról, hogy ezeknek szokások az érzéken ok nélkül erőszakos­kodni és a dolgot elhomályosítani, de még előbb Kopernikust, mint egyikét az olyan­féle emberek közül jelezi, a­kik semmibe sem veszik a természetet mindent tetszés szerint kigondolnak, csak hogy számításai­kat megrövidítsék és kényelmesebbé tegyék. Dühring, a volt egyetemi tanár ítélete sze­­rint: Baconak nem volt hajlama a meny­­nyiségtudományra és a szabatos gondolko­dásra és csak hitszónoka volt a kézzel fog­ható tapasztalatnak — empiric — mely ugy an helyén volt a leiró természetrajzra nézve, de nem az erő és természettani bu­­várlatra is. Neki sejtelme sem volt a meny­­nyiségtani és alkotó gondolkozás hordere­­­­jéről és tényleg csak az által jöhetett többre az egész magasabb természettudo­mány, hogy soha sem jött kísértetbe az angol kanczellár iratait használni. Mindazonáltal ily ítéletek félszegségük­­ben határozottan igen messzire mennek s Baco ellen igazságtalanok. Először is nem szabad félreismerni, hogy a természettan különböző ágán mindenekelőtt a láttán, még mindig mennyiségtanilag igen félszegen tárgyaltat­nak, és hogy itt egy felhívás, szorgalmato­­sabb megfigyelésre még igényt tarthatott az újdonságra; azután pedig a behozó­ mód­­szer határozott kiemelése és e módszer aján­lata a tudományoknak általában, mint el­­vitathatatlan érdem kedvező fényben tűnik fel. Különösen a­­természettudományokra nézve, még mindig meggondolandó, hogy Baco azokat módszerük melletti határozott síkraszállása által, gyorsabb elismerésre és általános méltánylásra segítette. E tekin­tetben egészen egyetértünk Lewes angol író­val. Noha Baco módszerének nem volt az az ereje, melyet ő annak bizakodólag tulaj­donított, mégis hatalmasan hatottak ékes­szólása és nagy horderejű gondolatai, az ő saját és a következő nemzedékre. Ő megne­­mesítette a tudományos magatartást: ö tette az embereket büszkévé a vizsgálatokra, me­lyeket ők egyébként kevésre becsülhettek; ő lobbantotta szemükre, az alanyi módszer hiúságát, ő unszolt buzgón a természet tü­relmes megkérdésének szükségességére, és szorgalmazta ezt. Irályának fénye adott gondolatainak ellenállhatatlan hatalmat s erőt. Verulami Lord és St. Albansi Viscount Jaaco Berencz született Londonban, 1561. ja­nuár 21-ikén, és meghalt 1­526. april 1)-ikén gróf Arundel London közelében levő Highs­gate kastélyában. Politikai hírek, a vámszövetség kérdését. Lehet a valuta rendezésével összefüggő kérdések fölött a vámszövetség revíziója előtt megállapodni, lehet azután is és nem érintetik a megoldás érdemileg, ha külön vámterület létesülne. A Bud. Korr. nyilatkozata így szól: A valuta rendezésének kérdése az utóbbi napokban több oldalról kimerítően megbeszéltetett, mint­­ha ez az ügy tényleg s jelenleg aktuális len­ne. Semmi esetre sem lehet hátrányos ugyan ha ezen felette fontos kérdés behatóan tár­gyaltaik, de okunk van azt hivni, hogy mind­két kormány irányadó férfiai e feladat megoldásával előbb érdemlegesen aligha fog­lalkozhattak, a­míg a két kormány között a vám- és kereskedelmi szövetség megújítá­sára vonatkozó tárgyalások befejezéshez nem jutottak. Ez természetesen sehogyse zárja ki azt, hogy mindkét pénzügyminisztérium ke­belében beható tanulmányok tétettek ama kérdés körében, hogyan kellene a valuta­­rendezést megvalósítani,­­ minthogy is az illető szakelőadók évek óta tényleg foglal­koznak e kérdéssel. Háromszék, nov. 5. Hegedűs Sándor képviselő úr a dele­­gáczió bizottságában megtámadta a közös hadügyminisztert, miért veszi a lovakat a gazdáktól. Én szegény falusi birtokos va­gyok, a­ki nem rendelkezik sok pénzzel, mint a kormány, tehát nem tarthat szama­rakat, hanem néhány lovat. A lovamat ed­dig megvette az oláhországi beér, most fe­lénk se jön. Jár a vasúton. Két gyermeket neveltetek, adót pon­tosan fizetek, nem a búzám árából, a­mi 2 éven át nem termett, most pedig Brassóban hektóra­t frt, hanem lovakat adok el a vá­sáron, remondát vesz tőlem Jánky ezredes, csikót Könczöl őrnagy. A­mig ők nem vet­ték, olcsón a ku­ptét vette tőlem és nyere­­séggel adta remondanak; most a nyereség is az enyém. A­mit szerzek állatnevelésből, azért neveltetnek gyermekeim szűkön, sze­gényesen. Hegedűs úr a kupeczeket képviselheti az országgyűlésen , de a derék kolozsvária­kat nem, mert azok hazafiak, és nem rosz­­szabbak irántunk, mint h Hegedüs úr­ a németnél. A közös hadügyminiszter egy jót tesz és ez az, hogy a gazdától veszi a lo­vat. Jó, mert egy pénzért jobb lovat vesz, mint a liferánstól , mert mi nem tapasztjuk be a ló kaperáját, hályogját bankóval, mint a liferáns. Hegedűs Sándor úr ellene volt az ipa­rosok kényszertársulásának, a cprak­fikáczió­­nak. Gondoltam , az iparosok dolga. De most már feljajdulok én a szegény gazda is és kérem a képviselő urat : remondázzon Nyíregyházán képviselőt, a lónak hagyjon békét, mert az nemes állat, melyet nem le­het sem nevelni, sem hizlal­­ adóval, mert a ló szilaj állat, mely nem tűr magán hol­mi finánczot, mert a ló délczeg, büszke ál­lat nem nyargal rajta minden zsidó magyar. Egy falusi gazda, Kis-Küküllömegyéböl. ii. Még a katholikus nevelési alap is fel­használtatott kortes czélokra. Gyárfás Ká­roly szolgabiró ur az oláh papoknak 300— 300 forintot ígért a katholikus alapból évi járadékként, ha híveiket Keményre sza­vaztatják. De hát az ördögbe, azoknak az adó­­felügyelőknek, számtiszteknek ugyan mi hasznát vehették, hiszen a nép iszonyódik azoktól az újkori vérszipóktól. Hát bizony meg volt ezeknek is a maga haszna, például egy gazdag szász birtokosnak, Simonisnak volt 600 frt adóhát­­raléka, elbecsülték ökreit, felfolyamodásának semmi eredménye, már el is indították ök­reit, a midőn jött Bénes Dénes — egy na­gyon homályos előéletű számtiszt —­ s mi­után megigértette Simonissal, hogy Ke­ményre fog szavazni, visszahajtotta mar­háit s decz. 31-ig fizetési halasztást enge­dett neki. Mert hát Simonisra sok ember hallgatott. Lám, lám, még a fináncz is tehet ily módon szolgálatot s lehet hathatós elő­mozdító. S folyt a hivatalos orgia kerületszerte, az ó-borosh­ordók ürültek, hogy legyen mibe szűrni az új bort, a kemény szavazatok ágrója — mely kezdetben egy forint volt — naponta emelkedett, és úgy, mint a börze árfolyam, utóbbi napokban már 5—10 frtra is felhágott. Természetes, hogy ily eszközökkel szemben, a mi elvi fegyvereink elvesztik az élüket, az értelmiség, a birtokosság színe, lelke mellettünk volt. Ott láttuk a derék Gyárfás Lajost, Bedőházyt, Utczás Samut, Pataky Lászlót, a fiatal lelkületű Turóczy Pál, Fekete Albertet és Pált, Gerendi Ist­vánt, a lelkes Szántó ügyvédet, Andrássy Istvánt, Járay Róbert­, Iszlay László, Fekete Sándor, Könczeieket, Dobaiakat stb., de az ily vesztegetéshez nem szokott népet — a mely eddig mindig haszonvágy nélkül, kö­telességérzetből ment választani — meg­rendítette a vesztegetés, megbomladoztak sorai s lassan kint széledezett, a ki nem adta meg magát a 3 írtnak, megadta az magát 5—10 írtnak. De még mindig maradtak mételyment tiszta keblűek elég nagy számban, hogy Kemény­ nem irigyelhető babérjait vitathas­suk, annyival inkább, hogy a szász válasz­ték pimatolództak, ha váljon elfogadnék e, ha hozzánk csatlakoznának, a­mire mi ter­mészetesen igenlőleg feleltünk. Maguk tartá­­sa felett egy Báznán 4-én tartott értekezlet volt eldöntendő, a­hol Wolf és Bakon köz­bejöttével egyszerre váratlanul szász nem­zetiségű jelöltül Bruckner szebeni ügyvédet léptették fel, minek következtében minden érintkezést megszakítottunk velük. Ily előjelek között következett el a választás reggele. Jöttek mindenfelől a rosz hírek, hogy ha faluinkat is megrendítették s az utolsó éjjelen megrontották az addig rendületlen Marosmentét, ho­nnan 100 at meg­haladó biztos szavazatunk volt, s elvették a bü Szökefalvát is ; de még mindig szép­számú választónk érkezett be. És jöttek zeneszóval a mámoros ke­­ménypártiak és jöttek hallgatagon, komor arczczal a szászok mindenfelől s kivonulva a mezőre ott táborba szálltak, elzárkózva minden érintkezéstől s circumspectus leső állapotba helyezkedtek. De oly kitartást ta­núsítottak rész ügyek iránt, a­mi tanúságul szolgálhatna másoknak is. Hisz ők is ki voltak téve a vesztegetéseknek, csábítások­nak, hivatalos nyomásoknak , de azért a 300 szász mint egy ember berukkolt min­­denik saját szekerén, saját tarisnyájával, saját kulacsával, Wolf és Bakon képviselők őrködtek felettük. A választás kezdetét vette, nagy meg­botránkozást okozott az, hogy a főispán a választási elnök tudta és beleegyezése nél­kül huszárságot hozatott Medgyesről, a­mi soha itten még elő nem fordult, s a­mi a főispán törvénytelen beavatkozásának és erő­szakoskodásának egy újabb tanújele volt. Hja, őrizni kellett az összevásárolt kemény­­pártiakat, nehogy hozzánk átszökjenek, a­mire nagy hajlamot mutattak, mert csak­hamar a mámor fölé kerekedett a lelkiis­meret furdalása, s a szív delejteje felénk irányzó lépteiket. A választás folyamán bekövetkezett az a momentum, a m­időn a szászok bekez­dették adni szavazatukat Brucknerre, s re­ánk nézve azon kényes helyzet, hogy a mi fellépésünket a szászok nemzetiségi ármá­nyaikra kizsákmányolni törekedtek, hogy esetleg Keményt megbuktassák. Bennünk azonban sokkal emelkedettebb volt a hazaszeretet, hogysem a szászok ily­elnak terve eszközéül oda engedjük ma­gunkat, és bár még 150 szavazónknál több volt készletben, jelöltünk kijelentette visz­­szalépését, a­mi által a szászok döfésre kész szarva le volt törve. Az a hiba megtörtént, hogy jelöltünk egy kissé hamar jelentette be visszalépését, és akkor, a­midőn 30 vá­lasztónk jött szavazni, ezért zúgolódtak is egy kissé a választók , de mindenesetre ez utolsó parancsszóra való választás volt Kis- Küküllő megyében. A jég meg van törve, jövő választásnál mindkét kerület a miénk lesz. Justus: A delegácziók. A magyar delegácziók albizottságai tegnap délelőtt ülést tartottak. A külügyi bizottságban, mint mi is je­leztük, napirenden a közös külügyminisz­ter válasza volt, a múlt ülésben hozzá in­tézett kérdésekre m­onarchiánké külügyi hely­zetéről és politikájáról. A közös kormány részéről Kálnoky gr. külügyminiszter, Kál­­lay közös pénzügyminiszter, Tóth Vilmos a közös Jőszámszék elnöke,­­Szögyényi kül­ügyminiszteri első osztályfőnök, Mérey osz­tályfőnök, Semsey fregatt kapitány ; — a magyar kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelelnök és Szapáry Gyula gr. pénz­ügyminiszter voltak jelen. Kálnoky gróf az általános politikai helyzetről, a Görögországgal kötendő ke­reskedelmi szerződésről, a török vasúti csat­lakozásról, Montenegróhoz való viszonyaink­ról a skiernieviczei találkozásról, ugyan­azon keretben mozgó választ adott, a mi­nőben a dolgokat az osztrák delegáczióban előadta, s a­melyeket a napokban már mi is közöltünk olvasóinkkal. Szilágyi Dezső nem elégedve meg a nyert felvilágosítással arra kérte a kül­ügyminisztert, hogy különösen a skiernevieci találkozás fontosságát reánk nézve széleseb­ben körvonalazza . Szilágyi emez óhajtását támogatta Apponyi Albert gróf is.

Next