Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)
1885-05-23 / 118. szám
Hatodik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Bistirily-ntci» 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimeendök. AZ „ELLENZÉK*7ELŐFIZETÉS! DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva j^u én*...................16 trt. |j Negyedév:« . . . 4 frt. filter# . . 8 frt. |j Egy hóra helyben Egyes számára 5 kr. iljjjel cik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 1 frt 60 kr. 118. szám. Kolozsvár, szombat, május 23. 1885. KIADÓ HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Pirnkösd napján. Ne ejtsen e czim senkit tévedésbe, sem akaron czikket akarok írni. Alkalmi czikk a politikában: alkalmi vers a költészetben. Egyiknek sem sokkal több a értékük, mint egy-egy tesztnnk. Puffog — mag nélkül, csattan — eredmény nélkül. Pünkösd az Ige elterjedésének ünnepe. Az apostolokat ekkor szállták meg a „kettős tüzes nyelvek“ s a keresztény vallás igazságainak elismertetése e naptól veszi kiindulása pontját. Hi hát czinnül választom az ünnep nevét, ez azért van, mert e pillanatban én is egy nem régen megpendített eszme mivoltáról és elterjedésének arányairól akarok néhány szót szólani. Mintegy hat hete, hogy az erdélyi magyar egyet megalakult. Ez is le, mert nemzeti életünk dogmája vár ele felfrissülést. Nem sorolok föladatokat. Közlönyeink — az erdélyi részekben pártkülönbség nélkül naponta beszámolnak a mozgalom terjedelméről az olvasó közönségnek. De elmondom észleleteimet őszintén. Nekem úgy tetszik, hogy a magyar közönség kissé lágy melegen karolta föl ez ügyet. Lelkesedést csak itt ott látok, áldozatokat ritkán, közönyt igen gyakran. Tényt konstatálok — panasz és megrovási szándék nélkül. Eszembe jutnak a dalárdák, a jótékonysági egyletek, az árvaházak, a fillérestélyek, a karácsonyfák, a tanítóegyesül, a gazdasági szervezetek, a kaszinók, a szakszerű társulatok , s jól tudom, hogy a magyar ember szegényes zsebét valamennyi már rég megnyitota. Nem is beszélek a közterhekről. Igazán csoda, ha még győzi. Kissé sokat markolt társadalmunk. Hosszú idők hibáját, rövid pillanatok jószándékával akarok helyrepótolni. Persze a takaró nem ért addig, ameddig kulturszükségleteink nyújtózkodtak. A következmény az lett, hogy mindenik egylet és társulat tengődve él. Tetézi a bajt a „Vereskereszt“. A kezdeményezés olyan helyről jött, hogyan megtudják adni a divatot. S mihelyt divat lett, azonnal sikerült is. Az az egylet, tudomásom szerint a magyar ársadalom jótékonysági csatornájából mintegy kilenc millió forintot csapolt ■ a maga részére. Óriási összeg ez. Az erdélyi magyar egylet világtörténelmi feladatot tudna ekkora összeggel teljesíteni. Annál rosszabb, ha meggondolok, hogy a hadsereg költségeit az álami budget fedezi; még rosszabb, hogy a társadalom a jótékonyság czimén külön van megadóztatva oly intézmény számára, mely munkában és pénzben, javaink legnagyobb részét is fölemészti; legrosszabb ha fontolóra veszszük, hogy a vereskeresztegylet a leendő háború sebesültjeinek ápolása mégett alakult — már pedig manapság a háborúkat még mindig az egyesek szeszélye és nem a fizető és elvérző közönség szükséglete hozza létre. Bármi legyen egyébiránt a véleményem, tény hogy az egylet tetőtültalpig kiaknázta a jótékonyság medrét. Ismétlem tehát, hogy nem megrovás akar lenni, ha konstatálom, hogy a nagy közönség kissé lanyhán veszi a magyar egylet ügyét, mert tudom, hogy ez az egylet is onnan vár segélyt, ahol már nagy mérvű zsarolás vette igénybe az áldozatkészséget. Mindamellett úgy látom, hogy a részvét lehetne sokkal nagyobb s a mozgalom nem hullámzik elég széles mederben. Mágnásaink közül néhányan igazán szép tetteket fűznek szép nevükhöz. Néhányan. De hát hol van az erdélyi arisztokráczia ? Ki az aki fölajánlotta évi adójának egyszázad részét tíz évre ? Pedig az áldozat e módját nem érezné meg az adakozó, az egylet pedig jobban járna az egyszer mindenkorra adott összegnél. Mit szóljak az értéktelen értékpapírokról? Hiszen ez gúny, mely ez alkalommal rosszul illik a történelmi nagy nevek tradícióihoz. Látok néhányat a középnemességből is. Nehányat. De hát hol van az államot és nemzetiséget fentartó középosztály a maga egészében ? Igen, úgy van , sokan mondják, tehát úgy kell lenni: a zsidó zsebében. Hát hiszen jól van. Magyarország pénzügyminisztere mondá, hogy „mindegy az államra nézve, akárki kezében van a birtok.“ E halhatatlan mondás a zsidók érdekében lett a szelek szárnyára bocsátva. Nos , íme, az állam magyarságának megmentéséről van szó — ha mindegy az államnak a birtokos, tehát hol van a zsidóság? Megemlítsek-e erdélyi millionárius zsidókat név szerint, kik még a fülüket sem mozdították a magyar egylet érdekében ? Az antiszemitizmus köpenyege mögé nem bújhatnak, mert az erdélyi részekben a legellenségesebb indulatú politikai pártok fogtak kezet, hogy ez áramlatot át ne bocsássák a Királyhágón. Mikor akarják már bebizonyítani, hogy magyarok, hogy összeolvadni kívánnak társadalmunkkal, hogy jóban, rosszban együtt akarnak velünk élni, s at érverésünk iránt az ő idegzetük is érzékeny ? Nem mondhatok jobbat a kereskedőkről és iparosokról sem. Egyáltalában nem látszik, hogy az ügy fontossága teljesen áthatotta volna e munkás elem minden ízületét. Immel-ámmal, kissé álmosan nyúl a dologhoz a magyar társadalom. Nem fürkőzött neki s nem ragadta meg az üstököt. Mindenki úgy tesz, mintha áldozatról volna szó egy rajta kívül fekvő czélért. S talán ebben rejlik a közöny oka. Miről van szó ? Nem hallották a szebeni esküdtszék ítéletét ? Nem olvassák a Tribunát ? Nem látják az Albina működését ? Senki sem észlelie, hogy mi foly Élőpatakon, Borszéken, Tusnádon, Brassóban, e találkozó helyein a „túlsó és innenső kárpátok“ lakóinak ? A magyar állameszme alapjában meg van támadva a tudatlanok és rajongók által. Hazánkat szét akarják darabolni. Kétségbe vonják igaz jogunkat a magyar szent korona földéhez. Talpaink alatt inognak a béretek és sülyedőben van a mező. Olvastátok a román lapokat, midőn a balázsfalvi diákokat május 15-én két csendőr szétkergette ? Május 15-én tűzték ki ők a lázadás lobogóját. Kész fentek ők akkor saját hazájuk ellen az idegen önkényuralom érdekében. És tudjátok, mit mondanak ma ? Azt, hogy ők a törvényes rend fentartása érdekében fogtak fegyvert. Ez már több a részakaratnál ; ez egyenes tudatlanság. Értelmes író nem mond ilyent, s ha mond, nem számíthat értelmes olvasóközönségre. De ők ilyent, írnak és ilyent olvasnak. Világos, hogy tudatlanságból teszik. De ahol így írnak, ilyet olvasnak és így vannak meggyőződve, az a földterület nem a magyar államé. Tarthatunk itt finánczot, csendőrt, honvédet, tisztviselőt, tanfelügyelőt és főispánt. Mindegy. Az a darab föld az ellenség birtoka. Mi szedjük róla az adót, mi fegyelmezzük az igazgatást, mi büntetjük a rendetlenkedőt — hanem az a hely még sem valódi tulajdonunk. A haza összefüggését nem lehet összeaggatni törvényekkel és szuronyokkal. Nekünk közérzületre és a szeretet kötelékére van szükségünk, hogy hazánk egységes legyen. Márpedig ők nem szeretnek minket, sem intézményeinket, sem hagyományainkat, sem irodalmunkat sem nyelvünket. Minden ily hely egy aluminázott védmű telve nemzetiségi torpedókkal. A robbanás csak idő kérdése s az attentátum után késő lesz évrendszabályokról gondoskodni. Miről van tehát szó? Fölvilágosításról. A kultúra legbékésebb természetű művéről. Uj nemzedékek neveléséről a magyar állam számára. A grammatikához ne legyen közünk. Mindegy nekem, akár románul, akár szászul zengi a honszeretet dalait, csakhogy énekelje. Azt kell velük megértetni, hogy száj hőseik elbolondították őket, midőn elnyomásról beszélnek; tudatni kell velük, hogy a polgári szabadság minden áldása épen úgy ki van terjesztve rájuk, mint a magyarokra. Meg kell e népet ismertetni politikai helyzetével; szívébe kell csepegtetni a magyarok irodalmát és történelmét. Hadd művelődjenek általunk, fejlődjék ízlésük művészetünk mintái szerint, s érezzék magukat otthon. Nem beolvasztani, hanem megnyerni kell őket. De ha ezt megtettük, meghódítottuk az ellenséges területet. Mihelyt megismernek, meg is szeretnek. Csak jó útra kell terelni a tévelygőket, s a tribünök kezéből ki lesz csavarva minden izgató szer. Lehetetlen, hogy ezt a czélt meg ne értse a magyar közönség s ha megértette, lehetetlen, hogy föl ne karolja. Országhóditásról van itten szó. Az érzelmek egységét kell létrehoznunk. Szabad-e kötelességtudó magyar embernek közönyösen nézni e törekvést? ZONGOR. AZ ELLENZÉK TÁRCZÁJA 1885. Május 23. A „Czenk“ alatt. (Brassó, 1885. Május 8.) Ti felhőkbe nyúló, méltóságos béretek, hibátoknál gyönyört és fájdalmat érzek. Gyönyör oh, természet, fenségid csodálnom, 8 fejlenségeidből a mélységbe szállnom. Óh, mert nemcsak ember, de magyar is vagyok, 8 míg fönn dicső összhang üdve árad, ragyog . Lena rut visszavonás átkos tüze pörköl, 8 gyújt eleven poklot e tündérd körbül. Köröttem mindenütt fenekedő agyar, .Szétszaggatni törö mindent a mi magyar. Szent testvériségnek napsugak helyett gyülölség lángjában lobognak a szemek. Mi kezünket nyújtják s elfordulnak tőlünk . Vésztőkét czélozznk : azt hiszik felölünk. Hisz ha azt akarják : egy évezred alatt bajátokból, balgák, hírmondó sem marad. Mi hagyjuk magunkat ? Csak nem gondoljátok ? , ha nem, mi őrültség dühe szállt reátok ? Hisz' ha ez oroszlán egyszer megrázkódik . . . Me ingereljétek, ne az utolsóig ! Apátok, anyátok voltunk rossz gyermekek, Kényeszteltünk s tim elvetemültetek , Hisztek inkább önző, gaz külezimboráknak, Kik érdekük szerint, orron ránczigálnak. Oh, vegyétek elő a jobbik eszetek, Simuljatok ahoz, ki mindig szeretett! Alkossunk egy erős, egy roppant családot, Milyet Európa eddig még nem látott! Szunnyadoznak bennünk és erők csirái, Rengetegeket kell azokból csinálni; S ha majd árnyaikban arany bástyák nőttek, Virágba borítjuk a lombos tetőket. Szláv, román, szerb, horvát, bosnyák, bolgár vérek, Legyünk jó barátok, szerető testvérek ! Boldog egyetértés — értsétek meg mi a’ . S közös mennyországunk, dicső lesz Hunnia 11 E. Kovács Gyula: Útközben. VIII. Aki látni akarja Rómát, annak nem elég, hogy körutazó jegyet vásároljon Budán a déli vaspálya igazgatóságánál — mely valóban páratlan előzékenységgel jár el utazóival szemben — s aztán egy kényelmetlen, rosszul felügyelt, étkező helyiségekkel el nem látott olasz vasúton végig fussa a Tiberis völgyét, leszálljon egy hotelbe, felfogadja egyikét ama vezetőknek, kiknek sarlatanorája páratlanul versenyez saját tudatlanságuk bőbeszédűségével s ennek födezete alatt megjárja a Vatikánt, az egyházakat, a romokat és a katakombákat, így és ennyit minden panorámában meg lehet látni. Aki tájékoztató előkészület nélkül lép e város falai közé, annak pénze és fáradsága egyaránt kárba veszett. Úgy jár, mint ama bécsi ismerősöm, ki a sok Galleriétól saját szavai szerint „Galleeren Krankheit”-ot kapott. De aki csak nagyjában is olvasni tud azon történelmi rétegeken, melyeket itt, ma az emberi czivilizáczió egy pontján, kétezerötszáz évnek eseményei egymásra raktak, aki megtudja látni ezen oszlopfőn a dőreséget, amaz ivén a hiúságot, e rostrum darabon a dicsőséget ; akinek fogékonysága van nagy bűnök és nagy erények mérlegelése iránt ; aki nem röstelli kutatni a csodálatos összefüggést a konzulok, császárok és pápák időszaka között, hogy megtalálja bennök az emberi kedély három őselemet : a szeretetet a hazafiaknál, az erőt az imperatoroknál, a félelmet a bullát hallgató népnél , annak lelke benépesül tanúságokkal, keble kitágul a fönségesnek és utálatosnak e zavaros vegyületétől, lábai itt ragadnak, mintha az antik világ erkölcsei s a középkor ördögei együtt tartanák fogva. Nem tud menekülni ; várja hogy életének nagy mintái közül valamelyik kikeljen a porló hamvvederből, miként a forum romanum oszlopsoros csarnokainak romjai kikelnek a Pietro Rosa munkásainak ásói közül. Meghallgatod Róma könyhullató forrásainak örök csevegését; a Marsmező szelét, mely a Palatínus szent fái között végig sirdogál ; a vércse sivitást, amint öszszeköti a levegőt a Kapitolima és Koloszszeum között s halkan figyelsz, ha váljon nem nyilnak-e meg Cicero ajkai, hogy uj tanácsot adjon a „kötelességekről“, nincsen-e mondanivalója C. Grachusnak az idők e küszöbén, hol már inog a föld s hallható a dübörgése annak a socziális viharnak, melynek elkövetkezését oly biztossággal jósolják korunk gondolkozói. És a merre jársz, a merre tekintesz, mindenütt porladozó emlékekkel találkozol, gyermekkori könyvek ismerőseivel, megbámult nagyságokkal, megsiratott vértanukkal, megigázott népekkel és istenné lett papokkal. Sírból, katakombából, pinczéből feljövő embereket látsz, kik feldúlják a jósdákat, messzé égetik a templomok márványoszlopsorát s elűzik az isteneket, kik a berkekben, a tűzhelyeknél és a forrásoknál tartózkodtak. Hiában siető az utad, nem menekülhetsz innen. Látni akarsz mindent, tudni akarod, hol járkált Scipio, hol Ítélt Káté, hol fojtotta meg a szabadságot Cézár. Látni akarod a börtönt, hol Jugaitba nevezett „a hideg fürdő“ miatt, s Vercingetorix kiadta hősi lelkét; hallani akarod a fórum zaját, a diadalmenetek dübörgését, a pápák átkait, a máglyatűz recsegését; szemlélni akarod Mózest a Santa Mariában, az „Utolsó ítéletet“ a Sixtinában, a Stanzákat a Vatikánban, fölkeresed a Traján fórumát, a Palatínus barlangját, hol Romulust és Remust a farkas ,szoptatta, a Monte Pinciot, hová az uj idők római high life-je légyottra hivja egymást. Semmit sem akarsz látatlanba hagyni. Hol lakott Kasszius, hol emelt tőrt Brutus, hol vannak a Hannibal lépéseitől viszhangzó falak, hol nyílt meg a föld, hogy beleugorjék a hazafias mythosz hőse? Megnézed a Trevi fontanat, e najádokkal, nymfákkal, szyrénekkel és delfinekkel oly csodálatosan benépesített kutat, melynek habjai a múltak kesergő elegiáit zengve, szakadozott foszlányokban bujkálnak a sziklarepedések között, s miután meghallgattad a bájos népregét, hogy aki e vízből iszik, az beleszeret e forrás tündérébe , akármennyire tartózkodjék, mégis vissza fog ide térni, azzal a reménynyel iszol belőle, hogy rajtad talán be fog teljesülni a naiv jóslat. Sietve járod be a Hét dombot, megtekinted a Lateran angyalseregét, gyönyörteljesen szemléled a Quirinálon Praxitelesz bronz ifjainak fenséges idomait, meghallgatsz egy misét a Szt.Péter egyházban, végig nézel egy körmenetet a Kolonádok alatt, kivándorolsz Katullus sírjához, megnézed az aquadukt megszámíthatatlan árkádjait, a Szt.Pál templom malachit oltárait, a patricziusok temetőjét, a Kolosszeumot és Karakalla fürdőit, Domitián palotáját és a Pantheont, Hadrian villáját és a kéjlakokat Tivoliban, s mikor már kifáradt agyad a visszaemlékezéstől s szemed, lelked elfáradt a gyönyörök élvezésétől, bánatosan tekintesz még egyszer vissza az örök városra, félve gondolsz arra, hogy talán mégsem kerestél föl minden emléket s aggodalmasan ismételed magadnak azt, amit láttál, hogy el ne mosódjék emlékezetedből. Végig pillantok szegényes gyűjteményemen, íme egy kődarab a katakombák- Politikai hírek. Választás Horvátországban. A körösi kerület a nemzeti párt jelöltjét, Markovicsot választotta képviselővé. Hunyadmegye — mint dévai levelezőnk írja — június 8 án közgyűlést tart. A rába szabályozó kölcsön 7 millió 26.000 frt finanszírozása iránt a kormány már megkötötte a szerződést a magyar jelzálog-hitelbankkal. Az intézet 4 százalékos nyeremény-kötvényekben fogja kibocsátani a kölcsönt. A nagyszebeni „Telegraful roman” a „magyar zsarnokságot* hangoztatja szüntelenül, és ezen lap is vezérczikkében megünnepli május 15 ét. Keservesen feljajdul, hogy megtiltatott múlt ősszel a Hóra és Kloska ünnepély megtartása és hogy a magyar sajtó akkor azt mondotta volna, hogy a románok ünnepeljék meg május 15-ét és akkor a magyar sajtó rokonszenvvel fogja kisérni a románok ez ünnepét, s ime most ez is megtiltatott és ez szerinte nem más, mint az, hogy a magyarok provokálni akarnak, mire nézve azt jegyzi meg, hogy : „A provokálások semmi jót sem hoznak államunknak. Be lehet ugyan tömni szánkat részint a zsandár puskájával, részint a magyar városok esküdtszékeivel, hogy sem beszélni, sem inni ne legyünk képesek. A szív azonban szabadságot élvez és jaj lesz akkor, midőn ez bosszúért fog pihenni. Eddig még képesek voltunk szenvedni.“ Parlamenti statisztika. Az országgyűlés épen most véget ért ülésszaka alatt harminc é év javaslatot tárgyalt le, amelyek mindannyian törvénynyé váltak. Az ülésszak 239 napon át tartott s ebből 129 napra esik parlamenti ülés. Tehát a napok fele ünnepekre és szünidőre esik. Minden törvényjavaslatra esik 4 ülés és 8 nap. Magyar kulturegylet. A következő új tagok jelentkeztek : Korizmich László országos képviselő 10 frt, Horváth Boldizsár orsz.. képviselő 10 forint, a kapuvári kaszinó 10 frt, Bende Imre orsz. képviselő 10 frt. Polgár György, a jászberényi gymnasium igazgató ivén: Polgár György, Barabnyi Balázs, Streitmann András, Bartha Kálmán, Horváth István, Radlinszky József, Németh Kelemen, Bartók István, Goleniah Károly, Ságy József, Zimay Y. mindannyian pártolótagok. Schmidt A. tanár ivén : Karácsonyi Miklós, Kovács J. rendes tagok. Horváth Gy., Maynard József, Bertalan Alajos, Tóth György, dr. Schmidt Ágoston, Weiszbarth Károly, Pálmai Miklós, Drajkó Béla pártoló tagok. Tautwein J. 1 10 frtot adományozott. * A kapuvári kazzino egylet alábbi levelét, mint bizonyítékát közöljük annak, hogy ügyünk még legtávolabbi vidékeken is országos viszhangra talált . Örömmel vettük tudomásul és ugyanazért legszivélyesebben üdvözöljük a hazaszeretet sugalta azon nemzeti törekvésüket, mely nemzetiségünk erősbitésének egy újabb biztosítékát s hatalmas oszlopát van hivatva létesíteni. Hogy azonban hazafiságunkat ne csak szavakban fitogtassuk, elhatároztuk, hogy t. egyesületük „rendes" tagjai sorába belépünk és e czélból a 6 évi járulékot egyszerre lefizetendő — az aláírási iv visszaszármaztatása mellett, idezárva 10 frtot, azaz tiz frtot küldünk. Ekként hazafias egyesületük prosperálásához szerény viszonyainkhoz képest hozzájárulva, egyesületüknek felvirágzását és a maguk elé tűzött hazafias czélnak minél tágabb körökben leendő érvényesithetését kívánva maradtunk hazafias üdvözlettel A kapuvári kasinó-egylet nevében. Kapuvár, 1885. május 18. Gyulassy Gyula elnök, dr. Rosenfeld jegyző. * A kézdi-vásárhelyi takarékpénztár alapitó tag lett s egyszersmind az alapitótagsági 100 frtot ma beküldte a következő hazafias sorok kíséretében : Nagyságos Elnök ur! Istennek gazdag áldása kisérje az „Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület” magasztos czélu törekvését! Ezen őszinte óhajtás mellett kíván Kézdi-Vásárhelyi takarékpénztár intézetünk az igazgatóság összhangzó határozata folytán a M. Közművelődési Egyesület alapító tagjai sorába belépni. Midőn azért az 545 sz. gyűjtőivet és a 100 frt alapi tagsági öszszeget tisztelettel mellékelve nagyságod kezeihez küldjük, azon ígéretünknek adunk kifejezést, hogy a nekünk adott csekély erőknek mértéke szerint, jövőre sem szűnünk meg arra munkálni, hogy a megkez