Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)

1885-05-23 / 118. szám

Hatodik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Bistirily-ntci» 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimeendök. AZ „ELLENZÉK*7ELŐFIZETÉS! DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva j^u én*...................16 trt. |j Negyedév:« . . . 4 frt. filter# . . 8 frt. |j Egy hóra helyben Egyes szám­ára 5 kr. iljjjel cik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 1 frt 60 kr. 118. szám. Kolozsvár, szombat, május 23. 1885. K­I­ADÓ­ HIV­AT­AL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Pirnkösd napján. Ne ejtsen e czim senkit tévedésbe, sem­ akaron­ czikket akarok írni. Alkal­mi czikk a politikában: alkalmi vers a költészetben. Egyiknek sem sokkal több a értékük, m­int egy-egy tesztnnk. Puffog — mag nélkül, csattan — ered­mény nélkül. Pünkösd az Ige elterjedésének ün­nepe. Az apostolokat ekkor szállták meg a „kettős tüzes nyelvek“ s a ke­resztény vallás igazságainak elismerte­­tése e naptól veszi kiindulása pontját. Hi h­át czinnül választom az ünnep ne­­vét, ez azért van, mert e pillanatban én is egy nem régen megpendített esz­me mivoltáról és elterjedésének arányai­ról akarok néhány szót szólani. Mintegy hat hete, hogy az erdélyi magyar egy­­­et megalakult. Ez is l­e, mert nemzeti életünk dogmája vár ele felfrissülést. Nem sorolok föl­ada­tokat. Közlönyeink — az erdélyi részek­ben­ pártk­ülö­nbs­ég nélkül naponta beszámolnak a mozgalom terjedelméről az olvasó közönségnek. De elmondom észleleteimet őszintén. Nekem úgy tetszik, hogy a ma­gyar közönség kissé lágy melegen ka­rolta föl ez ügyet. Lelkesedést csak itt ott látok, áldozatokat ritkán, közönyt igen gyakran. Tényt konstatálok — pa­­nasz és megrovási szándék nélkül. Eszembe jutnak a dalárdák, a jótékony­­sági egyletek, az árvaházak, a filléres­télyek, a karácsonyfák, a tanítóegyesü­­l, a gazdasági szervezetek, a kaszi­nók, a szakszerű társulatok , s jól tu­dom, hogy a magyar ember szegényes zsebét valamennyi már rég megnyitot­­a. Nem is beszélek a közterhekről. Igazán csoda, ha még győzi. Kissé so­kat markolt társadalmunk. Hosszú idők hibáját, rövid pillanatok jószándékával akarok helyrepótolni. Persze a takaró nem ért addig, ameddig kultur­szük­ségleteink nyújtózkodtak. A következ­mény az lett, hogy mindenik egylet és társulat tengődve él. Tetézi a bajt a „Vereskereszt“. A kezdeményezés olyan helyről jött, hog­yan megtudják adni a divatot. S mihelyt divat lett, azonnal sikerült is. Az az egylet, tudomásom szerint a magyar ársadalom jótékonysági csatornájából mintegy kilenc­ millió forintot csapolt ■ a maga részére. Óriási összeg ez. Az erdélyi magyar egylet világtörténelmi feladatot tudna ekkora összeggel telje­síteni. Annál rosszabb, ha meggondol­ok, hogy a hadsereg költségeit az ál­­ami budget fedezi; még rosszabb, hogy a társadalom a jótékonyság czimén kül­ön van megadóztatva oly intézmény­­ számára, mely munkában és pénzben, javaink legnagyobb részét is fölemészti; legrosszabb ha fontolóra veszszük, hogy a vereskeresztegylet a leendő háború sebesültjeinek ápolása m­égett alakult — már pedig manapság a háborúkat még mindig az egyesek szeszélye és nem a fizető és elvérző közönség szükség­lete hozza létre. Bármi legyen egyébiránt a véleményem, tény hogy az egylet te­­tőtültalpig kiaknázta a jótékonyság medrét. Ismétlem tehát, hogy nem megro­vás akar lenni, ha konstatálom, hogy a nagy közönség kissé lanyhán veszi a magyar egylet ügyét, mert tudom, hogy ez az egylet is onnan vár segélyt, ahol már nagy mérvű zsarolás vette igénybe az áldozatkészséget. Mindamellett úgy látom, hogy a részvét lehetne sokkal nagyobb s a moz­galom nem hullámzik elég széles me­derben. Mágnásaink közül néhányan iga­zán szép tetteket fűznek szép nevükhöz. Néhányan. De hát hol van az erdé­lyi arisztokráczia ? Ki az aki fölaján­lotta évi adójának egyszázad részét tíz évre ? Pedig az áldozat e módját nem érezné meg az adakozó, az egylet pe­dig jobban járna az egyszer mindenkorra adott összegnél. Mit szóljak az érték­telen értékpapírokról? Hiszen ez gúny, mely ez alkalommal rosszul illik a tör­ténelmi nagy nevek tradícióihoz. Látok néhányat a középnemességből is. N­e­h­á­­n­y­a­t. De hát hol van az államot és nemzetiséget fentartó középosztály a maga egészében ? Igen, úgy van , so­kan mondják, tehát úgy kell lenni: a zsidó zsebében. Hát hiszen jól van. Ma­gyarország pénzügyminisztere mondá, hogy „mindegy az államra nézve, akár­ki kezében van a birtok.“ E halhatat­lan mondás a zsidók érdekében lett a szelek szárnyára bocsátva. Nos , íme, az állam magyarságának meg­mentéséről van szó — ha mindegy az államnak a birtokos, tehát hol van a zsidóság? Meg­említsek-e erdélyi mil­­lionárius zsidókat név szerint, kik még a fülüket sem mozdították a magyar egylet érdekében ? Az antiszemitizmus köpenyege mögé nem bújhatnak, mert az erdélyi részekben a legellensége­sebb indulatú politikai pártok fogtak kezet, hogy ez áramlatot át ne bo­csássák a Királyhágón. Mikor akarják már bebizonyítani, hogy magyarok, hogy összeolvadni kívánnak társadalmunkkal, hogy jóban, rosszban együtt akarnak velünk élni, s at érverésünk iránt az ő idegzetük is érzékeny ? Nem mondhatok jobbat a keres­kedőkről és iparosokról sem. Egyálta­lában nem látszik, hogy az ügy fon­tossága teljesen áthatotta volna e mun­kás elem minden ízületét. Immel-ámmal, kissé álmosan nyúl a dologhoz a magyar társadalom. Nem fürkőzött neki s nem ragadta meg az üstököt. Mindenki úgy tesz, mintha áldozatról volna szó egy rajta kívül fekvő czélért. S talán ebben rejlik a közöny oka. Miről van szó ? Nem hallották a szebeni esküdt­szék ítéletét ? Nem olvassák a Tribu­­nát ? Nem látják az Albina működé­sét ? Senki sem észlelie, hogy mi foly Élőpatakon, Borszéken, Tusnádon, Bras­sóban, e találkozó helyein a „túlsó és innenső kárpátok“ lakóinak ? A magyar állameszme alapjában meg van támad­va a tudatlanok és rajongók által. Ha­zánkat szét akarják darabolni. Kétségbe vonják igaz jogunkat a magyar szent korona földéhez. Talpaink alatt inognak a béretek és sülyedőben van a mező. Olvastátok a román lapokat, midőn a balázsfalvi diákokat május 15-én két csendőr szétkergette ? Május 15-én tűz­ték ki ők a lázadás lobogóját. Kész fentek ők akkor saját hazájuk ellen az idegen önkényuralom érdekében. És tudjátok, mit mondanak ma ? Azt, hogy ők a törvényes rend fentartása érdekében fogtak fegyvert. Ez már több a részakaratnál ; ez egyenes tu­datlanság. Értelmes író nem mond ilyent, s ha mond, nem számíthat ér­telmes olvasó­közönségre. De ők ilyent, írnak és ilyent olvasnak. Világos, hogy tudatlanságból teszik. De ahol így írnak, ilyet olvasnak és így vannak meggyőződve, az a föld­terület nem a magyar államé. Tartha­tunk itt finánczot, csendőrt, honvédet, tisztviselőt, tanfelügyelőt és főispánt. Mindegy. Az a darab föld az ellenség birtoka. Mi szedjük róla az adót, mi fegyelmezzük az igazgatást, mi büntet­jük a rendetlenkedőt — hanem az a hely még sem valódi tulajdonunk. A haza összefüggését nem lehet összeaggatni törvényekkel és szuronyokkal. Nekünk közérzületre és a szeretet kötelékére van szükségünk, hogy hazánk egységes legyen. Már­pedig ők nem szeretnek minket, sem intézményeinket, sem ha­gyományainkat, sem irodalmunkat sem nyelvünket. Minden ily hely egy alu­­minázott védmű telve nemzetiségi tor­pedókkal. A robbanás csak idő kérdése s az attentátum után késő lesz évrend­­szabályokról gondoskodni. Miről van tehát szó? Fölvilágosításról. A kultúra legbékésebb természetű művéről. Uj nemzedékek neveléséről a magyar állam számára. A grammatiká­hoz ne legyen közünk. Mindegy nekem, akár románul, akár szászul zengi a hon­­szeretet­ dalait, csakhogy énekelje. Azt kell velük megértetni, hogy száj hőseik elbolondították őket, midőn elnyomás­ról beszélnek; tudatni kell velük, hogy a polgári szabadság minden áldása épen úgy ki van terjesztve rájuk, mint a ma­gyarokra. Meg kell e népet ismertetni politikai helyzetével; szívébe kell cse­pegtetni a magyarok irodalmát és tör­ténelmét. Hadd művelődjenek általunk, fejlődjék ízlésük művészetünk mintái szerint, s érezzék magukat otthon. Nem beolvasztani, hanem megnyerni kell őket. De ha ezt megtettük, meghódítot­tuk az ellenséges területet. Mihelyt meg­ismernek, meg is szeretnek. Csak jó útra kell terelni a tévelygőket, s a tri­bünök kezéből ki lesz csavarva minden izgató szer. Lehetetlen, hogy ezt a czélt meg ne értse a magyar közönség s ha meg­értette, lehetetlen, hogy föl ne karolja. Országhóditásról van itten szó. Az ér­zelmek egységét kell létrehoznunk. Sza­­bad-e kötelességtudó magyar embernek közönyösen nézni e törekvést? ZONGOR. AZ ELLENZÉK TÁRCZÁJA 1885. Május 23. A „Czenk“ alatt. (Brassó, 1885. Május 8.) Ti felhőkbe nyúló, méltóságos béretek, hibátoknál gyönyört és fájdalmat érzek. Gyönyör oh, természet, fenségid csodálnom, 8 fej­lenségeidből a mélységbe szállnom. Óh, mert nemcsak ember, de magyar is vagyok, 8 míg fönn dicső összhang üdve árad, ragyog . Lena rut visszavonás átkos tüze pörköl, 8 gyújt eleven poklot e tündérd körbül. Köröttem mindenütt fenekedő agyar, .Szétszaggatni törö mindent a mi magyar. Szent testvériségnek naps­ugak­ helyett gyülölség lángjában lobognak a szemek. Mi kezünket nyújtják s elfordulnak tőlünk . Vésztőkét czélozznk : azt hiszik felölünk. Hisz­ ha azt akarják : egy évezred alatt bajátokból, balgák, hírmondó sem marad. Mi hagyjuk magunkat ? Csak nem gondoljátok ? , ha nem, mi őrültség dühe szállt reátok ? Hisz' ha ez oroszlán egyszer megrázkódik . . . Me ingereljétek, ne az utolsóig ! Apátok, anyátok voltunk rossz gyermekek, Kényeszteltünk s ti­­m elvetemültetek , Hisztek inkább önző, gaz külezimboráknak, Kik érdekük szerint, orron ránczigálnak. Oh, vegyétek elő a jobbik eszetek, Simuljatok ahoz, ki mindig szeretett! Alkossunk egy erős, egy roppant családot, Milyet Európa eddig még nem látott! Szunnyadoznak bennünk és erők csirái, Rengetegeket kell azokból csinálni; S ha majd árnyaikban arany bástyák nőttek, Virágba borítjuk a lombos tetőket. Szláv, román, szerb, horvát, bosnyák, bolgár vérek, Legyünk jó barátok, szerető testvérek ! Boldog egyetértés — értsétek meg mi a’ . S közös mennyországunk, dicső lesz Hunnia 11 E. Kovács Gyula: Útközben. VIII. Aki látni akarja Rómát, annak nem elég, hogy körutazó jegyet vásárol­jon Budán a déli vaspálya igazgatóságánál — mely valóban páratlan előzékenységgel jár el utazóival szemben — s aztán egy ké­nyelmetlen, rosszul felügyelt, étkező helyi­ségekkel el nem látott olasz vasúton végig fussa a Tiberis völgyét, leszálljon egy ho­telbe, felfogadja egyikét ama vezetőknek, kiknek sarlatanor­ája páratlanul verse­nyez saját tudatlanságuk bőbeszédűségével s ennek födezete alatt megjárja a Vatikánt, az egyházakat, a romokat és a katakom­bákat, így és ennyit minden panorámá­ban meg lehet látni. A­ki tájékoztató elő­készület nélkül lép e város falai közé, an­nak pénze és fáradsága egyaránt kárba ve­szett. Úgy jár, mint ama bécsi ismerősöm, ki a sok Galleriétól saját szavai szerint „Galleeren Krankheit”-ot kapott. De aki csak nagyjában is olvasni tud azon történelmi rétegeken, melyeket itt, ma az emberi czivilizáczió e­gy­ pontján, két­ezerötszáz évnek eseményei egymásra rak­tak, aki megtudja látni ezen oszlopfőn a dőreséget, amaz ivén a hiúságot, e rostrum darabon a dicsőséget ; akinek fogékony­sága van nagy bűnök és nagy erények mérlegelése iránt ; aki nem röstelli kutatni a csodálatos összefüggést a konzulok, csá­szárok és pápák időszaka között, hogy megtalálja bennök az emberi kedély három őselemet : a szeretetet a hazafiaknál, az erőt az imperatoroknál, a félelmet a bullát hallgató népnél , annak lelke be­népesül tanúságokkal, keble kitágul a fön­­ségesnek és utálatosnak e zavaros vegyü­­letétől, lábai itt ragadnak, mintha az antik világ erkölcsei s a középkor ördögei együtt tartanák fogva. Nem tud menekülni ; várja hogy életének nagy mintái közül va­lamelyik kikeljen a porló hamvvederből, miként a forum romanum oszlopsoros csar­nokainak romjai kikelnek a Pietro Rosa munkásainak ásói közül. Meghallgatod Róma könyhullató for­rásainak örök csevegését; a Marsmező sze­lét, mely a Palatínus szent fái között vé­gig sirdogál ; a vércse sivitást, amint ösz­­szeköti a levegőt a Kapitolima és Kolosz­­szeum között s halkan figyelsz, ha váljon nem nyilnak-e meg Cicero ajkai, hogy uj tanácsot adjon a „kötelességekről“, nincsen-e mondani­valója C. Grachusnak az idők e küszöbén, hol már inog a föld s hallható a dübörgése annak a socziális viharnak, melynek elkövetkezését oly biztossággal jó­solják korunk gondolkozói. És a merre jársz, a merre tekintesz, mindenütt porladozó emlékekkel találkozol, gyermekkori könyvek ismerőseivel, megbá­mult nagyságokkal, megsiratott vértanuk­kal, megigázott népekkel és istenné lett papokkal. Sírból, katakombából, pinczéből feljövő embereket látsz, kik feldúlják a jósdákat, messzé égetik a templomok már­ványoszlopsorát s elűzik az isteneket, kik a berkekben, a tűzhelyeknél és a forrásoknál tartózkodtak. Hiában siető az utad, nem menekülhetsz innen. Látni akarsz mindent, tudni akarod, hol járkált Scipio, hol Ítélt Káté, hol foj­totta meg a szabadságot Cézár. Látni aka­rod a börtönt, hol Jugaitba nevezett „a hideg fürdő“ miatt, s Vercingetorix kiadta hősi lelkét; hallani akarod a fórum zaját, a diadalmenetek dübörgését, a pápák átkait, a máglyatűz recsegését; szemlélni akarod Mózest a Santa Mariában, az „Utolsó íté­letet“ a Sixtinában, a Stanzákat a Va­tikánban, fölkeresed a Traján fórumát, a Palatínus barlangját, hol Romulust és Re­­must a farkas ,szoptatta, a Monte Pinciot, hová az uj idők római high life-je légyottra hivja egymást. Semmit sem akarsz látatlanba hagyni. Hol lakott Kasszius, hol emelt tőrt Bru­tus, hol vannak a Hannibal lépéseitől visz­­hangzó falak, hol nyílt meg a föld, hogy beleugorjék a hazafias mythosz hőse? Megnézed a Trevi fontanat, e najádok­kal, nymfákkal, szyrénekkel és delfinek­kel oly csodálatosan benépesített kutat, melynek habjai a múltak kesergő elegiáit zengve, szakadozott foszlányokban bujkál­nak a sziklarepedések között, s miután meghallgattad a bájos népregét, hogy a­ki e vízből iszik, az beleszeret e forrás tündérébe , akármennyire tartózkodjék, mégis vissza fog ide térni, azzal a remény­nyel iszol belőle, hogy rajtad talán be fog teljesülni a naiv jóslat. Sietve járod be a Hét dombot, meg­tekinted a Lateran angyalseregét, gyönyör­teljesen szemléled a Quirinálon Praxitelesz bronz ifjainak fenséges idomait, meghallgatsz egy misét a Szt.­Péter egyházban, végig nézel egy körmenetet a Kolonádok alatt, kivándorolsz Katullus sírjához, megnézed az aquadukt megszámíthatatlan árkádjait, a Szt.­Pál templom malachit oltárait, a patricziusok temetőjét, a Kolosszeumot és Karakalla fürdőit, Domitián palotáját és a Pantheont, Hadrian villáját és a kéjlakokat Tivoliban, s mikor már kifáradt agyad a visszaemlékezéstől s szemed, lelked elfáradt a gyönyörök élvezésétől, bánatosan tekin­tesz még egyszer vissza az örök városra, félve gondolsz arra, hogy talán még­sem kerestél föl minden emléket s aggodalma­san ismételed magadnak azt, amit láttál, hogy el ne mosódjék emlékezetedből. Végig pillantok szegényes gyűjtemé­nyemen, íme egy kődarab a katakombák- Politikai hírek. Választás Horvátországban. A körösi kerület a nemzeti párt jelöltjét, Marko­vi­c­s­o­t választotta képviselővé. Hunyadmegye — mint dévai levelezőnk írja — június 8 án közgyűlést tart. A rába szabályozó kölcsön 7 millió 26.000 frt finanszírozása iránt a kormány már megkötötte a szerződést a magyar jel­zálog-hitelbankkal. Az intézet 4 százalékos nyeremény-kötvényekben fogja kibocsátani a kölcsönt. A nagy­szebeni „Telegraful roman” a „magyar zsarnokságot* hangoztatja szünte­lenül, és ezen lap is vezérczikkében megün­­nepli május 15 ét. Keservesen feljajdul, hogy megtiltatott múlt ősszel a Hóra és Kloska ünnepély megtartása és hogy a magyar saj­tó akkor azt mondotta volna, hogy a ro­mánok ünnepeljék meg május 15-ét és ak­kor a magyar sajtó rokonszenvvel fogja kisérni a románok ez ünnepét, s ime most ez is megtiltatott és ez szerinte nem más, mint az, hogy a magyarok provokálni akar­nak, mire nézve azt jegyzi meg, hogy : „A provokálások semmi jót sem hoznak álla­munknak. Be lehet ugyan tömni szánkat ré­szint a zsandár puskájával, részint a ma­gyar városok esküdtszékeivel, hogy sem be­szélni, sem inni ne legyünk képesek. A szív azonban szabadságot élvez és jaj lesz akkor, midőn ez bosszúért fog pi­he­n­n­i. Eddig még képesek voltunk szenvedni.“ Parlamenti statisztika. Az országgyű­lés épen most véget ért ülésszaka alatt harminc é év j­avaslatot tárgyalt le, amelyek mindannyian törvénynyé váltak. Az ülés­szak 239 napon át tartott s ebből 129 napra esik parlamenti ülés. Tehát a napok fele ünnepekre és szünidőre esik. Minden törvényjavaslatra esik 4 ülés és 8 nap. Magyar kulturegylet. A következő új tagok jelent­keztek : Korizmich László országos képviselő 10 frt, Horváth Boldizsár orsz.. képviselő 10 forint, a kapuvári kaszinó 10 frt, Bende Imre orsz. képviselő 10 frt. Polgár György, a jászberényi gymnasium igazgató ivén: Polgár György, Barabnyi Balázs, Streitmann András, Bartha Kálmán, Horváth István, Radlinszky József, Németh Kelemen, Bartók István, Goleniah Károly, Ságy József, Zimay Y. mindannyian pártoló­tagok. Schmidt A. tanár ivén : Karácso­nyi Miklós, Kovács J. rendes tagok. Hor­váth Gy., Maynard József, Bertalan Alajos, Tóth György, dr. Schmidt Ágoston, Weisz­­barth Károly, Pálmai Miklós, Drajkó Béla pártoló tagok. Tautwein J. 1 10 frtot adományozott. * A kapuvári kazzino egylet alábbi levelét, mint bizonyítékát közöljük annak, hogy ügyünk még legtávolabbi vidékeken is országos viszhangra talált . Örömmel vettük tudomásul és ugyan­azért legszivélyesebben üdvözöljük a haza­­szeretet sugalta azon nemzeti törekvésüket, mely nemzetiségünk erősbitésének egy újabb biztosítékát s hatalmas oszlopát van hivatva létesíteni. Hogy azonban hazafiságunkat ne csak szavakban fitogtassuk, elhatároztuk, hogy t. egyesületük „rendes" tagjai sorába belé­pünk és e czélból a 6 évi járulékot egy­szerre lefizetendő — az aláírási iv vissza­származtatása mellett, idezárva 10 frtot, az­az tiz frtot küldünk. Ekként hazafias egyesületük prospe­rálásához szerény viszonyainkhoz képest hozzájárulva, egyesületüknek felvirágzását és a maguk elé tűzött hazafias czélnak minél tágabb körökben leendő érvényesithetését kívánva maradtunk hazafias üdvözlettel A kapuvári kasinó-egylet nevében. Ka­puvár, 1885. május 18. Gyulassy Gyula el­nök, dr. Rosenfeld jegyző. * A kézdi-vásárhelyi takarék­­pénztár alapitó tag lett s egyszersmind az alapitótagsági 100 frtot ma beküldte a következő hazafias sorok kíséretében : Nagyságos Elnök ur! Istennek gazdag áldása kisérje az „Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egye­sület” magasztos czélu törekvését! Ezen őszinte óhajtás mellett kíván Kézdi-Vásárhe­­lyi takarékpénztár intézetünk az igazgató­ság összhangzó határozata folytán a M. Közművelődési Egyesület alapító tagjai sorába belépni.­­ Midőn azért az 545 sz. gyűjtői­vet és a 100 frt alapi­ tagsági ösz­­szeget tisztelettel mellékelve nagyságod kezeihez küldjük, azon ígéretünknek adunk kifejezést, hogy a nekünk adott csekély erőknek mértéke szerint, jövőre sem szű­nünk meg arra munkálni, hogy a megkez­

Next