Ellenzék, 1886. január-június (7. évfolyam, 1-145. szám)

1886-01-02 / 1. szám

­ AZ, ELLENZET TÁRCZÁ­JA 1886. Január 2. I Góbóságo­k.­ Irta: Benedek Elek. Különös egy ország az a Székelyor­­nag Ország az országban. A Királyhágóm tuti m­agyar a székelynek „magyarországi“, aantha csak egy más hazának volna gyer­meke s büszkén mondja : ha székely nem vám, magyar­ja volna. De nem vethetünk í?yaá.«ra. A magyar nem ismeri a székelyt, * szécely nem a magyart. Hiába nyargal i gözparipa it a Királyhágón, ez a hegy­­ elválaszt egymástól, hogy az óperen- /]­i ' ígér­je cselekedhetni meg különben, székelyföld ma is egy terra inkognita. h *,7» országról ^ak mandátumért járnak U ?án Ezután már az is csak öt észtén ítő­­e gyszer fog* megesni s így nem ma­­' .1 khátra, mint hogy mi azékelyek jö­­n fel ide, vagy a mint mi mondjuk : 1 ja, mert ez a mi országunk kicsiny, •t tő kicsiny. És szegény. És sokan va­­■•ak jut belőlünk Oláhországba is, de Magyarországba is, de már nem , ) '0 eok. Én bizony egy csöppet sem csodálko­­dó még zokon se veszem, hogy a szé­­­lyt góbénak csúfolják. Ha valami egy a- i história szárnyra kél s nem akad gaz- ; í-;&, ráfogják a székelyre. És ez így nagyon ■Wn van Mert minél messzibb esik a j ; “'»tória ezinhelye, annál könnyebben lehet i I' hitetni, s a mi fő: ártatlan emberekre Hi­szon kezdem, hogy a góbéság nem értelmű az együgyüséggel, a mint azt budai köriben felolvasztott dec. 30 án. Wto:. TM ’"W1WIHHWWangaMflOMHKHiM* a magyarországiak a kényelmes távolság­ról hinni szeretik. Atyafiságban van ez a sió a — kópésággal. De hát ki is beszélhet komolyan egy nép együgyőségéről ? Van­nak együgyü emberek, **gyügyü népet ki ismer? A góbéság tulajdonképen öntudatos együgyüség, ergo ravaszság. De ha már tet­szett a székelyre ragasztani a góbé szót, legyen tehát góbéság a neve mindama jel­lemző vonásoknak, melyeket hamarosan t. hallgatóim elé rajzolhatok székely atyafi­aimról. A székely általában hallgatag termé­szetű, nem szereti a sok hiábavaló beszédet.­­ Hidegvérű nagy mértékben és könnyen óhaj­­i ló a­­ melankhóliára. Ez utóbbit igazolja­­ népköltészete is. Azt mondom, nem szereti a hiábavaló, fölösleges beszédet. Na, erre mindjárt mon­dok is egy jellemző adomát. Erdőn hált az öreg székely a fiával.­­ Nagy tüzet raktak s mellé keveredtek. Az öreg háttal feküdt a tűznek , egyszerre csak tüzet fog a bunda. Megszólal a fiú: — Apó! — Mi a, fiam ? — Valamit mondanék ! — Gondold meg jól, fiam, mielőtt mon­danád. Jól van, a fiú hallgat. Ismét megszólal egy kis idő múlva. — Apó! — Mi a, fiam ? — Valamit mondanék ! — Gondold meg jól, fiam, mielőtt mon­­­­danád. Persze a tűz nem gondolkozott s csak­hamar tolmácsolta a gyerek mondaniva­lóját. Egy borvizes székelyről meg a követ­­kező esetet beszélik : Kolozsvár egyik kül­városán hajlott végig szép csöndessen a bor­vizes székely. Nagy-Váradról jött vissza­fele, ahová borszéki borvizet szállított. (Mert N.-Váradig, de még tovább is elbak­tatnak ezek a borvizes góbék, h­a milyen makacsok, önfejűek, képesek egy krajczár különbségért két napi utat tenni.) A mint öregél elébb elébb, hát egyszer csak jön egy berúgott talián, utána egy c/­igánybanda bu/­za s a rettentő ember közbe kegyetlenül veri a feleségét, ki bizonyosan a korcsmába járt érette. A hóri­horgas talián kést vil­logtatott a kezében s nem volt, a ki fe­gy­­verezze. Meglátja ezt a székely. Megállítja lovát (nem nagyon kellett kérni), “leszáll a szekérről, kiveszi az első lőcsöt, aztán min­den szó nélkül a taliánhoz megy s olyat vág reá, hogy az menten elterül a földön. Azzal, mint a ki jól végezte dolgát ismét minden szó nélkül visszamegy a szekérhez, a lőcsöt­­helyére teszi, felül a szekérre, s csak annyit kiáltva: „Gyi Rózsi!“ szép csöndesen tovább eregélt. Az is jellemző a székelyre, hogy sze­ret kitérőleg felelni. Ismeretes talán ez a párbeszéd, midőn egy uraság kérdi a szé­kelytől a vármegye házára mutatva! — Hát ez miféle ház, földi? — Ez épület! — felelt a székely. Bizony, kérdheted sokáig a székelyt, hogy mennyiért vette az ökrét, mig megfe­lel a kérdésedre. — A bizony d­rága volt, — ez lesz a székely felelete, különféle variácziókban s mellesleg talán elmondja élete történetét is, de mégse tudod meg az ökör árát. * * * A prókátor-tehetség épen úgy megvan a székelyben is, mint a magyarban. Minden faluban van egy-egy törvényismerő szószóló, kit az ügyes-bajos emberek előrántanak, hogy beszéljen helyettük a törvényurak előtt. Egy ilyen szószóló elmésségét dicséri a következő anekdota: Az oláh falusi ember deszkát vitt Se­gesvárra. Eladta a deszkát, de a­mi pénzt kapott, aztán el is vásárolta. Egyszer csak ennék valamit s nincs, a miből fizesse. Ám azért bemegy a kocsmába, megeszik hat tojást, de az árával adós marad. Tíz esz­­­­tendő múlva ismét Segesvárra megy az atyafi,­­ bemegy a kocsmába s ki akarja fizetni a tojás árát, de a korcsma áros 600 pengőt kö­vetelt, akként okoskodván, hogy abból a hat tojásból lett volna hat csirke, az tovább szaporít, tiz esztendő alatt épen 600 pengő árát. No már ennyi pénze egész világi éle­tében nem volt Estók bá’nak. A korcsmá­­ros bepörölte s Estók bá't törvény elé­­ idézték" Na! busult szegény feje! Egész va­­­­gyona rámegy arra a hat tojásra, ha meg­találja nyerni a korcsmáros. Volt azonban Oláhfaluban egy sok­tudó székely góbé, ki szószólója volt az egész falu népének mindenféle pörös dolog­ban. Ehhez fordult Estók bá’ is. El is men­­­­nek ketten a tárgyalásra, de a szószóló­­ góbé úgy rendezte, hogy egy kicsit meg­­­­késsenek. Belépnek a törvényházba s a biró rá­­jok formed, hogy mért késtek meg. — Hát bizony istálom — felel a szó­szóló — nem jöhettünk hamarább, mert ne­kem főtt borsót kellett elvetnem. — Mifélét? — kérdi a biró álmél­­kodva. — Főtt borsót, instálom. — Bolond kend? Hát abból, hogy lesz borsó ? Feleli a szószóló: Ám, hogy senki se mondhassa, hogy erőnek erejével le akarom mosni a góbésá­­got székely testvéreimről, elmondok még egy pár olyat, a­mely már igazi góbéság. Itt van például ez a bolondos tör­ténet. Egyszer egy bolond asszony azt mond­ja a bolond urának : — Hallá-e kied! Menjen el, vigyen fonalat a vásárra, de addig el ne adja ,m­ig a vásár meg nem mutatja.“ Elmegy az ember, kiáll a piaczra, ki­teríti a fonalat. Jőnek-mennek a vásárosok, kérdi ez is, kérdi az is : báty?, hogy adja a fonalat ? De a bolond ember mindenik­nek csak azt felelte : „majd a Yé-ek­ mutatja“ s többet egy szót sem szó megy egy öreg asszony, az is két nak is csak azt feleli: majd a­z mutatja.­­ — Ehe, — gondolja — ennek hiányzik egy a ' fogja magát, kihaz egy azt mondja a bolond e ezt mutatja a .vásár. — No, ha azt,­­ bér — én azért kis italat. Oda is adja, a papirosba takarja s a mint mendegélne, csa kikapja kezéből a pa­saj­­ megszonty bér, fut a bagoly után véért meg nem állat nagy szomorún, s hát lyot lát meg egy odvi­­gában, ha bagoly min­d Úgy a mint főtt tojásból csirke! A korcsmáros elvesztette pőrét. * # * *) A­ ntju 00­7~30­7 Lapunk mai számának tartalma : Élet — halál, 1­00 , — Igezi­k.­­ Politikai hírek. — A pálinka m­onopo­­rna. — Ez is h­azafiság. — E M. K. E. kimutatásai. Művészet és tudomány. — Gázmérgezés. — Mindenféle. T­á­r­c­z­á­k : Góbéságok, Benedek Elektől. — Az élet bűne, angol regény. Hetedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: leközéputcza 21. szám. (Postaépület) hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DÍJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva e gész évre....................16 írt. || Negyedévre . . . . 4 frt. Félévre........................ 8 frt.­­ Egy hóra helyben . . . írt 50 kr. Egyes szám­ára 5 kr. megjelenik az ,Ellenzéki mindennap, a vasár-- és ünnepnapok kivételével. Köziratok nem adatnak vissza. 2 . &KÚRA. Kolozsvár, szombat, január 2.1886. KIADÓ-HIVATAL: Koloss­várt, Belközép utcza 83. teám A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg, Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr.­­~M. *» gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal, Nyílttéri czikkek pad sora után 20 kr. fizetendő POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. ’« 4 V­, Élet - halál. — 1885. — 1886. — Előttünk egy bölcső, hátunk mö­gött egy koporsó. Itt élet, amott halál. Itt születés, amott enyészet. Egy év ha­lála, egy év élete. A koporsóra fekete betűkkel van felírva: Itt nyugszik 1885. Élti 365 napot, elhalt deczember 31-én éjjeli 12 órakor végelgyengülésben. A bölcsőt angyalok veszik körül. A Hit, a Remény, a Szeretet, a Vágy, a Bol­dogság, a Megelégedés, az Öröm, s a bölcső fölött, lebegő cücssugarakból ala­­z­oit koszomban ott diszeleg az uj­szü­lött neve: „1886.“ Sziveink keservével tekintünk a l­porsóra, múlt évi hitünk, reményünk, Méretetünk, vágyunk koporsójára. Sze­gény 1985! Egy évvel ezelőtt remé­­nyeinknek mennyi melegével üdvözöl­tük születésed napját Hittük, hogy mé­rete rejted számunkra ama szebb kort,­­mely után buzgó imádság epe­dé„ százezrek alakán“. De habár csak i­ közmük benned, nehéz szívvel válunk Sieg tőled. Emlékezetes, gyászos eszten­dővé váltál a nemzetek történetében. Uralkodásod ideje alatt a megsemmisí­téssel fenyegető törekvések megdöbben­ten terjedtek el. A szoczialista, anar­­khista, s nihilista elemek, az irreden­­tisták, dynamitosok elszaporodtak, s ez utóbbiak még ellenünk is megmoz­dultak. Mig a spanyol, franczia, angol s a balkánfélszigeti népek véres kardot forgattak kezeikben, küzdve jogaikért, küzdve a létért, addig mi összedugott kézzel, kétségbeesett elkeseredéssel szem­léltü n­erizetünk haladását — lefelé. .Az elvielhetetlen közterhek súlya, a horvátok, szászok és románok ellensé­­geskedései, a politikai jogok megnyir­bálása, részben megszorítása, részben elkobzása; dicsőítése a nemzeti ési al­kotmányon elkövetett tíz évi erőszak­nak; igazolása a hazaárulásnak: ime a kilőtt karakteriszikona. Elborzadunk e visszatekintéstől? Ennyi szégyen, ennyi gyalázat, ily nagy mérvű megszentség­­elen­tése a nemzeti becsületnek, önér­­e­­zetnek, szabadságnak! Könnyes szemek­ül válunk el tőled 1885. Ennyi bánat, ennyi fájdalom kö­zött feltűnik az örömnek is egy pará­nya, egy halvány sugara az életjelnek,­­ egy unéziája a hazaszeretetnek. Körülö­t­tünk népek, nemzetek csatározásai, fegy­­vercsörtetése, ágyúdörgései, közöttünk az ellenséges elemek orvtámadásai, vál­­lainkon a közterhek súlya, és ennyi el­lenség közepette, nyomatva felülről, megtámadtatva alulról, még megmaradt a hazaszeretetnek egy parányi szikrája szivünk rejtekében, s meghallottuk, meg­értettük a nagy szót: „Ébredj nagy álmaidból, Ébredj Árpád fia !” Szövetséget kötöttünk önmagunk­kal, egyesültünk a szeretetben és áldo­zatkészségben, s egyhangúlag emeltük fel tiltakozó szavunkat a nemzetiségi törekvések ellen, melyek oda irányul­nak, hogy elvegyék e területet, melyet őseink szent vére áztatott, e hazát, mely ezeréves tulajdonunk; hogy elvegyék vallásunkat, nyelvünket; hogy eltörül­jék a magyart a földszinéről. Védszö­­vetséget alakítottunk ellenségeink ellen, nemzetiségünk, nyelvünk és államunk védelmére. Aggódva, az elfogultság egy bizonyos nemével, s némi bizalmatlan­­sággal bontotta ki az Ellenzék most két éve a zászlót, melyre a nemzet új­­raébredése, a magyar nemzeti közmű­­velődés, a magyar állameszme voltak vezérszavakul följegyezve. A nemzet meg­értette. Az „erdélyrészi magyar közmű­velődési egylet“ egy rövid év leforgá­sa alatt megalakult, s ma már több mint százezer­ért készpénz s több mint 10 millió érték áll a nagy czél rendel­kezésére. A közterhek súlya alatt nyögő nem­zet hazafius lelkesültséggel csoportosult a zászló alá — megmenteni önmagát, mert bár szegény a vagyonban, de haza­szeretetben gazdag. Ez az egyetlen öröm, mit neked köszönhetünk 1885. És ez egyetlen elég arra, hogy újabb hittel, újabb re­­nnényivgel nézzünk a az új­szülöttre, az 1886-ik esztendőre. Igen, mert a múlt szenvedései után a juta­lom el nem maradhat. Az áldozatkész­ség ama nagysága, a hazaszeretetnek ama melege, a szivnek ama szeretete, hevülése, dobbanása, melylyel a nem­zet a magyar közművelődési egylet zász­lója körül csoportosult, nem maradhat gyümölcstelenül. Az 1886-ik év a nemzeti újraéb­­redés éve kell, hogy legyen! E hitben, e reményben üdvözlünk uj év, mint egy szebb, egy jobb jövő előhírnökét. Aranyásó. Politikai hírek. Debreczen város második kerületének függetlenségi párti választói, P­r­ó­n­a­i Gá­bor bálót fogják felkérni, hogy a Kis La­jos halála által megürült orszá­ggűl. Képvi­­selőjelöltségét elfogadja. Mármaros megye közgyűlése. Szathmár­­megye átiratát a közművelődési célokra meg­szavazandó 1 és fél­ pótadó tárgyában, decz. 29-én tárgyalta Maro­aros megye közgyűlése, s bár Hollósy István bizottsági tag indít­ványozta, hogy a pótadó azonnal szavaz­­tassék meg, a közgyűlés az állandó választ­mány javaslatára elállott a megszavazástól, mert annak a költségvetés során kell meg­­állapíttatni, a költségvetés pedig már le­­tárgyaltatott. Ugyane közgyűlésen olvasta­tott fel a belügyminiszter leirata, mellyel a mármarosi közművelődési egyesület alap­szabályait megerősíti. E leirat éljenzéssel fogadtatott, s ez már magában biztató elő­jelnek vehető, hogy a megye közönsége kétségen kívül meg fogja hozni ez áldoza­tot. Hollósy István bizottsági tag ezután még azt is indítványozta, hogy a közös ezredeknél magyar vezényszó is be­hozassák, Budapesten katonai intézet állit­­tassék hol magyarul tanítsanak s ez iránt intézzen feliratot a megye a képviselőház­hoz. Azonban a hangulatot látva indítvá­nyának indokolásától egy szánakozó mo­solynál elállott. A kiállítás deficzitje. Az országos ki­állítás bizottsága befejezte számadásait és megállapította­­■ a deficzitet. E szerint a pénzkezelés 1 millió 617CKX) írt defic­itet mutat fel. Ebben azonban be vannak szá­mítva azon állami előlegek­, melyeket a ki­állítás bevételeiből az államkincstárnak visz­­sza kellett volna téríteni. A pénztári hiány­nyal szemben áll a kiállítási épületek és a kiállítási bizottság által tett befektetések, mint parkit­ozás, víz- és gázvezeték költsé­ge. Összesen 1.200.000 fit. Az első törvényhatóság — a közigaz­gatási reform ellen Temesvár városa — mint a Pesti Napló írja — szilveszternapi közgyűlésén azon határozatot hozta, hogy a közigazgatási törvényjavaslatban a főis­­páni hatalomnak terveze­tt kiterjesztése el­len, melyben a bitói függetlenig elleni tá­madás*­ s a városi autózók­a m­egszoritását látja. S.Z .orsz ág?valössz ' ve­tést in­téz s ennek támogatására Borvisi Boldizsárt, a város képviselőjét kéri föl. Temesvár h?­­­tározata annál nagyobb jelentőséggel bír, mert ez az első törvényhatóság, mely ez ügyben felszólal s különös örömre szolgál­tathat okot, hogy e nagyfontosságú, emléke­zetes lépéssel az ország egyik legjelentéke­nyebb és kiváló inteligencziát magában foglal«*» városa az ellenzék pártjára állott. Lehetetlen, hogy Temesvár város e határo­zata a legélénkebb viszhangot ne keltse fel országszerte s hogy e példán felbuzdul­va, összes törvényhatóságunk meg ne emlé­kezzenek róla, hogy ők mindenkor a sza­badság bástyái voltak, melyeket ritka al­kalommal fenyegetett meg oly nagy ve­szély, minőt e törvényjavaslat foglal ma­gában. Emlékezzenek meg manic­ipiumaink történeti nagy missziójukról és ha híven követik azt, meg vagyunk győzően,­­ megmentik az országot ama nagy megaláz­tatástól, melylyel Tisza Kálmán törvényja­vaslata fenyegeti. A franczia kormányválság. A­ franczia miniszterválság még mindig nem nyert meg­oldást. Gr­évy nagyon nehezen válik meg Brissontól, s mindent megkísért, hogy ma­radásra bírja. Brisson azonban fér­fiasan ellentáll a csábításnak s ragaszkodik lemondásához. Most tehát a Freycinet-kom­­bináczió közeledik valósulásához. Fölmerült az a hír is, hogy Floquet képviselőházi el­nök bizatik meg az új kabinet-alakítással. Az eszme azonban elejtetett, s a jövő mi­niszterelnöke, ha Brisson meg nem gondol­ja magát, kétségkívül Freycinet lesz. A legújabb hírek megerősítik Brisson lemondását, s bizonyosnak mondják, hogy Freycinet lesz az új kabinet elnöke. A szerb-bolgár­ béke. Bolgárország fővá­rosából azon óhajnak adnak kifejezést az irányadó körök, hogy a béke Szerbiával meg­kötessék. Másrészt az összes Balkán-államok részéről erélyes hadi készületeket jeleznek s az angol hivatalos világ jogosulatlannak tartja azon optimizmust, melylyel a közvé­lemény a keleti válság békés megoldását bi­zonyosnak tekinti. 1­­V A pálinka monopóliuma. Németországban állami monopóliummá akarják tenni a pálinka-gyártást és üzletet. A gondolaton érzik Biszmarknak hatalmas szelleme. Nem kerülgeti a dolgot, nem ötöl hatol, hanem egyszerre belemarkol a viszo­nyok legfenekére s nem veszi számba intéz­kedéseivel, hogy váljon a megállapított prin­cípiumok melyik kaptatéjára vonják az államtudósok törvényhozási reformját. Most szoczialista, majd kényur, ismét máskor pápista, majd meg szabadkőműves — neki az mindegy. Konservatív, mikor a német földbirtokos osztályt kell védelmezni; libe­rális, mikor a munkás osztály sorsát karol­ja föl, erőszakos, mikor nemzetiségi ügy kerül vas­ujjai közé szétmorzsolás végett. Mostani reformja az erkölcsi egészségi és gazdasági szempontból egyaránt veszé­lyes pálinkapestis legyőzését tűzte ki czélul. Ha a pálinkapestis káros hatásának oka egyrészről az ital túlságos élvezetében, más­részről egészségtelen voltában rejlik, úgy a szándékolt intézkedésektől mindkét irányban a baj legalaposabb orvoslását várhatni. A magánforgalomnak, az ipari czélokra fel­használandó mennyiségen kívül az állam részéről csak teljesen tiszta ivópálinka fog átengedtetni. A meglevő pálinkamérések száma a kelleténél túl nem fog korlátoz­­tatni és a monopólium által a korcsmáro­­sok, vendéglősök, kávésok, czukrászok, kik melléküzlet gyanánt foglalkoznak pálinka­eladással, nem fognak terheltetni. Sőt ellenkezőleg, az utóbbiakra nem terjedne ki az az intézkedés, mely az el­árusítók részére korlátolt árakat szab meg; e mellett biztosak lehetnek a felől, hogy tiszta gyártmányt kapnak és hogy külön adó nem vettetik ki reájuk. Az ivó pálin­ka árának felemelése minden esetre várható és ez első­sorban lesz befolyással a pálin­kapestis csökkentésére, ha mindjárt a fo­gyasztásban csökkenés is áll be, miáltal a pálinka mént­ fog kárt szenvedni, mindegy azonban, vájjon a pálinka drágulása vagy a megadóztatás más formája által szenvedi a kárt. Azok az érdekek, melyek a pálinka nagy mérvű fogyasztásával vannak össze­forrva, épen nem egyeztethetők össze az erkölcsi, egészségi és gazdasági szempont­ból kívánatos eredménnyel, hogy t. i. a pálinkafogyasztás csökkentessék. A­ki ko­molyan akarja ezt a czélt elérni, az nem­csak a pálinkamérők érdekét fogja szem előtt tartani. A fogyasztók, kik lényegükben ugyan­azon Észak-Németország nagy terjedelmű és kevésbbé jómódú népességével, egészséges italt fognak kapni és ez­által kiegyenlítő­dik a magasabb ár, melyet a kicsinyben fogyasztóknak fizetni kell és egyszersmind a túlságos pálinkaélvezés is korlátoztatok. A pálinka, mely tiszta vagy majdnem egé­szen tiszta aethylalkoholból készül, és oly kevéssé árt az egészségnek, mint a sör vagy a bor. Tiszta alkoholt tartalmazó pá­linka mérsékelt élvezete, tekintve az éghaj­lati, gazdasági és táplálkozási viszonyokat, szükséges az egészség és a munkaerő fenn­­tartása érdekében. Annál fontosabb tehát, hogy vége vettessék a mérgezett pálinka elárusításának. Hogy mily áldást hozó, ha az egészsé­ges ital kiszorítja a mérgezettet, bizonyítja Svédország példája, a­hol, a­mióta megje­lent a mérgezett pálinka elárusítását eltil­tó rendelet, bár az ellenőrzés nem szigorú, a krónikus alkoholizmus pusztításai lénye­gesen csökkentek. De különben az ártal­mas ital kimérését hathatósabban nem is le­het megakadályozni, mintha leiga­ caall csak oly pálinka kerül, mely a kormány gyáraiban, réb­egítő egészségtelen alkatré­szeitől megtisztíttatik. Ily után minden eset­re korlátot lehet vetni a pálinkapestis ter­­jedésének. A­ki tehát az iszákosság, a túlságos és az egészségtelen pálinka élveze­tének két fő forrását el akarja zárni, csak a legélénkebb rokonszenvvel üdvözölheti a tervezett pálinka­ adó reformot. Mondanunk sem kell, hogy míg Bis­­mark ekként népe javán dolgozik, azalatt, csupa szövetséges indulatból, mérhe­tetlen csapást mér a magyar szeszterme­lésre.

Next