Ellenzék, 1886. január-június (7. évfolyam, 1-145. szám)
1886-04-08 / 79. szám
Hetedik évfolyam.szám SZERKESZTŐI IRODA: Belközéputcza 21. szám. (Postaépület) hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre.......................16 frt. || Negyedévre .... 4 frt. Félévre.............................8 frt. || Egy hóra helyben . . . frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepeket követő napokon. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, csütörtök, április 8. 1886. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép utcza 33. istm. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Lapunk mai számának tartalma: Az olvasóhoz. — Levél Bartha Miklóshoz, irányczikk. — Polikai hírek. — A Tageblattból. — Világ folyása. — Orbán Balázs beszéde. — A vadházasságok kiirtása. — Városi ügyek. — Mindenféle. — Közgazdaság. Tá r c zák : Sugarak a sötétből. — Egy élet bűne, angol regény. Az olvasóhoz. Ha Rómában élnénk, bátran állanánk a fórumra, hogy szétnyissuk tógánkat, föltárjuk sebeinket és rámutassunk a gondolatvilágban elért eredményekre. A sebeket becsületes küzdelemben kaptuk — be is hegedtek ; a gondolatokat őszinte lelkesedéssel ébresztettük— reméljük ténnyé is válnak. Melyek ezen gondolatok ? Az erdélyi kulturegylet s általa az erdélyi bajok egész sorozatának társadalmi, törvényhozási és kormányzási javítása. Látható, hogy nemcsak magunkról beszélünk. Ezen a téren érezzük a szolidaritást a kormánypárttal is. Ha külön akarnék az érdemeket választani, ezt mondanék: Itt vagyunk a kovász, a kormánypárt a kenyér, mert mi szóba hoztuk, a kormánypárt pedig meg fogja valósítani. Rámutatva a tényre, rámutattunk arra, hogy minő szükségletet pótol az „Ellenzék“ s vele együtt az egész kolozsvári sajtó. Azon szokatlan helyzetben vagyunk, hogy reklámot csinálunk ellenfeleinknek és úgy mint magunknak. Hirdetjük, valjuk és a tények naponként tanúságot tesznek mellettünk, hogy az erdélyi közönségnek nélkülözhetetlen szüksége van az erdélyi hírlapirodalomra. E hírlapok nélkül Erdély néma gyermek. A budapesti sajtó — egyebet nem említve — még az erdélyi kulturegyleti bálról sem vett addig tudomást, míg a bizottság a fővárosi írók nyugdíjegyletének egy nagyobb összeget meg nem szavazott. Aki gondolkodni szeret, levonhatja ebből a következtetések egész lánczolatát. „Segíts magadon !“ — íme a nagy igazság. Fogjuk meg a nyelét annak az emeltyűnek, mely kiemel szomorú helyzetünkből. Dolgozzunk! Helyes, de a munkának közvetítőre van szüksége. Manapság a legjobb közvetítő a sajtó, a becsületes, az önzetlen, az igazságos és értelmes sajtó. Mi nem feledkezünk meg soha arról, hogy mivel tartozunk a függetlenségi zászlónak. Alatta állunk és érette harcolunk. De e zászló árnyékába bevonjuk hazánk szorosan vett belügyi érdekeit és Erdély viszonyait is. Viszont a kormánypárt lapjai az Ausztriával való közösséget hirdetik mint helyes és czélra vezető irányt, de hitük szerint ez nem akadályozhatja a belső fejlődést. Van tehát közös találkozási pontunk; van egy tágas mező, amelyet közösen mivelünk, szántunk, kapálunk és termékenyítünk. E közös mező nevében állítjuk, hogy intelligens erdélyi ember nem lehet el erdélyrészi napilap nélkül. Állítjuk, hogy az erdélyi lapok előnye: a közvetlenség, a bajok valódi ismerete és a vidéki jelleg; viszont ránk nézve a fővárosi lapok hátránya, az érdeklődés kisebb foka és a helyi viszonyok ismeretének felületessége. Aki egy egész országot felölel, az nem domboríthatja eléggé ki az egyes részleteket. Hű, igaz és világos tükröt ezen részletről csak mi adhatunk. Ha hát az erdélyi közönség komolyan akar segíteni önmagán, meg kell izmosítania saját hírlapirodalmát, hogy legyen az eszméinek közvetítője, szenvedéseinek föltárója, cselekvéseinek hirdetője és érdekeinek istápolója. Ez a mi előfizetési fölhivásunk. Az „EULENZÉK “ szerkesztősége és kiadóhivatala. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1886. április 8. Sugarak a setétből. .. Hogy csináltak Pogányiban a németből magyart ? Volt a sok rossz Bach-huszár közt, volt itt-ott egy jó is, a ki őszintén vonzódott a magyarokhoz s legalább belsejében, titokban, mély részvétet érzett az elnyomott nemzet iránt. Ezekre nagyon hamar rátalált a magyar ember. Kiolvasta szemedből — akármilyen mérgesen néztek is, — hogy szolid, nemes lélek lakik bennök s úgy hogy lehetett, dugva, szeretetének minden ■zelegével mosolygott rájok s igyekezett halmukat megnyerni. A magyar ember ritkán él vissza vadkinek a bizalmával. A ki őt szereti, azt Térével is kész megvédeni; de a kit gyűlöl, annak szemben is csak olyan ellensége, ■»■»t a háta mögött. Olyan, mint a jó tusoha sem hazudik. Volt a régi Krasznamegyében is egy ■by&n német, a kinek szivében a hős nemiránt — titkon bár — tisztelet és bájtat bonolt s a kit magyar környezete is kiváló szeretetetben részesített. I Életkora delén élte, szép férfiú volt, a ki megnyerő modorával hamar meghődíti a pogányi közönséget. I A sörön nevekedett német sógor min- I ben olyan mulatságban részt vett, ahol a vendégszeretet tüze melegített a a magyar nők szépsége tündökölt. Olyan jól érezte magát a vigadva busuló körökben, hogy már nem is tekintették őt ellenségnek mint többi kollegáit, s előtte csak úgy éltették Kossuth apánkat, mintha ő is ott harczolt volna a Bem táborában. — Csak azt nem tudom megérteni, hogy az a magyar miért sir akkor is, ha vigad ? szokta kérdeni gyakran barátait. Inkább azt kérdezhette volna, hogy: miért vigad akkor is, midőn a szive sir ? E kérdésekre különben nem is találhatott lelkében feleletet; ahhoz magyar vér szükséges a melyben a kelet melege sziporkázik, s az ősi szabadságszeretet lüktet. A magyar vágyait, reményeit, buját, epedését csak az érti meg, aki testben, lélekben magyar! Hanem Karzenstock Alfréd ott született Augsburg tájékán, ahol magyar vér áztatta meg a talajt; azt a kenyeret ette, melynek kalásza magyar vértől megszentelt földből hajtott.... — Te Laji te, jó lenne ebből az Alfrédből egészen magyart csinálni — mondá egy alkalommal Erős kapitány az én édesapámnak. Olyan jó képe van, olyan melegen érez, hogy szinte vétek a németeknek. — De hát mi módon lehetne azt kérdező apám. — Tudod, a németek napjai már megvannak számlálva Magyarországon, maholnap levetik magukról a mandurt a Bach legényei s talán még gyorsabban mennek hazafelé, mint ahogy ide jöttek. (Igen, mert mi is segítünk pakolni nekik!) — Alfrédet ne engedjük el. Van egy kis tőkepénze: abból élne meg Ausztriában ; megélhet abból itt is. (Kérjük el tőle kölcsön.) — No, de az a bugyogó nagyon roszszul áll az ő tisztességes termetén ; vegyük rá, hogy takarítsa le magáról ez átkos gúnyát s öltözzék mentébe, húzzon sujtásos magyar nadrágot, sarkantyus csizmát s viseljen a fején kócsag-tollas kalpagot. — De a bajuszpedrőt ki nem állhatja — vélekedek apám — mit csináljunk a bajuszával? — Ez már nagy kérdés. De tudod mit? Ha egyszer rávettük arra, hogy magyar ruhát viseljen, majd csak segítünk azon is. Kihúzzuk mikor alszik s ha egyszer meglátja magát, hogy igy jobb képe van, azután majd csak megszokja. — No, én nem hiszem, hogy Alfréd beleegyezzék — legalább most egyelőre — e tervbe, hanem azért segíthetünk a dolgon. Csinálunk egy nagy Lajos napot s ott mogurai borral leisszuk a földig. Mikor már elfeledkezik a világról, szépen belebujtatjuk a magyarruhába és a bugyogót meg eldugjuk előle. — Ez pompás gondolat! — kiáltott fel örömében Erős. A gúnyát mielőbb meg kell szerezni, hogy legyen mindig kéznél. Hahaha ! . . . Ugrondi Ákos volt " leghíresebb "szabó a környéken; ő tudta a legnyalkább magyarruhát szabni s olyan sulytást még a rákosi országgyűlésen sem láttak a mi őseink, a milyennel ő figyelme körül teremtette a mentét és nadrágot. Nála rendelték meg Alfréd számára az uj gúnyát. — De olyan legyen az hallja kelmed, hogy a sulytástól ne látszódjék a posztó, mert németnek kell — biztatták Ugrondi Szabó urat. — Annak meg, kérem aláson, — felelte a büszke szabó — a világ minden kincséért sem csinálok. — De hát miért? — Nem úgy teremtette azt az isten, hogy megálljon rajta a magyar ruha; lefoszlik a lábáról a nadrág, a mentő összeesik a mellén és a lajbi megfojtja. Nem, németnek még apám se dolgozott soha, pedig őkelme az S betűre is tudott nadrágot szabni ! — Ne okoskodjék kend Ugrondi uram, szólott nyájasan hozzá édes apám, ha jól megfizetjük az árát, mi gondja magának azzal, akárki viseli. _ Szeretném előbb látni azt a németet, hogy hát lehet-e belőle embert csinálni ? — Az meg nem lehet, mert csak úgy titokban akarjuk vinni a dolgot. Még ő maga sem tud róla semmit, csak amikor már benne lesz a nyalka nadrágba. — Áhá! Hát ez akkor olyan csúfságféle dolog lenne ! — Az, az, biztatta Erős kapitány. — Hahaha! Úgy már megcsinálom — ingyen ! Meg is csinálta. Olyan szép öltözetet teremtett, hogy még a megrendelők is megirigyelték Alfrédtől s hogy meg ne szégyenetek magukat a német sógor előtt, saját maguknak is épen olyant csináltattak. (Vége köv.) Boér Miklós. ^Előfizetési föltételeink: Egész évre ......................16 frt Fél évre............................8 frt Negyedévre ......................4 frt Egy hónapra......................1 frt 50 kr. A pénzküldemények legczélszerűbben postautalványnyal a lap kiadóhivatalához czimzendők. (Belközép utcza 33. sz. Franklinnyomda.) Levél Bartha Miklóshoz. Kedves Barátom! Régóta készültem, hogy lapodban a Kulturegylet czélját biztositó s ez által az erdélyi gazda és birtokossági viszonyoknak megfelelő nézetemet közrehozzam, de mindannyiszor egy régi mondás gyakorlati igazsága „noli mundum reformare“ viszsza tartott attól. Most azonban az erdélyi képviselők Pesten megindított földhitelintézeti mozgalma után, mely hivatva lenne a nyomott birtok helyzeten segíteni és lapodjan. 19-iki számában a „Vidékinek szóló Uj forum czim alatti felhívásodra, mely a közélet tétlensége és közömbösségének okait, a nemzeti álomkórságban s némileg talán a hazafiatlan érzelmekben is kívánja feltüntetni; nem állhatom meg, hogy mindezekre, tetszésed szerinti használat végett egy nézetet ne közöljek s vádoló felhívásodra bár egymagam ne feleljek. Azt írod: „Mozduljon meg a vidék, mert a központ innen várná a kezdeményezést, a nemzet új bazilikájának felépíthetésére, s hogy ki-ki annyit ér, mennyit hazájáért áldozni kész.“ Hosszúra terjedne feleletem, ha ama latin mondat: „praesentigaudet eclesia“ ki nem segítne, hogy röviden jelezzem a vidéki körülményeket. Mozdulna bizony az, ha tudna, ha az önző hatalmi érdekekre felhasznált rendszer, lánczszemekre fűzött békája, megengedné a mozoghatást. Talán nem is hiszitek a központban, sőt a felsőbb hatalmi és intéző régióban még kevésbbé bírnak tudomás-sal azon önfentartási küzdelemről, melyet az erdélyi gazda és vidéki birtokos közönség, most már a mindennapi existentiájáért, kifejteni kénytelen. Hogy tovább ne fűzzem, ne várj ily körülmények között valami sokat a vidéktől, hogy ne csalódjál! Lesznek ugyan gyéren — mint a múlt évi termésnek kévéi — kik meghozzák ugyan a tőllük is alig kitelhető áldozatot, de várakozásod és hitednek sűrű kévéit aligha láthatod gyümölcsözni ; mert ott, hol az adóvégrehajtók serege is kifáradt a munkában, ott édes barátom ragyogó áldozatképes közélet nem létezhetik. Nem álomkórságban, melyből mindig feltudott ébredni; nem közömbösségben, melylyel mindig feltudott hagyni valahányszor ezt a hazaszeretet megkivánta, szenved tehát a vidék, hanem életküzdelmes erőtlenségben, szegénységben , melyeken a legtisztább és leglángolóbb áldozatkészség is megszokott törni. Szomorú, de úgy van ! A gondolatoknak „egymásutánja“ szerint, ha a physicai erők összehozásával, lehet a természet világában is ellentétes eredményeket felmutatni, miért ne történhetnék ez a társadalmi életben, hol az egyesekerejének szövetkezete által, a nemzeti pusztulás, elszegényedés útjára is gátat emelni lehessen. Tagadhatatlan, hogy kultúregylet, földhitel a nyomasztó helyzetben nagy eszmék és hatalmas tényezők, de ha egy reactióval szemben, erőt akarunk kifejteni, mindig legsikeresebb, ha a hatás módja az egyenes és nyílt természeti ellenműködést követi. A Kulturegylet, nemzeti közművelődési és közgazdászati tekintetekből is, lehet ugyan és lesz is „Uj fórum“, de a nemzeti áldozatkészséggel arra felépítendő „Uj basilica“ azoknak, kik az áldozatot meghozzák, és akiknek számára most az építendő lenne, nem elegendő egymagára, a kívánatos és gyors ellensegély hatásával a pusztító reactiót megállítani. A létesítendő erdélyi földhitel adhat ugyan olcsóbb kamatú segélyezést, le is szállíthatja a reactionális befolyások körülményeit, de csak életet nyújt és nem gyökeresen orvosol. Specializer nekünk erdélyieknek, legnagyobb veszélyünket a magyar birtok átváltozását, ingatagságát nem orvosolhatja. Itt azon ponthoz értem, melyről ezúttal részletesebben nem írok, s csak annyiban indokolom a magyar birtok szilárdságának mindenek előtti alapszükségét, amennyiben ezt, a jelen politikai constellatiok szerinti, távoli sejtelmeink, kívánatosnak tartják; s amennyiben, nemzethistóriai jogosultságunk is ezt megköveteli, mert számtalanok azok a módok, melyek a túl liberalizmus és egyoldalú demoralizmus, megengedett szempontjaiból ennek megsemmisítését értéken alóli mobilizátióját, tulajdonossá és örököseinek károsítását, pusztító rész gyanánt eszközük, pedig a nemzeti vagyon biztosítása nélkül a nemzeti művelődésnek sem lehet ereje, sőt idővel túlhaladt kellékké is válhatik az. Ezekből kiindulva tehát, úgy a kultur egylettel, (sőt általa) mint a tervbe vett földhitelintézettel kapcsolatban kellene lennie és állania, egy erdély összes gazda és birtokosságából alakitandó szövetkezetnek, mely megyénként szervezve és országos központi hatóságtól vezettetve, — a kölcsönösség elvének alapján, visszanyerendő aránylagos fedezetek, esetleg hitelek által, esetenként biztosítaná egymással szemben, a kényszerváltozás alá jöhető birtokoknak, természeti és történelmi jellegét. Ha ennek módját gyakorlativá tehetné, a sok mindeneket rendszeresíteni tudó közvélemény és közóhaj, hitem szerint új korszakot alkotna Erdély, nemzeti történelmének, megteremtené állandóan nemcsak a hitel jótékony befolyását, a birtok értékemelkedését, közgazdaságának javulását, hanem kiirtaná a lelketlen s hazafiellenes eljárások általi birtokpusztító rendszert. Megállapítaná a magyar nemzeti vagyon teljes biztonságát, s kőszirt alapot rakna le, nemzeti jövendőnk új bazilikájának is. Persze, minden kezdet nehéz, de sok dolog történt már a világon, minek kezdeményezése is lehetetlenségnek tetszett, s mégis valósággá alkotta azt ész, erő és akarat. Hisz nagy költőnk Arany János is azt írta, talán épen a mi számunkra. Előtted a küzdés — előtted a pálya. Az erőtlen csügged — az erős megállja És tudod? az erő micsoda? Akarat. Mely előbb vagy utóbb — de borostyánt arat. Egy vidéki barátod.*) Politikai hírek. A petroleum vám. Egy félhivatalos lap írja, hogy a petroleumvám tételének megváltoztatása tárgyában mindkét állam kormányai közt történt megállapodások szerint az eddigi osztályozás változatlanul marad, csak a vámtételek fognak részben emeltetni, mégpedig a 830 sűrűségi fokot meghaladó nehéz petroleum vámja 1 frt 10, krról 1 frt 42 krra, azon könnyű petroleum vámtétele pedig, mely a 830 sűrűségi fokot nem haladja meg, 2 frtról 2 frt 10 krra emeltetik 100 kilogramonként. A világításra alkalmas petróleum 10 frtos vámtétele változatlan marad s a 6 frt 50 krnyi konzumadó sem szenved módosítást. A horvát regnikoláris bizottság tárgyalásai, melyek érdemlegesen már befejezték, minthogy az előterjesztést a bizottság valamennyi tagja elfogadta, kedvező eredményt helyeznek kilátásba a a bizottság és gróf Khuen-Héderváry között minden elvkérdést illetőleg tökéletes egyetértés uralkodik. A horvátok még a napokban átküldik munkálatukat Szögyényi-Marich Lászlónak, a magyar országos bizottság elnökének. Konstantinápolyban az európai konferenczián részt vett hatalmak képviselői együttesen aláírt táviratot küldtek Athénbe és Szófiába, amelyben az illető kormányokat a nagyhatalmak felszólítják, hogy az általuk hozott határozatoknak vessék alá magukat. A Tageblattból. — ápril 7. A szebeni Siebenbürgisch-deutsches Tageblatt mai számában válaszol azon czikkünkre, melyben e lapnak a kolozsvári földhitelintézet ellen intézett támadását visszautasítottuk. Szebeni laptársnak e válaszát, fenntartva magunknak azt a jogot, hogy viszonválaszunkat megtehessük rá szükségesnek tartjuk egész terjedelmében közölni. — A Tageblatt válasza igy szól: Az Ellenzéknek. Lapunk tegnapi számában a Ellenzéknek f. hó 2-ról keltezett s hozzánk intézett czikkét annál inkább kötelességünknek tart) E czikk, mely szomorú visszhangját képezi egy régibb felszólalásomnak az erdélyi egylet hivatása felöl, már két hónap előtt íratott — a ki nem deríthető tévedésből csak most kerülhető nyomda alá. De a benne levő eszmék épen nem múlták idejüket s igen tartalmas publiczisztikai anyagot nyújtanak. Szerkesztő: Egy élet bűne. A Dóra szerzőjétől. Fordította : Amica. XL. (Folytatás) (70) De a fia benne volt a játékban, s nem akarta magát megcsalni, s széles jó kedvében az anyja kebléhez fűzött rózsa után kapott, s a piros leveleket szétszórta. Vivien utánna szaladt, megfogta, a kebléhez szorította s a kedves pajzán fiút öszsze-vissza csókolta. — Te kis gazember! mondá. S férjéhez fordulva folytaté, Adorján én nem tudom a leveleimet átnézni, mig ezek a gyermekek itt vannak, ki kell őket küldenünk. — Ne gondolj a leveleiddel édesem, mondá a férje azok várhatnak, mindjárt itt lesz a dada. És Vivien gondatlanul tovább játszott a kisfiukkal, míg a levelek az asztalon feküdtek, s az a nagy fehér borítékos is közöttük volt. Midőn letette egy futó pillantást vetett rá, de a kézírás ismeretlen volt előtte. Oly olvasható, határozott irás volt az, hogy magában tisztában volt vele, hogy bizonyosan kérő levél, mert az ilyeneket rendesen több gonddal szokták írni, és azt is elhatározta, hogy aki segítségért folyamodik hozzá, s megérdemli, azt megkapja.