Ellenzék, 1886. július-december (7- évfolyam, 146-299. szám)
1886-08-03 / 174. szám
Kolozsvárt 1886. Kaas Ivor bárót, midőn az elnöki háztál elé lépett, hosszan tartó lelkes éljenzéssel fogadta a közönség. Tisztelt polgártársak ! Méltóságos népgyűlés ! A népjog a szabadság. Nem ismerek más szabadságot, mint a népjogot. Minden más szabadság, mely ezenkívül van, szabadalom. Mi a nép? Az emberiség fogalmán kívül a legszentebb fogalom. A nép összesége az állam polgárainak. A népben nincs különbség szegény és gazdag, előkelő és pár, kormány és kormányzottak között; mindannyian egyaránt nép, kinek van joga azt mondani, hogy a népnek nincs joga? Aki ezt megtagadná, a haza iránti jogot tagadja meg. A nép tartja fenn a hazát és a legszegényebb ember is adózik a hazáért. Melyik az a hatalom, mely megvédi a trónokat, a nemzeteket? A nép, az a szörnyű sok kéz, mely dolgozik, mely azonban ha ellenség támad, életével és vérével kész megvédeni a hont, azt a hont, melyet dicső őseitől örökölt és unokáinak sértetlen épségben akar átadni. S most a nép szabadságát és jogát e népgyűlés kicsinyességével akarják tagadásura venni. De ez lehetetlen. Athénben, mely a ciivilizácziót adta a világnak, a régi görögök az utczán tanácskoztak, melyet most a szabadsághoz méltatlannak tartanak. Róma, mely meghódította a világot, a forum népgyiltseiből uralkodott s mi, kik 1848-ban a szabadságot népgyülésekben proklamáltuk, a nép ezen jogát és hatalmát elvitatni nem engedjük Midőn e népgyűlést összehívtuk, azt akartuk, hogy lássa a kormány, melyet megaláztak lássa az a kormány, hogy a nép érzi vele együtt a bántalmat s elégtételt, megtorlást kíván, lássa, hogy itt nem a sajtó, de a nép, az egész osztatlan nép beszél, mely tud gondolni s akar cselekedni. Azt akarjuk kimondani, hogy az a hadsereg, melyet mi fizetünk, melyben fiaink is ott vannak, nem állam az állam felett, hanem hadserege az államnak, ahhoz a hadsereghez nekünk jogunk van, mert részünk van, fentartásában, létezésében. S ezért a bizottság elhatározta, hogy a következő rezolucziót terjeszti a parlament elé : I. A közös hadsereg legmagasabb intéző körei által legutóbb tett nyilatkozatok és intézkedések a magyar nemzet méltóságát és alkotmányos jogait mélyen sértik s e nyilatkozatok és intézkedések ellen a népgyűlés ünnepélyesen óvást emel. II. Koronás királyát a magyar nemzet mindenkor hagyományos hűséggel és századokon át fényesen igazolt áldozatkészséggel védelmezi, azonban, hogy a magyar nemzet a nagy áldozattal fentartott hadseregben méltóságának, alkotmányának és jövőjének szilárd biztosítékát szemlélhesse, hogy a polgárság és katonaság közti szükséges egyetértés megerősödjék s végre hogy a magyar nemzet egész erkölcsi és anyagi erejét ő Felsége többi országainak védelmére is kifejthesse : kivánjuk és szükségesnek tartjuk, hogy hazánk államjogi különállása s a magyar király történelmi magas méltósága a hadseregben is nyíltan és őszintén elismertessék s intézményileg érvényesíttessék. E javaslatot ajánlja a népgyűlésnek elfogadásra. A javaslatot bővebben fogják indokolni a következő szónokok. Beszédét azzal az óhajjal zárja be, hogy a hazaszeretetben, a királyhoz való hőségünkben és jogaink védelmében soha, de soha ne lankadjunk. Polonyi Géza átadja a szót ezután Eötvös Károlynak. Eötvös Károly: Tisztelt hazafitársaim! Ezelőtt nyolcz esztendővel alkalmam volt Budapesten egy népgyűlést mint szónok vezetni és egy határozati javaslatot előterjeszteni. Akkor a bosnyák kérdésről volt szó. Most ennél sokkal fontosabb ügyről, a nemzeti becsületről van szó. Tisztelt barátaim, kik előttem szólottak, már elmondták, hogy mi történt, ami megsértette a nemzeti becsületet. Két szóval ismétlem az egészet. Akkor, mikor felújítottnak hittük nemzeti függetlenségünket, ugyanakkor egy osztrák tábornok hazánk ellenségének szobrát megkoszorúzta a fővárosban. Mit jelentett ez? Azt, hogy a közös hadsereg kebelében, és pedig vezető köreinek kebelében, sokan vannak, akik a mai gyár nemzet érzelmeit semmibe sem veszik. Ha 17 vagy 27 vagy 100 esztendő alatt volt ok és alkalom arra, hogy a hadsereg kérdése felvettessék, most erre megvan az ok, az alkalom, a legnagyobb, a legsabzebb, a legfájdalmasabb. Nézzünk szemébe annak a kérdésnek, melyet a hadsereg kérdésének neveznek. ! Törvény és alkotmány szerint, de csak oly törvény és alkotmány szerint, mely a pajpirra van nyomatva festékkel, ez a hadsereg, közös hadsereg. De ez nem igaz ! De ha van nekünk részünk abban a közös hadseregben, az csak a hazafias fájdalom. Nem közös abban az ország, a nemzet méltósága, királya, alkotmánya nincs benne. Nem is Ausztria hadserege az, mert hisz Ausztria nincs a világon. Az a közös hadsereg, mely szellemével sérti a magyar nemzetet, így gyúrja át, így iparkodik átváltoztatni fiainkat. Amit az a szerencsétlen generális, azaz nagyon is szerencsés generális csinált, nem a maga feje szerint csinálta azt, csak azt a szerepet játszotta, mit az óra mutatója. Pedig nem a mutató teszi az órát, hanem az a masina belül, melyet mi nem láthatunk. S ha az óra rosszul jár, nem a mutató a hibás, hanem a masina. Egy eseményről akar most röviden megemlékezni, mely ugyan nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de amely élénk világot vet reá. Honvédelmi miniszterünk nemrég egy rendeletet bocsátott ki a magyar kir. honvédséghez, melyben arra szólítja fel, hogy gyűjtsön a maga körében a Radetzky- szoborra. Radetzky életéről nem akar szólani, azt elismeri róla, hogy habszolga volt. De hát miért gyűjtsön szobrára a magyar? Talán mert Radetzky a magyarok segítségével győzte le az ellenséget? Mert ez az igaz, valamint igaz az is, hogy ennek a történelemben nyoma sincs. A történelem csak annyit tud, hogy Radetzky győzött, de arról mélységesen hallgat, hogy a magyarok segítették győzelemre. Hát mert nem gondol a honvédelmi miniszter arra, hogy inkább az ott elesett győztes magyarok szobrára indítson gyűjtést ? Azért, mert abban az úgynevezett közös hadseregben a jelző üresen fityeg ott, nem közös, mert nincsen benne képviselve sem a magyar király, sem a magyar alkotmány, sem a magyar nép. Idegen nemzetek történetírói feljegyzik, hogy ott, hol a közös hadsereg erős vitézséggel állt szemközt, mindenütt kitűntek a magyar ezreden vitézségben, azok a magyar ezredek, melyeknek eltiporják minden önérzetét. Nézzük csak közelebbről a közös hadsereg működését. Az 1849-iki, 59-iki és 66- iki háborúk közelebbről történtek. Az őszebbek és kopaszabbak elég jól emlékezhetnek ezekre. Akkor is a német nyelvet akarták rátukmálni a magyar katonára, akkor is a fekete-sárga zászló járta és a kétfejű sasra esküdtek. Janszkiak akkor is voltak és a feldolgozót nyersanyag a mi fiainkból került ki. És mi volt az eredmény? Elvesztették a hadjáratot, mert a hadsereg mögött nem volt a nemzet, mert mikor az újjonczból kiszorították a hazafiságot, egyúttal kiszorítják belőle a lelkesedést is. Megvárják, hogy üdvös egyetértésben éljen a nemzet és a katonaság. De ha a katonának más a joga, más a becsülete, ha a katona nem polgár, amíg mondárt visel, akkor az egyetértés helyre nem álhat. Csak a hazafiságban egyesülhetnek. Ha eddig lehetséges volt így tartani fenn a hadsereget, ezentúl az nem lehet. Az általános végkötelezettségnél fogva minden ember katona, de ha három év múlva hazajön, ismét polgárrá lesz és ha akkor nem hazájáért viszik harciba, czéljukat el nem érik. Szóló egész szívvel-lélekkel csatlakozik a határozati javaslathoz, mely azt kivánja, hogy legyen a hadseregben elismerve a magyar király, a magyar állam. Ingyen az a 320.000 ember, amit mi adunk magyar hadsereg. Ha ezt elértük, olyan kicsike kis Jánszkikkal nem lesz többé bajunk. Vagy feküdjünk le örökre és aludjunk ősi dicsőségünk árnyékában, vagy álljon a nemzet talpára, hogy ezt a jogát megszerezze. Ajánlja a határozati javaslatot egyhangú elfogadásra. Polonyi fölolvassa a szónokok beszédje alatt érkezett sürgönyöket. Sürgönyök jöttek Fiuméról, Makóról, Esztergomból, Német-Palánkáról, Pécs város jogakadémia polgáraitól, Sárospatak ifjúságáról stb. Hermann Ottó kijelenti, hogy mindenkor a határozott igazság és határozott eszmék szabad katonája vett. Most sem akarja szívében visszafojtani azt, amit érez s ami bántja, hanem itt, az Isten szabad ege alatt, a nép és népgyűlés előtt kijelenti, hogy mindig előre látta és előre kárhoztatta azokat az állapotokat, melyek a kiegyezés óta létrejöttek. Az Ausztria és Magyarország közti szoros kapcsolatról röviden akar szólani. Azt mondják, politikai okosság volt, hogy fátyolt borítottak a múltra, fátyollal takarták el az akasztófákat, pedig előre tudhatták, hogy az a fátyolborítás keserűen meg fogja magát boszulni, mert elleneink e fátyolra hímet varrnak s milyen hímet ? A Hentzi sírjának megkoszorúzását. A mi a nemzet szivében él, azt fátyollal borítani nem szabad, mert ha eljő a válságos perez a felébredt nemzeti érzet nem egy könnyű fátyolt, de hegyeket is legördít magáról. Ám most is mily kevés kellett hozzá, hogy fölrázza a nemzetet. Egy kaszárnyaember egyetlen balga tette, ki a Hentzi sírját megkoszorúzta. De ha Eötvös kimutatta, hogy a közös hadseregben a magyarnak le kell mondani hazaszeretetéről, miről kell még lemondani a népnek, ha e viszonyban továbbra is fenn akar maradni? Van a természetben egy törvény és ez az, hogy az egyénnek mint egyesnek, vagy a nemzetnek, szabad cselekvést kell engedni: a magyar nemzetből a közös hadsereg kiöli a hazafiságot és ezzel leköti jobb karját; de a nemzetnek pénzét is fel kell áldozni és ezzel meg van kötve a lába. Az oly férfi, kinek keze meg van kötve, kinek lábára békét vernek, az férfi maradhat ugyan, de nem cselekvő férfi. Szóló a háború csak egy nemét ismeri el jogosultnak, az önvédelmet. Csak azt ismeri el jogosultnak, ha egy nemzet megvédi házi tűzhelyét az elnyomókkal szemben; minden más háború csak tömeges, jogtalán gyilkolás. Vájjon azok a hadjáratok, melyeket eddig viseltek, a magyar nemzet érdekében folytaké le? Tagadja. A zsarnokság érdekében, a szabadság elfojtására viselték azokat Csak azt a hadvezért tüntették ki, akinek katonái, mint a gépek, százezer ember életét oltották ki. A határozati javaslat azt kivárja, hogy a hadsereg ne idegeníttessék el a nemzettől, mert a nemzet teremt száz meg száz hadsereget, de az álló, dresszírozott hadsereg nem teremt egy nemzetet sem. Csak gyilkolni tud, de a legyilkoltak helyébe új hazafiakat nem teremthet. Tanulják megbecsülni a népet, mert a dicsőség, melyre rá- tartósak, a nép vállain nyugszik és ha a nép kivonja magát, minden összedől. Til-takoznunk kell az ellen, hogy létezzenek oly tábornokok és hívek, akik a nemzetet arczul vághatják, mert a nemzet hosszan tűr, de csak egy pénzen vásárolt koszorú kellett és ime itt vagyunk mindannyian, mint egy ember, elégtételt kérve. A dr. Kaas Ivor által felolvasott rezoluciót minden tisztességes magyar ember elfogadhatja. Csatlakozik ahhoz a javaslathoz, hogy a rezoluczió kérvény alakjában a parlament elé terjesztessék s benyújtásával Irányi Dániel bizassék meg. Polonyi ezután föltette a kérdést, vajjon a jelenlevők elfogadják-e a határozati javaslatot, melyet Kaas Ivor báró előterjesztett s melyet újból felolvas. Elfogadjuk! Elfogadjuk! kiáltotta egyhangúlag a tömeg. Erre felteszi a kérdést, vájjon elfogadják-e Herman indítványát, hogy a felolvasott rezoluczió kérvény kapcsán Irányi Dániel országgyűlési képviselő által benyújtanék-e a képviselőháznak. Egyhangú igen volt erre a válasz, mire Polonyi kijelentette, hogy mindkét indítvány határozattá emeltetett. Ezután a közönség elénekelte a szózatot és a Kossuth-nótát. Büszkén lobogott a nemzeti szinti zászló, mely alatt a főváros hazafias közönsége csoportosult sűrű, majdnem átdatlan tömegben. A közönség a népgyülés berekesztése után még körülbelül negyedórát időzött a lövölde kertjében, azután rendben, nyugodtan eloszlott. Este 6 órakor a népgyülés véget ért. Rigby úrnak a gondolatai ismét a varjakhoz tértek, midőn az ajtaján kopogtattak. Minden igaz ok nélkül hirtelen felrettent mintha valami rendkívüli esemény állana előtte. — Szabad, mondá, s az ajtó kinyílt. Az ügyvéd felugrott a székéből, szive hevesen vert, szemei elhomályosultak , ajkai megnyíltak, de nem tudott szólani. Pedig tekintetét nem sértette meg olyan borzasztó látvány, hogy halványan, reszketve, izgatottan álljon ott. Csak egy meleg prémes kabátba öltözött nyúlánk termetű fiatal ember volt előtte, kinek arca egy hosszú és nehéz betegség nyomait viselte, s halántékán egy borzasztó sebhely látszott Lassú léptekkel közeledett, miközben folytonosan Rigby úrra nézett. Aztán a kezét nyújtá. — Nem ismer? kiáltá. Hát annyira megváltoztam, hogy Ön sem ismer? Szent ég! kiáltá az ügyvéd, ki ön ? A halottak közül támadt fel ? — Én csudálatosan megmenekültem a haláltól. De hát nem ismer? Sápadtan, remegve, zilált tekintettel ment az ügyvéd közel hozzá. — Maga Hyde Berti, mondá. És a hangja saját füleiben is kísérteties suttogásban látszott elhalni. — Igen, én Hyde Berti vagyok. De milyen fogadtatás! Alig tudom elhinni, hogy az én régi jó barátom Rigby úr beszél hozzám. — De édes fiam, maga elfelejti, hogy mi mindnyájan azt gondoltuk, hogy meghalt. — Szorítson kezet velem minél előbb, ha érzi hogy élek, talán magához jön, s tud velem értelmesen beszélni. Az ifjú kinyújtotta a kezét, de az ügyvéd arckifejezése még mindig oly kétséges volt, hogy Berti hangosan felnevetett. — Szorítson kezet, ismétlés Rigby úr gépiesen keresztül ment a czeremónián. — Ugye elég meleg a kezem ? folytatá az ifjú, ugye hogy húsból és vérből vagyok? Rigby úr, én szívesebb fogadtatást vártam öntől. — Édes gyermekem, még most is alig tudok a szemeimnek és füleimnek hinni. Maga Hyde Berti ? — Igen, én Hyde Berti vagyok. — Hála az égnek ! Úgy hát nem halt meg? mondá az ügyvéd meghatottsággal ; most már magához tért, s nyugodt ítélő tehetségének teljes birtokában volt. — Ha meghaltam volna bajosan lehetnék itten, mondá az ifjú. — De megmenekülésének az eshetőségét mi álmodni sem mertük soha. Hiszen a Royal Alice napokig czirkált ott hol a Mand herczegnő hajótörést szenvedett. — Majd későbben elbeszélem önnek a megmenekülésemet; az majdnem csudával határos. Mondja meg mostan, mert szívem fáj a nyugtalanságtól, hogy van az én jó atyám. Az ügyvéd az ég felé emelte kezeit. — Az atyja, mondá, a maga szegény atyja ! — Hogy van ? kérdé az ifjú türelmetlenül. Él és egészséges ? — Él, de nem egészséges. Fiainak a halála, ejnye na, azt akarom mondani hogy a fia, az az Hyde úr, én olyan vagyok mintha menyhe csapás ért volna, s azt sem tudom hogy mit beszélek. Bocsásson meg, most már ön Lord Hyde. — Igen , fájdalom hogy Lord Hyde vagyok, válaszolt az ifjú. A szegény bátyám nem menkült meg. Örömmel adtam volna az életemet az övéért, de nem tehettem. De kérem Rigby úr, beszéljen az atyámról. — A Maud hercegné elvesztő borzasztó csapás volt reá, mondá az öreg ügyvéd. Soha sem heverte ki. Lady Marcia velem együtt attól félt, hogy meg fog halni. — Meg halni? ismétlé az ifjú szomorúan. Talán csak nem ! — Mi attól féltünk, mondá az ügyvéd. De most már hogy helyén van az eszem, engedje a gróf úr hogy egy széket hozzak . Ön halvány, és betegnek látszik. Jöjjön közelebb a tűzhöz; egészen át van fizva. Engedje,hogy meleg levest vagy pálinkát rendeljek. — Hozasson kávét, mondá Lord Hyde úr. Az ügyvéd csengetett s megrendelte. — Bocsásson meg ön, jegyző meg Rigby úr; de ily meglepetésem soha sem volt ez életben. Óvatosan kell lennünk, nagyon óvatosan kell a grófnak elmondani, nehogy a meglepetés megölje , mert a nagy öröm is él néha. — Ha megártana atyámnak az öröm örökre sajnálnám, hogy a tenger miért nem nyelt el engemet, mondá Lord Hyde. Drága öreg atyám! Soha sem tudom elmondani, hogy mennyit szenvedtem ő miatta, mert tudtam, hogy mennyire szeret, s hogy mit fog szenvedni ha halottnak vél bennünket. — Csodálom, hogy nem értesítette őtet akár levélben, akár sürgöny útján, jegyző meg az ügyvéd. — Nem tehettem. Legyen meggyőződve, hogy ha tehettem volna megtettem volna. Ha elbeszélésemet meghallja belátja, hogy lehetetlen volt. Ha eszembe jut, hogy mennyit szenvedtem, azon csodálkozom, hogy itt vagyok. Hát Marcia néném, hogy van? — Ő jól van, de mindig siratja magukat. Ejnye, most jut eszembe, mily különös, hogy álma teljesült! — Miféle almat? kérdé Lord Hyde. S Rigby úr elbeszélte a Lady Marcia álmát. — És az a megjegyzendő benne, végre, hogy midőn a temetésre került a sor csak az egyik fiúnak a testét lelték meg. — Mily rendkívüli dolog ! kiáltá Lord Hyde. Mit fog a néném gondolni ha engemet meglát ? Amint Rigby úr ott ült, neve az is jut amint a kávéját itta , mélyen elmerült a gondolataiba. Mily kölönös, hogy még neki, ki azzal hizelgett magának, hogy minden dolgot alaposan megvizsgál, hogy valamelyik fiú szerencsés megmenekülése még neki sem jutott eszébe! A bizonyíték meg volt, hogy midőn a hajó elsülyedt egymást átölelve állottak a fedélzeten. Senki sem látta őket többé, sem az életben maradtak, sem a Royal Alice személyzete, kik az elveszett hajó segítségére siettek. — Különös monda végre hogy soha sem jutott eszünkbe, hogy vagy az egyik, vagy mind a ketten megmenekültek volna egyikünknek sem, még Lady Marciénak sem. A grófon kívül menekült még meg valaki ? — Igen, egy embert mentettek meg velem. Együtt szedtek fel benőnket. Ő még erősebb sérüléseket kapott mint én, s felgyógyulása hosszasabban tart, mint az enyém. Alarikkal együtt nagyon jól ismertük őt a hajón. — Szeretném tudni mondá az ügyvéd , ha röviden el tudná mondani, hogy miképen menekült meg. Még most is alig tudom elhinni, hogy csakugyan él. Rigby úr, adjon még egy csészével élből a kitűnő jó kávéból és akkor képes leszek mindent elmondani. Most már sokkál jobban érzem magamat, de midőn bejött,m rosszul voltam. Képzeletemben hányszor keresztül mentem ezen a jeleneten! A Ticbborne hős állott előttem, mert álmomban mi®'dig arról gondolkoztam, hogy mit csinékt ha valaki az egyéniségemben kétéltűnék, hogy bizonyítanám azt be, minő (*• nnkat állítanék elő ? — Oh Lord Hyde, mintha bizony s édes atyja el tudta volna felejteni! kiáll* az ügyvéd. — Én nem azt mondom, hogy ő* s tudott, vagy el tudna felejteni. Azzá, b*tában vagyok. Ez egy nehéz álom, lidéri nyomás volt! De mondok valamit foly,s‘ élénken nézve az ügyvéd arczára, megt1ténhetik néha, hogy egy embernek nag.Ti' nehéz dolog bebizonyítani ugyan azonos' gát. Tegyük fel hogy húsz évig volna távol, vájjon felismert volna e*“0' valaki ? — Én azt mondom, hogy hatvan ■' múlva is visszakövetelhette volna a b _kát, mondá az ügyvéd. Emlékező tehet*!' jó, s ugyanazonosságát bebizonyíthatta na. — Nem hiszem, hogy valaha is®*1 tengerre menjek, jegyzé meg Lord Hyc — Borzasztó szenvedései lehettek. 01,^ rosz színben van, mintha hónapokig lettf na beteg. — Hosszasan voltam beteg, s ®;í - az a különös érzésem van, mintha elénék aludni, és soha sem ébrednék fel mintha soha sem tudnám magamat el*? kinyugodni. Nagyon lekötelezne ön, h» ®.j. engedné, hogy arra a divánra s egy óráig aludtam. (Folyt, kilv.) ELLENZÉK (688) Tudomány és művészet. * Színház. Előbbi két fölléptétől egészen elütő zsánerben, vígjátékban mutatta be magát harmadszor Egressi úr. Ez alkalommá Bayard kedves vigjátéka a ,Falura kell mennie11 került színre. Egretsi úr Dráng Ferdinándot játszta, ki zsarnok anyósa, szenteskedő kis felesége miatt csak titkon, nagy ritkán veheti ki részét az élet örömeiből. Egész alakítása csak úgy duzzadott a jó kedvtől. A második felvonást, midőn felesége és anyósa tetten kapják nagy bravourral játszta. Beszédmodora sem oly gyors társalgási darabokban, mint mikor pathosszal szaval. Különben az egész előadás a jobbak közé tartozott. A. szenteszkedő feleséget Medgyasszai k. a. (Colestina), a zsarnok anyóst Krasznainé, Paulinát, egy akaratos békét, Gerti Lina k. a. a gyorseszű és pergő nyelvű tengerész tisztet Freimann Caesart Megyeri úr széles jó kedvvel, elevenen, ügyesen játszták. * Vadnai Vilma asszony holnap este kezdi meg vendégszereplését nálunk a nyári színkörben. Összesen ötször fog fellépni, játszani fogja a Lilit,* mely nálunk Hegyi Aranka asszony vendégföllépte óta pihent, s utolsó felléptére a Czigány-báróban »Saffit— a czigány-leányt, a melyet nálunk Szilassi Irén k. a. adott. Vadnay Vilma három év előtt egy nyári szezonban a kolozsvári színháznak tagja volt s mikor elment a legjobb emléket hagyta maga után. Hisszük, hogy a kolozsvári közönség rokonszenvesen fogja fogadni akkori kedvenczét, ki mióta eltávozott körünkből Arad és Nagyvárad műértő közönsége előtt aratott diadalokat, s ki a vidék primadonái közt egyik első helyet foglalja el. Augusztus 3. * A „Magyar Szalon" czimű illusztrált havi folyóirat augusztusi füzete a követkei kis tartalommal jelent meg: Pulszky J.F rencz: A történelmi kiállítás. — Horvi, Ignácz: A történelmi kiállításból. - Jjfc,' Mór: A ki holta után áll boszut. - Tói, Lörincz : Epigrammák. (vers) — Bakodi Pál: Sz. Prielle Cornelia. — Mannheim Á.: Nyári napon. (kép) — Széll Piros (költemény) — Kenedi Géza: Tengermé ki vázlatok. — Pataki László : Szomorúm... bizás. (kép) — Beöthy Zsolt: Kónyitári. — Rudnyánszky Gyula: A politikáról. (?!. — Murai Károly: Furfangos szászok.(«Hir szólés) — Fegyintézeti igazgatók, (ajszkt. — Dr. Simonyi Jenő: Az atlanti vcr... partjáról. — Felszeghy Dezső: A régi, (vers) — Alphonse Daudet: Tartana az i. pesek közt. — Dr. Zay Miklós: Két rablólovag. — Egyveleg: Szana Tamás: A tigiek könyvkedvelése. — Természettuoományi szemle. — Irodalom, aranypor - Kisfejtörő. — Szerkesztő postája. — Fix tartalma. — Egy-egy füzet ára 60 kr. NYÁRI SZÍNHÁZ. Kolozsvártt, 1886 augusztus 4-én. CSÓKON SZERZETT VÖLEGÉRT. Eredeti énekes bohóság 3 felvonásban. A kolozsmegyei tanitó-testület rendkívüli közgyűlése tegnap délelőtt 10 órakor tartatott meg a helybeli polgári iskola helyiségét. Tagok szép számmal jelentek mg 67-en voltak s több vendég. őszintén, kián érezték a részvétet: a gyűlés népe volta ezt a benyomást tette. Különösen azt említendő, hogy a vidék mondhatni teljes« képviselve volt tanítói által. Nem talált helyre, de csupa kombinatióra mégis fekeítjük azt a különben is ismert dolgot,hog a miniszter úr takarékossági szemponté még a rendes gyűlésekre sem fog ezóta napi- és fuvardíjt adni; e körülménytiazonyitja az általános részvétet, melyet , tanítóság — kivétel nélkül, — mélymérő szeretett tanfelügyelője iránt. A gyűlés lefolyása következő volt: Benedek Samu testelnök nem szokást szerint, örömmel, hanem a helyzethez tali meghatottsággal üdvözölte a gyűlést. Elmondta, hogy 24 tantestületi tag hozzá intézett kérésére hívta egybe a gyűlést s fájdalmasan emlékezett meg, hogy a tanítótestület vezérférfia, ki odaadó lelkesedéssel, s páratlan ügyszeretettel munkált az ügy előbb vitelére . Váradi Károly, Kolozs megye kir. tanfelügyelője nem jelent, nem jelenhetett meg. A gyűlés a lelkes szavakkal mondott beszédet éljennel fogadta. A Váradi K neve említésénél pedig többszörösen éljeniett. Ezután Rieger Imre alelnök Sípot Orbán tanfelügyelő és Eszenyi bihannegyn tantest, elnök, továbbá milylt Pelicstob János m.valkói tanítók táviratait olvastak Mindannyi meleg részvétről tanúskodott s az Eszenyié a bihari tanitók nevében is küldetett. — Sipos tanfelügyelő későbbre látogatást is igért a családnál táviratában Folytatólag szintén alelnök olvasta fel az alőértekezletbőlkiküldött bizottság által szövegezett s a súlyos betegen fekvő tanfelügyelő családjához intézett részvétnyilatkozatot. A bizottság ügyesen oldotta meg