Ellenzék, 1888. július-december (9. évfolyam, 150-300. szám)

1888-08-02 / 177. szám

Kilencödik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA : Belmagyar- és Tivoli-utcza sarkán lévő 6. sz. a., hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZELLENZÉK“ "ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. Egész évre.....................16 frt. I Negyedévre .... 4 frt. Félévre..........................8 frt. || Egy hóra helyben . . 1 frt.0kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokon. Kéziratok nem adatnak vissza. 177. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, csütörtök, augusztus 2. 1888. KIADÓ HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy 1__1 czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyikttori czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. A magunk ügye. Kell, hogy minden érdekeljen minket, mi javunkra van. Ebben a nagy melegben pedig, mely az emteri miliődét a finom rugót lankadt bágyadtságba lágyítja, ugyan elég ideje van mindenkinek arra, hogy körülnézzen, okoskodjék, számítson, s in ultima analiysi arra az eredményre jusson végül, hogy mi itt Kolozsvárt nem igen tartjuk szem előtt a magunk javát. Többek között: Jó volna, ha az idegen, kit akár privát dolga akár utazási kedve ide hoz, — ne legyen kényteln olyan gyorsan elpárologni innen, amily gyorsan csak a vasútig a bérkocsi futni tud, — a por és fülledt levegő miatt, mely egyik fő fő bűn nálunk. Jó volna továbbá ha az iránt a sok történelmi emlék iránt,melyet a veszendőbe került század évek Kolozsvárnak jutattak, érdeklődéssel lentsétek az emberek és meg lenne nekik adva az alkalom arra, hogy ez érdeklődés kielégítést nyerjen. Most ugyan mi használ az, hogy tele vagyunk minden ponton egy sereg becses és kiválóan érdekes históriai emlékkel ? Nincs sehol nyom, mely az idegen figyelmét magára vonja és évenként alig egyszer jut valakinek eszébe, hogy bizony föl kellene támasztani sírjaikból e becses emlékeket és kivájni mindent mi érdekes nálunk, a föléje rakodott sürni ködből. A Mátyás király emlékének méltó fölelevenítése dolgában megindult mozgalmat épen azért üdvözöltük részünkről is a legteljesebb örömmel, mert némi előlegezést láttunk benne a jövendőnek hasonló mozgalmaira nézve. Hátha a nagy király ez emlékünnepélye maga után fogja vonni e város többi nevezetes históriai emlékeinek föltámasztását is és be fogjuk végre látni mi is, hogy ez irányban indítandó mozgalom mindenek fölött a mi javunkra leszen. A középeurópai városok nem ok nélkül ragadnak meg minden apró alkalmat arra, hogy a közönség, s különösen az átutazó közönség figyelmét a maguk részére huzamosabb ideig lefoglalják. Az embereket megkapja egy-egy históriai emlékekkel nevezetes város; több időt töltenek falai között, több pénzt költenek, é s míg egyfelől szétviszik és terjesztik a város hírét, addig másfelől tekintélyes anyagi jót hagytak ott maguk után, előmozdítva ily után a városnak további fejlődését. Mi sajátságos indolentiával vagyunk a magunk java iránt, s még arra sem akarunk vállalkozni, hogy a már meglevő históriai emlékeket épségben tartsuk. Íme hosszú évtizedek óta ott van a Kolozsvár—fenesi országút szélén a „Rákóczy emlék” nek nevezett kőoszlop. Romlik minden nap és pusztul; nemsokára reá dől majd az útra, s azzal requiescat . . . elemelik fundamentum kőnek. Kinek jut eszébe, hogy ez emléket tán fenn kellene tartani, s megfelelően a történelmi igazságnak, felirattal ellátni? Van akárhány német városba, ahol ha nincs históriai emlék, csinálnak ilyent, szobrot, emlékkövet, kápolnát emelnek és kitaláljak történetet fejből, nagyon jól tudva tapasztalatból azt, hogy hasonló dolgok leginkább alkalmasak a közönség érdeklődésének lekötésére. Mi nem szorultunk hasonló furfangra. Nekünk egész sereg becses emlékünk van, melyekre hivatkozhatunk és amelyek okán méltán igényelhetjük az érdeklődést. Szükséges mindössze csak az, hogy szem előtt tartva mindenkor a magunk javát, tegyünk is valamit arra nézve, hogy az emberek figyelmét városunkra irányozzuk. Teszünk-e ? AZ ELLENZÉK TÁRCZÁJA. É— 1 ——|t-^ - ■ - ,i , - - - . ■ ii. ■ A medve Taderol.O.a Marilla fenyőrengetegéből bukkant elő egy sugaras julinsi reggel, mikor a szanatórium összes nyomorékéit a szabadrapalta egy bűbájos asszonyka zefir szoknyalobogása. Egy villám sújtotta csonka törzsön ült, lecsüggesztett fővel, nagy, szürke szemei az előtte nyüzsgő hangyabolyra méláztak, széles karamu szalmakalapja szalagjánál fogva nyakára csúszott. Egy meglepett vad riadt pillantásával keresett menedéket, mikor rátört a vihánytoló, kacsagó beteg had. Elfut, ha az orvos meg nem fogja: — Hohó mérnök úr, az nem járja. I én parancsolok, tartson velünk. Az erőteljes, magas barna fiú vonakodott, de az orvos odavonszolta a szezon szeszélyes, bájos királynője elé: — Nagyságos asszony, Oláh Áron mérnök. A szép asszony nagyvilági elegáns hölgyek sunyi felnézésével mérte végig az előtte zavartan álló férfiút. — Bocsásson meg uram, hogy megzavartuk magányát, ha úgy tetszik, kárpótlásul osztozzék a mi kis szármolásunkban. Mintha kristálypohár szélén játszanának ezüst pengéjű késsel, olyan szívbemetstő ez a sima, bársony hang. A medve öszsz rezzent. Lomha, erős testét bányász kutya módjára hurczolta a kis pillangós cipellőbe bujt domború lábacskák nyomában. S ettől a pereztől kezdve nem bújta többé az ember kerülte vadon irdatlan odúit. Az orvos tüntetőleg gratulált a szép városi úrnőnek : — Asszonyom, ön megszelídíti a mi medvénket. A medve szótlanul megült a szalonban, mig a szép asszony az elnyomoritott zongora aszkóros billentyűn pajkos chansonokat veregetett s Hősi, csinos falsettékkal zöngicsélte hozzá a kieső borsos szöveget. A szép asszony savóc poharára pillantva összeborzogott s elröppent cseresnye ajkáról a vágyó sóhaj egy korty pezsgő után. A medve erő nélkül sarkon fordult le egy árendált gebén belovagolt Uraviczára s este egész kosár ez fra vignettád karcsú palaczk állott a királynő parancsára. A pezsgő kemisz volt, de lopva elszürcölték s a szép asszony egy halás, mély pillantással jutalmazta meg udvarias medvéjét. S a medve egy szelíd, hű fenevad volt, akivel egeret fogathatott volna az a simogató selyentkezecske. Szép Ilonka csak észrevette, hogy mind hajnalba valaki friss harmatos vadvirág bokrétát lop emeleti ablaka redőnyei közzé. — Hja, a medvék kitűnő mászók. De ennek a gunyoros kalemburnak kisérő mosolyába egy kis öntudatlan zavar se vegyült. Ez a vad, amilyen ügyes és vakmerő gimiaszta, bármely perezben felkúszik ablakára. Hátba egyszer kedve kerekednék kilesni azt a babonázó pillanatot, mikor pehelyhullámai közzül kikét Vénás auadioméne. A szép asszony érezte, hogy ha ő férfi volna megtenné. Erre a gondolatra szenteskedő kaczérsiggel pirult el. Kényszerítő szelídséggel rábírta a medvét, hogy ígérje meg, nem fogja többé tenni. — Az isten szerelmére, egyszer még kitöri a nyakát. S én kárhozom el miatta. A medve visszaakart felelni s én úgyis elevenen elkárhozom érted, tündérkirályném. De az efféle szóbeszédre szokatlan ajka csak annyit bírt hebegni : — Miért tiltja meg, mikor az nekem olyan jól esik. Ilka asszony megrezzent ennek a pár szónak hangjától és az azt kísérő parázs pilantástól. Hohó medvém, te úgy tetszik, komolyan veszed a tréfát. Majd kigyógyulok. Másrészt meg magával sem volt tisztában. Ez a rut, nagy legény, otromba, ügyetlen mozdulataival, darabos hódolatával mullattatta, de zavarba is ejtette. Végre is egy asszony se maradhat teljesen közönyös egy férfinak iránta kimutatott bármilyen formátlan, de őszinte és érzett oltározásával szemben. Ilka asszony tenyerére hajtott aranyvörös királyi szépségű fejdísze alatt millió balga sertés zsibongott. Eb, ha a medvének tetszik ostoba légy módjára a láng körül röpködni, ám lássa Végre is pár hét múlva érte jó a férje s azzal vége az egész medveszeliditési komédiának. Az ő szive, ah az Ő szive , vájjon egyáltalában vane szive ? Nem kegyetlen, szívtelen játék-e az, mit evvel a szegény, jó fiúval űiz ? És vájjon olyan egészen biztos-e a maga szívének közönyös voltáról ? A medve jóságos, rút arcra kezd egy kedves és kényelmes bútordarab megszokottakgával bírni reá nézve. A megszokást a nélkülözhetetlen légió, a szerelem testvérétől csak egy lépés választja el. De ő nem fogja megtenni ezt a lépést soha. Derék, jó férjecskéje most is ott görnyedtek bizonynyal az ivóasztal előtt, hogy megszerezze a pénzt az ő üdülésére, szórakozására. Ilka asszony mulat, kaczérkodik, de a férjét megcsalni nem fogja soha. Aztán kiért is ? Egy ... egy medvéért ! Idegesen és bosszúsan kaczsgott fel s a nevetéstől megrázkódó gömbölyű vállaival hátradőlt a hintaszék hímzett párnájára. Egy este új vendégek érkeztek, egy göthös pepocska a egy nyúlánk, fess huszártiszt. A papnak torkára forrt a böjt s az ahitat, a Lastet egy viharos farsang rokkantotta meg. Aféle kezdő fizikus volt, aki megrémült az első gombostüfejnyi nyál közé keveredött vértől. Ez a két új beteg is tüstént bele került a szép asszony udvarába. A pap jó Dalidból való műveit ifjú, a rococó elegáns abbéira emlékeztetett, a tiszt pedig gárda kapitánynyá szegődött. Szegény medve, akárhogy rágta is ritkás tzőke bajszát dühében, ezen nem változtatott. A huszár értett a nőudvarlás titkos tudományához. Kedélyes tánczkoszorucskákat rendezett, mikhez az abbé zongorázott. A szenvedélyes tánczos Ilka asszony csak repült, repült, félig nyílt ajkakkal az ügyes fiú karján. A medve egy szögletbe húzódva rémülten és irigyen nézte ezt a neki érthetetlen gyönyörűséget. A melle megdördült a keserűségtől, mikor látta kézről kézre járni azt az észbontó derekakat, melyről ő csak titkon álmodozni mert. Egyszer a szép asszonynak bolondos ötlete támadt. Fölkereste a medvét, tollas legyezőjével vállára ütött: — Hát maga nem tánczol . — Nem. — En vem sem ? S a medve erős, szilaj kézzel karolta át a szép asszony karcsú derekát, tony duzzadó keble az ő melléhez szólva lihegett s egy ólommadár fürgeségével tánosolt vele rithmustalan, bősz indus csata tánczot, hogy a mellettük álló huszártiszt nevetve szólt: — Valóságos medvetáncz! A medvének lelkibe vágott ez a gúnyos szó. Könyörgő, alázatos pillantással nézett Ilkára, ne kínozza tovább. És a szép asszony szánó molylyal szabadította föl, aztán tovább repült a huszárral. A mdve, ez a furfangos vadállat, szántszándékkal utjokba állott. A keringő sebes fordulójánál bele kellett ütközniük s a tiszt sarkantyúja ebben a perczben lehasitotta a szép asszony csipkeruha fodrát. A tiszt bosszúsan szisszent föl, a medve pedig megvetőleg, hangosan arczába vágta a sértő szót : — Ügyetlen. S astán ott hagyta az egész dandót. Másnap délben a huszártiszt nem jelent meg a közös asztalnál. A doktor azt felelte a tudakozódásokra, kificzamitolta a bokáját. A valóságban pedig kora hajnalban a medve egy jól czélzott golyót röpített a tiszt lábába, hadd menjen el a kedve egy időre a keringőtől. S a medve eltűnt a szanatóriumból. Vissza menekült rengetegébe. Az asszonyok unalmukban az érdekes sebesültet ápolgatták, küldözve neki virágot betegnek való gyümölcsöket. Ilka asszony udvarló hijján erősen unta magát, irt a férjének, jöjjön érte. Erre a búcsúzásra nagy ünnepséget készítettek a szezon távozó királynéjának az ott maradók. A tiszt is fellábbadt s bár kissé sántikáloa, aléra állott a tervezgetésnek. A programm fénypontját képezte az erdei vacsora, táncz a fenyők, tölgyek árnyában és iliazazarindokolás gyalogszerrel fáklyák és since lampionok mellett. A csillagszeme ég bevilágított a kicsiny kerek tisztáson vigadó betegekre. Ilka asszony táncztól, pezsgőtől kibővülve egy félre eső százados fenyő törzshöz támaszkodott. Rémült, halk siker halt el ajkán, mikor a fa mellől két tűz szem szinte permiti arczát. Tompa, lemondó hang szólik meg: — Ne féljen, én vagyok, a medve. — Mit akar ? Én félek ettől, én gyűlölöm. 1888 Augusztus 2 Politikai hírek. Monarchiánk ellen Ristica volt szerb miniszterelnök lapja aSrpska Nezaviszont* erős és szenvedélyes banga csikket közöl, mintha csak nem is egy szomszéd nagyhatalom, hanem valami osztro-német herczegségről volna szó. Minden szerencsétlenség — úgymond a lap — mely Szerbiát éri, Ausztria-Magyarországtól ered, mely mindig és minden alkalommal Szerbia romlására és a szerb népfaj tönkretételére törekszik. Szerbia valóban tönkre is ment volna, ha nem volna az ő oldalán, mint pártfogó, a hatalmas Oroszország. Ausztria mindent elkövetett, hogy Szerbiát megbántsa és azt függő helyzetbe hozza . Szerbia gazdasági emelkedését lehetetlenné tette és most még a szerb családi életet is megtámadja. — Ristics úgy látsik a Milán válóperére céloz ez utóbbi tételében, pedig ebben igazán ártatlan a mi monarchiánk. Különben is az efféle féktelenkedést már megszokhatunk Ristiok úrtól, azért nem is vesztegelünk több szót a véletlenkedveinek. Crispi nyilatkozata: Kreuzzeitungnak jelentik Rimából, hogy Cipi miniszterelnök így nyilatkozott nokiny politikus előtt : Ha Francziaország meg akarná kísérleni a Földközi tengeren való helyzet változtatását, ez tletént összeütközést idézne elő a 3 szövetséges katalonmezai Angliával. A Coburgok család értekezlete A Coburg Orleans család tagjai Coburg városiban nagy tanácskozást tartottak. A Temps arról értesül, hogy a tanácskozás Ferdínánd bolgár fejedelem ügyével foglalkozott. Sőt a párisi Justice már azon hírt veszi, hogy a culadi tanács elhatározta, hogy azt fogja Ferdinand fejedelemnek ajánlani, ne maradjon tovább Bulgáriában. Berlíni lapok közlik e hírt s nohla kételyeket fűznek hozzá, mégis azt mondják, hogy a dolog nem valószínűtlen. A Nt. Ztg. kiemeli, hogy a coburg-gothai uralkodó hsrcreg mindig rosz szalta Ferdinád fejedelem eljárásit. A német sajtó ez alkalomból is hangoztatja azon meggyőződését, hogy Ferdinánd még legfelebb pár hétig fog Bulgáriában maradni. Miért bukott meg dr. Khun ? Bz én tudósítások szerint ottani politikai körökben most már kétségtelennek tartják, hogy Kahn bíró tábornragának a hadtestparancsnokságtól való fölmentése személyes összetűzésben leli okát. Kahn báró összekoppzant a trónörökössel, midőn ez legutóbb a nürburgi helyőrség fölött tartott szemlét. A trónörökös a szemle alkalmával több tisztnek rosszulását fejezte ki a csapatok kiképzése miatt. Kuhn táborszernagy, aki jelen volt, pártját fogta a tiszteknek az általános megbeszélésnél. A trónörökös és a táborszernagy ezután távoztak és állítólag igen izgatott beszéd folyt köztük, mely alkalommal Kuhn bíró néhány igen erős kifejezésre ragadtatá magát. Tényleg a trónörökös a későbbi szemlék alatt mm váltott szót Kuhnnal, az épen nem titkolta kedvetlenségét, hárem azt nyíltan kifejezte, midőn a trónörökös visszautazásakor Gráozban fogadnia kellett őt a pályaudvaron. Hogy Kuhn még a legmagasabb tekintélyekkel szemben is helyt állt tisztjeiért, az a lelkes tüntetés is bizonyítja, melyet a tisztek Gráozban rendeztek a búcsú alkalmával. Ez így különben még nincs befejezve, és azt hiszik, hogy visszahatása érezhető lesz a jubileumi kinevezések alkalmával. A prímás bajai. A „P. H.” esztergomi levelezője újabb és igen érdekes dolgokat ír a prímás udvarában előfordult feltűnést keltő személynyekről. Léda Ernő szentszéki jegyző és pápai kamarás leköszönéséről és az egyházmegyéből történt kilépéséről szóló hír az egész ország határán kívül is feltűnést keltett, mert megjelenése óta Rómából és Bécsből egymást érik a hivatalos kérdezősködések, hogy a tudósítás bír-e a lappal. A bécsi és budapesti lapok nagyrésze távirat útján kért kimerítő tudósítást a meglepő esetről. Különösen, hogy bár minden irányban megerősítették a „Pesti Hírlap” hírét, — mert végre is a tényeket nem lehetett megváltoztatni, — egyik-másik budapesti lap megkísérlette az eseményt más alakban tárgyalni. De végre valamennyien oda jutottak, hogy konstatálniuk kelletett, hogy Léda Ernő mégis csak visszalépett szép és nagyjövedelmű állásáról, s hogy Rainer Lajos is leköszönt úgyszólván korlátlan hatalommal rendelkező prímáss irodaigazgatói állásáról. Rainer Lijos oldalkanonok leköszöntését azzal indokolják, hogy a tudós főpap megrongált egészsége miatt volt kénytelen nagy befolyású állásáról visszalépni. Hogy a fiatal főpap, aki csak nemrégiben jön kanonokká kinevezve, annyira beteg volna, hogy állásától végleg vissza kellett lépnie, az nem látszik egészen bizonyosnak, mert a fiatal főpapot naponta lehet látni, amint Sion-ormára felsétál. A visszalépés valódi oka tehát nem a szokásos ,megrongált egészség, hanem más, sokkal mélyebben fekvő, amit rövid idő múlva egész részletesen közzé lehet tenni. Léda Ernőn is ráfogják, hogy az egészsége meg volt rongálva, sőt mintegy hivatalosan kijelentették, hogy idegbaja van. .Idegbaja alatt sokan azt szeretnék érteni, hogy a szép képzettségű fiatal pap, akit Entergomban a közönség minden rétegében szerettek, „egy kissé megbolondult“ s ez vitte őt ama kegyetlen cselekedetre, amely által a primási palotában még most is a legnagyobb izgalom uralkodik. Hogy a közszeretetben álló fiatal pap, aki eddig a bíboros főpap egyik legmeghittebb embere és bizalmasa volt, olyan nagymérvű „idegbajban“ volna, hogy azt sem tudná, hogy mit cselekszik és hogy a szentezéki jegyzői állás további betöltése halálát okozná, legalább is valótlan. De ha ez mind igaz volna is, miért hagyta ott a primási palotát, ahol a legnagyobb kényelemben élt, ahol szerették és a hol döntő befolyást gyakorolt, mint sz. Pál az oláhokat ? Hiszen ha külföldi útjáról visszajön Esztergomba és itt adja be lemondását, az általidegbaja* nem vált volna veszélyesebbé és az eset sem lett volna olyan feltűnő. A visszalépés oka itt rendkívül fontos. Mindenekelőtt konstatálnom kell, hogy a szentszéki jegyző minden valószínűség szerint akként hagyta el oly meglepő módon az esztergomi sulát, mert ott csak szok boldogulni, aki igen jól tud csúsznimászni és hallgatni. Séláról, mint kiváló képzettségű papról az a vélemény volt elterjedve, hogy sok szép tulajdonságai mellett, ez a jó tulajdona nem volt meg. Mint kétségtelen tényt közölhetem azt is, hogy Léda kiváló magyar érzelmű ember lévén, a panszlávokat gyűlölte, különösen a szakolczavidéki spanszláv-tótokat. Azt beszélik, hogy a primái palotában a tótok és panszlávok kedves embertk. Tudvalevő, hogy nemrégiben egy híres pánszláv kanonokká lett kinevezve és Sdinek nem volt módjában többé ellensúlyozni a pánszláv intrigákat. A pánszláv irányú áskálódásokhoz járult még az is, hogy Léda egy alkalommal élesen kikelt az ellen, hogy a prímás minden nagyobb munkát külföldi iparoséi és művészszel végeztet és a magyar embert csak napszámos munkára alkalmaztatja. A prímásnak természetesen ez sem tetszett, de azért kegyeit nem vonta meg tőle, mert a szabad gondolkozó fiatal pap sok érdekes adatnak volt kizalója és igy nem volt tanácsos selyem zsinórral megajándékozni. Az nem való, hogy Léda valamely plébániára vágyódott volna, és hogy a primás nem támogatta, mert ha ez iránt óhaját a prímás előtt kinyilvánítja vala, kérelmét a bíboros főpap minden körülmények között teljesítette volna. Ellenben igenis való az, hogy sokan féltek tőle, hogy egy nem várt pillanatban olyan előmenetelt tesz, amelyáltal sok áhítozónak minden reménysége tönkrefigy. A primás jubileumi ünnepélye alkalmával tudvalevőleg a fejedelem is megtisztelte látogatásával az arany mis és főpapot.