Ellenzék, 1888. július-december (9. évfolyam, 150-300. szám)
1888-10-18 / 240. szám
Kilenczedik évfolyam. — 1 tSBBB 1 m BESS ■■■■■■■ !■■■■■■■■■■■ SZERKESZTŐI IRODA: Belmai.varnteza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzemlek. AZ »ELLENZÉK« ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helybeti házhoz hordva : Egész évre . . 1. irt. I Negyedévre . . 4 Irt. Félévre ... á Irt. Egy hóra helyben 1 Irt. 50 kr. Egyes szám ara 5 kr. .Megjelenik mindennap, kivéve a vasár-és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. 240 szám. ■ — POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, csütörtök, október 18. 1888. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép utcza 33. szám. HIRDETÉS! DIJAK: Egy 11 czentiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Feketében. Fővárosi lapok megjegyezték, hogy Tisza Kálmán fekete ruhában volt öltözve, mikor a regálé megváltásról szóló törvényjavaslatot a Ház elé terjesztette. Helyesen. Feketében volt akkor is, mikor „ Recitsum “iit megcsinálta. Feketében volt, mikor a bosnyák hódítás alsó költségeit megszavaztatta. Feketében volt, mikor új vármegyét csinált penzionatus satrapákkal felelősség nélkül. Feketében kötötte meg az egységes vámterületet. Feketében játszta el Francziaország rokonszenvét. Feketében csinált kétezermillió államadót,Siglt. Feketében háromszorozta meg az adóterheket. Egyebeket szürke ruhában végzett. A fekete szin a gyász színe. A szürke félgyász. A miniszterelnök gyászol. Magyarország nem gyászol, mert maholnap le leszövetkeztetve. Zongor. AZ „ellenzék TÁRCZÁJA. 1888. Október 18 . rorr eső... (Genre.) A főnök ur ma roppant haragos kedvében van, még a szokottnál is mérgesebb arczot vág s még a szokottnál is keményebben harapdálja pipája csutoráját. Ezek a nagyságosak nem akarnak semmiképen fizetni, elpucczolják a pénzt s aztán mikor vissza kell fizetni, csak sápitozni, panaszkodni tudnak. Az a fiatal ember pedig, ki egy mellék asztalnál poros akták közé temetkezve, olyan sürgősen másol valamit, nem is veszi figyelembe a főnök úr mérgét, meg van szokva már vele. Kezei gépiesen karmolnak egymás mellé sok betilt s az a sok betű tudtára adja egy szegény embernek, hogy a határidő eltelt s hogy mikorra tűzetett ki az árverés. A főnök ur azonban kiveszi szájából a pipát s megáll az írnok asztala előtt. A kezében tartott papirt kiterjeszti maga elé s beszél, mintha abból olvasná le szavait. — Hát tudja barátom, majd ezzel a lajstrommal elmegy ahoz az asszonyhoz a kisutczába s számba veszi a szokmokját pontosan. Itt le van írva minden részletesen. A szekrényekre ráteszi a pecsétet, hogy ne hordozzák el az árverés előtt holmijukat a szomszédba. Vigyázzon a szemére, ne engedje magát megcsalatni, érti ?! A főnök úr még mondott valamit az eféle úri szegények felöl, a mit én ide nem irhatok. Az írnok rá mondta, hogy érti s ezzel a processus be volt fejezve. A főnök úr újra meggyujtotta kialudt pipáját , nagy kövér kezeit zsebeibe mélyesztve, tovább beszélt: — Hát aztán, tudja, lesz egy kis diurnum is, csak jól végezze el a dolgát, tregitek én a szegény emberen, nem vagyok én olyan rosz ember, mint a hírem. Aztán meg telik abból a sok czifra ruhának az árából nekünk is valami s a hitelező is megkapja a magáét. Kezeivel pártfogóikig veregette meg az írnok ur vállát. — No hát csak menjen barátom, csak menjen. Az Írnok ur gondosan megtörölgeti tollát a hajához s kimegyen. Az ajtó előtt már várja a hivatalos equipage. Oda érkezik rajta a kis utczába, az elé a kis ház elé. A szekeret künt hagyja s csak maga megy be egyedül. A ház nagyon régi és kopott. Odabenn is nagy szegénység van. A külső szobában alig van valami bútor. A padozat felhasogatva s a gerendák egymásra fektetve nagyon szomorú képet nyújtanak, öszszes bútorzata egy szekrényből és néhány székből áll. Az Írnok ur körül járkál a szobában, s keresni látszott, hogy vájjon honnan telik ki az a kis diurnum, meg aztán a hitelező pénze a költségekkel együtt. • A belső szobából egy fiatal leány jött elő a zajra. Arczán meglepetés látszott, bizonyosan nem sok vendég látogatta házukat. Az írnok visszafordult de az ő arcza nem mutatott semmi meglepetést. Leány vagy asszony, szép e vagy fut, az neki mindegy, ő foglalni jött. — Ki én uram és mit akar? Az írnok szükségtelennek tartotta megnevezni magát, elővette papírjait és jegyezgetni kezdett. Fanyar mosoly vonult végig njakán s odafordult a leányhoz. — Minden itt van ? A leány mutató ujjával hallgatást intett és suttogva beszélt. — Az istenre kérem beszéljen ön lassan, feltalálná ébreszteni anyámat pedig nagyon beteg. Volt hangjában valami szokatlan, valami könyörgő csengés, melyre tudja Isten, valahogy megreszketett az Írnok úr kezében a papírlap. Mégegyszer körülnézett a szobában s tekintete találkozott a leány tekintetével. Niniim azon veszi észre magát, hogy elérzékenyül. Nem sir, mert neki talán könynye sincs, hanem hangja melegebbé, lágyabbá változik. — A kegyed anyja beteg ? Nagyon beteg. — Szegény ! Na de az Isten majd megsegíti őt is. Én most elmegyek, majd máskor jövök, mikor nem leszek épen annyira alkalmatlan. Bocsásson meg, hogy háborgattam. A leány hálás pillantást vet reá, az Írnok úr pedig visszateszi zsebébe iratait s eltávozik. A kocsist hazaküldi s ő gyalog indul meg. Nagyon háborog belsejében valami. Valahogy jobb lett és nemesebb .... Mellére csüggeszti fejét és sokáig szaladgál még föl s alá az utczákon s csak azután megy vissza a hivatalba. A főnök úr nagyon komoly képpel fogadja, s most már ki sem veszi szájából a pipát a mint beszél. — Nos, rendben vagyunk-e? Az iritok máskor alázatosan hajlongott és sietett bebizonyitni a főnök úr előtt, hogy minden rendben van és nincs semmi baj,hanem most feleletet sem adott a kérdésre, leült asztala elé és irományai rendezéséhez fogott. A főnök úr kimért léptekkel, szájában a füstölgő pipával járva a teremben, nyilván azon gondolkozott, hogy ennek az alárendelt személynek az esze zavarodott meg egy kissé, vagy talán fölvette már napi dijját és hazajövet betekintett valami csendes kocsmába, s többet ivott a kelleténél. A hivatalnoknál pedig első és legelső a józan élet ezt nem győzi eléggé hangsúlyozni a főnök ur az efféle fiatal emberek előtt. Most is kiveszi szájából a pipát, megáll az irnoki asztal előtt s gorombán mordul az ott rakosgató ifjúra: — Hát maga részeg?! Az ifjú visszaül székére a honnan hirtelen fölugrott s onnan beszél vissza a főnök urnak. — Önnek nincs joga velemigy beszélni. El a mai naptól megválók öntől. Itt van lemondásom, kérem beadni a méltóságos urnak. A főnök ur nagyon bámult ezen a beszéden. Egy ilyen alárendelt személy... Fölhúzta a szemöldeit a homlokára, egy füstgomolyt fújt az Írnok felé s azt monda: »Ah!« Az írnok elegyengette arczáról a füstöt s tovább beszélt. Keresek magamnak más, tisztességesebb pályát, én nem leszek többet réme senkinek. A főnök úr oda ment hozzá, szemei közé hunyorított s vállára tette kezeit. — Na hát jól van, ön elmegy, jól van, jól, hát én nem tartóztatom. Hanem én nem mutatom még meg a maga lemondását a méltóságos úrnak, még várok vele, mert tudja, nem jó elsietni a dolgot. Még maga is egyebet gondolhat, meg aztán, tudja, hát én bizonyos vagyok benne, hogy maga visszajön. Na hát a viszontlátásra, csak menjen, menjen. Az irnok ur hidegen köszöntötte volt főnökét s szilárd léptekkel távozott. A főnök ur pedig nagyot kaczagott elmente után s aztán azt mondta: szegény bolond. Az Írnok ur egyenesen haza ment s otthon végig dűlve pamlagon, elkezdett gondolkozni a történtek felett. Bizony ez egy kicsit furcsán történt, s elgondolva, hogy most neki semmije nincs, egy kicsit idegenül érezte magát. Az eddigi kenyér keserű és rosz volt ugyan, hanem azért soha sem maradt éhesen mellette, de most, most,... mi lesz ezután. Nagyon elhagyatottnak érezte magát. Észreveszi, hogy nagyon kevesett tanult, nagyon elhibázta ezt az egész életét. Egy gondolat villan meg agyában: talán el lehetne kezdeni újra, tanulni sokat, visszapótolni amit elmulasztott régen, s akkor elérhetné a mi után olyan epedve vágyik, lehetne akkor ő is olyan boldog, mint más, hiszen senki sem szenvedett meg jobban arra, mint ő. Erre nyomban jön egy másik gondolat, mely leront minden szép reményt, hiszen ő már nagyon öreg tanulni. Elindult kísérteni a szerencsét. Bekopogtatott sok ajtón. Némely helyen egyenesen kimondták, hogy nem segíthetnek baján, másutt pedig csak szépen körülkerítve, megczukrozva adták be neki a keserű falatot. S ez így tartott egy néhány napig, sehol semmi eredmény, mindenütt szívtelen közöny. Némelykor eszébe jutott volt főnöke, talán még visszatérhetne hozzá. Ilyenkor aztán felszólalt büszkesége, s nem is gondolt többé reá. — Még kinevetne, — gondola s igyekezett kitörülni emlékezetéből azt a szívtelen embert, döftek aztán válságosabb napok, nem volt mit enni. Itt már aztán, nem lehetett hallgatni az önérzetre, büszkeségre s más ilyen hiába való dolgokra. Egy reggelen azon vette észre magát, hogy régi hivatala előtt áll. Szerényen kopogtatott. — .—— - --- - Álomlátás. A német császár körútja kezdi megteremni a különleges gyümölcsöket. Egy híres belga nemzetgazda és nemes politikus azt süti ki, hogy Európa jelenlegi térképe nemsokára teljesen átalakul, mégpedig oly formán, hogy a hármas szövetség már t. i. német-osztrák-magyar és olasz közelebbről felveszi a harcrot Oroszországgal és előreláthatólag diadalmas vége lesz a küzdelemnek. Az orosz felett kivívandó győzelem után a szövetséges hatalmak valóságos földosztogatást visznek véghez. Svédország megkapja Finlandot; Németország a balti tengeri tartományokat megtartja magának, kimetsz belőle egy óriási földdarabot, ebből csinál egy önálló Lengyelországot trónján egy osztrák (?) főherczeggel; Románia megkapja Besszarábiát, Németország elfoglalja Hollandiát, Belgium számára kikerekítik Nord megyét Francziaországból, Olaszországnak odaadják Nizzát és Szavoyát. Oroszországnak pedig végkép lehetetlenné teszik a Keleten való terjeszkedést. A belga tudós elfelejtette ugyan kiterjeszkedni reá, de bizonyosnak tekinthető, hogy Ausztria-Magyarország megveti a lábát a Balkán félszigeten azáltal, hogy az okkupárt tartományokat végkép bekebelezi. Folytatólag rendet csinál a szövetséges három nagyhatalom a Balkánfélszigeten, s mint a legújabb táviratok jelentik, máris megindult az akció a bolgár kérdés végleges rendezésére. Ez meg úgy történik meg a jól értesült diplomaták vélekedése szerint, hogy a hatalmak képviselői utasítást kapnak a bolgár fejedelemhez való közeledésre. Hogy e közeledés egyenesen kihívás Oroszországgal szemben, az könnyen átlátható, mert sem többet, sem kevesebbet nem jelent mint azt, hogy a szövetséges hatalmak most már törvényesíteni szándékoznak a Balkán-félszigeten, vagy jobban mondva a Keleten olyan állapotokat, melyeknek gyökeres megváltoztatása az orosz politika fő törekvése. Ha tehát csakugyan megtörtént a hatalmak részéről a bolgár kérdésben ez a változtatás, akkor előrelátható, hogy Oroszország sem marad tétlen, s az ő jogainak ily módon czélba vett kijátszása ellen nem csak tiltakozni fog, hanem ha kell, fegyverrel kel a jogai védelmére. Nem alaptalan tehát a feltevés, hogy a tavasz beálltával czifra dolgok fognak történni nemcsak Keleten, hanem jó darab részén Európának. Máris merülnek fel hangok és épen az orosz sajtóban, melyek azt bizonyítják, hogy az orosz diplomáczia — szemben a szövetkezett hatalmak fellépésével teljesen tehetetlen, s a tért ma Bismarck uralja. Ugyancsak az orosz sajtó jelenti ki azt is, hogy Oroszországnak vagy meg kell kezdenie a harcot a hármas szövetséggel, vagy vissza kell vonulnia s ellenesnek engedni át Keletet, hogy azt saját akaratuk szerint alakítsák át. Hogy a belga politikus fennebb körülírt terveiből Bismarck, mint a hármas szövetség ügyeinek főintézője átvett-e valamit s egy diadalmas hadjárat végfejleményei csakugyan arra vezetnek-e, hogy Európa térképe ilynemű átalakításon menjen keresztül, azt ez idő szerint nem lehet meghatározni, mert Bismarck, ha lennének is ily tervei, bizonyára nem árulja el a hadjárat előtt, annyi azonban kétségtelen, hogy Vilmos császár utaztatása nem ok nélkül történik s nagyon könnyű rájönni, hogy a vaskancellár a hármas szövetséget, mint az már több ízben lett hangoztatva, egyenesen oroszellenes érdekek védelmére alkotta meg. És ha komoly a hír, hogy Bulgária fejedelmével szemben a hatalmak képviselői a közeledésre kaptak utasítást, akkor fel kell tételezni, hogy ez ártatlannak tetsző kezdeményezés voltaképen első lépés a komolyabb bonyodalmak felidézéséhez. Hogy így fogják fel a kérdést az orosz politikusok is, mutatja azt, hogy elérkezettnek látják az időt az orosz diplomácia észretérítésére. Komoly alakban ugyan nem vetették fel sem a veszély kérdését, sem a védekezés szükségét, de a diplomáciai készüldés időszerűségének hangoztatása mintegy jeladás akar lenni, a komoly bajokkal való megküzdés szükségének beálltára. Hogy a konfliktus kitörése, illetve a béke liga és Oroszország összetűzésének eredménye az lesz-e, melyről a belga államtudós álmodozik, az ma még annyira a jövő titka, hogy inkább vehetjük álomlátásnak, mint olyan kombinácziónak mely komoly bírálatot provokálhatna. Politikai hírek. Egyházi kongresszus. Mint Nagy-Szebenből írják ki görögkeleti román egyházkongresszus hétfői ülésében ii metropolitisi konzisztórium beterjesztette jelentésé is felállítandó tanítónői képezde, az egyházmegyék vagyoni viszonyainak szabályozása és a görö kel. román katonai lelkészek állására vonatkozólag. A jelentések az illető bizottságokhoz utasíthattak. A regalisták. A régibe megváltási törvényjavaslat tárgyalására a képviselőház tegnapi ülésén választatott meg a huszonegy tagú parlamenti bizottság. Tagjai a következők: Andrássy Manó gróf, Bánffy György báró, Bezerédi Viktor, Bokros Elek, Bujanovich Sándor, Darányi Ignácz, Fálk Miksa, Feszt Lajos, Hegedűs Sándor, Horváth Gyula, Huszár Károly báró, Kricsfalusy Vilmos, Láng Lajos, Pavlekovics Ottó, Pulszky Ágost, Smialovszky Valér, Szivák Imre, Tisza Lajos gróf, Ugrón Gábor, Unger Alajos, Wahrmann Mór. A bizottság tagjait Tisza Kálmán külön is megkérte, hogy lehetőleg azonnal kezdjék meg a tárgyalásokat. Míg a bizottság munkálkodik, a házban nem lesz érdemleges ülés. Az első ilynemű ülés nov. 5-én tartatik. Külföld, Paris. A kamara keddi ülésén Duque de la Fauconnerie (jobbpárti) határozati javaslatot nyújtott be, mely szerint az alkotmánytörvények revíziója csak akkor volna foganatosítandó, ha az új választások eredménye kijelölendő, hogy az mely irányban történjék. Szónok javaslatának sürgős tárgyalását is indítványozta, ami azonban a kamara által nem fogadtatott el. A kamara ezután a napirendre tért át. * Konstantinápoly: Diplomácziai körökben keringő hír szerint a nagyhatalmaknak Bulgáriával szemben való magatartása ha nem lényegesen is, de megváltozott, s a szófiai diplomácziai ügynökök utasítást kapnának arra, hogy a bolgár fejedelem formális elismerése nélkül, hozzá jobban közeledjenek, látogassák meg őt és a palotába való meghívásokat fogalják el. * Pétervár. Hétfőn fogadta Giers külügyminiszter a külügyi hivatalban a nyári szünet után legelőször az idevaló udvar diplomácziai képviselőit. A miniszter többi közt kifejezte azt a reményét, hogy az európai béke nem fog egyhamar megzavartatni, föltéve, hogy a Balkán-félszigeten minden nyugodt maradt. * Berlin: A »Magdeburgische Zeitung«-nak Pétervárról azt jelentik, hogy a czári pár a jubileumra Kopenhágába megy és visszautazóban Vilmos császárnál Berlinben viszontlátogatást fog tenni, mely alkalomra más uralkodókat is várnak Berlinbe. Vilmos császár Nápolyban. Nápoly olyan fogadtatást készített a császárnak, amilyent a legmerészebb fantázia sem képes tökéletesen felfogni. A pályaház előtt levő téren és a közeli utczákban, kivált a Toledo-úton a néptömeg annyira összetorlódott, hogy senki sem tudott mozdulni. Három városrészben teljen szünetelt a forgalom. Kétszáznegyven társulat, köztük negyvenhat munkásegylet zászlóikkal a pályaház előtt lévő téren lovasok által körülzárt négyszöget képeztek, az utak mentén pedig katonaságból alakított négyszeres kordon iparkodott szabadon tartani a sokadalomtól a kastélyhoz vezető utat, melyet lávaporral hintettek be. A házak fényes lobogódíszt öltöttek. Valamennyi erkélyen, emelvényen és terrasszon apró német és olasz szinü zászlók lengtek, amelyek a szél által lobogtatva az egész után végig szindus baldachint alkottak. A német császár és az olasz király megérkezésükkor lelkes tüntetések tárgyai voltak. A 3 sz. gyalogezred zenekara rázendítette a porosz hymnuszt. Ő felségeik a herczegek és miniszterek által környezve gazdagon feldíszített p .villon alatt fogadták a polgári és katonai hatóságok fejeit, a szenátorokat és a képviselőket. A díszszázad megszemlélése után bemutatták a császárnak a királyné udvarhölgyeit, a tábornoki kart, a prefektust és a polgármestert,aki többeket megszólítással tisztelt meg. Midőn ő felségeik elhagyták a pályaudvart, a nép lelkes üdvkiáltásai fogadták és kiérték a királyi palotáig. Az utczákon minden elé óriási néptömeg szorongott és ellepte az ablakokat és erkélyeket. Még a háztetőket is sűrűn ellepte a kiváncsi közönség. A menetet ezrekre menő tömeg követte, folytonos lelkesült éljenzéssel. Az ablakokból és az erkélyekről üdvözlő szavakat tartalmazó papimésteket szórtak alá a kétfogatú kocsira, melyben Vilmos és szír I és Umberto király ültek. A következő kocsikban Henrik herczeg, a trónörökös, az aostai herceg, a genuai herczeg, Bismarck Herbert gróf és Crispi kormányelnök foglaltak helyet, kiket a nép szintén örömkolzsgással fogadott. A királyi palota előtt a tüntetés még nagyobb mérvet öltött. A palota előtt, levő teret a sűrű néptömeg egészen ellepte. A Felségek három órakor megjelentek a palota erkélyén és öt perczig időztek ott, körzemetet intve a népnek, melynek éljenzése túlharsogta az ágyuk dörgését. Háromnegyed öt órakor az uralkodódók a herczegek és Bismarck Herbert gróf társaságában meglátogatták a múzeumokat. Vilmos császár ismételten kifejezte megelégedését a szívélyes fogadtatás fölött. Földadó mentesség. Ily czím alatt a napokban egy kis röpirat jelent meg Schött Gyulától Bpesten, melyben bár sok utópiztikus nézet nyer kifejezést, nem egészen érdektelen fejtegetések is foglaltatnak. Röpiratát így vezeti be: Hogy a földtulajdonosok legnagyobb része ma, mondhatni kivétel nélkül, mindegyik az uzsorások áldozata és a vagyonbukásuk, teljes elszegényedésük, szinte kikerülhetetlen, ha nem segítünk, az tagadhatlan. És mi az oka, hogy a földtulajdonosok ily sanyarú helyzetbe jutottak, hogy már annyi ezer és ezer földönfutó, éhező szegénynyé lett, többi pedig, mint köztudomású, daczára a megfeszített szorgalomnak és a nélkülözésig vitt takarékosságnak, a tönk, vagyonbukás szélén áll s a hitelezők kegyétől, kegyelmétől függ?! Száz és ezer okot hoznak fel, mely a földtulajdonosok mostani válságos helyzetének okozója lenne, holott pedig csak egy az ok és pedig: ami helytelen, rossz földadóztatásunk, melynek kimaradhatlan következményei mindazon bajok, melyek most a földtulajdonosokat olyannyira sújtják, hogy végromlásuk, elszegényedésük szinte kikerül