Ellenzék, 1888. július-december (9. évfolyam, 150-300. szám)

1888-10-18 / 240. szám

Kilenczedik évfolyam. — 1 tSBBB 1 m BESS ■■■■■■■ !■■■■■■■■■■■ SZERKESZTŐI IRODA: Belmai­.var­nteza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzemlek. AZ »ELLENZÉK« ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy hely­beti házhoz hordva : Egész évre . . 1­. irt. I Negyedévre . . 4 Irt. Félévre ... á Irt.­­ Egy hóra helyben 1 Irt. 50 kr. Egyes szám ara 5 kr. .Megjelenik mindennap, kivéve a vasár-és ünnep­napokat. Kéziratok nem adatnak vissza. 240 szám. ■ — POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, csütörtök, október 18. 1888. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép utcza 33. szám. HIRDETÉS! DIJAK: Egy 1­1 czentim­éternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hir­detés u­tán 30 kr. Nyílttéri czikkek garm­ond sora után 20 kr. fizetendő. Feketében. Fővárosi lapok megjegyezték, hogy Tisza Kálmán fekete ruhában volt öltözve, mikor a re­gálé megváltásról szóló törvényjavaslatot a Ház elé terjesztette. Helyesen. Feketében volt akkor is, mikor „ Recitsum “­­iit megcsinálta. Feketében volt­, mikor a bosnyák hódítás alsó költségeit megszavaztatta. Feketében volt, mikor új vármegyét csi­nált penzionatus satrapákkal felelősség nélkül. Feketében kötötte meg az egységes vám­területet. Feketében játszta el Francziaország rokon­­szenvét. Feketében csinált kétezermillió államadót,­Siglt. Feketében háromszorozta meg az adóter­heket. Egyebeket szürke ruhában végzett. A fekete szin a gyász színe. A szürke félgyász. A miniszterelnök gyászol. Magyaror­szág nem gyászol, mert maholnap le lesz­ö­vet­­keztetve. Zongor. AZ „ellenzék­ TÁRCZÁJA. 1888. Október 18 . r­o­rr eső... (Genre.) A főnök ur ma roppant haragos kedvé­ben van, még a szokottnál is mérgesebb ar­­czot vág s még a szokottnál is keményebben harapdálja pipája csutoráját. Ezek a nagysá­gosak nem akarnak semmiképen fizetni, el­­pucczolják a pénzt s aztán mikor vissza kell fizetni, csak sápitozni, panaszkodni tudnak. Az a fiatal ember pedig, ki egy mellék asztalnál poros akták közé temetkezve, olyan sürgősen másol valamit, nem is veszi figyelembe a fő­nök úr mérgét, meg van szokva már vele. Kezei gépiesen karmolnak egymás mellé sok betilt s az a sok betű tudtára adja egy sze­gény embernek, hogy a határidő eltelt s hogy mikorra tűzetett ki az árverés. A főnök ur azonban kiveszi szájából a pipát s megáll az írnok asztala előtt. A ke­zében tartott papirt kiterjeszti maga elé s beszél, mintha abból olvasná le szavait. — Hát tudja barátom, majd ezzel a lajstrommal elmegy ahoz az asszonyhoz a kis­­utczába s számba veszi a szok­mokját ponto­san. Itt le van írva minden részletesen. A szekrényekre ráteszi a pecsétet, hogy ne hor­dozzák el az árverés előtt holmijukat a szom­szédba. Vigyázzon a szemére, ne engedje ma­­gát megcsalatni, érti ?! A főnök úr még mondott valamit az eféle úri szegények felöl, a mit én ide nem irhatok. Az írnok r­á mondta, hogy érti s ezzel a proc­essus be volt fejezve. A főnök úr újra meggyujtotta kialudt pipáját , nagy kövér kezeit zsebeibe mélyeszt­­ve, tovább beszélt: — Hát aztán, tudja, lesz egy kis diur­­num is, csak jól végezze el a dolgát, tregitek én a szegény emberen, nem vagyok én olyan rosz ember, mint a hírem. Aztán meg telik abból a sok czifra ruhának az árából nekünk is valami s a hitelező is megkapja a magáét. Kezeivel pártfogóikig veregette meg az írnok ur vállát. — No hát csak menjen barátom, csak menjen. Az Írnok ur gondosan megtörölgeti tol­lát a hajához s kimegyen. Az ajtó előtt már várja a hivatalos equipage. Oda érkezik rajta a kis­ utczába, az elé a kis ház elé. A szeke­ret künt hagyja s csak maga megy be egye­dül. A ház nagyon régi és kopott. Odabenn is nagy szegénység van. A kül­ső szobában alig van valami bútor. A pado­zat felhasogatva s a gerendák egymásra fek­tetve nagyon szomorú képet nyújtanak, ösz­­szes bútorzata egy szekrényből és néhány székből áll. Az Írnok ur körül járkál a szo­bában, s keresni látszott, hogy vájjon honnan telik ki az a kis diurnum, meg aztán a hi­telező pénze a költségekkel együtt. • A belső szobából egy fiatal leány jött elő a zajra. Arczán meglepetés látszott, bizo­nyosan nem sok vendég látogatta házukat. Az írnok visszafordult de az ő arcza nem muta­tott semmi meglepetést. Leány vagy asszony, szép e vagy fut, az neki mindegy, ő foglal­ni jött. — Ki én uram és mit akar? Az írnok szükségtelennek tartotta meg­nevezni magát, elővette papírjait és jegyez­­getni kezdett. Fanyar mosoly vonult végig njakán s odafordult a leányhoz. — Minden itt van ? A leány mutató ujjával hallgatást intett és suttogva beszélt. — Az istenre kérem beszéljen ön las­san, feltalálná ébreszteni anyámat pedig na­gyon beteg. Volt hangjában valami szokatlan, vala­mi könyörgő csengés, melyre tudja Isten, va­lahogy megreszketett az Írnok úr kezében a papírlap. Mégegyszer körülnézett a szobában s tekintete találkozott a leány tekintetével. Nini­­im azon veszi észre magát, hogy elérzékenyül. Nem sir, mert neki talán köny­­nye sincs, hanem hangja melegebbé, lágyabbá változik. — A kegyed anyja beteg ? Nagyon beteg. — Szegény ! Na de az Isten majd meg­segíti őt is. Én most elmegyek, majd máskor jövök, mikor nem leszek épen annyira alkal­matlan. Bocsásson meg, hogy háborgattam. A leány hálás pillantást vet reá, az Ír­nok úr pedig vissza­teszi zsebébe iratait s el­távozik. A kocsist hazakü­ldi s ő gyalog indul meg. Nagyon háborog belsejében valami. Va­lahogy jobb lett és nemesebb .... Mellére csüggeszti fejét és sokáig szaladgál még föl s alá az utczákon s csak azután megy vissza a hivatalba. A főnök úr nagyon komoly kép­pel fogadja, s most már ki sem veszi szájából a pipát a mint beszél. — Nos, rendben vagyunk-e? Az iritok máskor alázatosan hajlongott és sietett bebizonyitni a főnök úr előtt, hogy minden rendben van és nincs semmi baj,ha­nem most feleletet sem adott a kérdésre, le­ült asztala elé és irományai rendezéséhez fo­gott. A főnök úr kimért léptekkel, szájában a füstölgő pipával járva a teremben, nyilván azon gondolkozott, hogy ennek az alárendelt sze­mélynek az esze zavarodott meg egy kissé, vagy talán fölvette már napi dijját és haza­jövet betekintett valami csendes kocsmába, s többet ivott a kelleténél. A hivatalnoknál pe­dig első és legelső a józan élet ezt nem győzi eléggé hangsúlyozni a főnök ur az efféle fiatal emberek előtt. Most is kiveszi szájából a pi­pát, megáll az irnoki asztal előtt s gorom­bán mordul az ott rakosgató ifjúra: — Hát maga részeg?! Az ifjú visszaül székére a honnan hir­telen fölugrott s onnan beszél vissza a f­őnök urnak. — Önnek nincs joga velemigy beszél­ni. El­ a mai naptól megválók öntől. Itt van lemondásom, kérem beadni a méltóságos urnak. A főnök ur nagyon bámult ezen a be­széden. Egy ilyen alárendelt személy... Föl­húzta a szemöldeit a homlokára, egy füstgo­­molyt fújt az Írnok felé s azt monda: »Ah!« Az írnok elegyengette arczáról a füstöt s tovább beszélt. Keresek magamnak más, tisztességesebb pályát, én nem leszek többet réme senkinek. A főnök úr oda ment hozzá, szemei kö­zé hunyorított s vállára tette kezeit. — Na hát jól van, ön elmegy, jól van, jól, hát én nem tartóztatom. Hanem én nem mutatom még meg a maga lemondását a méltóságos úrnak, még várok vele, mert tud­ja, nem jó elsietni a dolgot. Még maga is egyebet gondolhat, meg aztán, tudja, hát én bizonyos vagyok benne, hogy maga visszajön. Na hát a viszontlátásra, csak menjen, menjen. Az irnok ur hidegen köszöntötte volt főnökét s szilárd léptekkel távozott. A főnök­­ ur pedig nagyot kaczagott elmente utá­n s az­­­­tán azt mondta: szegény bolond. Az Írnok ur egyenesen haza ment s ott­hon végig dűlve pamlagon, elkezdett gondol­kozni a történtek felett. Bizony ez egy ki­csit furcsán történt, s elgondolva, hogy most neki semmije nincs, egy kicsit idegenül érez­te magát. Az eddigi kenyér keserű és rosz volt ugyan, hanem azért soha sem maradt éhesen mellette, de most, most,... mi lesz ezután. Nagyon elhagyatottnak érezte magát. Észreveszi, hogy nagyon kevesett tanult, nagyon elhibázta ezt az egész életét. Egy gondolat villan meg agyában: talán el lehet­ne kezdeni újra, tanulni sokat, visszapótolni a­mit elmulasztott régen, s akkor elérhetné a mi után olyan epedve vágyik, lehetne akkor ő is olyan boldog, mint más, hiszen senki sem szenve­dett meg jobban arra, mint ő. Er­re nyomban jön egy másik gondolat, mely le­ront minden szép reményt, hiszen ő már na­gyon öreg tanulni. Elindult kísérteni a sze­rencsét. Bekopogtatott sok ajtón. Némely he­lyen egyenesen kimondták, hogy nem segít­hetnek baján, másutt pedig csak szépen kö­rülkerítve, megczukrozva adták be neki a ke­serű falatot. S ez így tartott egy néhány na­pig, sehol semmi eredmény, mindenütt szív­telen közöny. Némelykor eszébe jutott volt főnöke, talán még visszatérhetne hozzá. Ilyenkor az­tán felszólalt büszkesége, s nem is gondolt többé reá. — Még kinevetne, — gondola s igye­kezett kitörülni emlékezetéből azt a szívtelen embert, döftek aztán válságosabb napok, nem volt mit enni. Itt már aztán, nem lehetett hallgatni az önérzetre, büszkeségre s más ilyen hiába való dolgokra. Egy reggelen azon vette ész­re magát, hogy régi hivatala előtt áll. Sze­rényen kopogtatott. — .—— - --- - Álomlátás. A német császár körútja kezdi meg­teremni a különleges gyümölcsöket. Egy híres belga nem­zetgazda és nemes po­litikus azt süti ki, hogy Európa jelen­legi térképe nemsokára teljesen át­alakul, még­pedig oly formán, hogy a hármas szövetség már t. i. német-osz­­trák-magyar és olasz közelebbről felve­szi a harcrot Oroszországgal és előre­láthatólag diadalmas vége lesz a küz­delemnek. Az orosz felett kivívandó győze­lem után a szövetséges hatalmak va­lóságos földosztogatást visznek véghez. Svédország megkapja Finlan­­dot; Németország a balti tengeri tar­tományokat megtartja magának, kimetsz belőle egy óriási földdarabot, ebből csi­nál egy önálló Lengyelországot trónján egy osztrák (?) főherczeggel; Románia megkapja Besszarábiát, Né­metország elfoglalja Hollandiát, Belgi­um számára kikerekítik Nord megyét Francziaországból, Olaszországnak oda­adják Nizzát és Szavoyát. Oroszország­nak pedig végkép lehetetlenné teszik a Keleten való terjeszkedést. A belga tudós elfelejtette ugyan kiterjeszkedni reá, de bizonyosnak te­kinthető, hogy Ausztria-Magyarország megveti a lábát a Balkán félszigeten az­által, hogy az okkupárt tartományo­kat végkép bekebelezi. Folytatólag rendet csinál a szövet­séges három nagyhatalom a Balkán­­félszigeten, s mint a legújabb táviratok jelentik, már­is megindult az akc­ió a bolgár kérdés végleges rendezésére. Ez meg úgy történik meg a jól értesült diplomaták vélekedése szerint, hogy a hatalmak képviselői utasítást kapnak a bolgár fejedelemhez való kö­zeledésre. Hogy e közeledés egyenesen kihí­vás Oroszországgal szemben, az könnyen átlátható, mert sem többet, sem keve­sebbet nem jelent mint azt, hogy a szö­vetséges hatalmak most már törvénye­síteni szándékoznak a Balkán-félszige­ten, vagy jobban mondva a Keleten olyan állapotokat, melyeknek gyökeres megváltoztatása az orosz politika fő törekvése. Ha tehát csakugyan megtörtént a hatalmak részéről a bolgár kérdés­ben ez a változtatás, akkor előrelátható, hogy Oroszország sem marad tétlen, s az ő jogainak ily módon czélba vett kijátszása ellen nem csak tiltakozni fog, hanem ha kell, fegyverrel kel a jogai védelmére. Nem alaptalan tehát a feltevés, hogy a tavasz beálltával czifra dolgok fognak történni nemcsak Keleten, ha­nem jó darab részén Európának. Már­is merülnek fel hangok és épen az orosz sajtóban, melyek azt bi­zonyítják, hogy az orosz diplomáczia — szemben a szövetkezett hatalmak fellépésével teljesen tehetetlen, s a tért ma Bismarck uralja. Ugyancsak az orosz sajtó jelenti ki azt is, hogy Oroszor­szágnak vagy meg kell kezdenie a har­c­ot a hármas szövetséggel, vagy vissza kell vonulnia s ellenesnek engedni át Keletet, hogy azt saját akaratuk sze­rint alakítsák át. Hogy a belga politikus fennebb körülírt terveiből Bismarck, mint a hármas szövetség ügyeinek főintézője átvett-e valamit s egy diadalmas had­járat végfejlem­ényei csakugyan arra vezetnek-e, hogy Európa térképe ilynemű átalakításon menjen keresztül, azt ez idő szerint nem lehet meghatározni, mert Bismarck, ha lennének is ily tervei, bizonyára nem árulja el a hadjárat előtt, annyi azonban kétségtelen, hogy Vilmos császár utaztatása nem ok nél­kül történik s nagyon könnyű rájönni, hogy a vaskanc­ellár a hármas szövet­séget, mint az már több ízben lett han­goztatva, egyenesen oroszellenes érde­kek védelmére alkotta meg. És ha ko­moly a hír, hogy Bulgária fejedelmével szemben a hatalmak képviselői a kö­zeledésre kaptak utasítást, akkor fel kell tételezni, hogy ez ártatlannak tetsző kezdeményezés voltaképen első lépés a komolyabb bonyodalmak fel­idézéséhez. Hogy így fogják fel a kérdést az orosz politikusok is, mutatja azt, hogy elérkezettnek látják az időt az orosz diplomác­ia észretérítésére. Komoly alakban ugyan nem ve­tették fel sem a veszély kérdését, sem a védekezés szükségét, de a diplomá­­­c­iai készü­ldés időszerűségének han­goztatása mintegy jeladás akar lenni, a komoly bajokkal való megküzdés szükségének beálltára. Hogy a konfliktus kitörése, illetve a béke liga és Oroszország összetűzé­sének eredménye az lesz-e, melyről a belga államtudós álmodozik, az ma még annyira a jövő titka, hogy inkább ve­hetjük álomlátásnak, mint olyan kom­­binácziónak mely komoly bírálatot pro­vokálhatna. Politikai hírek. Egyházi kongresszus. Mint Nagy-Sze­­benből írják ki görögkeleti román egyházkon­gresszus hétfői ü­lésében ii metropolitisi kon­­zisztórium beterjesztette jelentésé­ is felállí­tandó tanítónői képezde, az egyházmegyék vagyoni viszonyainak szabályozása és a görö kel. román katonai lelkészek állására vonat­kozólag. A jelentések az illető bizottságok­hoz utasíthattak. A regalisták. A régibe megváltási tör­vényjavaslat tárgyalására a képviselőház teg­napi ülésén választatott meg a huszonegy tagú parlamenti bizottság. Tagjai a következők: Andrássy Manó gróf, Bánffy György báró, Bezerédi Viktor, Bokros Elek, Bujanovich Sándor, Darányi Ignácz, Fálk Miksa, Feszt Lajos, Hegedűs Sándor, Horváth Gyula, Hu­szár Károly báró, Kricsfalusy Vilmos, Láng Lajos, Pavlekovics Ottó, Pulszky Ágost, Smia­­lovszky Valér, Szivák Imre, Tisza Lajos gróf, Ugrón Gábor, Unger Alajos, Wahrmann Mór. A bizottság tagjait Tisza Kálmán külön is megkérte, hogy lehetőleg azonnal kezdjék meg a tárgyalásokat. Míg a bizottság munkál­kodik, a házban nem lesz érdemleges ülés. Az első ilynemű ülés nov. 5-én tartatik. Külföld, Paris. A kamara keddi ü­lésén Duque de la Fauconnerie (jobbpárti) határozati javaslatot nyújtott be, mely szerint az alkotmánytörvé­­nyek revíziója csak akkor volna foganatosí­tandó, ha az új választások eredménye kijelö­­lendő, hogy az mely irányban történjék. Szó­nok javaslatának sürgős tárgyalását is indít­ványozta, a­mi azonban a kamara által nem fogadtatott el. A kamara ezután a napirendre tért át. * Kons­tantinápoly: Diplomácziai körökben keringő hír sze­rint a nagyhatalmaknak Bulgáriával szemben való magatartása ha nem lényegesen is, de megváltozott, s a szófiai diplomácziai ügynö­kök utasítást kapnának arra, hogy a bolgár fejedelem formális elismerése nélkül, hozzá jobban közeledjenek, látogassák meg őt és a palotáb­a való meghívásokat fog­alják el. * Pétervár. Hétfőn fogadta Giers külügyminiszter a külügyi hivatalban a nyári szünet után leg­először az idevaló udvar diplomácziai képvi­selőit. A miniszter többi közt kifejezte azt a reményét, hogy az európai béke nem fog egyhamar megzavartatni, föltéve, hogy a Bal­kán-félszigeten minden nyugodt maradt. * Berlin: A »Magdeburgische Zeitung«-nak Péter­­várról azt jelentik, hogy a czári pár a jubi­leumra Kopenhágába megy és visszautazóban Vilmos császárnál Berlinben viszontlátogatást fog tenni, mely alkalomra más uralkodókat is várnak Berlinbe. Vilmos császár Nápolyban. Nápoly olyan fogadtatást készített a csá­szárnak, a­milyent a legmerészebb fantázia sem képes tökéletesen felfogni. A pályaház előtt levő téren és a közeli utczákban, kivált a Toledo-úton a néptömeg annyira összetor­lódott, hogy senki sem tudott mozdulni. Há­rom városrészben telje­­n szünetelt a for­galom. Kétszáznegyven társulat, köztük negy­venhat munkásegylet zászlóikkal a pályaház előtt lévő téren lovasok által körülzárt négy­szöget képeztek, az utak mentén pedig kato­naságból alakított négyszeres kordon iparko­dott szabadon tartani a sokadalomtól a kas­télyhoz vezető utat, melyet lávaporral hin­tettek be. A házak fényes lobogódíszt öltöttek. Va­lamennyi erkélyen, emelvényen és terrasszon apró német és olasz szinü zászlók lengtek, a­melyek a szél által lobogtatva az egész után végig szindus baldachint alkottak. A német császár és az olasz király meg­érkezésükkor lelkes tüntetések tárgyai voltak. A 3 sz. gyalogezred zenekara rázendítette a porosz hymnuszt. Ő felségeik a herczegek és miniszterek által környezve gazdagon feldíszí­tett p .villon alatt fogadták a polgári és ka­tonai hatóságok fejeit, a szenátorokat és a képviselőket. A díszszázad megszemlélése után bemutatták a császárnak a királyné udvarhöl­gyeit, a tábornoki kart, a prefektust és a pol­gármestert,a­ki többeket megszólítással tisz­telt meg. Midőn ő felségeik elhagyták a pálya­udvart, a nép lelkes üdvkiáltásai fogadták és k­iérték a királyi palotáig. Az utczákon min­den elé óriási néptömeg szorongott és ellepte az ablakokat és erkélyeket. Még a háztetőket is sűrűn ellepte a ki­váncsi közönség. A menetet ezrekre menő­­ tömeg követte, folytonos lelkesült éljenzéssel. Az ablakokból és az erkélyekről üdvözlő sza­vakat tartalmazó papimés­teket szórtak alá­­ a kétfogatú kocsira, melyben Vilmos és szír I és Umberto király ültek. A következő kocsikban Henrik he­rczeg, a trónörökös, az aostai herce­g, a genuai her­­czeg, Bismarck Herbert gróf és Crispi kor­mányelnök foglaltak helyet, kiket a nép szin­tén örömk­olzsgással fogadott. A királyi palota előtt a tüntetés még nagyobb mérvet öltött. A palota előtt, levő tere­t a sűrű néptömeg egészen ellepte. A Felségek három órakor megjelentek a palota erkélyén és öt perczig időztek ott, kör­zeme­tet intve a népnek, melynek éljenzése túl­­harsogta az ágyuk dörgését. Háromnegyed öt órakor az uralkodódók a herczegek és Bismarck Herbert gróf társa­ságában meglátogatták a múzeumokat. Vil­mos császár ismételten kifejezte megelégedé­sét a szívélyes fogadtatás fölött. Földadó mentesség. Ily czím alatt a napokban egy kis röp­­irat jelent meg S­c­h­ö­tt Gyulától Bpesten, melyben bár sok utópiztikus nézet nyer kife­jezést, nem egészen érdektelen fejtegetések is foglaltatnak. Röpiratát így vezeti be: Hogy a földtulajdonosok legnagyobb ré­sze ma, mondhatni kivétel nélkül, mindegyik az uzsorások áldozata és a vagyonbukásuk, teljes elszegényedésük, szinte kikerülhetetlen, ha nem segítünk,­­ az tagadhatlan. És mi az oka, hogy a földtulajdonosok ily sanyarú helyzetbe jutottak, hogy már annyi ezer és ezer földönfutó, éhező szegénynyé lett, többi pedig, mint köztudomású, daczára a megfe­szített szorgalomnak és a nélkülözésig vitt takarékosságnak, a tönk, vagyonbukás szélén áll s a hitelezők kegyétől, kegyelmétől függ?! Száz és ezer okot hoznak fel, mely a földtulajdonosok mostani válságos helyzetének okozója lenne, holott pedig csak egy az ok és pedig: a­mi helytelen, rossz föld­adóztatásunk, melynek kimaradhatlan k­ö­vetkezményei mind­azon bajok, melyek most a földtulajdonosokat oly­annyira sújtják, hogy végromlásuk, elszegényedésük szinte kikerül­

Next