Ellenzék, 1888. július-december (9. évfolyam, 150-300. szám)
1888-12-03 / 278. szám
,V............... *‘V1U itíti. Franczia császárság. Napról-napra erősebb támpontokat nyer az a hiedelem, hogy Francziaország összetört trónját ismét fölállítják a Tuileriákban s a franczia császári korona eladott gyémántjait maga Jerome Napoleon fogja visszaszerezni. A támpontokat maga Párizs és a franczia kamara szolgáltatja. A párizsi nép nyugtalan része, a nemesség, az elégedetlen pártok és a folytonos változások után leskelődő nobili és citoyen tömeg a legvakmerőbb támadásokat intézi a köztársaság tiszta ideálja ellen s nem tarja hazafiatlanságnak ma már azt sem, hogy a charmante general ki- bontott lobogója alatt a nemzet hitelét lépten-nyomon megcsorbítani igye-kezzék. A polgárság naponként uj és uj benyomások alá tereltetve, a kamara czéljairól tájékozatlanságban van; az orleansok és bourbonok emlékezetét kegyelettel dédelgető „fehérkezű“ konservatív nemesség lapjai elburkolt kijelentéseikben a nemsokára földerengő hajnallal példálóznak, értvén e hajnal alatt természetesen a császári trónt; a napóleonidák és Francziaország összes túlzói viszont meg-megújuló heves támadásokat intéznek a máris forrongó Párizs mérsékeltebb elemei ellen, minden pillanatban készen állván arra, hogy a kellően proeperált tömeg között egy napon kitűzzék a vörös lobogót. A respublikához mereven ragaszkodó józan és mérsékelt elem pedig aggodalommal, s jókora adag bizalmatlansággal tekinti a köztársaság védelmére hivatott franczia kormány működését, nem látván a kormányban sem, mint Garabetta halála óta egyikben sem, kellő garantiát arra nézve, hogy a köztársasági, rendíthetetlennek hitt államforma a maga fényében és érintetlen tisztaságában marad becses örökség gyanánt a következő legközelebbi nemzedékre. És valóban, tekintse bárki elfogulatlan ítélettel a franczia kamara mostani helyzetét, a benne nyugtalankodó pártoknak egymás ellen való, nagyon gyakran a legkvalifikálhatatlanabb módon és formában nyilatkozó torzsalkodását; a teljes bizonytalanságot, mely a vezetésben magában és a felvetődő nagy horderejű ideák megbeszélésében szembeszökően nyilvánul, fájdalommal kénytelen meggyőződni arról, hogy a köztársaság ideálja mind inkább elhomályosodva majdnem bizonyosan vesztes lessz abban a heves harczban, mely a császári korona és a „Republique“ között folyton nagyobbodó dimensiókban évek óta foly. A harcz nem új. Esztendők óta tartó, de ma már fegyverválogatás nélkül. Jó minden eszköz és jó bármely mód, — ha sikerrel kecsegtet. A forrongó elem nem retten vissza semmiféle botrány provokálásától, ha e botrány esetleg közelebb hozza a kitűzött czélt, s alkalmas arra, hogy a szétforgácsolt császári trón szilánkjai összeszedhetők legyenek. S a franczia kamara, ez a szívben, elvben, törekvésben és czélban legváltozatosabb mozaik testület, — ma már nem képes többé erőteljes ökölcsapással szétzúzni azt a százezer titokban gyújtott szövétyeket, melylyel Jerome Napóleon hívei e szilánkokat keresik és makacs kitartással összeillesztgetik. A kamara ma egy merőben iránytvesztett testület, melyben, az egymásra gyanakvó, az egymás czéljait fitymáló pártok között csak a mesterségesen csoportosított érdekek compromissuma által lehet ideig-óráig tartó többséget összehozni. Abban a kamarában, hol a mig Gambetta lángszelleme szabta meg vasakarattal a követendő irányt, még a jogos alapokon nyugvó méltányos eritika is csak a legdiscrétebb formában, s a parlament tekintélyét még gondolatban sem sértő alakban nyilváníttatott, s ma a legdurvább tónusban hurczoltatnak elő igen gyakori esetben olyan vádak is, amelyek többé nem is a kamara, hanem a fenyítő törvényszék elé tartoznak. A pártok, személyre s a saját tekintélyük niveaujára való figyelem nélkül rugdossák egymáshoz a legválogatottabb gorombaságokat; megvádolják egymást hazaárulással, vesztegetéssel, zsarolással és piszkos üzelmekkel, gyanúba fogják egymás czéljait, meggyőződését, képességeit, és nem tartják inparlamentárisnak többé azt sem, ha a kormányt magát disqualifikálják a külvilág előtt, aláásva e kiskorúságra valló heveskedéssel azt a csekély tekintélyt is, melyet a jelenlegi franczia kormány a küldiplomatia előtt még élvez. Jól és éppen a szeg fejére találva jegyzi meg a német sajtó, hogy a franczia állapotoknak legmegbízhatóbb mérője ma az orosz publicistika. Sehol sem nyilváníttatott, de mindenki előtt egyformán tudott dolog az a titokban tartott szövetség, melyet Giers az általános európai fegyverkezés közepette Francziaországgal kötött. Az orosz sajtó gyöngéd s Francziaországhanem négyötényes verssorokat használt. És ő ez újítást — mint maga is jelző — azért alkalmazó, mert könnyebben megoldhatja az író feladatát, minthogy az eszmék egységét — írja Dózsa — egész hattényen keresztül kitoldani szerfelett nehéz, s ha nem avatott kéz forgatja a tollat, könnyen megeshetik, hogy a negyedik vagy ötödik tötény végére pontot kell tenni, így a verssor közepén új eszmét kellett elkezdeni s vitték át folytatólag a más verssor ütényeire, miáltal az olvasó figyelmét szétzilálják.« Szóval Dózsa, Jezen költői termékével, az úgynevezett »magyar hexameterekkel« szakított. A magyar költők ugyanis kizárólag mind hat ütényes verssorokban dolgoztak, már t. i. akik hexameterekben verseltek, mindemellett Dózsa, ki a régi verselési rendszert nem tartá az olvasóra nézve »fülbemászónak«, feladatát csak félig oldá meg, — az eredmény nem állott arányban a törekvéssel, költői műve kevésbbé folyékony, sőt a választékos szavak, mondatainak úgy szólva erőszakos összeillesztése miatt, némileg az olvasása még fárasztó is. Voltak azonban nem történeti téren mozgó költői elbeszélések is, minő a Fekete Mihályé volt, czigányok életéből merítette tárgyát s dolgozta tizenkét énekben fel. Kissebb költeményeket adott egy kötetben Medgyes Lajos író is, ki egyházi imáival vívott irói nevet elsősorban magának ki. Murányi Farkas Sándor is pengette az 50-es években már a lantot. S költeményei után indulva, ha Murányi állandóan az irói téren marad, ma kétségkívül az első költőink sorában foglalna helyet. Az ötvenes évek második felében, Erdélynek is akadt egy Tóth Kálmánja I Ilory Farkas személyében, Ilory nem csak költői termékeinek bőségével lett ismerős, hanem könnyed verselési irmodoráért lett ismerős. Semmi nem oly fárasztó az olvasóra nézve, mint erőltetett menetű verset olvasni ! Midőn ugyszólva a sorokon úgy ki miagal szemben minden egyes nyilatkozványában a legóvatosabb és legfigyelmesebb hangja e szövetség létezése mellett bizonyított. Ugyane szövetség mellett bizonyít ma az orosz sajtó csüggedt és tartózkodó hangja is. Az orosz közvélemény kételkedni kezd abban, hogy a franczia köztársaságban, annak jelenlegi viszonyai között, megbízható támaszt nyer. Az orosz sajtó viszont, mintha hitetlenségének adna kifejezést csüggedt hangjával s idevonatkozó czikkeinek elburkolt sejtéseivel arra nézve, hogy a franczia kamarával nagy és reális czélok elérhetők volnának. Íme a szövetséges hatalom kritikája is a mellett bizonyít, hogy a franczia köztársaság hatalmas rázkódások elé néz. E rázkódás erősebb lesz az öszszes eddigieknél s a bekövetkező század év körülbelül már a visszaállított császári trón históriáját lesz hivatva átadni az utókornak. AZ „ELLENZÉK“ TÁRGZÁJA. 1888 Deczember 3 Irodalmi élet az ötvenes években Erdélyben. Irta: Ürmössy Lajos. (Folytatás.) A Kolozsvári Közlöny tárczája, több közleményt közölt Szász Gerőtől is, kinek azonban nagyobb irodalmi munkássága, a későbbi időkre esik. Három nagyobb költői elbeszélése azonban méltán felkelthető — a még ifjú iránt — az írói körök figyelmét; így a „Perényiné« czímű költői elbeszélésével, a »Fekete ember«, a »Gúny és Bosszú” balladáival. Az első balladájának a hőse 1570 körül szerepel, a másikban az események, Zsigmond király udvarában, az ötvenes évek második felében, a költői elbeszélések sűrűn láttak világot. Történeti tárgyat dolgoztak fel, ezzel akartak nemzetükre hatni, ha a régi dicsőséges kor egy-egy részletét olvasóik elé tárták. E részben Dózsa Dániel ment legelől, ki a költészet terén is otthonos volt. »Apor Vajda« költői elbeszélésével régi múltakat ébreszte fel. De e téren legtovább »Zandir hám« czimü székely hős költeményével ment. Dózsa ezen költői elbeszélésével, a székely nemzet múltjára akart a költészet hangján némi sugárt vetni. A rabonbánok voltak az ős székelyeknél a főnökök. Zandirbámmal egy ily hős rabonbánt mutat az író be, megénekelve annak hősi tetteit hexameterben. Dózsa ezen költői termékével, egy új iránynak akart egyúttal úttörője lenni. — Ő ugyanis a régi hexameterek (tényeit alkalmazta ugyan, de nem hat — mint az ily irányban működött magyar költők tevék — Tisza K. jogérzéke. A regale törvényjavaslat feletti vita folyamán Tisza Kálmán nem csak arról tett bizonyságot, hogy a magyar állam polgárainak magántulajdonát állami érdekből minden tartózkodás nélkül kész elharácsolni, hanem mint szombati beszédében is elég szembetűnően bizonyítota nemcsak a méltányosság, de még a jogosság követelményei iránt sincs semmi érzéke. Régi igazság, hogy Tisza természete nem tűri a jogot. Előtte csak államérdek, csak hatalmi szempont a mértékadó. Politikájának alapelve az Opportunismus. Ezért nem fért soha sem össze Deák Ferenczczel, kinek a jog és az igazság élt lelkében s képezte alapelvét politikájának , sem Kossuth Lajossal nem egyezhetett, kinek a szabadság és a haladás eszméi fűztek irányt. Tiszának sem a jogi korlát, sem az eszmék uralma nem kellett, ő a czélszerűségi szempontból kiindulva, saját belátását és akaratát érvényesíteni tartotta a legfőbb törvénynek az államban és politikában, s ennek alárendelt mindent és mindenkit, s ennek köszönheti sikereit. S minthogy a közigazgatás a végrehajtó hatalom az államban, legfőbb törekvése volt e közigazgatást magának megszerezni, s azután annak hatalomkörét mindinkább tágítani, de nem ám a közigazgatás jóságáért, hanem eszközül a kormányhatalom kiterjesztésére. Nem csoda tehát, s teljesen megfelelő Tisza Kálmán politikai egyéniségének, hogy a végrehajtó hatalom túltengése mellett az államban, éspedig eszmei tartalom és törvényes szabályozás nélkül a másik két államhatalom, a törvényhozás és a bírói hatalom mindinkább leszoríttattuk és a végmesterkéltség. Hory költészetének a fő előnye abban volt, hogy soraival az olvasót úgyszólva vitte magával, nem hagyva időt a gondolkodásra neki, hogy ő tulajdonképp költői terméket olvas. Beletalálta a helyzetbe azonnal magát az olvasó, s a költővel nyargalt a tárgyakon végig. Mintha a való élet játszódnék előtte le, úgy az olvasó elé tárult a kép, ha Vorynak vagy egy életből merített költeményét olvasta. A költővel lelkesült, ha a hazáról írt, avagy elmerengett a régi dies múlton, minő a »Gálffy János« czimü megkoszorúzott balladája — 1593-ból ; avagy hitt a költővel a jövőben, midőn a mauzeum megnyitására irt ünneplő versét olvasta ; és némely gyermek kedélyi versét, az iskolák foglalták állandóan le. Egy erdélyi költőtől sem szavaltak itt mi nálunk iskoláinkban annyit, mint Hory Farkastól. Nem szabad a költészet teréről addig leszállnunk, tisztelt közönség, amíg pár sorral Nagy Lajos munkálkodásáról is meg nem emlékezünk. Nem költeményeiről akarunk ezúttal szólani, mert az 50-es években alig egy néhány jelent meg tőle, a 60-as évekre esve a nagyobb része, minek részletezése jelen felolvasásom körén kívül esik. De azt fel kell hoznom, hogy Nagy Lajos hervadhatatlan érdeme, a népballadák napfényre hozásában áll. Ő volt a legelső, ki a népajkáról szerzett egyes balladákat, kezdé a lapokban közölni. Az egész magyar irodalomban, erre még senki sem gondolt, midőn Nagy Lajos, a »Barcsairól« közölt népballada közlésével irodalmi munkálkodását ezen a téren is elkezdő. A regényirodalom szokatlan lendületet vett Erdélyben az 50-es évek második felében. Az írók tárgyai majd kivétel nélkül a régi magyar életet ölelték fel. Régi korszakoknak egy-egy történelmi epizódját dolgozták, a melylyel fényesen dokumentálták a kis Erdély dicső múltját s az olvasóra bízták a véglevonást, hogy ily múlttal biró nemzetet A francia-OrOSZ barátság, amelyre már annyi tinta fogyott el, legújabban csakugyan ténnyé vált, — amint a tréfálni szerető oroszok mondják, még pedig az által, hogy az orosz kölcsönt francziáktól kapják, — ez már aztán bizonyítéka a barátságnak — mondogatják —, mert az ember csak akkor hiszi el a másikról, hogy jó barátja, ha ez szükség esetén megengedi magát pumpoltatni. A czár szórakozik. Egyik katonai parádé a másikat éri. Meglátogatja a killenfle intézeteket; női tanintézet növendékei a czárnak egy gyönyörű asztalterítőt, a czárnénak pedig egy lábpárnát adtak át ; a tanuló leányok karban egy himnuszt is énekeltek. A női gimnázium növendékei szent képekkel járultak a felségeik elé. Hasonló ünnepélyességek folytak le a többi intézetekben is. Rájuk is fér most a bárkii megszeppenés után egy kis szórakozás. Frigyes volt német császár naplójának közlőjét Geffeként vád alá helyezték. A vádindítvány magától a császártól ered. Boulanger ellen fenyítő pert akar indítani a Floquet kormány. Az eszme, úgy látszik, a köztársasági pártban már megbeszélések tárgya volt s ez adott okot a múlt heti államcsínyhírekre. A képviselőház többsége kétség kívül szívesen kiszolgáltatná Boulingert és társait. A baj csak az, hogy a jelen viszonyok közt nehéz olyan esküdtszéket találni, mely elítélné őket. Márpedig felmentésük csakugyan fényes diadal lenne a boulangizmusra, melynek félelmességét óriásilag fokozná. Vihar van készülőben Szerbiában. Milán király a kis Szerbia minden pártját le akarta főzni és mindegyiket kérlelhetlen ellenségévé tette. Az újabban elrendelt választások valószínűleg oly konventet fognak inaugurálni, melynek a király kénytelen lesz elsősorban az osztrák-magyar el lehet váljon erőszakkal végkép tiporni s váljon nincs-e a további élésre létjogosultsága? Amíg tehát íróink az olvasót egy-egy történeti részlettel megismertették, egyúttal hatottak annak kedélyére is, felvillanyozták a dicső múlt feltárásával s a hitet csepegtették keblökbe egy jobb jövő iránt. A regényirodalom terén Erdélyben a pálmakoszorút elsősorban Halmágyi Sándor aratta. »S a p h i ra« czimü történeti regénye a legolvasottabb művek egyike volt. A megkoszorúzott pályamű eseményei a fejedelmek korában játszódott le. A Saphira boldogtalan sorsa majd könynyeket csalt az olvasó szemébe. Kevés regény iró tudta az érzelmeket úgy felkorbácsolni az olvasóban, mint a Halmágyi tolla. S viszont kevés iró tudta, a regény tárgyául kiválasztott korszakot úgy kidomborítani, mint megint Halmágyi. A mostani regényirodalom a túlérzelmek felcsigázásával szakított, a könynyebb elbeszélések terére lépett, könnyedén folytatva az eseményeket le; de ez időben még az úgynevezett, beteges szentimentalizmus és erős fantasztikum voltak irodalmunk divatos irányai. Amit a komoly helyzet hozott magával, és mialól Halmágyi sem volt ment. Amily élénken domboriták a régi kort az olvasó elébe ki, és oly élénkek tudtak lenni a szenvedések festésében is! De hát lehetett-e máskép, mikor a való élete is oly iszonyú volt a nemzetnek! A benyomások alól még az írónak is bajos emanczipálni magát. Halmágyitól kissebb történeti beszélyek is jelentek meg. Halmágyi mellett nagyobb történeti regényt adott még Dózsa Dániel is ki »Boronkai Margit« czímmel. Úgy Halmágyi mint Dózsától, a hatvanas években még több regény jelent meg, miknek felemlítése ezúttal azonban tárgyunkon kivül esik. Gajzágó Salamon hasonlóan irt történeti beszélyt »Békesiné« czimy alatt. A Bátori Zsigmond kormányzata korából való elbeszéléseket írtuk meg: Lázár Kálmán gróf, K. Papp Miklós és Balázs Sándor. Ez utóbbi bár még az 50-es évek elején eltávozott Erdélyből, azért dolgozataival az erdélyi lapokat mégis sűrűn kereste fel. Az erdélyi íróktól eltérőleg, a történeti elbeszélést teljesen mellőzte, hanem kizárólag a jelennek életviszonyai között mozgott. A mindennapi élet apró jelenségeit dolgozta fel, humorosan adva azt elé, hogy olvasói mulassanak. (Vége köv.) 278- Züm SZERKESZTŐI IRODA: Belmagyar utcza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közleménynek czimzendők. AZELLENZÉKI ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . 16 frt. Negyedévre . . 4 frt. Félévre ... 8 frt. Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és Ünnep napokat. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. v. Kolozsvár, hétfő, deczember 3. 1898. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt, Belközép utcza 33. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy új czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Politikai hírek rehajtói hatalomnak alárendeltettek. Leginkább gyakorlatban, a törvényhozásra nézve a választások vezetése, igazolások befolyásolása, a pártfegyelem erőszakolása s a főrendiház reformja által, a birói hatalomnál a kinevezéseknél gyakorolt nyomás, bíráknak áthelyezése és nyugdíjaztatása, az ügyészi intézmény hamis alkalmazása, de legfőkép a jogi reformok késleltetése s az igazságügyi szervezet reformjának elhalogatása által. Igazságügyünk ekként évről-évre romlott és poshadt s a jogi élet posztulátumai elhanyagoltattak. A berlini szoczialisták. Szombaton este, egy szoczialista gyűlés után, melyen több ezer ember volt jelen, zajos jelenetek folytak le a Friedrichstrasszén. Körülbelül 6000 munkás tolongott a helyiség előtt, melyben a gyűlést tartották. Az óriás számban jelen volt rendőrség alig bírta a rendet fentartani és a munkások közül többeket, akik a rendőröket gúnyolták, elfogott. Midőn éjjel 11 órakor a gyűlés, melyen Singer szoczialista képviselő tartott beszédet, véget ért és a helyiségből kiözönlő szoczialisták egyesültek az utczán várakozó tömeggel, a lárma tetőpontját érte el. A munkások Singert, a munkásokat pedig lovasrendőrök kísérték, a gyalogrendőrök pedig útközben letartóztattak egy pár nagy hangú szoczialistát. Egyveleg szövetséget, másodsorban királyi prerogativáinak nagy részét, harmadsorban családi viszályait feláldozni. Eugénia volt franczia császárné december közepe táján, 1870 óta először, nyolc napot fog tölteni Parisban, ahol a bonapartista párt összes vezériérfiait fogadni fogja. A császárné ismét tevékeny részt akar venni Francziaország belpolitikájában. A képviselőházból. Budapest, dec. 2. A képviselőház szombati ülésén lett eldöntve a regale javaslat 10-ik szakasza és azzal kapcsolatban ifj. Andrássy Gyula gr. ismert indítványa. A többség 193 szavazattal 47 ellenében elfogadta a 10. szakaszt, szemben az Andrássy indítványával. Az Andrássy-féle indítvány mellett adott 47 szavazatból 28 kormánypárti, a többi a két ellenzékre, a szászokra és a pártonkívüliekre esik. A szakasz elfogadására adott 103 szavazatból pedig 53 az ellenzéki szavazat. Számos ellenzéki képviselő tartózkodott a szavazástól. A következő t1-ik szakasz amely kártalanítási eljárásról szól, újra beható nagy vitát provokált, főleg azzal az intézkedésével, hogy az eljárásban az utolsó fórumnak a pénzügyminisztert teszi. Az ellenzék megújította azt a támadást, amit már az általános vitában intézett az intézkedés ellen. Unger Alajos a függetlenségi és negyvennyolcas párt megbízásából szép és tartalmas okadatolással követelte, hogy a pénzügyminiszter helyett a pénzügyi közigazgatási bíróság legyen a kártalanítási eljárásban a legfőbb fórum s a második fórumként eljáró közigazgatási bizottsági albizottság nem a kinevezett, hanem a választott tagok soraiból alkottassák. A jogállam követelményeit hangoztató beszédet mindkét ellenzék élénk helyesléssel fogadta. A mérsékelt ellenzék részéről először Fenyvessy Ferencz állott fel Unger Alajos módosítványának pártolására. Utána pedig Horváth Boldizsár, a volt igazságügy miniszter nagy teszést keltő beszédében szállott síkra a törvényjavaslatnak autokrat államba illő intézkedése ellen. A baloldal s a szélsőbaloldal tapsai közt tiltakozott az ellen, hogy az egyik érdekelt fél legyen bíró a saját ügyében. Az alkotmányos elvek s a jogállam alapelvei elleni támadásnak bélyegezte a törvényjavaslat emez intézkedéseit. Perlaky Elek volt a miniszterek s államtitkáron kívül egyedüli védelmezője a pénzügyminiszter bíráskodásának, még pedig nagyon szerencsétlen védelmezője. Tisza Kálmán pénzügyminiszter is Dan Margaréta. Az »Ellenzék« számára angolból fordította Amica. XX. (Folytatás.) (50) A falu lakói megtisztelve érezték magukat egy gróf és grófné jelenléte által. Wawemontban ritkán voltak ilyen nagy vendégek; néha megtörtént hogy egy egy művész meglátogatta a helyet, — és valóban a Margit megérkezésekor is időzött ottan egy festő. — A piros arczu gyermekeket festette, édesen csengő szelid hangja s nyájas modora által az anyák szivét nyerte meg. Margit megtudta későbben, hogy azon délután, midőn emlékezete visszatért, az a kedves szomorú dal, melyet akkor hallott, e művész ajkairól jött; de ő a dalnokot soha sem látta — mert nem sokára elhagyta azt a falut, hol a gyermekek és leánykák búsultak utánna. Kord Court egy kényelmes alacsony kocsit hozott le magukkal, s feleségét a festői faluban megkocsikáztatta, s annak arczán az érdeklődés kezdetét örömmel látta. Maremonth oly csendes és a világ zajától távol levő hely volt, s a Margit nyugalom utáni vágyával oly teljes összhangolásban volt, hogy ő megszerezte e helyet.