Ellenzék, 1889. január-június (10. évfolyam, 1-149. szám)
1889-02-14 / 39. szám
Kolozsvárt 1899 tiz első bekezdésében az ujoncz-jutalékot 103.100 főben állítja meg a monarchia mindkét a Hamura nézve, az utolsó népszámlálás eredménye alap án. Ezt kiegészíti ezzel a mondattal: »E jutalék megállapítása a legközelebbi tiz évre érvénye .« Ezzel a sérelmesnek vélte, vissza van állítva a régi alapra a azt hiszi, hogy nemcsak a fiárt, de általában az egész nemzet alkotmányjogi aggodalmai el lesznek oszlatva. A párt élénk éljenzéssel fogadta a miniszterelnök e nyilatkozatát, habár, mint a következő szónok, Hegedűs Sándor is kifejté, e §-nak a régi alapra való visszaállítása fejében nagy áldozatot hoz a perb is. Ő neki a 25. §-nál most is meg vannak aggodalmai különösen társadalmi szempontból, a 2-ik évi fenyítés miatt, de miután a miniszterelnök pártjáért megtagadta meggyőződését a pártnak is viszont áldozatot kell hoznia s impozáns módon kell megmutatnia, hogy erősebb, összetartóbb, mint valaha. Még csak György Endre szólalt fel s mondta kívánatosnak, hogy a honvédelmi miniszter a házban is ismertesse az utasításokat, hogy ezáltal némileg könnyítve legyen a szabadés vtpat helyzete az ellenzékkel szemben. Fejérváry újólag ismételte, hogy ezt nem teheti, mert a felség joga nem lehet diskusszió tárgya. A pártelnök erre kimondotta, hogy a párt úgy a 14-ik, mint a 25-ik §-t elfogadja. Erre az értekezlet el akart oszlani, de Tisza kívánságára tovább folytatták a részletes tárgyalást. A képviselők figyelmét azonban nem lehetett lekötni a további paragrafusok részére. Néhányan felszólaltak egyikmi sk §-nál, de általános figyelmetlenség közt s egy §-nál Tisza meg is kérte a felszólalókat, hogy lehetőleg a házban ne szólaljanak fel, ezzel is nyújtani a vitát, mely különben, reméli, egy hét alatt véget ér. Végig is szaladtak hamar a 80. §-on s az értekezlet, mely este 6 órakor kezdődött, 9 órakor ért véget. A hangulat a kormánypártban a mai értekezlet után is még rendkívül nyomott. Azok, akik a legerősebb aggodalmakat táplálták, első meglepetésükben nem is tudták, hogy mit tegyenek: szóljanak-e, nem-e. Az elvük meg hirtelen kimondásával apárthatározatnak” igyekezett elébe vágni az esetleges felszólalásoknak. A hangulat olyan, hogy még mindig sokan vannak, kik a 25. §-nál nem találták meg az aranyhidat a tisztességes viszszavonulásra s ezek egyszerűen nem fognak szavazni. Miután Tisza elég okos volt addig nem nyilatkozni határozottan a 14. §-nál, míg a 25. §-ra nézve tisztában nincs a pártjával, s ezzel mintegy fölvetette a pártkérdést: most csak arról lehet szó, hogy sokan nm szavaznak. Aki ellene szavaz, az nem tagja többé a pártnak. Szóval kisült a végén is, hogy a kabinetkérdés egyértelmű a pártkérdéssel, nagyjában meg is történt. Mert a fő dolog, hogy megmeneküljön a miniszter, megmeneküljön a párt, az ország ám lássa, mre megy. A számítás nem rossz. Régen jogásznemzet hírében állunk. A jogi és alkotmánykérdésekben nem értünk tréfát. A gyakorlati kérdésekben pedig adjuk a nagylelkűt, a nagy urat. A dolog, ha Tisza megállja a sarat, ma úgy áll, hogy az alkotmányos jogot megmentjük, az újonczjutalék kiszabása csak 10 évre lesz érvényes. Ellenben intelligenciánk új nemzedékeit kiszolgáltatjuk a hadsereg kényének úgy, hogy tíz év múlva aligha lesz meg az az erkölcsi erő, az a nemzeti becsvágy és az a politikai szabadságért bennük, hogy képesek legyenek ők is még egyszer ellenállani egy második Tisza ily merényletének, aminőt mi most elhárítottunk az alkotmányról. Azt jól tudják a kis és nagy Tiszák, hogy ily javaslatokkal nem jöhettek volna még egyszer se tíz, se kétszer tíz év múlva, ha sikerül vala megdöntenünk a 25-ik §-t, a nagyobb jelentőségűt.A Tisza mgváltása. A kormánypárt keddi értekezlete és a véderő javaslatnak azon történt módosításával foglalkoznak vezérczikkben a legújabb fővárosi lapok. Természetesen mélyen megbotránkoznak ama komédián, melyet Tisza ez ügyben kezdettől fogva eljátszott. Az érdekesebb lapnyilatkozatokat itt adjuk kivonatosan. Budapesti ürlap. A »Bp. H.« többek között igy ír: *Av, eredmény egy tisztességes engedmény a 14. §. javára, egy semmirevaló ürügy a 25-ikre. Amint a miniszterelnök úr előterjesztette, az a színe volt, hogy ő enged a 14-ben, a párt pedig engedjen a 25-ben. Ez a „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1899. Február 14. Egy fekete fátyol története. A „Dóra" szerzőjétől. Az »Ellenzéke számára fordította: Amifa. xval (Folytatás.)(31.) — Nem, egy falatot sem tudtam volna lenyelni; nehéz órám voltak, azt gondoltam, hogy már soha sem vitad meg. Borzasztóul kellett az idejét tölteni hogy ő, ki oly erős volt, és oly bátor, enynyire elkeseredjék. — Ki se tudom mondani, — folytatá — hogy mely jól esik a reggeli napfényt és magát látni. Hirtelen felnézett reám. ..— Lance — mondom — nagyon különösnek tetszhetik, hogy midőn az atyja meghal, a leánya egy könnyet sem ejt utárma; de a grófot oly rövid idő óta ösmertem — és— és — nagyon megijesztett. Egyedüli válasza egy fájdalmas sóhajtás volt. Mi történhetett az éjjel, hogy ennyire volt törve ? Elszaladtam s a konyhába a 87“kn'C1 «mdálkozátot vontam raakértem tft«,0“ *** ***** ^kete-kávét Szerzeményemet Baját maszam vittem A1'*' A w Gróf 11 Ktvön feküdt * elaludt A szép bánatos arezra néztem, n éreztem, hogy szivem egészen az övé; amint ott állottam nézésébe merülve, fájdalmasan nyögött, s aztán kinyitotta a szemeit. — Igya meg ezt — mondám — látom, Jiojry szükség« vip r»á. — Igen, és figyelmét hálával fogadom, — válaszol». Lance a puha zöld füvön feküdt; én melléje térdeltem, úgy adtam oda neki a kávét — Lauri — monda — ez jó gondolat volt magától. Ki voltam merülve. — Mily jó maga hozzám! Nem tudtam megmondani, hogy nekem élvezet őt szolgálni — Szeretnék valamit megkérdezni — mondám — midőn Lance az üres csészét letette. — Én mindent megmondok amit kivan — válaszold, s amint tétovázva hallgattam azt kérdé — Lauri, mit akart tőlem kérdezni ? — Hogy hívjam magát ezután? — mondám. Mert azt’ gondolom, hogy mig a látott s hallott borzalmakat egy kissé el nem felejtem, nem tudnám magát »Lord St. Ataphnike szólítani; idővel bizonyosan könnyebb lesz. — Szólítson ezután is úgy a hogy eddig szólított— »Láncénak* — mondá, a maga ajkairól mindig ezt a nevet fogom legszívesebben hallani. — Valahányszor »Lord St. Asaphoz* mondok — mindig a szegény atyámra gondolok. És 5 nyájasan nézett reám. — Sok idő fog addig eltelni mig ez a név kellemes lesz maga előtt, — mondá, de reméltem, hogy egykor el fog jönni az a nap, midőn ezt a nevet fogja legjobban szeretni. A 81. Asaphok egy régi jó nemzetségből valók, de tudja, minden családnak meg van a maga bűnbakja, és rendesen úgy szokott tömni, hogy ha egy olyan ember a milyen a ban hal 4,*°** A*ra — nagyon rosz irány-Egy óránál hosszasabban ültünk ottan, — oly ünnepélyes csendes óra volt az, mire egész életemben jól fogok visszaemlékezni. Senki sem lehetett volna jobb hozzám mint amilyen Lance volt. — Soha sem fogom ezt a reggelt elfelejteni, — mondom. — Soha sem voltara a halálhoz ily közel, és soha sem volt alkalmam róla ennyit gondolkozni. — A halál oly közönséges dolog és mégis oly rettenetes rejtély, — válaszold Lance. S miután még néhány perczig együtt beszélgettünk, felállott. — Most már be kell mennem — mondá. — Egész nap el leszek foglalva. Nem tudom egész bizonyosan megmondani ha várjon láthatom-e magát. De ha szüksége lesz rám, vagy ha valami baja lesz, küldjön értem. — Lauri, soha se feledje el, hogy bármennyi dolgom legyen, mindig van időm arra, hogy maga szolgálatára lehessek. — Lance, kérdem aggályosan, egy kissé jobban érzi magát? — Hála a napfénynek és magának ismét jól vagyok, válaszolá. De láttam, hogy beszéde közben annak az emlékére a min keresztül ment arcza elhaloványult. Utána néztem és azt gondoltam magamban, hogy lovagiasabb, bátrabb és jobb szivü ifjú nincsen a világon. Oly nemesnek oly teljesen megbízhatónak látszott, hogy ámbár minden reményem meghiúsult, és atyám halva feküdt, mégis a boldogság édes remegése járt — végig rajtam — amint illanna néztem. Egy új életnek a küszöbén voltam, s számtalan jó szándékkal tértem vissza a Matton házba. Elhatároztam, hogy egész éltében a jó, szép, és nemes után törekszem. A gonoszság és bűn undokságából rettenetes leczkét kaptam. Ezután olyan napok következtek midőn a ház sötét volt és komor, a leeresztett függönyök minden világosságot kizártak. Némán nesztelen léptekkel, folytonos jövés menés volt a háznál. Atyámat a Yattoni nagy családi sírboltba temették el. A szegény atyám halálát követő napon, midőn ő a ravatalon feküdt, azon szobában melyben meghalt, Lady Ullswater hozzám jött. Modorn irányomban mindig büszke, hideg és tartózkodó volt, de ma reggel majdnem dühösnek látszott. — Lady Lauri, volt már az atyját megnézni ? kérdé. — Nem voltam, és nem is gondoltam reá, válaszolom. — Tehát ideje, hogy gondoljon, mondá. Nem hiszem, hogy a szerencsétlen ember iránt valami nagy ragaszkodást érezzen, de bármilyen érzéketlen szívű gyermeke legyen talán illő, hogy utolsó istenhozzádot mondjon neki. — Szükséges? kérdem megrémülve e gondolattól. — Ha a látszat fentartását a halott iránti tisztességet és illedelmességet szükségesnek tartja — úgy igen — válaszolá. Lady Laura — megvallom — hogy kérdése meglepett. — Nagyon sajnálom , de az igazat megvallva jobb szeretnék nem menni. Sohasem láttam halottat, s tudom, hogy félni fogok tőle. — Midőn utoljára láttam az atyám arczát, jóindulat sugárzott a szemeiből; jobb szeretném ezt az emléket tartani meg róla. — Hallatlan dolog lesz ha nem teszi meg azt a mit a szokás és szeretet egyaránt parancsolnak, mondá Lady Ullswater. Azonban nem az én dolgom. De mindenféle megjegyzéseknek teszi ki magát. (Folyt. köv.) E L L E N Z G K (152)Február 14. I ch L l P li ti t j* n h h va k le ». Q ti á] fc a ti Kolozsvármegye részvéte. Rendkívüli közgyűlés. Kolozsvár, 1883. febr. 14. Azon országos gyász méltó kifejezése czéljából, mely Rudolf trónörökös váratlan halálával a nemzetet érte, Kolozsvármegye közigazgatási bizottság tagjait gr. Bédicsepiu ma délelőtt 10 órára közgyűlésre hívta össze. A megye bizottsági tagok szép számmal jelentek meg és egyszerű komolysággal, meghatva adtak jelét annak a mély gyásznak, mely az egész országgal együtt a megye közönségét is érte. A közgyűlés lefolyásáról tudósítónk a következőket írja: Gyarmathy Miklós alispán indítványára Lészay Ferencz elnöklete alatt a megyebizottság tagjai közül, a főispánnak gyűlésbe való meghívására báró Bánffy Ernő, Dauzs János, Gaal Elek, Rosenberger Bernát és Vajda László küldettek ki. Gr. Béld főispán a közgyűlés élénk éljenzése közben foglalta el az elnöki széket és felállva adta tudtul azon szomorú okot, mely miatt a mai közgyűlést összehívni szükségesnek látta. Az a nagy csapás, mely Rudolf trónörökös korai halálával a felséges uralkodó házat, a nemzetet és abban különösen országrészünket érte, Kolozs vármegye közönségét is mélyen lesújtotta. A mai közgyűlés összehívásánál alkalmat kívánt adni a megye közönségének arra, hogy gyászát megfelelő alakban kifejezhesse és azt a trón zsámolyához juttathassa. Szavait a gyűlés tagjai ünnepélyes komolysággal, felállva hallgatták végig. Utánna Gyarmathy Miklós alispán szólalt fel. Előadta, hogy immár napok, sőt hetek múltak el azon megdöbbentő hit ót», mely Rudolf trónörökös halálát jelentette, s mely az uralkodó házat, abban a királyt és a királynét, s velük együtt a monarchia népeinek millióit a legmélyebb gyászba bontotta. A népek vetélkedve siettek részvétüknek szívből fakadó jeleivel elhalmozni a lesújtott uralkodó párt és kifejezést adni annak az őszintén átérzett fájdalomnak, mely a trónörökösnek halálával az egész nemzet keblét eltöltötte. De mi ugyan a népek fájdalma ahoz a magmérhetetlen fájdalomhoz képest, mely a királyt és a királynét, az apát és az édesanyát érte, kik a trónörökösben minden jövendő reménységüket és királyi trónjuk méltó büszkeségét vesztették el! A megye közönsége azonban adjon részvétének ünnepélyes kifejezést intézzen hódolatteljes feliratot a királyi felségekhez, valamint az özvegy trónörökösné Stefánia főherczegnő ő fenségéhez is, bizonyságául annak a mély gyásznak, mely a megye közönségét olyannyira igazán áthatotta. Indítványozza, hogy a feliratnak a trón zsámolyához való eljuttatására a m. kir. belügyminiszter keressék fel, s a megye gyásza örök emlékezetre jegyzőkönyvileg is megörökíttessék. A közgyűlés az alispán indítványait elfogadta. Bónis István főjegyző ekkor a részvét feliratokat olvasta fel, melyeknek szószerinti szövege a következő: A király és királyukhoz intézett részvétirat igy szól: »Felséges Császár és Király! Felséges Császárné és Királyné ! Legkegyelmesebb Urunk és Asszonyunk! Ama mélyen megrendítő csapás, mélt Ő Császári és Királyi Fensége Rudolf trónörökös oly korai és oly váratlan elhunytáv»! Felségtekre, — a Fenséges Császári és Királyi Házra, — a monarchia mindkét államára oly súlyosan nehezedett — Kolozs vármegye közönségét is mélyen megrendítette. A bánat, a gyász, a fájdalom e napjában alattvalói hódolatunk, hűséges ragaszkodásunk és tántoríthatlan szeretetink egész teljességével kérjük a Gondviselést, hogy Felségteknek adjon erőt a lesújtó csapás elviselésére ; adjon vigasztalást amaz általános e) a legnagyobbtól — a legkissebbig minden k alattvaló szivében érzett — a Felségtekbel való legbensőbb ragaszkodás által sugalt legmélyebb és legőszintébb részvétben. A letűnt meteor fényes pályája uts»0 sötétséget hagy maga után ... l ’ 1 s c; n n o B „Pesti Xapló‘ A »P. X.« ezeket mondja: »De még inlább megbuktatott minden örvendezési kísérletet az a látvány, melyet a szabadelvű pártnak Tisza Kálmán nyújtott, midőn a gőgösen kimondott kabinet kérdés után a második és a rosszabb kiadásban való kabinet-kérdést veti fel: azt t. i. hogy a kabinetnek minden áron maradnia kell! Mert csak ezért történt minden. És valamint a miniszterelnök az első kabinet-kérdésnél nem mondta meg pártjának az igazságot, úgy most a másodiknál sem mondta meg azt Az elsőnél úgy tüntette fel a dolgot, mintha szent meggyőződése tiltaná, a 14 §. módosítását , a másodiknál pedig úgy, mintha a kormánypárt meggyőződései bírták volna rá a módosításra. Minden tekintetben szomorú jelenet volt tehát az, mely a szabadelvű körben lefolyt, illusztrálva, hogy meddig viheti az embereket a hatalmi érdek és az elfogultság. Világosan tudott tényeknek daczára megkísérlik a dolgoknak olyan látszatot adni, mely homlokegyenest ellenkezik a világossággal S ahelyett, hogy őszintén beváltanák azt, hogy tévedtek, ahelyett, hogy őszintén beváltanák, hogy csakis az ellenzék és a közvéleménynek erélyes ellentállása kényszerítette őket arra, hogy megtegyék azt, amit megtenni nem akartak, a helyett még most is a világos meghátrálás után azt a színt akarják adni a dolognak, mintha, amit tesznek, önkényt tennék, nem p°dig kényszerülve. De hiába való minden erőlködés, mert a tényeket mindenki tudja. De ezenkívül még más okokból is szomorú volt a szabadelvű párt mai értekezlete. A 14. §. módosítása csak egyik része a nemzet követeléseinek. Nem kevésbbé fontos ennél a 25. §, mely súlyos sérelmeket tartalmaz az állami nyelvre és a magyar ifjúságra vonatkozóig. Ezen §-ra vonatkozólag a kormány semmi engedményt nem helyezett kilátásba. Még csak annyit sem, hogy az erre vonatkozó utasítás szövegét közölte volna a párttal. S akik ez iránt kérdést intéztek a kormányhoz, azt a választ nyerték, hogy az utasítások csak a javaslat megszavazása után fognak elkészülni, tehát azokat nem lehet előre bemutatni. De ez nevetséges kibúvó. Mert ha a magyar kormány a magyar nyelvre és a tiszti vizsgákra vontkozólag az utasítás ezen pontjának szövegét megállapítja, akkor ezt a később készülhető utasításokba is beteheti. De a kormány még ezt sem teszi meg. Nem hogy arra nem vállalkozik, hogy a magyar nyelvre és a tiszti vizsgákra vonatkozó garanciákat a törvény szövegébe fölvegye, hanem még arra sem, hogy az erre vonatkozóutasításokra a külső szöveget elkészítse és bemutassa. Megelégszik azzal, hogy a szemfényvesztés kedvéért az eddigi határozati javaslattal szemben a szabadelvű pártnak egyik tagja által egy teljesen hason értelmű, csakhogy más szavakkal szövegezett határozati javaslatot nyujtasson be, s elmondhassa, hogy teebben az irányban is történt valami. Egy frivol adoma jut erre eszünkbe. Két házaló együtt vándorolt és időről-időre inget váltott. De úgy, hogy egyik a másiknak a viselt ingét vette föl. Az ingváltás ennyiből állt.« Prefill Hírlap.4* A »P. N.« így nyilatkozik : »Nem tudjuk, miben áll a 14. §-t illető úgynevezett »engedmény«, de úgy véljük, hogy itt fogalomzavarnak kell föntorogni. Engedményt, tehát újabb jogot, amely eddig nem volt, vagy meglevő jog tágítását e §-nél senki sem követeli, hanem csak fentartását az eddig is fönállott és törvényesen érvényes jognak, - mely szerint a megállapított hadsereg-létszám csak tiz évre érvényes s ez idő leteltével azt újabb tiz évre változatlanul hagyni vagy megváltoztatni a törvényhozásnak törvény által nem kötött szabad keze van. E jogot sokan vélték a javaslat 14. §.által csorbítottnak, noha a kormány kijelenti, hogy ily csorbítás senkinek nem volt szándékában, követelték, hogy ez ugyanazt a világos és szabatos kifejezést nyerje az új javaslatban is, amelylyel az eddigi törvényben bírt, mivelhogy e kifejezésben a nemzet már megnyugodott és a korona veszélyt nem talált. Nem lesz tehát engedménynek mondható, ha a fönnálló törvény szabatos és határozott körülírása a javaslatba is fölvétetik. Csak egy alkotmányjogi garancziának ismert törvényes intézkedés tartatik fönn félremagyarázhatatlanul, minden kétes értelmet kizárólag. Ami a 25. §-t illeti, nem tudhatjuk, mik azok az engedmények, melyek a magyar nyelvnek a tiszti vizsga letételénél kilátásba helyeztettek. Lehet, hogy értékesek, hogy megfelelők s hogy talán egy másik törvényben szabatosan körüliratni is szándékoltatnak. Ez esetben a törvényhozás megnyugodhatnék bennük. „Nemzet.44 Mindezek után nem lesz érdektelen megismerkedni azzal a kornirt felfogással, melylyel félhivatalos oldalról ítélik meg Tisza nevetséges meghátrálását. A kormány bölcs lapja így szemérmetlenkedik: »Tisza Kálmán ma nyilatkozott pártja előtt a véderőjavaslat további tárgyalása felől. S nyilatkozatai alkalmasak voltak, hogy nemcsak a szabadelvű pártban itt-ott nyilvánult aggodalmakat szétoszlassák, hanem egyszersmind a fölzaklatott közvéleményt is megnyugtassák. Ami a véderőjavaslat 14-ik §-át illeti, ennek sohasem volt azon tartalma, melyet neki tulajdonítottak. Soha sem adta föl a magyar nemzetnek egyetlen egy jogát sem. Nem változtatta meg a 67-ki kiegyezés egyetlen határkövének helyzetét, nem adott fel a dualizmusból, vagy annak lényegéből egyetlen atomot sem. Kimutattuk ezt ismételten. Számtalanszor utalt reá a kormányelnök is. Kimutathatnók ezt utólagosan ismét. S valóban kedvünk volna reá a latin jelszó szerint: vietrix causa diis piacuit, sed victa Catoni. Valóban most utólagosan is meg kell döbbennünk, mily irányba ragadhatta az ország egy részének közvéleményét, egy, bár elimerjük, nem egészen szerencsés szövegezésnek félremagyarázása. Meg kell döbbennünk, miként találkozhattak, akik hittek az ellenzéki izgatásnak, hogy a javaslat feladta a nemzetnek a hadseregre vonatkozó jogait, midőn a 14. §-ban világosan benn van, hogy a törvénynek nemcsak megváltoztatására, hanem egyszersmind fentartására is a kormány annak idején javaslatot tartozik benyújtani. Midőn tehát a javaslat szövegéből határozottan következik, hogy a törvény hatályának fentartása csak új törvényjavaslat által eszközölhető. Midőn ekképp a kormányelnök joggal hivatkozhatik erős meggyőződésére, hogy a 67-iki alkotmány és a jelen törvényjavaslat közt semmi lényegi, vagy épen a nemzet jogait sértő különbség nincsen. De hagyjuk a justhumus vitatkozást. A 14 §a korményelnök ma este tett nyilatkozati szerint oly szövegezést kap,mely ki fog zárni minden kételyt, lehetetlenné tesz minden agooalmat. Hasonlót mondhatunk a 25 §-ról. E pont katonai tartalma nem változik ugyan meg, de a nyelvkérdésben oly határozmányok vézetnek az utasításokba, melyek megszüntetnek minden jogos aggályt s kielégítnek minden méltányos érdeket. A jogt lani aggodalmakkal szemben főleg pedig a politikai gyűlölttel szemben az engedmény soha sem lehet eléggé bőkezű. A jogtalan izgatásokkal szemben a törvénynek soha sem lehet eléggé világos szövege. Rendőri erőszak. Dr. Takács Zoltánt, a budapesti ifjúsági tüntetések egyik vezértagját, mint már tegnap jeleztük, a fővárosi rendőrség elfogatta. Az elfogatás részleteit most az elfogott Takács Zoltán elbeszélése után ezekben reprodukáljuk : »A szobába lépő detektivel a következő iratot mutatták elő: Elfogatási parancs. »Dr. Takács Zoltán, hírlapírónak bejelentve, reggel nyolc órára elém állítandó Török főkapitány. Arra kértem, ezeket látva, a detektíveket, hagyjanak nyugalmasan öltözködni és foglaljanak addig helyet a másik szobában. Ők erre kategoriáre kijelentették, hogy nekik ragaszkodnak kell a főkapitány parancsához, ők nem távoznak a szobából, keljek fel tüstént és öltözködjem fel előttük. Kénytelen voltam engedelmeskedni, felöltözködtem és csak azt az egyet kértem tőlük, engedjék meg, hogy reggelimet elfogyaszthassam és hogy anyámmal néhány szót válthassak. Ezt is kereken megtagadták és követésre hívtak fel. Gyalog vittek el azután át Budáról a főkapitánysághoz. Itt először Török főkapitány előszobájába kisértek, ahol közel másfél óráig várakoztattak. Kilencz órakor aztán kezdtem megelégelni a dolgot és felkértem a mellettem maradt detektíveket, hogy szóljanak már végre valahára a főkapitánynak. Török főkapitány meghallotta szavaimat és kiadta a parancsot: »Vigyék fel Sellyei tanácsos úrhoz!« Ez meg is történt. Itt ismét csak másfél óráig várakoztattak, míg kifogyott a türelmem és be akartan menni Sellyeyhez. Ebben azonban erőszakkal megakadályoztak, karomnál fogva visszatartottak, és moccsanni sem engedtek. A lármára aztán kijött a »tanácsos úr«, ki vagy kegyesen — Szombatfalvy fogalmazóhoz vezettetett. Szombatfalvy fogalmazó ur, amin csudálkoztam nem vitetett sehova, hanem megkezdte a kihallgatást. Faggatni kezdett olyan dolgok felől, melyekről már a múlt vallatások alkalmával nyilatkoztam. Ezekre egyszerűen azt válaszoltam, hogy oly kérdéseket, melyekre már több ízben megfeleltem, hozzám ne intézzen. A rendőrfogalmazó aztán össze-vissza kérdezett tőlem minden fűt-fát: mi volt a czélja a tüntetsnek, miért álltak az emberek az országház előtt, miért éljeneztek és miért abczugoltak, szóval olyan dolgokat, amilyeneket megkérdezhetett volna esetleg egy sarki hordártól, de ez is csudálkozását fejezte volna ki a felett, hogy »a rendőr-tisztviselő úr« még ezeket sem tudja. Szombatfalvy, midőn a kérdések felesleges voltára hivatkoztam, azzal állt elő, hogy a főkapitány meghagyásából kérdezi azokat, amiket kérdez. Ellen-szomjan fél kettőig tartott a kihallgatásom és végül megkérdezte tőlem, van-e még valami mondanivalóm ? »Csak annyi — jegyzem meg én — hogy a főkapitány urat, amint a rendőrség kezeiből kiszabadulok, hivatali hatalommal való visszaélés miatt» kir. ügyészségnél feljelentem.« Erre aztán nagy konferencziázás indult meg Török, Pekáry, Pplényi, Sellyei és más rendőri »kapaczitások« között. Engem pedig ezalatt fogva tartottak, étlen-szomjan. Újra kihallgattak, újra konferencziáztak és ez igy ment esti kilencz óráig. Ekkor kihirdettek előttem valamit, nem tudom végzés lehetett-e vagy micsoda, melyben tudtomra adták, hogy szabadlábon hagynak, de csak oly feltétel alatt, hogy ha a tüntetőkkel érintkezésbe nem lépek, azok gyülekezési helyére nem járok, és ha az utczán több embert egymás mellett látok, tüstént menekülök, nehogy a dikéziózásra kényszerítsenek. Ezt a kedélyes végzésfélét vagy micsodát minden indokolás nélkül hirdették ki előttem hatalmas erkölcsi prédikáczió kíséretében, melyekre voltam bátor megjegyezni, hogy nem kértem belőle. Tíz óra felé járt már az idő, mikor visszanyertem »arany szabadságomat«, mely hogy mennyit ér Magyarországon, csak ma tudtam meg.« U k! »1 F te rmí te fc Vík