Ellenzék, 1889. január-június (10. évfolyam, 1-149. szám)
1889-01-08 / 6. szám
Kolozsvárt 1882. nőben ez hosszú miniszteri pályáján alig részesült. Azt is emlegették, hogy az a levél, melyben II. Vilmos császár Bismarck herczeget az újév alkalmából üdvözölte, azért tétetett közzé épen vasárnap, hogy a vereség hatását, melyet a kanczellár a bíróságnál szenvedett, a császár újabb bizalmi nyilatkozatával enyhítse. A Petőfi társaság közgyűlése, Bpest, jan. 7. A Petőfi társaság tegnap rendkívüli érdeklődés között tartotta meg ez évi közgyűlését. A közönség, melynek túlnyomó része nőkből került ki, szokatlan türelemmel hallgatta végig az egész tárgysorozatot s nem mozdult senki helyéről, míg az utolsó felolvasó , Jókai Mór be nem fejezte előadását. Ez volt a közgyűlés legkimagaslóbb pontja, azt lehetne mondani, a csattanása. Az ülésen Jókai Mór és Komócsy József elnökölt. Komócsy József lendületes megnyitó beszédében alkalmat vett magának, hogy párhuzamot vonjon az élet realizmusa és az idealizmus között. A társadalom, szerinte, egy gépezet, melynek kerekeit az idealizmus olaja teszi könnyen forgóvá. Vegyétek el a géptől az olajat, bármely lángeszben is alkotta meg azt a tudós, szerkesztette össze a mester, öszsze fog törni. Irtsátok ki a társadalomból az eszményiséget, az is összetörik. Pedig megvan az áramlat a társadalomban, hogy saját gépezetének olaját, az idealizmust hovatovább kiirtsa magából. Nagy egészében nem hevítik a kebleket többé az eszmények, hanem csak az anyagi érdekek. Lent és fent az anyagi szükségek kérlelhetetlen követelései és az élvezetvágy a mozgató erők, melyek koptatják a jellem gyémántját, az akarat aczélját. Utána Ábrányi Emil olvasta föl titkári jelentését, mely főbb pontjaiban így hangzik: A társaság a múlt év folyamán hét felolvasást tartott a fővárosban egyet a vidéken, az árvízkárosultak javára s meghívást intézett a Velenczében ülésező Nemzetközi irodalmi társaság elnökségéhez, hogy legközelebbi kongresszusát tartsa Budapesten. A nemzetközi irodalmi társaság ezúttal nem jöhet ugyan fővárosunkba, minthogy a legközelebbi kongressust Párisban fogja megtartani a világkiállítás ideje alatt, de a Petőfi-társaság meghívását örömmel fogadta és idejövetelét kilátásba helyezte. Petőfi-ereklyéink gyűjteménye tavaly is több becses religuiával gyarapodott s a társaság elhatározta, hogy a birtokában levő öszszes gyűjteményt e czélra készült külön szekrényben a Magy. Tud. Akadémiában fogja elhelyezni. Legnagyobb gazdagodás érte a társaságot e nemben Fischer Sándor tiszteleti tag, Petőfi német életrajzírója részéről, aki az egész Petőfi-litteraturát felölelő, nyomtatványokban és kéziratokban egyaránt meglepő példányokat tartalmazó könyvtárát neki hagyományozta. A jelentés ezután melegen emlékszik meg Fischer Sándorról, aki néhány héttel tiszteleti taggá történt megválasztása után meghalt. Következett Tolnai Lajos emlékbeszéde Fischer Sándor felett. Melegen, rokonszenvesen ismertette őt, mint embert és mint írót, a ki örökbecsű munkájában, a »Petőfi élete és művei«-ben elkíséri Petőfit a bölcsőtől a sírig és el lehet mondani frázis nélkül: a sírtól az örökkévalóságig. Méltatta a 61 fejezetből álló nagy munkát, amelyen Fischer oly lázas sietséggel dolgozott, mintha érezte volna, hogy napjai megszámlálják. A szépen és hatással irt emlékbeszédet szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a közönség. Réviczki Gyula »Pán halála« czimü költeményével szerzett tapsokat. A programm következő pontja Vértesi Arnold »Hűség« czimü elbeszélése volt, melynek sikerült részleteit Várady Antal szép felolvasása érvényre jutatta. Ábrányi Emil költeménye »Az öngyilkos visszatérése« erős benyomást tett. A költő az anyagot dicsőíti benne, de oly hévvel és oly ékesen, hogy a poézisért, mely a tárgyból hiányzott, kárpótolt a forma, melyben mégis költői kifejezésre jutott. Íme, néhány sor az anyagról, melybe az öngyilkos lelke visszavágyik: Anyag! Te édes, te drága! Erők, érzékek rejtélyes világa, Boldogság kútfdeje, Te vagy az élet egyedül, Te érező, te fájó, Te égő portömeg. A szellem benned üdvözül, Csak benned nagy, remek. A végtelenség kin nekem már, Oh föld, porodba vágyom ! Szeretni, élni, remélni megint Ezen a kis világon. Oh föl, imádlak, testetlen karom Még egyszer, atólszor átfog, A mindenségnél több nekem Múló parányságod ! Ezután Jókai Mór felolvasása következett Petőfiről és társairól. A felolvasást lapunk más helyen adjuk. Végül Komócsy József mondott néhány zárszót s ezzel az ülés véget ért. Nincsen utálatosabb az orozba maró kutyánál, jezsuita az az állatok közt, színlelő, tettető, álnokoskodó; barátságot mutat s megharap, hűséget színlel s megmar, csóválja a farkát s midőn legkevésbé véled, fogai húsodat metszik s véredet nyalja ajkiról; meghúzódik vaczkába s ha mellette mész, titokba rád ugrik s leránt lábaidról; melledre tapos s arczádot marczangolja; nem ugat, nem morrog, de harap és mar, kémkedő sbir s alattomos brávo. Ilyen a falusi orozba maró kutya. Városban más fajta. Ember a neve és inni tud; megbuvik szobájába, komisz papirost vesz elő, epébe mártja tollát s színleli írását. Rágalmat kohol s elferdített betűkkel írja le a czudarságokat, melyeket aljas szenvedély mond tollába ; hazug történeteket költ; az erényt lerimázza, rápökik a becsületre s az ártatlan szemeiből könnyeket csavar. Némán, titokteljesen veti ki hálóit és alattomosan lesi martalékát, mint póka legyönyörrel szívja magába boszura áldozatának fájdalmát. Hideg vérrel becstelenit s névtelenül bánt. És e névtelen orozba maró kutyák az a n n o n y m levelek irói. Egy fekete fátyol története. A „Dóra" szerzőjétől. Az »Ellenzék« számára fordította: Amica II. (Folytatás.) (3.) Volt egy testvére Sandhurstben, és volt egy gyámnoka ki gyakran meglátogatta, de nekem nem volt senkim. De eljött az idő midőn a többi leányok kíváncsisága és a saját gondolataim által a kétségbeesésig lettem ingerelve, s bátran kerestem fel Pentarn kisasszonyt, ki nyájasabb volt hozzám mint a testvére, Tamar kisaszszony. — Pentarn kisasszony — mondám — ha nincs elfoglalva megengedi-e, hogy néhány perczig beszéljek kegyeddel? Úgy vettem észre, hogy szavaim a meglepetés és aggály kifejezését hozták arczára, és sokat adott volna érte, hogy e beszélgetéstől meneküljön. — Jól van Lauri, menjünk a kertbe és ott mond el a mit mondani akarsz. Megfogta a kezemet s néhány perczig hallgatva sétáltunk a virágok között. És ime most, hogy eljött az ideje, nehéznek találtam a felettem levő rejtélyességnek és hallgatásának az igézetét megtörni. — Lauri beszélni akarsz velem? kérdő Pentarn kisasszony. És ekkor azzal a vakmerőséggel mely később jellemzett, a szeme közé néztem s azt mondom: — Pentarn kisasszony, lesz szíves megmondani nekem, hogy én ki vagyok ? Ha egy pisztolyt sütöttem volna el a füle mellett, akkor sem csodálkozhatott volna jobban. Hogy ki vagy Lauri? Gyermek mit értesz ez alatt kérdő. — Én nem tudom magamat teljesen úgy fejezni ki, ahogy kívánom, volt a válaszom. Saját lelkemben világos minden, de félek, hogy mások előtt nem tudom azt oly világossá tenni. Legfőbb kívánságom megtudni, hogy ki vagyok. Hol van az atyám és az anyám ? Hol születtem ? Hol van az otthon ? Vannak-e barátaim, rokonaim ? Ki hozott ide, és ki adott át kegyednek ? Kegyed nagyon jó hozzám, folytatom kezét hálásan meg, de nem tartozom kegyedhez, jöttem ? Hova megyek innét ha a ideje bevégződött ? Vagy egész életemben itt kell laknom? Andrássy Manó gróf leánya Irma a napokban ment férjhez Esterházy Miklós herczeghez. A kelengye mint az egy magyar mágnáshoz, aki egyúttal magyar nagyiparos, illik Bécsben készült, s ott volt kiállítva a Kärtnerring egyik divatüzletének három termében, s bécsi lapok tündéri szépségűnek mondják. Egy tekintet a rengeteg szebbnél-szebb fehérneműre, arról tanúskodik, hogy a hölgyek, kik az utóbbi években a fehérneműt csak másodrendűnek vetik a kelengyében, most belátják, hogy a fehérnemű képezi mégis a női szekrény legértékesebb tartalmát. Az ott kiállított darabok mindegyike kézzel van varrva, egyiknél sem használták a varrógépet. Pompás az ágynemű, mely nagy keskeny plissével, vagy egyszerű hímzéssel, vagy igazi csipkével van segélyezve. Az alsóruhák különféle színű balusztból és selyemből készültek, egészen új fajon, az angol minták után készült ing és nadrág egy darabban; báli esték számára egy darabból készült derék és szoknya is láthatók a gyűjteményben. Az elmésen egybefűzött monogrammok mellett láthatók a régi nagy góth betűk is egymás mellett: a zsebkendőkön csillagszerű minták láthatók, a sugarak végeibe az »Irma« név betűi vannak behímezve. Igen érdekesek a gyászesetek számára készült fekete (chantilly) zsebkendők. — Csitt! kiálló Pentan kisasszony. Lauri, ki verte ezeket a fejedbe ? — Senki, válaszolom. Önkényt jöttek. Nem tehettem róla. A leányok mindnyájan azt gondolták, hogy árva vagyok; én is azt gondoltam, de most már nem hiszem, hogy az volnék. — A leányok meg szégyelhetnék magukat, hogy ilyen dologról beszélnek, mondá Pentain kisasszony. Ez nem az ő dolguk. — Nem, nem az ő dolguk, — válaszolom , de az enyém. Lássa Pentain kisaszszony, kiesebb koromban nem sokat gondoltam ezzel , de most minden nap fontosabb tárgy lesz előttem. — Oly jelentéktelennek, olyan semminek tűnök fel magam előtt, midőn a többieket otthonukról, szüleikről és barátaikról hallom beszélni. Miért nincs nekem otthonom ? — Szegény gyermek ! — mondá a kisasszony nyájasan. Nem tudtam, hogy mindezeket ennyire érzed. — Bár előbb szóltál volna. — Azt hiszem, hogy nyugtalanságod természetes. Kezét fejemre tette s rövid barna fürtjeimet, melyekre oly büszke voltam, gyöngéden simogatta. Hallottam, hogy mormogott valamit az »atyák bűneiről !« Egy meleg könycsepp esett az arczomra — ekkor történt, hogy Pentam kisasszonyt könnyezni láttam. Szivem hangosan dobogott. — Bizonyosan beszélni akar — s titokteljes énemről meg fogok tudni valamit. — Lehetséges, hogy anyámról is tesz említést. — Mily édes gondolatok szóltak meg e pillanatban ! — Az elragadtatás kiáltása tört ki ajkaimon; de a Pentarn kisasszony arcza elborult és szomorúbb lett. — Fidel Laurim — includá — azt kívánom, hogy bár ne kezdtél volna még e dologról gondolkozni. — Te boldog vagy velünk nemde ? — Oh igen nagyon boldog , de szeret* * csókolva Honnét tanulás III. A Pentarn kisasszonyok saját nevüket adták iskolánknak, mely Kensingtonnak a legszebb részén feküdt, nem az ujdivatu negyedben, hol a nagy magas fehér házak vannak, hanem a régi Kensingtonban, hol a terebélyes vén fák még mindig diszlenek. A ház egy nagy régi épület volt, és ők szerencséseknek mondhatták magukat, hogy meg tudták kapni. Jobb hirdetést nem választhattak volna ; az igazat megvallva a Pentan ház kitűnő hely volt. Kizárólagosan csak a »főnemesség és gentry leányai« előtt volt nyitva. (Folyt köv.) Egyetmás. Gy.-Fehérvár, jan. 6. A karácsonyi ünnepek s az azt követő újév nálunk is sok élénkséget öntöttek társadalmi életünkbe. Nincs is talán szebb ünnep, mint a karácsony. Az igaz szeretet az év egyetlen napján sem nyilvánul oly szép alakban, mint ekkor. A családi élet elveszti e napon minden apró kellemetlenségeit s a karácsonyfa gyertyájának fényes lángjánál felmelegedik a legkérgesebb szülői szív is Apa, anya együtt örvend gyermekével s a legszegényebb kunyhóban épugy, mint a legfényesebb palotában, a szeretet édesítő melege áraszt el e napon mindenkit. * Először is városunk közgyűléséről kell megemlékeznem, a melynek végén egy mindenkit megható szép jelenet történt. Polgármester Novák Ferencz boldog újévet kívánván a közgyűlés tagjainak, felállott dr. Mohay Sándor bizottsági tag s egy szép beszédben fejtegette a polgármesternek elévülhetetlen érdemét a városi közügyekben és Gyulafehérvár város társadalmi életében. Hogy Gyulafehérvár város ma az, ami, az Novák Ferencnek köszönhető, ki soha nem lankadó buzgalommal, erélylyel és tapintattal működött folyton a város érdekében. Beszéde végén úgy a képviselet, mint az egész közönség nevében, meleghangon kivánt boldog újévet a népszerű polgármesternek. A közgyűlés tagjai hangos iltenekkel adtak kifejezést szerencsekívánatuknak. * Az alsófehér megyei történelmi, régészeti és természettudományi társulat választmánya a tagok csekély érdeklődése mellett a múlt hó 28-án ülést tartott. Felolvastatott a gyűlésen azon nyilatkozat, mely tájékoztatni kívánja a közönségét a Reiner Zsigmondtól átvett egyleti tárgyak ügyében s melynek a választmány határozata szerint a nagyenyedi »közérdekben« és a Gyulafehérvárban kell megjelennie és a következőleg szól: Nyilatkozat. Az alsófehérmegyei történelmi régészeti és természettudományi egylet 1888 nov. 9-én tartott közgyűlésének megbízásából az egylet választmánya köztudomásra kívánja hozni, hogy azon idő alatt még ezen egylet ügyeit és gyűjteményeit Reiner Zsigmond mint ideiglenes előadó kezelte, főleg a saját lapjában a Politikai szemlében, de más lapokban is igen sok oly tárgyat hirdetett az egylet tulajdonaként, melyeket az egylet választmánya kezébe át nem adott és ugyanazon lapokban azt is hirdette, hogy ő az egylet czéljaira több ezer irtót költött volna, mely tetemes költségeknek nyomaira azonban az egyletnek éppen Reiner Zsigmondtól átvett szerény szertárában és számadásaiban egyáltalán nem találunk. Nehogy az egylet valaha azon téves hírbe keveredjék, hogy azon ajándék vagy megszerzett tárgyakat nem őrizte meg, kénytelen volt ezen nyilatkozatot közzé tenni. Az ülés folyamán bejelentetett, hogy Gyulafehérvár város az egylet örökös alapító tagja lett. A gyűlés még több indítványt tárgyalt le, melyek mind elfogadtatták a választmány által. * Gerőfi szintársulata telt ház előtt mutatta be magát. A társulat elég jó erővel rendelkezik s ha a szerep nemtudás, a vidéki színészet ez állandó nyavalyája nem üti fel a fejét, úgy jó előadásoknak nézhetünk elébe. Mint halljuk az igazgató lépéseket fog tenni, hogy E. Kovács Gyulát, a kolozsvári nemzeti színház nagy művészét egypár vendégjátékra megnyerje. Előre is örömmel üdvözöljük hazánk legnagyobb tragikus szinészét városunkban. e. ELLENZÉK (22) Grófkisasszony kelengyéje. — Divat-tudósítás. — A fehér és tarka fehér ruhák közt meglepő hatást gyakorol egy pikáns újdonság: fekete selyemingek s fekete selyemnadrágok. Az ingek a férfi-bálíingek mintájára készültek. Igen szépek a színes foulard-hálóingek színes gallérokkal. A toilettek közül mindenekelőtt a menyasszonyi ruha tűnik szembe; elefántcsontszinü szatin imperialból van metszve s rendkívül gazdagon diszitve myrthussal. Myrthuszok kígyóznak szalagszerüen az előruha redőinek hosszában, sűrűen fekszenek az uszály dudora alatt s keskeny ágakban kígyóznak lefelé, finom epouletteket képeznek a karokon s gyönyörű befejezést a fehér crége-fichun, mely a taillet szegélyezi. Hasonló gazdagok és ízlésesek a különféle alkalmakra szánt ruhák, negligék, köpenyek, belépők stb. drága gyűjteményei. Jókai — Petőfiről. Jókai Mór a Petőfi társaság vasárnapi nagygyűlésén óriási érdeklődés között tartott felolvasást Petőfi és társairól. Az ő felolvasása a programm utolsó pontja volt, de a legfényesebb eseménye a különben is érdekes gyűlésnek. Mikor Jókai a felolvasó asztalhoz lépett a közönség közt bizonyos izgatottság vett erőt. S mikor a felolvasás kezdetét vette, lebilincselt nemcsak a tárgy, hanem az előadás is, az a vonzó humor és melancholia keveréke, mely Jókai egyéniségét oly kiválóan jellemzi. A felolvasás egy rész volt a költő legújabb regényéből, a »Tengerszemű hölgy«-ből. Megélénkült benne a hallgatók előtt az az idő, mikor Jókai, Petőfi, Vasvári és Bulyovszky társaságában a néphez intézendő kiáltványt (a 12 pontot) szerkesztette, mialatt Petőfi a »Talpra magyar!« czímű költeményét írta. Potemkinnek hívták a szedőt, aki e két korszakalkotó műből az első szót kiszedte. Mialatt a kiáltványt és a költeményt nyomták, Jókai szónoklatokkal tartotta a hatvani utczán hullámzó néptömeget. — »Nem, atyámfiai, szólt hozzájuk, nem az az igazi hazafi, a ki meg tud halni a hazáért, hanem a ki ölni tud a hazáért.« Beszéde közben megeredt az eső s látva, hogy számosan kinyitják esernyőiket, oda szólt hozzájuk : »ha már az esőcseppek ellen ernyőt feszíttek ki, mit fogtok kifeszíteni akkor, ha majd golyózápor esik ?« Az esőernyők becsukódtak és a lelkesült hazafiak ott áltak az esőben, nem törődve, hogy átáznak. Milyen ujjongó lelkesedés, milyen tombolás volt akkor, mikor a cenzúra mellőzésével kinyomott pontok a nép kezei közé kerültek. »Hejh ! Te sajtószabadság !« mondja a regényíró, de sokszor megharaptál azóta, de én mindig áldom az órát, mikor a tojásból kikelni segítettelek!« Majd azt a lelkesedést ecseteli, mikor Rottenbiller polgármester kihirdette a népnek, hogy a 12 pontot magáévá teszi. Leírja, mint szabadították ki Budán a megtört félig megvakult Táncsicsot. E nap estéjén díszelőadás volt, Bánk-bánt adtak. A türelmetlen közönség a »Talpra magyar«-t akarta hallani, Egressy egyszerű atillában a színpadra lépve elszavalta a költeményt. Aztán a színészek a szózatot kezdték énekelni s a közönség velünk énekelt, ném, ha nekem is volnának saját rokonaim mint a többi leányoknak, — válaszolom. — Oly gyakran hallottam kegyedtől a leányoknak mondani, hogy kegyed nem szereti a rejtélyt hallottam biztatni őket, hogy legyenek teljesen nyíltak és őszinték kegyeddel szembe, és ime házuknál én egy élő rejtély vagyok. — Nem, Lauri, nem édesem, te nem vagy egészen az. Én őszinte leszek hozzád. Tudom az egész történetedet, tudom, hogy ki vagy, mindent tudok rólad; de nem közölhetek veled semmit. Titoktartásra köteleztem magamat. Ígéretemet nem szeghetem meg. A csalódás tompa fájdalma fogott el. — Szemeim égtek s elhomályosultak a keserű kényektől, — ajkaim zokogástól reszkettek. — Kegyed kegyetlen hozzám, — kiáltom: tudja, hogy ki vagyok, és nem akarja nekem megmondani. — Szívesen megmondanám, ha tehetném, — válaszolá szelíden. Oh Lauri ne sírj oly keservesen! Bízz az időbe. Tudni óhajtom, hogy van-e anyám és otthonom, mint a többi leányoknak. Az nem lehet, hogy egészen egyedül és elhagyatva álljak e világon. Bízz az időben — ismétli a kisaszszony. És Lauri, igyekezz boldog és megelégedett lenni. — Lesz szíves egy kérdésemre válaszolni? mondom. Élnek-e a szüleim vagy meghaltak? Csak ezt mondja meg. Pentan kisaszszony néhány perczig hallgatott s gondolkozott, — aztán azt mondá: — Lauri, nem hallottam a halálukról. De kérlek ne kérdezősködj többet tőlem. Tehát élnek, élnek azok a szülők kiket nem ismerek, kiket soha sem láttam, élnek! A boldogság árja töltötte el szivemet. Vájjon az a ragyogó szép nap, mely reám sütött, áldásos sugarait ő reájuk is árasztja. Január 8. Egyszerre mindenfelől az a kívánság hallatszott : »Lássuk Táncsicsot !« Petőfi az akadémia páholyából beszélni akart a közönséghez, de a nagy zaj elnyelte szavait. Erre Jókai, úgy ahogy volt, sárosan a színpadra ment, hogy majd beszélni fog. Ekkor hozzá lépett Gertrudis személyesítője Laborfalvi Róza s egy nemzeti szinü kokárdát tűzött a mellére. »Polgártársak ! szólt Jókai nincs itt Táncsics ; otthon van családja körében, engedjétek a szegény embernek, hogy a viszontlátás örömeit élvezze.« E pillanatban eszébe jutott, hogy Táncsics vak, tehát nem igen élvezheti a viszontlátás örömeit. Fordított a dolgon, nehogy e komoly pillanatban a közönség nevetésbe csapjon át: »Látjátok ezt a háromszinű kokárdát ? Ezt viselje mindenki, ezt tűzzük keblünkre mindannyian. A három szín képviseli a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget.« És mivelhogy annak, aki kokárdát akart tűzni a mellére, haza kellett mennie, csakhamar kiürült a színház. Másnap mindenki nemzeti szinü kokárdát viselt s Laborfalvi Róza odalépett Jókaihoz és kezet szorított vele. Ez volt köztük a kézfogó, az eljegyzés pillanata. A költő még sok szépet és érdekeset mondott el arról, mint kísérte őt a hűséges szerető asszony mindenüvé. Mikor minden el volt már veszve, ez asszony volt minden vigasztalója. A nem mindennapi élvezetet nyújtó felolvasást zugó taps és hosszan tartó éljenzés követte. MINDENFÉLE. Kolozsvár, január 8. — Kossuth díszpolgársága. Szentes város, mint már említettük, díszpolgárává választotta Kossuth Lajost. A hazafias város arról a következő okmányban értesítette a nagy hazafit : Az olvasóknak üdvöt! Mi Szentes város tanácsa és közönsége jelen oklevelünknek rendiben adjuk tudtára mindeneknek, akiket illet, — a most élőknek úgy, mint a jövendőbelieknek — hogy az Urnák ezernyolczszáznyolczvanhetedik évében, Büjtelő havad ik napján tartott közgyűlésünkben; a haza iránt szerzett kiváló és soha el nem múló érdemek elismeréséül ; az önfeláldozó és magasztos honfiúi erények illő méltatásául valamint hódoló tiszteletünk és változhatlan nagyrabecsülésünk örök bizonyságául Kossuth Lajos nagy hazánkfiát a polgári és politikai szabadságnak és egyenlőségnek magyar hazánkban megteremtőjét, a haza földén túl is legékesebb szószólóját, a középkorias magyar alkotmány alapintézménye, új korszakot képező átalakulásának kimagaslott vezértényeiőjét; az állam függetlenségének és az elvhűségnek soha meg nem rendült élő példányképét, a kinek szelleme körében dicsőült meg az alkotmányos szabadságát védő nemzete, városunk díszpolgárává egyhangúlag és osztatlan lelkesedéssel megválasztottuk és mindazon jogokkal és szabadalmakkal felruháztuk most és mindenkorra, a melyekkel városunknak többi polgárai élnek és a jövőben élni fognak. Minek örök hiteléül és megerősítéséül kiadtuk ezen, a szokásos aláírásokkal ellátott és városunk pecsétjével megpecsételt oklevelünket, atyámra és anyámra, kiket egykor, talán nem sokára láthatok ? — Még annyit elmondok neked — folytatá Pentam kisasszony. Hogy te ránk lettél bízva, és történetedet elmondták. De hallgatásra köteleztük magunkat, s hallgatásunk addig tart, mig az, ki téged gondviselésünkre bizottt, feloldoz bennünket ígéretünktől. — De mikor lesz az ? kérdem. Úgy tetszett nekem mintha egy olyan börtön falaival volnék körülvéve, honnét nincsen menekülés. — Lauri, azt nem tudom neked megmondani. Te nagyon boldog voltál eddig, igyekezz ezután is az lenni. Neked sok tanulni valód van, be kell fejezned azt, amire köteleztem magamat, hogy valóban kitűnő nevelés lesz. Igyekezz lelkedet a tanulmányaidra való gondolatokkal betölteni, és édesem, ne beszélj a leányokkal magadról. Ők nem tudnak rólad semmit. És miért foglalkozzanak ők a te dolgaiddal? Esztelen gondolatokkal töltik meg a fejedet, s kimondhatatlan sok keserűséget okoznak. Társalgásunk így végződött, s nevelőnémtől csak annyit tudtam meg, hogy a szüleim élnek, s hogy valami rejtély vesz körül, amit csak a Pentam kisasszonyok ismernek.