Ellenzék, 1889. július-december (10. évfolyam, 150-302. szám)

1889-08-02 / 178. szám

Tizedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: B*lm»gy»r utcza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ »ELLENZÉK« ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva, egész évre . . 16 frt. II Negyedévre . . 4 frt. félévre ... 8 frt. | Egy hóra helyben lfrt B0kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnep­napokat. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP, 178. szám. Kolozsvár, péntek, augusztus 2. 1889. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép utcza 88. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy Q czentiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hir­detés után 80 kr. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. A magyar perrend reformja. Megbízható helyről vett értesülés nyomán adtunk hírt tegnap Szilágyi Iájos igazságügyminiszter által kilátás­ba helyezett igazságügyi reform­terve­zetről, s a nem­sokára bekövetkező ál­lamtitkár változásról. Távirati hírünk azt tartalmazta hogy az új államtitkárjelölt, dr. Pl­usz Sándor budapesti egyetemi tanár, már dolgozik is a közvetlenség és szó­beliség elvére fektetett új pol­gári perrendtartás tervezetén. A­mennyiben forrásunk hitelessé­gében kételkedni okunk nincs , úgy tekinthetjük a kérdést, mint komoly és közelebbi megvalósításra szánt reform­ját Szilágyi Dezsőnek. E reform híte különben nem épen új keletű — a­menyiben a miniszter már első beköszöntőjében hangsúlyozta a közvetlenség és szóbeliségnek a polgári perekben való behozatalának szükségét. Legfennebb e nagyfontosságú re­form megvalósításának időpontja fe­lől nem szerezhettünk magunknak po­zitív tudomást. Másfelől e reform alap­el­vei és a részletkérdésekben voltunk találgatá­sokra utalva. Tegnap vett értesülésünk azonban e tekintetben is tájékoztató adatot tar­talmaz, mint ismert dologgal számol­hatunk e jelentős reform részletkérdé­seivel is. 1i E szerint a járásbíróságok hatás­köre jelentékenyen kiterjesztetik s a polgári jogigényeket tartalmazó perek felett első fokban a járásbíróságok fog­nak határozni, s másodfokban a kir. törvényszékek járnak el természetesen a szóbeliség és közvetlenség elvei sze­rint berendezett perrend formái között. E formák között előreláthatólag meg lesz adva az alkalom a perlekedő feleknek két fórum előtt személye­sen és élő szóval tárgyalni a vitás per­kérdéseket. A hazai perrend emez ús beren­dezkedésének tehát fő fontossága abban áll, hogy a peres felek a második fórum előtt is maguk végezhetik el az ügyei­ket még pedig a nehézkes írásbeli per­formák kikerülésével élőszóval. Ezzel jelentékenyen meggyorsit­­tatik az eljárás s a felek nem lesz­nek kénytelenek hónapokig sokszor még évekig is várakozni a másodfórum ítéletére. Már pedig minden jogkereső em­ber jól tudja, hogy a polgári peres igé­nyek feletti ítélethozatal gyorsasága sokszor maga felér egy pernyeréssel. De nem annyira az elintézés gyor­saságában, s a poros felek szóbeli vé­dekezésének két fórumra való kiter­jesztésében találhatók fel e reform je­lentősebb mozzanatai, hanem abban a körülményben, hogy ezentúl két fó­rum hozhat ítéletet a peres fe­lekkel való érintkezés közvetlensége s az ezen érintkezés közben szerzendő im­­pressiók nyomán. A jogász világra nézve a jelen perrendet átalakító reformnak épen ez a részlete képezi a legfontosabb és a legnagyobb figyelmet keltő mozzanatot. Azt ugyanis felesleges még a lai­kus elem előtt is bizonyítani, hogy vi­tás perkérdések eldöntésénél rendkívül nagy különbség van azon anyag között, melyet a felek szóbeli előadásából állít össze a bíró és a között, melyet a má­sod­forum bírái a per aktáiból for­málnak össze és vesznek ítéletük alap­jául. Ezért van a gyakorlatban olykor igen nagy ellenmondás az első és má­sodforum felfogása között a jogkérdés­ben,­­ vagy ami aztán még gyako­ribb eset, azért nem nyúl bele a má­sodforum bírója a perkérdés érdemi taglalásába, mert az aktákból kikapha­tó per­anyagból nem képes a perkér­dést kikapni , s azzal könnyít a dol­gán, hogy az első fórum ítéletét indo­kainál fogva helyben „hagyja.“ Az új perrend keretében már az e fajta kényelmeskedési hajlamok ritkáb­ban érvényesülhetnek s a másodfok bi­­rái és kénytelenek lesznek alaposan meg­ismerkedni, még pedig a felek szóbeli előadásai nyomán a vitás perkérdések­kel és közvetlen hatás alatt hozhatnak, mindenesetre igazságosabb ítéletet mint a­hogy eddig tehették. Ennyiben tehát az új reform­ja­vaslat épen ama nagy hiányon van hi­vatva segíteni, mely eddig az első (szó­beli előadás alapján és a másod a pe­res ügy aktái nyomán) ítélő fórum kö­zött vagy ellentéteket szült, vagy leg­több esetben csak a kényelmességi haj­lamokat növelte nagyra. Ez által csak nagyjában kívántunk rámutatni e jelen­tős reformtól várható előnyökre; annak idején, ha a reformjavaslat nyilvános­ságra kerül , lesz alkalmunk bővebben is foglalkozni vele. Addig is örülünk, hogy valahára még­is csak akad miniszter, a­ki igaz­ságos ügyünk javítására vezető úton legalább az első lépésre ráhatározta magát. III-————­Az „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1889. Augusztus 2. A hasonlat és ellentét figurájáról. Főleg Petőfinél. Irta: BORBÉLY GYÖRGY. (Vége.) A regényes kősziklák fején arany fel­hők lebegtek fürtök gyanánt ... a várba lát fehér fejével a hegyek nagy apja, a vén Re­tjefét. Olyan, mint vén királynak feje, a si­vatag; hajszálai a füvek, csak gyéren ingá­nak. Hová az idő lép, omlik, ha kő, ha­vas. A századoknak döntő lábai elgázolák a vár tornyait (Silgó). Ritkán találhatni, leginkább Schaksperénéi­éhez hasonló merészséget: a század viselő­, születni fognak nagyszerű na­pok. Továbbá. A gyönge szelíd szellő tenye­rére veszi a kicsiny bogarat. S ritkán ad egy képet magára, egész csoportozatot tár föl. Nem a terhes szekér, nem a vitorlátlan hajó, te jösz lassan te vén idő, — alig bírod ma­gad, el is töröd lábad, — öledben ásító fiaid a napok; de mint fogsz futni majd, ha én nem akarom, vén bőröd leveted s öltesz sas­­szárnyakat köszvényes láb helyett. Vagy : A csárda is vénült, vénült és roskadott, leütó fejéről a szél a kalapot, a födelet; ekkép áll hajadon fővel, mintha urával beszélne az idővel. Alig van költő, kinek oly bő is oly merész képzelete volna, mint Petőfinek, mert melyik költő akarná »svivével a világot me­­legitni nap helyett«. Ily nagyításra érzés hí­jával nem lehet emelkedni, a phantas­ának alapja pedig a szemlélődés mellett az érzés. Az érzés indítja s lemisélődésre , a szemlélő­déig­ nyert behatá­sok viszont növelik az ér­zést s a felfogó tehetségben felhalmozott ké­pek, tárgyak, eszmék, gondolatok testvériesen csoportosulnak, hasonlók hasonlókkal s igy lesz a költő beszédje kettős vagy többszörös beszéd, vagy a dal, gondolat dala , mert az egyszerű, a nem képes beszéd nem nevezhető dalnak, csak ráfogással. Nem is tarthat igényt fenmaradásra a szív történetének egyszerű elmesélése, ha a nagy természet életével nincs párhuzamba állítva, mint: »Fütyöl a szél, az idő már őszre jár. Szebb hazába megy vi­gadni a madár: Én is mennék« stb. »Szép vagy lány, szeretlek«. Van benne igazság, de nincs dal; a költő ezt így mondja: Szép vagy, mint a nyári regg, mint a liliom­szál, mint a hajnalcsillag; szeretlek, mint hármat a vi­rágot, mint féreg a gyümölcsöt, mint a nap az eget. Megható történet a szép lány köny­­hullatása, elhalványulása, halála s örök élete; de dalban sokkal több Hull a levél a virág­ról, Elválok én a babámtól; Sárgul a hold az ég alján, Mind akettőnk oly halovány; Hár­mat hull a száraz ágra, Könnyek hullanak orczánkra; Lesz még virág a rózsafán, Egy­mást még mi is látjuk tán. Inkább elhisszük az örökéletet a természet hallhatatlanságának hasonlatosságával mint­egy bebizonyítva. Hogy a Petőfi megszámlálhatatlan ké­pének és hasonlatának alkalmazásáról némi tájékozást szerezzünk, tekintsük meg e nagy­­jára vázlatos táblázatot: 3. c. Érzéki — Érzéketlen 2. . b. Élő — Élettelen 1. a. Lelkes — Lelketlen a Quintiliántól mondott jobb, jelentő­sebb és ékesebb fogalom az 1-az a-nál, a 2 a b-nél, a 3 a c-nál. E képlet. C jót, vagy­is az abstract fogalmakat igyekeznek a köl­tők szemlélhetőbbé, erősebbé tenni a 3. 2. 1. számokkal, melyek mindig jelentősebbek, — apúgy a b-t a 2. 1-gyel, s az a-t az l-gyel. Ez a personificatio útja. Ez az előnyösebb metaphora. Petőfi képeinek kétharmada van ez előny­ben, hogy t. i. a nagyszámú elvont fogalma­kat helyettesíti és erősíti érzékiekkel, tovább­á élettelent élővel, lelketlent lelkessel. Ez irá­nyú csoportokban érdekesen lehet családokat megkülönböztetni, hogy pl. az abstract fo­galmak közül, melyekkel hányszor és hogyan foglalkozik. 1. Lélek-, szellem-, ész stb. a) a költő sajátja, b) kedvese sajátja, c) általános, továbbá: ifjúság, barátság, szerelem, dicsőség, élet, halál stb. s igy tovább a többi csopor­toknál is, hogy mikhez hasonlítja felvett tár­gyát. A képek száma és milyensége a költő szellemének hőmérője. A próbaként felállított képlet kívánal­mához Petőfi képeinek mintegy egyharmada nem alkalmazkodik, a­mennyiben megfordí­tott rendben megy, élő és lelkes dolgokat ha­sonlít lelketlenhez, élettelenhez, sőt érzéket­lenhez. A hasonlításnak ez a második nagy osztálya. Azonban ez épen nem hátrányos, mert egyfelől az ember elvont tulajdonságait hasonlítja a természet jelenségeihez, ritkábban az egész embert (a kis­lány olyan, mint a megszületett tavasz), másfelől a természet je­lenségeiben minden élőnél több az erő, a méltóság, a báj. »Hány csillagból ven a sze­med Mariskám, hogy az egész menyországgal tekintsz rám.« Megjegyzés alá legfeljebb az ilyen es­hetnék : Sötét az éj, mint a kibérelt lelkiis­meret. De mikor önmagát és szeretteit a vi­lághoz, vagy a borongó felhőhöz, vagy a de­rült éghez, a naphoz, a csillaghoz, a vihar­hoz, vagy a tenger hatalmához és méltóságá­hoz hasonlítja, a természet őserejével ruházza fel. A vén ember fehér szakállával olyan, mint egy sírkereszt, nem, egész temető, mely­ben annyi a halott, az öröm van legrégebben eltemetve ott. — Lelkesítő csatadal, ha azt mondja, hogy Bem Osztrolenka véres csillaga s a katona tenger hullámaként rohan a csa­tába, ha azt énekli: »Ott megy ő, a vén ve­zér, utána a hazánok ifjúsága mi:­igy kísé­rik a vén zivatart a tengerek szilaj hullámai.« És a javítás ostora e kép: Ti sekélyek a ha­zának testén. . . . Az ez irányú hasonlatainál is felette ér­dekes megtekinteni, hogy önmagával kedve­sével, hőseivel hogyan, hányszor foglalkozik, mikhez hasonlítja , ha nem a természeti ős­erőkhöz is, de eszmékkel terhes tárgyakhoz : Szentegyház keblem belseje, oltára képed (a haza képe), te állj, s ha kell, a templomot eldöntöm érted, s hogy e metaphora igaz ér­zésből született, igaz érzéssel teljes, mi bizo­nyítja inkább, mint az, hogy ő csakugyan — épen mint Jézus — elrontotta istennek a templomát, mely Jókaiként tele volt isten­séggel. Képzeletéről maga mondja, hogy az nem a pár magazatja, menydörgés volt apja, vil­lámlás az anyja, néha alant jár ugy­an, leszáll a legmélyebb tenger — a szív fenekére, on­nan a magasba tör csillagról csillagra, s »ott, hol már megszűnik az isten világa, uj vilá­got alkot mindenhatósága.« Ez a phantasia feladata, mely nem egyéb, mint az úgynevezett, hypothesis felállítása, melynek bebizonyítására indul el a tudós. Előbb a költő képzeli el az újvilágot, a tu­dós azután kutatja fel és bizonyítja be, h­ogy hiába fejüik bármily magasra és mélyre a tudomány, mit a költészet ellenségének szoktak tartani, a költést meg nem állítja, csak az ed­digi képzeletet teszi valósággá, de ezzel új táplálékot adott egy új képzeletnek, a jövő költészetének. Tudomány és költészet egy­mást segítő testvérek. Hol az egyik van elől, hol a másik, de sohasem ellenségeik egy­másnak. Tudás kell a költőnek is. Nem elég a fájó vagy ujjongó érzés, s épen nem való a szertelen hódottság. Sokat kell szemlélni, ösz­­szevetni szétválasztani, ítélni, hogy új képet teremtsen. Éles szemmel meg is látja a ha­sonlókban az ellentétest s az ellentétesekben a hasonlót. Innen az a sok anthitesis és pa­radox a Petőfi költeményeiben, melyeknek száma az ezeret közelíti meg, mihez képest a többi magyar költő szegény; hogy az ide­genek közül kik és hányan közelitik meg s tán haladnak rál, nagyobb de nem háládat­­lan feladat volna. Ez ellentétekkel való játszás második fősajátsága Petőfinek, mely figura rendesen a hasonlatokba olvadva szerepel: »Te vagy a nap, én az éjjel« . . . vagy: Földjét a földmi­­ves felszántja, aztán beboronálja; képünket az idő felszántja, de be nem boronálja. A bő szemlélődésből nyeri az éles ítéletet. Közön­séges ember fenakad az ilyen mondáson: »Bű­nöd csak egy volt az erény.« (Byron), s köl­tőnknél. Minél inkább hallgatsz, annál töb­bet, annál szebbet mondasz (a természet), a­mint sokan fenakadtak a költő saját lényé­­nek s költészetének sokoldalúságában rejlő ellentétein, melyről panaszkodik is: »Nem ért engem a világ, nem fér a fejébe, hogy lehet egy embernek éneke kétféle.« . . . Bizony na­gyon sokféle az ő éneke, a szelíd gólyától a vihar­madárig, a fűszáltól a tölgyig, a ten­ger vizétől a lángoló napig, suttogó szellőtől a zugó, bőgő viharig, porszemtől az üstökös csillagig, a megjemlntő pessimismustól az eget verő életig. Miért ? mert az embervilág a nagy természet hasonmása. »Hány csep van óczeánban ? hány csillag az égen! az emberi­ség fején hány hajszál van —­s hány go­noszság szivében !« Optimista korában el­mondhatná, hogy ugyanannyi jóság és szép­ség is van, a­mint azt elmondja, hogy »van minden évben kikelet, van szép leánya min­den falunak; s ha itt egy ember sir, ott más nevet; — mily tréfás még maga a bánat is, szív s fejre mily különbözőleg hat, sötétre festi a fehér szivet s fehérre festi a sötét hajat.« Miért hat benne a sokoldalúság egész az ellentétességig ? a természet sokoldalúsá­gáért. Ennek tüneményei az emberi termé­szet tüneményeivel vannak párhuzamban, test­vériségben; minél nagyobb közötttük a ha­sonlóság, annál inkább szeretik egymást. Pe­tőfi szerette a természetet, mert nagy rokon­ságban volt vele. Magát a szélhez is hason­lítja. Erről pedig azt irja: ma olyan csendes, hogy létezését csak a kis méhe tudja, s olyan jótevő, hogy a fáradt bogarat tenyerére ve­­szi, úgy segíti elő lankadt röpülésit, hol­nap ősi tölgyeket szakit, s a hajó szárnyát, a lobogó vitorlát kitépi b árdoczával irja a Politikai hírek. Báró Fejérváry és báró Bauer. Bécsből, jól értesült forrásból írják a »P. N.«-nak: A közös minisztériumban, írA: talán a hó, de legkésőbb a jövő hónap folyamán igen fon­tos személy változás fog történni. Báró Bauer Nándor közös hadügyminiszter, a­ki másfél évi minisztersége alatt igen nagy odaadással dolgozott és a hadsereg szervezésében kétség­telen eredményeket ért el, korára és egészsé­gi állapotára való tekintettel vissza fog vonulni a közös hadügyminiszterségtől s utódja — a mint ezt mint bevégzett tényt lehet tekinteni — báró Fejérváry Gé­za m. kir. honvédelmi miniszter lesz. Ez a kombináczió elvben már el van döntve, de kivitele egyelőre abba a nehézségbe ütközik, hogy dr. Fejérváry Géza utódját a m. kir. honvédelmi miniszterségre még eddig nem tudták megtalálni. A kérdés, hogy dr. Fejér­váry utódja a parlament vagy a hadsereg köréből vétessék-e ? még nincs eldöntve, s igen fontos és nyomós szempontok szólanak úgy az egyik, mint a másik mellett. Ha az új honvédelmi miniszter a hadsereg köréből vétetnék, akkor csakis a közelebb nyugdíja­zott honvéd tábornokok egyikéről lehetne szó; ha pedig a parlamenti körökből kellene választani, akkor első­sorban G­r­o­m­o­n Dezső, a jelenlegi honvédelmi államtitkár jö­hetne szóba. Báró Fejérváry utódjának kér­dése most már másodízben okoz fejtörést úgy a bécsi köröknek, mint a magyar kor­mánynak. Már B­­­r­a­n­d­t-R­h­e­i­d­t gróf visszalépése alkalmával dr. Fejérváry lehetett volna a közös hadügyminiszter, ha alkalmas utódját meg lehetett volna találni. Most azon­ban e nehézség, ha újból fennt is forog, aligha lesz oly legyőzhetetlen, mint egy év előtt volt. Vérontások Kréta-szigeten. Krétából rossz hírek érkeznek. A sziget különböző részein egyre fordulnak elő harczok nagy vérontás­sal és sok ember­áldozattal. Egy keresztény falu, melyben 150 család lakott, a lángok martaléka lett. A városokban, hol mohame­dánok s keresztények vegyest laknak, nagy a pánik. A görög konzul családját Argiába küldte, mert tart attól, hogy annak biztonsá­ga veszélyeztetve talál lenni. A Boulanger-mozgalom. Szerdán Paris­ban a legképtelenebb hírek keringtek Bou­­langerről. Azt beszélték, hogy öngyil­kosságot követett el, mi azonban üres koholmánynak bizonyult. Másfelől azt híresztelték, hogy új manifesztumot fog kibo­csátani, melyben a megyebizottsági pótválasz­tásokban a jelöltségtől mindenütt visszalép s híveit felszólítja, hogy az általános képviselő­­választásokban csoportosuljanak köréje. Vasár­nap Boulanger hat városi és hat vidéki ke­rületben választatott meg. Összesen valami 158.000 szavazat esett rá, ellenben a monar­­chisták 600.000, a köztársaságiak 1 és fél millió szavazatot kaptak. A boulangisták most azt mondják, hogy a közigazgatás óriási pres­­siót gyakorolt a választókra; a franczia pa­raszt különben sem szeret a megyei választá­sokban politizálni, de majd megtesz köteles­ségét a képviselő-választásokban. Kossuth és Tállya. Kossuth Lajos, kinek névnapját ez évben országszerte kiváló módon készülnek megünnepelni született 1802. szeptember 16-án Monokon, Zsmlén­ megyében. Monokon nem lévén ev. egyház, Kos­suth a szomszédos t­á­ll­y­a­i ev. egyház templomában kereszteltetek meg. Hogy valóban ott, arról a tályai ev. egyház Kossuth Lajosnak saját kézzel írott levelét leírja. A tállyai egyház mintegy 410 lélekből áll, a kik azonban évről-évre kivándorlás által fogynak, miután a­­Bokszéra a szőlőket ott majdnem végkép elpusztította. Ehhez járul, hogy a szegény egyház súlyos kényszerhelyzetbe jutott az által, hogy repedezett , roskadozó templomát nagy költ­séggel kényszerül helyreállítani. E költség a szakértő építészek számí­tása szerint 12.000 írtra tétetik. Az egyház nem tudván nagy szegénységében magán más­kép segíteni elhatározta, hogy országos gyűj­tést fog rendezni azon szerencsés körülmény alapján, hogy nagy hazánkfia a tállyai ev. templomban megkeres­keltetett. Hisszük, reméljük és óhajtjuk, hogy a gyűjtés sikeres lesz, s hogy Kossuth Lajos iránti köztiszteletből minden hazafi sietni fog — párt- és valláskülönbség nélkül — a sze­retet filléreit a fentebb érintett szent czél ol­tárára letenni. Üdvözlet az Emkének. Az Emke nagygyűlésének meghívói im­már szétküldettek. Még egy néhány hét és Szamosujvár ölé­be fogadja a magyar művelődés egyik pallá­diumát, a magyar szellem ébresztőjét, a ma­gyar hazafiság lelkesítőjét. Igen! Itt van szeptember 3-ika, Szamos­ujvár megszentelt földjére az Emke hű gyer­mekei vándorolnak, beszámolni egy elfutott év munkájáról. Egy ország szemei vannak Szamosujvár — Erdély e kis városára irányozva. Ide tekint mindenki, ki az Emke gyű­léseit komoly figyelemmel szokta kisérni. S midőn, mint e városuak polgára, örömmel gondolok ama feltűnő nap fenségére; érzem szivemben a hála szózatát, mely han­gos kiáltás helyett némán száll Magyarország lelkes leányai­t és fiaihoz, kik nemes lelkü­­küleg a honszeretet erős pánczéljával vérte­zett szívvel ide sietnek, megmutatni, hogy nem elhalt parázs, nem lankadt érzelem ho­nol a szív bensejében, de folyton élő munká­ra edzett erős akarat, mely nem ismer fárad­ságot, tettre kész s önfeláldozásig harczol a magyarnak jogaiért. A mily rövid e szó Emke, ép oly óriási a feladat, mely reá vár. Minden egyes betű fölé felszámitha­­tatlan súlyú teher, végtelen mennyiségű le­róni való van helyezve, mit czélhoz jut­tatni csak akkor és úgy lehet, ha e négy betű lengő árnya alá az »Emke« felszentelő zász­­ójának messze terjedő koreaija alá mindenki alávonul nem pihenni, de telhetőleg az óriás épület betetőzéséhez — melynek ormán, az Emke ormán lengeni fog a nemzet leányai­nak filléreiből készült lobogó — egy-egy szög beütésével hozzájárulni. Szamosujvárt tisztelet éri, midőn falai között ez országra szóló esemény tartatik meg. És e megtiszteltetést hogyan tudnák meghálálni, kegyelettel viszonozni ? Szebben nem, mintha azon hamar letű­nő, de nagyjelentőségű napot feljegyezzük Szamosujvár történetének lapjaira, megörö­kítve az utódok számára, kik bizonnyára ne­mes büszkeséggel hivatkozhatnak az 1889-iki év szept. 3-ikára. A­ki tisztában van az Emke magasztos feladatával, az nem nézheti elzárkózva annak időnkénti működését. Erősen szükségét érzi e kisded része — Erdély — a nagy Magyarországnak, hogy kulturális viszonyai előmozdu­lssisnak és pe­dig oly módon és oly eszközökkel, minővel az Emke valósítja kitűzött programmját. A ki tehát tudni akarja, hogy mit mil­­yst az Emke, miként nyújtja ki alamizsnát osztogató karját, segítve ott hol hiányt lát, az jöjjön el, nézze , halgassa végig e nagy­gyűlést. Mi szívesen fogadunk mindenkit ! S midőn üdvözöljük az Emkét, mely ide­je, hogy míg egyrészt a magyar szellemet termő magot széthintse az ország minden tájára, másrészt beszámoljon az elmúlt év munkájával — üdvözöljük egyszersmint an­nak minden egyes tagját, s örömmel mondunk »Isten hozott«-tat. Bár nagyobbára örmény gyermekei va­gyunk Szamosujvár városának — és igy e

Next