Ellenzék, 1889. július-december (10. évfolyam, 150-302. szám)
1889-12-24 / 298. szám
Kolozsvárt 1989. nagylelkűig kettőt. Eltettem e nap kedves emlétei. Igy szólt: I. felv: Örzsit Bandi megöli Változis: Bandi iszik a korcsmában , mulat Zidfival. II. felv.: Bandi bűnét bánja. Vált. Erzsi távol szolgálatba áll. III. falv : Bandi hazajön rabolni, ahol Orzsi szolgál. Elfogják. Felesége elereszti, Orzsit elfogják. IV Bandi meghallja, hogy felesége rab. Hogy kiszabadítsa, feladja magát. Törvényszék. S végül Bindi meglövi szeretejévén magát, Orzsi boldog lesi. Neki Oltani s elkészítettem a színdarabot, s mikor elolvasta, helyben hagyta; legelőször megmutattam gyermekkorom egyik jó barátjának, a szegény Lendvay Marcstnak, ki akkor a nemzeti eg aház büszkesége vott. Már akkor — szegény — beteg volt nagyon; nem nagyon sok dolog érdekelte, mégis elolvasta és azt mondta reá: No Fertő, én fogom neked azt a betyárt eljátszani, úgy sem játszottam még gatyás drámai hőst a német színpadon. Nem érhette meg. Most közöltem a darabot Szigligetivel. Harmadnapra visszaküldötte hozzám egy levél kíséretében, mely engem oly boldoggá tett hogy majdnem az egekig elkeltem, nem csak meg volt elég.Ars, de megdicséri, buzdított, hanem — azt írja a levél utolján — nagy baj van, melynek eligazítása védett ballélai akar velem. Mikor találkoztunk, elmondta, az a baj, hogy az égése 4-ik Mronás nem ér semmit. Minek ott az a sok jelenet, az a sok nép, az a sok b*aard. Az egészet röviden asarssi kihallgatáséval, a betyár megjelenésével és vallomásával, végül az egész frekrenczia örvendetes hálélkodásával kell befejezni. Jó tanácsét, útmutatását ily egyszerűen mondta el, mégis jól megértettem, mit akar. Azonnal beültem szobámba és megkészítettem neki estig úgy, a mint instruáltuk a 4-ik feltenést. Elvittem hozzá. Mígölek, ez volt a felelete. S két hét mulva a drámabiráló választmány elfogadta egyhangúlag az 1869-dik évben. Hogy előadása még is az 1878 ik év őszéig elhúzódott, annak oka az volt, hogy az akkori intendáns a darabot vonakodott előadatni, határozottan kijelentvén, hogy az intendánsága alatt ssie nem kerül. Hagytad a dolgot tehát soká, soká, már le is mondtam minden reményről, esek egy utolsó kísérletet .Vartam míg tenni az intendánsnál Megtudom legalább kifogásait. Szigligeti megállít az udvaron. — Hagyd el, ne fáradj — igy móst — holnap már én leszek az igazgató s elő fogom adatni a darabodat, -* s előadszom úgy, a mint még nem volt előadva &3 én népszínműveim közül csak egy is a nemzati színpadon, hogy megmutassam irántad szeretetemet s elégtételt adjak nsk.vd a hosszú mellőzésért. S szavait meg is tartotta. A darab elfogadását, valamint szinrehozatalát, tehát neki köszönhetem, neki, akit annyi rosz ember gyanúsított, pedig nagyobb öröme nem volt lelkének, mintha egy kezdő szinműstóra egész lélekkel terjeszthette ki pártfogását. A darabnak sikere már biztosítva volt az által, hogy a nemzeti színház legelső művészei játszották benne a legkisebb szerepet is, a legszebb, legünnepeltebb két művésznő játszotta a főszerepeket, s a két első drámai anya ez anya szerepeket. Voltak, kik az előtt paraszt szerepeket nem játszottak s a darabban kész szívvel olyanokat fogadtak el és a mi a legfőbb, legörvendeztetőbb volt mindenkinek, Tamássy meglepte a közönségek s fényesen bebizonyította, milyen nagy drámai művész rejlett benne. Kolozsvárott E. Kovács Gyula nagy előszeretettel s lelkesílléssel Tagadta meg a déli betyár szerepét s költői lelkének egész erejét s nagy drámai művészetének egész súlyát fektetvén bele, egyik bravoar szerepévé tette. Itt azután én befejezem a »Betyár kendője« történetét, mert nagyon, de nagyon szomorú emlékeim is vannak vele összekötve. A szegény jó Tamássy művészetének, színpadi dicsőségének végső lobbanása. Adja az ég, hogy az a láng uj életre föllebbenjen. S ki harczba száll, hogy vesszen ő, Szabad lesz a jövő ! A gazdagoknak van hazájok, Övék a hon hegy-völgye mind, Mi építők a palotájok, Mely — ime — ránk büszkén tekint ! S egy talpalatnyi tér a honbul , Nem a miénk sehol, sehol, Csupán ha rögje ránk omol, Ha a lélek harangosa kondul ! Éhség, nyomor velünk stb. Királyi szivvel szolga a nép, Felette ur minden silány, Könnyelmű szón eladja vérét Az érdek szennyes piaczán. S ki kart veszit a csatában, Vagy munka közt, a gép előtt, Oh ! immár ki ápolja őt ? Koldus a húsnak pitvarában! Éhség, nyomor velünk stb. Kényszer nem kap a kiéhez, Tanítót, nem kap gyermeke, Nem jöhet orvos betegéhez, S gazdagoktól függ becsülete ! Oh! búja és tűrése hosszú ! A nagy országokba szerteszét, Halljátok-e, mint zúg a nép? Trónokat ingat már a bosszú ! Éhség, nyomor velünk stb. De mit panaszlnak? Nem sokára Nagy számadásra hív a kori 8 teng béreiről bérezve valahára, Mi most a szív mélyébe forr! Föl számadásra! hangzik a dal! Tengez sem zúg ily rémesen 1 Nem nyomja lelkünket semmi sem, 8 vádolja a gazt a szörnyű váddal ! Éhség, nyomor velünk, De mind, mind fölkelünk, S ki harczba száll, hogy vesszen ő, Miénk lesz a jövő! Munkás Marseillaise. — Irta: Gáspár Imre. — Föl, dalra társak ! zengje ajkunk A munka bús, de szent dalát ! Mi dolgozunk, nagy hasznot hajtunk, De hol a kéz, mely dijjat ad ? Hol az a kéz, mely áldva-adva A verítékért megfizet ? Ez ajk kenyérért kenyeret , nem alarzissnát kér fáradva! Éhség, nyomor velünk, De mind, mind felkelőnk, A c a s i n ó. A régi magyar világban, tudományoz, okos embernek tartották azt, aki megtudta olvasni, hogy hány ezüszt pityke van a mente zsinórja közé várrs, vagy a ki letudta betűzni a nagyapja, nevét az ősi fringjáról. Ritka halandó volt, ki írásra használta jobb kezét. Kardot, buzogányt, hadikopját forgattak akkor azzal; a levelet megírta az iródiák. Kalendáriumot és újságot nem csinált senki. A szerzetesek jegyezték fel a nagyobb szerű eseményeket. Ha összejöttek a németek, nem fizettek tagságdijat azért a helyért, hol találkoztak. Sarkig ki volt nyitva a kúriák kapuja, bemehetett rajta a ki akart. Ha aztán a hegyaljai bortól meglódult a sisak, tánczra perdültek, vagy hadijátékot rögtönöztek. Megesett az is, hogy aki nem fért a bőrébe, neki ült a koczka játéknak. Mert hát akkor még hirehamva sem volt a kártyának. Csak később, midőn a nyugati kultúra és czivilizáczió ránk zúdította áldását, akkor kaptak reá elődeink e külföldi illstrált munkák forgatására. Akik addig nevöket is alig tudták kivetűzni, Tell Vilmos és Geszler Hermann kedvéért megtanultak olvasni, sőt a kártyából megismerték más nemzetek históriáját is. Tudták, hogy Melchtár Arnold nagy lökfilkó volt és a öreg Reding ítél nyáron is bundában járt. Jó darab ideig a papucs és fukosdi volt a felkapott játék. Végre született egy világrenditő nagy szellem, aki bevándorolt Morvaországból, hogy anyagilag tönkre tegye ezt jó magyar nemettel és feltalálta a magyar királyi ramieti jatikot a ferblit. Lelkesedett a játékért ifjú, öreg. Az átkozott morvát megtették zászlós urnák. Ősimére belelepingálták a négy disznót és mikor meghalt, sirjához őrnek odaállították akujoni pásztort. Szóval meglett alapítva a mi pénzügyi politikánk. Adót nem fizettünk, de a vizibe betámasztunk a négyszeres visszavágásig ... és nem volt olyan fináncz-miniszter, akinek ésszerűbb gazdálkodási politikáját elfogadtuk volna. • Melegedett a hazafias fülek töve. A főnemesség odakint, a gentry meg idehaza kóstoltatta tönkre megát. Nagyon gyakran megesett az is, hogy ha valaki megunta nézni, hogy a hét szilvafájáról, miként hordja el a Mátyás-madár a gyümölcsöt, befogatta négy lávát az ősi ererzbe,-Szakia mentése ujját arannyal, ezüsttel, szájába dugta tajték pipáját, zsebébe meg a dohányzacskót és elment ötödik vármegyébe a sógorához, meg a komájához. Ott aztán értélés reggelig folyt a »csendes.« Elébb kiürült az egyik zseb, utánra a másik. Olvadt az arany meg az ezüst, mint a tavaszi hó. Végre könnyebb lett a mente, lepesebb a bugyelláris. Lebaj ott volt a négy ló, értéket képviselt az is, kivált ha hályog nam volt a szemén. Az ostort egyes után elmászott a koslálcáiba a rudis, utánna a gyeplős és végre a nyerges. Szóval nehány kasszába beleugrott az egész egy page. . . Még az ezülst-kupakos tajtékpipára is hiteleztek reggel felé és ha az is oda lett, feltette némelyik jáékos még a feleségét is. Ha n't’en volt az ellen fül, szívesen elfogadta vízinek a menyecskét, kivált ha erről vett a három X-en. * Ilyen felfordult világ volt minálunk még század elején is. Széchenyi István, ez a fényes világitó oszlop, beimézett abba a sötétségbe, mely a magyar társadalom felett borongott; látta, hogy ilyen élet, ilyen szokások és ilyen felfogás mellett anyagilag tönkre megy az ország. Néhány lelkes barátjával megalapította a »Nemzeti Casinó«,« mely hivatva lett volna hova csábitani a külföldön dorbezt ló nagy urakat és példát adni a társadalom minden rétegének, kiinduló pontul szolgálni a hazafias mozgalmaknak. Belátták a vidéken is, hogy üdvös és kívánatos az egymássali érintkezés. A fővárosi mintára, mindenfelé alakultak társas ügéletek. Kinek gyakran zsörtölődött a felesége, vagy nem jött szemére álom a gyermek sírástól, beállott a casinóba. Aki lelkesült a közügyekért és sokat akart beszélni, vitte fel a tudományit kitálalni; akinek nem volt baffltve a szobája, oda ment falmelegedés, szóval menhelyé vált a casinó. Hogy aztán megfeleltek-e ezen egyesülttik a hozzájuk fűzött reményeknek? annak elbírálását másra bízom .... Mint előbb mondom, az ország minden szegletében alakultak egyletek és társulatok. Természetes dolog, hogy ezek mindenikének meg volt a maga jelentősége és speciális sajátságé. Míg például némelyik egyesület tagjai közé számítja cochinchinai, liliputi és a csivaai herczegeket, addig a másikban a kékvérvét helyett, közönséges verenvérü nyárspolgárok foglalnak helyet, kik pántétom helyett kolozsvári káposztával, franczia pezsgő helyett sárréti kauzáttal élnek, és akik nem drága manula és breh szivarral, hanem brit tanikával és finánccolatlan szűz magyar dohánynyal rontják a levegőt és 100 frt helyett 8 frt tagsági díjat fizetnek, de azért csak olyan kerek koponyájuk, csk olyan orruk, fülök és szemük van, mint a 100 frtos A városi kaszinók nagyban különböznek a vidékiektől helyiség tekintetében is. Amazok nagy kiterjedésű termekben helyezkednek el. Van hatalmas tőketerem. Gáz világítás, sima parkett, egyenes dákó, kerek golyó. Itt aztán a pénzéért mindenki úgy lármázhat, ahogy neki tetszik. Vannak sakkozd kozitása és olvaó szobák, ahol bal és külföldi lapokat lehet elővenni. Kinek kecske szakálla van, franczia lapot olvashat, a ki a bajosnál borotválja és szereti a rumot, angol újságot forgathat. ... Sióval meg van minden kényelem! .. . ♦ A vidéki egyletek nagy része azonban helyiség dolgában nem sok tekintettel van az egészségi viszonyokra. Két, három szobás kis zugolyban húzódnak meg. Egyik szobában egy cánta billiárd, szegletes golyókkal. Görbe mankó a dékó-rud. Ócska köpenyegdiab az asztal posztója. Az olvasó szoba olyan kicsi, mint egy faji almárium. Dehát az az egy-két ember, aki oda betéved, el tudja olvasni a »Gyopárházi híradó« és a »Bugaczi trombita« vezércikkeit, az árván pislogó petróleum lámpa fénye mellett, melyet fösvénymódra táplál a vízzel keresztelt petróleum. De minek is olvasnának az olvasó szobában, hiszen a harmadik teremben gyakorolják az igazi olvasást a 32 levelű nemzeti bibliából. Zsúfolva van itt a publikum. Ember ember hátán, öt hat asztalnál folyik a világ legszebb játéka, a lelket és a testet gyönyörködtető kalabriász ! Ah ! honnan vegyek hangot diaeésteni ezt a túlvilági játékot? ! . . . Keppler, Kant, Hegel és a világ minden bölcsésze sem birt olyan nagy és mély tudománnyal, műveik nem terjedtek el anynyira, mint annak a férfiúnak találmánya, aki felfedezte a kalabriászt. Seueca Socrates da Plata nagy szellemek voltak néhány decilliterrel több agyvelejük volt, mint más közönséges halandónak, de mit ért tudományuk, ha nem tudták játszani ezt a dicső játékot ? . . . . Kolumbus Kristóf is jobban cselekedte volna, ha Amerika helyett a kalabriájzt találta volna fel, legalább elébb lenne egy grádiccsal a világ. Számítási tudomány és ruély bölcsellet kívántatik ahoz, hogy ismerje valaki titkait. Vouzza csábit annak tündér ujja. Ragadja magával az embereket, mint sebes folyót,a pszti fövényt. A családi élet Cserd s tüzbéjétől,a szerető hitves és gyermekek köréből, a hivatal megirva falai közül, sietnek a családfők rabszolgájává lenni a kollertáv bűvös éremének. Folyik a kontra, rekontra ! Egy egy keserű csalódás, hibás ütés után tudományos vita fejlődik ki a tagok között. Vannak szakértők, elismrrt tekintélyek. Ezek véleménye kikéretik, akik aztán meghozzák a »döntvényt« mint a királyi curia. Belevegyülnek a vitatkozásba a gibiczek és próziezerek is, kik legilletikesebb bírák, mert két harm kártyát látnak egyszerre. Szóval háttérbe vonul a muszka háború és keleti kérdés, mikor szőnyegre kerül egy »érdekes eset« . . .. Mulattató látni egy ilyen jelenetet, de isteni lehetne azt a gomölygő füst felhőt is, mely a szobában hömpölyög. úgy ülnek ott az emberek, mint Olympuson a görög istenek, borongó ködben, fenségesen. Egyik játékos félszemére hályog borult a nikotintól. Sebaj ! zöld ernyőt, köt a homlokára és a másik szemével, gyatálja a kvart ász, belát. Nem lyik embernek meg a torka nem állja a csípős levegőt, selyemkendőt göngyöl az Ádám csutkájára és ő kiáltja leghatalmasabban a kontrát Tavaszra azután az egész kompánia feje felfüstölődik, mint a kémény és a sonka. Valóban kár, hogy az ilyen egyesület elnökévé nem valami orvost válasz, az legalább a közegészségi szempontból felszóllalna az ilyen viszáságok ellen. * A casinók legnagyobb részének meg van az a jó tulajdonsága, hogy ott mindent meg lehet tudni. A külpolitikát tárgyalják az egyik szegletben. Tanácsot osztogatnak Koburg Ferdinándnak. Megoldják a keleti kordínt, becsmérlik a muszkaharcereget. Aztán áttérnek a belpolitikán. Kinek a fzizsige cs niloktmfi túrós lepényt ? Melyik asszony taraja papuci alatt as urát ? Mi történt a városban ? Igaz-e hogy jobb létre svenderüit a közjegyző macskája? Aftimóban szokták eldönteni a párbaj kérdést is. Ha egyik állatorvostól a másik elcsábítja a paceniiket, asounal kihivatja dusllumis, a károsodott fél a* élelui*s collegát. Ha valamelyik tag kételkedni merészel, hogy a karambolban nem talált a golyó, mikor a másik azt állítja, hogy : a czikkel‘azonnal kitör a zivatar, mert egy **flipó tag hazudni nem szokott még Bugacson sem. Ilyen sures esetekban aztén összeülnek a segédek. Ráncba szedett szemöldökü élelmért kapacsitások. Félelem és gáncsnélküli lovagok. Némelyik kőafitök meggyilkolt már egy csapásra 100 darab legyst. A vérszopó férfiak, — az élet és halál urai, — megjeleli a feltételek«m kimondják a sententiat, hogy a fegyver pisztoly lagyan-e deresnye maggal töltve, avagy kard, negyven lépés távolságból ? « A pasinóban lehet megtudni továbbá a gabona árakat, az eladó leányok telekkönyvi állapotát, a fogfájás elleni orvosságot. Itt lehet megbrudcrecedni az államtitkárral , továbbá elcsúsztatni a tépett bankót, túladni a lyukas pirulán. Itt lehet játszani tarokkot, kalabriásat, cietet, tarklit, preferánezot, nasivásit, ferblit, makaót, pikétet, billiárdon kéglit, slagert, striklás stb. csupán egyet nem lehet játszani: kinn a bárányt, benn a farkast, mert mind farkas van együtt, s a bárányok otthon busáinak. A képviselő választások idején a pártok vezérkara itt székel. Innen kelnek útra a »hiteles hírek.« A gazdasági egyesület e helyén készíti elő jutalmazó« tervezetét. Bölcsen megvitatja, hogy melyik borjúnak milyen a pontozata, (mintha a bőrön keresztül is látnák a csontot), továbbá, hogy melyik csikóban van jobb vér, (mintha kóstolták volna az izét!) A vizibizottmány egy része is a társalgóban tartja előleges tanácskozmányait. Némelyik társulati tag azután duplán fizeti meg ez ártér-szabályozási költséget, ha befagy a vizi. Egy szó, mint szál, a casinóban dől el világ folyása és az ország sorsa! . . . Beszélhetnénk még a könyvtorakról is, de ne háborgassuk a vidám pókok és özvegy mások kedélyes tanyáját ! . . . . * Mindezek után érdekes megfigyelni, hogy hány emberre nézve válik nélkülözhetetlen életfeltétellé a Casino. Különben nem csoda. Bele van oltva a társulási ösztön az emberi vérbe s a tulzási hajlam a magyar ember szivébe. Sok férfi, midőn a feje búbjáról hullani kezd a levél és jelentkezni kezdenek nála a köszvény csalhatatlan előjelei, fél a magános élettől és elhatározza magát, hogy megnősül . A szülők nem igen hajlandók odaadni a leányt, a viharos múltú öreg rókának a fiatal szelíd galambot. De a rendíthetetlen kérő térden állva esküszik égre földre, hogy kiforrja magát, mint jó bor. Házias, otthon ülő ember lesz, nem fut a ballerinák után, korcsmába nem jár soha és csak béke hóba látogat el a casinóba, nem pillantgat soha félre, sem fiatalra sem vénre, cupán a feleségére, nem is gondolkozik másról, le fog kapni a pipszisról. Átkot szór magára, hogy törjön a keze szára, ha iszik egyebet, mint kovászos ugorka levet, megszelídül megjavul, mint egy beteg házi nyúl. Erre eztán felmelegszik a szülők szive, oda adják a leányt és elkezdődik a házas élet. S mi történik ?!.... Félévig, vagy ma mondjuk egy évig, viseli a mi emberünk Hymennek rózsás jármát.. Azután elkozd ásítani, unja magát, mint a zsákba zsoráit egér. Veszekedik, Kozmás a vastagétel. Nem kemény íz ingegallérja: ■i-JEH Hibát lel mindenben. Nyilallik ez oldalbordája a sok otthon üléstől. Buskomorrá, mélázóvá lesz, mert nem jár az emberek közé. Valami után áhítozik, mint só után a sebzett őz. Keserű neki az élet, hiába szedi sz an- Fpirint, fáj a feje, hasztalan nyeli a morogsat, reggeli 9 órán túl nem tud aludni. Szegény ember! és mindennek az a szezony az oka. Végre ráveszi a menyecskét, hogy adjon neki hetenkint két estére kimenőt. Meg van! Nosza siet a megszabadult gályarab egyenesen visza a régi helyre a casinóba!.. A jóbarátok élyűnnel fogadják a visszatért czimborát. Azt hitték már, hogy családi czimere a papucs, de hála Istennek csalódtak. A legközelebbi ülésen aztán megválasztják divagnak. Érdemeit jegyzőkönyvileg megörökítik stb. Ilyen rokonszenves fogadtatás után nem csoda ha a két kimenő nap helyett hármat, sőt négyet is vesz igénybe valaki. Utóvégre annyira beledöccsen az illető a régi kerékvágásba, hogy elfeledkezik a famíliáról. Mikor kiadja reggel a húsra valót, félórát fordít a gyermek nevelésre is. Végig porozza a serdülő csemetéket, megránczigálja a füleiket. Ekként szülői kötelességét végezve, felballag a hivatalba,ott elteli a napot, este pedig rohan a földi p»r«dio»omba, hol nincsen panaszkodó hitestárs és nincsenek nyávogó gyermekek . . . Ilyen javíthatlan teremtménye a mindenhatónak egy szenvedélyes cesinótag. Da igen jó kifogás és háládatos kimaradó ésozita a férjeknek a casinó. Ki a korcsmában tölti el az időt, mint egy szomjas muslica, vagy találkája van egy elhervadt prime donnával, mind ask jülenti a feli-tagének, hogy a casinóba pakell'ozott a polgármesterrel, vagy a királyi ügyésszel. Én csak egyet szeretnék látni, nevezetesen azt, hogy miként nézne ki egy »nő ikasinót ? ! . . . Milyen érdekes lenne ott végighallgatni egy közgyűlést! Higgadt, tárgyilagos vitatkozásokat, kedélyes nyelvpergéseket, kigolyólási indítványokat stb. Kötös verseny azelyik ösegletben, szolid megjegyzések a másikban... Óh, nő emancipatió! Jöjjön el a te országod !......... Addig pedig ne féljen egy férfi sem. Maradjon a Casinó az a mi volt, menhelye az üldözött családapáknak, életforrása a társadalomnak és kibúvó ajtaja a riv*efjeknek. Lovassy Aibor. — ELLENZÉK Deczember 24. Kriza János emléke. (1883. július 80.) Ki a költészetnek fényes csarnokába, Mintegy kézen fogva, egykor bevezettél: Nagy szellem, jóltevőm !.. ünneped zajában Erőtlen hangom is gyenge viszhangra kél. . . Erőtlen és gyenge, de tiszta, mint patak, Mely a sziklamélynek kebeléből fakad. — Míg mások fenéked koszorúkat kötnek: Emlékedre szemem könnyei ömölnek... Lánglelkü apóstól, ihletett szent dalnok! Ma ünnep zajától zendül az a hajlék, A hol bölcsöd ringott, a hol nagy szellemed és ártatlan gyermek szeméből sugárzik. . . Hadd ékítse márvány a szülői házat, Mely keblében rejtett, mely először látott! — Míg mások fenéked koszorúkat kötnek : Emlékedre szemem könnyei ömölnek. . . Én csak sírod látom, nagy halott, a melyben Szerető fiaddal néma és borult rád. . . Szerető Haddal, ki korán lehervadt S elviselni szived nem bird halálát. . . Ah ! mi láttuk szived-tépő saskeselyét, Nagy lelked gyötrelmét, lángoló keservét.. . Míg mások te néked koszorúkat kötnek: Emlékedre szemem könnyei ömölnek. . . Kialudt a bánat égető tüzével, Öntudatlan alszol a nagy éjszakába. .. Lantodnak zenéjét s a te ébredésed Remegő szivünket várjuk — mind hiába! De mi ez?! Sírodnál lángol Hóreb bokra: Szellemed él, fényt vet jövő századokra . . . — Míg mások zenéked koszorúkat kötnek. . . Emlékedre szemem könnyei ömölnek.. . Rédiger Géza: Petőfi ideálja. (Selmeczi emlék.) — Irta: Gáspár Imre. — 1868 —69-ben voltam selmeczi diák s nem mondhatnám, hogy az ős ev. líceum ott tartogatná a nevemet, a hová a jó diákokat szokás az utókor számára összeirogatni. Vásott, rossz diák voltam és írtam a verset tuczat számra. Ezzel aztán minden meg van mozdva. A vers irán külömben epidemikus a selmeczi lyepumban. Azért, mert tanulója volt annak (ki megbuktatva, ki pedig kicsapva) Petőfi, mint Petrovics Sándor, tovább a leg-