Ellenzék, 1890. július-december (11. évfolyam, 147-298. szám)

1890-07-01 / 147. szám

Kolozsvárt 1390. közönség foglalkozzék e kérdésekkel, egyrészről, hogy a kormány és törvényhozásnak tájékozást nyújtson a nemzet valódi közvéleménye felől, hogy a népnek lehetőleg minden rétegében felébressze és meggyőződéssé érlelje a tudatot, a reform szükségessége iránt , a rendszerváltozás beállta esetére- e talajt egyengesse. Abban meglehetős egyöntetűség nyilvánul, hogy a fennálló közigazgatási szervezetünk a haladó kor igényei, megszaporodott feladataink s a megváltozott társadalmi viszonyokra való tekintettel ki nem elégítő. De még sokan hagyományos ragaszkodásból az évszázadokon át fennállott ősi intézmények iránt azok megváltoztatásába, csak akkor lennének hajlandók belebocsátkozni, midőn minden kísérlet sikertelennek bizonyult, hogy a nemzet politikai életével összeforrott intézmények a megfelelő átalakítások által a modern állam követelményeinek teljesítésére alkalmasakká tétessenek, így főleg nemzeti érdekeink sikeres biztosítása szempontjából a gyakorlati kormányzás tava szerint alapjából kell fölemelni azon azon épületet, melyen az ország közigazgatása, kulturális és gazdasági életének fejlődése nyugszik. Tőlem, t. választók, már elfoglalt állásomnál fogva sem várhatnak részletes programmot, annyit azonban kijelenthetek, hogy megválasztásom alkalmával kifejtett álláspontom s a képviselőházban nyilvánított nézeteimhez híven további működésemben is vezérelvként fog előttem lebegni, hogy jövő alkotásaink nemzeti fejlődésünk támaszául szolgáljanak s hatályos nemzeti politikai követésére alkalmasak legyenek. Szükségesnek tartom, hogy a reform egy rendszeres egészet képezzen , hogy ehhez képest felölelje úgy a község, mint a hatósági közigazgatást. A megoldásnál figyelemmel kelllennünk arra, hogy jogintézményeinket szükségeinkhez és erőinkhez alkalmazzuk, számot vetve a természetes és történeti fejlődéssel, de nem feledkezve meg arról sem hogy mi a művelt nyugati nemzetek közösségében élünk, miért is intézményeink fejlesztésében velük lépést kell tartanunk s a helyesnek bizonyult intézményeket viszonyainkhoz indomítanunk. Közigazgatási szervezetünk főhiánya abban áll, hogy törvényes intézkedéseink foganatosítása legtöbb esetben végső fokban a községi közigazgatásnál részben az erők elégtelensége, vagy a felügyelet és ellenőrzés nem kellő teljesítése folytán hajótörést szenved. S hiába hozatnak meg a jó törvények s bocsáttatnak ki a legczélszerűbb rendeletek, ha azok kellő végrehajtás helyett papíron maradnak. Szabályul állítandó fel, hogy a közös autonómia részére biztosítandó oly jogkör, melynek megfelelő ellátására képes, de ne bízassanak reá oly funkciók, melyek szellemi és anyagi erejét meghaladják amelyeknek terhe alatt összeroskad. Az autonómiának nem csorbításáról, hanem a határvonal kellő megállapításáról van szó, melyen belül az államérdek sikeres védelme tekintetéből a községek autonómiája a törvényhatóságokéval szólósabb kapcsolatba hozandó. Kívánatos, hogy a törvényhatóság és község közt az összefüggés bensőbbé tétessék, hogy a község ne érezze magát idegennek a törvényhatóságban, s ez viszont viseltessék érdekkel a község sorsa iránt. A törvényhatósági közigazgatást illetőleg különbség teendő a megyei és városi törvényhatóságok közt. S míg a megyei törvényhatóságokban a hatályos önkormányzat kifejtése mellett nemzeti érdekeink védelme szempontjából az állam és törvényhatóság közti kapcsolatnak szorosabbra fűzését elengedhetetlennek tartom, a városi törvényhatóságokat illetőleg, szabad fejlődésünk biztosítása czéljából az önkormányzati jogot lehető széles alapokra fektetendőnek vélem. Az állami adminisztráció behozatalával, az állami és társadalmi érdekek helyes egybefoglalásának megoldásával a törvényhatóságokönkormányzati hatáskörét senki sem akarja megsemmisíteni, mert e kettő nem zárja ki egymást, sőt megállhatnak együtt. Az önkormányzat lényege ugyanis nem a tisztviselők időnként való választásiban, politikai kérdések fejtegetésében rejlik, hanem a törvényhatóság azon jogábaz, hogy önmagát igazgassa, s nem maga a választás joga s ténye döntő momentum, mint inkább a rendelkezési képesség, mely a választott vagy kinevezett tisztviselővel szemben gyakorolható. Tévesen fogták fel ugyanis a megye hivatásit, az állam és önkormányzat feladatait összezavarják azok, kik nem a helyi társadalomban gyökerező önkormányzat teendőinek végzését, hanem országos ügyek intézését akarják általa megoldatni, kik a megyében nem önkormányzati, hanem hatalmi területet látnak s kik azt tartják, hogy a megye a közkormányzatban az állammal nem osztozni van hivatva, hanem vele szembeszállni. A múlt idők emlékeiből átöröklött ezen felfogás szolgált indokául, hogy míg a megye, község, autonómia, felekezet lelkes védőkre találtak, az államérdeknek ritkán akadt szószólója. Ez eredményezte hogy mindazon terveink alkotásánál, melyeknél az állam kiváló érdekei érintettek, a központi hatalomnak már a múltban több-kevesebb befolyás biztosíttatott. E felfogás nyilvánult a közadók kezeléséről alkotott, az erdő, vízjogi, állategészségügyi törvénynél, következetesen keresztülvitetett a közutak és vámokról szóló törvénynél, és megóvatni czéloztatik a mezőrendőrségről intézkedő törvényjavaslatnál. Az egységes magyar állam eszméjének minél teljesebb megvalósítása szempontjából, de belső megerősödésünk szüksége folytán, valamint a jó, erélyes, gyors, alapos és igazságos közigazgatás biztosíthatása végett is bizonyos kérdésekben az állam hatalmát a törvényhatóságokkal szemben több erővel (?) kell felruházni, hogy általa nagy nemzeti czéljainkat kulturális és közgazdászai feladatainkat sikerrel megoldhassuk, s hogy követhessük azon hagyományos (?) elvekre épített nemzeti politikát, melynek czélja széles alapokon nyugvó szabadelvű intézményeink fejleztése és közszabadságunk biztosítása. ■' «»Ullák, azon nemtelen A tordai kebelesek közgyűlése. Torda, junius 30. A tordai kebeles polgárok, junius hó 29-én tartották meg Veress Dénes elnöklete alatt közgyűlésüket, amely közgyűlésen, amíg egyfelől örvendetesen vettük tudomásul, hogy a kebelesek egyetemének vagyoni állapota a lehető legjobb, lévén a kábeleseknek mintegy 200 ezer frtot túlhaladó vagyon értékük, amelyből a pánka regálejog megváltási értéke 164 ezer frtot tesz, másfelől sajnosan kellett tapasztalnunk e közgyűlésen, hogy egy vészes betegség csírája lappang a kebelezek egyeteme testében, amely rövid időn oda fog fejlődni, hogy a kebelez polgárok egyeteme, mint nagy egész, alkotó kis elemeire fog szétbomlani, megszűnvén ez által a kábeleseknek a további létezhetése és működése. E betegség pedig, amely még csak csirájában vad, de s mint a közgyűlésen meggyőződhettünk — rohamosan indult vészes díjjá kifejlődni, nem más, mint amit úgy szoktunk nevezni, hogy : »kapzsiság. Ez pedig nem kicsi baj, mert akit ez a betegség meglátogat, abból rendesen kivesz a közügy iránti szeretet melege, s ez hiányozván az emberi kebelben, bizony hasztalan folyamodnak az ilyen emberhez szorongó szükségleteink enyhítéséül balzsam írért; hasztalan kér az ilyentől maga a társadalom is a külömböző humánná és kulturális czélok előmozdítására áldzati fillért: siket fe re fog tililni. Ennek a vészes karnak a tordai kebeles polgárok egyeteme belső szervezetbanni jelenlétét kellett sajnosan észlelnünk az itt határidőben tartott közgyűlésükön; a nyilvánult jelek legalább erre engedtek következtetni. S mik voltak e jelek ? Voltak a következők: 1. Az elnöki megnyitó beszéd utn előterjesztetvén a vagyon állapotáról szerkesztett kimutatás örvendetes tudomásul vétetett, most következett volna az évi költségvetésnek az előterjesztése és megállapítása, de már ezen kérdésnél hangok emelkedtek az értelemben, hogy »Nem kell semmi költségvetés!« »Nem szavazunk meg többet semmi költséget« . . . Ami más szóval — elburkoltan — azt hangoztatta, hogy »miután elhatározott szándékunk úgy a meglevő készpénzt, mint a regáléból kapandó összeget is egymás között felosztani, több költségvetésre miért lenne szükségünk.« Amíg a kebeles polgárok egyeteme, mint ilyen fennáll, költségvetésre szükség lévén, sikerült meggyőzniök az ellentétes véleményüeket kiváltságuk abnormitásáról s igy a költségvetés szerkesztésének és megállapításának szükségessége határozatilag kimondatott. Most következett aztán a proponált költségvetési tételeknek vitatása és elfogadása, itt nyílt alkalmunk határozott észleletet tennünk az említett betegség létezéséről, arról t. i. hogy a kebeles polgárság nagy többsége megfeledkezve a közügy iránt tartozó kötelességekről s lelkén hatalmat engedvén venni a közvagyonuk feletti osztozkodási vágynak, jelenleg egyedüli czélul azt tűzték ki: a meglevő vagyont minden más netaláni jótékonyczélú kiadásoknak kizárásával és egymás között felosztani. S hogy ez a vágy uralja a kebelesek nagy részének a lelkét, a praegnáns bizonyíték erre a következő tény, amely a közgyűlés határozatában nyert dicstelen mgeresítést. Ugyanis a költségvetés egyes tételeinek ▼itatása során eljutván oda, ahol a költségvetésben a földvárosi kulturális és humános intézetek és egylet segédezésére 800 frt kiadás proponáltatik, mégpedig (amint ez eddig is minden évben megtörtént) a zeneegylet részére 200 frt, a tűzoltó-egylet részére 300 frt, a kided óvoda részére 200 frt, az iparosnövendékek oktatásra 100 frt, mitörténik , feláll egy leggazdagabb kebeles polgár (Finta Miklós) és indítványozza, hogy ne adjank többet ilyen célokra; adjunk eleget ne adjuk oda mindenünké" stb., s mond »tele tűzzel és hévvel« egy beszédet, a melynek minden egyes szava a kebeles polgárok múltjának fényes lapjára egy-egy sötét foltot ejtett. S hasztalan igyekeztek a múlt fényes lapjára ejtett ezen foltokat elenyé v aletni az elnök Veress Dénes, Nagy Olivér és mások ; s hasztalan állott fel egy b. gyermekes szegény családapi, (Szentkirályi), mondván a következőket: »nekem vagyonom szinte azt lehet mondani semmi sincsen; két kezem munkájával keresem kenyeremet, de én mégis szívesen lemondok a kebeles polgárok vagyonából részedre eső osztalék azon kis részéről, amely szükséges a 800 frt fedezésére..« Hasztalan volt minden érvelés a szent ügy mellett: a Finta féle javaslat határozottá emeltetett, s ezzel a jelzett egyletek és intézet javára az előirányzott összeg nem fogadtatott el. Ehez a tényhez sem kell több commentár! INDIFERJSNS: a pálinkás zsidónál újdonat uj „régi” bankót akart váltatni. Gavalléros tempóval nyújtotta feléje : — Húzza ki ! — Na, a mit akar kend. Ez nem pénz: ez lejárta már magát mint a kend csizmasarka ! — Vak vagy zsidó, hát nem látod, hogy újabb mint a ma született gyermek. — Mondtam már, hogy lejárta magát. Gyújtsa meg kend vele a pipáját és nekem fizessen írás bankóval! — Ne komázzék ke Iczig ! — Vakuljak meg, ha pénzt érd portéka már az ! Both András erősen rá nézett a zsidóra. Aztán a bankónak nézte meg mind a két felét. Kilépett a boltból s az első járókelő nadrágos embert megszólította. — Tekintetes uram! Igaz, hogy nem pinz ez a pinz ? — A ma nem ! Both Andrásnak zúgni kezdett a feje . — Tisztára megbolondultam, dörmögte magában és ment a kapitány úrhoz. — Megiszállom aláson a kapitány urat, úgy esett a dolog sorsa, hogy ezelőtt két héttel három forint verte a markomat. A két kisebbiket elköltöttem hanem a nagyobbikat megtartottam, — mert mondok, töltek vele egy jó napot. És na legyen istene a zsidónak azt mondja nem pinz ez a pinz ! — Bizony az nem ! Both Andrásnak akkorát dobbant a szive, hogy majd leesett a lábáról. Mégis csak furcsa ez. Elkezdte vizsgálni a bankót. Forgatta, hajtogatta, simította, miközben járt a szája is : — Nem pinz ? Már addig mondják, míg magam is elhiszem, hogy ez a pinz nem pinz. Hm. Vagy én vagyok bolond, vagy a zsidó, vagy az úr, vagy a kapitány. De már én csak tudom az eszemet, ők a bolondok. Hanem az se lehet, hogy három bolond legyen és egy okos. Nem pinz ? Ez nem pinz (ráfit a tenyerével.) Eltűn a kép, rajta az írás, rajta a baba, rajta a czifraság. Szakasztott olyan mintha pinz volna. És mégis úgy kell lenni, hogy nem pinz. Egy forint és még sem pinz. Pedig a pallér is azt mondta, hogy pinz, a feleségem is azt montda és én is.....................Ejnye nő, már mér ne volna ez pinz. Egy forint. De hátha meg is . . . mert jóllehet, hogy a pallér azt mondta és a feleségem is azt mondta, de a kapitány úr nem azt mondta, — már pedig a kapitány az háztudó, a zsidó ! ? . . . a zsidó jól ismeri a pinzt, meg az a másik úr, az is azt mondta, hogy nem pinz, ez a sok pinz . . . Istenem ez nem pinz (sir.) E közben a pallért oda viszi a véletlen, akit Both András lázas örömmel ragad meg : lazállom ! Azt mondják, — tetszik tudni mit mondnak ? Azt kérem, hogy ez a pinz nem pinz, — pedig ennek pinznek kell lenni, — mér, mer rá dolgoztam, ugye rádolgoztam. Reggeltől estig nehéz munkában izzadtam érte. Ugye izzadtam, ugye fáradtam és most mégis azt mondják, hogy . . . , jaj istenem ! Hát a szegény ember mit ejtett, hogy még a pinzé se pinz. Tekintetes uram, szóljon már és mondja, hogy pinz ez a pinz. Hiszen ebből kell ma élni. Kenyér kell, pálinka kell, hal kell. Telnék ám mindenre, ha .... Azokogás elfojtja a hangját.) A pallér ezalatt kicseréli a lejárt bankót. A kapitány ráüt a Both András vállára . — Ez már ELLENZÉK -592. Egy forint. — paraszt drámolette. — Senki se hitte Both András napszámosról, hogy bár csak annyi takarékosság is szorult volna belé mint egy köröm fekete. Pedig, hogy és, hogy nem történt, de elég az hozzá, hogy ma reggel Julius Both András vakarja a fejét, dörssöli ,a szemét megforgatja a bankót és még könyny,, szemein keresztül kaczag a jó kedv től. I mondja : — Nehéz álmom volt tekintetes urnafi ! Azt mondta a zsidó, a kapitány úr, hogy i pu szem nem pinz! És ezzel poroszkált a síidést! — Mit szólsz ehhez Mózsi. — Az fájii pinz ! — Eb aki többé takarékos lesz! És megivá pénzét az utolsó krajcsárig: Előfizetési felhivás. Az uj évnegyeddel tisztelettel kérjük az olvasóinkat, kiknek előfizetésük junkss AM lejárt, hogy az előfizetést sziveskedjenek it!. jekorán megújítani. Annál is inkább kérjük lapunk t\& olvasóit az előfizetés pontos megújítására A hogy a lap szétküldésében fennakadás tarthA A fürdőévszak beálltával totkázoljak nek az Ellenzéket bárhová elküldjük, ha m a kiadóhivatalt értesítik. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egy évre..................16 frt Félévre..................8 frt Negyedévre .... 4 frt Egy hóra . . . . . 1 frt Mir Az „ELLENZÉK* kiadóhivatala. MINDENFELE. Kolozsvár, juhai 1. — Oberschall Adolf, a maros fiat helyi kir. tálló elnöke, mint miniszernők tegnap délután bevégezte Kólomért Illést, a mennyiben a kir. tábla elvilmár felajánlott bérhelyiségeket 6 lapos tutajt iagyáva tette. A felajánlott építtek led főtéren lévő báró Jo s i ka-féle pai tartja a megfelelő átalakítások mellett lagkalmasabbnak. Az átalakításokra nékztárj tot is vitazott már a tancshoz. (Kének ur ma reggel utazott el Kolozsvárról, hol rom papot a töltői . — Végre! A főtéri templom ltív épületek lebontása iránt a város és t r. egyház között létrejött szerződést gr. Gyula miniszterelnök, mint belüll teljtartalmúlag helybehagyta az a dr. Szász Béla és dr. Heller Károly által idézett fiebbnzéseket elvetette. A mizsi nőknek erre vonatkozó leirata tegnap ít tett le a városhoz s a tanács mégnt fellólitotta a plébániát, hogy a tót mondja fel a két mészárszék közötti letes és földszinti házakat, melyek idén lebontatnak, adja át, további iskolai épületet a jövő okt. 1-éventie amikor ez is le fog bontatni. Semmi jr, hogy addig a két mészárszék kisajstitúne meg fog mind egyezni a váróé 11 Mros társulatban is lesz annyi áldozák a város polgársága iránt, hogy túicsigásan vetéléssel nem fogja megnehezitett végleges lebonyolítását, így aztán hittől mérhetjük, hogy a százados törekvés is jövő évben teljesen valósul a szép!«, egészen megsz.hidal dísztelen környék — Találkozó, A koloxmr. "A rit a főiskolában ezelőtt 25 évvel érettett ifjak elhatározták annak idejé, Kolozsvárt 25 év múlva találkozón a 4 fi I h k, 0 u (S «a -ái O •i •« áa ki hat Balázs elsőrangra vendéglőkbe és kávéházakba vitt« a bőkezűleg vendégelte meg. Az unitárius egyházhoz szívósan ragazkodván, ha Kolozsvárra jött, nem mulasztotta el, hogy látogatást tegyen egyháza fejénél, a püspöknél. Midőn ezt egy társaságban tréfásan felemlítették, azt mondá, hogy, ,Ha politikai pártállásomnál fogva nem vagyok hivatalos az egyik Ferencz Józsefhez, politikai pártállásom ellenére is örvendek, ha a másikkal érintkezhetem.“ Hugo Viktor rendkívüli szeretettel viseltetett Balázs iránt. Szerette főleg férfiasságáért, elszánt bátorságáért és a szabadság iránti rajongásáért. Azt mondják, hogy egyszer féltréfásan úgy nyillatkozott, hogy kétszáz franczia Orbán Balázszaal meg tudná buktatni a császárságot. Midőn a Székelyföldről írt nagy munkájának — már biztosan nem emlékszem, melyik — kötete megjelent, annak példányait egy szíjra kötve, költségkímélésből ő maga hordta szét a fővárosi előfiizetőknek. Természetes, hogy azok nem is iejdítették, hogy az egyszerű kihordónak képzelt ember maga a szerző. Kolozsvár. Hory Béla. Írisz. ANGOL REGÉNY. A „DÓRA“ szerzőjétől. »Ellenzék« számára fordította: Amira. VI. (Folytatás.) (14) Bardon John barna volt és erős testü.- Ami legfeltűnőbb volt benne, az az erős életképessége volt. Mindent komolyan vett, rettenetes komolyan. És most, hogy ez a becses szenvedély vetet erőt rajta, nem volt többé a régi ember. Mohó vágy fogta el, hogy kitüntető ebet nyerjen, nevezetessé tegye magát s olyasmit tegyen, mi által a lady írisz figyelmét lekösse, vagy bámulatát megnyerje. Oly halálosan bele volt bolondulva, hogy kiesebb lett volna még valami bűn által is figyelmét magára vonni, minthogy számba se vegye s ne tudjon róla semmit. Megesküdött reá, hogy vagy megnyeri magának, vagy megöli. ha más férfié nem lesz soha. Vájjon a katonai dicsőség tetszeni fog-e neki ? De John nem léphetett be a hadseregbe, mert az atyjának szüksége volt reá otthon , és nem is kívánta elhagyni azt a helyet, ahol ő lakott. De az eastehiri nemzetőrök egyenruhája nagyon megtetszett neki, és ő hallotta, hogy a nők szeretik a szép egyenruhákat. Tehát elhatárolta, hogy ha ottan üresedés lesz, rögtön beéri hozzájuk. Szerencséjére az egyik zászlótartó éppen most adta be a lemondását, és John elfoglalta a helyét. Sir Falket nagyon múllattatta, mistőn Bardon Johnt a fényes katona ruhában látta tündöklőii. — Jó reggelt Bardon úr, — mondá Sir Falke vidám hangon, — katonásdit játszik ? — Sir Fülke, én semmiből sem csinálok játékot; eljön az az idő, midőn ön ezt meg fogja tudni, — válaszoló John fodnlalatosan. — Én soha sem fogom megtudni, — mondá Sir Fülke gúnyosan, — de nem érdekel engem. — Ha oly nagy kedve van hozzá, mirért nem lett igazi katona, — s miért nem igyekszik magát az afganisták ellen kitüntetni ? — Köszönöm szépen. — Valami fontosabb dolgom van idehaza, — válaszold Bardon. Amint e szavakat mondta, Sir Falkénak rögtön megvillant as agyéban, hogy az a »sokkal fontosabb dolog idehaza« a lady frisz megnyerését jelenti. Arczába szökött a vér. Mit, ez az alacsony származású ember fel meri emelni szemeit lady íriszre, és elég vakmerő azt hinni, hogy az a páratlan szépség leereszkedik ő hozzá ? Lady írisz előtt, ki hősiességet feltételez abban, kit szeretni fog, a Bardrer ! hu roppant vagyona nem fog nyerni semmt. Gúnyos megvetés kifejezése jött a Fukar, varára. — Vigyázzon, — mondá sokat jelentőleg, — nehogy nagyon magasra lásson. A Sir Fülke szive tele volt dühvel a mint tovább lovagolt. — Az anyja szavai jutottak eszébe, — hogy lsdy írisz olyan emberhez megy férjhez a ki a többiektől elüt. Annyi bizonyos, hogy Bardon John min ha Bonlit az általa ismert többi férfiakhoz, ámbár műveletlensége elhomályosítja minden jó tulajdonságát a mivel bírhat. Vannak asisonyok, és ezt Sir Fulke nagyon jól tudta a kik a Bardon John vagyonát elibe tennék az ő magas születésének pg nemes származásának, és akik Brdon Johnban több bámulni valót találnának mint ő benne. Sir Fulke most látta be, hogy lady Íriszt mennyire szereti, és azt hitte, hogy egész életének a boldogsága ő tőle függ. Ő azzal a szándékkal jött el hazulról, hogy a király erdőbe menjen, de minden dolgáról megfeledkezett. — Meg kellett tudnia, hogy volt-e gyanújának valami alapja. rögtön megváltoztatta utjának az irányát, és phandonba ment. Tudta, hogy egyenes kérdéssel az ajkain népi mert a lady Írisz színe elibe menni; türelmesen kell várni a kedvező alkalomra, míg ezt a tárgyat előhozhatja. Lady Íriszt vigyázva kellett megközelíteni. Egyedül találta, épen egy pompás cédrus fának a vazlatát fejezte be, — Lady Iriez, — mondá Sir Fülke a vázlatit nézve, — ha a sors nem tette volna gazdag örökössé, a természet művészt csinált volna belőle. — Ezt a vázlatot tökéletesnek találom. — Örülök ha sikerültnek tartja, válaszolá a Lony mosolyogva. Mily büszkék vagyunk mindig a saját munkánkra! — Kerysd méltán büszke lehet reá, — mondá, Sir Fulke őszinte bámulattal. Most már elég meleg van arra, hogy kint lehessen ülni, és én szeretnék egy fél órát lady írisszel tölteni. — Az ön társaságinak örülni fogok, válaszolt a leány sokatlan nyájassággal. Oly szép tavaszi reggel volt hogy nem tudott más mint kedves és barátságos lenni, még ha nem lett volna is arra hangolva. Sir parkénak a reggelen kedvezőbb alkalma volt a leány kegyet megnyerni, mint ez ideig bármikor. A függőben lét vakmerővé tette. A zöld lombosson, a a verőfényes képeken túl a fényes egyenruhába öltözött erőteljes barna férfi alakját látta; de midőn a lady írisz üde ragyogó szépségére nézett, azt gondolta hogy a modern Európa minden csillogó katonai díszlete sem tudna reá legkisebb benyomást tenni. Da azért a Bardon John erőteljes alakja kellemetlenül merült fel emlékében. És elhatározta e tárgyat rögtön előhozni. — Az országúton jőve olyasmit láttam ami a legképtelenebb s nevetségesebb látványnak tetszott előttem, — kezdé az ifin. — És mi volt az? — kérdé la^y Írisz némi érdeklődéssel — Egy idegen tollakkal ékeskedő maszkatudár, — válaszolá Sir Fülke — Barrao^ az Eastshiri nemzetőrök egyenruháját** — Miért nevezi ast nevetség*! Mi* nak ? — kérdé a leány hidegen A nemzetőrök hasznos testületet képezhet — De ő nem néz ki katonának, laszolá Sir Fuke. — Az egyenruha épen úgy nes a katonát mint a csuklya a verb^ mondá lady Írisz nevetve. De aiert ufidig nem látom át, hogy tűiért nevezi ki don Johnt nevetségesnek. Sir Falke nagyon jól tudta Bastehiri nemzetőrök szép egyenrobit tűzött barna férfi, minden inkább vétségén. Azonban, most jött el sí iFj* lady írisznek a Bardon Johnra romfit, reményével megeamerkedjék. — Lady írisz, miután látom kor? don John ilyen kedvencze ezután *•' sem merek ellene vag* róla baesélni , — Én nem mondtam, hogy kedvl — volt a válasz, — Da azt feltételeiéin minr oly melegen védelmezte, — «rössitá»* ) — Én mindig a távollevők r szeretek állani, — mondá írisz. .» — Bár én rólam beszéln_ ezat a távollétemben, hogy ** által* védelmezésében rés*ne«üljek! — * ifjú i— Meg van róla győzödve, ,, delmére találnék szavakat? — kérd* t — Remelem, hogy igen tudja, hogy mennyire óhajtok ^ tetszése szerint eljárni. H* sít mOBd'* hogy barátságát a Bardonokrs i* ,' tette, úgy ezentúl szeretni fogom !*1' legalább megkísérlem azt tenni. (Folyt köv.) is "