Ellenzék, 1890. július-december (11. évfolyam, 147-298. szám)
1890-11-08 / 256. szám
alják, azon nemtelen indukto.^1 Kolozsvárt, 1S90. azon arányban a két pótadó is 69 írtról 138 — 207 írtra emelkedett. Ennek a hullámzatnak nagymérvűsége még inkább kitűnik, ha számszerűleg mutatjuk be, hogy a kereseti és állami meg községi pótadóba ededdig fizetett 169 írt helyett, most 338, illetőleg, 507 forintot és esetleg még többet is kell szetnie némelyikünknek. És ez a jelenség már többé nem is ijesztő, hanem megdöbbentő, mert összeütközik a helyes adóztatási rendszer legtöbb elvével, mely szerint t. i. minden adóztatásnak józannak, okszerűnek és gazdaságosnak kell lennie, mert továbbá elnyelés veszélyével fenyegetvén a polgárság szabad jövedelmét, általa minden gazdasági, ipari és kereskedelmi haladás lehetleníttetik s a társadalmi munkaerő, főként pedig a tőke — ez a culturális és anyagi fejlődés egyedül biztos fundamentuma — és a törzsvagyon megsemmisíttetik, szóval: a fenn előtüntetett jelenség emlékeztet azon szorongatott helyzetre, melyben az élet-halálra kétségbeeséssel vívott küzdelem és leveretés után hadi sarcot kell fizetni a dicstelen győzelem gőgjétől felfuvalkodott és felfuvalkodásában a sarczolás mértékét és határát nem ismerő — Brennusnak címe,éhez a szomorú képhez hasonlít mindenekben az az áldatlan állapot, melyet Kolozsvár város tanácsa e város érdemes polgárságának uj évi ajándékul hozni, vagy talán a küszöbön érezett állami közigazgatás szervezetébe leendő átlépésére gondolva, szives és hálás búcsúztató emlékül hátrahagyni kíván, viszonzásául azon bizalomnak, mellyel őt e város elnéző polgársága felruházva megtisztelte. Avagy, nem-e sarczolás-szerű az az ideges izgatottsággal párosult törekvés, ami szerint Kolozsvár város tanácsa nem éri be azzal a jövedelem-szaporulattal, amit az 1890: I. tcz. alapján a közmunkák váltsága czimén behajtani fog és nem találja még azt sem eléggé súlyos megterheltetésnek, hogy a 34 százalékot ezentúl nem az eddigi 100, hanem a 200 esetleg 300 írtra felemelt kereseti adó arányában fizessük és nem veszi figyelembe, hogy megterheltetésünk már az állami pótadó czimén is a kereseti adó emelkedésével nevelkedett s hogy már ezen az úton is súlyosan terheltettünk, hanem telhetetlenségének és hiú törekvéseinek kielégítési vágyával még bennebb kíván markolni erszényünkbe, még nagyobb csapást akar mérni városunk különben is már eléggé beteg életfájának revén az által, hogy „a jelenlegi 34 százalék helyett 47 százalékot, tehát még 13 százalékkal többet kíván fizettetni községi pótadóma!“ — Ugyan, kerdjük, mennyire fog ez rúgni kivált azon tételeknél, melyekben csak maga a kereseti adó 1000 frt felé jár? Valóban, minél behatóbban gondolkozunk e tárgy felett, annál inkább elszorul keblünk a polgárság mostoha sorsa felett, másfelől pedig annál kevébbé találjuk meg a kellő és ahoz méltó kifejezést ennek az okvetetlenkedő törekvésnek megnevezésére és jellemzésére, de másfelől annál inkább erősbül bennünk a meggyőződés, miszerint ennek a fellépésnek a hátterében egy bő adag nagyfokú könnyelműség és annál nagyobb nyegleség rejli, amit az üzérkedő világban így szoktak kifejezni:kérjünk többet, hogy legyen miből halkudni, hogy látszassunk engedékenyeknek!“ és amely fortélyhoz kétségtelenül azért nyúlt a nemes tanács, hogy ezzel ellensúlyozza azon a polgárság körében felmerült óhajtást,ami odairányult, hogy amily arányban a kereseti adó és ezzel az állami pótadó emeltetett, ugyanoly mértékben a községi pótadó az eddigi 34 százalékról leszállíttassék! Íme, ilyen jó indulattal viseltetik a nemes tanács e város polgársága iránt melynek, ahelyett, hogy terhein enyhítene, életküzdelmeit még inkább súlyosbítja. — És várjon miért? — Mintha csak látnák már e jelenségből is, hogy milyen lesz az az államosított közigazgatás, mely e tényben is előre veti sötét árnyékát. Ej!ej! Urak oda benn a tanácsban ! nincsen jól ez így!— A törvényhatóság tekintélye, az ügy komolysága, az életviszonyok nyomasztó sulya, a polgárság közérdeke, mindmegannyi tiltakozó geniusok — a fórumnak szélhámossággal és nyegleséggel való lealacsonyitása ellen! — —ez. Kegyetlen rokonok. Angolból fordította : Amica. Kivonat a Lady Nugent Adéla naplójából 188 — Május 29. Ili (Folytatás.) (?) Adéla keresztül ment az előcsarnokon, fel a lépcsőn, végig a galérián, és le a folyosón, mig végre a szobájába jutott, hol Pinkum a tűz előtt ült; — be volt fűtve, a mi jól esett, mert daczára hogy kint az esteli levegő enyhe volt, ez a régi massiv épület hűvös volt. Pinkum igyekezett ébren lenni amint úrnőjére várakozott, s midőn azt meglátta, bámulatosan felvidult, és épen olyan beszédes lett a milyen álmos volt azelőtt. Úgy látszott hogy nem volt mindig egyedül, mert az a leány a ki a teát felvitte, jó kedélyű beszédes leányka volt, s ott maradt vele, s Oldcastle várról és annak a lakóiról bőséges, terjedelmes és részletes tudósítást adott, s Piukum Adéla felvilágosítására igyekezett most mind azt épen olyan részletesen előadni. Piukum kiváncsi volt, a leány pedig közlékeny, s kétségtelen hogy mind a kettő nagyon jól mullatta magát. Tehát lady Adela kibontott barna hajával a vállain hullámozva, pongyolába öltözve a tűz előtt ült, és megtudta, hogy Oldcastle vár olyan hatalmas hely amilyen csak lehet, mert a hébe hóba adott ünnepélyes érdeken kívül nagyon kevés vendég jár oda, és az urak is épen olyan kevés látogatást tesznek, mert lady Oldcastle csak nagy urakkal akar barátkozni, márpedig ezen a vidéken a nagy urak szűkében vannak; hogy lady Oldcastle szigorú úrnő, ámbár igazságos és büszke, a feje tetejétől kezdve a czipője sarkáig, és szereti hogy minden úgy venjen a fiogy ő akarja, a férje életében úgy is volt minden és ő uralkodott, de mostan másképen van, mert az idősebbik fia épen olyan — akaratos mint ő maga, s hogy a háznál mindenki tudja, hogy úrnőjük nem szereti Sir Guyt — hogy kis gyermekkorától kezdve soha sem szerette — mig azt is épen olyan jól tudták hogy Marmadukot, a második fiát bálványozta. Harmaduk úr ritkán volt itthon jobb szerette a külföldi életet, külsejére nézve szakasztot mássa volt az atyjának egy cseppet sem hasonlított a bátyjához mert szép volt és a legkedvesebb, legvidámabb és kedélyesebb gentleman volt a világon. Ami pedig Sir Guyt illeti, az nem is olyan volt mint ha igazi gentleman lett volna, miután mindig a műhelyében dolgozott, durva ruhákat viselt a halászokkal barátkozott, a legrosszabb időben egész éjszakákon keresztül elment velük a tengerre, vagy hirtelen elindult egy hosszú gyalog útra a kutyája kíséretében, s csak egy útitáskával az oldalán. — De minden csodálatossága, nyersesége és mogorvasága daczára, jó gazda volt, ámbár éles nyelv volt mikor akarta s mikor a fejébe vette, megkívánta hogy minden úgy menjen a hogy ő akarja — és ebben épen oly kevéssé hasonlitott az atyjához mint arcában és termetében, miután köztudomású dolog, hogy a megboldogult Sir Guyt mindenki az ujja körül tudta forgatni főképen a felesége. S ha Mylady nem szerette Sir Guyt, úgy látszott hogy az sem szerette Duk urat, mert valahányszor ez utóbbi haza jött, a két testvér mindig veszekedett. — Azt gyanították hogy Duk ur pazarló s az idősebbik testvér azért haragszik reája, — pedig kár volt ezt olyan zokon venni miután ő maga elég gazdag volt, sőt nagyon is gazdag, tehát kár volt olyan fösvénynek lenni, — téve hozzá a leány kárhoztatólag, modora és szavai által elég világosan bizonyítva, hogy a szép vidám kedélyes Duk urnak az anyján kívül más védelmezői is vannak. Adéla, ezeket, és még ezekhez sok hasonló, a legnagyobb hosszadalmassággalés részletességgel előadott dolgot hallgatta végig, s aztán rögtön dorgálni kezdte Piukumot, hogy miért mondta el azokat a pletykákat neki. — Piukum, maga egy borzasztó pletyka fészek kezd lenni! — mondá szemrehányólag. — Annak a leánynak a csacsogását el kellett volna hallgattatni. Mi baja van magának vagy nekem azzal, hogy lady Olosastle melyik fiát szereti jobban, vagy hogy a kettő közzül melyik szebb ? Remélem, hogy viszonzásul nem beszélte el neki az én dolgaimat. — Valóban nagyon kellemes volna az itteni cselédségnek tudtára adni, hogy elküldték a háztól mint egy rosz gyermeket, hogy úgy szólva szegletbe állítottak, s látni, hogy egymás közt, hogy vihognak felettem. — Pinkum, értse meg, egy szót se szóljon rólam azoknak ! Nem akarok nevetség tárgya lenni! Adéla elgondolkozva nézett a tűzbe, s kezével az egyik hosszú haj fonadékát csavarta a másik kezére, s egy idő múlva a legnagyobb következetlenséggel azt mondá: — Én azt gondolom, hogy az a Oldcastle Harmaduk kedves ember, Pinkum, mit mondott még róla az a maga beszédes barátnéja ? — Jaj szivem, nem győzte az azt dicsérni ! — kiáltó Pinkum elragadtatással, megfeledkezve az előbb kapott rendre utasításról. A legszebb és csinosabb fiatal ember akire maga lelkem valaha a két szemét vetette ! — Én azt gondolom, hogy neki kellett volna Oldcastle vár urának lenni, a helyett a fekete szemű, mogorva Sir Guy helyett. — Én részemről egy cseppet sem csodálkozom rajta, hogy lady Oldcastle a fiatalabbik fiát szereti, — nem én egy cseppet sem! —■ Pitkum, maga egy buta teremtés — érti ? — mondá lady Adéla háládatlanul és álmosan. Sir Guy nem ment vissza a székéhez és könyvéhez midőn az Adéla távozása után a szalon ajtaját betette.. Megfordult s egy pár lépést tett ez anyja széke felé. — Most én is jó éjszakát kívánok anyámnak, — mondá ; valószínűleg ma nem látom többet. — Ki megy a háztól ? — kezdé az anyja hidegen, szép szemeit felemelve. — A tengerre érti anyám ? — Nem, az éjjel nem megyek oda — csak a saját odúmba vonulok. Jó éjt ! Az ajtó felé fordult , az anyja visszahívta. — Guy, kérlek várakozz. Miután nincs egyéb dolgod valószínűleg szakíthatsz nekem idődből egy fél órát. — Minden bizonnyal, ha anyám kívánja. Nem ült le, a kandalló párkányához támaszkodva állott az anyja közelében, s várta hogy annak mi mondani valója van. A köztük levő vérköteléket tudva, oly különös volt e két egyén arczkifejezését és viselkedését látni. A szép anya kék szemei teljes hidegséggel, s az anyai szeretet legcsekélyebb gyöngédsége nélkül nyugodtak a fia komoly arczán. Elsőszülött fiát, annak gyermekkora — sőt születésétől kezdve gyűlölte Oldcastle Oliva , és Guy, ki nyugodt de zord és szomorú tekintettel találkozott az anyja szemeiben, ezt nagyon jól tudta — és sok keserűséggel érezte. — Úgy láttam, hogy Adélával jöttél be — kezdé az anyja. Szabad kérdeznem, hogy te hívtad ki ? — Nem hívtam , csak találkoztam vele. — És sétáltál vele ? Ez bizonyoi feles-leges és kellemetlen kötelesség volt neked — monda az anyja gúnyosan. Különös sajátságaidra emlékezve, alig tudnám ajánlani, hogy ezt ismételd, Guy a vállait vonogatta. — Én azt gondolom — monda, hogy ez szükséges udvariasság volt. Ami annak ismétlését illette, lehet, hogy megfogom tenni — lehet, hogy nem. Több mint való szinti, hogy ő az itt létét a legjobb esetben is unalmasnak fogja találni. — És ha úgy lesz, azt ő egyedül önmagának köszönheti — viszonzá az ani» hidegen, miután itt létének az ő gyermek« bolondsága az oka. Guy, mit gondolsz rol? — Az én véleményem aligha bir fontossággal anyám előtt, — válaszold Sir Gut szárazon. — Én csalódtam benne — folytat att Oldcastle majdnem ingerülten, s a fia válaszára nem sokat adva, csak azt vette ki belőle, hogy semmit sem fejezett ki. — Legkevésbé sem hasonlít az atyjához — folytat* — Nugent Károly a legszebb férfi volt * családjában ; bizonyosan az anyjához hasonlít vagy azokhoz a nevezetes boltos rokonaiba Elismerem, hogy elég csinos , de egészen közönséges modorban. De valóban semmi előkelőség nincs rajta. — Úgy látszik, hogy a vér még a boltos vér is beszél, — jegyzé meg Sir Garb anyagul. — Azt is el kell ismernem, hogy a modora elég jó, — folytató lady Oldcastle a fia közbeszólását épen oly kevésbé véve “ 'ÍV'"" “ elöbb ft válaszát, devagye» a gyermekes e's impulsiv. (Folyt. köv.) Kufárkodás.“ Ez a képviselőházi hangulatnak a legújabb jelmondata. Szerdán dobta ezt a szót Tisza István az ellenzéknek és támasztott vele olyan vihart, mint a legizgatottabb napokra emlékeztet. A fiatal Tisza az ellenzék kemény, de tárgyilagos bírálatát akarta egy ily slagvorttal halomra dönteni, amint már tradíció is: a tények argumentációjának erejét, üres frázisokkal, szavakkal vágni vissza. A honossági kérdés ügyét találta jónak Tisza Pista megbolygatni s ebben az ellenzék magatartását „kufárkodásnak“ nevezi. Hangzatos szó. De hogy épen Tisza Isván használja, épen ő, aki a Tisza dynasztia legújabb keletű képviseletét képezi a parlamentben, az ugyan kissé feltűnő. Tehát ez a honossági vita az, amit nem tudnak megbocsátani Tiszáék, mert ezen dőlt meg a hatalmuk. Kufárkodás ! Az a Tisza dynasztia mondatja ki ezt a szót, mely egy egész parlamentet tett jóformán kufársereggé, amelylyel szemben az ellenzék épen a legidealisztikusabb missziót teljesíté, Kossuth Lajost nem akarva kitaszítani engedni. Ugyancsak roszul volt alkalmazva a szó s nincs mit csodálkozni azon, ha oly vihar zúdult fel erre ismét, mely ama napokban elsöprő a Tisza kormányt. Midőn Irányi Dániel inszinuácziónak bélyegezve azt az állítást, visszautasította a gyanúsítást azzal, hogy a kufárokat ott találja a túlsó oldalon, soha igazabban nem hárította el az ellenzékről ezt a vádat Pedig, hogy Irányi egyáltalán nem az különben sem aki az igazságosságtól a pártérdek miatt eltérjen, azt már mindenki tudja Perczekig tartó éljenzés és helyeslés zúgta rá a viszhangot, emlékeztetve, hogy a delemnek olyan módja, mint a minővel Tisza István a kufárkodást dobta elő, csakis ama rendkívüli összeütközés idézte föl, miben egy egész nemzet érzülete állott osztatlanul a fügetlenségi párt mögött. Mikor Tisza István felált, szavainak kimagyarázása végett, szóhoz sem juthatott s hangja csak elmosódott a teremben s a „kufár“ szó zúdult rá vissza mindenünnen. De hát ez csak egy parlamenti incidens volt. A dolog lényege és jellemző oldala az, hogy kitűnik ebből miként a szabadelvű pártban ma is még valósággal uralkodik a Tiszaklikk szelleme. A szövetségesek gyúrják a jelszavakat s az argumentumoknaknak amaz élét, mely megbontani bírná soraikat, ilyenekkel verik vissza. Bizonyos tüntető nyilatkozatokra van szükség, hogy elvonják a figyelmet a belső élet szervezetének lázasságáról és a domináló tradicionális Tisza-szellemet hozzák felszínre, nehogy kiszaladjon a talaj a Tisza klikk reményei alól. Egy-egy ilyen vihar, mint a tegnapi, összefogódtaus készteti azokat, kiknek részük volt a Tisza körül viselt dolgokban, a klikk összetartásra van ingerelve — és épen ez a czél, ez a taktika, miben Tiszáék mindig nagyok voltak. Mit nekik a vihar, mit nekik a botrány? Nekik az kell, hogy a klikk meg ne gyöngüljön s készek ezért a legigaztalanabbnak lenni a függetlenségi párt iránt. Kufárkodás — ez a Tisza-klikk tulajdo nem az ellenzéké. A. V is dona, ELLENZÉK (1026) Wekerle reformtervei. Az országgyűlési szabadelvű párt csütörtöki értekezletén, változatlanul elfogadta a pénzügyminiszteri tárcza 1891-ik évi költségvetési előirányozatát, tudomásul vévén egyúttal a pénzügyminiszternek két jelentését is, melyek a telepítvényes községek helyzetére s az állami jószágokból a múlt évben történt eladásokra vonatkoznak. A miniszternek a tárgyalás folyamán tett nyilatkozatatiból kiemeljük, mint általánosabb érdeküeket a következőket : A pénzügyigazgatóságok székhelyeire nézve az a miniszter törekvése, hogy minden megye székhelyén állíttassák fel külön pénzügyigazgatóság, ez azonban nem csupán költségkérdés hanem attól is függ, hogy elégséges számmal álljanak szakerők rendelkezésre. Amint ez meglesz, azok a megyék is kapni fognak pénzügyigazgatóságot, amelyek területén még nincs. A regáli-kártalanítás folyamában a legnagyobb liberalitással alkalmazta a miniszter a törvénynek azt a rendelkezését hogy kárpótlásban részesüljenek mindazok, akik igazolják hogy másnemű adóban, nevezetesen a harmadik osztályú kereseti adóban regáléjuk is meg volt adóztatva. A telepítvényes községek telekkönyvezésének előfeltétele a teleptartozások leszámolásának teljes befejezése, ami remélhetőleg a jövő év végéig megtörténvén, a telekkönyvezés is akadály nélkül meg fog történhetni. A bányatörvény tervezetére nézve meghallgatta a miniszter saját közegein kívül a kiválóbb szakértőket is s lehetőleg tekintettel is volt nézeteikre. Hátra van még a tervezetnek igazságügyi szempontból való megbirálása. A kőszénbánya-tulajdonosokkal még egy értekezletet fog a miniszter tartani aztán a végleg megállapítandó bánya-törvényjavaslatot legkésőbb az új év első hónapjában be fogja terjeszteni, így kis vihar a T. Házban. A képviselőház tegnapi ülésén a költségvetés „miniszterelnökség“ czímű tételénél igen érdekes felszólalások történtek. A vitát Ugron Gábor kezdte meg erélyesen hangsúlyozva a hivatalos magyarnyelv jogait. Tisza Lajosnak, aki mosolyog, eszébe idézi a hálóba került oroszlány meséjét, kinek kötelékeit a kis egér rágta el. Szónok azt hiszi, hogy lehet még ő is az az egér, amely Magyarország, a hálóba került oroszlány hálóját széttépi. Felhozza szónok a magyar nemzeti zászló, magyar czimer sérelmeit, a Henczyszobrot, a gellérthegyi czitadellát s felhívja a miniszterelnököt, hogy a sérelmek meggyógyításával segítse elő a még fenforgó félreértések eloszlatását. Fél, hogy a miniszterelnöknek nincs erre való szellemi tehetsége és erkölcsi ereje. Gróf Tisza Lajos nem törődik azzal, ha Ugrón Gábornak kedve jön haragudni, ne törődjék tehát azzal, ha neki jön mosolyogni. Ugrón Gábor: Ha Tisza Lajos tükörbe nézett volna és akkor mosolygott volna, ehhez nem lett volna semmi szava. (Nagy derültség.) De mikor őt mosolyogja ki, azt visszautasítja, mert ő olyan nagynak képzeli magát, hogy máson mosolyoghasson. (Tetszés balról és derültség.) Madarász József szerint a miniszterelnök a törvényt megszegte s kijátszotta, amikor a királylyal való érintkezésben a magyar nyelvet mellőzte. Csatlakozik Ugrón Gábor felfogásához. Csanádi Sándor azt mondja, hogy olyan hazaellenes merényletet még Tisza Kálmán sem követett el, mint gróf Szapáry Gyula. Itt szónok s az elnök közt vita fejlődik ki. Beszédét folytatva szóló abbeli gyanúját fejezi ki, hogy a miniszterelnök túl akarja liczitálni Tiszát s a nemzetet el akarja németesiteni, korcsositani és Ausztriai karjaiba hajtani. Egy garast sem szavaz meg neki. Gr. Szapáry Gyula miniszterelnök, T. ház! Ugron Gábor képviselő úr elmondja, hogy miként képzeli ő Magyarország miniszterelnökét és jó tanácsainak osztogatását valamint elődömmel, úgy velem szemben is gyakorolja. Bocsásson meg a képviselő úr, hogy kijelentem, hogy én nem tartom a t. képviselő urat illettékes bírónak arra, hogy mi a tehetség és mi a jóakarat, és hogy ki felel meg annak, és nem tartom őt illetékesnek arra hogy nekem tanácsot adjon, mégpedig megmondom, hogy miért nem tartom illetékesnek ? Azért mert a gyűlölet és harag nem jó tanácsadó és ennélfogva az, aki — mint a t. képviselő úr gyűlölet és haragról szól — nem képes arra, hogy jó tanácsot adjon. (Helyeslés. Úgy van jobbfelől.) Ugron Gábor személyes kérdésben szóal fel. Aki hivatalt foglal el, annak kell hallgatni a képviselet tanácsát. Gróf Szapáry Gyula minisztereink ki az összeg megszavazását, mert az nemcsak bizalmi kérdés, de kormányzati szükség is A czárevics Bécsben. Az orosz trónörökös, Alexandrovics is,ülés nagyherczeg, csütörtökön délután 2)rakor kis számú kísérettel megérkezett az fríztarák fővárosba, hol uralkodónak kitüntető színvélyességgel fogadta őt. Az északi pályaudvarnak szőnyegekkel díszített perionján d. u. 1 órától kezdve gyülekeztek az illustris vendég fogadására kirendelt méltóságok, mind díszruhákban. Fél 2 volt, mikor a főherczegek a pályaudvarban megjelentek, mind illető orosz ezredeik ezredesei egyenruháit viselték orosz rendjeleikkel. Csakhamar előgördült a négylovas díszfogat is, mely 5 felségét és magi, vendégét volt hivatva a Burgba szállítani. Kevéssel 2 óra előtt érkezett magas király is, aki szintén saját Rexholm-ezredének egyenruháját viselte az orosz Sz.András rend keresztjével. Mikor a vonat a pályaudvarba érkezett a felsége a főherczegekkel — egészen küzd ment a sínekhez, a zenekar az orosz első hangjait intonálta s pár másodperczea látható lett a trónörökös nagyherczeg karcsú alakja az osztrák-magyar dragonyos ezredének csinos egyenruhájában, mellén a szent István rend nagy szallagjával. Uralkodónk odalépett a vagonhoz, lesegítette a fiatal, viruló arczu nagyherczeget, s szívélyesen megölelte és megcsókolta, kezét hosszasan, melegen rázogatva. A kitüntető szívélyesség melylyel ő felsége a trónörököst fogadta, erre láthatólag mély benyomást gyakorolt. A nagyherczegnek ezután ő felsége bemutatta a disszolgálatra kirendelt uraka s a herczeg úgy velők mint a többi bemutatott urakkal, szívélyes szavakat váltott német nyelven.. Majd a trónörökös is bemutatta a őt kísérő urakat, s uralkodónk mindannyin kezet fogott. Az ifjú herczeg — kinek jó kedélyét, szellemi adományait magasztalják az oroszok — nagyon megnyerő benyomást gyakorolt. Királyunk a diszfogathoz kisérte só maga a herczeg balján foglalt helyet. A szép idő kedvezett a nagy közönségnek, mely u utakat egész a Burgig ellepte s megéljenezv az uralkodót és fiatal vendégét, aki az égés után élénken beszélgetett ő felségével. A diszfogat után robogtak a főherczegek kocsijai. Az orosz trónörökös délután meglátogatta Károly Lajos föherczeget kitől igen melegen búcsúzott, meg is csókolták egymás. Fölkereste még Vilmos főherczeget, majd a királyi sírboltba ment hol Rudolf trónörökös koporsójára fehérszalagos koszorut tett Délután 8 órakor az orosz nagykövetnél érkezett, ezután Schönbrunba hajtatott hol tiszteletére udvari diszebéd volt. Negyed 11-kor a déli vasúton Triesztbe utazott. Levél. (Kis Küküllővármegye egy hónapja.) Folyó hó 5-én tartotta meg Kis-Küküllővármegye közig. bizottság rendes havi ülését gr. Bethlen Gábor főispán elnöklete alatt Dicső-Szent-Mártonban. Az ülést a gróf d. e. 10 órakor megnyitván, tudomásul vétetett a törvényhatósági bizottságnak azon értesítése, melylyel a közig bizottságba az 1891 évre tiszti ügyészi helyettesül dr. Issekutz Viktor ügyédetje-