Ellenzék, 1892. január-június (13. évfolyam, 6-146. szám)

1892-01-09 / 6. szám

Tizenharmadik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA Belmagyar-utcza 47-in­k szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Egész évre Félévre 16 frt. 8 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. o. szám. Kolozsvár, szombat, január KIADÓ­HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép-utcza 33. szám HIRDETÉSI DÍJAK: Egy 1~| c­entiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reclám sora: I fzt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmond sora után 20 kr. fizetendő. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Vakondok-politika. Választások küszöbén állva az or­szágos politikai pártok egyenként lép­nek a nemzet elé hitvallást téve po­litikai elveikről és számot adva poli­tikai törekvéseikről. Az országos 48-as párt és a füg­getlenségi párt már korábban kiléptek a nemzet elé a maguk manifesztu­­maikkal. Most legutóbb a nemzeti párt cse­lekedte meg. Egyedül a kormánypárt az, mely nem látja szükségesnek — most a vá­lasztások előestéjén — legalább álta­lánosságban tájékoztatni a nemzetet a felől, hogy az a nagy, az a hatalmas és az a „kompakt“ többség mit akar tenni a nemzeti érdekek javára a nem­sokára egybeülő új országgyűlés alatt. Nyilván abban a hitben élnek, hogy a mely rétegekben a hatalom diktál és diktálhat — ott nincs szükség tudásra, politikai meggyőző­désre, szabad lelkiismeretre, de még tán komoly tisztességre sem, mert hát ezek a hatalmi eszközök fegyvertárá­ban merőben ismeretlen, vagy legalább is minden súly nélkül való dolgok­nak vannak ismerve. Ugyan mire való tudomással bír­­ni az úgynevezett mameluk hadnak ar­ról, mit tervez a kormány, minő poli­tikai elvek és rendszerek szerint kí­­vánja végezni jövőben az országkor­mányzás teendőit, mely jogait kívánja megvédni a nemzetnek, és melyeket fog a Haza javára (?) áruba bocsátani? Ugyan minő jogon lehetne kiván­­csi a hatalmi érdekkörbe belekergetett választó­polgárság arra, hogy az a kormány, a­melyet egy horribilis és hozzá még „kompakt“ parlament, több­ség olyan bámulatos vaksággal követ úgy a felfelé igyekvésben, mint a le­felé sülyedésben, mit szándékszik ezen­túl cselekedni a nemzeti érdekek vé­delmére és kifejlesztésére alkotott jog­­intézményekkel? Ugyan mi okból lehetne vagy merne kiváncsi lenni a teljes politikai vaksággal megvert része a nemzetnek arra, hogy a kormány a nemzet ko­moly akaratával szemben minő jogc­í­­men áll be a nemzeti jogok nyílt fon­tolgatójának ? Ugyan melyik mameluknak van szüksége csak megtudni is azt, hogy mért kormányoz voltaképen ez a kor­mány és mért „legjobb“ épen ez a kormányzati rendszer? Hiszen annak az elemnek, a­mely a jelenlegi kormányzati politika emlő­jén úgy nőtt fel, hogy minden érzékét elveszítse még a saját jogai iránt is csakugyan ok nélkül való tudomással bírni arról: mért kering a szabadelvű meggyőződés a kormány , mint bál­vány körül, és mért kell a közszabad­­sági jogoknak, a közlelkiismeretnek és a meggyőződés szabadságának mindig a szenvedő szerepet játszani ott, a­hol a hatalmi érdek szolgálatáról van szó. A­ki mameluk, annak nincs más szerepe, mint tologatni a kormánypo­litika szekerét mindaddig, míg ez a szekér lovastól, kocsisostól és utastól együtt végkép belesülyed a pusztu­lás, a kiveszés ingoványos mocsaraiba. Hát ezt a múlhatlanul bekövet­kező veszedelmet nem kell látniok azoknak az elemeknek, a­melyek ma még elvakultan követik a kormány­politika recsegő szekerét. A kormány és pártja számára csak addig van élet, a­míg a nemzet el­­vakított része eddigi vakságában meg­­tartatik. Mihelyt olyas­valami történ­nék, a­mi esetleg a választók szemére helyezett hályogot eltávolíthatná — már maga elég volna arra, hogy az el­­vakítottak meglássák azt a nemzetsor­vasztó politikai irányzatot, a­mely ma még domináns szerepet játszik ebben a szerencsétlen országban, de a­mely minden bizonynyal elvesztené szemfény­vesztő hatását, ha a kormány és pártja csak valami parányi alkalmat nyújta­na arra hogy a­­nemzet hől belepil­lanthassanak e politika szövedékeibe. Ezért nem lép a kormánypárt a nemzet elé a maga politikáját ma­gyarázó és megvilágító manifesztu­­mokkal. A kormány és pártja csak addig tarthatja fenn magát, a­míg a nemzet egy része arra van kárhoztatva, hogy keleti fatalizmussal és vak megadással nézze maga körül a világ folyását a­nélkül, hogy maga is igyekeznek be­folyni sorsának miként való alakulá­sára. És mert a kormány csak a vak­ságból és a mesterségesen felidézett fatalizmusból él — és mert tovább is ebből akar élni — hát ezért nem ma­nifesztál, ezért nem áll a nemzet elé, ezért nem kér a nemzettől n­y­i­tt­a­n támogatást és ezért fejt ki titokban annál szemérmetlenebb ü­relmet arra, hogy a hatalom erejével elnémítson minden meggyőződést és békét rakjon minden lelkiismeretre. Ám a mi hitünk szerint mindez csak ideig-óráig tartó erőszakos mes­terfogásnak válhatik be. Mi hiszünk nemzetünk jó szelle­mében, hiszünk és bizunk nemzetünk józanságában, s reméljük, hogy a nem­zet igaz fiai — ilyen manifesztum nél­kül és belátnak a kormánypolitika szö­vedékeibe s az urnák előtt maguk ha­tároznak a saját és a kormány sorsa felett. AZ „ELLENZÉK TÁRCZÁJA“, 1892. január 9. A „mádéfalvi veszedelem“ tör­ténete. Irta: D­OHRÁN GYULA. " (Vége ) Ennyi ellenálláson és férfias magatar­táson megtört volna Bukownak minden szán­déka, ha ő egy másik eszközhöz nem folya­modik : a megvesztegetés eszközéhez, mely eddig már annyi nemes törekvésnek megásta sírját. Titokban pazarul osztogatott aranyai­nak és Sikó József szentmiklósi pap rábe­széléseinek, ki ezt püspöki utasításból tette, sikerült mintegy 40 vagyontalan embert a katonai esküre megnyerni, kiket nyomban fel is esketett, mit megtudván a nép, ismét megrohanta Bukow lakását, de őt már nem találta ott, mert az előre készen tartott ko­csin Gyergyót elhagyva, Csikba utazott, hogy itt a népet szintén katonai esküre kénysze­rítse. A csíkiak, valamint a felrendelt három­székiek, hasonlóan ellentmondtak minden fe­nyegetőzésnek, és szentesített ősi alkotmá­nyukra hivatkozva, megtagadták a katonai eskü letételét. Azonban itt is találtatott 7 ezen timrei ember, kik a megvesztegetésnek és rábeszélésnek engedve, felesküdtek.­­ Ezek­hez később mások is csatlakoztak, összesen mintegy 100-an. Bukow küldetését befejezve, Csikból el­utazott. De itt hagyta idegen tisztjeit, kik magukat egyes falukba beszállásolták és ott a népet azzal kezdték fenyegetni, hogy ki a fegyvert fel nem veszi, az fejvesztésre fog elitéltetni, vagyonát pedig konfiskálják. — Ugyanezt mondta Csik főkirálybirója Borne­misza Pál is, ki a székelyeket falunként többször összehívta és elöljáróságaik útján is minden kigondolható módon törekedett őket a fegyverfeltételre rábeszélni. Szépviz, Szent- Miklós, Demne, Pálfalva, Madófalva, Szent- Lélek, Fitód és Menaság lakosai hasztalan álltak ellen az ilynemű eljárásoknak, mégis mind többen és többen akadtak olyanok, kik fölvették a fegyvert és felesküdtek. Most az idegen tisztek a katona-széke­lyeket kivonták polgári törvényeik alól, ők pe­­ig nemhogy fegyelmet gyakoroltak volna felettük, hanem inkább a polgári székelyek ellen ingerelték. Mit lehetett várni — mond­ja Losteiner atya — a nemzeti megoszlástól egyebet, mint csak pusztulást a szto­k­ás eme szavai szerint: „Minden magában meg­­hasonlott ország el fog enyészni.“ A felesküdtek ugyanis tisztjeik biztatá­sára elkezdtek mindenfelé garázdálkodni; a fegyvertelen székelyeket megtámadták és bán­talmazták, lakásaikat kirabolták; sem bünt, sem bent nem volt biztonságban, a testvér testvér ellen, a rokon rokon ellen, míg az­tán az is, kinek fegyvere nem volt, csak azért is, hogy magát megbosszulhassa és elég­tételt vehessen, fegyvert kért a tisztektől és katonának felesküdött. A jog, igazság és tör­vény lábbal tiportatott, sem egyházi, sem vi­lági tekintély tiszteletben nem állott; sem szegény, sem gazdag a garázdálkodások elle­nében ment nem volt, minek bizonyítványá­ul — írja a krónikás Losteiner — több mint száz, a szék (most megye) tisztviselői által összeírt egyes sérelmeket hozhatnék fel, ha nem tartanám tanácsosabbnak ily gyalázatos dolgokat inkább fájó érzéssel a feledékeny­­ség leple alá örökre eltemetni. Ilyen módokat használtak Bukow tiszt­jei, hogy minél többeket bírjanak a fegyver fölvételére. Felizgatott és felbiztatott katonáikat nem büntették, nehogy lerakják a fegyvert és miután a polgári törvények alól kivonták őket, a szék tisztviselőinek felettük nem volt semmi hatalma, sőt arra kellett vigyázniok, nehogy valamely katona-székelyt megsértve, veszélyt hozzanak saját fejükre. A csíkiak, kik a felfegyverzésben kirá­lyaiktól szentesített jogaik és ősi alkotmá­nyuk megsértését látták, e miatt és a kato­naság által előidézett türbetlen állapotok megszüntetéséért vacsárcsi születésű Lázár Imrét, Csikszék főjegyzőjét Bécsbe a király­nőhöz küldötték. Lázár küldetését siker ko­ronázta, mert 1763. január 6-tól keltezve, megérkezett a Felség leirata, melyben azt mondja: senki az uj katonák közzé máskép be ne vétessék, „hanem ha önként való jó­kedvéből adná arra magát.“ A királyi leirat említett kifejezése leír­hatatlan mozgalmat idézett elő. — A fel­­fegyverzettek után-útfélen rakták le fegyve­reiket s mint megtért bűnösök, Övéikhez ha­zatértek, a nem-katona székelyek pedig, hogy a további fölfegyverzési kísérleteknek elejét vegyék, egy örökbecsű és a székely ősjogo­­kat elősoroló iratban a királynőhöz fölter­jesztették sérelmeiket s a nemzeten elköve­tett erőszakoskodásokat. Feliratukat követke­ző megható szavakkal végzik: „Midőn egy­felől ezen legszentebb ügyünk, másrészről al­kotmányos jogaink, személy- és vagyon-biz­­tonságunk sértve és veszélyezve jóvód, Felsé­gedhez folyamodunk orvoslásért; az Isten szent Anyjának szeretettre, ki a mi nemze­tünknek védanyja; a Szent István koroná­jának méltóságára — melynek tagjai vagyunk — esedezünk! ne engedje Felségednek anyai gyöngédsége, hogy ez után mi és maradé­kaink alkotmányos jogainkkal együtt elti­­tiportassunk; ne hagyjon minket Felséged szelid lelküséged elsülyedni a vészek árjában, kiknek jólétéért mind Felségednek dicső elő­dei, mind Felséged szelid lelküsége eddigelé minden méltatlan megtámadtatások ellen ol­­talm­ul és védbástyául állottak, hogy eként azon más országok nemzeteivel egyetemben, kik a harczi viharok után a béke áldásos kedvezményeinek örvendenek, mi is a veszély­től, melybe sülyedve vagyunk, biztos révpart­hoz jutva, ezekkel együtt áldásos békének örvendhessünk. A béke Istene Felségednek csendes uralkodást és tartós boldogságot en­­­gedjen, kívánjuk Felségednek legalázatosabb és mindig hit alattvalói a két Csik, Gyergyó és Kászon egyesült székek primorai és szék­­tisztjei.“ Ezen feliratot küldöttség vitte Bécsbe, honnan Siskovits József tábornok küldetett a dolgok megvizsgálására. — Siskovits le is jött Szebenbe, innen Csikba indult, de út­közben megbetegedvén, Szebenbe visszatért. A székelyek hozzá is küldtek egy me­morandumot; hivatkoznak abban Leopold császár és király oklevelének már már emlí­tett 14-ik czikkére és elmondják, hogy a legkeményebb büntetés terhe alatt erősza­koltak minket a fegyver felvételére, s a kik közölünk nem engedelmeskedtek, azokat be­börtönözték a legkegyetlenebbül megbotoz­­tatták s ezen kegyetlen eljárást a jelen per­­czig mind folytatják.* Atyáink ősi alkotmányunk védelmére tollal is megtették mindazt, mit az erőszak­kal szemben megtenniük kellett; nemes és jo­gos küzdelmükön végre is tán megtört volna minden erőszak és ármánykodás, ha nem lett volna e kornak egy második Nerója Bukow, ki ágyúival, lovas és gyalog katonaság élén 1763. november 24-én ismét Csikba érkezett a vele jött három tagú commisióval együtt. Csikón nagy katonai tüntetéssel átvo­nulva, Gyergyóba ment. A kétségbeesett nép mindenfelé menekült Bukow elől, de ő nem tágított: a menekülőket halálbüntetés és min­den javaiknak elvesztése alatt visszarendelte és felerőszakolta a fegyvert. Mialatt Bukow a felcsiki falukban ugyan­ezt tette, a nép, hogy ősi alkotmányának és szentesített törvényeinek ily hallatlan meg­sértése ellen óvást tegyen, a Csomortán ha­tárában levő „Szalonka-völgyben“ gyűlt egybe; mintegy ötezeren lehettek, kikhez 700 háromszéki küldött is csatlakozott. Ko­moly és megfontolt tanácskozás után azt ha­tározták, hogy kérelmet nyújtanak be Bu­­kowhoz és a vele működő commissiohoz, mert miután az 1­763. január 6-ról kelt királyi leirat azt mondja, hogy senki az uj katonák közé ha nem vétetik, hanem ha önként való jóakaratából adná arra magát — nem értik, hogy mit akarnak velök végbevinni fegyve­res erővel; mikor az egész felfegyverzési kí­sérlet úgy sem egyéb, mint alkotmányuk megsértése. Kérelmük megírásával az előkelő­­»M«m­m­ mm mmlll^^ll■Mlll■l■^n irmuinnn■ i családból származott csikszenttamási Boros Istvánt bízták meg, ők pedig, hogy a lapol­­czán tartózkodó Bukowtól gyorsabban meg­kaphassák a választ, lejöttek Mádéfalvára. Boros egy küldöttség élén 1764. január 6-án az ezrek aláírásával ellátott kérvényt Tapolczán átnyújtotta Bukownak, ki azt át­vette , a nélkül, hogy elolvasta volna, azt felelte: „Holnap nyolcz órakor megkapjátok a választ“; egyúttal meghagyta a küldöttek­nek : mondják meg a háromszékieknek, hogy őket itt nem hallgatja meg, hanem menjenek haza s majd ott nekik is válaszolni fog. Azonban a háromszékiek is kiváncsiak lévén a csíkiaknak másnap adandó válaszra, miután a gyűlések miatt úgyis annyi időt együtt töltöttek volt, nem mentek haza, hanem Má­­défalván maradtak. A küldöttség alig távozott el, Bukow összehívta tisztjeit, kiadta nekik a pa­rancsot, hogy a katonaság tartsa ké­szen magát az indulásra és hogy a gazdák, kiknél a katonák részben elszállásolva vol­tak, semmit, észre ne vegyenek, bevárta az éjjelt. Éjfélkor a katonaság összegyűlt Tap­­polczon és minden feltűnő zaj nélkül elin­dult az 1 órányi távolban levő Madéfalvára, hol a nép semmi rosszat sem sejtve nyugod­tan aludt övéinél. Madéfalva házai három csoportban épül­tek. Miután a nagyszámú leves és gyalog katonaság titokban körülvette e falut, Bu­kon minden házcsoportnak egy-egy ágyút ál­líttatott. Négy órakor megdördültek az ágyuk és felriasztották álmából a népet. Sokan, mi­után újabb lövés nem hangzott, csak m­egij­­jesztésre szánt tüntetésnek vették az imént hallott ágyúzást, mások azonban látva, hogy az egész falu körül van véve katonasággal, s minden ki- és bejárati út el van zárva: a legrosszabbtól kezdtek tartani és kétségbe­esett helyzetükben a teendőkről tanácskoztak. Megállapodtak abban, hogy bármi történjen velük, ellen ne álljanak, ha rögtön egy „par­don kérelmet“ irnák, melyben kijelentik, hogy ha tegnapi alkotmányszerű kérelmükre tekint Pártélet. A széki kerületben a sz.­doboka me­gyei főispáni titkár, megkezdte a kortea ak­­cziót minden vonalon dr. Huszár Károly ér­dekében. Mint levelezőnk írja valóságon ,os­tromállapotot teremtett ezeken a jeles fő­­ispáni titkár. A választó­polgárokat, kiknek legnagyobb része ellenzéki, minden eszköz­zel rá akarják bírni, hogy a szabadelvű párt vékony dongájú jelöltjét támogassák. A hivatalos presszió már­is olyan nagy,­ hogy dr. Bornemissza Károly főispán jól tenné, ha embereit egy kissé jobban a kordában tartaná A hatalmi túlkapások ideig óráig reuszálhat­­nak, de legtöbbnyire megboszulják magukat. A II.­Somlyói kerületben úgy lát­szik Bánffy Dezső báró komolyan meg akar verekedni. A hivatalos ev­aratus legalább annyira mozog az ő érdekben, mintha csak pár nap választana el a választás napjától. Ziláh­on erős küzdelem lesz Meszlé­­nyi Lajos függetlenségi és Lőrinczy György kormánypárti jelölt között. Mindkét párt bízik győzelmében. Tasnádon­ az ellenzék jelöltje dr. Sza­­doszky Gyula. A kormánypárt nem kapván más embert, Bölöni Bálint ottani szolgabírót léptette fel. A Mz.-esehi kerületben az ellenzék Benkő Gyulát léptette fel, kinek biztos ki­látása van Neményi Ambrus kormánypárti jelöltet megverni. A diósad­ kerület ellenzéki választó­polgárai újra Dobay Antalt léptették fel. Hivatalos részről, mint tudósítanak gr. Al­­mássy Imrét akarják felléptetni. Sz.­Udvarhelyről írják, hogy ott a gr. Bethlen Gábor felléptetése rendkívül megnehezítette a kormánypárt dolgát. Az egész kormánypárti apparátus mozgásba jött s attól félnek, hogy a László Mihály mellett kifejtendő hivatalos pressziót is legyőzi a Bethlen Gábor gróf népszerűsége. Nagy a druk a miatt is, hogy Bethlen jelöltetése ál­tal a kormánypártnak nagyobb mérvű ak­tiót kell kifejteni, a mire eddigelé kevés a pénz. Oláhiában nagy a csendesség. Tar­talékba tartatik kicseppent ruámelukok szá­mára. A kormány egyik másik elbukott tá­maszát fogja 6 kerülettel megajándékozni,­­ ha lehet. A k­omoródi kerületben rég meg­kezdődött a hivatalos etetés és itatás. A fő­szolgabíró ur kiváló kortesnek bizonyult s a székelyeket tűzzel vízzel szorítja a kormány támogatására. A független érzelmű és józan eszü nép rendületlenül áll Benedek Elek mellett a hivatalos dinom-dánom daczára is. Benedek jelenleg ott tartózkodik s politikai hitvallásáról tesz tanúságot az atyafiaknak. Ezt a vallást követi a többség és nem a mame­­lukság nyomorúságos pictulás elveit. A székely­keresztúri kerület meg­int képviselője, Szentkirályi Árpád nagy fa­lusi kirándulásokat rendez és hinti a konkolyt a székely nép lelkébe. Igen sok faluban fi­zetett kortessei vannak, a­kik a népet a kor­mánypárt üdvözítő tanaira oktassák. A nép pedig Ugrón Gábort várja, aki meg fogja tisztítani lelkét a Szentkirályi féle sa­laktól. Vigyázzon a székely nép mert öt esz­tendőre bízza sorsát másra. Jól nézze meg kit választ. Politikai hírek. A béke ismét biztosítva van. A félhi­vatalos hírben álló „Düsseldorfer Zeitung“ szerint Vilmos császár az újévi tisztelgések fogadása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy az általános helyzet kielégítő, a béke pe­dig az új évben is j­ó f­o­r­m­á­n (?) biztosít­va van. Az osztrák baloldal. Az egyesült német baloldal csütörtöki klubülésében Pr­e­u­e­r be­szédet tartott a helyzetről. Kifejezte, hogy már a legutóbbi nyári ülésszak alatt a kor­mány és a párt között bizonyos modus vi­vendi létesült. Már akkor felmerült a kér­dés, hogy a párt egyik tagja hivassék meg a kabinetbe. Pártvezérről szó nem volt, mi­vel a kormány a pártok feletti állását meg akarta óvni. — Khuenburg grófnak a kor­­m­ányba történt belépése által az egyesült baloldal egyáltalában nem alakult át kor­mánypárttá, sőt a párt határozottan fentar­­totta magának cselekvésének és elhatározá­sainak szabadságát a mindenkori politikai helyzet megítélése mellett. Rendelet a főispánokhoz. A belügyminiszter 431/1—1. szám alatt a következő sürgős rendeletet intézte Magyar­­ország összes főispánjaihoz: „Méltóságos főispán ur! Ő császár és apostoli királyi felsége a kormánynak azt a szándékát, hogy a jövő 1891—97-ki országgyűlési egybehívása czél­­jából szükséges előintézkedéseket megte­hesse, legkegyelmesebben helybenhagyni méltóztatván : részemről akként­ intézked­tem, hogy a jövő országgyűlésre szóló ke­gyelmes királyi meghívó­levelek a törvény­hatóságoknak és a külön képviselőküldési joggal felruházott városoknak innen folyó évi január hó 5-ik napján megküldessenek. ) Midőn erről Méltóságodat most eleve értesítem, egyúttal felkérem Méltóságodat, hogy a kegyelmes királyi meghívó­levél kihirdetése végett tartandó rendkívüli köz­gyűlés egybehívása iránt jelen rendelet vé­tele után azonnal és akként szíveskedjék intézkedni, miszerint az, a törvény által megengedett legrövidebb idő alatt mulaszt­­hatatlanul megtartassák. Fogadja Méltóságod tiszteletem nyil­vánítását. Budapesten, 1892. évi január hó 5-én. (Sürgős.) S­z­a­p­á­r­y gróf s. k. A nemzeti párt kiáltványa Az Apponyi gróf vezérlete alatt álló nemzeti párt a választások alkalmából követ­kező manifesztumot intézte a választókhoz : Az országgyűlés feloszlatása ténynyé vált; küszöbön állanak a képviselőválasztá­sok ; kezdődik a nagy alkotmányos harc­., melyben egyetlen fegyverünk, az egyetlen, melylyel bárminő körülmények közt élni aka­runk, eszméink előadása és érvekkel támo­gatása. Ezeknek vázlatával lépünk most a közönség elé. Pártunk a „nemzeti párt“ nevet vette föl, mert ez a név fejezi ki legjobban törek­véseinknek lényegét. Nemzeti politika volt a mi hitvallásunk a múltban és az lesz a jövő­ben is. A kormánypolitikának mind veszé­lyesebbé váló elfajulása tette szükségessé.

Next