Ellenzék, 1892. július-december (13. évfolyam, 147-298. szám)
1892-07-01 / 147. szám
Tizenharmadik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA Belmagyar-utcza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK* ELŐFIZETÉSI DIJA: Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. Egész évre Félévre 16 frt. 8 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy kóra helyben 1 frt 50 kr. 147 szám. POLITIKAI ÉS TÁjírADaLMI NAPILAP. KBT Kolozsvár, péntek, julius 1. 1892. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép-utcza 33. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy H1 czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek, ireclam sora: I frt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmand sora után 20 kr. fizetendő. Legújabb elközösités: Egy gyes több vagy kevesebb, — gondolják a jó urak — nem sokat numerál. A miképan boldog emlékezetű Deák Bererci elközösítette — jobban mondva — elosztrákosította a hadiügyet, a pénzügyet és a külügyet, később a vámterületet — hát mi volna természetesebb, hogy Deák nyomába lépjenek új epigonok, akik abban találják életük és politikai tevékenységük czélját, hogy egyéb dolgokat is elközösítsenek, vagyis hogy minden olyan intézmény — amelynek kifejezetten magyar nemzeti jellegűnek kellene lennie — idővel legyen osztrák. És egyebek közt a magyar pzimer és a magyar szin is — egyelőre a közös hadsereg lobogóin részesüljön az elosztrákosítás gyönyöreiben. Arról van ugyanis szó, váljon nem volna a jó és okos dolog megszüntetni valami, a visszás állapotot. Ez a visszás állapot az, hogy a közös hadsereg kötelékeibe felvett magyar ajkúak osztrák zászlóra esküsznek fel. Hát most úgy látszik, oda fenn a katonai döntő körökben megmozdult a lelkiismeret és nagy kegyesen engedmény, vagy kedvezmény számba akarnak vétetni olyan rendelkezést, mely azt czélozza, hogy a közös hadsereg ezredeinek osztrák zászlóin ezentúl a magyar czimer és a magyar szin is elhelyeztessék igen természetesen az osztrák czimer és a sárga-fekete színnel való bizalmas szomszédságban. Hát mi egész örömmel vagyunk eltelve e döntő körök kegyességén. Még tán engedménynek, vagy kedvezménynek is nézhetnék e bölcs rendelkezést, ha nem volna ez alapjában bolond dolog és egy újabb beolvasztási kísérlet. Mert szerintünk nem arról van szó, hogy az ezentúl használandó zászlókon kifejezést nyerjen a hadsereg dualisztikus jellege, hanem arról, hogy ezzel is szorosabbra fizessék az a kapcsolat, mely a közös haderő osztrák és magyar fele közt fennáll. Más szóval a döntő körök igen bölcsen eszelték ki ezt az új tervüket is mert igy okoskodnak: „Ez a bolond magyar kevéssel megelékszik, ha látja, hogy az osztrák engedményeket tesz és mert kevéssel beéri, hát ezt a keveset tán kapja meg , mert a látszat is megteszi a szolgálatot. Hát ez is csak látszat, hogy mert a közöshadsereg zászlóira nagy kegyesen rátétetni a magyar czimert és helyet szorítnak a magyar színnek — hát ezzel a magyar állam egyenrangúságát akarják kitüntetni. Hát látott-e már a világ az osztrák részről, főleg katonai dolgokban olyan tényt, amely azt bizonyítaná, hogy ők akármely kérdést jogos alapon és főleg az igazság követelményei szerint akarnak megoldani. Hát nekik most is csak az a tervük, hogy egy engedménynek látszó rendelkezés révén ne csak elodázzák az önálló magyar hadsereg létesítésének kérdését, hanem alapjában vessenek gátat minden olyan kísérletnek, amely azt vehetné czélba, hogy valaha csak fel is vethessék a hadügy önállósításának kérdését. Mi tiszteljük a katonai köröket, de ebből az engedményből nem kérünk. Meghagyjuk neki az osztrák zászlót és csimert, mi pedig arra törekszünk, hogy a magyar czimet ne házasíttassák össze a kétfejű sassal és a trikolor ne vegyüljön össze a sárgafeketével. Mi meghagyjuk ez állapotot egy ideig a hogy var, de arra törekednünk kell, hogy ilyen szászló javítási kérdések ne vessék hátra a hadsereg önállósításának megoldását. AZ „ELLENZÉK“ TABSZÁJA. 18. július 1 Útra föl! Utazni és mindig utazni. Ebben az időszakban más egyébről sem beszélni, sem gondolkozni nem illik. Jaj annak, kit a viszonyok és körülmények a röghöz kötöznek. Jaj annak, a kit vágyai messze vonzanak, de a rideg valóság fogva tart. A bolt saison az eleven melegséggel karöltve dühöng. Ilyenkor valamire való ember, vagy falun, vagy havason, vagy fürdőn hüsel és az olyan nem is megy többé egész ember számba, ki a helybeli kávéházak fagylaltjainál gunyaszt s a természet szépségeit csak a sétatér szökőkútja körül élvezi. De hát milyen nyomorult lesz az az ember, amelyik majd a caison kezdetén nem beszélhet a külföldi fürdők nagyszerűségeiről, rendjéről, elragadó szépségeiről, vagy legalább is Borszék vadregényes fenyveseiről, Tusnád festőiségéről, a „Büdös” nevű barlangról, a Szent Anna taváról. Vagy a Balatonról, a Tátra, Fátra, Mátráról, és mit tudom én miféle hazai hegyek, tavak, fürdők, folyók és tengerekről. Aki mindezeknek valamelyikén nem utazott legalább írásban és képben, az jobbra kerüli a társaságot. Most csak az utazás, a fürdőzés, a kéjkirándulás van napirenden és a ki nem utazó, fürdőző vagy kéjkiránduló, az bújjék el a nyári nap heve és az emberek tekintete elől egyeránt, mert különben tapasztalni fogja, hogy többé nem respektálják és tekintélye még a kávéházi pinctérek előtt is igen problematikussá válik. — Kicsiny úr, szegény úr, még utazni se tud legalább a kártyában, szokták mondogatni a kellner uraságok. Az emberrel szabó, suszter, slájfer, szatler, hordár, káplár, csendőr, rendőr csak úgy félvállról bánik el és még a saját fizetett cselédje is fumigálja és a „nagyságos ur* szót bizonyos gúnnyal ejti ki. Sőt tovább megyek és állítom, hogy a „tekintetes* szót se igen vesztegetik, csupán „leténsurazzák* az embert. Egy szóval a ki nem utazik valamerre, — ha mindjárt a tordai sósfürdőre is — vége van a tekintélyének. Immár jó öreg hete, hogy én ezt a tekintélyt féltő gonddal őrizem. A látszatot valamiképen meg kell menteni, melynek érdekében én különböző műveleteket hajtok végre. Először is az utczán mindig gyorsan járok és szörnyű gond és izgatottság ül a képemen, mint olyan embernek, aki nagy útra készül. A menetjegy-iroda előtt mindig úgy teszek, mintha jegyet akarnék váltani- Ha ismerősömmel találkozom, csak röviden váltok vele pár szót, mint akinek sürgős bevásárolni valói vannak. — Hogy vagy? kérdezik. — Ezer gond között barátom, mindig azon töprengek, hogy nem feledtem-e el valamit. — Utazol? — Ohé ! Dehogy ! — Ezt a „dehogy”-ot aztán a kiejtés szerint lehet jobbra is, balra is magyarázni. Ezenkívül igénybe veszem kerékpározó barátaimnak társaságát, akik állandóan kirándulási tervekkel foglalkoznak. Ez is pompás ürügy arra, hogy engem is ne csak bicziklistának, de kiránduló jelöltnek is tartson a laikus publikum. A bicziklista olyat, mint a madár: akkor két szárnyára, amikor neki tetszik. Egy jeladásra megjelennek a kapitányuk körül, kerékre kapnak, sípolnak és sohasem tudja róluk az ember, hogy Szamosujvárra mennek-e, vagy Marosujvárra, hogy Deésen állanak-e meg, vagy Pécsen és hogy Szamosfalváig karikáznak-e, vagy Paksig. Ilyen czimboraságban az embert mindig tartják akkora utazónak, mint egy 99-ed résznyi Stanleyt. Mikor pedig elkerülhetem a várost és ezzel együtt az embereket: kapom magamat, bakáéktól profontot, mészároséktól paprikás szalonnát, kofáéktól retket veszek — summa summarum —20 krajczárért; sport ruhát öltök ki (a nálam azt jelenti, hogy elnyűtt és elkopott ruha) és elindulok túl az operenczián egészen a Szent János kutjáig. Útközben gondosan kikerülöm e monostori tölgyerdőt,ahol egy rettenetesen komoly és egy szörnyen okos fekete tábla azt hirdeti, hogy abban az erdőben levegőt szívni — 5ert büntetés terhe alatt — tiltva van és megyek a szekéruton keresztül a „Pletyka” völgyén úttalan utakon, egészen Szent János uram kutjáig, a melynek vizéről oda zengett E. Kovács Gyula lantján, mit a hálás emberiség kőre vésetett, és a melynek forrása felett Szent János szobra áll ütött kopott stádiumban. A derék férfiúnak valami istentelen kamasz letörte az orrát bezúzta homlokát és vásott szemtelenséggel írta rá: „In vino veritas !* Pedig e bugygyanó víz jéghidegségében és kristály csöppjeiben sokkal több a veritus, mint a világ összes vinkójában. De hát még mennyi benne az egészség. A vidék pásztorai és madarai itt reparálják meg romlott testszerkezetüket és akik nem utazhatnak Osztendeba, itt keresik a nyári szórakozás boldogságát. Ez alkalommal is népes volt a kút környéke. Az erdő bűvös árnyában szétszórva üdültek az emberek. Ott volt a maiszter úr feleségével, 5 gyerekkel, 3 inassal és 4 legénynyel. A legények hintát kötöttek egy izmos bükkfa kinyúló ágára. Erre felült a majszterné, egy kicsattanó menyecske és a legények neki gyürközve hajtották, miközben az egyik bömbölő tót muzsikán játszta hogy: „Jonathán, Jonathán légy vidám !“ Az incarnatus zene hallatára néhány juhász komondor vonított a szomszédos hegy oldalán, s a fejünk felett egy haragos „Mátyás“ ropogott reszelő melódiát. Alább a kis göbében szénagyűjtő római leányok fürdöttek. „Ki látszik a vízből fehér térdecskéje, mondaná Petőfi, a mivel a pásztor élet ez eleven idylljei nem sokat törődtek. Túl egy sötét galagonya bús árnyékában hanyatfektőve horkolt néhány suhancz, akik sem a természet, sem a római hölgyek bájaival nem látszottak törődni. Mikor aztán (hogy poetikus kifejezéssel éljek, ami nyilván plagium) a nap bucsucsókját hinté a hegyek ormára, mint igazi két kirándulóhoz illik, a vadvirággal sztezomáztam fel magamat, és visszatértem a városba. Ezeket a kirándulásokat végzem naponta mély csendben és mystikus homályban. Ismerősseim abban a hitben élnek, hogy én a kolozsi sósfürdőnél is magasabb rendű fürdőn élvezem a nagy világ gyönyöreit. TOSEK PÁL: Politikai hírek. Pártértekezlet. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt e hó 29-én Irányi Dániel elnöklete alatt tartott értekezletén dr. Krasznay Ferenczet kültaggá választván, tárgyalás alá vette a Janjicstől a Bugojnóig vezetendő keskenyvágányu vasútnak Dolni- Vakujtól—Jajceig vezető szárnyvonallal együtt való építéséről szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslatot átalánosságban sem fogadta el s a párt álláspontjának a képviselőházban leendő előadásával Lukács Gyulát kérte föl. Az állami italmazási jövedékre vonatkozó 1888. évi XXXV. és 1890. XXXVI. tez. módosításáról szóló törvényjavaslatot a párt átalánosságban sem fogadja el s a párt álláspontjának a képviselőházban leendő előadásával Okolicsányi Lászlót bízta meg, helyesléssel fogadván Várady Károly bejelentett módosítását. A czár a bolgár emigránsok ellen, Szófiai politikai körökben igen jó benyomást tett az a hír, hogy az orosz külügyminisztérium a belgrádi, bukaresti orosz követségeknek szigorúan meghagyta hogy a bolgár emigránsokkal ne érintkezzenek s hogy terveik kivitelében ne segélyezzék őket. E rendelet súlyát nagyban fokozza az, hogy a czár egyenes kívánságára adatott ki s hogy ez a körülmény a rendeletben mint különösen fontos van kiemelve. A t. Ház, Budapest, jan. 30. A képviselőház mai ülésén először is a boszniai vasutak ügyével foglalkozott. Nemányi Ambrus volt az előadó, ki a javaslatot elfogadásra ajánlotta. Nemányinek a függetlenségi párt részéről Lukács Gyula válaszolt, aki részletesen terjeszkedett ki az ügyekre és a javaslatot a párt nevében viszszautasította. Lukács Gyula szerint a függetlenségi párt annak idején ellenezte Bosznia okkupálását s ma is azt vallja, hogy nekünk Boszniára semmi szükségünk sincs. Ha az okkupált tartományokba valamely befektetést vagy beruházást kell eszközölni, eszközölje azt e tartományokörvényes ura, Törökország. Különben is nekünk nem áll érdekünkben, hogy az egyetlen országot, mely velünk rokonszenvez, mely bujdosóinknak menhelyet adott s mely a legutóbbi jubileumon egyedül ünnepelt velünk, Törökországot magától elidegenítse. Törökországra nekünk még szükségünk lehet. A függetlenségi párt tehát az okkupárt tartományoknak semmiféle költséges beruházást sem szavaz meg. A höz többsége a törvényjavaslatot általánosságban s aztán vita nélkül részleteiben is elfogadja. Harmadszori felolvasása holnap lesz. Ezután következett az állami italmérési jövedékre vonatkozó törvény módosításáról szóló javaslat tárgyalása. Hegedűs Sándor előadó igen természetesen kifogástalannak találja a javaslatot és abban több czélszerű intézkedést lát az italmérés megfelelő rendezésére nézve. Több súlyt helyez a forgalom szabadságára, mint az adó nagyobb kihasználására. A javaslat általánosabb és egységesebb adót teremt. A pénzügyminiszternek nem célja, hogy az átutazás által a községek terhét növelje stb. Az előadó után Horánszky Nándor szólalt fel. Horánszky nagyszabású, tartalomban és formai tökélyben egyaránt kiváló beszéde csakhamar leküzdte azt a figyelmetlenséget, melyet a nyári hőség olvaszt, és nemcsak a vita központjává vált, de egyben a legmomentuozusabb beszédek egyikévé, amelyek pénzügyi kérdésekben a legutóbbi időkben mondottak. Horánszky Nándor ismételten roszszalja, hogy e javaslat tárgyalását nem halasztották el az aratás idejéről. Ez a törvényhozói lelkiismeretesség rovására megy. Adóképességünk nem fejlődött olyan mértékben, mint Ausztriában, sőt épen nem mondható, hogy fejlődött. A társadalom egy nagy osztálya kénytelen szükségből olyan megélhetési eszközökhöz nyúlni, amelyek túlmennek a normális határon. A közposztály nagy része, különösen az iparosság teljes elzüllésnek indul, iparosaink elvándorolnak zsandároknak, vasúti baktereknek, fináncnoknak. A nemzeti pártnak elégtételére szolgál az, hogy mindazokat a bajokat, amelyek az italmarási törvénynél bekövetkeztek, előre megjósolta. A törvényhozás elé rosszabb javaslatot nem lehetett volna terjeszteni. Nincs semmi olyan adat mellékelve, amely támpontot nyújthatna. Nem vagyunk tájékozva afelől, hogy mekkora a fogyasztás. Részletesen nem nyilatkozik erre nézve. Abba sem egyezhetünk bele, hogy a pénzügyi közegek nap nap után zaklassák a közönséget, hogy mit iszik, mennyit iszik, nem hagynak neki semmi nyugalmat. Ez ellen már egyszer törvényhozásilag kell intézkedni, hogy tudja minden állampolgár, mennyi adójárandósága van s védve legyen minden önkényes zaklatástól. S ez a törvényjavaslat azután is kiszolgáltatja a közönséget. Hogy baj van az italmérési adó körül, az bizonyos, azt minden adat bizonyítja. Hiszen alig biztosíthatjuk azt is, amit a regale válságra kellett fordítanunk. A maga nevében és a párt nevében nem fogadja el a javaslatot, hanem határozati javaslatot ad be, mondja ki a ház, hogy a törvényjavaslatot általánosságban sem fogadja el, hanem utasítja a kormányt, hogy javaslatot nyújtson be az italmérési adó más alapon való rendezésére s addig hosszabbítsa meg a jelenleg fennlevő törvény hatályát. Horánszky beszéde az egész ellenzéken nagy hatást keltett. Wekere pénzügyminiszter nyomban felállott, hogy ezt a hatást ellensúlyozza. És minthogy Horánszky nagy igazságait meg nem cáfolhatta , tehát az apró részletekbe és adatokba kellett elmélyednie, hogy védekezve támadhasson. A pénzügyminiszter szakavatottsága és debatteri tehetsége ezúttal is sikerült beszédben nyilatkozott meg, de Horánszky érvelését meggyöngíteni nem tudta, még kevésbbé megcáfolni. Horánszky beszéde a vitához bő anyagot szolgáltatott. A pénzügyminiszter beszéde után Okolicsányi Lászlón volt a beszéd sora, ki arra kérte a házat, hogy beszédét másnap tarthassa meg. Az ülés 1 és 3 negyed órakor ért véget. A következő napokon élénk vitákra nyílik kilátás. Az italmérés adója. Most, hogy a képviselőház tegnapi ülésén megkezdte az italmérési adóról szóló törvényjavaslat tárgyalását, alkalomszerűnek látjuk a „M. H.“ legújabb számában közölt s e fontos kérdést alapos szakismerettel tárgyaló czikkét megismertetni, mint olyat, mely igen széles köröket érdekel s jelentős anyagi érdekeiket érinti. A tanulságos czikk így szól: A javaslat 1. §-a összesíti a bor és sör után járó fogyasztási és italmérési adót. Ez helyes, ezt már régen óhajtották. A 2. §. arról intézkedik, hogy a zárt városokban készített mesterséges bor adó alá vonasék Nézetünk szerint ezt a §-t ki kell hagyni a javaslatból és a mesterséges bor megadóztatását fönn kell tartani ama törvény számára, mely a borkérdést egyáltalán szabályozni fogja. A 3. §. kedvezményt nyújt a szőlősgazdák számára, amennyiben azok magánfogyasztását — ha italok kimérésével vagy kis mértékben való elárusításával nem foglalkoznak — mentesíti az italmérési adó alól. Azok a gazdák, akik e kategóriába nem tartoznak, a saját fogyasztásuk után is fizetnek adót, ami az eddigi állapottal szemben újabb megterheltetést jelent. Nézetünk szerint a gazdáknak ezt az újabb megterheltetését okvetlenül el kell hárítani. A pénzügyminiszter indokolása is sajátságos ellentmondásban van önnönmagával, mikor e kérdésről szól. Azt mondja, hogy ez csak nagyon kevéssé terjeszti ki az adóalapot, mert hiszen a §-ban említett gazdák nem fogják fizetni az eddigi italmérési adót, hanem csak oly adótételt, mely az eddigi fogyasztási adónak felel meg, míg másfelől azt állítja, hogy a kormány nem mondhat le az ebből származó jövedelemtöbbletről. Ha az adóalap kiterjesztése oly jelentéktelen, akkor az nem is jár oly haszonnal, amelyről“ nagyon nyugodt lélekkel ne lehetne lemondani; ha pedig a kormány abból nagyobb hasznot vár, akkor ez az intézkedés mindenesetre oly újabb megferkeltetést jelent, amelyet meg Verna. ANGOL REGÉNY. — Angolból fordította: Arnica. XVII. (Folytatás) (30) Vészit — vészit — holott nyerni akart! A kártyások szenvedélye elfogta — — játszott eszeveszetten, elszánva magát, hogy játszani fog az utolsó fillérig, habár mindent oda kellene adni a mivel e világon bir — de játszani fog egsz addig mig a szerencse meg nem fordul és ő lesz a nyertes. — A szerencse megfordult! Ezt súgták az emberek körülre, és ő meghallotta, halántéka lüktetett s a vér égő tüzként futott végig az ereiben. Ismét egy nagyobb tétel — ismét halk suttogás — az ő szerencsés kezét dicsérték — olt, a kártyásoknak ezt az átkát ismét visszanyerte ! Az Erik ütere lassúbb lett, ajkai, melyek oly fehérek voltak mint a halál, merevségükből