Ellenzék, 1892. július-december (13. évfolyam, 147-298. szám)

1892-10-18 / 237. szám

Tizenk­ftm­n­edik évfolystinl SZERKESZTŐI SKODA jjjlm­agyar-ntdta 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illeti közlemények czimvendők AZ­­ELLENZÉK* ELŐFIZETÉSI DIJA. gyén­ évre . . 16 írt. jj Negyedévre . . 4 írt. Fílívre ... 6 írt. jj Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. Egyat szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat háziratok nem «dalnak vissz«. 237. 97*w. m mm wrm POLITIKAI ÉS TÁRSA­DALm NAPILAP. p­lR © fi Ko­ozsvár, kedd, október 18 189’?. KIADÓ­HIVATAL: Kolozsvértt, Belközép-utcza 33. szám HIRDETÉS J­ÓNAK: Etsy III czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, keresk­edők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reclam sora: I frt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Hy­lttóri~Mikkek: garmand sora után 20 kr. fizetendő. A nem­zet megsebzése.^ A leható legnagyobb furfatiggal til­lták ki a Hentzi-szobor megkoszo­­rutásának kísérletire azt a jelszót: k­i­­engesztel­őd­és. Hát ugyan kit, vagy kiket akar­­nak kiengesztelni! Hentzit, a ki halomra akarta lö­vetni Magyarország fővárosát, s a ki a magyarok engesztelhetlen ellenségé­nek bizonyította magát. És kik engeszteljék ki ennek a magyarfaló osztrák tisztnek az em­lékét? Hát kik mások, mint az 1846­&B honvédek. De hát látott-e még a világ egy ehhez hasonlatos kiengesztelődési ko­médiát ? Bizony, lehetetlen az ily fajta ki­­engesztelési kísérletekről satkra nélkül írni, de lehetetlen a legteljesebb meg­botránkozás nélkül hírt venni arról a merényletről, mely a nemzet közérzü­­lete ellen intéztetett. Hogy tényleg m­indbántó e kísér­let a magyar nemzetre nézve, az ki­tűnik abból az egyetemes felháboro­­dásból, melylyel a nemzet összesége e hírt fogadta. Hiszen csak azt kell számba ven­ni, hogy a mikor csak osztrák részről történt a Hentzi-szobor megkoszorúzta — már e tény is felháborította a köz­véleményt, mely hangosan követelte, hogy az osztrák kegyetlenkedésnek e hirdető oszlopa a magyar főváros te­rületéről eltávolittassék. Ámde Szapáry gróf és Ivánka Imre urak előtt az nem számít, hogy a magyar nemzet önérzete megsért­e­­tik-e vagy rem; élet­ük csak az ha­tároz, hogy az osztrák döntő körök­nek és a katonai intézőknek kedvükre való dolgok történjenek. Már pedig Szapáry és Ivánka urak felfogása szerint a katonai köröknek és az osztrák uraknak csak valami olyan dolgok tetszhetnek, a­melyek a magyar nemzet kősérzületét háborítják fel és sértik meg. Erre pedig alkalmasabb eszközt aligha találhattak volna, mint a nem­zet előtt leggyűlöletesebb osztrák em­lékoszlopnak a honvédek által való megkoszoruztatása. Ennél kirívóbb ellentétet csak­ugyan nem­­lehetett volna keresve is feltámasztani a különnemű érdekek és érzületek közt, mint a 48-as honvéde­ket oda állítani az osztrák kegyetlen­kedés legpraegnansabb képviselője lien­­iti tábornok emlékoszlopához s arra kényszeríteni őket, hogy az elismerés és kegyelet koszorúját helyezzék egyik leggyűlöltebb ellenségünk lábai elé. No, ha ez kiengesztelési aktus, akkor mért követelnek a magyar nem­zettől újabb áldozatot, mert követelik azt, hogy megtagadja múltját, levet­­j közzé önérzetét ? Hát ugyan minek nézik a nemze­tet azok az urak, a­kik ilyen tettre ribízni vélik a nélkül, hogy mielőtt e szoborra helyezné koszorúját meg tagadjon magában minden önérzetet, a még arra is érdemetlenné tegye ma­gát, hogy a világ olyan nemzet szám­ba vegye, a­ki ad valamit erkölcsi becsére és hasznát akarja venni ön­érzetének. Hát mi úgy nézzük, és ebben a nemzet összessége megegyezik, hogy a Hentzi-szobornak a honvédek által való megkoszorúzása nem kiengesztelés ha­nem a nemzet újabb megalázása akar lenni. És a legszomorúbb a dologban, hogy ennek a megaláztatásnak nem is valamely idegen tényező vagy hata­lom, hanoss saját véreink akarják ki­­töm­ni a ne­mzetet. Mi lovagii.8 nemzetnek ismerjük ugyan a magyart, a ki régi sérelme­s. Lapunk szerkesztőjének lanércaikka után szinte jelenlegesnek tartjuk jelen czikket köbölül, monban lapunk egyik barátjától származván, a ural­kodó hangulat jellemzzse végett k­is trendjük­­ket elfelejteni tud­ja, akar is, de vi­szont önérzetes nemzetnek se ismer­jük, a mely mint ilyen nem tűr ga­lád játékot, mely orvul támad önérze­tére, hanem a mely féltékenyen őrzi önbecsé­letét, s bár felejt, de nem alázza meg magát. Szépnek és lélekemelőnek tartjuk a kiengesztelési jeleneteket, de másfe­lől az a hitünk, hogy Magyarországon kiengesztelésre épen a magyar szorul, nem pedig az osztrák. Ha Lobkovitz herczeg megkoszo­rúzza a közös hadsereg nevében a hon­véd emléket, hát ez kiengesztelési je­lenet és örömmel is látjuk, de mikor Magyarország földjén magyar honvédek osztrák emléket koszorúznak meg, ez nem kiengesztelés, ez újabb seb, mely nem üthető a nemzet testén a­nélkül, hogy az ellen a nemzet egye­teme fel ne lázadjon. Azért nem tudjuk mi ebben a csúnya komédiában meg­látni a kien­gesztelést s ezért kívánjuk, hogy a nemzet az ellen állandóan tiltakozzék. Politikai hírek. A képviselőhöz hétfői üléjén Lukács Béla kereskedelmi miniszter az al-dunai Vas­kapu-szabályozás újabb munkálataira vonat­kozólag törvényjavaslatot s ezenkívül néhány kisebb jelentést terjesztett a ház elé. A ja­vaslatot a pénzügyi, a jelentéseket pedig a közlekedési bizottsághoz utasították. Értekezlet pártkörben. Budapestről ér­tesítenek, hogy az országgyűlési 48-as párt­­köz vasárnap este tartott értekezletén hos­­­szasan foglalkozott a honvéd emlék­ünnepély ügyével. A párt tagjai a Hentzi-szobor meg­koszorúzását a nemzetre nézve egyhangúlag sértőnek nyilvánították, minek folytán U­g­­r­o­n Gábort megbízták, hogy az országgyű­lésen ez ügyben felszólaljon. Az országgyűlési szabadelvű párt báró Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt vasár­nap este értekezletet tartott, a­mely gróf Szapáry miniszterelnök előterjesztésére el­határozta, hogy a ház rendes tanácskozásait, tekintettel a delegác­iók ülésezésére, folyó hó 22-ig nem kezdi meg, az elnök megbizat­­ván e hó 22—24 közt az első érdemleges ülés napjának kitűzésével, a mely ülésen az 1886. 21. tcz. vénaly intézkedéseinek módo­sítására, a fogház és elzárás büntetések vég­rehajtására s a telekkönyvi bejegyzések he­lyesbítésére vonatkozó törvényjavaslatok vé­tetnek tárgyalás alá. Merénylet: A függetlenségi párt értekezlete. Budapestről írják, hogy a függetlenségi párt vidéken időző tagjai a vasárnap dél­utáni értekezletre nagy számmal jöttek fel. A hangulat a lehető legelkeseredettebb. A párt megjelent legtöbb tagja őszintén kije­lente, hogy az első pere­ben, olvasva a Hentzi-szobor megkoszorúzására vonatkozó közleményt, azt éretlen tréfának tartotta. Nem akarta elhinni, hogy a szabadelvű kor­mány elnöke a hazaáruláshoz ily közel álló merényletet akar elkövetni a nemzet becsü­lete ellen. Már délután három órakor népes volt s kör­üllői-uti helyisége. Kevéstől négy óra után megjelent Eötvös Károly, kit tag­­társai hosszas éljenzéssel fogadtak. A kör tagjai közül jelen voltak: Helty Ignácz, Horváth Ádám, Illyés Bálint, B­a­b­ó Emil, Náná­sy Ödön, Vécsey Endre, L­u­k­á­t­s Gyula, Károlyi Gábor, E­ö­t­­v­ö­s Károly, Kun Miklós, N­osz­l­o­p­y Gyu­la, Heckenast György, U­l­a­y Lajos, Z­i­­c­h­y Herman, S­l­a­l­a­y Károly, B­o­n­z­a­y János, Tompa Antal, Visontai Domna, H­e­u­t­a­ff­e­r Lajos, Pázmá­ndy Dénes, Tóth János, P­o­g­r­á­n­y­i József stb. Irányi beteg lévén, a tagok felkérése folytán Helty Ignácz foglalta el az elnöki széket, a­ki Irányi Dánielnek Nyíregyházán kelt alábbi táviratát olvasta fel: „Ágyban fekvő betegen nem lehetek köz­tetek, de elvárom ismert hazafiságtoktól, hogy a nemzeti közérzület ellen tervezett merényletet a legszélesebb, alapon rendezendő ellenmozgalommal fogjátok meghiusítani.(­ A párt lelkesen b­­epeljenezte beteg el­nökének hazafias szellemű nyilatkozatát, mely nem várt felelet volt azoknak a c­égére a né­met zsurnalisztáknak, kik ma kvatifikálha­­tatlanul támadták meg a párt azon tagjait, kik a merénylet meghiúsítására az ellenmoz­­galm­at megindították rögtön abban a peres­ben, a­midőn a kormánypárt bérencz írói a közönségnek vakondok módjára akarták be­adni a maszlagot. Helty Ignácz ezután kifejti, hogy a párt néhány tagjának nagy köszönettel tar­tozik az egész párt azért, hogy rögtön abban a pere­ben, midőn nekik tudomására jutott a miniszterelnöknek ez a monstruózus terve, mindjárt megtették a kellő intézkedéseket a nemzet elleni ezen merénylet meghiúsítására. Hogy e kérdésben a párt minden egyes tag­ja miként gondolkodik, az kérdés egyáltalán nem lehet. A kérdés itt csak az, hogy mi­ként lehet azt megakadályozni . A kérdés az, milyen akc­iót indítson a függetlenségi párt arra nézve, hogy e nemzet becsületébe gázoló terv kivitele megakadályoztassék. Eötvös Károly hosszasan fejtegette, hogy ő és öt képviselőtársa, kik tudomást szereztek e tervről, abban a nézetben voltak, hogy a honvédszobor-bizottság félrevezető felhívásának nem szabad megjegyzés nélkül megjelenni. Ezért határozták el ők a késő éjjeli órákban azt, hogy figyelmeztetik a nemzetet arra, mily orvmerénylet készül. Kéri a párt tagjait, hagyják ezt utólagosan jóvá. (A párt tagjai zajosan éljenzik szóno­kot.) Alig lehet, — folytató Eötvös — vé­leménykülönbség köztünk azon merénylet fel­fogásában. A honvédszobor-bizottság által össze-vissza hadart mindenféle nem egyéb, mint egyszerű hazugság ! Hentziről lehet pri­vát, egyéni felfogása kinek-kinek. De azt senki sem tagadhatja el, hogy magában a Hentzi-szoborban Magyarország eltiprására törekvő zsarnok hatalom­politikája van meg­örökítve és Magyarországnak a közös biro­dalomba való bevonszo­lása van kifejezve. És most a magyar kormány ezt a jelképes szob­rot akarja negyvennyolczas honvédekkel meg­­koszorúztatni. Mi, a függetlenségi párt ezt a nemzet elleni orvtámadást szó nélkül meg nem engedhetjük. Ha mi ezt tennénk, a nem­zet ellen a legnagyobb bűnt követnénk el. Mi a 48—49-iki eszmék megvalósítói va­gyunk. S mindent meg kell tennünk arra nézve, hogy a kormány e terve ne sikerül­jön. Meg kell tenni, akár lesz törekvésünk­nek sikere, akár nem lesz. Nekünk most első sorban is három teendőnk van. Legelő­ször is a parlamentben kell ez ügyet szóba hozni. Lehetne a képviselőházban a napi­rend előtt felszólalni, lehetne valahonnan hirtelenében peticzionáltatni, de ez a két mód nem alkalmas. Legalkalmasabb a há­ra­­levő harmadik mód : az interpelláczió. És­pe­dig interpellálhat vagy egy, vagy több kép­viselő, kik úgy az interpellác­ió megtétele alkalmával, mint a miniszter felelete után hosszasan foglalkozhatnak a kérdéssel. Interpellálja a párt a kormányt. Fele­letre kell vonni azért, hogy mert a honvéd­­szoborbizottság meghatalmazása nélkül az udvarral, a katonai parancsnoksággal az ün­nepélyre nézve egyezkedésekbe bocsátkozni. Ezenkívül ajánlja, hogy a párt bocsásson ki a nemzethez manifesztumot, melyben ki kell fejteni sérelmeinket. Mert nézete szerint az „úgynevezett osztrák eszmének” alábbvaló szolgálatot sohasem akart még magyar kor­­mányférfi tenni, mint a mostani merénylet­tel akár Szapáry Ha ez megtörténik, akkor már minden lehetséges lesz. Nézete szerint ezenkívül fel lehetne hívni még az öreg hon­védeket is, hogy azt a néhány évet, a­med­dig még élnek, ne engedjék megpiszkol­­tatni. V­i­k­á­r István mindenben pártolja Eötvös indítványát, de azonkívül még sze­retné kimondani, hogy a párt rendezzen or­szágszerte népgyűléseket Helfy Ignácz szerint a holnapi nap programmja a legsürgősebb, ő helyesebbnek tartaná a napirend előtti felszólalást. Vikár indítványát helyesli, de nem hiszi, hogy a kormány a kolera miatt azt megengedné . I­ll­y Lajos mindenben egyetért Eötvössel. H­ent­aller Lajos teljesen elfogadja Eötvös propozíc­ióit, de szerinte tovább le­hetne még menni. Rendkívüli viszonyokkal állunk szemben, tehát joga van a pártnak rendkívüli eszközökhöz folyamodni annak or­voslására. Az ő indítványa oda terjed, kérjen a párt zárt ülést. A zárt ülésen a párt min­den egyes tagja felszólalhat, s ott az ügyet kimerítő vita tárgyává lehet tenni. Kun Miklós csatlakozik Eötvös véle­ményéhez. Eötvös Károly helyesnek tartja Hen­­tallernek a zárt ülésre vonatkozó indítvá­nyát. A zárt ülésen meg lehet majd magya­rázni a kormánynak, hogy ha szándékától el nem áll, akkor a párt a végletekig el­megy ezzel a kormánynyal szemben, mely csak a közel­múltban is oly dolgokat művelt, mint a minő volt a többek közt a Klapka honvédtábornok holttestének elsikkasztása. Határozatba ment azután, hogy napi­rend előtt Eötvös Károly fog felszólalni; ugyancsak ő teszi meg az ülés végén az in­­terpellácziót. Helfy Ignácz indítányára a párt köszönetet mondott azon hat képviselőtárs­nak, kik a nemzetet a készülő merényletre figyelmeztették. A párt Irányi Dániellel táv­iratilag tudatta, hogy éberen és résen áll. A honvédegyletek köréből újabban kö­vetkező távirati tudósítások érkeztek : * Debreczen okt. 17. A debreczeni honvédegylet elnöksége gyűlésre fogja összehívni az egyesületet, tilta­kozandó, hogy a 48-as honvédek nevében a Hentzi-szoborra a honvédszobor leleplezésével kapcsolatosan koszorú tétessék. Ugyanekkor indítvány fog tétetni, hogy ha a Hentzi-szo­­bor megkoszorúzása tiltakozásuk daczára meg­történnék, kilépjenek az országos honvéd­­egyesületből. Nyíregyháza okt 17. Megbotránkozva tiltakozom Iván­ka Imre és Tisza L­ászló egyoldalú, ille­téktelen és jogtalan eljárása ellen, mely az országos 48-as honvédség egyetemének er­kölcsi jogérzetét sérti. Krúdy Gyula, a sza­­bolcsmegyei honvédegyesület elnöke. A hangulat. A­mi előrelátható volt, a merénylet hí­rére megmozdult az egész ország közvélemé­nye. Ma már nemcsak a törvényhozótestület foglalkozik a botrányos üggyel, de ország­szerte a legszélesebb körökben állást foglal azzal szemben a független sajtó és függetle­nül gondolkozó, nemzeti érzelmektől áthatott polgárság. Igaz, hogy a közvélemény egy része, mely a kormánypárti sajtó felsőbb utasításra írt czikkeinek hatása alatt vett tudomást a merényletről, első pillanatra tévedésbe esett. Mert a kormánypárti sajtó, valamint az első napon, úgy tagnap is jól kiszámított ra­finériával folyvást a magyar nemzet lovagimé érzelmeiről beszél, s a 48—49-iki szabadság­­hősök szobrának a közös hadsereg által való megkoszorúzását tolja előtérbe, míg a Pro­gramm szégyenletes pontját, a Hentzi-szo­­bornak a régi honvédek által való megko­szorúzását csak a lovagias érzelmek kifolyá­­sakép magyarázgatja. Tartózkodik attól, hogy egyenesen szem­­beállítsa ae programai két pontját s össze­hasonlítsa a tervezett két aktust, mert ebből kitűnik a kettő közt való roppant különbség. De a mily mértékben terjed a merény­letről való egyedül helyes felfogás a közvé­lemény körében, annál szélesebb arányokban nyilvánul a megbotránykozás nyomán az erős felzúdulás. A parlamenti ellenzéki pártok állásfog­lalása után bizonyára teljessé válik egész or­szágszerte a merénylet ellen való tiltakozó mozgalom. A vidéki honvédegyesületek is meg­mozdultak. Sokan vannak ezek közt, melyek határozottan tiltakoznak a terv ellen. Ilyenek a többi közt a debreczeni meg a szabolcs­­i megyei honvédegyetek. Maguk a 48—49-iki­­ honvédek pedig jobbára visszaborzadnak a Hentzi-szobor nevekben való megkoszorúzá­sának még a gondolatától is. Ivánka Imre vallomásai. Ivánka Imre, a honvédszoborbizott­­ság elnöke, több hírlapíró előtt nyilatkozott hírhedt leleplezési program­járól. Ivánka nyilatkozataiból mindenekelőtt konstatáljuk, hogy megerősíti mindazokat a tényeket, me­lyeket a programm előzményeire nézve la­punk tegnapi számában közöltünk: a prog­ramm eszméje az ő fejében fogamzott meg; az ő íatimusai közölték a tervet gr. Szapá­r­y Gyula miniszterelnökkel , hogy a prog­ramm keresztülviteléhez előzetesen kifejték a király beleegyezését. Ivánka Imrének a hírlapírók közt tett nyilatkozatkozatai különben lényegük­ben a következőkben foglalhatók össze : A leleplezési programmot ő maga ter­vezte s el is vállalja azért a felelősséget. A leleplezési ünnepet eleintén május 21-ikére, a budai vár bevételének napjára akarták ten­ni, de a szoborbizottság tagjai közül többen úgy nyilatkoztak, hogy kár volna a dolgot elhalasztani, a­mikor úgy is olyan kevesen vannak a honvédek és napról-napra fogy a számuk, ki tudja hányan érik meg május 21-ét. Az ünnepnek igazi jelentőségét az ad­ja meg, ha minél többen vesznek azon részt a honvédek közül s azért az ünnep megtar­tásával nem szabad késedelmeskedni. Ezért tűzte ki az ünnepet november 2-ikára. Az ünnepre szóló meghívókat okt. hó 2-ikán küldték szét. Ekkor hívták meg a közös hadsereget és a honvédséget is. Lob­­kovitz herczeg hadtestparancsnokhoz Ivánka maga intézett levelet, a­melyben hivatkozva arra a a nagyrabecsülésre, mellyel a hadse­reg iránt az öreg honvédek viseltetnek és viszont arra a lovagiasságra, a melyet a had­sereg honvédeink iránt tanúsít, meghívta őt a leleplezési ünnepre, azzal a megjegyzéssel, hogy mindazt a megtiszteltetést, melyben a hadsereg honvédeink emlékét részesíteni fogja hasonló lovagiassággal viszonozta fogják. Er­re jött a hadtestparancsnok ama nem hiva­talos válasza, a­melyben kijelenti, hogy a hadsereg egész készséggel részt fog venni az ünnepen, mert elismeri annak jogosultsá­gát. Később pedig abban történt megállapo­dás, hogy Lobkovitz herczeg koszorút fog helyezni a szobor talapzatára, a következő szavak kíséretében: „Az elesett vitézek tisz­teletére !“ Viszonzásképen pedig Ivánka meg­ígérte, hogy ő a Hentsi-szoborra helyez ko­szorút, ezekkel a szavakkal „Nyugodjanak békével.* Arra nézve is történt intézkedés, hogy azok a honvédek, a­kik esetleg a Hentzi-szobor megkoszorúztatásán részt venni nem akarnak, a­­Szarvas­ téren várják be az ünnep végét. Arra a kérdésre, vajon el volt-e ké­szülve arra a fogadtatásra, melyben pro­gram­ját országszerte fogadták, Ivánka azt vallotta, hogy tudta, mikor a programm nem fog mindenkinek tetszeni, de hogy olyan tá­madásokra adjon okot, a­milyenekben része­sült, arra gondolni sem mert. Beismeri továbbá Ivánka, hogy külön meghatalmazása a programm megállapítására nem volt, de szerinte fölösleges is volt meg­hatalmazást kérnie, mert mint a szoborbi­zottság elnöke jogosítva volt a leleplezési ünnep módozatait megállapítani. (?) A tervet, nem tartotta szükségesnek az egyes pártok vezérfiaival előzőleg közölni, mert egy nemzeti ünnepből ( ! ! ) nem akart pártkérdést csinálni. Ezek után Ivánka, az ő leleplezési pro­gramjához egészen méltó cziuiensussal, a kö­vetkezőkben adta elő a felháborodott közvé­­leménynyel szemben elfoglalt jelenlegi állás­pontját. — A mellett maradok — adta elő Ivánka, a mint a programmot megállapítottam, attól nem tarjok. És semmit sem szándéko­zom továbbra tenni. Megtettem kötelessége­met s ezzel vége. Meghívtam a leleplezési ünnepre a képviselőházat, a főrendiházat, tő­lük függ, hogy eljönnek-e vagy sem és mi­­képen határoznak a leleplezés tekintetében. Én egyáltalán lehetetlennek (!) tartom, hogy a programaiban változás történhessék. A had­sereg kimentheti ugyan, hogy tekintettel a történtekre, nem vesz részt az ünnepen, de ezt­ aligha fogja tenni, miután a királynak természetszerűleg tudomása van a dologról, de történjék bár változás a leleplezési pro­gramaiban, az elhalasztásról nem lehet szó. A 1. Ház, Budapest, okt. 17. A 1­. Ház karzatai fogvárig teltek ki­váncsi publikummal, a­kik azt hitték, hogy ma tárgyalják a budai szoborbizottság meg­hívóját, melylyel a november 2-iki szobor­­leleplezési ünnepélyre a képviselőházat meg­hívja. Mikor az elnök bemutatta e meghívót.

Next