Ellenzék, 1892. július-december (13. évfolyam, 147-298. szám)
1892-11-08 / 254. szám
Tizenharmadik évfolyam: SZERKESZTŐI IRODA BeimsgytuntCEa 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők AZELLENZÉK* ELŐFIZETÉSI DIJA: Egyet szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza, ígérerre Félém • 16 frt. 8 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 60 kr. 254. szám. Kolozsvár, kedd, november 8 1891r. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárit, Belközép-utcza 13. szám. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Izedam sora: I frt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri szikkik: garmandi sora után 20 kr. fizetendő. Tanácskozás a kamarákban. Szilágyi Dezső hosszas ígérgetések után nemrégiben megkészíttette az uj ügyvédi rendtartás tervezetét, s azt véleményadás végett az ország összes ügyvédi kamaráinak, s ezek között a kolozsvárinak is megküldötte. Amint értesülünk, a kolozsvári kamara egy kbizottságnak adta ki a tervezetett, mely már megkezdte a tanulmányozását annak a reformjavaslatnak, mely helyébe lesz teendő az ügyvédi kamarákról szóló törvénynek. Ifjú korában ez a törvény is életerősnek látszó, sok reménnyel fogadott alkotása volt a törvényhozásnak és nagy várakozásokat fűztek hozzá megalkotói. De tizennyolc év alatt elaggott Születése után nagy hatással volt az ügyvédi kar fejlődésére, az utóbbi években már inkább akadálya lett annak. A lefolyt tizennyolc év óta többször tettek kísérletet az ügyvédi rendtartás módosítására, de nem sikerült. Legelőször 1879-ben merült föl a módosítás terve és azóta minden alkalommal újra meg újra emlegetik. Nem kevesebb, mint tizenkét esztendő óta folyik eszmecsere efölött a törvénymódosítás fölött, már csak megérhetett annyira, hogy tökéletes legyen. Míg az eszmecsere tartott a jogászok között, szomorú tapasztalatok bukkantak föl az ügyvédi karban. Az előkelő magyar társadalom ezen életerős osztálya sorvadni kezdett, az ügyvédi foglalkozás törpült, közönséges kenyérkeresetté fajult, ledobta magáról azt a nimbust, melyet az önállóság, a függetlenség kölcsönzött neki, az üzletszerűség mindennapi szokásaiba kezdett tévelyegni. A fővárosban, hol a szerencsevadászok természetszerűen meg szoktak gyülemleni, igazán szánalomra méltó képet nyújtott egy sereg ügyvéd szomorú helyzete és a kisebb helységekbe szorult falusi prókátorok állapota is méltó keretéül szolgált ennek a képnek. A reklámhajsza meg a közvetítő ügynök betolakodott az igazság szentélyébe, a jogkereső közönség már alig tudott különbséget tenni zugirász és prókátor között. A nagyobb vidéki városok ügyvédi kara és a főváros jelesei szolgáltak az ügyvédség magas színvonalának bástyájául és még most is ők tartják kezükben azt a mentő kötelet, melybe a kar sorsa megkapaszkodni kénytelen. Ilyen helyzetben került az ügyvédi kamarák elé az a legújabb törvénytervezet, mely remélhetőleg gyökeres megoldása lesz az ügyvédi kérdésnek. Az ügyvédi kar autonómiáját, függetlenségét becsületét, tisztességét akarja oltalmába vonni ez a törvény, mely az illetékes helyről fölhangzott panaszokat nem hagyta figyelmen kívül. Nem alkalmazza ugyan az utóbbi időkben sokszor hangoztatott zárt számot, ha minden egyéb jogos ügyvédi kívánságot felölel. Az ügyvédi és bírói joggyakorlat egységessé tétele, az ügyvédi díjak megállapítására vonatkozott panaszok orvoslása, a zugírászat lehető meggátolása, ügyvédi segélyalap létesítése, a fegyelmi eljárás reformja, az ügyvédjelölti intézmény megszüntetése és még számos hézagpótló, üdvös intézkedés talált helyett a tervezetben, melynek hogy mielőbb törvénynyé váljék, aligha lesz komoly akadálya. A külső hatás, mely az ügyvédi kar bajait okozta, ezzel a rendtartással el lesz hárítva, a panaszok, melyek oly tömegesen fölmerültek, mindenesetre ritkábban, vagy egyáltalán nem fognak többé kísérteni. Az ügyvédi kar belső tisztogatásának is eljött az ideje. A visszás állapot eddig kimentett némileg olyan dolgokat is, melyeket önérzetes emberek között megtűrni nem szabad, megtűrni nem szokás. Ha a helyzet a kar előnyére változott, meg kell hogy változzék minden olyan kényszerfölfogás, mely eddig is csak türelmi tárczával volt képes magának helyet szerezni az ügyvédek körében. Minden önérzetes ügyvédnek szent kötelessége most már irtani azt a gyomot, mely az igazságszolgáltatás mezején fölburjánzott. Meg kell szüntetni azokat a már mindennapossá váló panaszokat, melyek a jogkereső közönség köréből hangzanak ki az ügyvédi kar ellen, csak akkor lesz tökéletes eredménye az ügyvédi rendtartás reformjának, ha a kar megszerzi újra a jogkereső közönség teljes bizalmát melyet jogosan bírt addig, míg tág lelkiismeretű és szűk ke-uyetű emberek a többiek rovására is alá nem ásták a díszes és nemes hivatásnak tekintélyét, s meg nem ingatták az ügyvédi kar erkölcsi hitelének alapjait. Kormányválság, Budapest, nov. 7. Most már mindenki tisztában van azzal, hogy a kormány napjai megvannak számlálva. Szapáryt ma estére várják haza és az a hir van elterjedve, hogy már megbizatott, miszerint a kabinetet újjá alakítsa. A helyzetnek ma a következő képe van: „Szapáry Gyula gróf miniszterelnök vasárnap délelőtt érkezett Bécsbe, hol azonnal értekezett Fejérváry báró honvédelmi miniszterrel és hosszasabban beszélgetett Kálnoky külügyminiszterrel. Tiz órakor a királyhoz ment, kinek kimerítő jelentést tett Magyar-ország politikai helyzetéről, kérve a koronát, hogy a kabinetnek egyhangúlag hozott javaslatait az egyház-politikai kérdésekben hagyja jóvá, hogy aztán az országgyűlésen kötelező ígéretet lehessen tenni a kötelező polgári házasság behozatalára nézve. Amenynyiben ez a jóváhagyás meg nem adatnék, az összes kabinet benyújtja lemondását. Az ügyben tegnap még nem történt döntés és Szapáry gróf egyelőre Bécsben marad. Magáról az audiencziáról írják, hogy a király a minisztérium felterjesztését a kötelező polgári házasságra vonatkozólag nem hagyta jóvá, kifejtvén ez iránt aggodalmait. A »Magyar Újság” szerint, mely lap legközelebb áll Szapáryhoz. ,Ő Felsége utalt volna arra, hogy a magyar nép nagy zöme egyáltalában nem óhajtja a kötelező polgári házasságot. Utalt volna arra, hogy a kötelező polgári házasság, tudtával, nem volt a szabadelvű párt programjában, sem Tisza alatt, sem most, s hogy a képviselőválasztások alatt e kérdés egyáltalában nem vizetett a választási harczba, s így a közvéleménynek — melynek nem vol alkalma nyilatkozni — kívánságáról beszélni nem lehet. S utalt különösen arra, hogy a főrendiház többsége korántsem biztos a kötelező polgári házasságról esetleg szóló törvényjavaslat mellett. Utalt volna arra, hogy a keresztény-zsidó házasságról szóló törvényjavaslatot sem tudta az előző kormány keresztül vinni.* Gróf Szapáry, miután megtette volt előterjesztését a minisztertanács nevében és határozata szerint, felajánlván az egész kabinet lemondását, kiterjeszkedett a politikai helyzetre általában Magyarországon s a bécsiMontagszeruen arról értesít, hogy a koronát informálta, hogy ,még azon esetre, ha a korona beleegyezését adná a minisztérium javaslataihoz, mégsem valószínű, hogy az ügyeket továbbra is a jelenlegi minisztérium vezetné. Gróf Szapáry ugyanis legális módon kijelentette, hogy nem érzi magát a jelenlegi helyzet urának és kész arra, hogy az olyan kabinetet támogassa, mely a liberális pártból alakulna. A kabinet azonban még nem adta be formálisan lemondását és gróf Szapáry nem is ajánlott még utódot. Nem lehetetlen, hogy a király már holnap határoz és Szapáry gróf, mint az ügyek vezetésével ideiglenesen megbízott miniszterelnök tér vissza. Irányadó politikai körökben nem hiszik, hogy a végleges döntés egyhamar bekövetkeznék, és hogy a szerdai értekezletre már behatóbb közlések volnának várhatók. A király bizonyára kikéri majd több kiváló személyiség, így Tisza Kálmán, Szlávy József, Bénffy és Wekerle pénzügyminiszter nézeteit. Hogy Apponyi gróf nem lesz e személyiségek közt, az bizonyosnak látszik. Világos ebből, hogy a jelenlegi minisztérium semmi szín alatt meg nem marad, mert azt változatlanul fentartani senki, maga Szapáry sem akarja. E szerint bár a válságát húzhatják, halaszthatják, az udvarnál és a szabadelvű körben technikai okokból mégis csak az a kérdés : miféle uj kabinet alakittassék ? Szapáry bizassék e meg az uj ministerium alakításával, avagy más? A »Pesti Hírlap* jelenti, hogy a »kabinet ügyeinek ideiglenes vezetésével Wekerle Sándor pénzügyminiszter fog megbizatni, de maga sem ad hírnek feltétlen hitelt. Ugyanazon lap szerint komoly jelölt Khuen Héderváry gróf horvát bán. A „Pesti Hírlap úgy értesül, hogy Tisza Kálmán és Széll Kálmán ha minisztérium alakításával kínáltatnának meg, e megbízatást el nem fogadnák. A szabadelvű pártban a miniszterelnök távolléte alatt nagymérvű korteskedés folyik, különösen a Tisza csoport részéről. A kör látogatott s heves viták folynak Szapáry mellett és ellen. Ugyanis vasárnap megjelent a „Pester Lloyd“ czikke, mely állást foglalt a jelen miniszterelnök mellett és Tisza Kálmán ellen. — A kötelező polgári házasságot szükségtelennek jelentő ki s úgy állította oda, mint puszta taktikai fogást a kabinetválság felidézésére azok részéről, kik Szapáryt ki akarják mozdítani. Szapáry érdekében a „Pester Lloyd” elmondotta, hogy a miniszterelnök beadta a kabinet lemondását, azzal fog visszatérni Bécsből, hogy a miniszteri programm minden egyéb része, a polgári anyakönyvek is megnyerték a király jóváhagyását, csak a polgári házasság nem. A szabadelvű párt érje be a lehető reformokkal, melyeknél többet semmi más kormány sem vihetne keresztül. Ez előzmények után a kormánypárti újság áttér a pártviszonyokra, s számít a párt többségére, kiadván az utat egynémelyeknek, ha ezek Szapáry szerdai előterjesztésével be nem érnék. A válság — úgymond — felülről elintéztetvén, safel t fogetetni, vagyis a korona elhatározására Szapáry a szabadelvű pártot sarokba szorítja Határozzon a párt, akar-e a korona elhatározásával szemben állást foglalni, vagy követni fogja Szapáryt és az új minisztériumot, mely a polgári házasság mellőzésével lép a kormány helyére. Ez altarnetiva tetejébe a „Pester Lloyd”, személy szerint megnevezve, neki támad Tisza Kálmánnak, őt okozván a válság felidézővel, felekezeti szempontból s megkinálva őt azzal, hogy ha a bécsi engedményekkel, melyeket Szapáry le fog hozni, nincs megelégedve, a szabadelvű pártban szakadást idézne elő, vegye át a kormányt ő, Tisza Kálmán. Nagyon jól tudja a »Pester Lloyd“, hogy ez a mai helyzetben felfelé lehetetlen, mert hisz máskülönben a korona elfogadná a kötelező polgári házasságot s a válság nem léteznék. De még a komáromi beszéd is lehetetlenné teszi Tisza Kálmánt s még inkább az, hogy az udvarnál őt okozzák Magyarország siralmas álapotáért. A „Pester Lloyd” ” czikke nagy felháborodást okozott a szabadelvű párt régi tagjainál, kik Tiszának hívei. Úgy értelmezték a dolgot, hogy e czikk Szapárynak üzenete Tiszához és kísérlet arra nézve, hogy Szapáry hívei és barátjai a pártban és a kaszinóban összeszedjék magukat a szerdai értekezletre, Tiszáékkal szembeszállani. Az ifjú szabadelvűek a körben zajosan nyilatkoztak Szapáry ellen, a mellettt dolgoztak, hogy a szabadelvű párt a maga összeségében foglaljon állást a kötelező polgári házasság mellett s tehát visszatérő Szapáry ellen, hogy többséget ne találjon s uj miniszteriumot ne nyithasson. Nyíltan proklamálták Wekerlét elnökjelöltjüknek. Az öregek azonban csitították a hevesebb ifjakat, vagy egészen is tartózkodtak a vitatkozástól, amiből következik, hogy nincs kizárva a kompromisszum lehetősége Tiszáák és Szapáry között. Vannak, kik ez irányban mérsékleteg hatni iparkodnak, előtérbe állítva a szabadelvű párt érdekét, amely egyedül hivatott, jogosult és kormányképes párt a parlamentben. Nem idézni elő pártválságot; ez a jelszó, melyhez mindazok szívesen csatlakoznak kik mindenesetre kormánypártik kívánnak maradni. Nagy feltűnést keltett Andrássy Tivadar és Gyula grófok megjelenése a körben, kiket szintén a válság hozott fel a faluról és hogy ezek a Tiszaisták álláspontja mellett nyilatkoztak. Azok pedig, kik Szapáry maradását óhajtják és remélik, az uj Szapáryminisztérium listáját kolportálták, melyben Bokros Elek lenne igazságügyminiszter, e az esetre ha Wekerle nem volna hajlandó Sza-HOJEgy AZ „ELLENZÉK“ TÁRCSÁJA. 1392. november 8 Uj Magdaléna. Ne vigy minket a kisértetbe. — Regény két kötetben. — Wilkie Coliin 8161. Fordította: A m i ca. MÁSODIK JELENET. XXIII. Lady Janet. »"Folytatás. (69) — Reményem, hogy a kegyed boudokja még mindig rendelkezésemre áll ? Lady Janet hallgatva engedte át a bondokját. — És a kegyed cselédjei rendelkezésemre állanak, ha alkalmam lesz dolgot adni nekik? kérdé Gráce. Lady Janet hirtelen kinyitotta a szemeit. —Az egész házi személyzetem rendelkezésére áll kiélt, dühösen. Távozzék — hagyjon magamra ! Gráce nem volt megsértve. sőt jól és kielégítve érezte magát — bizonyos diadalérzet volt abban, hogy a lady Janet haragját nyílt kitörésre sikerült ingerelni. És még egy másik kikötéssel állott elő. — Abban az esetben, ha elhatározom magamat a pénzt elfogadni — mondá — saj«önben érzetem iránti tekintetből nem engedhetem meg, hogy a nyugtát másképpen adják át — mint borítékba téve. Ha szükség lesz reá, legyen szíves azt borítékba tenni. Magamat ajánlom. Az ajtó felé ment, s a falakon levő remekművekre kicsinylőleg nézett, szemei oly gőgös önhitséggel pillantottak a szőnyegre, mint ha lábainak az érintésével megtisztelné azt. Az a merészség melyet a szobába lépett elég feltűnő volt, de semmivé törpült azon véghetetlen arányokra fokozódott szemtelenség mellett, melylyel abból távozott. Mihelyt az ajtó betevődött utánna, lady Janet felállott a székről. Mit sem gondolva a külső levegőben levő téli hideggel kinyitotta az ablakokat. — Ah! — kiáltá, az undor borzongásával, még a szoba levegője is megromlott általa ! Visszament a székéhez. Amint leült, hangulata ismét megváltozott — szive ismét Mercy vel foglalkozott. — Uh, szerelmem ! — mormogá, — mennyire sülyedtem, milyen borzasztóul megaláztam magamat, te érted. A visszapillantás keserűsége elviselhetetlen volt. Az asszonyi természet vele született ereje, a dacz és kétségbeesés kitörésében talált menedéket. — Bár mi lett légyen az, amit ő cselekedett — mondá magában — ez a nyomorult megérdemli azt, amit kapott ! Az én házamban egy élő teremtés sem fogja azt mondani, hogy ő megcsalt engem, ő nem csalt meg engem — ő szeret engem! Mit törődöm én azzal, hogy az igazi nevét mondta-e nekem vagy nem ? Ő az igazi szívét adta nekem. Mi joga volt Juliánnak az ő érzelmeire hatást gyakorolni, és titkaiba hatolni ? Szegény kisértésbe hozott és elgyötrött gyermekem! Én nem akarom az ő vallomását hallani. Egy szót sem fog abból egy élő teremtéshez sem mondani. Én vagyok az úrnő — és én rögtön betiltom azt ! Egy levél papirosat kapott ki a levéltartóból, habozott, aztán letette azt az asztalra. — Miért ne küldjék utána? — gondola. Miért írja neki ? Ismét habozott, és letett erről a gondolatról. — Nem! — Nem bízok magamban ! — Még nem merek vele találkozni. Ismét maga elibe tette a papírosat, s a második levelet írta Mercynek. — Ez alkalommal a levél gyöngéden a régi barátságos megszólítással kezdődött. „Édes gyermekem, — mióta utoljára írtam és kértelek, hogy a nekem ígért magyarázatot halaszd el, volt időm gondolkozni és magamat egy kissé összeszedni. — Most már értem és helyeslem azokat az indokokat, melyek tégedetlent az ebédlőben a dologba való beavatkozásra bírtak, és most arra kérlek, hogy a magyarázattal teljesen hagyj fel. Meg vagyok róla győződve, hogy olyan okokból, melyek után nem kívánok kutatni, fájdalmas volna neked azt a nőt akiről beszéltél előállítani, és amint már tudhatod, én nagyon meguntam ezt a dolgot, és nem kívánok róla hallani. „De különben is, most nincs szükség többé semmiféle magyarázatra. — Az az idegen kinek látogatása mindnyájunknak oly sok fájdalmat és aggodalmat okozott, nem fog többé bennünket háborítani. A velem való beszélgetés után, melyben teljesen sikerült őt megnyugtatni és kielégíteni, ő a saját szabad akaratából hagyja el Angliát. „Egy szót se többet édes gyermekem, sem hozzám, sem az öcsémhez, sem más emberi teremtésnek a világon, ne beszélj arról, ami ma az ebédlőben történt. „Midőn legközelebb találkozunk, értsd meg jól, hogy ezentúl a múlt közöttünk mostan és mindörökre el van temetve. És ez nem csak komoly kérésem hoz-rrtnr umrrmroTmfinrrrriv» *■* zád — hanem ha a szükség kívánja, határozott parancsa a te anyádnak és barátnédnak Roy Janetnek.* „U. i. Mielőtt a szobádat elhagyod, alkalmat fogok reá találni, hogy az öcsémmel ésHolmcroft Horácczal — külön-külön beszéljek. Felesleges kellemetlenségtől félned, midőn ismét találkozol velük. Nem kérek tőled választ a levelemre. Mondjad a szobaleánynak, aki átadja ezt neked, hogy igen, és én tudni fogom, hogy mi megértjük egymást.* Miután lepecsételte a borítékot, melybe e sorokat zárta, lady Janet mint rendesen »Roseberry Grace kisasszonynak* czimezte. Épen felállott, hogy csengessen, midőn a szobaleány a bondokból hozott üzenettel belépett. A szobaleány hangja és tekintete világosan mutatták, hogy Grace épen olyan pöffeszkedő szemtelenséggel bánt vele, mint az asszonyával. — Kérem My lady, az a személy odalent azt kívánja — Lady Janet összehúzta a szemöldökeit s az üzenetet már a bekezdésnél félbeszakította. — Tudom, hogy annak a személynek ott lent mi a kívánsága. Nemde egy levél után küldött . — Igen, My lady. — Van még több mondani valód? — My lady, az a személy az egyik legényt bérkocsi után küldte. Ha My lady hallotta volna, hogy milyen hangon beszélt vele! Lady Janet egy kézmozdulatával adta értésére, hogy nem kívánja hallani. — a nyugtát egy megczimezetlen borítékba zárta. — Add át ezt neki — mondá — és azután jöjj vissza. Roseberry Gracet teljesen kivetve a fejéből, lady Janet a Mercyhez írott levelét a kezében tartva, a saját helyzetére, és a tőle megkívántató további erőfeszítésekre gondolt. Ezt a gondolatmenetet követve hirtelen eszébe jutott, hogy a véletlen Mercyt és Horáct bármelyik pillanatban összehozhatja, és, hogy a Horác mostani kedély állapotában, bizonyosan azt a magyarázatot fogja sürgetni, melyet elnyomni mostan az ő életének legfőbb feladata volt. E szerencsétlenségtől való félelme teljesen erőt vett rajta midőn a szobaleány visszajött. — Hol van Holmcroft úr? — kérdd abban a pillanatban midőn a leány a szobába lépett. — Éppen most láttam a könyvtár ajtaját kinyitni midőn a lépcsőn feljöttem — volt a válasz. — Epedül volt? — ilye. My lady. — Menj le hozzá, és mond meg, hogy rögtön látni akarom. A szobaleány a második üzenettel távozott. Lady Janet nyugtalanul állott fel s betette a nyitott ablakot. Türelmetlensége, hogy biztos legyen Horácról oly teljesen uralkodott felette, hogy nem tudott helyt ülni, kiment a szobájából, s a folyosón várta be a visszatérő leányt. Midőn a Horác mentségét megkapta, rögtön visszaküldte a leányt a következő parancsoló üzenettel: — Mond meg Holmcroft úrnak, hogy engem kényszerít őt felkeresni, ha ő nem jön hozzám. És, állj meg! — tévé utánra, a még nem kézbesített levélre emlékezve. Küld ide a Roseberry kisasszony szobaleányát, szükségem van reá. Ismét egyedül maradva, lady Janet egy