Ellenzék, 1892. július-december (13. évfolyam, 147-298. szám)

1892-11-08 / 254. szám

Tizenharmadik évfolyam: SZERKESZTŐI IRODA Beimsgytu­ntCEa 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők AZ­­ELLENZÉK* ELŐFIZETÉSI DIJA: Egyet szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza, ígér­erre Félém • 16 frt. 8 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 60 kr. 254. szám. Kolozsvár, kedd, november 8 1891r. KIADÓ­HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép-utcza 13. szám. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ c­entiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Ized­am sora: I frt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri szikkik: garmandi sora után 20 kr. fizetendő. Tanácskozás a kamarákban. Szilágyi D­ezső hosszas ígérgetések után nemrégiben megkészíttette az uj ügyvédi rendtartás tervezetét, s azt véleményadás végett az ország összes ügyvédi kamaráinak, s ezek között a kolozsvárinak is megküldötte. A­mint értesülünk, a kolozsvári kamara egy k­bizottságnak adta ki a terveze­tett, mely már megkezdte a tanulmá­nyozását annak a reform­javaslatnak, mely helyébe lesz teendő az ügyvédi kamarákról szóló törvénynek. Ifjú korában ez a törvény is élet­erősnek látszó, sok reménnyel fogadott alkotása volt a törvényhozásnak és nagy várakozásokat fűztek hozzá meg­alkotói. De tizennyolc­ év alatt elag­gott Születése után nagy hatással volt az ügyvédi kar fejlődésére, az utób­bi években már inkább akadálya lett annak. A lefolyt tizennyolc­ év óta több­­ször tettek kísérletet az ügyvédi rend­tartás módosítására, de nem sikerült. Legelőször 1879-ben merült föl a mó­dosítás terve és azóta minden alka­lommal újra meg újra emlegetik. Nem kevesebb, mint tizenkét esztendő óta folyik eszmecsere efölött a törvény­módosítás fölött, már csak megérhe­tett annyira, hogy tökéletes legyen. Míg az eszmecsere tartott a jogá­szok között, szomorú tapasztalatok bukkantak föl az ügyvédi karban. Az előkelő magyar társadalom ezen élet­erős osztálya sorvadni kezdett, az ügyvédi foglalkozás tör­pült, közönsé­ges kenyérkeresetté fajult, ledobta ma­gáról azt a nimbust, melyet az önál­lóság, a függetlenség kölcsönzött ne­ki, az üzletszerűség mindennapi szoká­saiba kezdett tévelyegni. A fővárosban, hol a szerencsevadá­szok természetszerűen meg szoktak gyü­­lemleni, igazán szánalomra méltó ké­pet nyújtott egy sereg ügyvéd szomo­rú helyzete és a kisebb helységekbe szorult falusi prókátorok állapota is méltó keretéül szolgált ennek a képnek. A reklámhajsza meg a közvetítő ügynök betolakodott az igazság szen­télyébe, a jogkereső közönség már alig tudott különbséget tenni zugirász és prókátor között. A nagyobb vidéki városok ügy­védi kara és a főváros jelesei szolgál­tak az ügyvédség magas színvonalá­nak bástyájául és még most is ők tartják kezükben azt a mentő kötelet, melybe a kar sorsa megkapaszkodni kénytelen. Ilyen helyzetben került az ügy­védi kamarák elé az a legújabb tör­vény­tervezet, mely remélhetőleg gyö­keres megoldása lesz az ügyvédi kér­désnek. Az ügyvédi kar autonómiáját, füg­getlenségét becsületét, tisztességét akar­ja oltalmába vonni ez a törvény, mely az illetékes helyről fölhangzott pana­szokat nem hagyta figyelmen kívül. Nem alkalmazza ugyan az utóbbi időkben sokszor hangoztatott zárt szá­mot, ha minden egyéb jogos ügyvédi kívánságot felölel. Az ügyvédi és bírói joggyakorlat egységessé tétele, az ügyvédi díjak megállapítására vonatkozott panaszok orvoslása, a zugírászat lehető meggá­tolása, ügyvédi segélyalap létesítése, a fegyelmi eljárás reformja, az ügyvéd­jelölti intézmény megszüntetése és még számos hézagpótló, üdvös intézkedés talált helyett a tervezetben, melynek hogy mielőbb törvénynyé váljék, alig­ha lesz komoly akadálya. A külső hatás, mely az ügyvédi kar bajait okozta, ezzel a rendtartás­sal el lesz hárítva, a panaszok, melyek oly tömegesen fölmerültek, mindeneset­re ritkábban, vagy egyáltalán nem fog­nak többé kísérteni. Az ügyvédi kar belső tisztogatá­sának is eljött az ideje. A visszás ál­lapot eddig kimentett némileg olyan dolgokat is, melyeket önérzetes embe­rek között megtűrni nem szabad, meg­tűrni nem szokás. Ha a helyzet a kar előnyére vál­tozott, meg kell hogy változzék min­den olyan kényszer­fölfogás, mely ed­dig is csak türelmi tárczával volt ké­pes magának helyet szerezni az ügy­védek körében. Minden önérzetes ügyvédnek szent kötelessége most már irtani azt a gyo­mot, mely az igazságszolgáltatás me­zején fölburjánzott. Meg kell szüntetni azokat a már mindennapossá váló panaszokat, melyek a jogkereső közönség köréből hangza­nak ki az ügyvédi kar ellen, csak ak­kor lesz tökéletes eredménye az ügy­védi rendtartás reformjának, ha a kar megszerzi újra a jogkereső közönség teljes bizalmát melyet jogosan bírt ad­dig, míg tág lelkiismeretű és szűk ke-uyetű emberek a többiek rovására is alá nem ásták a díszes és nemes hiva­tásnak tekintélyét, s meg nem ingat­ták az ügyvédi kar erkölcsi hitelének alapjait. Kormányválság, Budapest, nov. 7. Most már mindenki tisztában van az­zal, hogy a kormány napjai megvannak szám­lálva. Szapáryt ma estére várják haza és az a hir van elterjedve, hogy már megbizatott, miszerint a kabinetet újjá alakítsa. A helyzetnek ma a következő képe van:­­ „Szapáry Gyula gróf miniszterelnök va­sárnap délelőtt érkezett Bécsbe, hol azonnal értekezett Fejérváry báró honvédelmi minisz­terrel és hosszasabban beszélgetett Kálnoky külügyminiszterrel. Tiz órakor a királyhoz ment, kinek kimerítő jelentést tett Magyar-­­­ország politikai helyzetéről, kérve a koronát, hogy a kabinetnek egyhangúlag hozott ja­vaslatait az egyház-politikai kérdésekben hagy­ja jóvá, hogy aztán az országgyűlésen köte­lező ígéretet lehessen tenni a kötelező pol­gári házasság behozatalára nézve. A­meny­nyiben ez a jóváhagyás meg nem adatnék, az összes kabinet benyújtja lemondását. Az ügyben tegnap még nem történt döntés és Szapáry gróf egyelőre Bécsben marad.­ Magáról az audiencziáról írják, hogy a király a minisztérium felterjesztését a köte­lező polgári házasságra vonatkozólag nem hagyta jóvá, kifejtvén ez iránt aggodal­mait. A »Magyar Újság” szerint, mely lap legközelebb áll Szapáryhoz. ,Ő Felsége utalt volna arra, hogy a magyar nép nagy zöme egyáltalában nem óhajtja a kötelező polgári házasságot. Utalt volna arra, hogy a kötelező polgári házasság, tudtával, nem volt a sza­badelvű párt program­jában, sem Tisza alatt, sem most, s hogy a képviselőválasztá­sok alatt e kérdés egyáltalában nem vizetett a választási harczba, s így a közvéleménynek — melynek nem vol alkalma nyilatkozni — kívánságáról beszélni­ nem lehet. S utalt különösen arra, hogy a főrendiház többsége korántsem biztos a kötelező polgári házas­ságról esetleg szóló törvényjavaslat mellett. Utalt volna arra, hogy a keresztény-zsidó házasságról szóló törvényjavaslatot sem tudta az előző kormány keresztül vinni.* Gróf Szapáry, miután megtette volt előterjesztését a minisztertanács nevében és határozata szerint, felajánlván az egész ka­binet lemondását, kiterjeszkedett a politikai helyzetre általában Magyarországon s a bécsi­­Montagszeruen arról értesít, hogy a koro­nát informálta, hogy ,még azon esetre, ha a korona bele­egyezését adná a minisztérium javaslataihoz, még­sem valószínű, hogy az ü­gy­eket tovább­ra is a jelenlegi minisztérium vezetné. Gróf Szapáry ugyanis legális módon kijelentette, hogy nem érzi magát a jelenlegi helyzet urá­nak és kész arra, hogy az olyan kabinetet támogassa, mely a liberális pártból alakulna. A kabinet azonban még nem adta be for­málisan lemondását és gróf Szapáry nem is ajánlott még utódot. Nem lehetetlen, hogy a király már hol­nap határoz és Szapáry gróf, mint az ügyek vezetésével ideiglenesen megbízott miniszter­­elnök tér vissza. Irányadó politikai körökben nem hiszik, hogy a végleges döntés egyhamar bekövet­keznék, és hogy a szerdai értekezletre már behatóbb közlések volnának várhatók. A király bizonyára kikéri majd több kiváló személyiség, így Tisza Kálmán, Szlávy József,­­ Bénffy és Wekerle pénzügyminisz­ter nézeteit. Hogy Apponyi gróf nem lesz e személyiségek közt, az bizonyosnak látszik. Világos ebből, hogy a jelenlegi minisz­térium semmi szín alatt meg nem marad, mert azt változatlanul fentartani senki, ma­ga Szapáry sem akarja. E szerint bár a válságát húzhatják, halaszthatják, az udvar­nál és a szabadelvű körben technikai okokból mégis csak az a kérdés : miféle uj kabinet alakittassék ? Szapáry bizassék e meg az uj ministerium alakításával, avagy más? A »Pesti Hírlap* jelenti, hogy a »kabinet ügyeinek ideiglenes vezetésével Wekerle Sán­dor pénzügyminiszter fog megbizatni,­ de maga sem ad hírnek feltétlen hitelt. Ugyan­azon lap szerint komoly jelölt Khuen Héder­­váry gróf horvát bán. A „Pesti Hírlap­ úgy értesül, hogy Tisza Kálmán és Széll Kálmán ha minisztérium alakításával kínáltatnának meg, e megbízatást el nem fogadnák. A szabadelvű pártban a miniszterelnök távolléte alatt nagymérvű korteskedés folyik, különösen a Tisza csoport részéről. A kör látogatott s heves viták folynak Szapáry mel­lett és ellen. Ugyanis vasárnap megjelent a „Pester Lloyd“ czikke, mely állást foglalt a jelen miniszterelnök mellett és Tisza Kál­mán ellen. — A kötelező polgári há­zasságot szükségtelennek jelentő ki s úgy állította oda, mint puszta taktikai fo­gást a kabinetválság felidézésére azok részé­ről, kik Szapáryt ki akarják mozdítani. Sza­páry érdekében a „Pester Lloyd” elmondotta, hogy a miniszterelnök beadta a kabinet le­mondását, azzal fog vissza­térni Bécsből, hogy a miniszteri programm minden egyéb része, a polgári anyakönyvek is megnyerték a­ király jóváhagyását, csak a polgári házas­ság nem.­­ A szabadelvű párt érje be a le­hető reformokkal, melyeknél többet semmi más kormány sem vihetne keresztül. Ez előz­mények után a kormánypárti újság áttér a pártviszonyokra, s számít a párt többségére, kiadván az utat egynémelyeknek, ha ezek Szapáry szerdai előterjesztésével be nem ér­nék. A válság — úgymond — felülről elin­­téztetvén, safel­ t fog­­etetni, vagyis a korona elhatározására S­zapáry a szabadelvű pártot sarokba szorítja Határozzon a párt, akar-e a korona el­határozásával szemben állást foglalni, vagy követni fogja Szapáryt és az új minisztériu­mot, mely a polgári házasság mellőzésével lép a kormány helyére. Ez altarnetiva tete­jébe a „Pester Lloyd”, személy szerint meg­nevezve, neki támad Tisza Kálmánnak, őt okozván a válság felidézővel, felekezeti szem­pontból s megkinálva őt azzal, hogy ha a bécsi engedményekkel, melyeket Szapáry le fog hozni, nincs megelégedve, a szabadelvű pártban szakadást idézne elő, vegye át a kormányt ő, Tisza Kálmán. Nagyon jól tud­ja a »Pester Lloyd“, hogy ez a mai helyzet­ben felfelé lehetetlen, mert hisz máskülön­ben a korona elfogadná a kötelező polgári házasságot s a válság nem léteznék. De még a komáromi beszéd is lehetetlenné te­szi Tisza Kálmánt s még inkább az, hogy az udvarnál őt okozzák Magyarország siral­mas álapotáért. A „Pester Lloyd” ” czikke nagy felhá­borodást okozott a szabadelvű párt régi tag­jainál, kik Tiszának hívei. Úgy értelmezték a dolgot, hogy e czikk Szapárynak üzenete Tiszához és kísérlet arra nézve, hogy Sza­páry hívei és barátjai a pártban és a kaszi­nóban összeszedjék magukat a szerdai érte­kezletre, Tiszáékkal szembeszállani. Az ifjú szabadelvűek a körben zajosan nyilatkoztak Szapáry ellen, a mellettt dolgoztak, hogy a szabadelvű párt a maga összeségében foglal­jon állást a kötelező polgári házasság mellett s tehát visszatérő Szapáry ellen, hogy több­séget ne találjon s uj miniszteriumot ne nyithasson. Nyíltan proklamálták Wekerlét elnökjelöltjüknek. Az öregek azonban csitítot­ták a hevesebb ifjakat, vagy egészen is tar­tózkodtak a vitatkozástól, a­miből követke­zik, hogy nincs kizárva a kompromisszum le­hetősége Tiszáák és Szapáry között. Vannak, kik ez irányban mérsékleteg hatni iparkodnak, előtérbe állítva a szabad­elvű párt érdekét, amely egyedül hivatott, jogosult és kormányképes párt a parlament­ben. Nem idézni elő pártválságot; ez a jel­szó, melyhez mindazok szívesen csatlakoznak kik mindenesetre kormánypártik kívánnak maradni. Nagy feltűnést keltett Andrássy Tivadar és Gyula grófok megjelenése a körben, ki­ket szintén a válság hozott fel a faluról és hogy ezek a Tiszaisták álláspontja mellett nyilatkoztak. Azok pedig, kik Szapáry ma­radását óhajtják és remélik, az uj Szapáry­­minisztérium listáját kolportálták, melyben Bokros Elek lenne igazságügyminiszter, e az esetre ha Wekerle nem volna hajlandó Sza-HOJEgy AZ „ELLENZÉK“ TÁRCSÁJA. 1392. november 8 Uj Magdaléna. Ne vigy minket a kisértetbe. — Regény két kötetben. — Wilkie Coliin 8161. Fordította: A m i c­a. MÁSODIK JELENET. XXIII. Lady Janet. »"Folytatás.­ (69) — Remény­em, hogy a kegyed boudo­­k­ja még mindig rendelkezésemre áll ? Lady Janet hallgatva engedte át a bon­­dok­ját. — És a kegyed cselédjei rendelkezé­semre állanak, ha alkalmam lesz dolgot adni nekik? kérdé Gráce. Lady Janet hirtelen kinyitotta a sze­meit. —Az egész házi személyzetem rendel­kezésére áll­­ kiélt, dühösen. Távozzék — hagyjon magamra ! Gráce nem volt megsértve. sőt jól és kielégítve érezte magát — bizonyos diadal­érzet volt abban, hogy a lady Janet harag­ját nyílt kitörésre sikerült ingerelni. És még egy másik kikötéssel állott elő. — Abban az esetben, ha elhatározom magamat a pénzt elfogadni — mondá — sa­­j«­önben érzetem iránti tekintetből nem en­gedhetem meg, hogy a nyugtát másképpen adják át — mint borítékba téve. Ha szükség lesz reá, legyen szíves azt borítékba tenni. Magamat ajánlom. Az ajtó felé ment, s a falakon levő re­mekművekre kicsinylőleg nézett, szemei oly gőgös önhitséggel pillantottak a szőnyegre, mint ha lábainak az érintésével megtisztelné azt. Az a merészség melyet a szobába lépett elég feltűnő volt, de semmivé törpült azon véghetetlen arányokra fokozódott szemtelen­ség mellett, melylyel abból távozott. Mihelyt az ajtó betevődött utánna, lady Janet felállott a székről. Mit sem gondolva a külső levegőben levő téli hideggel kinyi­totta az ablakokat. — Ah! — kiáltá, az undor borzongá­sával, még a szoba levegője is megromlott általa ! Visszamen­t a székéhez. Amint leült, hangulata ismét megváltozott — szive ismét Merc­y vel foglalkozott. — Uh, szerelmem ! — mormogá, — mennyire sülyedtem, milyen borzasztóul meg­aláztam magamat, te érted. A visszapillantás keserűsége elviselhe­tetlen volt. Az asszonyi természet vele szü­letett ereje, a dacz és kétségbeesés kitörésé­ben talált menedéket. — Bár mi lett légyen az, amit ő cse­lekedett — mondá magában — ez a nyomo­rult megérdemli azt, amit kapott ! Az én há­zamban egy élő teremtés sem fogja azt mon­dani, hogy ő megcsalt engem, ő nem csalt meg engem — ő szeret engem! Mit törődöm én azzal, hogy az igazi nevét mondta-e ne­kem vagy nem ? Ő az igazi szívét adta nekem. Mi joga volt Juliánnak az ő érzelmeire hatást gya­korolni, és titkaiba hatolni ? Szegény kisér­tésbe hozott és elgyötrött gyermekem! Én nem akarom az ő vallomását hallani. Egy szót sem fog abból egy élő teremtéshez sem mondani. Én vagyok az úrnő — és én rög­tön betiltom azt ! Egy levél papiros­at kapott ki a levél­tartóból, habozott, aztán letette azt az asz­talra. — Miért ne küldjék utána? — gon­­dola. Miért írja neki ? Ismét habozott, és letett erről a gon­dolatról. — Nem! — Nem bízok magamban ! — Még nem merek vele találkozni. Ismét maga elibe tette a papírosat, s a második levelet írta Mercynek. — Ez al­kalommal a levél gyöngéden a régi barátsá­gos megszólítással kezdődött. „Édes gyermekem, — mióta utoljára írtam és kértelek, hogy a nekem ígért ma­gyarázatot halaszd el, volt időm gondolkozni és magamat egy kissé összeszedni. — Most már értem és helyeslem azokat az indokokat, melyek tégedet­lent az ebédlőben a dologba való beavatkozásra bírtak, és most arra kér­lek, hogy a magyarázattal teljesen hagyj fel. Meg vagyok róla győződve, hogy olyan okok­ból, melyek után nem kívánok kutatni, fáj­dalmas volna neked azt a nőt a­kiről be­széltél előállítani, és a­mint már tudhatod, én nagyon meguntam ezt a dolgot, és nem kívánok róla hallani. „De különben is, most nincs szükség többé semmiféle magyarázatra. — Az az ide­gen kinek látogatása mindnyájunknak oly sok fájdalmat és aggodalmat okozott, nem fog többé bennünket háborítani. A velem való beszélgetés után, melyben teljesen sike­rült őt megnyugtatni és kielégíteni, ő a sa­ját szabad akaratából hagyja el Angliát. „Egy szót se többet édes gyermekem, sem hozzám, sem az öcsémhez, sem más em­beri teremtésnek a világon, ne beszélj arról, a­mi ma az ebédlőben történt. „Midőn legközelebb találkozunk, értsd meg jól, hogy ezentúl a múlt közöttünk mos­tan és mindörökre el van temetve. És ez nem csak komoly kérésem hoz­-rrtnr umrrmroTmfinrrrriv» *■* zád — hanem ha a szükség kívánja, hatá­rozott parancsa a te anyádnak és barát­­nédnak Roy Janetnek.* „U. i. Mielőtt a szobádat elhagyod, al­kalmat fogok reá találni, hogy az öcsém­mel és­­Holmcroft Horácczal — külön-külön beszéljek. Felesleges kellemetlenségtől félned, midőn ismét találkozol velük. Nem kérek tőled választ a levelemre. Mondjad a szoba­­leánynak, a­ki átadja ezt neked, hogy igen, és én tudni fogom, hogy mi megértjük egy­mást.* Miután lepecsételte a borítékot, mely­be e sorokat zárta, lady Janet mint ren­desen »Roseberry Grace kisasszonynak* czi­­mezte. Épen felállott, hogy csengessen, midőn a szobaleány a bondok­ból hozott üzenettel belépett. A szobaleány hangja és tekintete vilá­gosan mutatták, hogy Grace épen olyan pöffeszkedő szemtelenséggel bánt vele, mint az asszonyával. — Kérem My lady, az a személy oda­lent azt kívánja — Lady Janet összehúzta a szemöldökeit s az üzenetet már a bekezdésnél félbesza­kította. — Tudom, hogy annak a személynek ott lent mi a kívánsága. Nemde egy levél után küldött . — Igen, My lady. — Van még több mondani valód? — My lady, az a személy az egyik legényt bérkocsi után küldte. Ha My lady hallotta volna, hogy milyen hangon beszélt vele! Lady Janet egy kézmozdulatával adta értésére, hogy nem kívánja hallani. — a nyugtát egy megczimezetlen borítékba zárta. — Add át ezt neki — mondá — és azután jöjj vissza. Roseberry Gracet teljesen kivetve a fe­jéből, lady Janet a Mercyhez írott levelét a kezében tartva, a saját helyzetére, és a tőle megkívántató további erőfeszítésekre gondolt. Ezt a gondolat­menetet követve hirtelen eszébe jutott, hogy a véletlen Mercyt és Horáct bár­melyik pillanatban összehozhat­ja, és, hogy a Horác mostani kedély állapo­tában, bizonyosan azt a magyarázatot fogja sürgetni, melyet elnyomni mostan az ő éle­tének legfőbb feladata volt. E szerencsétlen­ségtől való félelme teljesen erőt vett rajta midőn a szobaleány visszajött. — Hol van Holmcroft úr? — kérdd abban a pillanatban midőn a leány a szobá­ba lépett. — Éppen most láttam a könyvtár aj­taját kinyitni midőn a lépcsőn feljöttem — volt a válasz. — Epedül volt? — ilye. My lady. — Menj le hozzá, és mond meg, hogy rögtön látni akarom. A szobaleány a második üzenettel tá­vozott. Lady Janet nyugtalanul állott fel s betette a nyitott ablakot. Türelmetlensége, hogy biztos legyen Horácról oly teljesen uralkodott felette, hogy nem tudott helyt ülni, kiment a szobájából, s a folyosón várta be a visszatérő leányt. Midőn a Horác ment­ségét megkapta, rögtön vissza­küldte a leányt a következő parancsoló üzenettel: — Mond meg Holmcroft úrnak, hogy engem kényszerít őt felkeresni, ha ő nem jön hozzám. És, állj meg! — tévé utánra, a még nem kézbesített levélre emlékezve. Küld ide a Roseberry kisasszony szobaleá­nyát, szükségem van reá. Ismét egyedül maradva, lady Janet egy

Next