Ellenzék, 1908. január-június (29. évfolyam, 1-147. szám)
1908-06-20 / 140. szám
G LEGÚJABB. nEllenzéki távirat, telefon-tudósításai és sürgönylevelei. A balpárt és a szeszadó-javaslat. Budapest, június 20. A balpárt és a nemzetiségek erősen ordítoznak a szeszadó-javaslat ellen, pedig tarthatatlan a balpártnak azon állítása, hogy az adóemelés a legszegényebb néposztályt sújtja. A szeszadóbevételből a statisztikai adatok szerint csak egy tized esik a kisüstösökre, kilenctizedét ellenben a gyárosok szolgáltatják. Ez az arány megmarad a jövőben is. És a kisüstösök, akik miatt legjobban fáj a balpárt feje, nem is tartoznak éppen a legszegényebb néposztályhoz. Pénz kell. Budapest, június 20. A szeszadó sürgős megszavazása azért szükséges, mert az állam kiadása rohamosan emelkedik. Csak az új adóreform következtében több, mint 12—14 millióval kevesebb fog befolyni az állampénztárba, mint eddig. Ezenkívül a tisztviselők fizetésfelemelése és a sok szociális törvény nagy kiadásokkal fog járni. Akkor ülnek össze a delegációk ? Budapest, június 20. Mint Bécsből jelentik, a katonatiszti fizetések sehogysem akarnak lekerülni a napirendről. Erre mutat legújabban az, hogy az osztrák parlamenti körökben egész határozottan hirlelik, hogy a delegációk már szeptemberben összeülnek. A paksi programmabeszéd. V Paks, jan. 20. Ifj. BabocsaiGndor balpárti jelölt tegnap mondta el a programmbeszédét nagyszámú hallgatóságjelett. Hangoztatta, hogy rendületlen híve a függetlenségi elveknek, Kossuth Lajos eredeti programmja alapján s élesen bírálta a jelenlegi kormány politikáját és az okokat fejtegette, amelyek ellenzéki állásfoglalásra késztették. Programmbeszédét azzal végezte, hogy tisztán csak az elvek küzdelmét óhajtja. A vele jött képviselők is felszólaltak és kitartásra buzdították a választókat. Meghosszabbított ülések: Budapest, június 20. A szeszadójavaslat vitája valószínűleg hosszú lesz, mivel már eddig is öt szónok ellene, öt mellette iratkozott fel. Tegnap indítványt nyújtottak be az ülések egy órával való meghosszabbítása iránt. Az indítvány felett ma dönt a Ház s így több mint valószínű, hogy hétfőtől kezdve délután 3 óráig szónokolhat a balpárt s a horvátok felváltva, így biztosra vehető, hogy szerdán véget ér a szeszadójavaslat vitája. A végrehajtási novella, Budapest, június 20. A függetlenségi párt nagy többségében már kialakult a vélemény és elhatározás arra, hogy a visszavont javaslatot minden lényeges változás nélkül, mindjárt a szeszadójavaslat után, napirendre tűzik. Ez ügyben hétfőn vagy kedden pártértekezlet lesz, hol erős támadásra készülnek a frondőrösködő klikk ellen, mely Kelemen Samu vezetésével a végrehajtási novellán keresztül erős támadást intézett Günther ellen. A klikk ellen tegnap is erősen tüntetett a Ház többsége, ugyanis amidőn Günther belépett az ülésterembe, Magdics Péró beszéde közben, percekig tartó zajos éljenzéssel és tapsokkal üdvözölték. Günther a folyosón ezek után a követ Az igazságügyi bizottság ülése. Budapest, június 20. A képviselőház igazságügyi bizottsága tegnap este Holló Lajos elnöklete alatt ülést tartott. A bizottság bizalmát fejezte ki Günther miniszter iránt. A tanácskozást tegnap nem fejezték be és ma délelőtt folytatták. Budapest, június 20. A javaslaton két változtatást tettek: egyik, hogy a napszámáraknál 5 koronán felül foglalható, az eddig megállapított 4 koronával szemben. Másik: az özvegyek és árvák nyugdíja vagy kegydíja le nem foglalható. Mindkét változtatás csak a javaslat előnyére válik. Országgyűlés, Budapest, június 20. A képviselőház mai ülésén a balpárt okvetetlenkedett és húzta az időt. Bozóky Árpád, Hoffmann Ottó és Farkasházi Zsigmond húzták mindennel az időt. Azt hiszik, hogy ilyen kicsinyes eszközökkel meg fogják akadályozni a szeszadó elfogadását. Ma többször névszerinti szavazást és a Ház határozatképességének megállapítását kérték, csakhogy bosszantsák az elnökséget s próbára tegyék a Ház türelmét. Különösen Farkasházy felszólalásával adott okot a legzajosabb közbeszólásokra és elnöki figyelmeztetésekre. Ma különben egy nagy csoda történt. A horvát képviselők közül az egyik felszólaló horvátul kezdte beszédét, majd magyarul folytatta és végül kijelentette, hogy elfogadja a javaslatot. A horvátok és a balpárt majdnem hányat estek, a Ház pedig tapsolt és éljenzett a derék horvátnak, aki elég merészséggel bírta helyeselni a szeszadó-javaslatot, ünnepélyes aktusa is volt a mai ülésnek. Id. Madarász Józsefet üdvözölte a Ház, abból az alkalomból, hogy immár 60 éve tagja a Háznak ,vés mindig ugyanazt a kerületet képviseli. Az interpellációs könyvbe két interpellációt jegyeztek be. Az ülésen különben eleinte Justh Gyula elnökölt, aki az elnöki előterjesztések után jelentette, hogy a napirend előtt Hoitsy Pál kíván szólani. A Ház és a függetlenségi párt nevében üdvözli id. Madarász Józsefet, a Ház legrégibb tagját, aki már 60 éve képviseli folyton a sárkeresztúri kerületet. Beszéde mélyen meghatotta Madarászt, aki egy pár szóval megköszönte a Ház üdvözlését. Ezután Wekerle és Günther miniszterek terjesztettek be törvényjavaslatokat. Günther a kúriai bíráskodás meghosszabbításáról. (Éljenzés.) Ezután Justh elnök indítványozta, hogy miután számos interpelláció van bejegyezve, 2 órakor térjenek az interpellációkra. Bozóky Árpád azt indítványozta, hogy már 12 órakor. Elnök fentartja indítványát, hogy délután 2 órakor térjenek az interpellációkra. Hoffmann Ottó pártolja Bozóky indítványát s szavazást kiván. Elnök el akarja rendelni, de ekkor Hoffmann a Ház határozatképességét kívánja megállapíttatni. Elnök elrendeli a képviselők megszámlálását, mire kisül, hogy csak 94-en vannak jelen. Hogy a képviselők több számmal összejöhessenek, egy negyedóra szünet következett, mely után elnök konstatálta, hogy több mint 100 képviselő van jelen. A szavazás erre ezután megtörténhetett és a nagy többség Justh indítványát fogadta el. Következett a napirend, a szeszadó tárgyalása. Az első szónok Kecskeméthy Ferenc volt, ki pár módosítással a javaslatot elfogadja. Surmin György horvátul obégatott a javaslat ellen. Lázár Pál mondott ezután talpraesett beszédet a javaslat mellett. Ő is több módosítást kíván tenni. Ajánlja a miniszternek a gazdasági szeszgyárak védelmét. Helyeslés. Ezután Cerovác állott fel. Eleinte horvátul beszélt, de később magyarul, úgy hogy érdeklődést tudott kelteni. Nagy meglepetést keltett a Ház minden oldalán, midőn kijelentette, hogy a javaslatot elfogadja. A balpárt zajongása között állott fel most Farkasházi, aki oly magas tónusból kezdte, hogy folyton közbekiáltásokra adott alkalmat. Midőn a parlament alacsony nívójáról beszélt, valósággal vihar tört ki és Hakovszky, ki ekkor már Justh helyett elnökölt, rendreutasította Fischert és figyelmeztette, hogy maradjon a tárgynál. Farkasházi kibeszélte az ülést. ELLENZÉK kező kijelentést tette: A párt többsége — amint meggyőződtem — az én álláspontomat vallja. Nem is fogok a javaslathoz lényeges változtatást koncedálni. A Ház igazságügyi bizottsága tegnap délután tárgyalta a novellát s a jelentését ma terjeszti elő. A bán Budapesten, Budapest, június 20. A bán ma Budapestre érkezett és a délelőtt folyamán a képviselőházban hosszasan konferált Wekerlével. 1908. JUNIUS 20. Wahrmund-ügy. Budapest, jun. 20. A bécsi „Wiener Zeitung" közli, hogy Wahrmund tanárt a prágai egyetemhez helyezték át. A tanár belenyugodott az intézkedésbe és ősztől kezdve már a prágai egyetemen tart előadásokat. Kolozsvári „Apolló“-színház IlityAikirál gléres. Mindennap nagy előadást tart. Ünnep és vasárnap d. u. 3 órától, hétköznap este 7 órától 10 óráig. nimic» előadón másfél óra hosszat tart. Minor: junius bő 20-tól junius 23-ig. Stráma egy téli éjszakán. Az életből merítve. — Agglegény balesetei. Ez a kép mindenkinek tetszeni fog. — A szikit tündére. Fantasztikus látványosság. — Friss levegőt mindenáron. Nagyon humoros kép. — Codadoktor. Humoros kép. — A favágó. Az életből merítve. — A tanítónő. Dráma. — A vasutasok zárszlószentelési ünnepélye. Ez évadban utoljára. Helyárak: I. hely műsorral 1 K. II. h. 60 t. III. h 40 f. Gyönyörű szép ujdonságok érkeztek az Apolló tzinházba és igy a mai műsor teljesen uj számokkal fogja a közönséget meglepni. Elismert tény, hogy legtöbb látnivalót az Apollóban — Mátyás királ tér 26. sz. alatt — lehet látni. Képek valódi nagyságáról, valamint tisztaságáról mindenki meggyőződhet. Még egy pár napig műsoron marad a „Zászlószentelés“, mivel nagy az érdeklődés iránt. Utoljára a tanítónő, ami ugyancsak felkeltette a közönség figyelmét, nem mindennapi látvány. — Felelős szerkesztő és laptulajdonos: 'ZZ MAGYARY MIHÁLY. NYILTTÉR. Mindenféle utazócikkek és más valódi bőráruk jutányos árban, óriási választékban a készítőnél, Klaszovitz Györgynél Unió utcában kaphatók. 622 7—10 Mindenféle............. nyomtatvány .... a leggyorsabban . az „Ellenzék64 nyomdájában. . . . készül..........................