Ellenzék, 1908. január-június (29. évfolyam, 1-147. szám)
1908-06-23 / 142. szám
Kolozsvárt, kedd, 1908. junius 23. 142. szám. Huszonkilencedik évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁR: E(fél* ívre ................. 3, korona Félévre..................... 16 korona Negyedévre.................. 8 korona Kny hór*.................... 3 korona Egyes szám ára 10 fillér. Megjelenik mindennap, kivéve a vasáron ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza» POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség Deák Ferenc utca 30. sz. a. az emeleten. Alapította: BARIBA MIKLÓS. Egy négyszögcentiméternyi hirdetés ára 10 fillér. Reklám sora 1 korona. Nyílttéri cikkek garmond sora után 60 fillér fizetendő. Kiadóhivatal Kolozsvárt, Deák Ferenc utca 33. szám. A jónak győzni kell. Kolozsvár, junius 23. Hát csakugyan hiába intézték a nagy kirohanást Günther igazságügyminiszter ellen?! Ki hitte volna! Bizonyos érdekelt körök olyan nagy aparátussal és ravaszi rendőrködéssel törtek ellene, hogy már sokan kételkedve néztek a módosítások sikere elé. Hirtelenében el se lehet képzelni, hogy a módosítás ellenzői miféle érdeket akarnak szolgálni? Mondják, a hitelezők érdekét. De melyik hitelezőkét? mert kétféle hitelezők vannak. Vannak tisztességes hitelezők és vannak tisztességtelen hitelezők. A tisztességes hitelezők azok, akik nem uzsorakamatra adják a pénzt. Csak azoknak hiteleznek, akik nemcsak a vagyonukkal, hanem szorgalmukkal, munkásságukkal és általában véve józan életükkel egyaránt garanciát nyújtanak a kihitelezett összegek megtérítésére. Akik igazán rászorultak ipari, gazdasági foglalkozásuk folytathatása miatt s igy a nyújtott hitel fizetésképességüket emeli, stb. Nem tisztességes hitelezők pedig azok, akik 20, 50 sőt 100 percentre is dolgoznak akár áruüzleteknél, akár pénzkölcsönöknél. Ezeknél maga az egyéni érték nem jó számításba, pusztán arra spekulálnak, hogy esetleg az adós tönkretevése árán is busás jövedelemhez jussanak Kínálják az alkalmat arra, hogy az emberek könnyelmű adósságokat csináljanak, mert tudják azt, hogy aki egyszer lépre ment, azt forma szerint, a törvény védelme alatt lehet kifosztani. A mai pénzsóvár és kapzsi világban a szorult és könnyelmű emberek vagyonára nagymérvű hajtóvadászat folyik, ügynökök hálózzák be az egész országot, akik vagy a gombamódra felszaporodott malacbankok, vagy részletfizetésre alakult selejtes áruüzletek megbízásából árut és pénzt kínálnak az embereknek. A megszorult ember rendesen kap az alkalmon, még inkább a könynyelmű ember, akik látják, hogy ime készen viszik és kínálják neki azt, amire szüksége van. Hátha még a beszédes ügynök rózsásnak festi a helyzetet és valóságos istenáldásának rajzolja le azt a jótéteményt, melyet a hitelezőieink vagy áruuzsorás nyújt a megszorult föld népének. A visszafizetés vagy a tartozás kiegyenlítését olyan kedvező feltételekhez köti az ügynök, hogy a kis exisztencia kapva kap az alkalmon. Mikor aztán megköttetett az üzlet és következik a fizetési ráta, mindjárt kiderül, hogy mennyiben volt kedvező az üzlet. Ekkor már ,fuss vagy fizess', ez a jelszó. Nincs izgalom és nincs kegyelem tovább. Az adós ekkor látja, hogy exisztenciája van megtámadva. A mindenféle járulék úgy nő, mint a hógörgeteg. Megjelenik a végrehajtó, megjelenik az ügyvéd, megjelennek végre a hiénák is. Pusztulásnak indult ingók és ingatlanok hullaszagát érzik. A szerencsétlen adósnak semmije sem marad. Csak az út le és fel, meg a koldusbot. Ezt lehetett elérni és megcselekedni az eddigi végrehajtási törvények engedelmével. Ez a törvény a szó teljes értelmében rideg és kegyetlen volt s ami fő, nem mindig világos. Néha igen önkényesen lehetett magyarázni. A módosított végrehajtási törvény pedig ezeken a mizériákon akar és fog is segíteni. Nem a hitelezőket akarja megkárosítani, amint azt némely érdeklett felek rosszhiszeműen magyaráz-ul hanem az adóst akarja az uzsora karjaiból kiszabadítani. Úgy akarja megvédeni az adóst, hogy az fizetőképességét a hitelezővel szemben ne veszítse el. Ennélfogva nem az egyik, hanem mindkét fél érdekét akarja megóvni. De nem óvja és nem védi természetesen azokat, akik mézes-mázos szavakkal fonják be az embereket, hogy aztán mindenüktől megfosszák. Nem védi a végrehajtási hiénákat, akik állandóan a bíróságok előszobáiban leselkednek áldozataikra, nem védi azokat sem, akik az apró exisztenciák utolsó párnáiból rakják meg a fejük alját. Ám a tisztességes hitelezésnek, kereskedelemnek annál inkább hasznára válik, mert ezeknek jogos követelését nem kapkodják el a szemfüles uzsorások és tyúkprokátorok. TÁRCA. Debreceni fiuk a magyar költészetben. A magyar költészetben két irány vezet, két nagy egyéniségű költő uralkodik s jórészt a költészet iránt érdeklődők tábora is két részre tagolódik. A régibb, az irodalmi emlékeket, eredményeket mély tiszteletben részesítő, úgynevezett konzervatív, magyaros modorú irány csúcspontján Szabolcska Mihály trónol, kinek magyaros lüktetésű, egyéni izű, színű, ábrándos, meleg költészete kedves napsugárként ragyog be a magyar házak zöldzsalukáteres ablakán. A modernek, az élet nagy problémáin tűnődik, az újat keresők szilajvárű csapata előtt Kiss József alakja áll, kinek színei, keleti hangulatai, muzsikás nyelve bilincseli le az olvasó közönséget. Az az öt vállas, temperamentumos, zamatos magyar btszédü debreceni fiú, kik most harmadszor ostromolják köttel a halhatatlanság kapuját, az első irány mízijén lengetik képzeletük pompás lobogóját s a magyar irodalom berkeiben ők képviselik a hatalmas, szinmagyar, romlatlan kidélyü városnak, Debrecennek nagy dicsőségén lelkesülő, hatalmas erőpróbákra méltó költészetét. Az öt név: Baja Mihály, Gulyás József, Gyökössy Endre, Maday Gyula, Oláh Gábor nemcsak öt kiváló poétát jelent, hanem egy gyönyörű diadalt ,a mely páratlanul áll a maga remében a magyar irodalomban. Jelenti öt költő örök egymást megértését, megbecsülését S azt a ritka, de annál megbecsülendőbb gondolatot, hogy karöltve, egymást segítve, egy csillagzat fényessége után haladva tudnak nagy, állandó hatást kiváltani a részvétlen, közömbös közönségből. Hogy melyik dicsőbb, melyik nagyobb? Olyan kérdés, melyre sohase lehet felelni. A maga nemében mind az öt költő érdekes, vonzó s még így egymásután olvasva is érezzük, hogy bár a lelkük, témaösztönük sokban hasonlatos, mindegyik külön szív, külön világ. Baja Mihály szelíd, álmodozó, borongó lélek, különös kedve és ereje van a dalhoz. Legszebb verse az „Álmodozás”, melyben a jövő szelíd boldogságát festi le kedves egyszerűséggel. Szerelem kevés van a verseiben, inkább pap és anyát imádó, természetbuvó legény, mint magunkfajta nyavalygó amorozó. Különösen pedál a lantja, ha vallásos érzések suhannak át rajta. A második: Gulyás József élete bánat, csalódás, nyomorúság. Múzsája ódon gyászleples, sáppadt asszony, ki őrült sikolylyal csókolgatja lázas szivét. Szereti az éjszakát, meghatóan dalol Csokonairól, nagyon egyéni hangja van s egész lélekkel lírikus természet. Szép, szomorú verse a „Koldus ének“. A legforróbb temperamentum Gyökössy Endrében van. Mindjárt a „Magyar dalos éneke“ c. beköszöntője kemény csatadal a magyar-ugar gyalázói vagy a Nyugat kultúrájától megittasultak kozmopolita költészete ellen, így végzi: „Nem szégyenlem: legyek hát a paraszt Tanyákat járó, lantverő diákja, Nem elfinomult, görnyedező lelkek Csiklandó dalosa !“ Mély érzésű hazafias vers a „Szilézia határán”. De a kötet egyik remek gyöngyszeme: „Hegedős ének“ rövid, pattogó, magyar zamata színeivel, jellemző, plasztikus nyelvezetével. Szerelmes versei is tüzes, kedves dolgok, de elemében Gyökössy a hazafias és kardforgató verseiben van. A kötet bölcselője: Maday Gyula. Bizonyos nyugodt fölénynyel versel, mint témát kezeli egyegy versét s pompásan ki is csiszolja. Az ő nagy verse a „Magyar ló“ mely nemsokára minden anthológiában olvasható lesz. Aki igy ismeri és becsüli a magyar lovat, annak nagy, igaz poétás lelke van. Színes kép „A vonat“, „Gábor ur“-ban egy magyar vadász, bőrkabátos dzsentrit fent le annyi jellemző színnel, hogy alig lehet elfelejteni. Maday nem fog sok verset ontani, de arait ir, az mind egy becsületes, kiváló poéta elméjének érdekes szülötte. A kötet csattanója Oláh Gábor, lelki rokona Arany Jánosnak, ki tudományos cikkei révén már jó ismerős és becsült az írói társaságokban. Már önállóan is jelentkezett s minden írói fellépése komoly elismeréssel, sok méltánylással találkozott. „A magyarok Istene“, „Öt fekete ujj“, „Iza partján“, „Augusztusi este“ értékes, hangulatos, pompás versek. Oláh Gábor amolyan komoly, szerelemmentes lírikus, az elbeszélő költészet az ő igaz terrénuma, ami nem azt jelenti, hogy apróbb versei nem sikerültek, nem értékesek. Aki olyan maszlóssal, fényes tudással ír, mint Oláh Gábor, nem írhat le értéktelen, semmitmondó sorokat. Különösen nagy dicsősége színtiszta, újszerű s az új szavak, képek iránt érzékeny magyarsága. Általában a „Bokréta“ illatos, színes, kedves virágokból kötődött. S aki az asztalára megveszi (2 korona és Sieger—Wolfnernél jelent meg) sok gyönyörűséget talál benne. Kim Menyhért. A paksi választás. A balpárt kudarca. Összesen 19 voksot tudtak csak összeszedni. A „M. Á.“ írja : A paksi választás világosan megmutatta, hogyan gondolkozik a magyar függetlenségi választó a balpártról. Magában véve egy választásból persze hogy nem lehetne ítélni. Mert egyszerűen rá lehet mondani valamely kerületre, hogy ott éppen ennek vagy annak a pártnak nincs előkészített talaja, nem volt alkalmas népszerű személye, meglepetés történt s több ilyen ok, száz meg egy. De Pakson egészen másképpen áll a dolog. A kis farkasok már telezengték a képviselőház folyosóit a diadalüvöltéssel, hogy ez lesz ám a nagy erőpróba. Győzni talán még nem fognak, de foguk élét ki fogják mutatni, rést törnek, hatalmasat, a függetlenségi párt régi várfalán, amely ha győzni fog, pyrrhuei győzelem lesz, előjele a másodszor bekövetkezendő elvérzésnek. A választási harc azonban egészen másképpen dőlt el. A balpárt több mint ezerkétszáz szavazóval szemben nem bírt többet felhajtani 19 választónál. Ez még elégedetlennek is vajmi kevés. Mert okvetetlenkedő több is akadhat: elvi természetű elégedetlenség szintén megszállhat több embert, mert hiszen a gondolat és a felfogás szabad. Hanem annyi megdolgozás után, amenynyit a kerületre rávetett balpártiakejtettek ki, csak tizenkilenc elégedetlent fogni: per Bacco, az mégis egy kissé utalni való dolog. Ezt a kudarcot nem lehet ám semmiféle mesével helyremagyarázni. Sem azzal, hogy sokan nem jöttek be, vagy kocsin akartak bejönni, vagy