Ellenzék, 1921. december (42. évfolyam, 265-289. szám)
1921-12-01 / 265. szám
ELLENZÉK ném rásmst A Habsburg-etikett. Ferenc? József mint demokrata, Külön* bS?6 kihallgatások (Saját ind.) Amióta Jelsin? a Habsburgoknak, sokait minden keresztvizet le szeretnének szedni róluk. .Különösen Ferenc* Józsefet ócsárolják mostanában, sokat, pedig éppen ő volt az, aki „átdemokratizálta" az udvartartást. Az ő udvartartásában nyoma sem volt, annak a grandezzának, mely a ..felséget." A felhőkbe emelte s amely p. p. III. Károly (Mária Terézia atyja) idejében uralkodott. Akkor még a császárnő sem foglalhatott helyet kocsikázás alkalmával férje mellett a hátulsó ülésen, elől, szemben vele kellett ülnie a kis ülésen. A császár ebédjein még a választófejedelmek sem foglalhattak helyet az asztalnál. Lotharingiai Ferenc hercegnek pedig, állva kellett végignéznie az étkezést még abban az időben is, mikor már vőlegénye volt Mária Teréziának. Ez a császári asztal oly szentélyszerű hely volt, hogy a szolgálatot teljesítő udvarhölgynek is térdre kellett ereszkednie, mikor levette róla az égő gyertyát, hogy átnyújtsa lekoppantás végett a háta mögött álló aranykulcsos kamarásnak. S ha a császár p. c. pár szem szilvát megkivánt, tizenhét kézen ment az keresztül, míg a kamarából az asztalára került. Ezzel szemben Ferencz József asztala maga volt a polgári egyszerűség. A delegációs ebédeken hivata-losak voltak az összes delegátusok, azt sem kérdezték senkitől, hogy nemes ember-e, vagy csak polgári származása. Mint ahogy a vallását sem kutatták senkinek.Az emberekkel való bánásmódban pedig valóságos virtunz volt — kivált ,öreg korában— az uralkodó. Meg tudta adni — néha csak egy mozdulattal is — mindenkinek azt a tiszteletet, mely annak az ő felfojgása szerint kijárt, viszont senkit sem eresztett magához kelleténél közelebb. Magánemberrel szemben nem volt agresszív soha, mert az szabad polgár, sőt szabad úr és ő az úti voltot nagyon is megbecsülte. De az állam hivatalnokainak hibáit, sőt mulasztásait is keményen megfeddette. Még akkor is, ha például aranygyapjas vitéz volt az illető. A kihallgatások alkalmával is szigorú határvonalat vont azok között, akiket fogadott. A szakminiszterek állva tették meg előtte előterjesztéseiket, mialatt ő maga leült. Ezeket úgy tekintette, mint az állam és az államfő szolgált. Frakkban kellett előtte megjelenniük, még ha sokszor fáztak is e szellős ruhában, mert nála sohasemvolt több, mint 140 fok a szobában". Az Öreg Ghiczy Kálmán prémmel __ béleltette ki“a frakkját ,hogy meg ne fázzék, mikor, a költségvetést neki hosszasan elreferálta. Ez egy esetben — a költ-' ségvetés referálásakor — kivételesen: üléssel is meg szokta kínálni a pénzügyminisztereket. Nyilvá’n’os kl■ hallgatások alkalmával nem csak azt hagyta állani, akit fogadott — még főhercegeket is —, de állva maradt ő maga is. Pedig öreg korában több órán keresztül ez nehezére eshetett. Ha azonban ő rendelt magához valakit magán kihallgatásra, hogy kikérje nézetét a politikai vagy egyéb viszonyok felől, — úgy leültette az illetőt. Mert az nem kért tőle semmit, sőt ő adott neki, felkérésére tanácsot. — Nem! Nem én osztán! Az asszony elmosolyodott: — Szegény kis Pistukám. Még bizony agyon' kínozza ked a sok tahidással — Nem lesz semmi baja! -- Mit tudja ked? Egy némely a tanulástól bolondul meg. — Ejnye nó! — Nem bánom! Mégse engedem! — Kiriska! No’, no! Jobb ha eszünk . .. Két hét se ttelt el, Fazakas Márton sietve hivta a bábaasszonyt . — Jőjön ke, Ágnes néni. Gólya kelepel a házon. — Eljött az órája?! — El! Legyen áldott az úr szőme neve. Ágnes néni összeszedte a kellékeit és szalad, mint a porosaién. A tudományában nagy a jártassága. Amelyik gyermek kikerül a keze alól, olyan ép lesz, mint a tojás és olyan egészséges, mint a makk! Alig telt el egy jó óra, jelentette Márton gazdának, hogy megjött az újszülött. Mártont tetőtől-talpig futotta át az öröm, önkéntelenül kiáltott fel. «— István tiszteletes úr! 5 Cluj-Kolozsvár, 1921. december 1 Kétszáz év?és tMblieMPieS ölitek a Ferancrandiak (Saját led.) Kolozsvár katholikus társadalmának december 1-t*! kezdődősé?* nyolc napon át «3£*y ünnepe van. A kolozsvári Ferencrendi zárda és Szent Ferenc harmadik rendjének tagjai ezeken a napokon tartandó ünnepségek keretiben óhajtják Kolozsvár Icathoulnis népével együtt megünnepelni a harmadik rend megalapításának kétszáz éves jubileumát. A Szent Ferenc-rendjeit az 1182-ben született Francesco Bernardone gazdag posztókereskedő fia alapította az 1209. és az 1221-es évek között, akinek szellemi mozgalma szülővárosából, Assisból indult ki s a középkor vagyonos és szegény társadalmai közötti harcokba békehirdető igéket vitt be, az anyagiasságtól való elfordulást, egymás békességes megértését és a szellemi javakra irányuló törekvést hangsúlyozta. Abban a korban élt Olaszországban amikor aj kisállamokra tagolt Olaszország lakossága egymás ellen ádáz harcokat folyá lott. Ez a kor tehát, a folytonos versengés és háborúskodás kora, nagyban hasonítött jelenlegi állapotainkhoz. Ebben a korban lépett fel az assisi posztókereskedő fia s a gazdasági javak felé irányuló törekvések helyébe eszményül tűzte ki a jóságra törekvést. Ő maga állott elől saját kezdeményező példájával. Lemondott minden vagyonáról, eszméit kézlelte hirdetni s hatása úgy a kulturális életben, mint az anyagiasságtól elforduló, vallásos lelki élet terén melyett: szántó nyomokat hagyott. Ágnes néni ránézett agazdára. Mit beszél ez? .. . — Azt mondom, igazítja ki Márton, hogy Istvánnak kereszteljük. Ágnes néni nevet, amint mondja: — Biz, azt Klriskának lelkem, mert leánya drágám! Márton szinte megtántorodik, úgy érzi magát, mint akit agy szép álmából úgy ébresztenekfel, hogy arcul ütik. Lehajtotta a fejét, mélyen sóhajt és keservesen mormolja: „Ne szállj perbe éri velem, oh én édes istenem!". Azután belépett a beteg ágyához. Leül és hallgat. Megint simogatja a homlokát, a tarkóját, mim, akik nagy dolgokat forgatnak az ő elméjükben. Csendesen megszólal az asszony: — Haragszik ked? — Nem! ■ — Mert, hogy nem szól. — Terveink? — Pedig ha látná, milyen’ szép. Márton gazda feláll. Az arca kiderül és szemeiből megelégedés sugárzik. Lassan a beteg ágyához lép és halkan mondja: — így is jó! Ezt is kitahittatom és meglátod papné lesz belőle. Szent Ferenc három rendet astapított meg. Az első a tisztán egyháziakat magában foglaló rend, második a Klarissaa apácák rendjn, míg a harmadik rend az eszméit magukévá tett világiakat öleli fel. Ennek a harmadik rendnek ürmelpalik most az egész világon 700 éves jubileumát. A harmadik rendnek tagja volt Dante Alighien világhírű press költő, akinek jubileumát ugyancsak most ünnepelték, továbbá Torquato Tasso, a megszabadított Jeruzsálem ugyancsal világhírű* költője. Petrarca olasz és Loiis di Vega spanyol költő. Számossá az n**lkodőfe aorábó’. Eszméi a művészetekbe is uj irányokat, uj motivumokat vittek bele. A magyar művészetet és irodalmat már korán áthatolták ezek az eszmék. A XV. század elejebeli Fahrenfeld-kódex s az egy századdal utóbbi Virginikódex Francisco Bernardine Ideáljaival foglalkozik s csaknem az irodalmakat megelőzően magjaira legframarább forditották le a híres Fiorellit, Szent Ferenc Virágoskertjét,melynekmagyar fordítását a XIV. század végén szorgalmas kezű Franciskáéin baritok celláikban már másolttták. Az újabb időkben különösen XIli. Leo pép ■ 1883-ban megjelent enciklocája óta vett nagyobb lendületet újból a harmadik rend amaí’áj.i. A közbeeső időt a humanizmus, a reformáció, majd a felvilágosodás korszakának különböző forradalmai töltötték ki, de a pápai enciklika ismét láterelte a világ ügyeimet Francisco Bernardere eszméire. Ezután alakult világszerte a keresztény szocialista irányzat. Két olasz, iró. Semmneria és Minicchi 1898-ban felkereste Tolsztoj t jasznája poljána • magányában. Amint a Cariera,dzka Sárába: megutál,', Tolsztoj feülö -ös látvori és prófétai tehetségével már akkor kifejtette, hogy :'mennyiben a mai gazdasági és szellemi élet'be bele Hidjai, virul Francesco Bernarione eszméit, a művészetszersel;s, az őszinte vallásos elmélyedést és azt az evangéliumi tételt, hogy mind-annyian egy atyának vagyunk gyermekei, úgy kikerülhető lesz az emberiség öszeomlása , harmadik rend Kolozsváron mintegy kétszáz tagot számlál. Tagjai tehetős lajkorikus világiak , s a rend különösen a szegényügy terén fejt ki áldásos buzgóságot és tevékenységet. A vezetésben nagy érdemei vannak Tréfán Leonárd tartományfőnöknek, aki 1907. év óta provinciális minőségében is kezében tartja és vezeti a harmadik rend működését. Az ünnepi szónoklatok rendjén a kolozsvári Ferencz-rendi templomban dr. Hirschler József prelátuskanonok, kolozsvári plébános dec. 1-én, csütörtökön este 6 órakor nyitja meg. Pénteken dr. Balázs András kanonok, az erdélyi róm. kar k. státus előadója, szombaton dr Péter Antal brassói főesperes-plébános, vasárnap Szilágyi M. Dózsa nagyváradi premontrei tanár, hétfőn dr. Szilveszter Ferenc kézdivásárhelyi tanár, kedden Balázs Ferenc gyulafehérvárikartonok, szerdán dr. Patai József kolozsvári piarista tanár és csütörtökön Majláth. Gusztáv Károly püspök tart Ünnepi beszédeket. Kedden este fél 8 órakor templomi hangverseny lesz Rozik Károly vezsitésévelsedékarrrál, éackliarral és szólókkal. A műsoron Wolftmann és két Liszt darab S2- reVasárnap délután 4 órakor pedig a Mstfanum diszérádban műsoros konferenciaestély lesz, amelyen dr. Hirschler József és Bíró Benedek Ferenc ronói szerzetes tartanak felolvasást. Több ének- és zeneszám is lesz. | BOLONDj | az, Irt ügynöktől vesz drága es* 1 | sencet, míg nálam a legfinomabb 2 | riana 1-xona pizicsóit | | megrendelheti utánvét mellett | 60 Sej kgfként? árban. | QLÚCK MStraíKí Oradea Mare — (Nagyvárad) Calea Víctoriei 74. (volt Kolozsvári-utj !. Legjobb minőségű vágott és vágatlan f i * & w 4 '' tűzifát, rendeljen Fellegvári ut 9. sz. alatt a Calcit r.-t.-! na!,ho! a legpontosabban lesz kiszolgálva. Telefon 1106. | - ^ j^özíszemek és ipapizemek fipelméből | AJáníiunk azosnsU száritisra: piinsa z»ll- | szesit, továbbá : nagyobb felületű kazá- 1 völgy, akna szenet, 5003ca!ortis Olygocen nők, malmot, szesz- és téglagy irak részére B borr, fekete fényfi, szomtüze! '.sre Is ,nltaLt :'4!WcalorlKUsaína es darabos barnaszenet, más darabos és ugyanilyen minőségű asti3 l Kiuí !! i3röl is fepesissrel gondoskodnak. g RECK ANTAL és TÁRSA szénirodája, CLUJ, I Str. Izabella 5. # Táviratcím: RECOMP. a Telet, interarban: 130. 1