Ellenzék, 1923. április (44. évfolyam, 75-98. szám)
1923-04-01 / 75. szám
ELLENZÉK Látogatás a barátnál A nagykászoni kripta titka — Lapozgatás az annalesekben — Az Ellenzék kézdivásárhelyi tudósítójától. Régóta hallottam a csikmegyei Nagykászony község csodájáról, a többszázéves múmiáról, mely ma is teljesen ép. Felbomlatlan rajta minden külső szerv, mintha valami csodabalzsam konzerválta volna az idők porlasztó munkája ellen. A község Kézdivásárhelytől mintegy 4 óra járásnyira fekszik. Üde fenyveslevegő, madárdalos erdők között vezet az utunk. Megérkezve a faluba, két fasor között szerpentinuton halad fel az ember a régi stilban épített róm. kath. templomba. Vasárnap délután van. Mély csönd fogad a templom misztikus homályában. Még néhány lépés és lenn vagyunk a kriptában. Dohos levegő csap meg. Mintha minden kő egyegy mementó volna, a régmúlt idők halálszerü vigyorgása az érkező elé. Itt nyugszik koporsójában a kétszáz évesnek mondott hulla, melyről évtizedek óta kutatják, keresik, hogy mikép kerülhetett ide. Szőcs Albert plébános úr volt szíves kalauzolt. Egy suhanc kiemeli a rejtélyedő csodát. Megdöbbenve tekintek fel a 180 méter nagyságú emberi múmiára. Bőre teljesen ép, bordái megolvashatók a megszáradt bőrön át, szemei csukottak, de kitapinthatók, a bőr színe halvány, bronzszínű, hajszálakat lehet felfedezni a testén, a feje kopasz, a körmei épek és végtagjai szintén épek. A hátán, hogy a koporsóba tett vásznon feküdt, a lepedő szövésmintája rárajzolódott. A fogai szinntén nagyrészben megvannak. Csodálatraméltó az egész múmia és nem tételezhető fel, hogy annak idején konzerválták volna. Az ember nem tudja, hogy mit gondoljon. A katakombák szentjei jutnak eszembe, kiket az Isten különös kegyképpen megoltalmazott az enyészettől. Kutatunk az annalesekben és nehány sor mindjárt rávilágít a múmia nacionáléjára. A legfrissebb feljegyzés 1877. dec. 6-ikától datálódik Ferenczy Ignáctól, az akkori róm. kath. plébánostól. A tudós hirü pap a következő feljegyzést hagyta hátra . . . Erről a régóta kutatott titokról részint a hagyomány, részint a halotti anyakönyvi feljegyzések alapján sikerült a titkot némikép lerántani . Hagyomány szerint pap volt. Az 1729. évi anyakönyv egyik lapján ezt olvastam : „Az üdvnek 1722. évében, jul. 27-én Kászonfelsőfalvi főtisztelendő Andrássy Mihály ur az atyai házból a sok szenvedés türelemmel viselése után a tusnádi plébániáról ide temettetett el mindszentek kriptájába. (Halottak anyakönyve első kötet 1729.) A legnehezebb tüdőbajban szenvedett s hogy? Kászonba temessék, testvérei idehozták". Ferenczy mondja, hogy 1872-ben megtakarittatta és befedezte újból ebben a siralakban, „ahol egy fehér suhogó, fenyő koporsóban romlatlan férfi hullát találtak, kit évtizedekkel ezelőtt temettek oda, mielőtt idekerült". Elmondta Szőcs Albert plébános, hogy a hullát már évekkel ezelőtt el akarták a múzeumba helyezni, azonban a nép annyira babonás, hogy ezt mindenképen megakadályozná. Ahogy az utas az állomásról Marosvásárhely főterére igyekszik két monumentális épület bontakozik ki szemei előtt. Az egyik, a Kultúrpalota, kívülről még a régi s legfeljebb csak annyi látható, hogy művészi feliraton, profán kezek, ugyancsak oda nem illő módon változást vittek végbe. Az eredeti, „Ferencz József Kultúrpalota" szöveg megváltozott, lekerült a „Ferencz József” s helyét elütő betűkkel festett „Palatul cuitural" foglalta el Azonban ha beljebb megyünk, még sok szomorú változást észlelhetünk a remek épületben, vagy mint ahogy valaki találóan megjegyezte a „szép ház“-ban. A falak, melyeket hiresebbnél híresebb festők gyönyörű freskói díszítenek, most a legvadabb vandalizmus képét tükrözik vissza. Eltekintve, hogy lehetetlen módon össze-vissza vannak piszkolva, a festmények lemúlva, az egész Kultúrpalota a legszomorúbb züllöttséget mutatja. A foyerben a több méter hosszú és széles tükör megrepedve, az ott elhelyezett kisebb szobrok talpazataikból kiemelve — mindez olyan látvány, mely fájó keserűséggel tölti el mindazokat, kik csak egy cseppnyi érzékkel is bírnak a szép és nemes iránt. Természetesen a Kulturház magyar gondnokát Demeter Róbert festőt, kitették hivatalából annak dacára, hogy még mindig nem döntöttek, hogy ki kapja meg az állást. Marosvásárhely másik — jelentőségben messze kiemelkedő — épülete, a városháza, most sokat hallat magáról. Dandea Emil, kit a liberális kormány Marosvásárhely primárjának nevezett ki, már beköszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar tisztviselőket legrövidebb időn belül elbocsátja állásukból. Marosvásárhelyen mindaddig, míg Dandea létezéséről mit sem tudtak, a román vezető férfiak és a magyarság között a legteljesebb harmónia uralkodott. Vescan, Popescu prefektussága, Albu és Harsia polgármestersége idejében — valósággal ideális volt az egyetértés a magyar tisztviselők és nevezettek között. Sőt talán Marosvásárhely volt az erdélyi városok közül az egyedüli, hol a városi tanácsban a legnagyobbrészt továbbra is helyet foglaltak a magyar tanácsosok. Dandea primár alig melegedett meg a primári székben, eszébe jutott, hogy a városháza homlokzatán lévő román felírás alatt, még ott maradt a régi magyar szöveg. Nosza első dolga volt, hogy kőművesekkel napokig tartó munka után kivétesse a magyar feliratot. De ez csekélység, bár azt szokták mondani, hogy épen a kis dolgok jellemzik az embereket. Azonban távolról se gondoljuk, hogy Dandea ilyen kicsiségekkel is megelégszik „reformjai" során. Kisütötte, hogy a város temérdek pénzt fog megtakarítani, ha a magyar lapoknak nem kell majd a hivatalos hirdetmények leközléséért horribilis öszszegeket fizetni. Megcsinálta tehát, kolozsvári sikerein felbuzdulva, az „Orasul“-t. Ez először 16 oldalon jelent meg, de úgy látszik, hogy Dandea primár megunta a dicsőséget és most már csak 8 oldalon jelenteti meg a hivatalos lapot, melyben többek között, ilyen című közérdekű közlemények foglalnak helyet. A szociálpolitika jelentősége. Hogy mi köze a szociálpolitikának a városi laphoz, azt igazán nehezen tudnók megfejteni. Legjobb aztán a dologban, hogy a magyar lapok a városi hivatalos közlésekért legtöbbször egyáltalán semmit, vagy pedig egész jelentéktelen összeget számítottak fel, úgyhogy a lap előállítási költségei hatszor annyit is kitesznek, mint az az összeg, melyet a város egész évben kifizetett hirdetményekért. Dandea primár megkezdte hadjáratát a városi iskolák ellen is. Minden ellenszolgáltatás nélkül egyszerűen az állam kezébe akarja azt átjátszani. De ez, annak dacára, hogy a polgárság felebbezését sikerült neki Bukarestben elutasíttatni, reméljük, hogy mégsem fog végkép sikerülni. A városháza nyolcvan magyar tisztviselőjének feje fölött is megkondult a vészharang. Épen a napokban jelentette ki több tisztviselő előtt, hogy Marosvásárhelyen nem is lehet még arról beszélni sem, hogy magyar tisztviselőket megtűrjön a városházán. "Ez az eset — mondotta — legfeljebb egy semleges városban, teszem fel Nagyszebenben lehetséges, ha Most már egészen tisztán áll a marosvásárhelyi magyarság előtt, hogy itt tulajdonképen nem nyelvkérdésről vagy más hasonlóról, hanem csupán egy felsőbb intézkedés végrehajtásáról, a magyar tisztviselőknek a városházáról való eltávolításáról van szó. Erre ember kellett. És kaptak vállalkozót Dandea személyében ... Az elbocsátandó tisztviselők pedig a legnagyobb bizonytalanságban töltik napjaikat, egyikük sem tudja, hogy mikor kapja meg az elbocsátó levelet. És sokan itt állanak öregedő fejjel húsz-huszonöt szolgálati évvel a vállukon, minden percben készen arra, hogy koldusbotot vegyenek kezükbe. Még a marosvásárhelyi „mellékkormányról" kell beszámolnunk, hogy teljes hű képét adjuk a mai Vásárhelynek. Ez ugyanis a főügyészből, főkapitányból, vezető ügyészből és sziguranca főnökből állott, de most ugy látszik hirtelen bomlási folyamat indult meg közöttük. Mire e sorok napvilágot látnak, Popovics vezetőügyész egyik regátbeli városkába, Stamatopol sziguranca-főnök pedig Galatzba helyeztetett át s a magyarság minden bizonnyal nem fogja visszakívánni. Popovics vezetőügyész különösen kitűnt erős sovinizmusával, amit most a regátban jól értékesíthet. Sokat foglalkoztatja a közvéleményt a színház kérdése is. Fekete Mihály színtársulata becsülettel megállta a helyét s bár a színház anyagi helyzete a mostoha gazdasági viszonyok folytán nem mondható a legrózsásabbnak, áldozatot nem kimélve, szolgálta a magyar kultúra ügyét. Talán egy színház sem dolgozott fel annyi újdonságot, mint a marosvásárhelyi „Fényes példa erre a nemrégiben előadott Bajadér, melyet egész Erdélyben, fővárosi kiállítással, épen a marosvásárhelyi színház mutatott be elsőnek. A szezon folyamán majd az összes operett és próza újdonságokat előadták. Figyelemreméltó teljesítménye volt még Shakespeare ciklus, a helyi magyar szerzők darabjainak bemutatása is. Fekete igazgató most Jugoszláviába készül, hol már öt év óta szünetel a magyar színészet. Máris sok biztató jel van arra, hogy ez mindenben sikerülni fog Sebestyén László | Marosvásárhelyi krónika Küzdelem az elrománosítás ellen — Az elhanyagolt Kultúrpalota — Dandea primár, az engedelmes kormányeszköz — Száműzik a magyar tisztviselőket a városházáról — Megbukott a vásárhelyi mellékkormány — A magyar színészet vívódásai Az Ellenzék marosvásárhelyi szerkesztőségétől Cluj-Kolozsvár, 1923. április . HiSbusok sorfala NSzStt Vasárnap délelőtt a koldusoké — Vakot , sánták és nyomorékok processziója — Konkurrencia a nyomor iparosai között — És akik a koldusnál is koldusabbak Vasárnap délelőtt a szenzációk is munkaszünetet tartanak. A tisztára söpört utcákon gálában sétálnak az emberek. A hívők templomba mennek A többiek pedig profánabb, de azért nem mindennapi vágyódással loholnak randevúra és a vasárnap egyéb örömei után. Senki sem követ el olyasmit, amiért a rendőr felírhatná. A kocsik és autók lassabban hajtanak, nem gázolnak el senkit. A tolvajok, betörők és zsebmetszők pihenőt tartanak, azaz ilyenkor kártyázzák el heti „becsületes" munkájuk keresetét. Még a lakáshivatal is alszik, nem dobnak utcára senkit. A váltóőrök helyesen igazítják be a váltót, a mozdonyvezetők is vigyáznak a pályára. Karambolt, kisiklást csak hétköznap csinálnak. Szóval vasárnap délelőtt minden szebb és jobb, mint máskor — és nem történik semmi... De mégis—valamire felfigyelhetünk. A Fellegvár földbevájt kunyhóiból, a külváros legelrejtettebb óduiból előbujnak a koldusok s rendes hétköznapi posztjaik— úgyszólván hivatalos helyeik és üzlethelyiségeik — mellett elhaladva a város legforgalmasabb helyeire tódulnak. A lábatlan koldus földön vánszorog, a béna mankóval cipeli testét, az idegsokkos borzalmas tánclépésekkel siet megkezdeni szánalmas iparját. A farkas mozgalmas délelőtt nemcsak a pihenőké, a szórakozást hajszolóké, hanem a koldusoké is. Erre a délelőttre felvonulnak és sorfalat állanak a vakok, a sánták, a bénák, a roncsok, a jajveszékelők, a gajdolók, az imádkozók, a harmónikások. Magyarul, románul, cigányul jajgatják nyomoruságukat s köszönik meg az alamizsnát, kívánva ezerannyit, amenynyit adott az irgalmas szivü sétáló. Minden tíz lépésre egy koldus áll. A vakok énekelnek, vagy harmonikáznak. A bénák jajgatnak, siránkoznak. A nyomorékok csonka kezüket, lábukat mutatják Istennek és embernek. Az idegsokkos a bolt küszöbén vonaglik. Előtte egy rongyos katonasapka, gépírásos okmányok. Az Unió útán sokáig majdnem minden vasárnap délelőtt megjelent két koldus. Az egyik idegsokkos volt, a másik két kurta mankóval tipegett. Ezek egymásnak csináltak konkurrenciát. Mig a béna lassan vánszorgott, az idegsokkos gyorsan táncolta végig az Unió-utcát. Ha a béna elől ment, a másik eléje táncolt s hamarabb learatta az emberek jószívűségét. Akkor a béna hirtelen visszafordult, hogy a másik irányból jövők adományait ő kapja meg, de az idegsokkost hamarosan elébe vitte a borzasztó tánc, a háborús szenvedésektől felőrölt idegek és izmok halálig tartó vitustánca. Hiába volt a béna minden isszonyú erőlködése, veszedelmes konkurrensét sehogysem tudta legyőzni. És szíve mélyén bizonyára irigykedve állapította meg, hogy az idegsokk mégis csak jövedelmezőbb ipar, mint az ő két kurta, koppanó vaslábon cammogó bénasága. Lámb aranyba mártott tollal szerettem volna riportot írni a boldog tavaszi vasárnap délelőtt örömeiről, de sötét pápaszem volt a szememen s azon keresztül láttam meg a pompa és fény csillogása között a sötét nyomor árnyékfoltjait. Ez lopott keserűséget az események szürke krónikásának elfásult szívébe is. —fz—