Ellenzék, 1923. november (44. évfolyam, 248-272. szám)

1923-11-01 / 248. szám

1923. november 1. csütörtök Szerkesztőség: Strada ( Bratianu Király­ u.) 22. szám. Kiadóhivatal: Sí­­s-palota. Telefon­számok: Szer- 3* - fej.: 9. sz. Kiadóhivatal: 109. Alapította: BARTHA MIKLÓS Cluj-Kolozsvár. 44. év, 248. Számonként 2 lej. Bukarestben 2­50. Előfizetés: havonta 50, negyedévre 140, félévre 260, évente 500 lej. Meg­jelenik hétfő kivételével mindennap an­­gol-német szövetség Angliában járt utazók beszélik, hogy a szigetország közvéleménye merész fejlődésen ment keresztül. Messziről, a hírlapokból, nem igen lehet a köz­vélemény imponderabiliáit megérezni, mert ezer és egy ok befolyásolja az újságíró tollát, amely éppen a politi­kai világban inkább hatni akar, mint a hatásokat egyszerűen feljegyezni. A sajtó tehát nem hű tükröződése an­­­nak, amit ma a brit nép érez és gon­­­­dol és ami a világban bármely perc­ben fontos hatóerő lehet. A szigetor­szágban járt mázok beszélik, hogy az angol közvélemény politikai elgondo­lásai már erélyb­en szakítottak az utóbbi évek folyt­­in megszokott me­nettel és a hivatalos világ tanácsta­lanságán túl egészen új utakat ke­resnek. Tervek, elképzelések élnek az angol közönségben, melyek az eddi­gitől merőben különböző politikát kí­vánnak meg és a brit nép hatalma és tekintélye nevében a háború által te­remtett csoportrendszernek likvidálását sürgetik. Arról van szó, hogy az angolok annyira mennek a francia politikával szemben érzett ellenszenvükben, hogy nemcsak a régi szövetséggel vallssza-­­kitást, hanem új szövetséget kívánnak. Sőt ez az új szövetséges nem volna más, mint a régi szövetséges halálos ellensége: Németország. Egy angol­német szövetség terve ma már nem lehetetlenség széles angol rétegek előtt és nagy tömegek csakis ebben látnak méltó választ a Franciaországtól szén­vedett sorozatos diplomáciai vissza­utasításokra. A tömegek ellenszenve mindig gyorsabban reagál a vezetők meggondolásainál s amit ma hivata­losan nem is említenek, amiről alig egy-két újság tesz említést, az angol­német együttműködés terve ma már megszokott gondolat az angol közön­ség körében. Társaságokban erről be­szélnek, az újságok megjelenése után ezt tárgyalják s m­íg a diplomaták Franciaországhoz intézendő figyelmez­tető jegyzékeket izzadnak ki, a nép gondolatban már rég elvégezte a sza­kítást, sőt levonta annak messzemenő következményeit is. Tényleg, ha egy esetleges szakítás következményeit mérlegeljük, a francia fegyverkezés tekintetbe vételével lo­gikusnak tűnhet fel az angol-német szövetkezés. A szakításnak nem volna értelme, ha Anglia utána erélyesen meg nem kísérelné azon állapotok orvoslását, amelyek miatt annyit szen­ved s amelyek a franciák ellen An­gliában az ellenszenvet kihívták. Az angol ipar válsága, a munkanélküli­ség, mind annak a politikának kö­vetkezményei, mely a német gazda­sági élet tönkretételével az egész vi­lág gazdasági életét megzavarta s a szegénység fokozása révén elvonta az angol piac vásárlóit. De ha Anglia komolyan megkísérelné ennek a poli­tikának megakadályozását,­­ olyan éles ellentétbe kerülne a francia soviniz­mussal, melynek elintézése csak teljes visszavonulás, vagy fegyveres meg­­mérkőzés útján volna lehetséges. A szárazföldön gyenge Angliának azon­ban ehhez segítőtársakra volna szük­sége s természetes támogatója első­sorban Németország lehetne. Mégis nagyon is valószínűtlen, hogy egy ilyen szövetség a közeljövőben megalakuljon. A nép fantáziája gyors lábon jár, de a komoly megfontolás világánál a dolgok már sokkal nehe­zebbnek tűnnek föl. Mert ha szük­sége volna is Nagybritann­iának szö­vetségesre az európai kontinensen, mit nyerne Németország szövetségé­vel ? Egyedül a franciák olthatatlan gyűlöletét, könyörtelen bosszúvágyát és egyéb semmit, mert Németország ma nem hatalmi tényező. A lerongyo­lódott, éhező, egymással marakodó szerencsétlen németek egy font ér­tékű anyagi támogatást sem tudnának nyújtani, hanem akár fegyveres, akár fegyvertelen, de komoly küzdelem esetén inkább csak terhére lennének szövetségesüknek. Az angol-francia viszonyok határozottan háború felé tarta­nak, de a helyzet megítélésénél lehetetlen megfeledkezni az angol államférfiak visszatartó működéséről, kik elejét akarják venni, vagy legalább is kés­leltetni akarják a világ készülőben levő új nagy válságát Mindezek ellenére az angol —német szövetkezés gondolata olyan törté­nelmi tendencia, amelyek — ha nem is a közeljövőben történő — meg­valósulása a valószínűségek sorába tartozik. Ebben a szövetkezésben nem valósulna meg más, mint az a törté­nelmi törvény, hogy Anglia nem bírja el valamelyik kontinentális hatalom túlsúlyát Európában. A háborúban Anglia eltért háborús politikájától, mi­kor az európai egyensúly elvét félre­téve, az egyik felet megsemmisítő győ­zelemhez segítette. A tradíció feladá­sával nagyon rosszul járt, mert most szövetségese, kit ő segített verseny­társ nélküli helyzetébe, nagyon is ér­zékenyen adja tudtára, hogy vele szemben tehetetlen. Egészen bizonyos tehát, hogy Anglia vissza fog térni az egyensúly hagyományos politikájához, mellyel a nagyságát megalapozta s ezt a visszatérést, ha nem is mint kül­politikai aktualitás, de mint messzire kiható tényező, az angol nép már be­állott hangulatváltozása elősegíti és előkészíti Anglia nem tűri Németország szétdarabolását Baldwin miniszterelnök beszéde. — A fel­darabolás a békeszerződésbe ütköz­i. — A német katonai alakulatok felvonulást terveznek észak felé­ ­ Az Ellenzék londoni távirata — Az angol kormány szokatlanul erélyes hangon beleszólt a német—fran­cia vitába. Anglia­ politikai körei már eddig is egészen rendkívüli érdeklő­déssel figyelték a német szeparatista mozgalom alakulását, a nép pedig óriási felháborodással fogadta a francia politika nyilvánvaló kétszínűségét. A szeparatista mozgalom ügye úgyszólván angol belpolitikai kérdéssé lett, annyira izgatta Angliában a kedélyeket. Általában véve az volt a véle­mény, hogy minden ilyen különválási törekvés döntő fontosságú a sziget­­biodalom helyzete szempontjából és hogy Anglia ilyen törekvésekhez nem járulhat hozzá. A közhangulat ilyen alakulása megkönnyítette a kormány állásfoglalását. Baldwin miniszterelnök beszédben foglalkozott a német helyzettel és ki­jelentette, hogy Németország bármely részének különválása a versaillesi szerződés megszegését jelenti, mert a jóvátétel megfizetését évekre kitolná. A versaillesi szerződésnek ilyen értelmezése lehetetlenné teszi a francia ter­vek megvalósítását. Hervay amerikai nagykövet búcsúbeszédet tartott, amelyben hangsú­lyozta, hogy az északamerikai Unió és Nagybritannia között az összes függő kérdések tisztáztattak, úgyhogy a két hatalom most már egymás ol­dalán haladhat. A Bausenban megszűnt a villany és víz é­s szolgáltatás. Általános sztrájkról azon­ban nincs szó, mert az állami üze­mek nem tettek eleget a sztrájkra való felhívásnak. A lapok is megje­lennek. Kahr és Hitler kibékültek Berlinből jelentik . A birodalmi gyű­lés szocáldemokrata pártjának kőnyo­matosa szerint a titkos katonai alaku­latok észak felé felvonulást terveznek. Úgy látszik, hogy a csapatok közös bázisa Bamberg. A hadmozdulatok főképen a thüringiai ipari városok és Weimar ellen irányulnak. Nagy jelentőségű változás történt Bajorországban. A Völkischer Beobach­­ter jelenti, hogy a bajor nehéztüzé­rek országos szövetsége rendkívüli közgyűlésen elhatározta, hogy zárt sorokban csatlakozik Hitlerhez. Ez annak a jele, hogy , a bajor nemzeti mozgalom és a nemzeti szocialisták, von Kahr és Hitler kibékültek. Az ellentétet eddig közöttük az okozta, hogy, von Kahr a Wittelsbach partikularizm­usának volt híve, míg Hitler nagynémet eszméket írt a zász­lójára. Még nem tudni, hogy a ki­békülés milyen alapon történt, félni lehet azonban, hogy legfőbb oka a döntő támadásra való készülés volt. Drezdából jelentik Freithallban és Chemnitzben részleges sztrájk tört ki. Meghalt Bonar Law London, október 31. Bonar Law, Anglia volt miniszter­­elnöke és Lloyd George megbuktatója, meghalt. Halálának oka rákos daganat, mely a táplálkozást lehetetlenné tette.­­Bonar Law-val az angol konzervatív párt egyik vezető embere dőlt ki a küzdők sorából. Bonar Law, bár a toryknak volt vezetője, mégis egyszerű sorból emelkedett a miniszterelnöki székbe. 1818-ban születe­tt Kanadá­ban. G­asgowb­an végezte iskoláit és egészen más pályát szánt magának, mint­ a pon­ituit. Vaskereskedő mn­u lett segéd, de csakhamar­ kitűnt ké­pességeivel és az egyszerű­ kereskedőt a skót fővárosban képviselőnek jelöl­ték, majd miniszter lett Lloyd George koalíciós kormányában. B­irtokoséra az optálók között A Vajdaságba telepítik a ma­­gyarországi szerbeket — Kilenc­venöt százalék szerb optált Ma­gyarországról — Az Ellenzék jugoszláviai tudósítójától — A Magyarországon élő szerb anya­nyelvű földmivesek közül eddig mint­egy tízezer optált az S. H. S. király­ság javára. Felmerült az a terv, hogy a Jugoszláviából Magyarországba szándékozók és a Szerbia javára op­­táltak között birtokcserét létesítsenek a hazavándorlók elhelyezése kérdésé­nek megoldása végett. A kérdés azonban nem olyan könnyű. Ugyanis — hivatalos megál­lapítások szerint , amíg az S. H. S. királyságban élő magyarságnak mind­össze egy százaléka optált Magyaror­szág javára, addig a Magyarországon lakó szerbeknek kilencvenöt százaléka kérte az opció alapján az S. H. S. állampolgárságot Ennek a föltűnő aránytalanságnak következtében a birtokcsere aligha lesz mindenkire nézve megvalósítható. Magyarorszá­gon m­a még főleg Budapest környé­kén : Budán, Pomázon, Szentendrén, továbbá több pestmegyei községben: Vecsésett,­ Monoron és Szeged kör­nyékért, valamint a fehér megyei Ercsi községben laknak nagyobb tömegben szerbek. Ezeknek családjai már év­századok óta Magyarországon élnek és most az újonnan alakult Szerb— Horvát—Szlovén Királyságba vágya­koznak. A magyarországi szlávoknak Jugo­szláviába való áttelepítését a szerb hatóságok tőlük telhetően elősegítik és a repatriált szerbeket elsősorban a Vajdaságban fogják letelepíteni. A ke­rületi agrárreform-hivatalok már érte­sítést is kaptak a kormánytól, hogy a repatriáltak közül azoknak, akiknek már nem fog jutni az eltávozó ma­gyarok cserebirtokából, az agrárreform útján földet kell juttatni. Ezek a Ma­gyarországból áttelepülő szerbek dol­gos, intelligens, földmivelési tekintet­ben magasan kulturált nép, amellyel az agrárhivataloknak nagyon kevés dolguk lesz, legnagyobb részük va­gyonos és teljes gazdasági fölszere­lésével és jószágállományával jön át. Az arárreform minisztere kijelen­tette, hogy minden, Magyarországba hazarepatriáló szerb családnak nyolc hold jóldőt ad a kormány a Vajdaság területén, amely elhatározásáról már értesítette­ is az összes agrárreform­­ügyi hivatalokat. A miniszter előadása szerint nem tízezer, hanem újabb jelentések sze­rint körülbelül 18.000 ember haza­­vándorlásáról és elhelyezéséről lesz szó, akik nagyrészben a Csepelsziget­­ről, Ráckevéről, Szőregről, Baranyá­ból, Pécsről és Bajaszentistvánról fog­nak átköltözködni. Ezeknek az optáló családoknak át­szállítási és az elhelyezésükig való 'eltartási 'költségeikről a szociálpoliti­kai minisztérium fog gondoskodni. Végül kijelentette még a miniszter, hogy a telepítendő családok azzal:* Jönlétéire! ‘kapják a földet,­hogy amen­­­­nyibért a kapott nyolc holdan tét,­ később újabb földet vásárolnának, ebben az esetben erre a nyolc holdra kapott igényüket más szegény csalá­dok javára elveszítik.

Next