Ellenzék, 1925. március (46. évfolyam, 48-73. szám)

1925-03-01 / 48. szám

Ára 4 Iej.­ Chil-Kolozsvif, 1925TmárSas 1. Vasárnap XLVI évfolyam 48. szám. \ 11 Egy hónapra 80 lej. Negyedévre 220 Uj ft­rlPROTfíff fv. Király­ utca) 22. sz. Telefon: 9. és 204. Félévre 420 lej. Egész évre 800 lej. _ ______ _________. KIADÓHIVA­TAL: Sir. I. Mária fir. Egyes szám 4 lej, 16 oldalas szám 5 le­­bfjffl JFiffCJ Szentegyház­ utca) 1. sz. Telefonszám: 109. __Rigi királyságban 1 lejjel drágább. imwaa/ NYOMDA: Telefon 438. Nyomdai iroda: 109. Tavaszi rügyek Az örök törvények parancsából Is­mét meg kell újulnia örök földünknek. A nedvkeringés megindult és a korai napfényre a fák kezdik kinyomni a friss rügyeket. Régebben, amíg a világháború el nem söpörte a törté­nelem és közgazdaság számos induk­cióját, azt gondoltuk, hogy a tavaszi zsengés, zendülés hatással van az emberiségre is. Nemcsak az egyén bágyad el a föld nehéz, párás sza­gától és szédül meg a nagy, buja nedváramlástól, hanem a tömeg is nyugtalanná válik és a termékenység nagy szolgálatába szegődik. A ta­vaszi évadkor a diplomácia öreg, kri­tikus távcsövei gondosan a Balkánra szegződtek, hol a legfiatalabb vér csörgedezett, aztán a Rajnán túlra fordultak, hol a gall kakas kikeleti ujjongása veszedelmeket énekelhetett ki bármikor. A Hagia Sophia és a strassburgi dóm tornya voltak Európa háborús villany­osságának sarkai. Ma nincs rendszer a megfigyelésre, a ten­gely, magneti, hideg, meleg sarkok össze-vissza kerültek. Minden véletlen, minden esetlegesség, kivéve a Nép­­szövetségben gyülekező jóllakottak és zsákmánybesöprők éberségét. Valami­kor azt mondották: a világ csak han­gulat, ma azt kell mondani: a világ csak zsákmány, ami ezen túl van, az még felismerhetetlen új erők zűrza­vara. Vájjon milyen rügyeit bomlanak ki most az élet fáján ? Önkénytelen vetődik fel ez a kérdés, mikor mint­egy véletlenül épen a tavaszi ébre­déskor gyülekezik össze a Népszövet­ség újabb ülésszakra. Ha a népszövetség márciusi tárgya­lásainak műsorán végigpillantunk, rögtön megállapíthatjuk, hogy az életfa rügyezése megdöbbentően hiányos és kilátástalan. Még a lefegyverezés és döntőbíráskodás múlt évi kérdése is, melyről már azt hittük, hogy virág és hamarosan gyümölccsé gömbölyödik s ízesedik, új csenevész, színtelen, re­ménytelen rügy formájában megint visszatért. E lap hasábjain vidám ha­lihóval fejtegettem annak idején, hogy a görög-bolgár megegyezés az utolsó genti találkozás színe előtt a kisebb­ségi kérdés előrejerlése szempontjából milyen nagy jelentőségű eredmény. Hiú remény volt. Most megint a kon­ferencia napirendjén szerepel ez a megegyezés, de egyszerűen azért, mert többé már nem megegyezés: a görög parlament egyhangúlag visszautasította Politis megállapodásait. Im­e a szép virágból nem lett más „mint érték­telen gubacs“. De az egyéb tavaszi rügyek is siralmasak. A Népszövetséget abból a váratlanul hatalmas lendületből, amelyre Macdonald és Herriot nagyszerű karja emelte, a régi szürkeségbe látjuk visszacsökkenni. A programmpontból nem harsog ki az életképesség határozott ereje. Szóval a tavasz első jelentései nagyon véz­nák, elijesztők, reményt zúzok. Le kellene horgasztani fejünket ilyen si­ralmas tavasz láttára, mivel itthon is jégvirágok ülnek a gályák dudorain. Régi kedves mesterünk, Anghelescu orvosdoktor úr megint elővette pusz­tító varázsvesszejét és a kormányon ülő közkereseti tanárság szentesítette újabb felkészülését a magyar iskolák ellen. Nem is olyan nagyon erőlköd­tünk, hogy bűvészmutatványát meg­akadályozzuk. Ámde mégsem szabad lehorgaszta­­nunk orrunkat, melyet csak a román hivatalos hatalom néz mámoros sze­mével Cyranoszerű groteszknek némi kommunista evezéssel és teljesen fel­­fúvódottnak az irridentizmus szeszétől. Nem lehet csüggednünk. Egy kopár tavasz még nem jelenti az igazi, a szent tavaszt, vagy a megújhodás örö­kös elmaradását. Lesz még egyszer a földön igazi lombhasadás, lesz virág­pompa dús hímporral, a magházak heves, fokozott megtermékenyülése. A francia frank betegsége általános ér­dekké tette Caillaux reaktiválásának szükségét, mikor elfogy a liszt és drá­gul a kenyér, a könnyen feledő em­beriség visszanyúl a szám­űzöttekhez. Caillaux e pillanatban csak név, de holnap már szimbólum, egy hét múlva már zászlóhordozója egy tábornak, mely a külső és belső revízió vak­merő gondolatával érkezik. Mi lesz, ha a béke ábrándos álmodói helyett végre egy komoly defetista és német­barát, egy száműzött „hazaáruló” ül a vitorlákhoz ? Mi lesz, ha minden pa­rázsló európai probléma lángra lob­ban ? Annyi vihar tombol most és az ég aljának állandó vöröslése még újab­bakat ígér. Annyi kin feszíti a fáradt emberiség szívét, Pandora szelencéje hasadozik, a régi árbócok recsegnek és ropognak. A kisebbségek szenve­dése betölt. Az a nagy kényszer, mely reaktiválja sorban a Caillauxokat, meg fogja mozgatni a kisebbségeket is. Akármilyen ronda az emberiség tava­sza, itt van és lüktet az elfojtott szen­vedélyektől. Valami kis csepp mámor ráömlik szegény idegeinkre és végül is fel fogunk ordítani a fájdalmakon áttörő új életlázaktó. Cselekedni fo­gunk, mikor az egész emberiség cse­lekedni fog. A törvényes ígéretek feljogosítanak a termékeny cselek­­v­ésekre. Veszedelmes arányokat öltött a törökországi felkelés A kurdok elfoglalták Örményország legnagyobb városait . Az angolai nemzetgyűlés egységesen a felkelők ellen foglalt állást Konstantinápoly.­­Az Ellenzék tudó­sítójától.­ Az anatóliai kurd felkelés igen nagy arányokat öltött. A párisi Chicago Tribüne jelentése szerint a kurdok elfoglalták Török-Örmény­or­szág legfontosabb centrumait, Karbu­­tot,­ Diarbekirt, Ahist és Dersint. A felkelés célja állítólag a ko­rán uralmának visszaállítása az angolai török kormány világi uralma ellen. A kurdok Abdul Hamid egyik fiát, Se­­limet akarják szultánnak kikiáltani. A kurd lakosság az ottomán biro­dalom lakosságának mindig a legfe­­gyelmezhetetlenebb részét tette ki. Óriási kiterjedésű területen, hozzáfér­hetetlen hegyek közt lakó, félig vad törzsekből áll, hol a rablóromantika még virágkorát éli. Abdul Hamid vé­­res uralmának a kurd bandák voltak mindig a főeszközei. De megbízhatat­lanságukban jó pénzért és úgy ren­delkezésére állottak a cárizmus és más érdekelt hatalmak intrikáinak a török kormányzat ellen. A hírhedt örmény mészárlásoka­t is jórészben a kurdok számlájára írhatjuk. Ezeknek a hegyi rablótörzseknek hosszú ideig rendes foglalkozása közé tartozott, hogy a termés betakarítása előtt le­­szállottak hegyeikből s a sik földet mivelő örmény parasztoknak egész termését elrabolták. A török reakciónak mindig a kurd törzsek voltak a legveszedelmesebb eszközei. Konstantinápolyba került ve­zetőik a hamidi uralomnak legh­ir­­hedtebb és legszervilisebb szolgái voltak s a vallás védelmének hamis jogcímén mindig készen állottak az ottomán birodalomban ébredező min­den szabad mozgás meggátlására. Most is az Abdul Hamid egyik fiát szeretnék a szultáni trónra visszaültetni, hogy régi kivált­ságos helyzetüket visszaállítsák. A felkelésnek a hadsereg egy ré­széhez is összeköttetései lehetnek, mert Havas-jelentés szerint a kurdisz­­táni felkelőkhöz a hadseregnek és a csendőrségnek néhány osztaga is csat­lakozott. Francia lapok jelentik, hogy a török kormány Izmet pasát, a török hadsereg egyik legkiválóbb vezetőjét bízta meg a pacifikálás végrehajtásá­val. A csapatok el­haladását a jár­hatatlan hegyek közt azonban hóvi­harok gátolják. Az angolai nemzetgyűlés egy­ségesen a kormány mögé ál­lott a felkelők elleni intézkedé­sek megtételének kérdésében. Az ellenzék parlamenti vezére biz­tosította a török kormányt, hogy a mozgalom leverésében az általuk kép­viselt tömegek közhangulata is támo­gatja minden intézkedését. A képvi­selőház egyhangúlag fogadott el egy törvényjavaslatot, amely hazaárulónak nyilvánít mindenkit, aki vallási ha­gyományok ürügye alatt politikai cé­lokért szít felkelést s a kormányt fel­hatalmazta, hogy a megszállott zóná­ban az ostromállapotot elrendelje és a felkelés leverésére szükséges min­den katonai intézkedést megtegyen. Bud magyar pénzügyminiszter kijelentette, hogy a magyar pénzügyi helyzet bizalomkeltésre alkalmas Budapest.­­Az Ellenzék tudósítójá­tól,­ Bud pénzügyminiszter a pénz­ügyi költségvetés vitájának folyamán elhangzott felszólalásokra válaszolva, kijelentette, hogy Magyarország be­vételei kedvezőbben alakultak, mint ahogy azt eddig várni lehetett volna. Ez a helyzet igen alkalmas bizalom­­keltésre az ország pénzügyeivel szem­ben, aminek tagadhatatlan jeleit a külföldön már tapasztalni is lehet. A vámok kérdésében kijelentette a pénz­ügyminiszter, hogy a jelenlegi idő­pont nem a legalkalmasabb a vám­sorompók megnyitására a külföldi iparcikkek behozatala előtt, mert az ország iparvállalatainak igen nagy része üzemredukcióval dolgozik. A kormány igyekezni fog az ország s­a­­vaszédaival megfelelő kereskedelmi­­szerződéseket kötni. Nem Magyaror­szág kormányán múlott, hogy ez ed­dig is meg nem történt. Reméli azon­ban, hogy sokáig már nem fog hú­zódni a dolog és akkor szó lehet a behozatali vámok mérsékléséről. A külföldi tőkék beözönlésé­­nek fokozására a kormány minden lehetőt megtesz. Ezt szolgálja az a rendelkezése is, hogy a betéti illetékek s az­ ezzel kap­csolatos többi illetéknek mérséklését rendelte el. Végül a legnagyobb el­ismerés hangján szól a miniszter a magyar nemzeti bankról, amely az egész európai pénzvilág elismerését érdemelte ki. A kétféle mérték A Cuvantul legújabb száma keserű­séggel állapítja meg, hogy a jugo­szláviai románok az utolsó képviselő­­választások alkalmával egyetlen kép­viselőt sem tudtak küldeni az új par­lamentbe. A vád, melyet a sikertelen­ség miatt emelt, nem is a Pasics vá­lasztási erőszakosságai ellen irányul, hanem inkább a jugoszláviai román párt szervezetlenségét okolja. Ennek a megoszlást előidéző szervezetlenség­nek legerősebb bizonyítékul a „Graiul Romanesc” megállapítása alapján azt, említi meg, hogy az egyik kerületben egy Mihailovics nevű szerb képviselő egyedül ezer román szavazatot kapott. Teljesen megértjük a jugoszláviai ro­mán kisebbség panaszát, melyek jog­gal siratják az elveszett két román mandátumot. De tisztelettel kérdezzük a Cuvantul­tól és a mögötte álló ro­mán közvéleménytől: ez a százezer főnyi jugoszláviai román kisebbség sorsát féltő érzékeny lelkiism­eret miért nem háborodik fel a sokszázezer lel­ket számláló romániai magyar kisebb­ség választási kudarcain s hogyan tud beletörődni egy erőszakos kormány­nak abba a törekvésébe, hogy ezt a hatalmas kisebbséget — jugoszláv példára — megoszlásra bírja?

Next