Ellenzék, 1925. március (46. évfolyam, 48-73. szám)

1925-03-22 / 66. szám

46. év, 66. szám, ELLENZÉK S&IMHJÍZt Neményi Lili egyhónapi szabad­ságra megy. Berki Lili óta nem volt a kolozsvári Magyar Színháznak olyan megérdemelten népszerű primadonnája, mint Neményi Lili, kinek magával ra­­gadóan kedves és az őstehetség min­den illatos olajával felkent lénye nél­kül szinte nehéz már operett-előadást elképzelnünk. A kitűnő művésznőt azon­ban az utóbbi hónapok megerőltetett munkája kifárasztotta, úgy hogy kény­telen volt szabadságát a színházi sze­zon befejezése előtt igénybe venni. A színház igazgatósága készséggel segí­tette ebben kiváló tagját és így Ne­ményi Lili már április hó 1-én meg­kezdi négyheti szabadságát, amelyet az olasz Rivireán San Remoban fog eltölteni. Amint értesülünk, Neményi Lili szabadsága megkezdése előtt, a jövő hét folyamán, három parádés szerepében — Klssler Fanny, Füge­falevél, Nótás kapitány — még fellép a kolozsvári közönség előtt. Schronk Ilona hangversenye. Schronk Ilona temesvári koloratur­­énekesnő hangversenyt rendezett teg­nap este a katholikus gimnázium nagy­termében. Gounod, Rossini, Delibes és Thomas műveit énekelte nagy si­kerrel s a hallgatósággal telt terem melegen ünnepelte. Tisztán csengő hangja és kitűnő koloratúrtechnikája különösen a Faust ékszer-áriájában s a Sevillai borbély Rozinájának áriájá­ban érvényesült szépen. A program pontjainak megválasztása arra mutat, hogy Schrenk Ilona nem annyira hang­verseny, mint színpadi énekesnő, mert Tisztán koncertdarabot alig találunk műsorában.­. A művésznő mellett F. Kovách Gyula énekelt teli bariton hangon Schubert, Hugó Wolf és Schuhm­ann dalokat és gróf Andrássy Gyuláné kuruc­ dalaiból. A zongora­­kíséretet Bródy Miklós látta el, mint mindig, kitűnően. Kántor Antal képkiállításának megnyitása. Kolozsvár műértő közön­sége pár héttel ezelőtt nagy sikerre juttatta egy nagybányai festőművész­nek, Börtsök Samunak a kiállítását. Most közönségünknek alkalma lesz új szempontból ismerni meg Nagy­bánya művészetét. Míg Börtsök a tel­jesen kiforrott művészt reprezentálta előttünk, addig Kántor Antal az ifjú tehetség nagyratörésével jelenik meg előttünk. A kiállítást, amely vasárnap, 22-én nyílik meg a Minerva új kiállí­tási termében, délelőtt fél 12 órakor Vásárhelyi János esperes nyitja meg. Fekete Mihály megunta Aradot. Aradról jelenti tudósítónk: Az aradi színház kapui néhány nap múlva be­záródnak és az aradi magyar közön­ség jóidőre ismét színház nélkül ma­rad. Fekete Mihály színigazgató ugyanis megunta az aradi színját­szást. Kérte is már hetekkel ezelőtt a város vezetőségét, mint jelentettük, hogy oldja fel ama szerződésben vál­lalt kötelezettség alól, hogy itt májusig játsszon, mert ő meg akarja szakítani a sziniszezont és Temesvárra kíván menni társulatának tagjaival. A város azonban nem ment bele az ügybe, mire Fekete Mihály Bukarestbe uta­zott, ahol Lepadatu miniszterhez for­dult kérelmével. A válasz ma érke­zett meg az aradi színházhoz és e szerint Fekete Mihály március 26-tól Temesváron játszhat társulatával. A színigazgató tehát jövő hét csütör­tökjéig itt játszik, azután a társulat tagjaival együtt átköltözik Temesvárra. A bécsi opera tagjai Aradon. •Aradról jelenti tudósítónk: Kimagasló zenei eseménynek volt színhelye két ízben egymásután az aradi Kultúr­palota. Kiurina Berta és Leiter Hu­­bert bécsi kamaraénekesek adtak mind­két ízben hangversenyt és olyan pá­ratlan sikert arattak, amilyenhez fog­ható évek óta nem volt aradi hang­versenyeken. Ez a siker annál jelen­tősebb, mert hiszen a második hang­versenyt közkívánatra kellett megtar­tani. De nemcsak a művészek arattak elmúlhatatlan sikert Aradon, hanem Arad is teljesen meghódította a két elkényeztetett bécsi művészt, akik any­­nyira megszerették a várost, annak kulturált és hálás közönségét, hogy hangversenyük után jóllehet semmi sem kötötte már ide, három napig időztek még Aradon. Kiurina asszony estéit az egyik aradi kávéházban töl­tötte, ahol állandóan záróráig tartóz­kodott és ahol egész este a kolozs­vári Kőrössy Dudással muzsikáltatott magának. A Színházi iroda közleményei: * Postás Katica. Szombaton este má­sodszor, vasárnap harmadszor adják Har­­math Imre és Zerkovitz Béla nagyhatású új operettjét, a Postás Katicát. Ezt a két előadást bérletszünetben tartják meg. Hét­főn negyedszer (B. bérletben), kedden pedig ötödször (A bérletben) kerül színre a Postás Katica. * Telepatikus est a Magyar Színház­ban. A jövő hét szombati napján éjjeli előadásként szenzációs telepatikus mutat­ványokat fog bemutatni a Magyar Szín­házban Gold Ferenc orvos. A mutatvá­nyok teljesen és minden részletében tudo­mányos természetűek, de amellett a leg­­bámulatraméltóbbak. Gold Ferencnek ezekre a telepátikus előadásokra úgy a kultuszminisztériumtól, mint az egészség­­ügyi minisztériumtól engedélye van. Rész­letes híradással legközelebb szolgálunk. * Pacsirta és Asszonyáldozat — dél­után. Vasárnap az első délutáni előadás kivételesen fél 3 órakor kezdődik. Lehár Ferenc egyik legszebb operettje, a Pa­csirta kerül színre mérsékelt helyárakkal, Baranyai Jolánnal a címszerepben. Hat órakor kezdődik a második délutáni elő­­adó, amikor rendes helyárakkal, Táray Ferenc vendégjátékával Gerg Kaiser iz­galmas drámáját, az Asszonyáldozat­ot adják. * Szeretni — éjjel. Harmadszor kerül színre szombaton éjjel fél 11 órai kez­dettel a legszebb színdarab, Paul Geraldy Szeretni-je, Poór Lili, Táray és Kemény László játsza meg a Szeretni három szerepét, * Mignon olcsó helyárakkal. Szom­baton délután fél 3 órakor Thomas Mig­non c. operáját adják mérsékelt helyárak­kal, a főszerepekben Rózsa Ilivel, Bara­­nyay Jolánnal, Takács Mihálylyal, Virág Lajossal, Réthely Ödönnel. HETI MŰSOR: Magyar Színház Péntek : Postás Katica. (Operette-újdonság, először: Barna Sári vendégjátéká­val. Premiere-bérlet. Sorozatszám 116.) Szombat d. u. 3 órakor: Mignon. (Nép­szerű operaelőadás leszállított hely­árakkal. Rózsa Ilivel, Baranyay Jo­lánnal. Sorozatszám 117.) Szombat este fél 8 órakor: Postás Katica (2-edszor. Bérletszünetben. Barna Sári vendégjátékával. Sorozatszám 118.) Szombat este fél 11 órakor: Szeretni. (Tá­ray Ferenc vendégjátékával. Al bér­let. Sorozatszám 119.) Vasárnap d. u. fél 3 órakor: A pacsirta. (Baranyay Jolán vendégjátékával. — Mérsékelt helyárakkal — Sorozat­szám 120.) Vasárnap este 6 órakor: Asszonyáldozat. (Táray Ferenc vendégjátékával. Ren­des helyárakkal. Sorozatszám 121.) Vasárnap este fél 9 órakor: Postás Katica. (Barna Sári vendégjátékával. Bér­letszünetben. Sorozatszám 122.) Hétfő: Postás Katica. (Barna Sári ven­dégjátékával. B. bérlet. Sorozat­szám 123.) Kedd: Postás Katica. (Barna Sári vendég­játékával. A. bérlet. Sorozatsz. 124.) ? Bozgószính­ázak­ műsora: Select-Mozgó Szombat és Vasárnap március 21. és 22. □ '­llU az Ég és föld között. Nevettető filmbohózat 7 felvonásban. Főszerepben a világhírű komikus: H&BOLD LLOTD „Ó“. Műsoron kívül a német köztársaság el­nökének, Ebertnek grandiózus temetési ünnepsége. Uránia-Mozgó Szombat és Vasárnap március 21. és 22. k­anon, az ősember Rendkívüli filmfelvételek 6 felvonásban. A rejtelmes sarki jelenetek csodálatba ejtik a nézőt. Apolló-Mozgó Szombat és Vasárnap március 21. és 22. il­aciste kinn van a vízből Hatalmas kalandordráma 5 felv­onásban Főszerepben a fenomenális atléta, Ha- Ciste. — Műsoron kívül egy amerikai filmbohózat, főszerepben Zigotto. Oltott gyümölcsfák 1-től 4 évesig magas, szé­pen formált koronával: | KÖZPONTI BÁR 2 “ minden este 10 órakor H. M. Wellman | « eredeti amerikai néger » 3 duó és még 10 el­■ sörendü számból *' á 1 1 ó m ü s o r! g Caflitis boszniai darabja 40 lej dZIlYfl Ré Claude drbja 50 lej Kajszibarack segességek — 60 lej Barack piramidis — 50 lej Szöllőoltvány 1 és 2 évesek Kertészeknek engedmény 1 PEPIRIERILE FRflRGEZE. Pitesti. Levelezés románul és franciául. .Rador 2520_______________ Mai cement gyári szállításra, va­lamint cluji raktár­tárból a legelőnyö­sebb feltételek mel­lett kapható a Banca Gentrala Gyarmatáraosztályánál Cl­u­j, Strada Re­gina Maria I. sz. Kerti eszközök legjobb minőség­ben Kun Mtrás Fia I976. óta fennálló üzletében Cluj, Galea Victoriei 2. Felhívjuk olvasóink figyelmét a Dreher-Haggen­­macher sörgyár Bevárta (dupla maláta barna) és Márciusi (világos kivitelű) söreire. Minden­itt kapható leg­jobb minőségű sörök! Igen ! Igen ! Ez az én meggyőződésem is ! Kolozsváron ma a leghatásosabb reklám a főtéri fényreklám, ahol tréfás filmekkel együtt Kolozsvár összes ipa­rosai és kereskedői bemutatják áru­cikkeiket. Rendeljen azonnal egy rek­lámot Hudoli Bőssé H.-T. Hirdetési vál­­lalat­nál a közismert világcégnél Cluj, Str. Regina Maria 37. szám. Fizessen elő az „EK LIBRIS‘‘-re. Kérje félingyenes 23 köny­­csoport prospektusát is LEPAGE-tól Kváz. női divatáruházban Cluj Calea Beg. Fordinand (vol. Wesselényi Ifj.­u.) 25. Pót postával szemben. Lloya tavaszi medállk­abátok aMM is mdsMu Keleti Perzsaszőnyegek speciális javító, tisztító, poroló és megóvó intézete MAZARIAN P. CLUJ Strada Remorandului 25. — Rosenberg régiségkereskedőnél. Hibás szőnyege­ket eladásra bizományba átveszek. Telefon: 76.______Rudolf Vrosse R.-T. 7. oktat.

Next