Ellenzék, 1925. június (46. évfolyam, 123-129. szám)

1925-06-01 / 123. szám

Cluj-Kolozsvár, 1925« júni­us 1. Hétfő Ára 5 lej. KLVI. évfolyam 1713» szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK. SZERKESZTOSEG: Str. /. tíratian­ Egy hónapra 80 lej. Negyedévre 220 lej. «tt évformmX’ év, Király­ utca) 22. sz. Telefon: 9. és 204. Félévre 420 lej. Egész évre 800 lej. "»• , KIADÓHIVA­TAL: Str. I. Maniu (v. Egyes szám 4 lej, 16 oldalas szám 5 lej. /Jj®5TffeíT A"f/fí"/ D1? Szer,tegyház-utca) 1. sz. Telefonszám: 109. \^^égnyirály^ban^^éjjel d rágább^^^^^^ A nagy per, amelynek nem szakad vége Vita Gyulafehérvár körül Írta: BALOGH ARTHUR Amiről jó ideig szó sem esett, most minduntalan megjelenik a pártok egy­más ledorongolásán kívül mire se néző szócsatáinak nagy hevében Mi a jelentősége Gyulafehérvárnak? Mi értéke van az ott elhangzott kijelen­téseknek? Jogok forrása-e a kiegé­szített Románia polgáraivá vált ki­sebbségek számára avagy csak jogi hatás nélküli, elvi deklaráció ? Állja-e azokat a Nemzeti Párt ma is és ha állja, miért nem valósította meg uralma idejében ? És belekapcsolódik a vi­tába Csúcsa is. Hogy van az, hogy a magyarság politikai szervezetének vezetői nem a Gyulafehérvár mellett ma is állást foglaló Nemzeti Párttal, hanem az azt nyíltan megtagadó Avarescu-párttal kötöttek szövetséget ? Több, mint hat év után a vélemé­nyek és álláspontok ma már minden­esetre kialakultaknak tekinthetők. Ha csak a mellette és ellene szavazók számát nézzük, akkor Gyulafehérvár a múlté, az egyesülés kimondásán túlmenő része egyszerű történelmi dokumentum, aminek semmi reális értéke, jogilag kötelező tartalma a mára és a jövőre nincsen. Az állam­élet jövő alakulását, a kisebbségi pol­gároknak a román államhoz való vi­szonyát sem­miképen sem befolyásoló kijelentések a sokat emlegetett pon­tok, amelyeknek túlzott nacionaliz­­mustól mentes, liberális szellemű s a nyugati mintájú, igazi jogállam meg­teremtését szem előtt tartó célzatai mellett az itteni kisebbségi állampol­gárok az élet rideg valóságában leg­elemibb emberi jogaiktól is megfosz­tottak lehetnek. De tartsunk bár rövid seregszemlét az álláspontok felett. A határozatok szerzőjeként tekintendő Nemzeti Párt vezére, Maniu már korábban egy bukaresti előadásában kijelentette,hogy a romániai nemzeti kisebbségek jo­gainak forrásai a gyulafehérvári ha­tározatok és a békeszerződések. Igaz, hogy a részletekben aztán, így külö­nösen a most annyira aktuális feleke­zeti iskolai tannyelv kérdésben nagyon eltávolodik a gyulafehérvári határoza­toktól Viszont csak a legutóbbi na­pokban jelentette ki a parlamentben, hogy a kisebbségek jogait biztosítják a békeszerződések, amelyeknek pont­jai azonosak a gyulafehérvári határo­zatok szellemével. Ezzel szemben Bratianu miniszter­­elnök ugyanezen alkalommal megis­mételte korábbi kijelentését, hogy a gyulafehérvári egyezményt a Nemzeti Párt egyedül kötötte és így,az nem kötelezheti az egész országot. Egy ko­rábbi alkalommal azt mondotta, hogy a gyulafehérvári határozat nem egyéb puszta manifesztációnál. Nem­­alkot­hatja a román állam alapját, amelyet millió harcosnak élete és a szövet­ségesekkel kötött szerződések vetettek meg. Más szóval: Gyulafehérvár da­rab papír. És, amit nem szabad elfe­lejteni, most már egész tartalmában, mert a harcosok és a szövetségesek mellett az egyesülési szándék eszerint teljesen irreleváns momentum. Lényegben egyező a liberális kor­mány fejével a Jorga felfogása. Ha­­sonlóképen a Gogáé, aki legszapo­rábban adott le ebben a kérdésben nyilatkozatokat. A gyulafehérvári ha­tározatok ténye, mondja, nem jogalap, hanem csak alkalmi megnyilatkozás, mert Gyulafehérváron az erdélyi nép akarata kizárólag az egyesülés esz­méjét nyilatkoztatta ki, a többi hatá­rozatok pedig csupán vidéki politiku­sok mentalitásának alkalmi kodifi­­kációi. A politikusok után felvonulnak aztán a jogászok is. Kissé meg is lepőd­hetnénk a Deák Ferenczek nagy szá­mán. Mert nálunk a valóságos állam­életben olyan kicsibe szokták venni az európaszerte rég elismert jogi el­veket. Nem is szólok arról, hogy mennyire nem veszi észre nálunk csekély kivétellel a jogászok világa a modern jogállamtól napról-napra na­gyobb eltávolodást. Vájjon annyira keleti maradványnak, fátumszerűnek és a modern állam gyermekcipőiben járás jelenségének tekinti ezt ? Ter­mészetesnek veszi, ha a jogi lelkiisme­ret fel nem háborodik és felesleges­nek véli a jogérzet felrázását a kul­­turaivónkat folyton sülyesztő tények­kel szemben ? Szóval jönnek a közjogászok. Som­más ítéletük pedig az ügyben a kö­vetkező: A gyulafehérvári határoza­toknak az ó-királysággal való egyesü­lést kimondó pontján túlmenő többi részei, amelyek az itteni nemzeti ki­sebbségek jogairól szólanak, nem bá­nak jogforrás erejével. Nem pedig azért, mert a gyulafehérvári határoza­tokat egész terjedelmükben nem ismerte el a törvényhozás. Törvénybe csak az egyesülést kimondó pontot foglalták, a többi csak dekrét törvényben van. Már­pedig dekrét törvényeket az alkot­mány nem ismer.*De hogyan is lehet azt elképzelni, hogy az ország egy része, Erdély román népe, szabjon törvényt az egész ország részére, an­nak meghallgatása és hozzájárulása nélkül ?­Azt nem lehet felhozni, hogy a kérdéses pontok az egyesülés felté­telét képezték volna, mert az egyesü­­lés minden feltétel nélkül történt. Íme egy kérdés, amelyben politiku­sok és jogászok vitája egyaránt há­látlan, ha a megoldásra vonatkozó őszinte jószándék hiányzik az illeté­kesekben. A politikusok ezt a kér­dést is abból a szemszögből hajlan­dók nézni, mennyit lehet vele ártani az ellenfélnek. A jogászok háborúját , ha nincs meg a megvalósítás­i akarása, hiába döntenénk el, mondván: nem jogforrás a gyulafe­hérvári határozatoknak kisebbségi jo­gokat kimondó pontjai ? De hát ak­kor miért jogforrások például a vá­lasztási törvények, amelyek ugyan­csak dekréttörvények ? Hát Romániá­nak legfontosabb — mert a nemzeti akaratot és szuverenitást kifejező — alkotmányos szervét, a parlamentet nyolc év óta a fejedelmi önkény ál­tal megszabott módon választják? Ami itt jó jogforrásnak, az Gyulafe­hérvár esetében meg nem áll? Rikító következetlenség a jogi alapelvek al­kalmazásában. Meglepődhetnénk. De mi nem lepődünk meg. Mi már vér­tezve vagyunk a jogi abszurditásokon való meglepődés ellen is. Különösen, amióta Disescu kisütötte ránk, hogy mit akarunk mi, hiszen nem is vagyunk kisebbség. Egész egyszerűen többség vagyunk, mert ugyanolyan jogaink vannak, mint a többségi nemzethez tartozóknak. Nem lepődünk mi meg, bizony,­­Csak azt mondjuk: Gyulafehérvárnak ez a feszegetése nagyon háladatlan téma — éppen román szempontból. Mert ha érvényesek azok a pontok, akkor az összes­­ utóbbi kormányok felelősek azért, hogy nem tartották be azokat. Ha pedig nem érvényesek, mert csak dekrét törvénybe foglal­tattak, úgy ennek az ódiuma nem ke­­vésbbé súlyos,mert akkor nemcsak a kisebbségeket tévesztették meg, ha­nem kompromitálták a királyi tekin­télyt is, amelyet segítségül vettek eh­hez a megtévesztéshez. Ez pedig nem olyan tappália, amin csak úgy köny­­nyedén át lehetne siklani. Mi mo­narchiától jöttünk ide át és monarchi­kus érzésűek vagyunk, de a román mo­narchiát talán mégis a román pártok feladata lenne megvédeni. Azt a mo­narchiát, amelynek, ha valahol, éppen Romániában van hivatása és jelentő­sége, mert egészen bizonyos, hogy a pártoknak­­ itt még nyugati mintára ki nem fejlett élete, egymás elpusztítási harcában semmire nem néző szenve­­delmessége az állam romlását idézné elő. Ha­­valahol, éppen nálunk kell óvakodni a királyi tekintély kompro­­mitálásától. Ezt nem nekünk, kisebb­ségnek kellene emlékezetbe idézni. De hiába, mi már ilyen megjavíthatat- lan, sziguranca kézre való irredenták vagyunk, hogy erre is rávetemedünk. Sőt még javíthatatlanabbak vagyunk, mert engedelmet kérünk a kellemet­len kérdésért, de fel kell tennünk: mit szól a külföld ? Mit szól a külföld ahhoz, hogy itt kétrendbeli törvények vannak. Olya­nok, amelyek ha akarom érvényesek, ha akarom nem érvényesek. És olya­nok, amelyeknek a megtartása ugyan szintúgy illuzórius, mint az előbbieké, de legalább érvényességüket nem von­ják kétségbe. Tessék ezt jól meggon­dolni. Elvégre nemcsak kisebbségi­­jo­gok vannak, hanem az államnak tör­vényben­­rendezendő külföldi kötele­zettségféléi is. Igazán felesleges azt a külföldet­ a mi törvényhozásunknak erről a kétlakiságáról, arról, hogy ná­lunk olykor törvényeket már eleve csak a hivatalos lap számára, a szük­ség szerinti letagadás szándékával vagy legalább is erre alkalmas mó­don készítenek. Tőlünk hát vitázhatnak tovább a nagy probléma felett, hogy érvényes-e Gyulafehérvár, jogászok és politikusok. Nekünk ez nem probléma. Előttünk a gyulafehérvári határozatok sohase lehetnek mások, mint a ro­mán állam belpolitikájának leglénye­gesebb, nem változtatható részei. Hogy szórósan jogilag érvényesek-e vagy sem, egészen mellékes. Meg­mondjuk miért. Nem is egy okból. Azért, mert amit egy nép élete egyik legfontosabb pillanatában az itteni népek harmóniájának, tehát saját új állama nyugodt fejlődésének biztosí­tásaként ünnepélyesen megígér, azt nem lehet nagyon is megtámadható jogi elmagyarázásokkal visszacsinálni. És lehet-e értéktelen papírrongy az az okmány, mint aminővé tenni akar­ják, amely alatt egy ország új életé­nek legünnepélyesebb pillanataiban uralkodójának neve díszeleg? Tehát csak pereljenek. Nem mi, a világ ítélete kimondani az íté­letet.­­Azt, hogy Gyulafehérvár a nem­zeti­­becsület adóssága. Amit leta­gadni nem lehet, nem jogos és nem ildomos. fun­zsi kedv cji Megszüntetik az állami vezérigazga­t­óságok­a­t Bukarestből jelentik. A miniszté­riumokat átszervező bizottság tegnap ülést tartott. Bratianu Vintila csak az ülés elején volt jelen, mert a kama­rába kellett mennie. Kijelentette azon­ban, hogy a bizottság határozatait magára nézve kötelezőnek ismeri el. Elhatározták az összes vezérigazgató­ságok megszüntetését, kivéve a posta, CFR és a Casa Cercuala vezérigaz­gatóságait, melyek tudvalevőleg auto­nóm jogkörrel bírnak. Kimondották azonban, hogy a jelenlegi vezérigaz­gatók nyugalombavonulásukig meg­maradnak állásaikban. A magyar kormánynak eddig nem sikerült a nyugdíjasok kérdését az utódállamokkal elintézni Budapestről jelentik. A magyar kor­mány ismételten lépéseket tett az utódállamok kormányainál,­­ hogy a területekre eső nyugdíjasok ügyét elintézze. A kereske­dlmi tárgyaláso­kat is mindannyiszor junku­mba akarta hozni ezzel a kérdéssel, de az utód­államok mindig kitértek előle. A kér­dés mai állapotában tehát teljesen kilátástalannak látszik, hogy az a közeljövőben rendeződjék. Csehszlo­vákiával tervbe vett kereskedelmi tár­gyalásoknál a magyar kormány ismé­telten felveti, ezt a kérdést. Románia már ismételten kitért a nyugdíjasok ügyének tárgyalása elől és Jugoszlá­viával a most folyó pénzügyi tárgya­lások kapcsán lesz szó a nyugdíja­sokról. A belgrádi kormány álláspontja azonban mindeddig elutasítónak látszik.

Next