Ellenzék, 1927. február (48. évfolyam, 23-46. szám)
1927-02-02 / 23. szám
Kina útja írta: Lakatos Imre Kinában világtörténelmet csinálnak. A mennyei birodalom százmilliói fellázadtak a Nyugat ellen, melyet nem egészen jogtalanul, imperializmussal és kizsákmányoló törekvésekkel vádolnak. „Semmi kétség — hja Wells — itt új korszak kezdődik, egy új Kina éledt föl. Ilyet még soha sem látott a világ..." A nagyhatalmi külpolitikák legkevésbé tanulékony vezetői is kezdik lassan kint észrevenni, hogy egy új kínai nemzet van ébredőben, melynek óriási arányai többé nem a széthúzás okozta gyöngeség, hanem az egység által biztosított erő szolgálatában állanak s amelynek előrehaladó útjába további akadályokat gördíteni nem tanácsos. Nem a megszokott szélső keleti pártharcokról van már itten szó, hanem egy olyan ideál győzelmes elhaladásáról, amely erős gyökeret vert a kínai milliók túlnyomó többségének lelkében s amely akkor is kiirthatatlanul meggyökerezett ottan, ha, ami nem valószínű, a katasztrófa váratlanságával előre törő délkínai mozgalmat valamilyen katonai erővel pillanatnyilag vissza lehetne még fojtani. Ami most Kínában történik, mindenesetre óriási árnyékot vet maga elé és nagy eseményeket sejtet. Olyan eseményeket, melyek következményeikben nagyobb jelentőségűek lehetnek a világháború eseményeinél is. Egy több, mint négyszázmilliós nemzet kialakulásáról van szó a modern állami lét felé, egy nemzetté alakulásra kész néptenger belső harcairól, amelyeken még minden nagy nemzet átment egységének kialakulása előtt. Moszkva szélsőkeleti politikája csak belekapcsolódott ebbe a feltartóztathatatlan mozgalomba, amelynek lendületét forradalmi vakmerőségével talán elősegítette, amelyet azonban csak fölhasznál, de nem irányit. A szovjetizmus nem véd Kínában területi koncessziókat és gazdasági előjogokat, nem kiván exterritorialitást alattvalói számára s igy érthető előnyben van azokkal a hatalmakkal szemben, amelyek most megkésve veszik észre, hogy milyen súlyos következményeket vonhat maga után, ha csökönyösen gyarmatsorban akarnak tartani egy négyszáznegyvenmillió lakosú, óriási birodalmat, amelyet pedig a világháborúban mint egyenlősogű szövetségest hívtak maguk mellé nem bolsevista mozgalomról, hanem egy új nemzetnek, a világ legnépesebb nemzetének egységgé alakulási küzdelmeiről van tehát Kínában szó, amelynek állásfoglalása gazdasági kérdésekkel szemben még a jövő titka, amelynek megjelenése azonban a világküzdelmek arénájában a huszadik század legnagyobb jelentőségű eseményévé válhatik. Az első fontos nemzetközi következménye e nagy változásnak már elég világosan látszik. A szélsőkelet évtizedek óta fentartott hatalmi egyensúlya helyrehozhatatlanul felfordult s a mesterkélt hatalmi vonatkozások helyett, ezután teljes súlyával számba kell venni a demográfikus valóságot, úgy ahogy az a szélsőkeseten adódik számunkra. Ez a valóság pedig nem más, mint hogy Kínában"440 millió kiválóan munkaképes és szorgalmas ember él, akik egységes vezetés alatt és a technika eddigi vívmányainak elsajátításával szinte elképzelhetetlen hatalmat képviselhetnek már a közeli jövőben. Maga Kína négymillió kvadrátkilométernyi területével egy egész kontinens, amely Kanton subtropikus éghajlatától Mandzsúria szibériai hőfokáig minden átmenetet fölmutat s amely talaja alatt kimeríthetetlen természeti kincseket, elsősorban is a világ leggazdagabb szén, vas és rézbányáit rejti. Minden előfeltétele megvan tehát egy óriási ipari hatalom kifejlődésének, az ipari termelésre kiválóan alkalmas munkaerőtől a nyersanyagok szinte kimeríthetetlen gazdagságáig. A régi Kina azonban mindezt nem tudta felhasználni s a nagyhatalmak hozzá voltak szokva, hogy az óriási birodalmat, mint magával tehetetlen kolosszust, a legkíméletlenebbül szipolyozzák ki gazdasági és politikai érdekeik számára. Különösen az 1894-iki japán—kínai háború után indult meg a szabad zsákmányolás politikája a mennyei birodalomban. Egymással versengve, minden valamire való hatalom szabad kikötőket, koncessziókat, setlement-eket, kedvezményes zónákat és vámelőnyöket szerzett magának. A külföldi hatalmak előjogai Kínában a nemzetközi jognak kötetekre menő fejezeteit tették már ki. Ezek az előjogok, amelyek mindannyian a kínai szuverenitás egy-egy újabb részecskéjét rabolták el, végül alsóbb rendű emberré degradálták a kínait, formai szempontból független hazájában s a különböző érdekszférák szerint még azt is előírták neki, hogy mit adhat el a külföldnek és mit vásárolhat, kitől és milyen áron. Idegenek ellenőrizték a kínai vámok jövedelmét, mely elsősorban a Kínának adott kölcsönök törlesztésére volt lekötve s amely Kína érdekei helyett az ellenőrző hatalmak beviteli érdekeit elégítette ki mindenek előtt. Egy angol delegátus áll a sóbányák adminisztrációjának élén, amelyeknek jövedelme szintén államadósságtörlesztő célokra szolgál és külföldi hatalmak képviselői vezetik a vasúttárságokat, szintén nem annyira Kína, mint a megbízó hatalmak érdekében. Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között milyen kényelmes fogyasztó területet képviselt a mennyei birodalom a külföldi ipari termelés számára. Egy angol statisztikai kimutatás szerint 1924-ben 44000 angol hajó futott be a kínai kikörőkbe 52 millió tonna áruval. Ez a helyzet lassanként minden gyarmati kizsákmányolásnál súlyosabbá vált, mert például Anglia gyarmataival szemben nemcsak jogokat, hanem kötelességeket is érez s ezeknek elég lojálisan eleget is tesz. De a kínai nép százmillióival szemben a gazdasági kihasználás szerzett jogait az érdekelt hatalmak szellemében semmiféle kötelezettségérzés nem ellensúlyozta. A felszabadító mozgalom mindezzel szemben Kantonból indult ki. Első megindítója, Sun-la-Cen di, aki 1911- ben a pekingi dinasztiát megdöntötte, előbb békésen akart a Kínában érdekelt hatalmakkal megegyezni, sőt, az újabban publikált adatok szerint, azok segítségét is kérte a kínai nép emancipálásához. Sun dr. még 1923-ban Schurmann amerikai nagykövethez fordult azzal a kéréssel, hogy a hatalmak határozzák el magukat békés intervencióra Kínában és Amerika, Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország küldjenek ki szakembereket a különböző kínai adminisztrációk vezetésére, akik öt évig maradnak ezeknek élén, amis kínai hozzáértők nevelődnek kezeik alatt. Sun-Ja-Cen egy nagyszabású tervet dolgozott ki, mely a most kitört konfliktust békés után oldotta volna meg. A hatalmak egymásra való féltékenykedése és más egyéb okok miatt azonban kérésének nem tettek eleget Röviddel rá azonban eleget tett a kérésnek Moszkva, hogy milyen eredménnyel, azt a most lefolyó események elég erővel mutatják. Az 1925-ben meghalt Sun-Ja-Cen és hívei, akik a kantoni mozgalomnak még mindig az élén állanak, azért nem lettek bolsevisták. Sun-Ja-Cen testamentumát ma is nagy ünnepélyességgel olvassák föl minden hétfőn Kantonban. Ez a végrendelet a következő alaptétellel kezdődik: „Három princípium van: nacionalizmus, demokrácia és minden ember joga az életre. A megvalósítás szintén három fokon át történik: a militarizmus, a jóindulatú despotismus és alkotmányosság stádiumain keresztül." Ez minden egyéb, csak nem bolsevizmus. A harc módszerét azonban, különösen Sun-la- Cen halála után, a Moszkva által küldött tanácsadók, az orosz Borodin és a német Lienhardt diktálták. Az orosz stratégiának engedelmeskedve indították meg már 1925-ben a Kanton közvetlen szomszédságába eső Honkong ellen, mely az angol kereskedelem délkínai központja, a bojkott és sztrájk gazdasági harcát, milliárdokra menő kárt okozva az angol kereskedelemnek és iparnak. S a gazdasági harccal egyidejűleg fegyverkeztek a külföldi hatalmak zsoldjában álló kínai alkirályok ellen és az utolsó hónapban döntő csapást mértek egyik leghatalmasabbra köztük, az angol érdekszférába eső Jangcse vidék urára, Vu-Pej-Fu marsalra. Azóta Csang-Kai-Szek tábornok, a kantoni csapatok vezére győzelemről-győzelemre halad s ma már az egész Jangcse vidék, a többmilliós Hankau- Vusang városcsoporttal együtt kezei között van. Aki azonban a Jangcse vidéken uralkodik, az ura Kina legfontosabb útjainak és döntő jelentőségű stratégiai pozíciót foglal el. Pillanatnyilag tehát a katonai helyzet a következő: Kína két nagy részre van osztva, egy déli, nagyobb és gazdagabb részre, ahol a kantoni nacionalisták az urak és egy északi részre, Peking körül, ahol eddig még a japán befolyás alatt álló Csang-Co- Lin, mandzsúriai dikátor kormányoz. De, amint a mellékelt térkép mutatja, van egy harmadik front is, az északnyugati Senszi és Kenszi államokban, ahol a kantoniakkal szövetséges Feng- Ju-Hsziang „keresztény-bolsevista" tábornok áll egy hadsereggel Csang-Co- Lin-nel szemben. Úgy Teng tábornoknak, mint a kantoniaknak további előnyomulása most már Peking vidékét veszélyeztetheti, ahol Csang-Co-Lin vagy fölveszi a harcot, vagy visszavonul a nagy falakon kívül eső Mandzsúriába, vagy, ami Kínában mindig lehetséges, Jó árért lepaktál az ellenfeleivel és harc nélkül engedi át nekik a kezében levő területeket. A másik lehetőség, hogy a kantoni csapatok a külföldi kereskedelem főcentruma, Sanghai felé fordulnak. Ez azonban csak akkor történhetik meg, ha a tárgyalások utolsó szálai is megszakadnak a kantoniak és a külföldi hatalmak között, mert Sanghainál a nacionalisták már egy nagy nemzetközi flottával találnák magukat szemben. A Jangce vidék elfoglalásával ugyanis a kínai belső harcok megint világpolitikai komplikációkat vontak maguk után. A kantoni csapatok Hankauba való bevonulásakor a város kínai lakossága megrohanta az angol koncessiót, melyet, a véres összeütközés elkerülése érdekében, a védelem fegyverlövés nélkül engedett át a támadóknak. Később a kantoni hatóságok átvették a koncesszió védelmét, de az angol lobogót többé erre a területre fölhúzni nem lehetett. A kantoni kormány külügyminisztere pedig egy proklamációban jelentette ki, hogy a kínai nemzeti mozgalom a külföldiek összes exterritoriális jogainak eltörlésére törekszik, de ezzel szemben garanciákat hajlandó vállalni a Kínában élő külföldiek személyi biztonságáért és gazdasági szabadságáért. A nemzeti mozgalom jelentőségét most már tisztán látó Anglia ugyanekkor egy memorandummal fordult az érdekelt hatalmakhoz, melyben közös akcióra hívja föl azokat a Kínában élvezett privilégiumok leépítése kérdésében s a délkínai kívánságoknak lehető teljesítésére. Ezzel egyidejűleg Hankauba érkezett Miles Sampson, az újonnan kinevezett angol nagykövet, hogy a kantoni kormány külügyminiszterével, dr. Csen-el a tárgyalásokat fölvegye. Anglia minden jel szerint nagy engedményekre szánta el magát a délkínai mozgalom megbékítése érdekében. A többi érdekelt hatalmak azonban, melyekhez memorandumát intézte, szinte egyhangúan visszautasították a benne foglalt javaslatokat és különösen azt a pontot, hogy egységesen foglaljanak állást a kínai ügyekkel szemben. A leghatározottabb visszautasítók közt volt Japán és Franciaország. Az előbbi kétségtelenül azért, hogy a japán-angol szövetség megszakítását és a birodalmi konferenciát, melyet masa ellen irányulónak látott, megbosszulja