Ellenzék, 1927. február (48. évfolyam, 23-46. szám)

1927-02-02 / 23. szám

Kina útja írta: Lakatos Imre Kinában világtörténelmet csinálnak. A mennyei birodalom százmilliói fel­lázadtak a Nyugat ellen, melyet nem egészen jogtalanul, imperializmussal és kizsákmányoló törekvésekkel vádolnak. „Semmi kétség — hja Wells — itt új korszak kezdődik, egy új Kina éledt föl. Ilyet még soha sem látott a világ..." A nagyhatalmi külpolitikák legkevésbé tanulékony vezetői is kezdik lassan kint észrevenni, hogy egy új kínai nemzet van ébredőben, melynek óriási arányai többé nem a széthúzás okozta gyönge­­ség, hanem az egység által biztosított erő szolgálatában állanak s amelynek előrehaladó útjába további akadályo­kat gördíteni nem tanácsos. Nem a megszokott szélső keleti pártharcokról van már itten szó, hanem egy olyan ideál győzelmes elhaladásáról, amely erős gyökeret vert a kínai milliók túl­nyomó többségének lelkében s amely akkor is kiirthatatlanul meggyökerezett ottan, ha, ami nem valószínű, a katasz­trófa váratlanságával előre törő délkínai mozgalmat valamilyen katonai erővel pillanatnyilag vissza lehetne még fojtani. Ami most Kínában történik, minden­esetre óriási árnyékot vet maga elé és nagy eseményeket sejtet. Olyan ese­ményeket, melyek következményeikben nagyobb jelentőségűek lehetnek a világ­háború eseményeinél is. Egy több, mint négyszázmilliós nemzet kialakulásáról van szó a modern állami lét felé, egy nemzetté alakulásra kész néptenger belső harcairól, amelyeken még minden nagy nemzet átment egységének kiala­kulása előtt. Moszkva szélsőkeleti politikája csak belekapcsolódott ebbe a feltartóztatha­tatlan mozgalomba, amelynek lendüle­tét forradalmi vakmerőségével talán elősegítette, amelyet azonban csak föl­használ, de nem irányit. A szovjetiz­mus nem véd Kínában területi kon­cessziókat és gazdasági előjogokat, nem kiván exterritorialitást alattvalói számára s igy érthető előnyben van azokkal a hatalmakkal szemben, amelyek most megkésve veszik észre, hogy milyen súlyos következményeket vonhat maga után, ha csökönyösen gyarmat­sorban akarnak tartani egy négyszáznegyven­­m­illió lakosú, óriási birodalmat, amelyet pedig a világháborúban mint egyenlő­sogű szövetségest hívtak maguk mellé n­em bolsevista mozgalomról, hanem egy új nemzetnek, a világ legnépesebb nemzetének egységgé alakulási küz­delmeiről van tehát Kínában szó, amelynek állásfoglalása gazdasági kér­désekkel szemben még a jövő titka, amelynek megjelenése azonban a világ­­küzdel­mek arénájában a huszadik század legnagyobb jelentőségű eseményévé vál­­h­atik. Az első fontos nemzetközi következ­ménye e nagy változásnak már elég világosan látszik. A szélsőkelet évtize­dek óta fentartott hatalmi egyensúlya helyrehozhatatlanul felfordult s a mester­kélt hatalmi vonatkozások helyett, ezután teljes súlyával számba kell venni a demográfikus valóságot, úgy ahogy az a szélsőkeseten adódik számunkra. Ez a valóság pedig nem más, mint hogy Kínában"440 millió kiválóan munka­képes és szorgalmas ember él, akik egységes vezetés alatt és a technika eddigi vívmányainak elsajátításával szinte elképzelhetetlen hatalmat képviselhetnek már a közeli jövőben. Maga Kína négy­millió kvadrátkilométernyi területével egy egész kontinens, amely Kanton sub­tropikus éghajlatától Mandzsúria szibé­riai hőfokáig minden átmenetet fölmutat s amely talaja alatt kimeríthetetlen ter­mészeti kincseket, elsősorban is a világ leggazdagabb szén, vas és rézbányáit rejti. Minden előfeltétele megvan tehát egy óriási ipari hatalom kifejlődésének, az ipari termelésre kiválóan alkalmas munkaerőtől a nyersanyagok szinte ki­meríthetetlen gazdagságáig. A régi Kina azonban mindezt nem tudta felhasználni s a nagyhatalmak hozzá voltak szokva, hogy az óriási birodalmat, mint magával tehetetlen kolosszust, a legkíméletlenebbül szipo­­lyozzák ki gazdasági és politikai érde­keik számára. Különösen az 1894-iki japán—kínai háború után indult meg a szabad zsákmányolás politikája a mennyei birodalomban. Egymással ver­sengve, minden valamire való hatalom szabad kikötőket, koncessziókat, setle­­ment-eket, kedvezményes zónákat és vámelőnyöket szerzett magának. A kül­földi hatalmak előjogai Kínában a nem­zetközi jognak kötetekre menő fejeze­teit tették már ki. Ezek az előjogok, amelyek mindannyian a kínai szuvere­­nitás egy-egy újabb részecskéjét ra­bolták el, végül alsóbb rendű emberré degradálták a kínait, formai szempont­ból független hazájában s a külö­n­­böző érdekszférák szerint még azt is előírták neki, hogy mit adhat el a kül­földnek és mit vásárolhat, kitől és milyen áron. Idegenek ellenőrizték a kínai vámok jövedelmét, mely első­sor­ban a Kínának adott kölcsönök tör­lesztésére volt lekötve s amely Kína érdekei helyett az ellenőrző hatalmak beviteli érdekeit elégítette ki mindenek előtt. Egy angol delegátus áll a sóbá­nyák adminisztrációjának élén, ame­­lyeknek jövedelme szintén­ államadósság­­törlesztő­ célokra szolgál és külföldi hatalmak képviselői vezetik a vasúttár­­ságokat, szintén nem annyira Kína, mint a megbízó hatalmak érdekében. Elképzelhető, hogy ilyen körülmé­nyek között milyen kényelmes fogyasztó területet képviselt a mennyei birodalom a külföldi ipari termelés számára. Egy angol statisztikai kimutatás szerint 1924-ben 44000 angol hajó futott be a kínai kikörőkbe 52 millió tonna áru­val. Ez a helyzet lassanként minden gyarmati kizsákmányolásnál súlyosabbá vált, mert például Anglia gyarmataival szemben nemcsak jogokat, hanem kö­telességeket is érez s ezeknek elég lojálisan eleget is tesz. De a kínai nép százmillióival szemben a gazdasági kihasználás szerzett jogait az érdekelt hatalmak szellemében semmiféle köte­lezettségérzés nem ellensúlyozta. A felszabadító mozgalom mindezzel szemben Kantonból indult ki. Első megindítója, Sun-la-Cen di, aki 1911- ben a pekingi dinasztiát megdöntötte, előbb békésen akart a Kínában érde­kelt hatalmakkal megegyezni, sőt, az újabban publikált adatok szerint, azok segítségét is kérte a kínai nép eman­cipálásához. Sun dr. még 1923-ban Schurm­ann amerikai nagykövethez for­dult azzal a kéréssel, hogy a hatalmak határozzák el magukat békés interven­cióra Kínában és Amerika, Anglia, Franciaország, Németország és Olasz­ország küldjenek ki szakembereket a különböző kínai adminisztrációk ve­zetésére, akik öt évig maradnak ezek­nek élén, amis kínai hozzáértők neve­lődnek kezeik alatt. Sun-Ja-Cen egy nagyszabású tervet dolgozott ki, mely a most kitört konfliktust békés után ol­dotta volna meg. A hatalmak egymásra való féltékenykedése és más egyéb okok miatt azonban kérésének nem tettek eleget Röviddel rá azonban ele­get tett a kérésnek Moszkva, hogy milyen eredménnyel, azt a most le­folyó események elég erővel mutatják. Az 1925-ben meghalt Sun-Ja-Cen és hívei, akik a kantoni mozgalomnak még mindig az élén állanak, azért nem lettek bolsevisták. Sun-Ja-Cen testamentumát ma is nagy ünnepélyes­séggel olvassák föl minden hétfőn Kantonban. Ez a végrendelet a követ­kező alaptétellel kezdődik: „Három princípium van: nacionalizmus, demo­krácia és minden ember joga az életre. A megvalósítás szintén három fokon át történik: a militarizm­us, a jóindu­latú despotismus és alkotmányosság stádiumain keresztül." Ez minden egyéb, csak nem bolsevizmus. A­ harc módszerét azonban, különösen Sun-la- Cen halála után, a Moszkva által kül­dött tanácsadók, az orosz Borodin és a német Lienhardt diktálták. Az orosz stratégiának engedelmeskedve indítot­ták meg már 1925-ben a Kanton köz­vetlen szomszédságába eső Honkong ellen, mely az angol kereskedelem délkínai központja, a bojkott és sztrájk gazdasági harcát, milliárdokra menő kárt okozva az angol kereskedelem­nek és iparnak. S a gazdasági harccal egyidejűleg fegyverkeztek a külföldi hatalmak zsoldjában álló kínai alkirályok ellen és az utolsó hónapban döntő csapást mértek egyik leghatalmasabbra köztük, az angol érdekszférába eső Jangcse vidék urára, Vu-Pej-Fu marsalra. Az­óta Csang-Kai-Szek tábornok, a kan­toni csapatok vezére győzelemről-győ­­zelemre halad s ma már az egész Jangcse vidék, a többmilliós Hankau- Vu­sang városcsoporttal együtt kezei között van. Aki azonban a Jangcse vidéken uralkodik, az ura Kina leg­fontosabb útjainak és döntő jelentő­ségű stratégiai pozíciót foglal el. Pillanatnyilag tehát a katonai hely­zet a következő: Kína két nagy részre van osztva, egy déli, nagyobb és gazdagabb részre, ahol a kantoni nacionalisták az urak és egy északi részre, Peking körül, ahol eddig még a japán befolyás alatt álló Csang-Co- Lin, mandzsúriai dik­átor kormányoz. De, amint a mellékelt térkép mutatja, van egy harmadik front is, az észak­­nyugati Senszi és Kenszi államokban, ahol a kantoniakkal szövetséges Feng- Ju-Hsziang „keresztény-bolsevista" tá­bornok áll egy hadsereggel Csang-Co- Lin-nel szemben. Úgy Teng tábornok­­nak, mint a kantoniaknak további elő­nyomulása most már Peking vidékét veszélyeztetheti, ahol Csang-Co-Lin vagy fölveszi a harcot, vagy vissza­vonul a nagy falakon kívül eső Man­dzsúriába, vagy, ami Kínában min­dig lehetséges, Jó árért lepaktál az ellenfeleivel és harc nélkül engedi át nekik a kezében levő területeket. A másik lehetőség, hogy a kantoni csa­patok a külföldi kereskedelem főcent­ruma, Sanghai felé fordulnak. Ez azon­ban csak akkor történhetik meg, ha a tárgyalások utolsó szálai is megsza­kadnak a kantoniak és a külföldi ha­talmak között, mert Sanghainál a na­cionalisták már egy nagy nemzetközi flottával találnák magukat szemben. A Jangce vidék elfoglalásával ugyanis a kínai belső harcok megint világpoli­tikai komplikációkat vontak maguk után. A kantoni csapatok Hankauba való be­vonulásakor a város kínai lakossága megrohanta az angol koncessiót, me­lyet, a véres összeütközés elkerülése érdekében, a védelem fegyverlövés nél­kül engedett át a támadóknak. Később a kantoni hatóságok átvették a kon­cesszió védelmét, de az angol lobogót többé erre a területre fölhúzni nem le­hetett. A kantoni kormány külügymi­nisztere pedig egy proklamációban je­lentette ki, hogy a kínai nemzeti moz­galom a külföldiek összes exterritoriá­­lis jogainak eltörlésére törekszik, de ezzel szemben garanciákat hajlandó vállalni a Kínában élő külföldiek sze­mélyi biztonságáért és gazdasági sza­badságáért. A nemzeti mozgalom je­lentőségét most már tisztán látó Anglia ugyanekkor egy memorandummal for­dult az érdekelt hatalmakhoz, melyben közös akcióra hívja föl azokat a Kíná­ban élvezett privilégiumok leépítése kérdésében s a délkínai kívánságoknak lehető teljesítésére. Ezzel egyidejűleg Hankauba érkezett Miles Sampson, az újonnan kinevezett angol nagykövet, hogy a kantoni kormány külügyminisz­terével, dr. Csen-el a tárgyalásokat föl­vegye. Anglia minden jel szerint nagy engedményekre szánta el magát a dél­kínai mozgalom megbékítése érdeké­ben. A többi érdekelt hatalmak azon­ban, melyekhez memorandumát intézte, szinte egyhangúan visszautasították a benne foglalt javaslatokat és különö­sen azt a pontot, hogy egységesen fog­laljanak állást a kínai ügyekkel szem­ben. A leghatározottabb visszautasítók közt volt Japán és Franciaország. Az előbbi kétségtelenül azért, hogy a ja­pán-angol szövetség megszakítását és a birodalmi konferenciát, melyet masa ellen irányulónak látott, megbosszulja

Next