Ellenzék, 1927. július (48. évfolyam, 144. szám)
1927-07-02 / 144. szám
48. év, 144. gsám ELLENZÉS „Ha visszatérünk Lúgosra, kimegyünk Traian sírjára imádkozni és bocsánatot kérni tőle.. Beszélgetés Grozavescu ősz édesanyjával és húgával — Nyilatkozik Kövesdy Tivadar, a felmentett férjgyilkos asszony apja — A gyászoló anya Willer Józsefre hivatkozik tanúként, hogy Grozavescuné rosszul bánt férjével Bécs. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az ítélet elhangzott: a művész férjgyilkos feleségét az esküdtek felmentették. Az ítélet egész Bécset lázban tartja, vannak, akik helyeslik, de a túlnyomó többség fel van háborodva. Rövid időn belül az esküdtszék már a második gyilkost mentette fel, aki élettársát megölte. Néhány hónap előtt egy bécsi mészáros-segéd állott a bíróság előtt. Wimpassinger, ez volt a vádlott neve, feleségét meggyilkolta, majd a holttestet darabokra vagdalta és azután zsákba varrva, bedobta a Dunába. Az esküdtek őt is felmentették, miként mostan Grozavescuné asszonyt. Az esküdtszék intézményének ellenségei ezekkel az ítéletekkel hatásos agitációs eszközt kaptak. Az érthetetlen verdiktek magyarázatául szolgálhat azonban az osztrák büntetőtörvénykönyv nagy fogyatékossága. Ha az esküdtek Grozavescunét bűnösnek nyilvánították volna, úgy a bíráknak 15 esztendős börtönbüntetéssel kellett volna sújtaniuk ezt a kétségkívül beteg asszonyt. A 15 évi börtönt az esküdtek túl súlyosnak találták és ezért inkább felmentő ítéletet hoztak. A tragikus végű énekes ész édesanyja és húga szinte példátlan előkelőséggel viselkedtek, amikor a bíróság tanúként kihallgatta őket. Nem akartak ártani annak az asszonynak, aki megölte legdrágább kincsüket. Most, hogy az ítélet elhangzott és immár szavaik nem árthatnak annak, aki oly nagy gyászt mért reájuk, nyíltan beszélnek. Az anya vontatottan, a négy napos tárgyalás izgalmaitól megviselve, remegő hangon beszél: — A bíróság előtt, mint tanú bebizonyítottam, hogy nem viseltetem gyűlölettel drága fiam gyilkosa ellen. Igen elszomorított, igen fájt azonban, hogy a tárgyaláson szerencsétlen fiamat éppen gyilkosa oly hallatlan módon megrágalmazta. Hacsak egy szó is igaz lenne ezekből a rágalmakból, úgy nem szólnék semmit sem. Azonban egy szó sem igaz! És mégis mindent elhittek neki! Csupán azért, mivel négy napon át a szerencsétlen asszony szerepét játszotta. Az esküdtek felmentették, azonban van még magasabb hatalom: Isten! — Mivel ez az asszony semmiféle hazugságtól nem rettent vissza, hogy fiamat sírjában is megrágalmazza és gyermekének egy hazug, rettenetes apai torzképet hagyjon örökségül, végre ki kell jelentenem, hogy ez az asszony mindig hazudott és fiam nem volt olyan, mint ahogy ő szeretné elhitetni. — Fiamnak a rokonok előtt is gyakran figyelmeztetnie kellett feleségét, hogy már ismét hazudik. — Minden, amit a tárgyaláson elmondott, hazugság. Ha, miként mondotta, nem lett volna hallása, miként tanulhatott volna meg 22 szerepet két esztendő alatt ? Arról a sok piszkos dologról, amellyel megrágalmazta, pedig nem is akarok válaszolni. — Azt reméltem, hogy Ausztriában ilyen nagy bűn nem maradhat büntetlenül. Az asszonynak, aki kijelentette, hogy féltékenységből elkövetett gyilkosság nem büntethető Ausztriában, igaza volt. — Elmondhatnék egy esetet annak jellemzésére, hogy ez az asszony miként kezelte fiamat. Erdély egyik legkiválóbb zenei szakértője, Willer József dr. képviselő, fiam barátja és pártfogója két év előtt Bécsben tartózkodott és az operában, egy előadás után átölelte és megcsókolta fiamat, a következőket mondván neki: „Ma úgy énekeltél, mint egy Isten." Erre fiam felesége éles hangon így szólt: „Úgy énekeltél, mint egy disznó!“ — Egy ízben fiam Lugoson egy kolduló rokkanttal találkozott és 20 lejt adott neki. Felesége a nyílt utcán óriási jelenetet csinált a „tékozlás" miatt. Ha fiam udvariasan bánt egy cseléddel, úgy felesége rendre utasította avval, hogy ne alázza meg magát, cselédekkel nem szabad így bánni. — A védő beszédében gúnyosan felemlítette, hogy sírva jöttem ugyan be a tárgyalóterembe, azonban nagy örömére igen hamar megnyugodtam ! Isten óvjon mindenkit, hogy olyan csapás érje, mint engem! Fiam halála óta nem tudok emberek közé menni. Itt Bécsben is alig hagytam el szállásomat, otthon Lugoson sem megyek sehová sem, csak fiam sírjához. Egyetlen drága örökséget hagyott reám: gyermekét. Szerencsétlenségemben ez az egyetlen vigaszom . . . A nővér Grozavescu Olga, aki miként ismeretes, szemtanúja volt fivére megyilkolásának, a következőket mondotta bécsi munkatársunk előtt: — Sokat megértek, csak azt nem, hogy vannak emberek, akik hisznek ennek az asszonynak, akik elhitték, hogy pillanatnyi elmezavarában követte el tettét. Pedig ez az asszony igen ravasz. Sokszor halottam tőle ezt a mondatot ? A bécsieknek csak arcátlansággal lehet imponálni! Ez lebegett úgy látszik az egész tárgyalás alatt szeme előtt és valóban sikert hozott számára. — Az ítéletkihirdetésnél már semmit sem éreztem, már egészen apatikus voltam. A tárgyaláson sok minden nem került szóba. Így például a bezárt lakásba való betörés a gyilkosság másodnapján, amelynek során eltűnt a berlini utazáshoz előkészített bőrönd. Pedig talán ez a bőrönd szolgálhatott volna a tett kulcsaként. — Anyám és én Trajánunkat most a tárgyaláson kisértük másodszor sírjához. Áruig azonban az első temetésen kiváló férfiak tartottak nekrológokat, addig a mostani második teme tésen gyilkosnője csak rágalmazta. Mivel ezeket a rágalmakat sohasem fogja megbánni, miként magát a tettet sem bánja anyám és én, visszatérünk Lúgosra, kimegyünk Traján sírjára imádkozni és bocsánatot kérni tőle, hogy a gyilkos asszony rágalmait kénytelenek voltunk eltűrni. Az esküdtek főnöke Munkatársunk felkereste az esküdtek elnökét Sturm Oszkárt is, aki az egyik nagy bécsi napilág nyomdájának gépmestere. Sturm Oszkár a vele folytatott beszélgetés során a következőket mondotta az esküdtszék ítéletéről : — Véleményem szerint az esküdtek verdiktjét a szánalom érzése döntötte el. A vádlott négy napon át ült előttünk és módunkban volt meggyőződni arról, hogy Grosavescuné emberroncs. Az esküdtek nem tudták magukra venni, hogy elítéljék, mivel a börtön a halált jelentette volna. Nagy hatással volt reánk a vádlott vallomása arról, hogy férje még várandós állapotban is kínozta őt. Az após Az objektivitás érdekében kérdést intéztünk Grozavescuné apjához, Kövesdy Tivadarhoz is, aki a következőket mondotta: Leányom és én hálás szívből köszönjük azoknak jóakaratát, akik a katasztrófa szörnyű óráiban mellénk álltak. A felmentés hajnalhasadást jelent számunkra. Leányom békében akar élni és az orvosok tanácsára teljesen visszavonul, hogy összeroppanásából kigyógyuljon. Én is igen gyenge vagyok és őriznem kell az ágyat. A beszélgetések kiegészítéseként közli bécsi munkatársunk, hogy Grozavescuné felmentése után apjának, valamint első férjének, a Nagyszebenben élő Caltun Demeter nyugalmazott őrnagynak kíséretében hagyta el a börtönt. Caltun Demeter a tárgyalás során minden erejével feleségének megmentésén munkálkodott, és most Bécsben az a hír járja, hogy Grozavescuné rövidesen újból férjhez megy, mégpedig első férjéhez, Caltan Demeterhez, aki a tárgyalás során kijelentette, hogy volt feleségét hajlandó bármikor visszavenni. Mivel néhány külföldi újságban olyan hitek láttak napvilágot, hogy esetleg a felsőbb bíróságok a felmentő ítéletet megsemmisíthetik, szükségesnek tartjuk közölni, hogy a felmentő ítélet jogerős, mivel az osztrák büntetőtörvénykönyv szerint az esküdtszék verdiktjével szemben felebbezésnek nincsen helye, legfeljebb semmiségi panasznak,amelynek következményeként a felsőbb bíróságok a per újrafelvételét, illetőleg új tárgyalását rendelhetik el. Mivel azonban a tárgyaláson semmiféle olyan dolog nem történt, amely az ügyészségnek számára semmiségi okot szolgáltatott, a felmentő ítélet jogerősnek és végérvényesnek tekinthető. 3. odaf*l Újra elfogtált Hmn PapucH FQgs&gdnah unalmát pezsgővel és osztrigává fenekítette és gépné ditiálta elüket a scormánti ellen . Daudet szőttesével kapcsolatbanletartóztatták az Mam Francaise. főszerztészletét is Paris. (Az Ellenzék tudósítójától.) A francia rendőrségnek több napi kutatás után ma végre sikerült elfognia az Action Francaisenek fogságából megszöktetett szerkesztőjét, Léon Daudet-t. A letartóztatás a Daudet lakásán történt meg minden incidens nélkül. Megelőzőleg a vizsgálóbíró utasítására az Action Francaise helyiségeiben házkutatást tartottak, sok iratot lefoglaltak és kihallgatták a szerkesztőség és a kiadóhivatal tagjait. Daudet, miután rejtekhelyét felfedezték, a lakására tért vissza, ahova a rendőri megfigyelők követték. Röviddel rá megtörtént a letartóztatása. Ma már bebizonyult, hogy a fogházigazgató, aki kezdetben nem egészen bízott a telefonon adott rendeletben, egy félóra múlva újra fölhívta a belügyminisztériumot, hogy „ meggyőződjék ”a parancs biztosságáról. Mivel azonban a város különböző részein elhelyezett rojalisták ebben az órában minden fontosabb vonalat megszállottak, a fogházigazgató csak azzal a vonallal léphetett érintkezésbe, amelynél az ő emberük ült. Ez ingerült hangon azt válaszolta neki, hogy a parancs parancs és Daude-t azonnal szabadon kell bocsátani. Daudet, mikor szabadonbocsátásának Ilre hozzáérkezett, nem túlságosan súlyos fogságában éppen gépbe diktálta legújabb kormányellenes cikkét, miközben pezsgővel és osztrigákkal enyhítette fogságágának kínjait. A szabadonbocsátás hírét nagy meglepetéssel, de örömmel fogadta, nyakába borult a fogházigazgatónak, régi szokásához híven, mindenkit megölelt és megcsókolt, a pezsgőt, az ételeket, a könyveket szétosztotta a fogházőrök közöt, pénzt is hagyott ott a szegény foglyok fölsegélyezésére és fölemelt fővel elhagyta a fogház kitárt kapuját. Autóba ült és ezzel nyoma veszett. A hivatalos köröket leginkább felháborította, hogy Daudet szökése alatt is tovább írta az Action Francaise-ben napi cikkeit, sőt rejtekhelyéről, erősen gúnyolva a kormányt, még nála is szokatlanul heves támadásokat intézett Poincaré ellen. Hir szerint az ügynek még politikai következményei is lesznek, mert a parlament többsége aligha mulasztja el, hogy ebből az alkalomból is kifejezze elégületlenségét a Poincarékormánnyal. Paris. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az utolsó órában jelentik, hogy a rendőrség letartóztatta az Action Francaise másik szerkesztőjét, Maurice Pujot is. Pujo elfogatásának hírére mintegy kétezer főnyi királyrikkancs tüntető menetben akart a kamara elé vonulni, de a rendőrség megakadályozta ebben és szétverte őket. Az Action Francaise szerkesztőségének véleménye szerint Pujo-t azért tartóztatták le, hogy tőle csellel megtudhassák Daudet tartózkodási helyét. A rendőrség tegnap házkutatást tartott a lap szerkesztőségében és a kiküldött mérnökök 7 titkos telefonvezetéket fedeztek fel, amelynek rendeltetését egyelőre nem tudták megállapítani. Öngyilkos lett egy aggastyán. A krassó megyei Apahida községben borzalmas módon vetett véget az esetének egy életunt aggastyán, a 76 éves Borcsa János földmives. Az öregember hozzátartozóinak távollétét felhasználva, egy ócska borotvával elmetszette a torkát és nyakán az ereket elnyiszalta. Hozzátartozói nagy vértócsában, eszméletlen állapotban találták meg az öregség terhétől szabadulni igyekező aggastyánt, akin azonban már nem lehetett segíteni, mert nagy vérvesztesége következtében hamarosan kiszenvedett.