Ellenzék, 1927. július (48. évfolyam, 144. szám)

1927-07-02 / 144. szám

48. év, 144. gsám ELLENZÉS „Ha visszatérünk Lúgosra, kimegyünk Traian sírjára imádkozni és bocsánatot kérni tőle.. Beszélgetés Grozavescu ősz édesanyjával és húgával — Nyilatkozik Kövesdy Tivadar, a felmentett férjgyilkos asszony apja — A gyászoló anya Willer Józsefre hivatkozik tanúként, hogy Grozavescuné rosszul bánt férjével Bécs. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az ítélet elhangzott: a művész férj­gyilkos feleségét az esküdtek fel­mentették. Az ítélet egész Bécset lázban tartja, vannak, akik helyeslik, de a túlnyomó többség fel van há­borodva. Rövid időn belül az es­küdtszék már a második gyilkost mentette fel, aki élettársát megölte. Néhány hónap előtt egy bécsi mé­száros-segéd állott a bíróság előtt. Wimpassinger, ez volt a vádlott neve, feleségét meggyilkolta, majd a holt­testet darabokra vagdalta és azután zsákba varrva, bedobta a Dunába. Az esküdtek őt is felmentették, mi­ként mostan Grozavescuné asszonyt. Az esküdtszék intézményének ellen­ségei ezekkel az ítéletekkel hatásos agitációs eszközt kaptak. Az érthe­tetlen verdiktek magyarázatául szol­gálhat azonban az osztrák büntető­törvénykönyv nagy fogyatékossága. Ha az esküdtek Grozavescunét bű­nösnek nyilvánították volna, úgy a bíráknak 15 esztendős börtönbünte­téssel kellett volna sújtaniuk ezt a kétségkívül beteg asszonyt. A 15 évi börtönt az esküdtek túl súlyosnak találták és ezért inkább felmentő íté­letet hoztak. A tragikus végű énekes ész édes­anyja és húga szinte példátlan elő­kelőséggel viselkedtek, amikor a bí­róság tanúként kihallgatta őket. Nem akartak ártani annak az asszonynak, aki megölte legdrágább kincsüket. Most, hogy az ítélet elhangzott és immár szavaik nem árthatnak annak, aki oly nagy gyászt mért reájuk, nyíltan beszélnek. Az anya vontatottan, a négy napos tárgya­lás izgalmaitól megviselve, remegő hangon beszél: — A bíróság előtt, mint tanú be­bizonyítottam, hogy nem viseltetem gyűlölettel drága fiam gyilkosa el­len. Igen elszomorított, igen fájt azonban, hogy a tárgyaláson szerencsétlen fiamat éppen gyilkosa oly hallatlan módon megrágal­mazta. Hacsak egy szó is igaz lenne ezek­ből a rágalmakból, úgy nem szól­nék semmit sem. Azonban egy szó sem igaz! És mégis mindent elhit­tek neki! Csupán azért, mivel négy napon át a szerencsétlen asszony szerepét játszotta. Az esküdtek fel­mentették, azonban van még maga­sabb hatalom: Isten! — Mivel ez az asszony semmi­féle hazugságtól nem rettent vissza, hogy fiamat sírjában is megrágal­mazza és gyermekének egy hazug, rettenetes apai torzképet hagyjon örökségül, végre ki kell jelentenem, hogy ez az asszony mindig hazu­dott és fiam nem volt olyan, mint ahogy ő szeretné el­hitetni. — Fiamnak a rokonok előtt is gyakran figyelmeztetnie kellett fele­ségét, hogy már ismét hazudik. — Minden, amit a tárgyaláson elmondott, hazugság. Ha, miként mondotta, nem lett volna hallása, miként tanulhatott volna meg 22 szerepet két esztendő alatt ? Arról a sok piszkos dologról, amellyel meg­rágalmazta, pedig nem is akarok válaszolni. — Azt reméltem, hogy Ausztriá­ban ilyen nagy bűn nem maradhat büntetlenül. Az asszonynak, aki kijelen­tette, hogy féltékenységből­­ elkövetett gyilkosság nem büntethető Ausztriában, igaza volt. — Elmondhatnék egy esetet annak jellemzésére, hogy ez az asszony miként kezelte fiamat. Erdély egyik legkiválóbb zenei szakértője, Willer József dr. képviselő, fiam barátja és pártfogója két év előtt Bécsben tar­tózkodott és az operában, egy elő­adás után átölelte és megcsókolta fiamat, a következőket mondván neki: „Ma úgy énekeltél, mint egy Isten." Erre fiam felesége éles hangon így szólt: „Úgy énekeltél, mint egy disznó!“ — Egy ízben fiam Lugoson egy kolduló rokkanttal találkozott és 20 lejt adott neki. Felesége a nyílt utcán óriási jelenetet csinált a „té­kozlás" miatt. Ha fiam udvariasan bánt egy cseléddel, úgy felesége rendre utasította avval, hogy ne alázza meg magát, cselédekkel nem szabad így bánni. — A védő beszédében gúnyosan felemlítette, hogy sírva jöttem ugyan be a tárgyalóterembe, azonban nagy örömére igen hamar megnyugodtam ! Isten óvjon mindenkit, hogy olyan csapás érje, mint engem! Fiam ha­lála óta nem tudok emberek közé menni. Itt Bécsben is alig hagytam el szállásomat, otthon Lugoson sem megyek sehová sem, csak fiam sír­jához. Egyetlen drága örökséget ha­gyott reám: gyermekét. Szerencsét­lenségemben ez az egyetlen viga­szom . . . A nővér Grozavescu Olga, aki miként isme­retes, szemtanúja volt fivére megyil­­kolásának, a következőket mondotta bécsi munkatársunk előtt: — Sokat megértek, csak azt nem, hogy vannak emberek, akik hisznek ennek az asszonynak, akik elhitték, hogy pillanatnyi elmezavarában kö­vette el tettét. Pedig ez az asszony igen ravasz. Sokszor halottam tőle ezt a mondatot ? A bécsieknek csak arcátlan­sággal lehet imponálni! Ez lebegett úgy látszik az egész tár­gyalás alatt szeme előtt és valóban sikert hozott számára. — Az ítéletkihirdetésnél már sem­­mit sem éreztem, már egészen apatikus voltam. A tárgyaláson sok minden nem került szóba. Így például­­ a bezárt lakásba való betörés a gyilkosság másodnapján, amelynek során eltűnt a berlini uta­záshoz előkészített bőrönd. Pedig ta­lán ez a bőrönd szolgálhatott volna a tett kulcsaként. — Anyám és én Trajánunkat most a tárgyaláson kisértük másodszor sír­jához. Áruig azonban az első temetésen kiváló fér­fiak tartottak nekrológokat, addig a mostani második teme­ tésen gyilkosnője csak rágalmazta. Mivel ezeket a rágalmakat sohasem fogja megbánni, miként magát a tettet sem bánja anyám és én, visszaté­rünk Lúgosra, kimegyünk Traján sír­jára imádkozni és bocsánatot kérni tőle, hogy a gyilkos asszony rágal­mait kénytelenek voltunk eltűrni. Az esküdtek főnöke Munkatársunk felkereste az esküd­tek elnökét Sturm Oszkárt is, aki az egyik nagy bécsi napilág nyomdájá­nak gépmestere. Sturm Oszkár a vele folytatott beszélgetés során a követ­kezőket mondotta az esküdtszék íté­letéről : — Véleményem szerint az esküdtek verdiktjét a szánalom érzése döntötte el. A vádlott négy napon át ült előt­tünk és módunkban volt meggyőződni arról, hogy Grosavescuné emberroncs. Az esküdtek nem tudták magukra venni, hogy elítéljék, mivel a börtön a halált jelentette volna. Nagy hatás­sal volt reánk a vádlott vallomása arról, hogy férje még várandós álla­potban is kínozta őt. Az após Az objektivitás érdekében kérdést intéztünk Grozavescuné apjához, Kö­­vesdy Tivadarhoz is, aki a követke­zőket mondotta: Leányom és én hálás szívből kö­szönjük azoknak jóakaratát, akik a­­ katasztrófa szörnyű óráiban mellénk álltak. A felmentés hajnalhasadást je­­­­lent számunkra. Leányom békében akar élni és az orvosok tanácsára tel­jesen visszavonul, hogy összeroppa­násából kigyógyuljon. Én is igen gyenge vagyok és őriznem kell az ágyat. A beszélgetések kiegészítéseként közli bécsi munkatársunk, hogy Gro­zavescuné felmentése után apjának, valamint első férjének, a Nagyszeben­ben élő Caltun Demeter nyugalmazott őrnagynak kíséretében hagyta el a börtönt. Caltun Demeter a tárgyalás során minden erejével feleségének megmentésén munkálkodott, és most Bécsben az a hír járja, hogy Grozavescuné rövidesen újból férjhez megy, még­pedig első férjéhez, Caltan Demeterhez, aki a tárgyalás során kijelentette, hogy volt feleségét hajlandó bármikor visszavenni. Mivel néhány külföldi újságban olyan hitek láttak napvilágot, hogy esetleg a felsőbb bíróságok a felmentő ítéletet megsemmisíthetik, szükségesnek tartjuk közölni, hogy a felmentő ítélet jogerős, mivel az osztrák büntetőtörvénykönyv szerint az esküdtszék verdiktjével szemben felebbezésnek nincsen helye, legfeljebb semm­iségi panasznak,amely­nek következményeként a felsőbb bí­róságok a per újrafelvételét, illetőleg új tárgyalását rendelhetik el. Mivel azonban a tárgyaláson semmi­féle olyan dolog nem történt, amely az ügyész­ségnek számára semmiségi okot szol­gáltatott, a felmentő ítélet jogerős­nek és végérvényesnek tekinthető. 3. odaf*l Újra elfogtált Hmn PapucH FQgs&gdnah unalmát pezsgővel és osztrigává f­enekítette és gépn­é di­tiálta elüket­ a scormánti ellen . Daudet szőttesével kapcsolatban­­letartóztatták az Mam Francaise. főszerztészletét is Paris. (Az Ellenzék tudósítójától.) A francia rendőrségnek több napi kutatás után ma végre sikerült el­fognia az Action Francaisenek fog­ságából megszöktetett szerkesztőjét, Léon Daudet-t. A letartóztatás a Daudet lakásán történt meg minden incidens nélkül. Megelőzőleg a vizs­gálóbíró utasítására az Action Fran­­caise helyiségeiben házkutatást tar­tottak, sok iratot lefoglaltak és ki­hallgatták a szerkesztőség és a ki­­adóhivatal tagjait. Daudet, miután rejtekhelyét felfedezték, a lakására tért vissza, ahova a rendőri meg­figyelők követték. Röviddel rá meg­történt a letartóztatása. Ma már bebizonyult, hogy a fog­házigazgató, aki kezdetben nem egészen bízott a telefonon adott rendeletben, egy félóra múlva újra fölhívta a belügyminisztériumot, hogy „ meggyőződjék ”a parancs biztossá­­­­gáról. Mivel azonban a város kü­­l­­önböző részein elhelyezett rojalisták ebben az órában minden fontosabb vonalat megszállottak, a fogházigaz­­gató csak azzal a vonallal léphetett érintkezésbe, amelynél az ő emberük ült. Ez ingerült hangon azt vála­szolta neki, hogy a parancs parancs és Daude-t azonnal szabadon kell bocsátani. Daudet, mikor szabadon­­bocsátásának Il­re hozzáérkezett, nem túlságosan súlyos fogságában éppen gépbe diktálta leg­újabb kormányellenes cikkét, miközben pezsgővel és osz­trigákkal enyhítette fogságá­gának kínjait. A szabadonbocsátás hírét nagy meg­lepetéssel, de örömmel fogadta, nya­kába borult a fogházigazgatónak, régi szokásához híven, mindenkit megölelt és megcsókolt, a pezsgőt, az ételeket, a könyveket szétosztotta a fogházőrök közöt, pénzt is ha­gyott ott a szegény foglyok fölse­gélyezésére és fölemelt fővel el­hagyta a fogház kitárt kapuját. Autóba ült és ezzel nyoma veszett. A hivatalos köröket leginkább fel­­háborította, hogy Daudet szökése alatt is tovább írta az Action Fran­­caise-ben napi cikkeit, sőt rejtekhe­lyéről, erősen gúnyolva a kormányt, még nála is szokatlanul heves táma­dásokat intézett Poincaré ellen. Hir szerint az ügynek még politikai kö­vetkezményei is lesznek, mert­ a par­lament többsége aligh­a mulasztja el, hogy ebből az alkalomból is kife­jezze elégületlenségét a Poincaré­­kormánnyal. Paris. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az utolsó órában jelentik, hogy a rendőrség letartóztatta az Action Francaise másik szerkesztőjét, Mau­­rice Pujo­t is. Pujo elfogatásának hírére mintegy kétezer főnyi király­rikkancs tüntető menetben akart a kamara elé vonulni, de a rendőrség megakadályozta ebben és szétverte őket. Az Action Francaise szerkesz­tőségének véleménye szerint Pujo-t azért tartóztatták le, hogy tőle csel­lel megtudhassák Daudet tartózko­dási helyét. A rendőrség tegnap ház­kutatást tartott a lap szerkesztőségé­ben és a kiküldött mérnökök 7 tit­kos telefonvezetéket fedeztek fel, amelynek rendeltetését egyelőre nem tudták megállapítani. Öngyilkos lett egy aggastyán. A krassó megyei Apahida községben borzal­mas módon vetett véget az esetének egy életunt aggastyán, a 76 éves Borcsa János földmives. Az öreg­ember hozzátartozói­nak távollétét felhasználva, egy ócska borotvával elmetszette a torkát és nyakán az ereket elnyiszalta. Hozzátartozói nagy vértócsában, eszméletlen állapotban talál­ták meg az öregség terhétől szabadulni igyekező aggastyánt, akin azonban már nem leh­etett segíteni, mert nagy vérvesztesége következtében hamarosan kiszenvedett.

Next