Ellenzék, 1928. január (49. évfolyam, 1-23. szám)
1928-01-16 / 12. szám
halál után Sipos Domohos irodalmi hagaatéfta Kolozsvár, január hó. Az Erdélyi Szépmíves Céh megbízásából utaztam Dicsőszentvártonba, hogy számbavegyem korán elköltözött testvérünk, Sípos Domokos hagyatékát. Egy novellás-kötet kiadására vonatkozólag tavasz óta folytak a tárgyalások az író és a vállalat között. Az összeállított kötetet be is küldötte a Céhnek, de néhány darabot kiemelt belőle azzal a szándékkal, hogy a budakeszi szanatóriumban átdolgozza majd ezeket, ha egy kicsit erőre kap. Szanatóriumi tartózkodása azonban nem sokat javíthatott fizikai állapotán. A szorongó aggodalom, hogy családja ellátatlanul marad utána, távol szeretteitől kétszeres erővel kerítette hatalmába. Feljegyzéseiből kiderül, hogy a szanatóriumban eltöltött hónapok alatt egész offenzívát tervett ki a budapesti sajtó meghódítására és a kivitelben hűséges segítőtársa volt Hartmann János, a Napkelet ismert esztétikusa. Hartmann járta végig a lapokat írásaival, ő inkasszálta járandóságait és igaz baráti önfeláldozással állott mindenben rendelkezésére. Sikerült is, a feljegyzések szerint, valami 5800 sejt így összekaparniak, de ebben az állandóan zaklatott idegállapotban három kilót veszített testsúlyából az amúgy is legyöngült beteg. A patika kontója pedig odahaza közel jár az ötvenezer lejhez. Az irodalmi hagyaték felkutatása közben legelsőbben ezek a szomorú számok ütik meg az ember szemét. Egyébként nem nehéz itt eligazodni, mert szegény Sipos Domokos nagyon rendes ember volt. Rászoktatta gyermekkora óta a szegénység, hogy megbecsülje és rendben tartsa a maga kicsi értékeit. Máig megőrizte többek között első zsakettjét, melyet privátleckék összespórolt pénzecskéin az érettségi-majálisra csináltatott, még Enyeden. Hadd tudja meg a fia, hogy édesapjának milyen nehéz harcot kellett megvívnia az élettel az első jobb ruhadarabért. Épp igy megőrizte gondosan, rendben, minden levelezését, gyermekkorától. Ott sorakoznak egymás fölé könyvespolca alján a lappéldányok, melyekben csak egy nyúlfarknyi írása napvilágot látott. Ugyanígy a fiókban a novellái s külön dosslerben adatai, feljegyzései ,Megirandók 11 gyűjtőcím alatt. Így egybegyűjtve mutatkozik meg, hogy ez a harmincöt éves fiatalember milyen hatalmas munkát végzett el kurta életében. Tragikusan erdélyi kősors, hogy e rengeteg anyag között nincs egyetlen nagyobb szabású, befejezett alkotás, hogy a tollnak a kenyérért vívott harcában így el kellett forgácsolnia magát egy határozott regényíró-talentumnak. Hirtelenében felmérni is alig lehet a gondolatkincs értékét, mely ott hever a „Kisküküllő“ című négyoldalas vidéki hetilapocska hasábjain széjjelszórva. Csupa elvetélt téma, amelyekből egy eljövendő regényíró játszva összeállíthatná napjaink nagy regényét. Főhős után sem kellene kutatnia sokáig. Ott van mindjárt kéznél a szegény Sipos haláláig aktív, törékeny figurája. Сцак, acélba kellene metszeni. Kiborítom az iszákomat. Amit magammal hoztam, az mind megmentésre érdemes s hátramaradottjai számára eredménnyel felhasználható érték. Sajnos, nem hozhattam el mindent. Említettem a minap, hogy feleségének egy jókora csomó kéziratot az utolsó napokban szeme láttára kellett elégetnie. És nagy a gyanúm, hogy a lángok martalékává lett egyetlen nagyszabású műve, a „Vidéki forradalom“ című regénye is, amelyen évek óta nagy kedvvel dolgozott ,s amelynek részletei meg is jelentek kolozsvári lapokban, de a hagyatékban csak ezek a már ismert részletek találhatók fel és egy nyalábra való skicc, adat a regényhez. Barátai határozottan tudni vélik, hogy a regény kész volt s a befejezett kézirat meg is járt néhány budapesti kiadót, de ezek ma még nem mertek forradalmi tárgyú regény kiadására vállalkozni, özvegye pedig, aki könynyes szemmel, reszkető kezekkel adta át az iratcsomót az enyészetnek, izgalmában meg sem nézte, hogy mit éget el. Arra emlékszik csupán, hogy légiórül egy „Vidék“ felirású kézirat állott. Ez lehetett ugyan hasonló ci-il novellájának egy példánya is, de ezt a novellát a fiókjában egy példányban megtaláltuk. Nem lett volna logikus, hogy csak egy példányt égessen el belőle, ha már a darabot megsemmisítésre ítélte. Helyénvalóbbnak látszik a feltevésem, hogy a regény hamvadt el a betegszoba gázkályhájában, hacsak valamelyik pesti kiadótól később elő nem kerül az érintetlen kézirat. Nagy örömömre találtam azonban egy teljes kis regényt, 47 gépelt oldalon. A címe: Bozóky Magda. Egy régebben megjelent kisebb novelláját szélesítette regénnyé. A novella annakidején a Vasárnapi Újságban látott napvilágot. A regénykébe körülbelül a novella fele van átvéve, s van egy részlet benne az imént cinktett „Vidék“ című novellából, és több, mint felerészben teljesen új. A „Viharban“ című másik regénye melyet önéletrajza is említ, nem jutott tovább negyvenöt kézzel írott oldalnál. De a további fejezetek vázlata is ott van mellette, melynek alapján következtetni lehet tartalmára, szerkezetére, jellemeire. Bukarestbe sodródott székely cselédlány sorsán keresztül akarta kivetíteni az erdélyi falu mai sorsát. Ezt a regényt valakinek a vázlat és a felgyűjtött temérdek adat alapján érdemes volna rekonstruálni. Kész fejezetei közül is kettő az író minden erényeivel ékes. Egyik a lány anyjának visszaemlékezése régen elhantolt ésetépárjára, másik a lány utolsó éjszakája a falusi nyoszólyán, ahol félákunban bejönnek hozzá bucsuzkodni a kis kert virágai, a mályvák, muskáták, rezedák, bazsalikomok s a képzeletnek ez a tiszta, gyermeki játéka finom és gyengéd vonalvező-Vers Milyen különös, hogy a hegyek örökké S a fák... annyit, mint én /éinek VigyázzIram, csak én tudom, hogy vagy. Ha én nem vagyok, mit ér, ha vagy Testéssel egy erotikus álomba oldódik fel. Az ismert Sipos-novellák legerősebbjeiben is kevés ilyen finom művészettel megírt részlettel találkoztam. Az átdolgozásra magához vett novellák közül kettőnek nem sikerült nyomára akadnom. Ezek helyett magammal hoztam másik ötöt, melyek a kötetbe nem voltak felvéve. Nem tartom kizártnak, hogy ezek között lesz a keresett kettő is, csak más címen, mert novellacímet szívesen cserélte fel később neki kifejezőbbnek tetsző címmel. Magammal hoztam „Zokog a porszeml1 c. egyfelvonásosának átdolgozott példányát, mely évekkel ezelőtt a Pásztortűzben jelent meg, mert politikai vonatkozásai miatt erdélyi színpad nem vállalkozott előadására. Pedig drámának elsőrangú. Külön érdeklődéssel kutattam versek után. A Szépmíves Céhnél volt ugyanis egy „Halál“ című, tizenkét versből álló nagy ciklusa, melynek darabjai legnagyobb részt az Ellenzékben jelentek meg. Tehetségének egészen új oldalát mutatták ezek a versek és én nem tudnám ma eldönteni, hogy novellistának. Vagy költőnek volt-e nagyobb Sipos? Az ismert tizenkét vers közül négyet a legszebb magyar versek közé mernék sorolni. Sok verset írt, mondja a felesége, különösen az utóbbi időben, mikor a novellaírás már erősen kimentette. De csak a legjobbakat adta ki kezei közül. A többit nyomban összetépte, ha nem volt velük mindjárt az első leírásra megelégedve. Így is sikerült még tizenegy verset felkutatnom a jegyzetei között. Ezekből teljesen késznek, befejezettnek csak ötöt lehet tartani, de vázlatban, egy-két strófás töredékben is találtam olyan erős, olyan megrázó gondolatokat, amelyeknek nem válik szégyenére a nyomdafesték, íme: Ne higyj nekik egy pisszenést ! Nem firkálok én versikét. Ha néha rímbe állnak a sorok, Csak azért van, mert zokogok. Itej, milyen más a zokogás. Mint könnyű, rimes traccsolás. E hat sor egy kéziratpapír alján arra Szédülve megy fáradt testem ki az élet S egy más világra érünk, /bár hol ragyog a nap és más a törvény. Én kiszállok, A sötét legény megbillenti kalapját S én testem adom borravalóul neki. Törmelékek Sípos Domokos hagyatékából Ne higyj nekik egy pisszenést ! Nem firkálok én versikét. Ha néha rímbe állnak a sorok, Csak tűért van, mert zokogok. Hej, milyen más a zokogás, Mint könnyű, rímes trausolás. Én és Isten Az éjszaka hűvös tengerében Elmerülök s behunyom a szemem. Eltűnik alólam a rozoga föld S a semmibe repül minden, A nap, a bolygók és az állócsillagok. A végleten s utána száz és száz végtelen Összezsugorodik, mig az egészet elnye- Nem marad semmi a világból: É lenn, Rongy testem is lefoszlik rólam És szemtől szemben állunk : Én és Isten. Most szemtől szemben állunk, Kik egyszer kínban szétszakadtunk S én boldogan lépek be örök hazámba Világok végtelenjén túl kezdődik az igazi svégtelen Hol nincs többé izzó nap, sár és arany. Nincs vér, virág, nincs felhő, nincs könnyes félelem. Túl mindenen Örökkön áll az isten Én, bolygó porszem, Egy porszem lehelletétöl összeroskadok S borzadva sűlyedek a sárba Akkor Isten lenyujtja karját S keblére ölel, mint apa A fiút megszületett Megszületett. Éjszaka volt és ragyogtok fenn 5 csilla Én hiszem a szép csodát, Igok Hogy kedvéért kigyult egy égi lámpa És jötte szüzén érte Máriát. Megszületett. És él harminchárom évet Én hiszem a bus csodát, Hogy kereszten halt, feltámadd. És elevenen a mennybe szállt. Megszületett. Vers Elfolynak mellettem a napok. Mini reves törzsű fűzfa mellett pállott- gondolok a sodró árra, fűitü patak Mely kristályos tiszta perceket zúdítottegykor rám. Most sáros az ár, gond romokat hord, Mossa, — mossa fáradt törzsemet, Mig lepett koronámat Bokroskasztom a végleten, folyásba. Vers Egy nap eljön értem a kocsi. Hófehéren, hűvös párnáival. Előtte két fehér leg a bakon egy sötét legény. Kalapja karimája betyárosan szemére Cserdit s elindul velem a kocsi,vágva. I 'T- ЩШШ■ тштMj Cím nélkül Ne sírj fiam, ha meghalok, Síromra koszorút ne tégy. Nézz a tükörbe. Én pillantok onnan vissza rád S felel nekem két zöld szemed És visszaint a koponyád. Nem én leszek a rög alatt, Csak a lelkem ruhája az, Én itt leszek. Tisztára mos a könnyek árja. Emlékezz arra, amit mondok, Apád is vadon nőtt ekkorára. Ne félj fiam, ha meghalok. Megbánja, ha HÓZER hintőporát silány utánzattal csépeli fel.