Ellenzék, 1928. január (49. évfolyam, 1-23. szám)

1928-01-07 / 6. szám

10. oldal. öltöknél hosszabb és kedvesebb, tartal­masabb életre készülnének. Ott tesznek­­lesznek­ ezek a valónál valóbb figurák a Sipos Domokos láttávolában, csak eti­kailag tökéletes másai társadalmunk típusainak, ám érzelmileg az iró szive­t lobog ■ nekik tennivalót és ütemet. És pályájuk élesen kanyarodik el vég­ízve a rombolás országijától, titkon valamennyien békére szomjas, hábo­rúban fáradt erdélyiek. Erdély gyer­mekének elképzelései: faji dühtől mentes nemzetek összeférő, színes és istenmosolyogta játékát, hancuráját foly­atják, míg fölserdülnek Sípos Domokos­hoz hasonlító, lelkes erdélyi emberekké.» Friss fájdalmunkat szándékkal tom­pítjuk sírja fölött Sokat élt aki mind­nyájunk holnapjáért élt. Sipos Domo­kos holnap élni is fog, csak n­e hagy­juk, hogy a hálátlanság ma megfeledkez­zék róla! Magas homlokáról, melyben Erdély szép lázadása dúlt, morbid testéről, melyet áldozatul kinált és szeretteiről, akik a lobogó láng kihuny­tén a nagy fáklya csonkjára merednek. Sipos Domokosnak vissza rpst se adhat az országa, de sir! nyugalmát meg­válthatja a szeretteire fordítandó gyön­géd gondjával! ELLENZÉK 49. évi 6. szám. írásainak jellemzője: drámai erő, transylvanizmus és progresszív világnézet — Sipos Domokos önéletrajzához — ta­­ró emberi mivoltára legjellem­zőbb adat az önéletrajza. Abból, amit elmondani fontosnak vél a maga élete folyásából, de méginkább abból, amit elhallgat, az olvasni tudó többet hámoz ki, mint idegen életrajzírók kötetekre menő méltatásából. És Sípos Domo­kosnak a véletlen két önéletrajzát is a kezeim közé juttatta. Az első, a rövidebb, magánhaszná­latra, tehát nem a nyilvánosság szá­mára készült. 1923 őszén kaptam tőle, azaikor egy Budapesten megjelenő Irodalmi Lexikon erdélyi anyagának összeállítását bizták rám. Mindenkinek jeleztem akkor, hogy egy-egy íróval legfeljebb 25—30 sorban foglalkoz­hatom, ehhez alkalmazkodva Sipos Domokos is rövidre fogta életrajzi adatait. De a rövid pár mondat közé is beszúrt egyet, a rá legjellemzőbbet. Ebben mintegy útmutatást akart adni nekem, hogy munkássága legjelleg­zetesebb sajátságait hogyan foglal­hatnám össze a legkifejezőbb tömör­séggel. Így hangzott ez a mondat: Írásainak­ jellemzője: drámai erő, transylvanizmus és progresszív világ­­nézet. És én hozzátehetném: Sipos Domo­kosnak, az embernek, éppen úgy, mint az írónak, legfőbb jellemzője, ez a mondat. Benne van a sokat próbált és sokszor — a legtöbbször — félre­értett ember túlzott óvatossága, még olyan barátjával szemben is, akinek részéről eladdig csak tárgyilagos jóin­dulatot tapasztalt, de — hátha... Benne van a saját értékét pontosan és tudatosan ismerő írónak nyugodt maga­ lemérése. Mintha mondaná: .Ennél kevesebbet, édes Jenő, igazán nem mondhatsz rólam.“ Közös emlékeinkben, célkitűzéseink­ben, törekvéseinkben talán a legköze­lebb állottunk egymáshoz. Egyazon iskola padjait faragcsáltuk kis gimn­á­­zista korunkban. A magyar nyelv sze­relmét, az anyatej után, egyazon professzor igéiből szívtuk magunkba. A fiatalon elhunyt Székely Ödön volt az első magyar­­ tanárunk, aki koráb­ban Zilahon Ady Endrét is tanította. Az erdélyi múltat pedig Bodrogi János tanár úrral jártuk be kézenfogva, aki­nek kigyult az arca, melegebb csen­gést kapott a hangja, ha a Bocskai­­akra, Bethlen Gáborra, Rákóczi Péter erő fordult­ a magyarázata sora. Ma is kétlem, hogy élne valaki Erdély­ben, aki Transylvania múltját, szerep­­elvé családjainak történetét, különö­sen a fejedelmek idejéből, jobban ismerné és lobogóbb rajongással tudná tanítani, mint Bodrogi tanár úr. És lehetetlennek tartom, hogy az ő elő­adásai nyomán megrögzött transylva­­nista ne válna a legkoholtabb Erdélyi­­tagadó magyarból is. Volt hát honnan vennie Sipos Domokosnak a transylvanizmusát, de merre van forrása a drámai erőnek s­át. Erdélyben még szokatlanabb a „progressziónak?“ Ebben az irányban a második számú önéletrajz ad biztos eligazítást. A második számú önéletrajz a buda­pesti Magyarság 1925-ös évkönyvében jelent meg, ahol néhány utódállamok­beli magyar írót mutatnak be a hatá­­rokon túli közönségnek. Mifelénk, tud­tommal, alig három-négy ember ismeri ezt az évkönyvet, érdemes hát kimá­solni belőle a szegény Sipos Domo­kos önvallomását: „Dicsőszentmaártonban, 1892 aug. 4-én születtem. Az elemi iskolát itt, a gimnáziumot a nagyenyedi Beth­­len-kollégiumban végeztem,nagyobb­­részt a kollégium jóvoltából. A jogra Budapesten iratkoztam be és egye­temi tanulmányaimat ott­­ nem fe­jeztem be, ellenben négy esztendő alatt az életnek olyan mélységeit és magasságait ismertem meg, hogy azt a nyomorúságot, amit ezért a tudományért tandíjként megfizettem, sohasem fogom sokalni. A háborúban csak kevés ideig ka­tonáskodtam, mert betegségem miatt a hősi halálra alkalmatlannak ta­láltattam. 1915-ben szülővárosom szolgálatába léptem. Miit dijnok kezdtem meg a közszolgálatot és az impériumváltozás után h. főjegyző­ként mondtam le állásomról. Közben vármegyémben progresszív irányú publicisztikai működést fej­tettem ki. Ez és a nemzetiségi kérdés­ben elfoglalt s a megyében közis­mert álláspontom volt az oka, hogy 1918-ban, az emlékezetes aradi tár­gyalásokon, Kisküküllő­ megye főis­pán­ állására nézve személyemben állapodtak meg. Kinevezésre azon­ban már nem kerülhetett sor. Az impériumváltozás után azok közé tartoztam, akik az új helyzet­ben egészen különleges felkészült­séget igénylő politikát, egészen külön­leges felkészültséggel rendelkező két­­három emberre akartunk bízni. Ma­gunkra, tehát a magyar tömegekre nézve pedig legfontosabb köteles­ségnek tartottuk­­ dolgozni. 1921-ben az Erzsébet Könyv­nyomda R.-T. igazgatója lettem. En­nek a vállalatnak kiadásában jelent meg az új erdélyi szépirodalmi ter­més egy része és ez adta ki a Pe­­tőfi-centennárium alkalmával Petőfi összes költeményeit, 5000 példány­ban. 1925 nov. I. óta a­­Keleti Újság állandó külső munkatársa vagyok. 1920 óta csaknem az összes erdélyi napilapokban és folyóiratokban, újab­ban Budapesten is jelennek meg novelláim és verseim. Több irodalmi pályadi­at, legutóbb a kolozsvári Ellenzék erdélyi tárgyú történelmi novellapályázatát nyertem meg. Első novelláskötetemet Istenem, hol vagy ? címmel a Kaláka adta ki (1922) Sajtó alatt van Vajúdó idők címü novelláskötetem és nemsokára odakerül Viharban címü regényem, mely Erdély megváltozott viszonyai­val foglalkozik. Vidéki forradalom c. regényem­nek Budapesten keresek kiadót. Jelenleg egy szatirikus-politikai regényen dolgozom. Ha még az is elmondom, hogy jó és szép feleségem s egy pompás ötéves fiam van s végezetül az arc­képemet is megmutatom, semmi sem marad, amit ebben a pillanat­ban még érdemes tudni rólam.“ Ebből az életírásból kiviláglik, hogy szegény Sipos Domokosnak a­­prog­resszív világnézete“ nem fiatalos el­tévelyedés és nem csupán századeleji divat volt. A születés, a szegénység, a nyomorúság oltotta lelkébe kiterül­­hetetlenül a haladásba, a rátermettek, az elhivatottak érvényesülésébe, az el­nyomott néprétegek jobb jövendőjébe vetett hitet. Hiszen enélkül csak a re­volvergolyó maradt volna számára. Rettenetes volt a harc, amelyet ennek a törékeny fiatalembernek az érvénye­sülésért vívnia kellett, mióta csak az eszét tudta. Egykori munkadója igazat mondott a sírjánál: egyesegyedül a maga erejére támaszkodva kellett ki­verekednie azt, amit elért. És hozzá­tehetjük: olyan környezetben kellett megharcolnia a maga harcát, amely minden gyökérszálával az ellenkező végletbe, a születési előkelőségbe, a tradíciókba kapaszkodik. ismerni kell Kisküküllő. Ebben a vármegyében minden harmadik ember méltóságos. Apaffy Mihály ur idevalósi ember volt, az udvara is kisküküllői emberekből került hát ki, jórészt kis­­nemesekből, amilyen őmaga is volt s ezek a famíliák mind megméltóságo­­sodtak a fejedelmi környezetben. Ezek közt akart szerepet, vinni egy Pestről hazavetődött, befejezetlen iskolázott­ságú jogászgyerek, akinek semmi ku­tyabőr nem voló tarsolyában ? Itt akart karriert csinálni, ezeket akarta nemze­tiségi politikára tanítani, mikor ők már a bölcsőben maguk mellett hordozták a politikai vezérség marsallbotját ? És jött a forradalom és ez a forra­dalom természetesen a nép mellett ta­­­lálta a fiatal városi aljegyzőt. A nép mellett, amelyből vétetett. A nép mel­lett, amelynek asszonya közmunkára járt, mialatt a férfiakat a Doberdo pokla sütötte eleven tűzön. Sipos Do­mokos ne lett volna „progresszív“, akit az „urak“ egyszerűen egy stereo­­tip kézlegyintéssel intéztek el. — A bábaasszony fia! És senkinek nem jutott eszébe Kis­­küküllőben, hogy az ács fia és a vén kocsmáros meg a jót szolgáló fia szin­tén szereztek érdemeket az emberiség megváltása körül. Bizony, csak a bábaasszony fia ír­hatta meg a „Templomrablót“, akit nem elvetemültség, hanem az éhség rettentő kényszere kerget szörnyű bű­nébe. Csak ő írhatta meg, hogy ezért­ pedig a társadalom tartozik felelősség­gel, amely a legtöbbször érzéketlenül halad el emberi nyomorúságok mellett. Csak ő sikolthatta világgá az állás nélkül maradt tisztviselő tragédiáját a maga kendőzetlen borzalmasságában. Ki jajdult volna fel, ha ő nem, Iste­nem, hol vagy? És ahogyan ennek a „progresszió­nak — amit egészen röviden emberi érzésnek is lehet nevezni — természe­tes forrása volt a nyomorúság és az­ ebből — a fennálló társadalmi rend recipése szerint — önként folyó el­nyomottéig, épp úgy a nyomorból vé­tetett harmadik nagy írói erénye, a drámai erő is. A drámát az látja meg igazán, aki maga is átélt már néhá­nyat. A drámai erő abban a tehetség­ben feszül ellenáll­hatatlan hatásúvá, amelynek a körülmények mind a két kezét lekötve tartják s amely, ha egy­szer kinyithatja reszkető száját, már csak dadogni, vagy üvölteni tud. A bábaasszony fiában, a minden lépten visszarugott, a puszta egzisztenciáért tíz körömmel verekedő, a tüdővészé­vel fiatalon halálraítélt Sípos Domokos írásaiban ne lett volna drámai erő ? Ő, akit az élet nap-nap mellett nem feszít keresztre és nem húz karóba, talán meg se tudta volna írni a „Va­júdó idők küszöbén“ infernális erejű utolsó mondatait, amelyeknél meg­­rázóbban csak az evangélista örökí­tette meg a pillanatot, mikor a Meg­váltónak a kereszten­­elnyújtják az ecetes vizet. Bocsássatok meg, emberek, Sipos Domokosnak, a halottnak, hogy csak a ti gyötrelmeitekre használta tollát. Bocsássátok meg, hogy nem tudta szebbnek látni az életet, mint ami­lyen. Bocsássátok meg, hogy nem tudott andalítani, mikor körülötte az egész világ ott vergődött a háború lángjain teszesített nyárson. Higyjétek meg, joga volt megkérdezni tőlünk, mindnyájunktól, a nemes vajdaházi Nagy Pál szavaival: — Én talán bársonynyoszolyán he­verek ? Higyjétek­ el, ő többet szenvedett mindnyájunknál és ő több szenvedéssel akarta volna megváltani a mi szenve­déseinket is. Most­ már nem szenved többé, jaj, csak ne szenvedett légyen hiába! Szentimrei Jenő. MEGKEZDŐDÖTT az JÉVI NAGYVÁSÁR! Még eddig nem létezett olcsó árak női és leányka télikabátokban. — A legjobb minőségű crep de chienből a legújabb fazonú ruha 2800 lej. Külön méretosztály, ftczstt crascilból is vállalok. „VERUS“ ЙКОИЙИ­­ Cluj, Str. Memorandului (volt Unió-u.) 5. Szőrme filMäisj одно Átmeneti ты Börhabátok NEUMANN M. CLUJ férfi és fiúruhaáru­­háza - Főtér 14. épittetői­ figyelm­ébe!!! Kész Qbiaholt, ejlőh kophatott. Megrendelés után méret szerint olcsón gyorsan készítek. KOLOZSI PÁl asztalosnál, Calea Traian No. 45. Zsoldos magántanfolyam Budapest, VII., Dohány­ u. 84.Telefon: József 124-47. Előkészít polgári- és középiskolai mafioavizsgákra, érettségire!

Next