Ellenzék, 1929. május (50. évfolyam, 97-119. szám)

1929-05-05 / 98. szám

2. oldal. ELLENZÉK Costescu megérkezését minden pillanatban várják a kolozsvári törvényszéken A tanuk eskü alatt tett vallomásából most már világosan meg­állapítható, hogy egész Erdély be volt hálózva a panama szálaival és pénzért lehetett bérelni az állomásfőnöki stadlumokat KOLOZSVÁR. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Taar-panama tegnapi tár­gyalásán végre kiderült a nagy titok, amit Erdélyben már minden vasutas tud és amit már évek óta beszélnek: az, hogy Costescu a személyzeti ügy­osztály főnöke bukaresti felsőbb körök hallgatólagos tudtával és beleegye­zésével bér beadta az egyes vasúti állomásokat. Noha mindez csak tegnap pattant ki, arról évek óta mindenki tudott a vasútnál. Tudták a vasutasok, hogy az egyes fontosabb vasúti állomásoknak mennyi az évi bére, mennyit J­ T. Costescunak és bandájának leadni, hogy az állomásfőnököket kinevezze és azokat állásába meghagyja. Hosszú üzletvezető vallomásáról már a tegnapi számunkban beszámoltunk rövi­den. Megírtuk, hogy az üzletvezető az el­nök kérdésére kijelentette, hogy a Barso­­veanu Gheorghe féle visszaélésekről konk­rét tudomása nem volt, arról csak egy névtelen feljelentés alapján szerzett tudo­mást. A névtelen feljelentést, habár nem lett volna kötelessége, elnöki szám alatt beiktatta és ugyanakkor egy ellenőrt kül­dött ki Belényesre, hogy a névtelen felje­lentésben foglaltakat vizsgálja meg. Ez a vizsgálat nem végződött eredménnyel. Itt elmondotta Hosszú, hogy a kiküldött el­lenőr nyomozásra a csendőrséget is fel­szólította, he az sem végződött eredmény­nyel. Az ügy iratai elkallódtak, utólag azonban megállapítást nyert, hogy azokat az előző fegyelmi vizsgálat során Buka­restbe küldött iratokhoz csatolták. A legsúlyosabb vallomás Hosszú után Radu Sándor tett jelenték­telenebb vallomást. Popa Samoila kolozs­vári állomásfőnökhelyettes azonban szen­zációs vallomással lepte meg a hallgató­ságot és a bírákat. Az első bátor ember, aki felelősségének a tudatában maiban le­rántotta a leplet Coltescuról é­s bandájáról. — Coltescu úr — mondotta— az erdélyi állomásfőnökségekkel valóságos üzleteket csinált. Az erdélyi vasúti állomásokat első és másodrendű panamaterületekre osztotta fel ёз nyolcvantól százötvenezer lejekért áru­sította az állomásfőnökségi állásokat. A panamapénzen álláshoz juttatott fő­nökök azután szolgálatra kész csatlósai lettek, akiknek a segítségével mindent ke­­resztülvitt és ottt zsarolta a szegény vas­utasokat, ahogy épen az igényei megkí­vánták.­­ Ezekről csaknem az egész erdélyi vasutasság tudott, hiszen ezt mindenki suttogta a vasútnál. A Coltescu hálójába jutott állomásfőnükök havanként 30—59.000 lej baksist kel­lett, hogy fizessenek. — Varian poieni-i állomásfőnök valósá­gos szolgája volt Coltescunak. Egy időben az egyik alkalmazottja feljelentést adott be Coltescu ellen, ami fölött Varian a legnagyobb felháborodását fejezte ki s a tisztviselő előtt azonnal összetépte a fel­jelentést. Gherasima Titu, kiskalotai állo­másfőnök maga havonként 50.000 lejt küldött Coltescunak, aki ezért cserébe ingyen vasúti vagonokat bocsátott rendelkezé­sére, amelyekkel aztán üzérkedett. Ekkor már a tárgyalótermen a csodálko­zás és izgalom hulláma gyűrűzött végig. Mindenki feszülten figyelt Popa Samoila vallomására, aki tovább így folytatta: — Merutiu belényesi állomásfőnök va­lósággal rettegett Coltescutól, aki egy ízben azt a rendeletét adta ki neki, hogy az­­állomásra érkező hízott disznókat cse­rélje ki sovány sertésekkel. Ez meg is történt. Coltescu és Hosszú üzletvezető közt nem áll fenn jóviszony. Hosszú üzletvezető Coltescu törvénytelen előterjesztéseit nem akarta jóváhagyni, mire Costescu egyenesen Bukarestbe vitte protezsált tisztviselőinek előléptetési ok­mányait és így Hosszú üzletvezető kikke­­rülésével is elintézett mindent és minden esetben felhajtotta a munkáért járó ha­talmas baksist. Az elnök kérdésére, hogy miképen csi­nálhatta ezt meg Coltescu, tanú kijelen­tette, hogy Coltescunak óriási befolyása volt Bukarestben és itt valósággal leterro­rizált mindenkit. Popa Samoila vallomása valósággal frappírozta a bíróságot. Az elnök külön kij­lentette a helyettes állomásfőnöknek, hogy a vallomása rendkívül nagy jelentő­ségű és az egyetlen tanú, aki eddig őszin­tén feltárt mindent. — Hajlandó-e az es­küt letenni vallomására ? — kérdezte Dunca elnök. — Amit elmondtam a bíróság előtt, min­den szín­ igazség és kész örömmel haj­landó vagyok az esküt letenni. A bíróság Popa Samoilától bevette az esküt A panam­apénzek útja Utána Moga Demeter volt irodafőnököt hallgatták ki. Neki is tudomása van arról, hogy egész Erdélyben pénzért osztogatták az állásokat, Costescu és társai valósággal adót vetettek ki a tisztviselői előlépteté­sekre és kinevezésekre, de neki arról is tudomása van, hogy ez a pénz nem állt meg Kolozsváron, hanem annak az útja Bukarestbe, a CFR vezérigazgatóságának a személy­zeti osztályához vezetett.­­ Costescu kis ágensei összeszedték a pénzt, akik már maguk az összeharácsolt baksist megdézsmálták, utánuk követke­zett Costescu, aki nagyigényű passzióit kielégítette, költekező életmódot folyta­tott, de a megmaradt pénzt Bukarestbe küldötte fel. Maga szerint a másodosztályú állomások havonként nyolcvanezer lejt, az elsőosztálynak pedig százötvenezer lejt fizettek Cos­tescunak. Vallomása után kijelentette, hogy mind­erre írásbeli bizonyítékai vannak, amit be fog terjeszteni a bírósághoz. Maga után Avram, kolozsvári újságíró állt tanúként a bíróság elé. Sovány, igény­­telen kinézésű ember, aki évek óta a leg­kíméletlenebb módon megírta az Adeverul és a Dimineata hasábjain Coltescu pana­máit. Az egész nagyszabású panamából külön dossziét csinált magának és évek óta tervszerűen folytatta Coltescu ellen a leleplezéseket. Midőn Coltescuék megtud­ták, hogy írja a leleplező cikkeket, való­sággal üldözőbe vették. A dossziét már nem is tarthatta a lakásán, kénytelen volt azt a szigurancán elhelyezni. Mindez azonban nem rettentette el attól, hogy előbb-utóbb az igazságszolgáltatás kezei közé juttatja Costescut és bandáját. A mai tárgyalás A Taar-panama mai tárgyalása jelenték­telen tanúvallomásokkal kezdődött. Leg­először Balló Sándor csúcsai állomásfőnö­köt hallgatták ki. Dunca elnök kérdéseire a tanú semmiféle konkrétumot nem mond sem a vádlottak ellen, sem mellettük. Elnök: Tud-e a tanú arról, hogy megfe­lelő összegért állomásfőnöki állásokat le­hetett vásárolni? Az állomásfőnök — lévén kisebbségi — meglehetős zavarba jön és kijelenti, hogy nem tud az egészről semmit. Később azon­ban mégis csak bevallja, hogy hallott a dologról, de csak általános formában. Másodszor prolongálva a Magyar Színházban! Csütör­tökön és pénteken utoljára látható: Tized¡­pGKUseseral (Felebarátod feleségét ne kívánjad!) Előadások kezdete: 3, 5, 7 órakor. Helyárak: 30, 20 lei. SZAVAZÓ­LAP Ki c. legszebb erdélyi magyar lány?............ Tessék ide írni a jelölt nevét, lakását és a szavazó nevét Ezután Green Theodor és Gherasim Marc Titu tanukra kerül a sor. Vallomásuk tel­jesen jelentéktelen. Soarec Cudrea szász­­régeni állomásfőnök a következő tanú. A panamáról nem tud semmit. Coltescu egy alkalommal ellenőrző körutat tartott, ami­kor az ő állomását is felülvizsgálta. Col­tescu környezetében látta Barjoveanut és Gheorghet. Tom­a Stefan tanú egy alkalommal Besz­tercére utazva, ismeretlen vasutasoktól hallott a panamáról. Hogy kik voltak ezek, nem tudja. Costescuról hallotta, hogy a kinevezések ügyét mindig ő intézte, Taar csupán mint közvetítő szerepelt. Pánczél Pál, csikmadarasi állomásfőnök Dunca elnök legnagyobb bátorítására sem akar tudni a panamáról. Papp György nagyváradi forgalmi tisztviselő szintén csak törvényszéki bátorításra vall. Hal­lotta, hogy a váradi vasúti alkalmazottak­tól pénzt vettek az előléptetésekért, de közelebbről nem óhajtott az ügyekbe beleavatkozni. Egy alkalommal látta Ho­­reát, amint Bar nagy­váradi forgalmi főnök irodájában a főnöknek cca. 20.000 lejt adott át. Costescut ma délre várják Ezek után Baloi Emanoil nagyváradi ál­lomásfőnököt hallgatják ki, aki semm je­lentéset nem mond, majd Dominache Bogdán nagyváradi raktárnokot. Itt a tör­vényszék kérdései inkább Tranlescu, nagy­váradi pénztáros ellen lefolytatott fe­gyelmi vizsgálat körül mozognak. Pro­­mec Ioan, n­gyváradi CFR tisztviselő vallomása szintén érdektelen. Elterjedt hírek szerint a ma déli fé­­tizenkettős gyorssal Costescu is megérke­zik a tárgyalásra. A törvényszéki folyo­són lévő vasutasok körében nagy az iz­galom. Coltescu vallomását, tekintettel a késő déli órákra, csupán a következő számunkban fogjuk olvasóinkkal megis­mertetni. 50. év, 98. Elriasztották a gyulafehérvári ünnepségeket Bukarest. (Az Ellenzék tudósítójától.) Bocu Sever bánsági miniszter tegnap ma­gához hivatta a sajtó képviselőit és közölte, hogy a kormány május 20-ára halasz­totta a gyulafehérvári ünnepségek megtartását. Eredeti terv szerint május 15-én kel­lett volna a gyulafehérvári ünnepségeknek lefolyniuk, miután azonban a tavaszi mun­kálatok az időjárás miatt nagy késlekedést szenvedtek, viszont a kormány súlyt helyez arra, hogy a gyulafehérvári ünnepségeken a földmíves nép is részt vegyen, nem akarta hétköznap megrendezni az ünnepséget. Maniu miniszterelnök a helyszínen szerzett meggyőződést arról, milyen nagy érdeklődéssel viseltetik a Gyulafehérvár környéki földmivesnép a jubileumi ünnepségek iránt, de arról is, mennyire fontos ma a föld­­mivelő nép részére egyetlen munkanap elvesztése. Ezért döntött aztán az ünnepsé­get rendező bizottság úgy, hogy a jubileum napját május 20-ára, pünkösd másod­­napjára tűzi ki. Nyusííjas kisebbségi tanárok értekezlete 1. Székelyudvarhelyről jelentik: A magyar kisebbségi tanárok április 28-án, mintegy tizenöt képviselettel, figyelemreméltó ér­tekezletet tartottak Székelyudvarhelyen. A fontos megbeszélésnek egyetlen tárgya a nyugdíjas tanárok sokszor kétségbeejtő helyzetének orvoslása és megjavítása volt. Vannak olyan közbecsült professzorok, kiknek 20—30 éves szolgálatuk alatt az Országos Nyugdíj Intézethez befizetett milliós összegeik a világháború után tel­jesen kihasználatlanul hevernek, míg ők a legnagyobb nélkülkülözéseket szenvedik el nemzetnevelő, idegőrlő, értékes mun­kájuk után. Szabó András nyugalmazott kollégiumi igazgató gondos és részletes ta­nulmányt készített mintegy kilencven ta­nár jogigényeinek statisztikaszerű kimuta­tással, melyben javasolta, hogy minden magyar kisebbségi iskola az egyházi főha­tóságánál lépéseket tegyen a budapesti nyugdíjintézethez befizetett összeg valori­zált értékének ötvenszázalékos visszatérí­tése tárgyában, mely összeg a szükséget látó, nyugdíjas professzoroknak azonnal utaltassék ki, a fiatalabb igényjogosultakat pedig nyugdíjba lépésük kezdetétől fogva az intézet befizetett díjaik arányában nyugdíjsegélyben részesítse. Az állami ajándék bűnre csábította a tövis­­agentvér­ehajtót. Nagyenyedről ír­ják : Az agrárreform kapcsán a kis játstot területekből a tövisi végrehajtó, Gaga Та nasie is kapott egy beltelket és két hold földet, amelynek értéke 80—90.000 lejt tesz ki. A végrehajtóban ez az ajándék felébresztette a hirtelen meggazdagodás vágyát és hogy a telekre mielőbb házat is építtethessen, az általa beinkasszált össze­geket eltulajdonította, a teleknek kiál­lította a rendes nyugtát, de a nyugta­könyvbe csak jelentéktelen összegeket 20—30 lejeket vezetett be. Mikor azután az adóhivatal az illetőktől másodszor is kérte a kivetett adókat, mire a felek nyug­tával igazolták a kifizetést és így napvi­lágra kerültek Gliga Tanasie manipulációi. Letartóztatták és a megindult vizsgálat eddig mintegy 150.000 lej elsikasztását ál­lapította meg, de valószínül, hogy jóval nagyobb összeget tulajdonított el. Az állam kára az általa adott ajándékból részben megtérül. Turista kirándulás. Az Erdélyi Kárpát­ Egyesület május hó 1-én, szerdán kirándu­lást rendez a Bükkerdőbe. Útirány: Leány­vár, Tótfalu, Hidegvölgy, Kismagura, Maj­­láth-kút, Kőkút. Gyülekezés a Magyar Színház előtt. Indulás 6-30’-kor. Vezető Majos Gyula. Az ELLENZÉK hirdetései mindig eredményesek. Ц «n­ 4 ♦ m щЩ ❖I Ц ♦j Ц О epsism Giranten 1SZ9. jislias 1-31-ig Előadások, Kirándulások, Sportok, Hangversenyek, Tanulás, Szórakozás, Üdülés, Vasúti és vizumked­­vezmény. Külföldiek részére tandíjmentesség Felvilágosítással szolgál a titkárság Debrecen Ц Ferenc József­ u. 24. II III. esetet. M­­ifárfitMilfc&1 -3 A Nyári Egyetem eddigi tanfolyamait annyira hasznosnak és élvezetesnek találta a hallgató­ság, hogy valamennyien önkéntes terjesztőivé váltak az új eszmének. A hallgatóság olcsó és nagyon jó ellátásban részesül. Külföldiek teljes tandíjmentességet é­­reznek. 50 százalékos vasúti kedvezményt és kedvezményes vízumot kapnak. Aki tehát művelődését fejleszteni és azt egy kellemes nyaralással kívánja összekapcsolni, annak sem szellemi, sem szórakozási igénye ki­elégítetlenül nem marad. A legolcsóbb, leghasznosabb, legteljesebb nyaralás. Az érdeklődőknek bővebb felvilágosítást nyújt a titkárság: Debrecen, Ferenc József­ út 24. ill. emelet.

Next