Ellenzék, 1929. november (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-01 / 250. szám

50. év, 250. szám Amiről nem beszéltek Váradon — Ne jöjjön csak, jöjjön kedves Wendt bácsi, mondja el, hogy áll ez a nyugdíj­­rendezési akció. — Hát bizony, mint mondják, úgy áll kérem, hogy nagyon is megállott... — Valami csak lesz belőle mégis?... — Reméljük, reméljük, dehát kérem a tegnap is késő dátum volna, nem olyan dolog ez, amivel olyan tempósan vára­kozni lehet... Hogy azt mondják, ha ki­bírták tíz esztendeig, egy pár hónapig már csak bírhatják? Már aki kibírta. Volt aki belehalt. Van, aki éppen most halódik... Ezt nem lehet úgy elme­é­letileg elintézni: öreg emberek öreg nap­jairól van szó. Csak azt tessék elkép­zelni , olyan is van, aki éppen ma kapott tüdőgyulladást — olyan is van, aki ma adja el éppen az ütött-kopott télikabátját — olyan is van, aki igen, éppen ma a nyomorúságok tizedik esztendejében — ha eddig mindig előkerült is valahogyan — ma egy pohár tej nélkül, egy darab ke­nyér nélkül maradt . . . Igen, igen, nagyon szép dolog, hogy azt a törvényt meghozták. De nem dicsérni­­való ám, hogy olyan hosszú a végrehajtás hivatalos útja . . . — Wendt bácsi most volt Bukarestben — ott mit mondanak? — Igen most pár napja jöttem haza Bu­karestből. Ott azt mondta Crestescu Nico­lai — Boila Romulus helyettese ebben az ügyben, — hogy várni kell, am­íg Boila Ro­mulus hazajön külföldről, közelebbi határ­időt nem mondott. De nemcsak ez a baj, hanem az is, hogy az eljárás egyébként is nagyon hosz­­szadalmas lesz. Annyi okmányt követelnek, hogy annak a felét se tudják megszerezni. Azonkívül: minden nyugdíjasnak személyesen kell jelentkezni Bukarestben. Ez csaknem lehetetlen lesz — óriási költ­ség, meg hát nagyon sokan vannak, akik­nek az egészségi állapota sem bír el egy bukaresti utat. Szerényen, nehogy tiszteletlenség essék, de mégis csak odavágja az öreg Wendt a lázadó szót: — Áh kérem, nem jól van ez így. Tör­vényt nem lehet kenyérnek szeletelni, tör­vénnyel nem lehet betakarózni — éhség és tüdőgyulladás ellen gyorsabban kellene forgatni az adminisztráció kerekét. Egy kis gyorssegélyt legalább... * ELLENZÉK A pontika már fűzd az Irredenták segélyezése miatt — de sehol semmi még a magyar nyugdíjasok ügyében Botta Romulus még nem jött haza külföldről és aztán is sok lesz az adminisztráció — ezzel jött vissza Bukarestből az aradi nyugdíjasok elnöke, aki égbekiáltó kronológiáját adja a tízesztendős nyugdíjküzdelmeknek Wendt Hand nyugdíjas beszél az eskütétel lelki vívódásairól és azoknak a sorsáról, akik letették az esküt Arad. (Az Ellenzék tudósítójától.) A li­berálisok nagyváradi nagygyűléséből: — És tudjátok kiknek adja ez a kormány a ti keserves adatokat? Irredenta magyarok­nak adja, akik megtagadták a hűséget a mi országunktól! Hát persze, hogy felharsant a teremben a „jós cu ei“! Le velük, ordította a nagygyű­lésre pénzen csődített parasztság és spontán gyűlölet villanyozta az indulatokat, amelyek egyébként napszámszolgálatban sehogy sem akartak kirobbanni. De itt ennél a pontnál, ahogy a kisebbségi tisztviselők nyugdíjren­­dezési akcióját — ki kell mondani, felesle­ges kerülgetni a szót — ilyen szemérmetle­nül állították be a szónokok, az erkölcstelen­ségnek megmérhetetlen csúcsán megszületett az — erkölcsi siker ... — Jós cu ei — le velük! Harsogta a fel­tüzelt indulat — dehogy: nem a kormánnyal, hanem azokkal a szerencsétlen kisemmizett, esztendők szörnyű göröngyein éhkoppon ver­gődő magyar nyugdíjtalan nyugdíjasokkal... Le velük... hová, még lejebb? Hiszen már lenn vannak a szenvedések poklának a leges­legalján, tűzköveken csúsznak olyan vergő­déssel, ahonnan talán még azt a hordóhasú szónokot is nehéz volna látni emberséges szívnek, aki az emelvényen széles elégedett mosollyal bókol az ovációnak ... Ezt a torzképet sohasem fogom elfelej­teni: a szívem mindig a torkomba szalad, ha rágondolok, hogyan lehet álnok szavakkal emberi indulatokat gonosz szándékok szél­irányába hajtani. Szegény emberek indulatát más szegény páriák életére rákormányozni... brrr ... * így van hát: van már hangzatos szé­pen szóló kormányintézkedés, a gyűlöletet is felszította már a kormányellenes kortes­politika — de kenyere, takarója, orvossága nincs még a nyugdíjtalan nyugdíjasnak. Majd ha Boila Romulus külföldről haza­jön ! És aztán is majd — előbb a kínos­­keserves vége-hossza nélküli adminisztrá­ció .. . Ők tudjuk, az újabb tétel beil­­­le­etése az állami költségvetésbe alapos munkát kíván és éppen ezért csodálko­zunk akkor, amikor egy újabb adónemet máról-holnapra tüneményes gyorsasággal tudnak ér­vénybe léptetni. Néha olyan gyorsan, hogy nem is máról­­holnapra, hanem tegnapról-mára. A végeérhetetlen kálvárián — Ha tudná uram, milyen lelki küzdelmet állott ki egy magyar hivatalnok abban az időben, amikor az esküt kivették... És elmondja öreg Wendt Manó mozdony­­vezető ennek a lelki küzdelemnek hőskölte­ménybe illő folyamatát: — Ki tudta akkor, azokban a bizonyta­lan időkben, hogy van, meg pláne azt: ho­gyan lesz? Eleinte csak úgy hittük, hogy megszállás. Esküt tenni? — az ember küz­dött magával: eladjam-e a hazámat egy da­rab kenyérért? Mert akkor így értelmeztük azt kérem... Senki sem volt, aki felvilágosít­son, az ember magára volt a nagy lelki ví­vódással... — Most már — egy évtized utáni kikristá­lyosodott judiciummal másképen kell látniok azoknak is ezt a kérdést, mint a forrongásos országalakító idők hevületében. És hogy van­nak is már a románság részéről is, akik elképzelik a magáramaradt hivatalnokember szörnyű vívódását azokban az időkben — dicséretreméltó emberséges érzésre vall és becsülés jár érte, csakhogy a felismeréstől a gyakorlati in­tézkedésig járjon egy kissé fürgében az adminisztráció. Emberek veszendő sorsáról van szó... — Akik pedig kormányellenes propaganda céljaira jónak látják ezt az ügyet lelkiisme­retlen módon beállítani, azoknak azt féltjük, hogy: 1. Mi nemcsak a legális adókért ve­rejtékeztünk, hanem mi izzadtunk azo­kért a milliárdokért, amelyek panama­hegyekké tornyosultak az eddigi rezsi­­mek idején. 2. Az a néhány millió, ami ennek a kérdésnek a rendezésére szükséges, csak kis morzsatöredéke annak az adóáldo­zatnak, amelyet az erdélyi magyarság az államnak szolgál. 3. Azok a szerencsétlen magyar hi­vatalnokok, akiknek a megélhetését va­lamennyire rendezik talán , egy élet munkás szakaszán dolgoztak és nem panamáztak, — és azzal, hogy dolgoz­tak, olyan javakat termeltek, amelyek az új Románia birtokába mentek át, tehát végered­ményképpen Románia ja­vára dolgoztak. És végül — jogi szempont: 4. A román államnak abban az idő­ben, amikor azt követelte, — éppen ro­mán részről is elismert jogi álláspont szerint — nem volt jogában kivenni még a hűségesküt a trianoni béke rati­fikálása előtt. Szükségben is volt eskü nélkül is Wendt bácsi jogi érzéke is így diktálja: — Nézze kérem, ha későbben követel­ték volna, amikor már bizonyossá vált a helyzet -- talán egy sem lett volna, aki megtagadja. És mást is mond Wendt bácsi, ami ugyancsak jogi álláspont: — Aztán meg nálunk a vasútnál nem is sokat kérdezték. Aki nem tett esküt egy jó darabig, az is a helyén maradhatott, mert szükség volt rá, tetszik tudni . . . A szükségben jó volt eskü nélkül is ; az új állam ezzel átvette őket az alkalma­zásába — micsoda jogi érvekkel lehetett ezt az átvételt máról-holnapra sem­misnek nyilvánítani? Az etikai szempon­tokról nem is beszélünk . . . És aki letette... Ennek is elmondom a történetét... -------és Wendt Manó, az aradi nyug­díjasok öreg vezére a kérdésemre bele­kezdett egy fejezetbe: az esküt tett ma­gyar nyugdíjasok ügyének a kronológiá­jába. — Vegyünk példának egy olyan hiva­talnokot, akinek 300 aranykorona volt a havi fizetése... Papírt, ceruzát vesz elő Wendt bácsi és írja a következőket: — 300 korona mondjuk húsz évi szolgálat után hatvan százalékban lett volna 180 aranykorona. — Ebből lett átszámítás szerint 180 pa­pír lej. — 1924-ben kaptunk 12 százalék emelést, — lett 200 lej. — 1925-ben, a Bratianu-kormány bukása idején 30 százalék emelést, lett 260 lej. — 1926-ban az Averescu-kormánytól, azért, mert a Magyar Párt ellenére a kor­mányt támogattuk, kaptunk 50 százalékot, lett 390 lej, aztán mégegyszer 67 százalékot, mert ismét ellenzékbe mentünk a Magyar Párttal, lett 670 lej. — 1927-ben a liberálisok a községi vá­lasztások idején 40 százalékot, lett 910 lej. — 1928-ban Bratianuéktól még a választá­sokra vett ígéret ellenében 15 százalékot, 1040 lej. — 1929-ben az új kormánytól 15 százalé­kot, 1190 lej. Annak a hivatalnoknak tehát, akinek a magyar államnál 300 arany korona havi fi­zetése volt és 20 évet szolgált — így ment fel a nyugdíja a 180 arany korona járandó­ság szerint: 180 lejről 1190 lejre, minden­féle politikai szolgálatokkal kellett fizetni a nyomorúságos banikért... Háromezer nyugdíjas van bekönyvelve az aradi egyesületbe:" ezeknek a szerencsétlen éhező embereknek a politikai erejét fizették A SELECT MOZGÓ Mai kezdettel mutatja be: A moszkvai kénmő pompás rendezésű drámát, mely a legendás D’Eon márki kalandjait tárja a néző elé. Főszerepekben: Liane Hald, Eszterházy Ágnes és Fritz Kortner (Németország Janningsa). Monopol Emericus-film. Valódi pihent „Urquell" ősforrás déli dugaszolással a „Gambrinus“-étteremben kapható. A borús idő miatt elmaradt filmfelvétel november 3-án, vasárnap délelőtt lesz megtartva. 3. oldat * Önnek óvnia kell a gyantát! Önnek mindig arra kell gondolnia, hogy a gyomrának szüntetlenül emésztenie kell. Alig, hogy étkezés után a gyomra befejezte volna az emésztés! Ön megint eszik és ha fűszeres vagy nehezen emészthető ételeket evett, a gyomor már nem bírja az emésztés munkáját elvégezni és savtultengés fog fellépni. Gyomorégést, gör­csöket érez az emésztőszervek érzékeny és fi­nom nyálkahártyái gyuladtak lesznek és a fáj­dalmak minden étkezés után erősebben lépnek fel. Ezek a zavarok majdnem minden esetben elkerülhetők, ha az első fájdalmak alkalmával Magnesium Perhydrol Merck vesz be. Ez a módszer semlegesíti a felesleges gyomorsavat, a Magnesium Perhydrol Merck mindenütt kapható. A savanyú felböfögést, gyo­morégést, a gyenge emésztéssel kapcsolatos rosszullétet és panaszokat megszünteti. meg százalékokkal, amelyek a valóságban néhány lejeket jelentettek csupán, de min­denesetre annyit, hogy éhes gyomrokat lehe­tett vásárolni rajta... Ez a dátum és számsorozat erdélyi nyugdíjasok pokoli grafikonjai A politika szíve: ez lehetne a címe... „Irredenta magyaroknak adja a kormány a románság adóját“ — most mondja ki még egyszer — szónok úr... Gara Ernő. Rossz verset írt­ egy évi börtön A bukaresti katonai felebbviteli bírósá­gon tragikomikus tárgyalás folyt is teg­nap délelőtt. Cosmita huszárőrnagy állt a bíróság előtt, akit néhány hónappal ez­előtt hét havi fogházra ítélt a IV. hadtest bírósága, felebbvaló ellen elkövetett gya­­lázás címén. Az őrnagy súlyosan megsér­tette a 6. rosiori ezred parancsnokát és feleségét. A sértést a versben követte el. A hadbirósági tárgyaláson minden kide­rült és Cosmitára kimondták az elmarasz­taló ítéletet. Az őrnagy felebbezett. A vád elejtését kérte azzal az indokolással, hogy költői am­bícióinak tett eleget, amikor a verset meg­írta, de az nem irányult konkrét sze­mélyek ellen. A tegnapi felebbviteli tár­gyaláson Vladescu ezredes elnökölt,ugyanaz a Vladescu, akit Kolozsvárról is sokan ismernek s aki elnöke volt a Manoilescu ellen indított nagy pernek. Vladescu maga elé szólította az őrnagyot és erélyesen rászólt: — Nem resteil­ ilyen hangon sértegetni felebbvalóját ? Az őrnagy nem felel. Elnök: Sokallja-e a hét hónapot? őrnagy: Nem felel. Elnök: A sértés még hagyján. De a vers?! Tudja milyen rossz ez a vers?! Ha én lettem volna az elsőfokú hadbíróság elnöke, ezért a rossz versért külön egy évig börtönt adtam volna magának. A hadbírósági tárgyalás komolysága egy­szerre megbomlott. A teremben levő katona­tisztek, hallgatók hangos hahotában törtek ki, ami szinte lehetetlenné tette a tárgyalás további folytatását. A hadbíróság meg is elé­gedett az őrnagy kihallgatásával, az ítéletet azonban nem hirdette ki. Most egész Bukarest kíváncsian várja, várjon Vladescu tényleg megbünteti-e a rossz versfaragót. Mert ha felemelné a bünte­tést, ez az első precedenst képezné, hogy a hadbíróság lesújt azokra, akik rossz verse­ket írnak. -------- ——— --------­ Iskolában — Kiss Jancsi, mondd meg, hogy mi­ből csinálják a cipőt? — Bőrből, tanító úr. — És melyik állat bőréből? — A tehén bőréből, tanító úr. — Helyes. És most mondd meg te is Nagy Pista, hogy melyik az a hasznos állat, amely téged cipőkkel és a reggeli kávé tejével ellát? — Az édesapám, tanító úr.

Next