Ellenzék, 1929. december (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-21 / 292. szám

Szombat, 1929 december 21 ELLENZÉK Kodály műveit nagy sikerrel játszák Svájcban. Gén­ből jelentik, hogy az Orches­­tre de la Suisse Romande, Svájc legelőke­lőbb filharmonikus zenekara szombati hang­versenyen Kodály Zoltán „Háry János” suite-jét játsza. Svájci zenei körökben, ahol Kodály műve­t igen sokra becsülik, nagy érdeklőd­ő nyilvánul meg a szombati első előadás iránt. Mozart koronázási miséjének előadása a Marianumban. A Szt. Mihály-templom és kath. zeneiskola ének- és zenekara, Zsizs­­mann Rezső vezénylete alatt tegnap este Mozart híres koronázási miséjét adta elő a Marianum dísztermében. A csodálatos mes­­termű, melynek jó előadása a legnagyobb nehézségekkel jár — Mozartot Ugyanúgy, mint Shakespeare!, „vagy jól, vagy sehogy sem kell előadni, de előadni kell“ — meg­lepően érett és csiszolt előadásban hangzott el a tegnapi hangeverseny, Zsizsmann veze­tése alatt. A kitűnő zenész nagy energiával valósítja meg programját, mely a nagyobb­­szabású egyházi zeneművek sorozatos elő­adásában áll. Tegnap este is nagy közönség hallgatta a minden dicséretre méltó hang­versenyt, melynek különösen a második ré­sze a viszonyokhoz képest legelsőrangúan si­került. A­­Sanrtis-ban és a Stenedictus-ban már az igazi Mozartot hallottuk, a mély­­tartalmu mondanivalóknak és a formák is­teni tökéletességének mesterét. Úgy a kar, mint az énekkar itt tehetsége legjavát nyúj­totta és ez Zsizsmann átértő, erősen muzi­kális vezetése alatt igazi művészieljesítmény volt. A mise egyes tételei közé több régi, gyönyörű a­rapella chorust illesztett be Zsizsmann, melyeket szintén finoman cizel­lált művészettel adtak elő. A termet betöltő közönség áhítattal hallgatta Mozart mester­­művét, melynek előadásáért igaz hála il­leti meg úgy a zene- és énekkart, mint ki­tűnő karmesterét. A kolozsvári tV agyai* Színház f­s­zlem­ényei: A szép kis cukrászlány. A színház legköze­lebbi operettújdonságának címe: A szép kis cukrászlány. A budapesti Király Színházban 160 előadást ért meg ez a jókedvű, változa­tos új operett. Bemutatóelőadása a kará­csonyfán napon lesz. Ma este Miss Amerika. A káprázatos fé­nyű, 14 képből álló Miss Amerika kerül ma este színre. Kondor Ibolya, Betegh Bébi, Danes Ica, Soós Mahtid, Tompa Béla, Ihász Aladár, Solthy György a Miss Amerika főszereplői. Szombaton éjjeli előadás: Csókpirulák. Csak felnőtteknek. Két és félórai gondtalan vigságot harsogó kacagást jelent a Csók­­pirulák szombat éjjeli előadása. Csupa ra­gyogó ötlet, csupa sziporkázó szellem ez a szabadszájú párisi bohózat. Előadás kezdete este háromnegyed 11 órakor. Jegyeket csak felnőtteknek szolgáltat ki a pénztár. Vasárnap délután félháromkor, mozihely­árakkal, Drótostól. Lehár legszebb operett­jét, a Drótostótot adják vasárnap délután félhárom órakor Kondor Ibolyával a női főszerepben. Jegyek: 60, 40, 30, 20 és 10 lej Magyar Színház FI­TI FÜlsORr Pénteken este 9 órakor: Miss Amerika. (Ope­­rett-revfl­ujdons.ig 14 képben. Bo­dor Ibolyával, Tompa Bélával, Ihász Aladár­ral, Solthy G­örggyel. Napi bérlet 21. szám. C. Ssz. 142.) Szombaton 3, 5, 7 és 9 órakor film-előadás: Ábris rózsája. Szombaton este háromnegyed 11 órakor éjjeli előadás, csak felnőttek számára: Csók­­pirulák. (Rendes helyárak. Ssz. 143.) Vasárnap d. u. fél 3kor: Drótostót. (Lehár Operette. — Nagyon olcső mozihelyárak. Kondor Ibolyával, Solthy Györgygyel, Leővey Leóval. Jegyek ára: 50, 40, 30, 20 és 10 lej. Ssz. 44.) Vasárnap 5, 7 és 9 órakor film-előadás. Ábris Rózsája. A Lili­a­­t sorra tűzött összes előadások jegyei elére válthatók a színház pénztáránál délelőtt t-fíl 1-h is délután 4­ órát. Karácsonyra könyvet Lepogónál Tegyen. Kérjen jegyzéket — siessen még cserélhet, tetszőt visszaküldhet. Rino­ Electra gyógyít hurutot, megakadályozza a náthalázat. 20 lejes tubusban min­den gyógyszertárban és drogériá­ban kapható. HOZR Ábris Rózsája Amerikában és Európában évek óta a legnagyobb film­siker! Bemutatja a Magyar Színház holnap! Amerikában és Európában ma minden világvárosban a hangos és beszélő film üli diadalát. A néma­film valósággal lejárta ma­gát. Az egyetlen filmújdonság, amely ugyan nem beszélő, de mégis fel tudta venni a ver­senyt a legdivatosabb, hangos filmmel is: Ábris Rózsája. Amerika már sok csodát produkált a film­művészet terén, de ennél tökéletesebbet még nem alkotott. Ha képzeletünk előtt végigfutnak a nagy világsikert aratott filmek s ha azután meg­nézzük az Ábris Rózsáját, önkéntelenül is az a meggyőződés válik úrrá bennünk, hogy mióta filmet gyártanak, szebb, meghatóbb filmet még nem vetítettek, mint az Ábris Rózsája. Egész vagyont áldozott a Magyar Színház azért, hogy az Ábris Rózsáját a legszebb ka­rácsonyi ajándékként prezentálhassa Ko­lozsvár közönségének. Az Ábris Rózsájának előadási sorrendje a Magyar Színházban: Szombaton délután 3-kor (olcsó helyárak­kal) 30, 20 és 10 lej Szombaton délután 5-kor (olcsó hely­árak) 30, 20 és 10 lej. Szomba­ton este 7-kor (rendes helyárak) 40 30 és 20 lej. Szombaton este 9 órakor (rendes hely­árak) 40, 30 és 20 lej. Vasárnap délután 6-kor (rendes hely­árak) 40, 30 és 20 lej. Vasárnap este 7-kor (rendes helyárak) 40 30 és 30 lej. Vasárnap este 9-kor (rendes helyárak) 40 30 és 20 lej. Hétfőn délután 3-kor (olcsó helyárak) 30 20 és 10 lej. Hétfőn délután 6-kor (olcsó helyárak) 30 20 és 10 lej. Hétfőn este 7-kor (rendes helyárak) 40, 30 és 10 lej. Jegyek valamennyi előadásra délelőtt is előre válthatók a Magyar Színház pénztárá­nál. Vasárnap délelőtt 11 órakor, két brilliáns film tő és 10 lejes helyárakkal. Pompás műsora lesz a vasárnap délelőtti majménak, amely 11 órakor kezdődik. Igazi meglepetés. Harry Piel legbravúrosabb 7 felvonásos ka­landorjátéka. A repülő autó. Ezenkívül egy kacagtató amerikai burleszk, amelynek cí­me: A levegő hősei. Kelemen mozik műsora ГГГГРГ Sim­iler Pénteken: 3, 5 és 7-kor: Árva Jolika élete. Szombaton, új világsiker: 8, 5, 7 és este 9-kor) Abris rózsája. (Az amerikai filmgyártás leghatalmasabb, le­ragyogóbb szenzációja. Vasárnap d. e. 11 órakor mozi-mathé 15 és 10 lejes b­­yárakkal. A repü­l autó. (Hary Pi­l bravúros kalador f­lmje 7 felvonás­ban. Ezenkívül: A levegő hősei. Brilliáns éa kacagtató új amerikai burleszk) Vasárnap 5, 7 és este 9 órakor: Ábris rózsája, szfeci Péntek: Sába királynője, monumentális film, m­íg kiállításban vetekszik a Pen Hurran Salamon ragyogó palotája. Kocsiverse­nyek etc. Főszerepben a szép Betty Blithe. Szombat: Sába királynője. Vasárnap: Sába király ifije. Hé­fő: Utoljára Sába királynője. Kedden nincs előadás. Urania Péntek: Biblia, monumentális rekonstrukciója az emberiség teremtésének. Szombat: Biblia. Vasárnap: Biblia. Hétfő: U­oljára Biblia, t­edd nincs előadás. Karácsonyi alandfiitárgyak Cossítá’i lUatszE­ГЕЙ. 1000 darab PrimtBzoh asztali шддаг­nitiiífó szerencse­­csomag ajándéknak. 43 lejtől feljebb Iföln'nM Szippanok fitosa fional drogéria Cl­uj—HOLOZSVár, roter 20. kW " »WWWWWmttlliAWftllWWB KDEVESEK Egy szó ára­­ lej, vastagabb betűvel szedve ю lej. Legkisebb hirdetés ára jó lej. Allistkeresőknek egy szó 4 lej, vastagabb betűvel szedve 8 lej. Csak vasárnapra feladott hirdetések után 2­ szá­zalék felárat számítunk fel. Díj előre fizetendő. FÖLDBIRTOKOS le­­* anya f.rjhez menve száznegyven holddal és kés­ pén­zzeL Ismer, tatest kiesit S­ebestyén I­­re Budapest, Király­utca 51. Eladó Mit Mi tudni Orvosi tanácsadó m­idenkinek. Írta és megküldi 12 lej bélyeg ellenében Dr. Goldberger Ete bőrgyógyász V. kórházi főorvos Cluj, Laguna 5. egylOHp Ganz motor kapcsolóval és Indítóval, telje­sen jó karban. Cím a kiadóban. 0.64 KA EG­VÉTELRE ke­­resünk használt de jókarban levő ame­rikai íróasztalt. Aján­a­­tokat ármegjelöléssel a kiadóhivatalba ké­rünk. .Íróasztal* jeli* gére.______________ Legeredakip­esebben az .EL­LENZE­K‘-ben hir­dethet.­­. ISO Péntek: Az árulás. Hatalmas, izgalmas dráma. Fősz.: Lya de Put­­, Lars Hanson és Warwick Ward. Előjáték: Via journal, szenzációs tartalommal Szombat: Az árulás, Lya de Putty, Lars Han­son. Vasárnap d e. II órakor: Matine. Malek ge­­nerális. Olcsó helyárakkaL Vasárnap: Az árulás, Lya de Putty, Lars Han­son. Selyempapír­­/" olcsóLEPAGE­"?,1, Cluj. Idegessége elmúlik, jól fog aludni, kellemes, üditó érzés fogja el, ha este vagy reggel UMNIL remist-fürdüsöt használ 1 doboz 10 capsulát, 10 fürdőre való fenyőki­vonatot tartalmaz és az ára Lei 120, tehát egy kellemes testet, lelket 1 lüdiló fürd') csak 12 lejbe kerül. Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és illatszerüzletben. Csak „URANIS* fényi vizet tessék kérni és el­fogadni. — Romániai főraktár: Dr. Diró gyógyszertár, Cinj-Kolozsvár. 6 ló 40 ember Fábián Béla szenzációs, háborús könyve, 332 oldal, 136 lej. A világháború többi könyvei Arnold Zweig: Grischa őrmester, 2 kötet, fűzve 204 lej, vászonba kötve 272 lej. Markovits Rodion : Szibériai garnizon, vászonba 160 lej. Dr. Mank: A nagy káder, íve. 163, vászonba 204 lej. Markovits Ro­­dion : Arany vonat, kve. 160 lej. Zilahy: Két fogoly, 2 kötet fve. 408, egész vászonban 564 lej. Ludwig Renn: Háború, fve. 204 lej vászonban 300 lej. Paléologue A cár országa, fve a három kötet csak 130 lej. Emil Ludwig: Juli 14, fve 160 lej. "US* LEPflGE Cluj—Kolozsvár. Az ELLENZÉK az iparosság érdekeiért küzd, tehát minden iparosnak erkölcsi köte­lessége azt támogatni, D­ajkát azonnali belépésre ke­resek. Str. Einem (v. Schilt* János-utca) 5. sírm, 2. emelet, S. Sé­tált i­ villasor. Apróhirdetések feladhatók: ■ kiadóhivatalban, helyi és vidéki bizományosainknál, bármely hírd** tési irodában. Csak válaszbélyeg- kérd­ez­ősköd­étre válaszolunk. Címet tartalmazó hüirdetésekra a vá­laszt közvetlenül a megadott címre kell irányitati piANINO kézalatt ju-4 tányos áron eladó. Berényi Antalné, Str Reg. Ford. 13. 3997. SZALONCUKOR el­­° sörén­­y 50 lejtől kezdve, ugyszin én ka­rácsonyi dijós és má­kos patkók kaphatók Takács cukrászdában, Cal. Reg. Ford. 35. és 5 r. Barisiu 10. CLADO egy antik töl­­tött garnitúra és ггшекЬе készült sza­lonasztal. Cím a ki­adóba. H. 220 elárusító fiukat keresünk hely­ben, magas jutalékkal jelentkezni lehet iga­­zolványnyal a délelsU órákban Str. Universi­­tatii &, emelet SZÖVŐMUNKÁS­­NŐK felvételnek. Lyonnaise selyemszö­­vőgyár, Regina Maria 18. T­ERESEK pénztár­id­noknói állást, be­szélek románul, három gimnáziummal „Szor­galmas* jeligére kiadó­ba kérek. H 224 Al .ELLENZÉK’-et talalsala olvassa. Rgírő József Libor bölény két kötet 200 lei LEPAGE-'41 Kvár. ÍGY szoba kiadó. h­osszu-u. 36.3196 UTCAI szoba, konyha és 1 világos nagy terem kiadó. Hosszu-u. 26. 3993 SZOBA kiadó. Eszterházi-u. 17. 3986 Tündéri karácsony­fadísz noll Kvár. LEPAAGE­Vidékre postán, utánvéttel, vagy elő­refizetve frankó. Küldjön 200 lejt és közölje, hogy 10 vagy 20, vagy 30 darabot kíván, szóval kevés gyönyö­rűt, különlegest, vagy több kisebbet ? 10 csomag arany-ezüst lametta és 5 csomag angyal-tündérhaj 50 lej. Gyö­nyörű csúcsdisszel együtt csak 80 lej.­­ellenzék Strada Univenitipi (volt Egyetem-u­tca) 8. ura. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Nyomdai Könyv- ét zenemOosz- ри^ Uniri 2 (főtér) tily, kölcsönkönyvtár / „4- ás fiókkiadóhivatal: ] Levélcím: Póttá fiók­ja Telefonok: 109. ét 104. Felelős szerkesztő: Dr. Somodi András. Kiadótulajdonos: ELLENZÉK Részvénytársaság. Cikkeink utányomásit csak az ELLENZ­­K megnevezésével engedjük meg. Hirdetések feladhatók: Helybeli alkalmi- és apróhirdetések a kiadóhi­vatalban, — egyéb helybeli hirdetések e Rudolf Motsc R.-t. (Strada Regina Maria 16. Telefon: 4—13.) és a Lloyd Express (Strada Gelu­a». Telefon: 14—15. szám.) hirdetési irodák útján. Vidéki és külföldi hirdetések közvetlenül a ki­adóhivatalnál, vagy bármely hirdetési iroda útján. Előfizetési árak: Egy hónapra top.— lej. Negyedévre 300.— lej. Félévre 600.— lej. Egy évre 1200.—. Külföldiek külön csak a portókülönbözetes fizetik. ­­7. oldal

Next