Ellenzék, 1930. július (51. évfolyam, 149-169. szám)
1930-07-01 / 149. szám
SZÉP ARCBŐRE LESZ HA Oefi/mjomfojíb ARCKRÉMÉT HASZNÁLJA $evminiface PARFÜM GYÁR mindenütt kapható! Az erdélyi fürdők mapkrahagyottan, program nélkül vergődnek csodaforrásaikkal az idegenforgalom országútjén Nincsen céltudatos propaganda. — Hiányzik az állami irányítás. — Rosszak az országutak — és a hatóságok érzéketlenek az idegenforgalom nemzetgazdasági szerepével szemben Marosvásárhely. (Az Ellenzék tudósítójától.) A kánikula teljes erejével köszöntött be Európaszerte. A külföldi metropolisokból ilyenkor menekül, aki teheti. Zsúfolt vonatok viszik a fürdőzőket Svájc, Franciaország, Olaszország felé, Csehország, Ausztria is kap üdülésre vágykozó idegeneket, még a Balatonra is szépen kerül külföldi vendég. Csak az erdélyi csodaforrások mentén üti meg ritkán fülünket idegen szó. Pedig alig van ország, mely geográfiai és földtani alakulatával olyan természeti értéket adna azoknak, akik felkeresik, mint Erdély. Lépten-nyomon buzognak itt gyógyítóforrások, amelyek az izmokat megacélozzák és a beteg szervezetet felépítik. Borszék, Szováta, Tusnád panorámája, édes lehelete pedig, soha el nem múló hangulattal nyűgöz le... Ám alig tud erős idegen, könyv, írás, propaganda nem, szól erről senkinek. Holott tervszerű programmal és áldozatvállaló állami irányítással az idegenforgalomból talpraállhatna Erdély nehéz viszonyok között vívódó szegény lakossága. Csak az utakat kellene rendbehozni, a vámok és hivatalok személyzetét kioktatni, hogy udvariasak és előzékenyek legyenek a más nyelvűekkel, pármillió szubvencióval kiépíteni a kényelmet és megszervezni az idegenforgalmi propagandát... Hogy ma mindez miként funkcionál, arra vonatkozólag ideiktatunk néhány megfigyelést és esetet. Húsz év után meglátogatja szülői sírját az erdélyi amerikai... Pár hét előtt Vásárhelyre érkezett egy Amerikába szakadt erdélyi ember. Párison, Berlinen, Budapesten át érkezett az erdélyi határra. Itt a vámnál — ismeretlen okból —mindenkiben csempészt látnak, aki a székely főváros felé veszi útját. — Az amerikai utast éppúgy kezelték, mintha belföldi visszatérő lett volna ... Minden podgyászát darabonként átvizsgálták... Fehérneműt, selymeket, fürdőruhákat egymásra dobáltak, gyűrtek . . . Holott az amerikai házaspár kijelentette, hogy sem rokonuk, sem ismerőseik nem laknak Erdélyben, amit idehoztak, azt vissza is viszik, üzletet nem kötnek, ütjük egyetlen célja, a férfi szüleinek sírjánál gyermeki hálával adózni. — Ha nem ezért utaztam volna ide, már a határnál visszafordulok! — mondotta előttünk az Amerikába szakadt erdélyi fiú, akit a „vámzaklatás“ emlékei még a találkozás idején is ingerültté tesznek ... Hogy az ilyen „kis epizód“ mennyi kárral jár, éppen az idegenforgalom szempontjából, azt könnyen elképzelheti mindenki, aki tudja, hogy hány határon, hányféle nemzettel találkozik az efféle utas, amíg az Óceán túlsó partjára visszatér ... Ez idén történt ugyan valami kezdeményezés atekintetben, hogy a külföldiek tartózkodását megkönnyítsék, a gyakorlatban azonban annak kevés haszna van. Csak a konzulátusok útján tették közé azokat a vasúti és illetékkedvezményeket, amelyeket a Romániába utazók számára az állam ad. Maguk a fürdőigazgatóságok azonban anyagilag gyengék, hogy népszerűsítsék forrásaik csodahatását, terjesszék panorámájuk képét, berendezkedésük leírását. .. Még idehaza is kevesen tudják, hogy Marosvásárhely mellett van egy szerény fürdőhely: Marosszentgyörgy, amely különösen izületi és nőbetegségeknél csodás eredménnyel használható. Egy vásárhelyi hölgynek mondotta ezt egy pesti tanár, akit az úrnő konzultáció végett felkeresett. Arról is kevesen tudnak nálunk, hogy Szovátán már 175 lejért lehet kapni megfelelő jó penziót. Amint azt e sorok írójának Vescan prefektus, a fürdő igazgatója mondotta, akivel eszmecserét folytattunk az erdélyi fürdők magárahagyatottságáról. Az államnak lenne a feladata megfelelő szubvencióval fürdő- és idegenpropagandát szerezni, szállodákat, vízgyógyintézeteket létesíteni mindenütt, ahol erre szükség van. Különösen pedig fürdőhelyekkel vonatkozásban, olyan hivatalnoki kart kellene szervezni, amelyik a mutatkozó külföldi érdeklődés kapcsán, helyét szellemileg megállni tudja, nyelveket beszél és nem türelmetlen és sovén ... E tekintetben Olaszország és Svájc szolgálhat serkentő például, ahol a külföldivel soha, semmiféle módon nem éreztetik, hogy — micsoda otthon. Nálunk már a vámos, később a rendőr, csendőr, sokszor maga a fürdőszemélyzet is közrejátszik abban, hogy elriassza a pénzét itthagyó — strain-t... Az országutak még mindig várják a „gondviselés“-t.. A legtöbb fürdő távol esik a vasúti állomástól. Viszont a fürdőlátogató szívesen autózik és kirándul. Sőt éppen az a külföldi vendég a legkívánatosabb, aki e tekintetben nincsen megkötve: pénze is van, meg autója is. Ezért elsőrendű kelléke az idegenforgalomnak, a jó országút. . . Alig hisszük, hogy lenne olyan állam, amelynek útépítés és karbantartás céljaira annyi kútforrása volna, mint éppen Romániának. Meg van itt adóztatva a benzin, a gummi, a jármű, talán az igavonó barom is... Minden kiló benzin után 3 lej, a külföldi olaj kilójáért 8 lej az adóilleték. A gummik után az eladási érték tízszázaléka megy útadóra .. . Több ezer lejt szednek az autószámokért. Egy autóbuszkoncesszió havi 6000 lej, így a marosvásárhelyi Weszelovszky-cég, amelynek négy autóbusza van beállítva Marosvásárhely és Kolozsvár között, havonta 24.000 lejjel járul az útadóhoz . .. Ebből már régen rendbe lehetett volna hozni a Vásárhely—Kolozsvár „ugrópályá“-t, vagy ki lehetett volna javíttatni a ludasihegyi „ródli“-t, ahol egymás után adódnak balesetek. De beteg Erdélyben minden más országút. Szováta környékén sárral töltik be a gödröket. A gyergyói fürdők felé vezető országutak is olyanok, mintha gránátok szántották volna. A hidak alapszerkezete is kikandikál a burokból. Sok helyen elkorhadt a fakorlát, máshol már a gerenda is. Csikban, Udvarhely megyében, ahol a gyógyvizek teremnek, hasonlóak az állapotok. Amíg a kormány nem csinál rendet az országutakon, addig nem is lehet megkísérelni célravezető fürdőpolitikát. Viszont a fürdőhelyeket sem szabad az államnak magukra hagyni, program és irányítás nélkül__Erdély természeti áldottságánál fogva is „Kelet Svájca“ lehetne... De ahhoz meg kell teremteni a „Kanton-szellem“-et és levegőt is... hogy aki pénzét külföldről hozzánk hozza, az ne csak „megtűrt idegen“ legyen, de úgy érezze magát nálunk, mint a vendég, aki megtiszteli házunkat, él a baráti fogadtatással s aki ha el kell innen mennie, vágyódjék is ide vissza ... Ez legyen egy okos és racionális fürdőpolitika jövő programja. Gyulai Zsigmond Mélyen tisztelt Szerkesztőség. A nyári meleg napok elérkeztével a város apraja-nagyja igyekszik ki a szabadba, hogy a belváros poros, tikkadt levegőjét fölcserélje az üde-friss szabad természettel. Tekintve azt, hogy a városból kifelé az út elég hosszú s a nagy melegben a kiránduló megszomjazik, üdítő friss vizet keres. Keresi, de nem találja, mert a város, nem tudni mi okból, a Török vágás alján lévő vezetéki kutat leszereltette, holott nagy szükség volt rá. Nemcsak a környék ott lakó szegényei, hanem az arra járó kirándulók ezreinek vízszükségletét elégítette ki. A sok ezer kiránduló, városi adófizető polgár azon kéréssel fordul a városi tanácshoz, hogy szereltesse vissza azt a vezetéket a leszerelt helyébe, mivel oly sokezer ember számára teszi lehetővé, hogy nem lesz kénytelen a messzi Szamos tisztátlan medréből, avagy más egészségtelen helyről oltani szomját, illetve vízszükségletét kielégíteni. Remélve, hogy ezúton kifejezett óhajunk meghallgatásra talál s a Törökvágás alján az annyira óhajtott vízvezeték mielőbb visszaállíttatik. Tisztelettel: Aláírások.