Ellenzék, 1930. július (51. évfolyam, 149-169. szám)

1930-07-01 / 149. szám

SZÉP ARCBŐRE LESZ HA Oefi/mjomfojíb ARCKRÉMÉT HASZNÁLJA $e­vm­iniface PARFÜM GYÁR mindenütt kapható! Az erdélyi fürdők mapkrahagyottan, program nélkül vergődnek csodaforrásaikkal az idegenforgalom országútjén Nincsen céltudatos propaganda. — Hiányzik az állami irányítás. — Rosszak az országutak — és a hatóságok érzéketlenek az idegenforgalom nemzetgazdasági szerepével szemben Marosvásárhely. (Az Ellenzék tudósí­tójától.) A kánikula teljes erejével kö­szöntött be Európaszerte. A külföldi metropolisokból ilyenkor menekül, aki teheti. Zsúfolt vonatok viszik a fürdő­­zőket Svájc, Franciaország, Olaszor­szág felé, Csehország, Ausztria is kap üdülésre vágykozó idegeneket, még a Balatonra is szépen kerül külföldi ven­dég. Csak az erdélyi csodaforrások men­tén üti meg ritkán fülünket idegen szó. Pedig alig van ország, mely geográfiai és földtani alakulatával olyan természeti értéket adna azoknak, akik felkeresik, mint Erdély. Lépten-nyomon buzog­nak itt gyógyítóforrások, amelyek az iz­mokat megacélozzák és a beteg szerve­zetet felépítik. Borszék, Szováta, Tus­­nád panorámája, édes lehelete pedig, soha el nem múló hangulattal nyűgöz le... Ám alig tud erős idegen, könyv, írás, propaganda nem, szól erről senkinek. Holott tervszerű programmal és áldo­zatvállaló állami irányítással az idegen­­forgalomból talpraállhatna Erdély nehéz viszonyok között vívódó szegény lakos­sága. Csak az utakat kellene rendbehozni, a vámok és hivatalok személyzetét kiok­tatni, hogy udvariasak és előzékenyek legyenek a más nyelvűekkel, pármillió szubvencióval kiépíteni a kényelmet és megszervezni az idegenforgalmi propa­gandát... Hogy ma mindez miként funk­cionál, arra vonatkozólag ideiktatunk néhány megfigyelést és esetet. Húsz év után meglátogatja szülői sírját az erdélyi amerikai... Pár hét előtt Vásárhelyre érkezett egy Ame­rikába szakadt erdélyi ember. Párison, Berli­nen, Budapesten át érkezett az erdélyi határ­ra. Itt a vámnál — ismeretlen okból —min­denkiben csempészt látnak, aki a székely fő­város felé veszi útját. — Az amerikai utast éppúgy kezelték, mintha belföldi visszatérő lett volna ... Min­den podgyászát darabonként átvizsgálták... Fehérneműt, selymeket, fürdőruhákat egy­másra dobáltak, gyűrtek . . . Holott az ame­rikai házaspár kijelentette, hogy sem roko­nuk, sem ismerőseik nem laknak Erdélyben, amit idehoztak, azt vissza is viszik, üzletet nem kötnek, ütjük egyetlen célja, a férfi szüleinek sírjánál gyermeki hálával adózni. — Ha nem ezért utaztam volna ide, már a határnál visszafordulok! — mondotta előt­tünk az Amerikába szakadt erdélyi fiú, akit a „vámzaklatás“ emlékei még a találkozás idején is ingerültté tesznek ... Hogy az ilyen „kis epizód“ mennyi kárral jár, éppen az idegenforgalom szempontjából, azt könnyen elképzelheti mindenki, aki tudja, hogy hány határon, hányféle nemzettel találkozik az efféle utas, amíg az Óceán túlsó partjára visszatér ... Ez idén történt ugyan valami kezdeménye­zés atekintetben, hogy a külföldiek tartózko­dását megkönnyítsék, a gyakorlatban azonban annak kevés haszna van. Csak a konzulátu­sok útján tették közé azokat a vasúti és il­letékkedvezményeket, amelyeket a Románi­ába utazók számára az állam ad. Maguk a fürdőigazgatóságok azonban anyagilag gyen­gék, hogy népszerűsítsék forrásaik csodaha­tását, terjesszék panorámájuk képét, beren­dezkedésük leírását. .. Még idehaza is keve­sen tudják, hogy Marosvásárhely mellett van egy szerény fürdőhely: Marosszent­­györgy, amely különösen izületi és nőbeteg­ségeknél csodás eredménnyel használható. Egy vásárhelyi hölgynek mondotta ezt egy pesti tanár, akit az úrnő konzultáció végett felkeresett. Arról is kevesen tudnak nálunk, hogy Szovátán már 175 lejért lehet kapni megfelelő jó penziót. Amint azt e sorok írójának Vescan prefektus, a fürdő igazgatója mondotta, akivel eszmecserét folytattunk az erdélyi fürdők magárahagyatottságáról. Az államnak lenne a feladata megfelelő szubvencióval fürdő- és idegenpropagandát szerezni, szállodákat, vízgyógyintézeteket lé­tesíteni mindenütt, ahol erre szükség van. Különösen pedig fürdőhelyekkel vonatkozás­ban, olyan hivatalnoki kart kellene szervezni, amelyik a mutatkozó külföldi érdeklődés kap­csán, helyét szellemileg megállni tudja, nyel­veket beszél és nem türelmetlen és sovén ... E tekintetben Olaszország és Svájc szolgálhat serkentő például, ahol a külföldivel soha, semmiféle módon nem éreztetik, hogy — micsoda otthon. Nálunk már a vámos, ké­sőbb a rendőr, csendőr, sokszor maga a fü­r­­dőszemélyzet is közrejátszik abban, hogy el­riassza a pénzét itthagyó — strain-t... Az országutak még mindig várják a „gondviselés“-t.. A legtöbb fürdő távol esik a vasúti állomás­tól. Viszont a fü­rdőlátogató szívesen autózik és kirándul. Sőt éppen az a külföldi vendég a legkívánatosabb, aki e tekintetben nincsen megkötve: pénze is van, meg autója is. Ezért elsőrendű kelléke az idegenforgalom­nak, a jó országút. . . Alig hisszük, hogy lenne olyan állam, amelynek útépítés és karbantartás céljaira annyi kútforrása volna, mint éppen Romániának. Meg van itt adóz­tatva a benzin, a gummi, a jármű, talán az igavonó barom is... Minden kiló benzin után 3 lej, a külföldi olaj kilójáért 8 lej az adó­illeték. A gummik után az eladási érték tíz­­százaléka megy útadóra .. . Több ezer lejt szednek az autószámokért. Egy autóbusz­koncesszió havi 6000 lej, így a marosvásár­helyi Weszelovszky-cég, amelynek négy au­tóbusza van beállítva Marosvásárhely és Ko­lozsvár között, havonta 24.000 lejjel járul az útadóhoz . .­­. Ebből már régen rendbe lehetett volna hozni a Vásárhely—Kolozsvár „ugrópályá“-t, vagy ki lehetett volna javít­tatni a ludasihegyi „ródli“-t, ahol egymás után adódnak balesetek. De beteg Erdélyben minden más országút. Szováta környékén sárral töltik be a göd­röket. A gyergyói fürdők felé vezető ország­utak is olyanok, mintha gránátok szántották volna. A hidak alapszerkezete is kikandikál a burokból. Sok helyen elkorhadt a fakorlát, máshol már a gerenda is. Csikban, Udvar­hely megyében, ahol a gyógyvizek teremnek, hasonlóak az állapotok. Amíg a kormány nem csinál rendet az or­szágutakon, addig nem is lehet megkísérelni célravezető fürdőpolitikát. Viszont a fürdő­helyeket sem szabad az államnak magukra hagyni, program és irányítás nélkül__Er­dély természeti áldottságánál fogva is „Ke­let Svájca“ lehetne... De ahhoz meg kell teremteni a „Kanton-szellem“-et és levegőt is... hogy aki pénzét külföldről hozzánk hozza, az ne csak „megtűrt idegen“ legyen, de úgy érezze magát nálunk, mint a vendég, aki megtiszteli házunkat, él a baráti fogadta­tással s aki ha el kell innen mennie, vágyód­jék is ide vissza ... Ez legyen egy okos és racionális fürdőpolitika jövő programja. Gyulai Zsigmond Mélyen tisztelt Szerkesztőség. A nyári meleg napok elérkeztével a város apraja-nagyja igyekszik ki a sza­badba, hogy a belváros poros, tikkadt levegőjét fölcserélje az üde-friss szabad természettel. Tekintve azt, hogy a város­ból kifelé az út elég hosszú s a nagy melegben a kiránduló megszomjazik, ü­dítő friss vizet keres. Keresi, de nem találja, mert a város, nem tudni mi ok­ból, a Török vágás alján lévő vezetéki kutat leszereltette, holott nagy szükség volt rá. Nemcsak a környék ott lakó szegényei, hanem az arra járó kirándu­lók ezreinek vízszükségletét elégítette ki. A sok ezer kiránduló, városi adófizető polgár azon kéréssel fordul a városi ta­nácshoz, hogy szereltesse vissza azt a vezetéket a leszerelt helyébe, mivel oly sokezer ember számára teszi lehetővé, hogy nem lesz kénytelen a messzi Sza­mos tisztátlan medréből, avagy más egészségtelen helyről oltani szomját, illetve vízszükségletét kielégíteni. Re­mélve, hogy ezúton kifejezett óhajunk meghallgatásra talál s a Törökvágás alján az annyira óhajtott vízvezeték mielőbb visszaállíttatik. Tisztelettel: Aláírások.

Next