Ellenzék, 1930. augusztus (51. évfolyam, 170-194. szám)
1930-08-15 / 182. szám
stelt el. MIKLÓS HERCEG SZÜLETÉSNAPJA. Bukarestből jelentik: Miklós királyi hercegnek ma ünnepelték a születésnapját. A Cotroceni katonai gyakorlótéren katonai ünnepség volt, délelőtt pedig a herceg fogadta a miniszterek és egyéb előkelőségek szerencsekívonatait. MEGINT VÁLTOZTATNAK A KÖZÉPISKOLÁK TANRENDJÉN. Bukarestből jelentik. Costachescu miniszter augusztus 23-ára összehívta a közoktatási reform bizottságát, hogy a jövő iskolai tanévre új tanrendet és tanítási rendszert állapítson meg. A bizottság működésére azért van szükség, hogy az idén megszavazott középiskolai törvényt és a nyolc osztályú gimnázium visszaállítását rendszerbe foglalják. Dalos jubileum. A kolozsvári CFR szakszervezete e hó 16-ikán, szombaton a Komjáthszegi kerthelyiségben ünnepli nagy buzgó és lelkiismeretes tagjának, Vig Péternek 40 éves dalos jubileumát. Vig Péter négy évtizeden át nemcsak Kolozsvárt, de szerte az országban számtalan alkalommal fényesen szerepelt és nagy elismerést szerzett a kolozsvári magyar dalköröknek. 40 éves dalos jubileuma alkalmával meleg ünneplésben fogják részesíteni. Beiratkozás a kolozsvári unitárius kollégium elemi fiúiskolájába és főgimnáziumába. 1. Az elemi fiúiskolába beiratkozhatik bármely vallásu, magyar nemzetiségű tanuló. Beiratási idő: szeptember 1—10. 2. A nyilvánossági joggal biró, 7 osztályos, tehát teljes alsó- és felsőtagozatú főgimnáziumba felvétetik bármely vallású, magyar nemzetiségű tanuló. Beiratási idő augusztus 25—31-ig és szeptember 1—10. A beiratási nyomtatott kérvényminták beiratás alkalmával az igazgatói irodában kaphatók. E kéréshez melléklendők: 1. Állami anyakönyvi kivonat. 2. Az illető lelkészi hivatal által kiállított keresztlevél. 3. Iskolai bizonyítvány. 4. Újraoltási bizonyítvány. 5. Állampolgársági bizonyítvány. Régi tanulók, kiknek részére a felsorolt okmányok az intézet irattárában vannak, csak a beiratási kérvényeket adják be beiratáskor. A felekezeti elemi iskolát végzett és az I. osztályba beiratkozó tanulók elemi iskolai bizonyítványára tanfelügyelői láttamozás kell. 3. A javítóvizsgálatok szeptember 15, a IV. és V. osztályú felvételi vizsgálatok szeptember 7-12 napjain lesznek. A felvételi és baccalaureatusi vizsgálatokat augusztus hó 31. délig lehet írásban kérni. (11 lejes okmánybélyeg kell minden kérvényre). Az iskolai év megnyitása szeptember 15-én lesz, a tanítás 16-án reggel 8 órakor kezdődik. 4. A kollégium internátussal és konviktussal rendelkezik. A lelkész- és tanító urak javaslatai alapján 6—8 I. osztályba lépő feltétlenül tehetséges tanuló teljes díjkedvezményben részesül. Turnu-Severin magának követeli a Dunahidat Tegnap egy turnu-severini küldöttség jelent meg a közlekedésügyi minisztériumban és kérte, hogy a Románia és Jugoszlávia között építendő hidat Turnu- Severin mellett állítsák föl, mert a városnak ez nagy fellendülést jelentene. A küldöttség ígéretet kapott, hogy kérését a tárgyalások folyamán tekintetbe veszik. A tárgyalások egyébként négy napja megszakadtak, mert a jugoszláv vendégek kirándulásra mentek a Dunára. Újabb instrukciókat várnak a belgrádi kormánytól. Hétfőn ül újból össze a jugoszláv— román bizottság. Elhagytam sétatéri kioszk-kutnai kislánykám sötétszürke trendioatját. Megtaláló jutalmat házmesternél átveheti. Malom* u. 28. Kisebb cukorkagyár berendezése olcsón eladó. Érdeklődéseket „Kedvező Absept 1112*, jeligén Rudolf Mosse R. T. Sibiu, továbbit. ELLENZÉK Három elvetemült rablógyilkos felett ül törvényt a marosvásárhelyi törvényszék „Pénzért még az édesapámat is megölném, az egyik gyilkos mondotta cinikusan Marosvásárhely. (Az Ellenzék tudósítójától.) Tegnap kezdte meg a marosvásárhelyi törvényszék egy borzalmas gyilkosság tárgyalását, amelyről annak idején az Ellenzék is írt. A kétszázötven embert befogadó tárgyalási terem színültig megtelt érdeklődő közönséggel. Az eset előzménye az, hogy múlt év őszén egy éjszaka Simon Péter lőrincfalvi származású marosvásárhelyi cipészlegény és Ferenczi József marosvásárhelyi 20 esztendős kocsis behatoltak Vas István lőrincfalvi gazda házába és a házban egyedül tartózkodó 17 éves fiúnak, Vas Sándornak a nyakát bárddal elvágták és a lakásról 35 ezer lejt elemeitek. A gyilkosokon kívül a vádlottak padján ül még Simon Zsigmond és felesége, Ferenczi Ágnes, mind a ketten mint értelmi szerzők vannak vádolva. A törvényszék 52 tanút idézett a tárgyalásra. Tegnap ebből 30 tanú meg is tette vallomását. A tanuk legnagyobb része terhelő vallomást adott le és kiderült az is, hogy a vádlottak többizben követtek el lopásokat. Simon Péter cipész bevallotta tettét és a hallgatóság legnagyobb megbotránkozására cinikusan viselkedett és a terhelő tanuk vallomása alatt állandóan nevetgélt. Kijelentette, hogy pénzért a tulajdon apját is megölné. Ma folytatják a tárgyalást, amely előreláthatólag néhány napig el fog tartani, amíg ítélethirdetésre sor kerül. A tamásira hirótt bírságról szóló jegyzőkönyv híhézbesüelei a pénzügyminiszter egyelőre letiltotta Fordulatot várnak a Lomási ügyiben Arad. (Az Ellenzék tudósítójától.) Tegnap érkezett meg a döntés Bukarestből a Lomási Erdőipar adóbírságára vonatkozólag. A döntés olyan értelmű, hogy a pénzügyminisztérium megerősíti az Aradon felvett jegyzőkönyvet, amely az erdővállalat terhére 255 millió lej bírságot állapít meg. A határozatot ma már kézbesíteni akarták a vállalatnak, amikor újabb távirati rendelkezés érkezett a pénzügyminisztériumtól. Ez a rendelkezés letiltja az adóbírságról szóló határozat kézbesítését, ami ilyenformán el is maradt. Hogy mi az oka az újabb rendelkezésnek, azt biztosan nem lehet tudni. Az aradi pénzügy igazgatóság ezek után várakozási álláspontra helyezkedik és mindaddig nem kézbesíti a határozatot, amíg erre utasítást nem kap. Úgy látszik a döntést revízió alá fogják venni. A Lomási szempontjából az újabb fordulat mindenesetre kedvező, mert addig az aradi hatóságok a behajtás ügyében nem tehetnek lépéseket, amíg a határozatot nem kézbesítették és míg a kézbesítéstől számított fő nap le nem telik. A fejleményekből egyébként arra lehet következtetni, hogy a nagy port felvert ügyben fordulat történt és mindinkább kiderül most már, hogy nincs szó adócsalásról, adóeltitkolásról és a törvény értelmében a vállalat így mentesülni fog a bírság alól. Úgy látszik, nincs szükség amnesztiára ahhoz, hogy a tamásinak ne kelljen megfizetnie a 255 millió bírságot. A Madgearu-törvény ugyanis világosan kimondja, hogy nincsen adóvétség ott és nem követ el adócsalást, adóeltitkolást az a vállalat, amelynek adóját nem a beterjesztett mérleg alapján vetik ki az adóhatóságok hanem a mérleg és a könyvek figyelmen kívül hagyásával „becslés“ útján történik az adómegállapítás. Márpedig a Lamásinál ez történt. A múlt évi mérleg 3 és félmillió tiszta nyereséget mutatott fel. Információnk szerint, amikor adókivetésre került a sor, a vállalat bemutatta mérlegét és bemutatta könyveit is az adókivető bizottságnak v- A Kereskedelmi Hitelintézet Részvénytársaság igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselői kara mély megilletődéssel jelenti szeretett alelnökének, székelyhidasi Sebestyén Dávid úrnak a román koronarend tisztikeresztje és az I. osztályú kereskedelmi és ipari érdemrend tulajdonosának 1930 augusztus 13-án, éjjel 1 órakor Debrecenben hirtelen történt elhunytát. Temetése pénteken, augusztus 15-én délelőtt 10 órakor lesz a kolozsvári zsidókórház udvaráról. Teremtő akaraterejével, törhetetlen szorgalmával, bölcsességével mindnyájunk példaképe volt, emberbaráti és közgazdasági alkotásai és egész munkássága felejthetetlenné teszik emlékét. Cluj—Kolozsvár, 1930 augusztus 13. Péntek, 1930. augusztus 13. rifikálás végett. A bizottság nem vette figyelembe a könyveket és a mérleget és az adóalapot nem a mérleg szerinti három és félmillióban állapította meg, hanem a becslési eljárást választotta és 18 millió lej tiszta jövedelmet fogadott el adóalap gyanánt, ezután vetve ki az adót, ami több, mint négymillió lejt tett ki. Az ilyen módon való megállapítást a Lomási megfelebbezte, de a felebbezési bizottság azt még nem is tárgyalta le. Évekre visszamenőleg hasonló alapon történt a Lomásinál az adókivetés. Egyetlen egyszer sem fogadták el ennél a vállalatnál, éppen úgy, mint a legtöbbjénél a mérleg szerint kimutatott adatokat, hanem a pénzügyi hatóságok becslése útján vetették ki az adókat. Jogászok véleménye szerint ilyen esetekben nem lehet szó adóeltitkolásról és a vállalat nem büntethető. Két amerikai repülő 1000 óráig akar a levegőben maradni NEW YORK. (Az Ellenzék távirata.) A sanlouisi repülőtelep felett Jackson és O'Brien pilóták már 554-ik órája vannak a levegőben. Eddig már túlszárnyalták Hunter pilóta 550 órás világrekordját. A repülők és a gép a legjobb kondícióban vannak. Közölték a repülőtelep vezetőségével, hogy legkevesebb 1000 óráig akarnak a levegőben maradni. Amerikában natton nőnek a tengeri árak NEW YORK. (Az Ellenzék távirata.) A földmivelésügyi minisztérium jelentése szerint huszonkilenc éve nem volt olyan silány termés kukoricában Amerikában, mint az idén. Emiatt a tengeri ára folyton emelkedik. Kínából, Japánból, Dél-Afrikából katasztrófába elemi csapásokat jelentenek London. (Az Ellenzék tudósítójától.) Délafrikában rendkívül heves szélviharok és heves felhőszakadások következtében a Fokvárosban több ház rombadőlt, több hajó elsülyedt. Japánban a tájfun minden összeköttetést megszakított, számos halottat jelentenek. Kínában az árvíz egyre nő, rengeteg halottat jelentenek. Utak és vasutak víz alatt állanak. Gránáttal tépette darabokra magát. Belgrádból jelentik : Coliin Milán kragujeváci műszaki katona gránátot lopott, lakásának pincéjébe vitte és kalapáccsal addig verte, míg felrobbant. A gránát széttépte a katonát és súlyosan megrongálta az épületet. Levelet hagyott hátra, melyben megírta, hogy szántszándékkal akart ilyen különös módon véget vetni az életének. Iskolák, előadási darabok minden hangszerre óriási választékban az ELLENZÉK zeneműosztályában. Középiskolai magánvizsgákra tökéletes és olcsó előkészítés. Egyetemi felvételi és vizsgaügyekben sikeres tanács. Mindennemű jogi alap- és államvizsgákra, szigorlatra, álamszámviteli vizsgára gyors előkészítés. Dr. Kovács Sándor jogi magánszemináriumában Budapest, IV., Kecskeméti utca 1. sz., (az egyetem mellett.) Díjtalan levelezés. MANOMETER és mindenféle méromléter készítését és javítását vállalja Gáspár műszerész Arad A javítás végett beküldött műszereket állami hitelesítéssel ellátva rövid idő ótak visszaküldőim. Telefon 315. se. HHkl társasutazásunk résztvevői részére!! Különvonatunk a tegnap közölt menetrendtől eltérően nem 8.15-kor, hanem 8.00 órastor reggel indul Kérjük ezt tudomásul venni! Nyomatott e „Concordia"-nyomda körforgó gépén Cluj—Kolozsvár. Telefoni 109, ét Ki