Ellenzék, 1930. október (51. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-01 / 220. szám

TAXA POSTAL! PLITITA la IDIEBAB nr. 141.163/1929» Szerkesztőség és kiadóhivatal: Cluj—Kolozsvár, Strada Universitatii (v. Egyetemi utca) 8. szám. Telefon: 109., 204. Sürgönyeim: ELLENZÉK,Cluj. MAGYAR POLITIKAI NAPILAP ALAPÍTOTTA: BARTHA MIKLÓS Előfizetési árak: Havonta 100, negyedévre 300, félévre 600, évente 1200 lej. Magyarországon: negyedévre 14, félévre 27, évente 53 pengő. ÖTVENEGYEDÉ­­VF. 220. SZÁM, SZERDA, 1930 OKTÓBER 1. A MAI SZÁM 10 OLDAL •­ÁRA 5 ­ politika légi­dreA király mondta: „Legyenek türelemmel és jó reménységgel a kisebbségek“ Őfelsége felköszöntője аж Automobil Club bankettjén* — Az utak javulását az autósporttól és Manoilescu minisztertől várja. — Vacsora után elbeszélgetett a kisebbségi egyházfőkkel Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Őfelsége az autóverseny lefolyása után dél­utánját és estjét Kolozsvárnak szentelte. A városban hol itt, hol ott lehetett látni, dr. V­­áim Jenő állam­rendőrségi vezérigazgató és Hatiegan Simon rendőrkresztor társaságában. Megállt a főtéri templom körüli korlátokra akasztott szines besszarábiai szőnyegek előtt, vásárolt néhány darabot, aztán bement egyes üzletekbe. Mindenütt lelkesen ünnepelték és ő az ünneplést lebilincselő, fiatalos mosolyá­­­val viszonozta. A kolozsvári király­ napnak azonban igazi fényes betetőzése az Alumobil Clubban folyt le, az őfelsége tiszteletére rendezett ünnepi díszvacsorán. A klub helyisége felé este nyolc órakor a város kivilágított utcáin egy­másután érkeznek az autók. A közönség tömött sorfalai között főpapok, katonatisz­tek, frakkos előkelőségek vonulnak fel. A klub lépcsőházát két felől virágok díszítik, a karfákon girlandok futnak fel. A nagy sza­ténban piros, fehér szegfüves, őszirózsával, dáliával felékesített, gazdagon terített aszta­lok várakoznak. A Károly királynak fentar­­tott díszhely felett márványlap örökíti meg őfelsége mai látogatását. Felette borostyán­ból övezetten a királyi portré. A szomszéd szobában a nyolcvanhármas gyalogezred ze­nekara készül elő az ünnepélyes pillanatra. A főrendező Ferderber alezredes, dr. Borbély István, Rosin ügyvéd mindenre ki­­édő figyelemmel teszik meg az utolsó in­­t­ézkedéseket, amelyek az ünnepi este zavar­talan és előkelő lefolyását biztosítják. Mert a díszvacsora elsősorban az automobilklub ünnepe. Őfelségét ezúttal sportszeretete hozta Kolozsvárra, látogatása ezért mindennel szemben, ami hivatalosságot, politikát jelent, csak félhivatalos számba megy. Itt ma a csak félhivatalos számba megy. Vagy talán mégsem á­lal helyet. Szemben ül vele Miklós herceg, Lichtenstein Ferdinánd herceg és Moldovan Valér tartományi igazgató között, őfelsége attól a pillanattól fogva, hogy leült, kedves figyelemmel és roppant élénkséggel beszél, hol Fabius elnökkel, hol Manoilescu minisz­terrel. „Egykor Károly her­cegért, most II. Károly királyért“ Az Automobil Club és az előkelő sportkö­­zönség nevében a felköszöntőt szertartás sze­rint papírlapról olvassa fel Fabius ügyvéd. Meleg, megható szavakkal köszönti a királyt, m­ijd így folytatja: — Őfelsége mondotta, hogy a demoralizá­­lás egészséges neveléssel, renddel és munká­val győzhető le. Ez az elv segített a mai naphoz. Példaként őfelsége állott előttünk, aki az előző autóversenyeken megmutatta, hogy mindenki saját erejéből és sohasem mások munkájának gyümölcseként győzzön. — Tegnap, mint Károly herceg bajtársai, a Rend, Munka és Dicsőségért indított harc­ban, ma mint II. Károly király hódolattal teljes alattvalói, tudni fogjuk a módját, hogy úgy dolgozzunk, hogy egykor majd elmond­hassák: „Egy nagy királynak köszönhető ez a nemzedék, amely minden erejével az ideálok megvalósításáért küzd.“ Megérkezik­ a király A klub helyiségeiben gyülekezők között ott látjuk az egyházi, katonai és polgári ha­tóságok legfőbb képviselőit Jelen van a ko­lozsvári diplomáciai kar is teljes számban. Sőt, az olasz követet külön is képviseli Commandatore Pasetti, aki Bukarestből uta­zott le erre az alkalomra. A közel kétszáz je­lenlevő névsorát itt nem is közölhetjük. Lapunk más helyén adtunk szemelvényt a megjelentek listájából. A felsorakozó főpa­pok, katonatisztek, frakkos urak a klub gyö­nyörű szaténjában megkapó képet nyújta­nak. A várakozás izgalma pillanatról-pilla­­natra nő... Egyszerre csak alulról dörgő él­jen hallatszik. A lépcső két oldalára állított ezüstsisakos gárdisták vigyázba merevednek. A vendégek lelkes, harsogó ovációja közben bevonul őfelsége, utána mindjárt Miklós ki­rályi herceg. A király repülő tábornoki egyenruhában van. Frissen, elevenen jön, aj­kán a fiatalság mosolyával. Ennyi hivatalos dísz és a szigorú ünnepi forma között szinte megindítóan tűnik fel emberi közvetlensége és az arcáról lesugárzó kedvesség. Az asztal­fon Manoilescu miniszter és Fabius ügy­véd, az Autommobil Club elnöke között fog­ nem nagyon biztató , fojtott, fenyegető és viharos. Emlékezzünk vissza a genfi mér­legre: Európa gazdasági megszervezésé­nek és a kisebbségi polémiának sivár eredménytelenségére ! Ne felejtsük el, a német helyzet mennyire a háborús és for­radalmi szélsőségek felé tolódott, ne fe­lejtsük el a lengyel és cseh tüntetéseket a németek ellen. Ne hanyagoljuk el a tényt, hogy az osztrák kormányválság megint és most már hatalmas ütemben tolta szélsőjobb felé az iránytűt. Pil­­sudszky brutalitásai se érdektelenek, mi­kor most már nemcsak a kisebbségi ve­zéreket és az ellenzéki előcsapásokat, hanem „hősi“ versenytársát, a sziléziai Korfantyt is lakat alá teszi. Legalább is a csonka tünetek közé kell sorolnunk, hogy a magas királylátogatás alkalmával, bármilyen jóindulatú személyiségtől, de mégis csak egyoldalún és hiányosan tör­tént meg a kisebbségek helyzetéről szóló referátum s nem nyilatkozhattak meg maguk az érdekeltek, akiknek lett volna elég sok mindenféle őszinte feltárniva­­lójuk, igenis de mennyi és milyen! Erre a különös, szorongató, kínos, füle ni«”, légkörre mutat Pop Ghita nyilatkozata is, amelynek a nyelvhasználatra vonat­kozó részét — annyiszor hirdetett és meg nem valósított tételt — fanyar rokon­­szen­vvel fogadjuk, de mégis nagyon-na­­gyon soványnak kell minősítenünk, ami­kor megint hosszú időt váró pszichológiai föltételek fölállítását és a kényelmesen fölfogott, a furcsán jellemzett lojalitást állítja szembe megmásíthatatlan és föl­­adhatatlan jogaink sürgős követelésének. De úgy látszik a szorongató és feszült légköri viszonyok megváltozását nagy belső hővel kezdik kivárni, sőt talán már kezdeményezni a hatalmasok és sze­rencsések oldalán is. A háborús hangu­latok, a szélsőséges reakciók, a gazdasági válság és az orosz dumping tényei kezdik a hályogos szemléletet és a megmereví­tésére való oktalan makacsságot jobb belátásra bírni. A béke­szemlélet belső revíziójának szüksége föl-fölébred. A ne­mes Masaryk merész és viharos tételeket küldött a fenyegető légkörbe. Gyorsan el­pattanó gyermek léggömböket vagy nagy nagy szárnycsapású eszméket? Nem elő­ször és komoly tartalékkal ugyan, de megint fölvetette a revízió lehetőségét és ezúttal nem a magyar vonatkozásban egyedül, amit komolyan a megelőző két esetben se vettünk, hanem a danzigi kor­ridor kérdésében is, ami már súlyosan esik a latba. Ez kétségtelenül vagy egy nagyon becsületes elszólás volt, vagy egy nagyon okos politika előkészítését jelenti. Mindenként nagy esemény, amit utólag hiába próbálnak majd megcáfolni. Hatal­mas szócsatákra fog okot adni; még azok is felhökkennek, akik tudják, hogy a cseh köztársaság fenkölt elnökének szabad független véleményt nyilvánítani, amit kormányának politikája nem tartozik fedezni se felelősséggel, se cselekedettel. A hatalmas szócsaták mindenesetre elő­­készítik az új szellemet, amelynek derűs oldalára Motta mutatott rá kisebbségi je­lentésében és s­ötét oldalát vetítik a Közép­­keleteurópában most nagy erővel fölvo­nuló reakciók. Egyre föltétlenül jó ez a masarykiáda. Mai helyzetünk konzerválói a lelkükben eltakart, tagadott, mégis élén­ken élő félelemnek és lekiismeretnek hangot adtak, s a kettő bizonyos mérté­kig ugyanegy. Nincs mit vitázni, hogy a katasztró­fád és pánikhangulatból, amely a tények valóságos kényszere, valami útán-módon mégis csak ki kell szabadulnia Európá­nak, elsősorban Középkeleteurópának és­­ pedig sürgősen, nagyon sürgősen. A gaz­dasági bukás teljessége és utána a poli­tikai, sőt társadalmi összeomlás követ­­kezhetik. Az „európai hazafiság“ föltét­lenül követeli, egy békés megértés s egy igazságos megegyezés létrejöttét. Nem­csak az indiai kérdés miatt kell a kerek táblához leülni, de egy igazi nagy zöld asztalhoz kell odatelepülni az igazi nagy európai kongresszusnak, nem is annyira megoldást keresni, mint menekülést az élet és halál nagy összecsapása elől. Nem az­­ esetleg-kormányok, de a valóság-népek európai kongresszusának. A Masaryk és Pop Ghita-féle nyilatkozatok az esemé­nyek sodró és sötét kavargása fölött most még csak puszta szavak, értékes részük­ben is, de magukba zárják immár a nagy és súlyos intézkedések szükségére való eszmélkedést. De tovább uraim! Nem szabad megijedni elvek s helyzetek ellenmondásától. A nagy cseh államfő is rámutatott egy általános kiegyeztetés szükségére s azt mondta: a pacifizmust és patriotizmust ellentétes áramlatnak fog­ják föl, de mind a kettő megfér egyazon lélekben és mind a kettőt ki lehet, ki kell egyezteni. Ehhez csak valamivel több belátást és igzság, több félelem és több felelősség kell, mint amennyi most van és amennyi csak pánikot tud szülni, amennyi biztos katasztrófa felé vezeti Európa-hazánkat, amely még nincs meg és meghalhat, mielőtt megszületik, pedig lennie kell. És valójában kell lennie. A király beszéde Fabius elnök felköszöntőjét lelkes hurrá­zások és tapsok szakítják meg. A díszvacsora közönsége föláll s szűnni nem akaró taps­sal ünnepli az uralkodót. És most követke­zett az este igazi, nagy eseménye. Fabius el­nök köszöntője után felálloit 11. Károly őfelsége és beszélni kezdett. Nem hódoló­dók ez részünkről, hanem iga­zán a legszigorúbb kritikai megállapítás, amikor leírjuk: Károly király a legkitűnőbb szónok. Mindig rögtönöz. Az adott hangulat­ból veszi beszédének alapgondolatát, szónok­latának fordulatait és képeit. Egy-egy pil­lanatra beszéd közben dús hajjal benőtt, fia­talos fejét lehajtja, maga elé néz, mintha láthatatlan kincstárból válogatna a gondola­tok és a szófordulatok között. Azután fel­szegi fejét és teljesen készen, kialakítva csengnek fel ajkáról a szavak. A király beszédét mindenki állva hall-­­­gatja. — Nagyon örvendek ennek a mai nap­nak, amelyen Miklós öcsém is, mint ver­senyző szerepelt — kezdi beszédét őfel­sége. — Mi, akik harcoltunk a román au­tomobil-sportért, a mai versenyt művünk megkoronázásának tekintjük. Boldogok vagyunk, amiért harcunk árán elértük azt, hogy az automobil Romániában már nem fényűzés, hanem mindennapi szükséglet. Elértük azt, hogy ezt a sportot ma már nem tekintik egyes ifjak szórakoztató időtöltésnek, hanem olyan munkának, amely hozzájárul az ország helyzetének megjavításához. Mert itt vannak például az ebből az alka­lomból megjavított utak — fordul a király kedves mosollyal és nagy derültséget keltve, Manoilescu miniszter felé. (Folyt. 10. oldalon.)

Next