Ellenzék, 1930. december (51. évfolyam, 272-295. szám)

1930-12-02 / 272. szám

4. oldal. t.Lt.HNZé.K SZÁZNEGYVEN SZEGÉNY GYERMEKNEK nyújt meleg otthont, élelmet és ruhát a Neubergerné Napközi Gyermek-Otthon Aki a gyermeknek ad, az az istennek ad, mert a gyermek a jövőé, a a jövendő az Istené. (Rákosi Jenő.) Kolozsvár, (november hó.) Magyar­ utca 85. Ragyogóan tiszta, sárgára meszelt épület, előtte hatalmas udvar. Itt van nem messze a város szivétől, alig néhányszáz lépésre a Mátyás-király-tértől s mégis milyen kevesen tudják, hogy a kis ház az emberszeretetnek magasztos hajléka, a szebb s boldogabb jö­vendőnek biztos záloga. Ezerkilencszázharmincat írunk s a nyo­mor nagyobb, mint valaha. Szülők százai ténferegnek az utcán munkaalkalmat keres­ve, éhes gyomorral, kábult fejjel és otthon éhes szájak dideregve várják hazatértüket s ma ismét csak azt kell mondani, amit teg­nap, tegnapelőtt s már annyiszor: „Talán majd holnap, kicsikém“. A Magyar­ utcai kis házba a Gondviselés elküldte az ő jóembereit, hogy a szülők szá­zainak legalább könnyebbé tegyék a nélkü­lözést avval, hogy gyermekeiket táplálják, sűtött szobában tartják és felruházzák. Benyitunk a kis ház kapuján. A kolozs­vári ősz hideg szele már rég leszaggatta az udvar fáinak sárga leveleit s a gyermekek beszorultak a sütött szobákba. Az otthon két gondnoknője végigvezet az épületen s mi­közben minden gyermekhez van egy-két kedves szavuk, mindent megmutatnak, el­magyaráznak. Száznegyven gyermek van jelenleg az ott­honban; ennyi kis éhes szájnak adnak na­ponta háromszor meleg ételt, ennyi kis apróságot táplálnak és gondoznak. A leg­többjüket reggel hozzák be a szülők és este hazaviszik. Haza? Külvárosi házak apró, s­ütetlen szobáiba! De ezen nem lehet segí­teni. Száznegyven gyermeknek az otthon nem tud hálóhelyet adni, csak néhányan ál­h­­atnak ott. Beérünk a kony­hába, éppen ebédre készülnek s párolgó bableves kitűnő illata csapja meg az orrunkat. A mai menü: bableves reszelt­ tésztával és tejbegriz cu­korral. A kisgyermekek a szomszédos szo­bákban ülnek már hosszú asztaloknál, kü­lön a kisebbek s külön a nagyobbak. Vidá­man, nevetgélve beszélgetnek, azzal a biztos tudattal, hogy egyikük sem fog éhesen ma­radni. Már tálalják a levest, mikor kétségbeesett apa nyit be az ajtón, kézenfogva vezetve két apró gyermekét. — Asszonyom! — mondja a szegény em­ber — könyörgöm, vegye fel az én gyerme­keimet is, adjon nekik is abból — s réveteg tekintettel néz a levesestálra, — napok óta nem volt szegények szájában meleg étel. Az egyik óvónő már kérdi is a neveket, azután beírja az otthon legújabb gondozott­jait egy nagy könyvbe. Az apának meg­mondják, hogy este jöjjön a gyermekekért. Majd a tanulószobákba megyünk. Három jólfűtött hatalmas teremben padoknál és asztaloknál végzik el a leckét a gyermekek s mikor készen vannak, szabad a játék. A falon levő portraitra mutatok s meg­kérdezem az egyik gyermeket, ki az a néni? — Az Neuberger néni, aki nekünk min­dent csinált — mondja háláiért pillantást vetve az otthon alapítónőjének képmására. Török Erzsébet és Schächter Gizi, a két óvónő, akik önfeláldozó és lelkes munká­jukért igazán megérdemlik, hogy nevüket idejegyezzük, megmutatják a számadásköny­veket. Az otthon havi kiadása 25 és 30 ezer lej között mozog. Itt nincs adminisztrációs költség, az egész összeg a gyermekek koszt­jára megy el. Természetesen ez sem elég 140 gyerek táplálására, de vannak jóembe­rek, akik ajándékba adnak élelmiszert, tűzi­fát s ha az adományokból, gyűjtésekből és a nőegylet által rendezett teadélutánok jöve­delmeiből sem telik a kiadásokra, úgy a nő­egylet tagjai a sajátjukból biztosítják a gyermekotthon zavartalan fentartását. Végül még egy igen szép dologra hívják fel az óvónők a figyelmemet. Évente kétszer, tavasszal és ősszel minden gyermeket tető­­től-talpig felruháznak. Az őszi felruházás az idén is meg­lesz, de majd csak két-három hét múlva. Nagyon lassan gyűlnek az ado­mányok és bizony nagyon örülnek, ha akár csak egy-egy használt gyermekruhát, gyer­mekcipőt is eljuttat valaki, mert a tél már itt van a nyakunkon s még sok gyermeknek nincs meleg, téli ruhája... A szebb jövendő, az életnek egészségesen nekivágó jövő generáció érdekében a Neu­­bergerné-féle Napközi Gyermekotthon meg­érdemli a megemlékezést, fentartói pedig nemcsak a gondozottak, hanem minden jó­­érzésű ember őszinte háláját. (np.) 'ffjp minőségű­ ! 'fartós Aacásan MÁR MOST figyelmeztetjük Önt, hogy csak azok a hir­detések jelenhetnek meg karácsonyi szá­munkban az ön kívánsága szerinti helyen, amelyek hozzánk legkésőbb december 12-én beérkeznek. Azok a hirdetések, amelyek de­cember 12-ke után, de legkésőbb december 20-án érkeznek be hozzánk, megjelennek ugyan a karácsonyi számban, de csak ott, ahol még hely van, vagyis az elhelyezési uta­sítások teljesítéséért december 12-e után hir­detési osztályunk felelősséget nem vállal. De­cember 20-a után beérkező hirdetések kará­csonyi számunkban már nem jelenhetnek meg. Minden hirdetőnek fontos érdeke, hogy a december 12-i (esetleg december 20-i) na­pot feltétlenül jegyezze elő a rongyos éhezők egész serege bujdosik Erdélyszerte, munkát és élelmet keresve Ellepi a pályaudvarok várótermeit a rongyosok serege. — Nem tudják miért jöttek, nem tudják hova mennek . ♦ • Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától) Éjfél után egy óra a kolozsvári vasúti állomáson. Kinn az utcán süvöltve sza­ladgál a csípős novemberi szél, benn a várótermekben álmos utasok bóbiskol­nak, várják az utolsó vonatot. A váró­termek áporodott nehéz levegőjében csak ködösen hunyorog a szolgálatos vasutas lámpája. A kicsi gyenge vörös láng koronként nagyot lobban, mintha levegő után kapkodna . . . Már a másodosztályú terem atmosz­férája is nyomasztó, de mikor a har­­madosztály felé megyünk, valósággal mellbevág a levegő. Egymás hegyén­­hátán vagy százhúsz ember fekszik egy rakáson. Tátott szájjal hortyognak, egyik sarokban rongyos fiatalasszony fekszik vállával a falnak dűlve. Ölében ott van gyermeke. Az apróság még ál­mában is szívja, rágja a fonnyadt emlő­ket. Mindketten alusznak. — Mind utasok ezek az emberek? — kér­dezzük egyik arra járó vasutastól. — Egyáltalában nem. A harmadosztályú váróterem télen mindig így néz ki. Valahon­nan vidékről jönnek ezek az emberek, csa­ládostól, — munket keresni. Munkát...? Kolozsváron?.. A vasutas fanyarul mosolyog Megpróbáljuk felkölteni egyik ilyen mun­­kát kereső falusit. Reménykedve kászolódik fel helyéből. Ki tudhatja ,— gondolja magá­ban —, hátha ez az úr ... Sajnos, hogy ki kell ábrándítanunk az öreget. — Visó János vagyok kérem szépen és munkát keresni gyöztem be a faluból... Néhány cigaretta, egy-két pohár szilvó­­rium, hamar megoldják a nyelvét. Amit el­beszél, — fájdalom — nem egyéni tragédia. Általános, szörnyű kép, amely egyre szedi áldozatait vidéken és városban egyaránt. Ki­váló társadalomtudósok törik rajta a fejü­ket, minisztertanácsokat tartanak, minden eredmény nélkül. Erdélyben sokezer ember bujdosik a nyomor elől családjával, keresve a munkát vagy koldusbotot. A szomorú raj nagy része a kisvárosokból falukból ke­rekedett fel szerencsét próbálni, de sokan vannak olyanok is, akiket az áldatlan adó­rendszer üldözött ki szegényes otthonukból. Kis vagyonkájukkal együtt egzisztenciájukat is felfalta az állam éhes szája. Össze kell kötni egy batyuba tehát a megmaradt hol­mit és nekivágni a nagyvilágnak. Munka nincs sehol, a batyu is egyre könnyebb lesz, s a hajdani jómódú család egyszer csak va­lahol az épülő házak gerendái között, vagy szénakazlak mellett meghúzódva ébred a keserű valóságra, hogy nincs munka, nincs mit enni.... Több ezerre lehet tenni a hontalan bujdo­sók számát, akiknek már se istenük, se ha­zájuk. Csak a rendőrség törődik velük, hi­vatalból toloncolják őket össze-vissza az or­szágba. Természetesen, ez nem megoldás. Meg kellene kezdeni valamilyen akciót, még­pedig sürgős akciót, mert a fenyegető vál­ság — mint láthatjuk —, inkább nő, mint csökken és ezek a számkivetett, szerencsét­len páriák már nem bírják soká. Szociális segélyt kérünk számukra, legalább ideigle­nes menhelyet, ahol egy éjszakát tűrhetőb­­ben töltsenek el. A nyomor a bűn legtevékenyebb előké­szítője és bűnösökkel el vagyunk látva elég­gé. Ez az embertömeg pedig a legjobb bű­nöző anyag, megfelelő segítséggel azonban meg lehetne még menteni a társadalomnak. MODERN GYEREK — Gyurika, akarod látni a kis test­vérkédet, akit a gólya hozott. — Én inkább a gólyát szeretném látni ! Kedd, 1930 decem­ber 2. Bilincsekbe vert házibarát Marosvásárhelyről jelentik. A családi háromszög-históriák újabban már a fal­vakban is felütötték fejüket. Legutóbb Ivánfalván történt egy mulatságos eset. Máthé Demeter gazda már régóta gyana­kodott, hogy csinos felesége és a daliás Moldován b­án között „van valami“. So­káig eresztette a féltékenység a szerelmes férfiú szívét, de csak nem tudta in flag­ranti megcsípni a feleségét. Tegnap az­után egész Ivánfalva őszinte mulatságára megtörtént a házasságtörések történetében példátlanul álló esemény, Máthé Demeter fényes délben végigsétáltatta a falu ut­cáin a házibarátot, még­pedig láncraverve. Helyenként megállt a különös menet, Máthé rövid és tömör előadásban ismer­tette háztájának feldúlását a hallgatóság­gal, közben pedig — hogy nagyobb legyen a hangsúly — hatalmas ütéseket mért a leláncolt csábító koponyájára. Mire a falu másik végére elérkeztek, a Don Juan már alig tántorgott a morális prédikációk miatt. Végül is a csendőrségnek kellett ki­szabadítania szorult helyzetéből Moldován Ioant, aki vérző fejjel sietve hagyta el megcsúfoltatásának színhelyét. Máthé De­meter ellen pedig eljárás indult meg, mert a csendőrségnek az volt az álláspontja, hogy elvégre a férj­ bosszúnak is van ha­tára és Máthé felháborodásában messze túllépte a megfelelő kereteket. Hogy mi­lyen messze, azt a járásorvos állapította meg, aki húsz napon túl gyógyulónak mi­nősítette Moldován Ioan sérüléseit. BEKÜLDÖTT ЯШЕК Népművészet! kiállítás Kolozsváron. A magyar Nőegyletek központi titkársága ko­moly célul tűzte ki, hogy a mostani nehéz viszonyok között némi keresetet biztosít a magyar falusi embereknek. Ennek a célnak kíván megfelelni, mikor Kolozsváron falusi munkákból, hímzésekből, varrottasokból szőttesekből, szőnyegekből, faragásokból, szobrokból karácsonyi vásárt rendez. A ki­állítás a régi unitárius kollégium termeiben lesz és december 14-én kezdődik. Azok, akik a kiállításra tárgyakat akarnak beküldeni, vagy­ egyébként érdeklődnek a nemescélu mozgalom iránt, forduljanak a következő címhez: Gyallay Domokosné, Cluj—Kolozs­vár, Str. Berthelot (Eötvös­ u.) 29. KARÁCSONYI BAZÁR. A Kolozsvári Nő­védelmi Hivatal ez évben is, mint mindég,­­ december hó 5., 0. és 7-én karácsonyi ba­zárt rendez a kath. gimnázium II. emeleti dísztermében. Tekintetbe véve azokat a nagy anyagi gondokat, melyekkel a társadalom minden rétege küzd, az egy­esület tagjai azon igyekeztek, hogy minél tetszetősebb, de mi­nél olcsóbb tárgyak kerüljenek eladásra. Kü­lönösen gyönyörű karácsonyfa-díszek, gyer­mekjátékok, kötött holmik lesznek ott nagy tömegben és hogy az áttekintés könnyebb legyen, a rendezőség úgy határozott, hogy lesznek asztalok, melyeken 5 lejbe, mások, melyeken 10 lejbe, 20 lejbe stb. kerül minden tárgy. Ha arra gondolunk hogy en­nek a bazárnak tiszta jövedelme sokszáz szegény karácsonyi ünnepét fogja örömtel­­jesebbé, boldogabbá tenni, nem kételkedünk, hogy sok látogatója és vevője lesz. Hozzá még kellemes meglepetéssel is szolgál az egyesület. A Magyar Nők Központi Titkár­ságával karöltve, annak gyermeknyaraltatá­si akciója javára, minden délután 4-kor és este fél 9-kor műkedvelői versenyt rendez, melyre már nagyon sokan jelentkeztek. Szavalatok, apró jelenetek, énekszámok tar­kaságából áll a műsor, melyre beléptidíj ugyan nincs, ellenben szavazócédulát venni illik. Tehát ne felejtsük el: december 5, 6 és 7-én legyünk ott mindnyájan! Aki gyorsan és jó áron akar venni, vagy eladni, hamar akar megfelelő álláshoz jutni, alkalmazottat szerezni stb. — csak az Ellenzék apróhirdetései útján juthat célhoz. KAPTA AZ 1930-as Sinclair Lewis NOBEL DUAL Legjobb­­ rrnu/ctTli th ^ ^etet íve. 4­­6, regényei: *•*1 UWolllllilkve. 578 lei Babbitt ЙЖ. Fő utcául Sara Dodswopt Europian i» 'SSmi. LEFUSS, CSaj-Hstorr. Vidékre után­vetté­­k ffldi

Next