Ellenzék, 1931. augusztus (52. évfolyam, 173-197. szám)
1931-08-30 / 197. szám
Vasárnap, 1931. augusztus 30. ELLENZÉK Hevenyészett magyarázatok irta: SPECTATOR Sokáig vitatkoztak, melyik is a legrégibb költői műfaj? Tiszta formában egyik sem jelentkezhetett korán s az irodalom kezdetén az emberek bizonyára drámai s elbeszélő elemek egy keverékével, a meseszerü fajtával játszadoztak. Valószínű, hogy a megnyilatkozás, a vallomás, a kizárakozás, az, ami a liraság alapja, beszámoló a saját vagy más belsejéről csak későre lett művészi erény a köztudatban. A mélyen fekvő rétegek embere ma is bizalmatlan, zárkózott, szűkszavú, különösen akkor, ha saját magáról vagy élményéről kell számot adnia szokatlan fórum előtt. Csak a belső indulat küzdelmes perceiben, a drámaiság állapotában találja meg gyorsabban a szavak segítségével való kiáradás föltételeit. Az őszinteség, a nyíltság, a bőbeszédűség, a lirizmus közvetlen és könnyelmű gyorsasága és terjedelme inkább a művelődés és a polgárultság terméke, de párosulva önmagával természetes ellentétével, az öntudatos s érdekszerű hallgatás vagy elhallgatás fegyelmével. A szövevényes lelki berendezések ravaszdíjai persze tudják a kettőt vegyészi módon is keverni: a nyílt vallomás bőbeszédű módján titkot vagy álláspontot eltitkolni. Titokzatossá lenni s titkot érdeklődéssel körültapogatni, legyen az őstitok, legyen az köznapi tény egy paraván mögött, ezek atavisztikus jelek a ma emberében. A hallgatagság, a magányosság de különösen a fölényes zárkózottság, önmagában érdekes, további haladványában titokzatos és ezért izgató. Ha pedig még valami vendég melléklet is járul hozzá, híresség, akaratlan szenzáció, de különösen politikai hatalom, akkor a titokzatzatosból könnyen rejtelmesség lesz s költészetféle rakódik le körülötte. Még a legnyíltabb, közvetlen, populáris, sőt a természetességet és észszerűséget talán öntudatosan hajszoló nagyság, aki pedig ismerősnek látszik, mint a saját kezünk-lábunk, szokatlanná válik, némi misztikumra kap, mert az ember soha sem szűnik meg gyötrődni a kérdéssel, miért kivételes, hogyan és meddig az a néhány ember, aki velük van, lelki vagy tárgyi életük vezérkarához tartozik? Tévedés volna hinnünk, hogy a szfiuszkszerűséget s ellenképét, azt az embert, aki szívét tenyerén hordja vagy száján viseli, pontosan tudjuk tapasztalni és teljesen megérteni. Pontosan semmivel és senkivel nem jövünk tisztába. Érzékiségünk, képzeleteinek, a fogalomak csupán megközelítőek, a szellemi zavar csak viszonylagos tisztulásában tükröződnek. A szfinksz mögé is lehet látni s a legnagyobb nyíltságban is vannak árnyékos szegletek. Többek között mindenben rejlik valami jelentés, mely soha se válik értelmessé. Mindenkiben talány van, melyet hasztalan próbálunk megfejteni. A feltört mag is eltakar valamit teljes jellegéből. Egy láthatatlan szálon még a legegyszerűbb kő is rajta függ az ős rejtelmességében. A dolgok egymás számára egy bizonyos fokig közömbös idegenek maradnak: megismerkednek, de nem ismerik egymást. Az emberi lélek a legnyomorultabb ember „bérházában“ is nem deríthető föl egészen. Egy francia költő aforizmája joggal állapítja meg, hogy minden ember rejtett fészket hord magában, melybe senki, még ő maga se pillanthat. Két ember között nem lehet olyan benső viszony s a viszonyból olyan tűz, amely a jelentés leg- s bensejét egészen megvilágítja. A legteljesebb szerelmi kapcsolatban, mikor az irodalom a világ teljes kirekedéséről s két külön való teljes egyesüléséről áradozik, mikor a hindu létei: ,,én te vagyok, te én vagyok“ megvalósulni látszik, alapjában véve a végzetes különbözőség s egy szomorú idegenség konstatálása is történik, mely a gyűlölködéssel rokon lelki álapotot eredményez. A szülő és gyermek alapjában soha sem érti meg egymást s a közelről való hosszú szemlélet minden irányban megrontja szemmértéküket. Hányszor támad a vér és megszokás nagy szeretetében is pillanatnyi kettészakadás. De mi lenne belőlünk, ha végletek hatalmába jutnánk? Ha egyszer a titokzatosság s rejtélyesség a talány ködébe burkolna mindent, ha viszont minden föltárulna előttünk minden fentartás nélkül vakító és durva fényében? A tökéletes titok s a tökéletes értelem lassanként kioltaná az örök keresés tüzét s jégkorszak borulna emberi mivoltunkra. Helyesen történik, hogy az égbe látó misztikus, hogy a jelentéshez közel jutó pozitív bölcsész ritka jelvény közöttünk. Meg kell állapítanunk, hogy mindenfelé van titok s a titokzatos ember mindig kedves szenvedélyünk marad, mert tulajdonkép magunkat keressük meg benne s magunkat is egy kissé vagy néha titkok éjjeli mécsének körébe helyezzük. Nagy élményeinket igyekszünk magányba zárni, de mások ilyen félrevonultságába legalább is az értelmezés kutató szemét mélyeszteni. Ha próféták vagyunk, ha művészek, ha bölcsészek, ha tudósok, ha orvosok, ha csupán „gyakorlati és tapasztalati lények“, minden törekvésünk, hogy kikutassuk, meglepjük, fölfedjük, szétromboljuk a titkokat s a magukéit állítsuk helyükre. Az igazi gyermek elrontja játékszerét, hogy megfejtse titokzatos izgatásait. Tulajdonkép gyermekek maradunk s fölboncoljuk a világ háborítatlan lényegét. Csodálatos, hogy természet és ember ennyi bántalom nyomán miért nem zárja el makacsabbul kelyhét, miért hat vissza csak nagy katasztrófák bosszuállásával, a másik pedig az elnémulás, a nyíltság félretételének még kevésbé, sűrű, de többesedő szokásával. Ha ilyen zárkózottság vaskapu mögött van, óriás lakat védelme alatt, a kandiság megkapja méltó büntetését, kénytelen megtorpanni előtte, tiszteletét valamely formában akkor is nyilvánítani, ha egyébként gyűlölet sziszeg benne s a titokzatosságot körül rakni, mint egy novemberi sirt, a sejtés, találékonyság, félremagyarázás, történeti fokon a mítosz, legenda, monda üveg virágaival s műkoszoruival. Talán ez a körülmény okozza, hogy a világháború óta hasztalan követelik egyetemesen a titkos diplomácia s a titkos politika eltörlését. Ami a Népszövetség s a parlamentek nyílt színén a titkosság félretétele címén történik, továbbra is csak a nyíltság jelmezébe takart régi titkos diplomáciai s régi cselszövényes politika. Hiába, nem bírjuk el. A nyílt színjátékban lehetetlenné válna életünk hatásos rendezése s vezetése. Emlékirat és történelemíró nem lesz felesleges a jövőben sem : mindig dolgozni kell majd titkok megfejtésén. Amit a fenti bőbeszédűséggel körül akartunk tapogatni, szűk helyen és sietve megértetni, annak klasszikus példáját szolgáltatta most a magyar kormányválság és Bethlen István személye. Talán soha így nem törték az emberek a fejüket, magyar nyelvterületeken s a külföld politikai szervezeteiben, mi történt s kicsoda is tulajdonkép e történések hordozója? Bethlen mindig talányos férfi volt, izgató politikai jelenség. Ellenség és jóbarát a szenvedélyes titokfejtéssel majdnem jobban fokozta személyisége rejtelmességét, mint ő maga jellemének örökölt és iskolázott tulajdonságaival. Inkább kívülről lett az, aminek belülről lenni látszik. Lehet, hogy kevésbé szövevényes lelkűlét, mint ahogy megállapították, vagy tudni vélik. Talán az erdélyi psziché, mely odaát mégis csak bizonyos mértékig különös, talán az erősen kihegyezett diplomata tehetség, mely a Dunántúl és Alföld magyarjában ritkán mutatkozik, főszerepet játszott megítélése körül. Lehet, hogy bizonyos mérvű zordonság, elzárkózás, magányosság, a divatos politikai szisztémákban való sajátszerű válogatás, fegyelemtartás, a Tisza Kálmán rendszerével és fontosságával rokon azonosodás fokozta rejtelmessége hírét. A valóság az, hogy a történelemellenes helyzetben, a politikai helyzet állandó feszültségében, a roncsok közé szorultan állampolitikai hitvallásának szolgálatában ilyennek kellett lennie, még ha nem született volna mindezekkel a szükséges tulajdonokkal. Nem elhatározás és hajlam egyedül, inkább külső determináció hozta így. A köztudat körülfonta ezért titokzatossággal, minthogy ez névön-nőtt, a hatalomról való lelépésében, váratlan és szokatlan módjában is magától értetődőleg titokzatosságot szimatol. Nemcsak Magyarországon, hanem a külföldön is. A világlapok tudni vélik, hogy az egyik miniszter rendkívüli mértékű költekezése, aztán egy tisztiküldöttség föllépése, a franciák oldaláról emelt politikai követelések, a hercegprímás attakja, majd a miniszterelnök személyi hajlandóságai, csak épen a gazdasági helyzet és a kegyetlen takarékossági politika, melyet egyetlen finánc tekintély sem volt hajlandó az új kormányban felelősséggel fedezni, nem játszott döntő szerepet a válság fölidézésében. Nem véletlennek mondják, hogy aug. 18- án, Ferencz József születésnapján kellett lemondania. Pedig az a körülmény, hogy a Károlyi-kormány megszületését az utolsó pillanatban épp Bethlen teljes és gyors segédlete biztosította, fölfedte a „titkok“ egyik oldalát: a politikai helyzet új érdekes formája kívánta Bethlen visszavonulását, mint ahogy azelőtt is a politikai helyzet, nem pedig vajákos természete vagy boszorkányos módszere biztosította hosszú kormányzását. Nem is akarja tulajdonkép a közvélemény, hogy a titok szertefoszoljék. Jól esik élvezni ezt a titkot. Különben is minden politikai cselekedet nem tiszta elgondolás, hanem ösztönszerű megérzés s véletlen siker vagy kudarc következménye. A történelem mélyébe még századok múltán se tud egész belátni még a legjobb szem se. Minden kormányválságban lappang valami soha se tisztázható elem, még a MacDonald kormány távozásában is, pedig ez a lehető legnyíltabb nyíltsággal folyt le. A Bethlen távozása persze a titkok titka marad. Egy halom fátyol lehullhat róla, de valamenynyi aligha. És ha igen, még akkor se törik le a végső talány címeres pecsétjét. Salome összes fátylait ledobta s éppen ezzel nőtt meg igazán titokzatossága. Bethlen személye, Bethlen politikája, Bethlen lemondása, valamely ködben marad. Bizonyára nem fog emlékiratot írni s ha igen aligha bocsátja közprédára „rejtett fészkét“. Ha nagy 5. oldal. e HELLER cinőáruház Clujz Piața Unirii 30. Ш őszi áraim a Női divat trotteur és contes Lej 425 Női divat lack és antilop Lei 525 Férfi bagaria félcipő------Lej 525 Férfi egész cipő---------lej 500 Iskolacipők Lei 300, 325, 375, Garantált minőségű szerepre jut még a politikában s ha tagadhatatlan kivételes képességét növeli, sőt más oldalról is kialakítja, ha lesz ideje fáradt és siralmas nemzedékünknek hozzá, talán a mese, a legenda is célba veszi végül nemcsak a kombináció, a hallgatás. A miszticizimus divatját látjuk itt-ott fölbukkanni s ki tudja, nem-e áramlik majd feléje s köréje? z angol kormánplaszulás szertartásai még a normannok «“tSya kordba allnak vissza 5“^“ kormány, melybe az elnök rokonait is meghívhatja Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az angol válság önkéntelenül az emlékezetbe idézi az angliai kormányok kinevezéséhez fűződő érdekes szokásokat. Mint mindent az angol politikában, a végrehajtó hatalom kiválasztottjait hagyományos szertartások tömege láncolja le. A kormány alakításának, eskütételének és munkájának szövevényes törvényei vannak, amelyeket rendkívül nehéz megtanulni, mert szokáson alapulnak és nagyon régi időkből származnak. Egy részük még a normann királyok idejéből való, amikor a parlament első köveit rakták le, legtöbbjük a Stuartok korából, amikor a miniszterek a király magánalkalmazottai voltak. Ezek a szokások megmaradtak, mert az angol nemigen tud a tradíciókkal szakítani és csak épp simultak a modern elvekhez. A kézcsók A kormányváltozás egyik legértékesebb ceremóniája a kézcsók. A király csak akkor bíz meg valakit a kabinet megalakításával, amikor missziója feltétlenül biztos. Az utolsó erre vonatkozó kihallgatáson a király az udvartartás megállapított tényezőit a kihallgatási terembe rendeli és tudomásul adja a leendő primminiszternek, hogy kinevezi. Az illetőnek ekkor le kell térdepelnie, megcsókolni a király kezét és azután látogatást tenni a megállapított udvari méltóságoknál. Csak ezután foghat hozzá a kabinet megalakításához. Ismét szigorúan előírt ceremóniák közepette küldi meg a királynak a leendő kabinet névsorát, aki ha elfogadja, az új kormány tagjainak eskütételre kell jelentkezniük. Az eskütétel Az eskütétel rendkívül bonyolult ceremóniák közepette történik. A miniszterek mindegyike a hivatalával járó díszruhában jelenik meg és bizonyos jelvényeket a királyi palotában vesz át. Mikor 1924-ben a Labour először jutott kormányra, azt rebesgették, hogy a cifra és nehézkes szertartások egy részét, valamint a diszkosztümöket mellőzni fogják. De a tradíciókat nem sikerült áttörni. MacDonaldék a kocsik mélyébe húzódva igyekeztek kikerülni a tömeg kíváncsiságát, de nem sikerült s az elvtársakat nagyon bántotta, mikor parókákban, térdnadrágban, csattos cipőkben látták meg vezéreiket. Az öreg Burns, aki az első szocialista miniszter volt Asquit kabinetjében, a háború kitöréséig szintén csak az alsóház ülésein tüntethetett munkászubbonyával, az udvari összejöveteleken, neki is föl kellett vennie a „maskarádát“. Az eskütétel díszes módon folyik le, a király és környezete szigorú szabályok szerint öltözködik és foglal helyet. E szertartások elmondása nagy helyet igényelne. Egyik legnevezetesebb része, mikor a II. Lord High Chancellor, (a híres nagy pecsétőr), aki a lordok házának elnöke és az igazságügyek feje, átveszi a királytól a nagy pecsétet, amely a királyi aláírás után a miniszteri ellenjegyzést is helyettesíti. A többi miniszter az udvartartás megbizottaitól kapja meg a hivatali pecsétet. A kormány három formája Az angol kormány összetétele is más, mint a többi országoké. Van tágabb és szőkébb értelemben vett kormány. Tágabb értelemben a kormánynak tagja minden főtisztviselő, és mindenki, akit a miniszterelnök a rokonságából meghív. A létszám rendesen 56. Tág értelemben a kormány tagjai a tárcával bíró és tárcanélküli miniszterek. Szőkebb értelemben rendesen csak 5—10 tagja van a kormánynak és ezt nevezik kabinetnek, amelynek üléseit Cabinet Councilsnek hívják. A tulajdonképeni „minisztertu■ snácsban“ ellenben részt vesznek a szavazattal rendelkezők, akik külön címeket viselnek és szavazatnélküli miniszterek, akik közül a legtöbbnek államtitkári címe van. A zöm csak külön meghívás esetén jelenik meg. A lord kancelláron kívül fontos pozíciót visel a kincstári hivatal vezetője, vagyis a pénzügyminiszter, akit kétféleképen neveznek. Ha miniszterelnök kapja a pénzügyi tárcát, akkor a kincstár első lordjának nevezik, ha más kapja, kancellár a neve. (Chancellor of the Exchequer). A miniszterelnök helyettese a titkos tanács elnöke. Külön címet visel az admirálitás első lordja, Skócia főtitkára, Írország lordkancellárja, a főpolgármester a fő államügyész (Attorney general) stb. A miniszterelnök állapítja meg, hogy kik a tagjai a kabinetnek, kik a minisztertanácsnak, de a kabinetben feltétlenül helyet foglal a lordkancellár, a pénzügyminiszter, a külügyi, az indiai, a belügyi, a gyarmat és hadügyi államtitkár valamint a Board of Trade elnöke néven a kereskedelmi miniszter, Skócia főtitkára és Írország lordkancellárja, továbbá az admiralitás első lordja. SZALONDARABOK nagy választékban az ELLENZÉK zeneműosztályában.