Ellenzék, 1938. december (59. évfolyam, 274-299. szám)

1938-12-01 / 274. szám

Szellemi jól esik a mának gondjai és félszei közt kirándulni a szellemi élet területére, ahol a tartom­ány és művészet önkéntesen nyújtja ne­kirak és ívesen a­ legkülönbözőbb tiszta örömöket s­ fejlesztő tényezőket. Ma sűrűb­ben jelentkeznek ez étnél szedet­t és finomult elem­ek a jelenségei, csöndes megnyugvásod­ni lilik lelkünket mert jogos és szabad rente­­nyünk, hogy mégis csak rendbejön a völág és hosszú ideig a­ nyugalom ölébe ülhetünk, mint a sors megszelídült gyermekei. Még bo­rid agyira az égbolt, még cikáznak villámok, még dörgések hallhatók s a nagy tavaszi megújulás következményei még közönünk juld­ámzanak, a középkeleteurópai nagy kér­dések még nem kristályosulnak teljesen s a gyárin­di kérdés egy elsg árnyat vet földünk, de mindamellett próbáljuk és gyakoroljuk a­­gyors elcsendesedés és megbékélés bizalmát. Ami m­ég aggasztó, az már csupán következ­­mény, amit helyre lehet hozni főleg Amerika erélyes érdeklődésével és nem n­yívó ok ai­bb megpróbált órtások létesítésére. Legfőbb bizonyíték, hogy a szellemi élet örvendetes jelenségei halmozódnak­ ,az emberek kezde­nek megint többet foglalkozni a könyvvel, a zene és színművészeti eseményeivel a Nobel­dí­jas tudósok meg­jutalmazásával és tisztelet­beli doktorrá való hi­vat­ásával, a tudomány új kérdéseivel. Hia igaz, hogy a háborúban hallgatnak a muzzsák, akkor igaz, hogy a bé­kében megszólalnak és mentőt több értékes jelzést adnak, annnél inkább biztatnak a béke anejtisztirtásával, gyökéreresztésével, bossz ít­élet­re való készülődéseivel más ez örvendetes, mert az élet annyi zajlása után, mint a­meny­ingi csak ebben a még be sem fejezett esz­tendőben és nem is mindjárt kezdetétől fog­­va átiohajzott rajtunk, valóban jogunk van, hogy azz izgalmak és rettegések után a nyu­galom és a munka válogatott örömeit élvez­hessük. Mindez abból az alkalomból jut eszünkbe, hogy városunkban feltűntek a nagy francia zenész, Thibaud estélyét jelentő falragaszok. Olyanok társaságában, amelyek a tudomá­nyos előadások szakadatlan sorát ígérik. Hogy mind a két színházban a honi és kül­földi szerzők darabjainak bemutatói sorakozó­ellik föl. Közeli múltban és közeli jövőben. És mindez azután foglalkoztati, hogy máris­­ részt vehetünk értékes előadási sorozatokban s néhány hangversenyt már élvezhettünk, holott a téli évad éppen csak beköszöntött. Ma pedig örömmel és megnyugvással forgat­­hatjuk az Erdélyi Múzeum Egyesület téli elő­adássorozatáról szóló tájékoztatót, amelyből megtudjuk, hogy a tél folyamán 4­ népszerű előadás, a bölcsészet nyelv és történettudo­mányi szakosztályban 6, a természettudo­mányi szakosztályban 12 tudományos jelle­gű előadás fog elhangzani, nem beszélve az o­mosi szakosztály tevékenységéről, ahol min­­den hétfőn beszámolnak az orvostudomány legfontosabb dolgairól. Örömmel állapítjuk meg, hogy a népszerű előadások sorában több fog megemlékezni a magyar klassziciz­mus és eszményiség legtisztább képviselőjé­ről, a száz évvel ezelőtt meghalt Kölcsey Fe­rencről, akinek emlékezetét országunk ma­gyarsága már számos helyen megünnepelte , és szó esik a 19-ik század derekának legna­­gyobb és legművészibb bölcséről, az ameri­kai Emersonról. Mert szükségünk van ilyen nagy, másvilági emberek intelmeire és pél­dáira, mikor egy új klasszicizmusba jutot­tunk, egy új humanizmus szükségletébe anél­kül, hogy elegendő eszményi fegyverrel és eszményi célzatú eszközzel rendelkeznénk. Kétségtelenül időszerű jelentősége van, hogy az erdélyi történelem és szellemi élet, az er­­délyi föld és az erdélyi társadalom­ kérdés ismertetés célja lesz. Amikor a spanyol és kínai harctér eseményei már alig foglalkoz­tatna­k, viszont heves érdeklődést kelt a for­rongó Palesztina, jó megérzés, hogy a szent földről szükséges a kortársat alaposan kiok­tatni. Viszont komoran int a jelen lappangó veszélyére majd egy előadás, amely vetített képekkel a harci gázokat és az ellenük való védekezést ismerteti Természetesen, amikor a béke és megértés nyugodt és válogatott szellemi kielégítésére vágyódunk, akkor az EME a tél folyamán is gondol a közeledés, megértés és csereforgalom lehetőségére és fi­­gyelmet fordít a román irodalom, főleg a ro­mán történetírás és újságírás ügyére. Önmagában véve nem világrendítő dolgok­ról írunk, legalább is első látszatra nem je­lentősekről, de kitűnő tünetekről és hasznos jelenségekről. Ezek az erdélyi magyar szelle­mi élet más hasonló történéseivel aranylánc­ba fonódnak, továbbá hozzáilleszkednek az egész országi, egész Európa és az egész em­beriség hasonló munkásságához. E nemes­­capcsokban és láncolatokban új lelkiségek és új erőket mozgató áramok keletkeznek és keringenek, amelyek idővel megváltoztathat­ják sorsunkat és történelmünket, szóval föl­idézhetik a béke és munka üdítő korszakát, amelyben újabb lépést tehetünk az emberibb emberiség felé. Szón­al, mindig érdemes el­szigetelt és szűkebb jelentőségű szellemi tü­neményekről is megemlékeznünk, elgondol­kozni róluk, beléjük merülni, mert így többé­­kevésbé részesei és tényezői leszünk a fejlő­­dés és jobbulás mozgalmának. 'BSZ'B­S­Z B­K Nem töltik le a városi füjegyzői állást ' •’•M­ÁOI.OZSVA­R, november 30. Megirt­uk már, hogy d­r. Pop Violol’ városi fojepy/D láv(v.o!) a polgár­mesteri h­i­vaitalból, mert a kinevezése ellett beadott keresettük a bucureştii közigazgatási tábla helyet­t idolt és ti kinevezést megsemmisítette. Jogosi­ kö­v.kibem év köz­pon­ti köz­igazgatási tábla ha­tár az­a­­t nagy k­­eglepeté­st keltett, mert arra még nem volt eset, hogy királyi dekrétummal történt kinevezést bírói jóm.­nink met)semmisítettek volna.­­ lmláro/alh.i a. főjegyző nem nyugodott f­e rá, mert bár ál­­lásuit otthagyta, a bucureştii közigazgatási fras­la határozatát a semmi­tőszökhöz jelefettez­­te meg. A főjegyzői állás betöltésé­t a vo­nási tanács" nem írt­­ki pályázatot és nem is fog kiírni 'hídig, amig a kinevezés ügye jog­erős befejezést nem nyer. A főjegyzői tisztsé­get addig is, amíg meglesz a végleges dön­tés­, dr. Trifu Baba pnztügyi tanná esős tölti be. 1038 december 1. 50.000 karácsonyi ajándék szétosztása megkezdődött ÜVEG-UDVAR CLUJ-BUCUREŞTI MINDEN VEVŐ KAP MÁR 50 LEI VÁSÁRLÁSNÁL PAÁL JÓB RIPORTREGÉNYE: Öt­ven napig a Krátter tetején Menekülők között a Kárpátok tövében Figyelem! Helyszíni közvetítésünk megkezdődött. A rövid szünetben a bemondó helyszín képet ad és bevezetést ahhoz, amit később a hanglemezek eredeti felvételek alapján elmesélnek. I dé 1. szeptember közepe. Színhely: a Ma­gas Tátra. Szereplők: az egész világ. Népség és katonaság. A háttérben a lomnici csúcs, amelyről tiszta időben el lehet látni északon Krakkóig, délre Miskolc felé, át a poprádi fensíkon és nyugat felé horzsolja a szem a síkságot, amelyen túl már Ostrau gyárai ontják a fekete füstöt az ég felé... II. (COPYRIGHT by Jób Patt. Utánnyomás tilos.) A poprádi állomáson megindul velünk az autó Szepesszombaton és Nagyszalókon át a Tátra felé. Megkérdezem a sofőrtől: — Milyen volt a szezon? — Nagyszerű. Nyáron nem lehetett szobát kapni. Még a főorvos úr ordiná­­cióját is kiadtuk. Boldog volt az, aki ho­telszobához jutott. Augusztus végén esni kezdett, akkor sokan elutaztak, de most újra tele van a Tátra. Menekülőkkel. — Menekülőkkel? Úgy néztem a sofőrre, mint akit fejé­be kólintottak. Hát honnan és mért mene­külnek lazi emberek? Hiszen talán csak nincsen baj. Igaz, én nem olvastam kül­földi lapokat. Aztán hirtelen eszembe ju­tottak a katonavonatok. Talán mégis csak készül valami. De a Prager Tageblatt teg­­nap azt írta, hogy Runciman lord tanács­kozásai kilátásokkal kecsegtetnek. . . , Ma este Nürnbergből Hitler be*­szél . . . Megkérdezem mégegyszer: kik és hon­nan menekültek. Mondja a sofőr: — Brünnből és Ostrauból jöttek a né* metek, Reichenbergből, Karlsbadból meg a kö­mnyéküikről a csehek, Pozsonyból a zsidók. Megtetszik majd látni a Tátrában, hogy milyen cirkusz van fenn. Még nyá­ron se volt ilyen jó szezon, mint most. Mesélik, hogy még lenn Késmárkon is so­kan vettek ki lakást. Tegnap lenn voltunk, akkor költözött a Wieland báró úr most épült villájába egy prágai óváros, akinek hat gyára van. Két autóval jött, magával hozta a családját, szobalányát és szakács­nőjét. Az egyik kocsija Rolls-Roy, a másik nyolchengeres Skoda. — Ki ez a gyáros? Cseh? — Nem. Orosz. Azt mondta, hogy ő már tudja, mi a háború . . . Lomnicon, ahol­ jobbra kanyarodott az itt, egész csomó idegen rendszámú kocsit láttunk. Egy tábla azt árulta el, hogy a Hotel Praha zárva van. Nevetve mondja a kocsivezető: — Tegnapelőtt még ötvenen laktak ben­ne. De hirtelen kiürítették. Azt mesélik, hogy a szobákat rezerválták. — Rezerválták? Kinek? Tétován feleli: — Azt kérem nem tudom . . . Aztán egy csöndes, földszinti villára mutat: — Ez a Hodzsa miniszterelnök villája. És mosolyogva hozzáteszi: — Azt tetszik tudni kérem, hogy a lom­­nici fürdőigazgató, Ország mérnök úr a szlovenszkói országos elnök öccse . . . Késő este volt már, amikor megérkez­tünk Madárházára. A Hotel Esplanade volt két hónapon keresztül az otthonunk. A Hotel Esplanade földre álmodott pa­radicsom a Magas Tátra égbe nyúló csu­­csainak tövében. Július elejére készült el, de még nedvesek voltak a falain a tapé­ták, amikor megtelt már minden szobája. Egy finom, költői lelkű, minden szép iránt fogékony nagyasszony szíve rendez­te be ezt a szállodát. Tarka szőnyegek egészen beborítják a szobái padlóját és széles erkélyein túl a vi­lág legszebb pano­rámája integet felénk. Színek tobzódnak körülöttünk az erdőben, a parkban és benn a hotelben egyaránt. Az étteremben apró boxokben ültünk és szemben a fala­­kon hatalmas szarvasaggancsok tövében égett öreg kastélyok gyertyáit utánozva a villany. Voltak hetek, amikor ezek a lámpák nem gyúltak ki. És ezekben a hetekben fekete papiros­sal kellett bevonni a széles ablaktáblákat.. Jobbra a bélai mészhegyek vonultak el, innen hozták le maszatos gyerekek a ham­vasi gyopárt. Balra a Kőpataki csúcs. Mel­lette a Késmárki és Hunfalvi csúcsok. Aztán a Szépkilátó, meg a Feketetorony. Csörgedező patakok mentén vitt fel az út az Ottóhoz. Azon túl már Lengyelor­­szág van. De közben még Zoljár, ez a 8 kilométer hosszú falu. Ahol az emberek vasárnaponkint sehol nem látott tarka ruhákba öltöznek és a legények évmilliókat hordanak cérnára fűzve a kalapjuk körül. Fehéren csillogó kagylókat, amiket ott találnak a mészhegyek barlangjaiban. Ezek a kagylók még abból az időből maradtak itt, amikor a Kárpátok sziklái a tenger fenekén várták meg az özönvizet. Kémény nincsen egyetlen zdljár­ ház padlásán és ha bemegyünk a házakba, azt hisszük, hogy füstölt szalonnából vannak a falak. A leggazdagabb ember a korcsmáros, övé a falu egyetlen modern penziója. Úgy mondják, hogy a vagyonát akkor szerezte, amikor 1920-ban népszavazás volt itt. Gyakran járt abban az időben Krakkóba és Prágába. . . . Múltkor azt mesélte, hogy talán jö­vőre megint felépíthet egy házat. * ötven napot töltöttem el csavargásaim osztályostársával, feleségemmel együtt a Hotel Esplanadeban, ahova két heti pihe­nésre jöttünk. És ha az ötven nap múltával most be­­hunyom a két szememet, ezt a félszáz na­pot ilyenformán képzelem el. Valahol messze, Gibraltáron túl,, a Kas­níbi szigetek tájékán áll egy fárosz. Világítótorony, amit a tengerből ki­­ugró sziklákra építettek valamikor nagyon is régen. Cementből, vastraverzek köré tervezték meg a tornyot és körbefutó pár­kány szaladt a torony tetején. Felette hol kialszik, hol meggyullad a sötét éjszakába bevilágító fényesség. A torony alján ki­csiny házikóban lakik családjával az őr. Valahonnan messziről vendégei jöttek. Talán nem is vendégek, hanem hajótöö­röttek, akiknek elpusztult a viharzó ten­geren rozoga hajójuk. És a hajótöröttek türelmesen várnak itt, amíg a ismeretlen keletről, vagy nyugatról hajó érkezik és elviszi őket a szikláról, amelynek falait éj­jel és nappal vadul csapkodják a hullá­mok . . . Ott állnak ők a sziklára épült világító­­torony körbefogó párkányán és kidülledt szemekkel bámulják a tengert. Hetek óta tombol a vihar. A tenger, amelyik tegnap még kék volt, mint nyári napsütésben fürdő pillangó, ma haragos. A hullámok magasabbra csap­kodnak, mint a sziklákon pihenő farostz. Ismeretlen, soha nem látott rémes te­­remtéseit Istennek hozza fel a tengerek mélyéből a vihar. Villámok cikkeznak és hasítják gyöngyökre a hullámokat. Valahol messze, ott, ahol a horizont ölelkezik össze a habok haragjával, a vi­zek tetején bizonytalanul táncol egy hajó. Egyike az óceánok úszó palotáinak. Innen látni: a kapitány és a kormányos nem ura már a gépeknek. A fényes ablakokban né­hol még égnek a lángok, de egyre több al­szik ki. A fényes ablaksor csillogó vona­lában egyre több a sötét folt. A szirénák búgnak. ... s... o... s. Mi pedig állunk a sötét éjszakában és dideregve nézzük a hajóóriás kétségbeesett küzdelmét. A világítótorony őre mondja: ismerem ezt a hajót, sok baj volt már vele. A mér­nökök, akik építették, hibáztak. Már ta­­valy se szuperált a kormány . . . . . . Az a pár ember ott, a fárosz körbe­futó párkányán pedig csak bámul bele az éjszakába. Megvárja, amíg elmúlik a vi­­har és újra csöndes lesz a tenger . . . ***** fixwWW. Uj Hunyady Sándor könyvi A tigriscsikos kutya Hunyady remek elbeszélései ma már a magyar és külföldi közönség legkereset­­ebb olvasmányai, mert tud művész és gyanakkor érdekes lenni. Ez a legújabb ötete 99 lejért kapható az Ellesis ki k­önyvosztályában Cluj, Piața Unirii. — Vidékre utánvéttel is azonnal szállítják.

Next