Ellenzék, 1939. július (60. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-20 / 163. szám

c hogy Iluh­ Aladár, a kolozsvári szinlusz volt népsk­ra műves­e, az új sziniévad­­baui Szeljed és Debrecen várénak színtén salátának igazgatója les Ihász Aladár kitűnő együttesével febédlőn játszik a két városban , ugyanis csak prózai egy­üt­test szervezett, viszont Toklay Andor link, aki a­ pécsi kerületet kapta meg, operett­­társulata van. .. két, Erdélyből elszárm­a­­zott művész gárdája tehát Szeged és Deb­recen igényes közönsége előtt felváltva fog játszani az új szezonban, hogy­­Ürmessy Magdit, a kolozsvári színház vad kitűnő primadonnája, egy hónappal meghosszabbította athéni szer­ződését ; hogy Páger Ard­al, a neves budapesti színész, az új szezonra a Nemzeti S­ithház tagjai sorába szerződött; hogy a szászfenesi római katolikus egy­házközség vezetőinek kezdeményezéséből a szászfenesi műkedvelők a Kat­tar ház nagytermében vasárnap este nagy siker­rel adták elő a .,Cigány'1 című népszín­művet. Ú­ szereplők közül Illyés Bertát, Lőrinczné Illyés Juliskát, Szabó Annát, a címszerepet játszó Kálmán Jancsi, vala­mint Takács Györgyöt kell kiemelnünk. A szereplők, dicséretremélt igyekezettel, képességeik legjavát adták. A darabot Vajda Lajos igazgatótandó és Illyés Fe­renc nyugalmazott jegyző rendezték nagy hozzáértéssel, hogy július 22-én, szombaton délelőtt 11.20 órás kezdettel Szász Endréné, Szap­­panyos Gabriella tart felolvasást a buda­pesti rádióban. Az erdélyi közönség kö­rében annyira népszerű írónő „Erdélyi emlékek“ címen tartja előadását, hogy a berlini Tobis-fé­mgyár filmre vitte Robert Kochnak, a kiváló német or­vostudósnak életét s A­fám érdekes és ele­ven mese keretében örökíti meg a nagy tud­ás és orvostársai között lefolyt el­ni harcokat. A címszerepet Emil Jannings játssza, míg a híres Virchow professzort, Koch nagy ellenfelét Werner Krauss, a kiváló német drámai művész alakítja, hogy Nagy Kató és Gusztáv Fröhlich ,­Renate a quartettben c­ímű filmjének feltételeit befejezte a berlini Tobis film­gyár. .A népszerű sztár­ok mellett Attila Hörbiger és Johannes Riemann jutottak m­ég kitűnő szerepekhez a filmújdonság­­ban. SZERDA, JULIUS 19.­­I BUCUREŞTI. 7.30: Torna, hangverseny, tanácsok. 13: Kulturális hírek, sport. 13.10: Déli hangverseny. Közben: Sporthírek. 13.40: Hanglemezek. 14.15: Hírek. 14.30: Hangle­mezek adása. 15: Hírek. 16.45: Előadás. 19.17: Hanglemezek. 20: Szórakoztató zene közvetítése. 21: Szimfonikus hangverseny. I 22.15: Tánczene. 23.15: Hangverseny. Majd: I Hírek külföldre német és francia és olosz nyelven. Utána: Közlemények. BUDAPEST. 7.45: Torna, hírek, hangle­mezek, étrend. 11: Hírek. 11.20 és 1945: Felolvasás. 13.10: Cigányzene. 13.40: Hirek. 14.30: Postászenekar. 15.30: Hirek. 17.15 Diá­k félóra. 17.45: Hirek. 18.10: Előadás. 18.40: S­eh­rammel - dal­ok. 19.10: Előadás. 19.40: Zenekar. 20.15: Hirek. 20.50: Eszpe­­d­ nuitó előadás. 21.10: Operett-zsértetek. 23: Mozert: B-dúr zongora-hegedű szontóta. 23.25 Cigányzene. 24.30: Hanglemezek. 1.05: Hűek. CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 20. BUCUREŞTI. 7.30: Torna, hangverseny,­­ tanácsok. 13: Kulturális­ hírek. sport. 18.10:­­ Déli hangverseny. Közben: Sporthírek. 13.40: Hanglemezek. 14.15: Hírek. 14.30: Hang’e- Mieztík adása. 15: Hírek. 16.45: Előadás. 19.17: Hangverseny. 20.15: Hanglemezek. 21: Román dalok és táncok. 22.15: Tánc­­zöme. 23: Rom­án zene. Majd: Hírek kül­földre német és francia nyelven. Utána: Közlemények. BUDAPEST. 7.45: Torna, hírek, hangle­mezek, étrend. 11: Hírek. 11.20 és 11.45: Felolvasás. 13.10: Énekszámok. 13.40: Hí­rek. 14.30: Szalonzene. 15.30: Hirek. 17.15: Háztartási tanácsadó. 17.45: Hirek. 18.10: Előadás. 18.40: Cigányzene. 19.50: Ipari légelita­tom. 20.15: Hirek. 20.25: Katona­zene. 20.40: Külügyi negyedóra. 21.10: A diadal­mas ásó, hangjáték. 22.40: Hirek. 24: Cigány­zene. 1.05: Hirek. hu­­r­r.N­z f. k Hor­alms am­­­pusitistHf ncilkfttaa Sxax foaZoUia van az árvíznek LONDON, jurtius 19. Lond­ian­'i ji­ldvrénk szerint irtózatos ár­viz pusztított Mexikóban. Mojs­ anXiUtó csőzeNi'k­ús felhőszakadások úgy rrtegduz­­zasztonák az Qroyae'folyót, hogy az több holyin­ kiüti ön medréből és elárasztotta I’nebla városát. Az árvíznek­ddig száz halon áldozata van­. Negyven ember el­tűnt. an Teljes a pangás az építőiparban Az építőh'tarl munkaadók is emlékiratot intéztek Tat­a tu királyi helytartóhoz. — Panaszok a kontárok ellen KOLOZSVÁR, julius 10. Röviddel ezelőtt emlékeztünk meg azokról a pam»/-okról, amelyiket az ép¡- 1 t›"› iparban let» IwllkozU atoll munkásság um-­­­lékiratba foglalvai U'erjes/.teW eh) dr. Ta­­taru Coriokim szamitostartományi királyi helytartóhoz. Ez em­lékirattal kapcsolatban. a másik érdekelt fő*: az észiemiipari munkaadók ;s — szakmai képviseletük, a kisiparosok szövetsége utján —, Moldovan Anton el­nök és Se­red­an Valér titkár megszerkesz­­tésében, hasonló értelmű emlékiratot ter­jesztettek elő a királyi helytartóságnál. Az em­lék­irat­ ré­szletesen kifejti, hogy a feszült nem­zetközi helyzetre való tekin­tet­tel, a tőke minden hosszabb jellegű be­fektetéstől visszavonult. Ez az állapot seg­­érezheti ebben az építkezési munkálatok­nál nyivánsul meg, mitól majdnem teljes­­munkanélküliségre vezetett. Annál súlyo­sabb ez a tény, mivel a szakma úgyneve­zett szezonmunka révén, az évi hat hét hónapot tartó munkaidő alatt nemcsak az egész évre szóló fenntartási költsége­ket, de az adóterheket is elő kell terem­teni. Az építkezési szakma stagnálását azon­ban igen sok úgynevezett rokonszakma, a festők, mázosok,­ kályhások, szerelők, ácsok, lakatosok, kőfaragók és mások ér­zik egészben, ebben az­ iparban remisze­rt­sen foglalkozna­tott napszámosokig, akik­ pedig a város legszegényebb és így teljes támogatás nélkül á­­ló rétegét képezik. Az emlékirat a továbbiak során sürgeti a szakmai­ képesítések három év óta va­júdó átminősítésének sürgős rendezésén mivel ellenkező esetleg sok becsületben megtiszü­lt iparost ,,fekete munkára“ kényszerítenének. Amúgy is egyik leg­több problémája ennek az ügynek a szomszédo­s falvakból és a külvárosokból előkerülő szakmai­, képesí­tés nélküli „épí­tőm­­e­s­terek" ‘ t­örvén­y­t­elv­n k­onk­u­rrenc­iá­ja. Az emlékirat ennek megakadályozására erőteljes rendőri ellenőrzést sürget, am­ely a város technikai ügyosztályával, a mun­kaügyi felügyelőséggel és a munkabíró­­sággal karöltve kellene végezze munkáját. Egyben a magánép­n­ttkezés bátorítására példaadásként a középétkezések megindí­tását sürgetik. VEGYES ALKALMAZÁS !82MESSCTBZB^BBE^^iHM"iffigaga!ISBM ilHWBWB EGYEDÜLÁLLÓ, saját üzlettel rendelkező keresztény nő házasság céljából keres 30—40 évig komoly, józan gondolkozásu iparost, a fodrász szakmában tökéletes, esetleg a nő ondolálásban is gyakorolt. — Cím Librarii Cultura, Sucuien. Gy 1681 . FOTÓ ARTIST'1 Friedmann speciális , gyermekfényképész. Cluj, Str. Reg­ima Maria­­ 46. szám. Gy. 1657.­­ HAJFESTÉS, tarlós endotellás, divatos fri­­­­zurák: Bayer Iorga-11. k­. Ugyanott gyónva- 1 m­. körömlokk kapható K­ét ADÁS-V£TEL KAJSZíN BARACK, elsőrendű, befőttnek,­­ lekvárnak való, napon a kapható. Berényi, j Viilor 25. Telefon 18—62. G 2863 | HAJÓKOFFEI­T, nagyméretűt, használta­t keresünk megvételre. Mr. Neumann ruhaüzlet,­­ Piaţa Unirii 14. Ko 279 | UJ KÖNYV. Bizony: Az érvényesülés lé­lektana. A férjhez menés művészete. Meg­rendelhető Bizony Ferenc házasságközvetítő irodájánál, Timisoara IV., Vacarescu 11. Gy. 1672. CUKRÁSZSEGÉD azonnalra felvétetik. Ú­­ Novomeszky-cukrászda, Oradea. Gy 1682 . Ingatlan-Lakás­­ ELADÓ központban 4 lakásu 12 szobás bérház. Évi jövedelme 80.000. Ára 520.000 Dr. Polcz Cluj, Regina Maria 27. Ko 278 KERESEK megvételre kisebb birtokot lakó­ház és gazdasági épületekkel, lehetőleg a Szamos vidékén. Leírást és ármegjelölés kérek augusztus 5-ig a következő címre: Gärtner S­efan, Colibita, jud. Năsăud. Ko 718 CSINOSAN bútorozott utcai szoba azon­nal kiadó. Str. Vali 2. G. 2863. HASZNÁLT, de jókarban levő szőlőper­­metezőgépet keresek. Str. Vladiim­irescu 23. ___________________________G. 2862. FINOM k­iálin­tás, női kézimunkáik és egy kiilünőhatágú hegedű olcsón eladók., Str. Me­sén istul­or 11. G. 2862. Országos vásárok Kisküküllő megyében Kisküküllő me­gyében a következő helysé­gek­been és követk­ező időpontokban tarta­­nak országos kirakóvásárokat: augusztus 1-én Bázm­a, augusztus 2-áig Koródszent­­mártoni, augusztus 14-011 Kükü­llővár és augusztus 28-án Kereslőszentpál. Szavanként 2 lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20 lej. Állást keresők, üdülőhelyek és fürdők hirdetései, továbbá elveszett, eltűnt tárgyak miatti hirdetések szavanként 1 lej. Jeligés leve­­lekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portázott leveleké továbbítunk. Díj előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, könyvosz­­tályunkban, bizományosainknál, bármely hirdetési irodában. Délután hirdetéseket csakis az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYA CLUJ (Piaţa Unirii No. 9.) vesz fel Telefon: 11­ 99 Címet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott címre kell irányítani !­­ ! Mozik­ műsora: CAPITOL: p­remi­erfilm! Timis koncert- A bécsi gyermekkórus (Wiener Sä**­­gerkmaben) közreműködésével Fősz.: Helli Finkenzoller, Fritz Kampers. Műsor előre: Új Paramount- világ­­hiradó. RIO-mozgó: I. Az arábiai futár. Fősz.: Pierre Richard Wiltm és Charles Va­nes!- II. Dráma Sanghajban. Fősz.: Louise Jouver, Inkijinoff és Kristianne Mardayne. III. Journal. Következő műsorunk: Hétfőtől I. Táncra szü­let­ 1014 76//PH 20V 'I ni. J ős/flrepbí'« Mcanor pcnv^ll II A terror Fdv/ard G. R'>biu*,ouna!. ROYAL.: Két szenzációs film­'lága *%y holgái-ért. J. Réztábla a **npu alatt Cronin világsikert aratott könyvsz /.icioláuia­k filmváltozata. Főszerepben Ro$Jind Russel és Robert Donat. Kezdet*­ 6.20. 9.30. II. Deanna Dur­bi l­egjobb film­jei Szivek csalogánya Kezdete 5, 8.xj és 11 órakor. SELECT: Vima sz­­rzett boldogság. Fősz.: Henry Fonda, Joan B­runtz, Louise P­atr. Műsoron kívül a legújabb han­gos­ híradó. Előadás­ok kezd­­te herköz­­■napokon 5-20, szombat és vasárnap 3-20. I­TALI­A: Az idei szezon két leghatal­masabb tlágvere, I Oroszország lán­gokban: (Alexander N*‘W$kv). A szovjet filmgyártás remeke. II. Jea­nette Mac­Donald és Eddy Nelson világfilmje*: Senorita Minden idők legszebb operettje! III. Legújabb For és Metro híradók. A legkelle­mesebb, amerikai­­hűtőköreüllékkel felszereltt mozihelyiség!!! URÁNIA: I. Becsület­rend­. Főszerepek­ben: Paul Muni, Miam Hopkins. II. A legújabb hangos híradó. Előadá­sok kezdőre hétköznapon 3.20, szom­­baton és vasárnap 3.20. MA 56 ÉVE 188­1 julius 18 án a magyar közönséget a tiszaeszlári vérvád­ per izgatja. Nyír­egyházán lezajlott a „végtárgyalás” (ekkor még igy nevezték a főtárgya­lást) 22­ napja és másnap a bíróság ki­szállt Tiszaeszlárra helyszíni szemle le­folytatására. Kolozsvár közönségét vá­rosunk orsz. képviselője és lapunk tu­lajdonosa — Bartha Miklós — ellen hatósági segédlettel kezdett hajsza érin­ti­ A Kolozsvári Közlöny szerkesztője, Békéssy Károly dr. egy rendőrségi je­lentés alapján támadást intéz Bartha el­len, mert a „Csapó-szegleten reggel 5 órakor kitett asztal mellett egy úri tár­sasággal mulatott. Bartha nyilatkozik és tiltakozik ellene, hogy hasonló sze­dd mulatságok hősei megtámadják, párbajra hívta Békéssyt, napokon át vitázik Deák Pál főkapitánnyal és má­sokkal, végül bűnvádi feljelentést ad be. Hasonló harc dúl Franciaország­ban. A híres bonapartista képviselőt, Cassagnacot megvádolják, hogy átállt az orleanistákhoz, miért a kamarában botrányt rendez, párbajra hívja Ferry miniszterelnököt és kijelenti, hogyha nem ad neki elégtételt, inzultálni fog­ja, mint nemrég Gombettát; egy sereg párbaj kerekedik a köztársasági és me­netre lusta politikusok vitáiból. Orosz­országban a koronázási mámor után a régi harcok megújulnak; hír szerint, Nikolaj Konstantinovics nagyherceget letartóztatták; magas rangú tisztviselők és tábornokok bűnös üzelmekkel vá­dolják egymást. A magyar-román ha­­tármegállapító bizottság (BéTH Gergely, Apor Gábor dr., Nagy Béla és Penco­­vna, Barozzi, Ni­lonescu, Calimachu­) ja­vában dolgozik. Másnapra kitűzték a gyéres­ tordai szárnyvasut műtan­­rendőri bejárását, melynek elnöke Re­viczky Konrád min. titkár lesz. Új he­tilap jelent meg, a tordai ,,Aranyos“. Lapunk üdvözli: „Első számáról ítélve, jó rovatú lapocskával van dolgunk*". Borzalmas medvekaland leírását olvas­suk: Katona Ferenc csikszentmihályi csendőr egy partszakadék egyik olda­lán (társa másik oldalon haladva) anyamedvével találkozott, mely karjai közt rablótt juhot cipelt. Két jó lövés ellenére, a medve a katonára támadt és negyedóráig birkózott vele, később fökbre is­ döntve, amíg a másik csend­őr s néhány farmgó elől a patakba nem húzódott, ahonnét követ még egy szé­kelyt leütött s csak azután adta ki pá­ráját. Mint különös eseményt jelentik, hogy ..velocipéddel indultak el kora reggel Philippovich Emil, Adler Andor és Trdsek Sándor urak“ — az utóbbi később tárcában beszámolt az útról — egyelőre Válaszútig, majd Lésre. Meg­halt Gyárfás István táblabiró, jogtané­­netíró,a Tud. Akadémia tagja. A szín­házban bemutatták Goblini vígjátékát, „A hazug”­ol, melynek főbb szerepelt , Kovács Gyula, és Gabányi Árpád alakították; másnap Vízvári” Gyula ven­dégszerepeit a Pry Pál-ban.

Next