Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)

1940-04-23 / 93. szám

Aranymadár A közönség minden rétege lelkesen múlta-­­ nyúlja a színház törekvését, hogy a modern­­ operettújdonságok mellett rendre felújítja a­­ régebbi operettműsor emlékezetes sikerű da­rabjait. Ide tartozik az­ Aranymadár túrai hangulatos, remek zenéjű darabnak mai — hetf'­ esti — felújítása is. Természetes, hogy ez a repriz is teljesen új betanulásban, modern rendezésben és az újdonságokkal egyenrangú kiállításban kerül a közönség elé. Vési bakkancsos és fia A népközösség előadásában Szigeti Józsefnek, a nagynevű magyar nép­­sz­umáirónak legszebb darabja, a Vén bakan­csos és fia kerül színre szerdán este. A színház teljesen új átdolgozásban és új rendezésben, teljesen friss és közvetlen for­mában hozza a közönség elé a népszínművek 4-----——— eme legszebb gyöngyét. A vén bakancsost, Szentgyörgyi híres szerepét, Réthely Ödön fogja alakítani, míg a többi szerepeket Kré­­mer Manci, Sándor Stefi, Borovszky Oszkár, Csengery Aladár, Szentes Ferenc, Csóka Jó­zsef, stb. játsszák. Eirjpsszv* Csütörtökön, pénteken és szombaton nincsen előadás A színház mű­­sora Hétfő fél 9: ARANYMADÁR.­­Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű operettje, teljesen új szereposztásban és betanulás­ban. Rendező Gróf László, Vezényel Szabó Ica. Főszereplők: Krémer Manci, Bázsa Éva, Czopán Flóri, Réthely Ödön, Csengeri Aladár, Fülöp Sándor, Bo­rovszky Oszkár, stb. Premier bérlet 35. szám. A premierbérlők jegyeit kívánatra visszaváltja a pénztár.) SZEMÉLYAZONOSSÁGI képek készítése Foto Artistnál (Friedmann), Str. Regina Ma­ria 46. F 379 SIMON FORDÍTÓIRODÁBAN fordítások, másolások, minden nyelven szakszerűen készülnek. Str. Reg. Maria 13. EMELET. K 219 CSERÉTŐL JÖVÖK, CSERÉHEZ MEGYEK, JÓÍZŰ FAGYLALTOT CSERÉNÉL EHET. STR. JULIU MANIU 1., P. UNIRII NO. 22.­­ : ■ \ ' 's:': Ni ■ Szombaton, 20-án, egy szegény kis tanuló elvesztett egy búzakék szoknyát a Str. Bob és Cogalniceanu­ utcák között. Kéri a szives megtalálót, hogy szolgáltassa be Cal. Reg. Carol. II. 62 alá. Ko. 115 Bérbeadó elsőrangú rövidzongora. Str. I. Mariu 6. ajtó 22. Ko. 103 GARANTÁLT friss tojás állandóan kapha­tó. Lőrincz, Reg. Maria 32._______ 3272 Eladó: épület kövek, nagy üzleti reklám táblák, márvány lapos mosdó, Philadendrom, Motivor 35._____________________ G. 3202 üvegfal eladó Piaţa Unirii 22., cukrászdá­ban. ______I­t Fali kirakatvitrin (90x60), cserepes virá­gok, virágállvány, éjjeli szekrény, teniszütők, kisasztal, fogasok, függönyrudak, speizszelá­­zsik, márványlap, kicsiteknő, magyar és né­met könyvek, klasszikus, sl­áger és iskolakot­ták, különböző üvegek és padláslomok olcsón eladók. Cal. Reg. Ferdinand 89. Apart 1. D­e. 10—7 között__________________ Eladó elutazás miatt sürgősen egy pianino Str. Voevodul No. 2. ) Kedd d. u. 3: PAPRIKÁS CSIRKE. (Olcsó belyárakkal.) Kedd d. u. 6: POZSONYI LAKODALOM. Kedd d. u. 9: ARANYMADÁR. (Rendes bér­let 35. A bérlők jegyeit kívánatra visz­­szaváltja a pénztár.) Szerdán este fél 9: VÉN BAKKANCSOS ÉS FIA. (Népszínmű dalokkal és táncok­kal. A Népközösség előadássorozatában.) Eladó Szovátafürdőn komplett villaberen­dezés (3 kétágyas, 3 egyágyas, konyha és terasz bútor). Fejérváry Károlyné Sieusfünth p. Siemnagkerus Jnd. Nasaud. Kp. 116 Kilenc hónapos fiacskám mellé bennet ke­resek. Cím a kiadóban. G. 3271 Ügyvédjelöltet keresek némi gyakorlattal, vidékre. Lithway ügyvéd, Hida, Jud. Cluj. Kp. 108 Bejáró takarítónőt május 1-re keres két­tagú család, kétszobás lakáshoz. Halmos, Str. Rudeanu (fost Surda) 1., emelet, balra. Je­lentkezni délután 3—5 óra között. G. 3201 Modern garzonlakás kiadó május 1-re Ca­lea Regele Ferdinand No. 43—45. G. 3266 LAKÓTÁRSAT keresek szépen bútorozott szobába. Calea Moţilor 14., emelet 8., apart, balra. G 3273 Kiadó 2 szobás komfortost lakás május 1-re. Cal. Reg. Carol II. No. 9. Ko. 109 Két üzlethelyiség kiadó Piaţa Unirii 22. udvarban. Érdeklődni cukrászdában. E. Kiadó azomalra egyedü­lálló kertes házá­ban egyszobás (parkettás), konyhás, fürdőszo­bás, előszobás, komfortos lakás. Str. Fabrica de Zabax 1. Érdeklődni Calea Moţilor 30. ______________________________Kp. 113/4 Kiadó azonnal 1. 3 szoba, konyha, fürdőszo­ba, mellékhelyiségek földszinten, félemeleten 2 szoba, konyha Legvinei Ardeleanu­ utca 9. szám alatt. K. 72 Parkettás kétszoba, konyha, fürdőszobás földszinti lakás virágos kerttel kiadó. Cal. Marechal Foch 113. Kp. 112 LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a leg­­választékosabb kivitelig, legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Cluj- iPiata Unirii* ' w v ^ ^ * ' Szavanként 2 lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20 lej. Állást keresők, üdülőhelyek és fürdők hirdetései, továbbá elveszett, vagy eltűnt tárgyak miatti hirdetések szavanként 1 lej. Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portázott levele­ket továbbítunk. Díj előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, könyv­­osztályunkban, bizományosainknál, bármely hirdetési irodában. Délután hirdetéseket csak­­is az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYA CLUJ (Piaţa Unirii 9.) vesz fel. Telefon 11—90. Címet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott címre kell irányítani ! 7 9­40 tipr lift 21 BHMUTK­­E SÍBEN 45 Szinte természetesnek látszott, hogy a ki­békülést és a kölcsönös biztató igyekezetét követni fogja az új testi kapcsolat is. Ez a kérdés meglepően sok helyet foglalt el az érdeklődésükben. A helyzet ezen a téren könnyebbnek látszott azért, mert Irmában sokkal több volt a gyöngédség, az odaadás vágya, mint valamikor. Simulékonyabb, lá­­gyabb és szenvedélyesebb volt, mint ahogy valaha el lehetett volna képzelni róla. Feri megfigyelte és tudomásul vette mindezt, ugyanakkor azonban szinte megdöbbent azon, milyen kevés hatással van rá. Nem ragadta magával, nem gyújtotta lángra, legfeljebb a gyönyör rövid fellobbanását éreztette vele, de már ekkor is mindig benne volt az ide­geiben a gyorsan bekövetkező lehűlés utóér­zése. A gyorsan múló vágy nem adott örömöt és nem keltett új vágyat, csak fáradtságot, kiábrándultságot hagyott maga után. Feri fokról-fokra kevesebbet érzett, közönyösebb lett, mind nehezebb volt a minimális szexuá­lis érdeklődés látszatát is fenntartania Irma iránt, erre pedig szükségük volt, ha meg akartak maradni egymás mellett. Ferinek fel kellett ismernie, hogy a testi eltávolodás fo­lyamata, amely elválásuk előtt nagy mérték­ben előrehaladt benne, most tovább tart és nem lehet megállítani. Bizonyos idő múlva az asszonynak is meg kellett ezt értenie, ami megint sokat változ­tatott kettőjük viszonyán. Megijedt, mert tudta, hogy végkép meglazult kettőjük kö­zött a legfontosabb összetartó kapocs és már megint a válást látta maga előtt. Irma hirtelen túlment eddigi előzékenysé­gének határain. Nagyon csendes lett, minden­ben az első szóra engedett. Elismerő meg­jegyzéseket tett olyan dolgokra, amelyekért még nem régen jeleneteket provokált volna, ha valamit akart, azt is félénken, mentege­­tődzve terjesztette elő. Nem gondolod, kér­lek, hogy esetleg jobb lenne ilyenfélekép­pen? Máskor kedélyeskedni próbált, a régi szemrehányások helyett tréfás hangon tett szóvá egyet-mást. Hol voltál ilyen soká az éjjel, te lump fráter? Vagy: biztosan valami kis nőt hajkurásztál, csinos volt legalább? Jó, akkor nem bánom, csak pénzt ne költs rá. Olyan bolondságot ne csinálj. Ez a változott hang, Irma meghunyászko­­dása, csak néhány napig volt kellemes, azon túl már idegességet, oktalan ingerlékenységet váltott ki a férfiből. Az egész hang mester­kélt volt és szokatlan. Néha szinte gyana­kodva nézett az asszonyra. Csakugyan komo­lyan beszél? Nem akarta ezt a hangot, né­hányszor rendreutasítólag, azután elutasító­­lag felelt reá. Mennél csendesebb lett az asz­­szony, annál idegesebb, hangosabb volt a fér­fi. Irma most már egészen megadta magát, kedvében járt az urának, szinte leste a kí­vánságait és Feri mind komorabban, kedvet­lenebből fogadta. Egy-kettőre egészen elvesz­tette a mértékét. Szeszélyes lett, fölényes és türelmetlen, néha jóindulatú kérdésekre is rövid, rideg válaszokat adott. Mindinkább szabad folyást engedett rossz kedvének. — Hová megy? — érdeklődött Irma gya­nútlanul, Feri azonban idegesen felcsattant. — Mi az, ellenőrizni akarsz? Dolgom van, oda megyek. — Mikor jössz haza? — kérdezte máskor Irma és a férfi mérgesen válaszolt. — Nem tudom. Majd meglátod, ha itthon leszek. —­ Vegyél télikabátot — kérte Irma me­gint máskor. — Hideg van odakint. Feri ilyenkor ingerülten ráncolta a koml­­­i­kát:­­ — Légy szives, hagyj békén. Nem vagyok gyerek, bizd rám, hogy mit csinálok. — Más­kor megint a haragtól reszketve kiabált: — Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! Azt teszem, amit akarok! Irma ezt is lenyelte szótlanul és ezzel va­lóságos ellenszenvet keltett a férjében. Feri most ú­gy érezte, hogy szebb és elviselhetőbb lenne egy régi fajtájú, nagy veszekedés, mint ez a túlságos megalázkodás. Lassanként gúnyos, csipkelődő hang vált divatossá, elsősorban az étkezések során, az asztalnál. Ezen a téren Irma távolról sem mérkőzhetett Ferivel, sokat kellett hallgat­­nia. Feri ironikus megjegyzéseket tett az aszt­i Erony frizUrájára, a konzervborsóra, amelyet­­ a Boráros­ téren vásárolt, a szomszéd utcában­­ pedig két fillérrel olcsóbban megkapta vol­­na, az operettre, amely Irmának tetszett és neki nem, vagy a nő kissé nehézkes járás­­módjára és mindez távolról sem hangzott jó­indulatúan. Irma egy darabig hallgatta, de azután kifakadt, de nem a régi, éles hangon, inkább melankolikusan: — Semmi sem tetszik neked, amit én csi­nálok. Semmi sem jó úgy, ahogy én teszem, mert nem szeretsz már. Régebben nem volt velem ennyi bajod. — Ugyan — felelte Feri rosszkedvűen. Meglepetés volt a számára Irma megjegyzé­se. Először azon csodálkozott, hogy a régi elnyomottságát, a folytonos hallgatását Irma most utólag szerelemnek nyilvánítja. Még meglepőbb volt, hogy ebben a hangban mint­ha Irma részéről is bánatos szerelem csengett volna. Mi 1-2? Talán csakugyan szereti őt ez az asszony? Piroska állította egyszer, de az csak elmélet volt. Gyakorlatilag sok éves há­zasságuk után most először került szembe ez­zel a kérdéssel. (Folytatjuk.) Rádió műsor HÉTFŐ, ÁPRILIS 22. BUCURESTI: 12 Étrend, egészségügyi ta­nácsok. 12.10 Francia hanglemezek. 13 20 Sport 13.30 Lemezek. 14 Hírek. 14.20 Hang­lemezek. 19.02 Irodalmi krónika. 19.17 D. lindrescu: húsvéti szokások (felolvasás). 19 30 Margareta Vasilescu—Vejana, Händel, Mozart és I. Croitoru dalait énekli. 19.45 Magyar nyelvű hírszolgálat. 19.55 S. Mehe­dinţi tanár felolvasása. 20.05 Bizánci hang­verseny. Petrescu I. D. bevezetője, a Szent Visarion-templom énekkarának közreműkö­désével. (Vezényel: Paul Constantinescu). 20.45 Hírek. 21 Beethoven: Missa Solemni. 22 30 Hírek. 22.05 Oratóriumok és imák. 23.45 Hírek francia, német, angol és olasz nyelven. BUDAPEST. 7.45 Hírek, torna, hangleme­zek. 11 Hírek. 11.20 és 11.45 Felolvasás. 13 10 Höchtl Margit zongorázik. 13.40 Hírek. 13 15 Takács Erzsébet énekel. 14.30 Szalon­­zenekar. 15.30 Hírek. 17.15 Örsy Attila fel­olvasása. 17.45 Hirek. 18.15 Tánclemezek. 18 50 „Mátyás király, mint sportember“, fel­olvasás. 19.15 Magyar nóták. 18.20 Hirek. 20.25 Tangóharmónika. 20.45 „Magyar labo­ratóriumok“. 21.10 Operaházi zenekar. 21.45 Felolvasás Irakról. 22.40 Hirek. 23.10 Ci­gányzene. 0.25 Filmdalok és jazz-számok (hanglemezek), 1.05 Hírek. KEDD, április 23. BUCUREŞTI. 12 Egészségügyi tanácsok, 12.10 Művészlemezek, 13.20 Sporthírek, 13.30 Zenekar, 14 Hírek, 14.20 A rádió zene­kara, 19.02 Orvosi krónika, 19.17 Egyházze­nei hangverseny, 19.50 Magyar nyelvű hírszol­gálat, 20 „Szent György“, 20.15 Hangleme­zek, 20.45 Hirek, 21 Verdi, Requiem. (Fanéi­­si Cattaneo és Panza énekszólójával és a mi­­­lanói Scala zenekarának közreműködésével), 22.20 Hírek, sporthírek, 22.40 Cselló, 23.05 Gabriel Fauré, Requiem (hanglemez), 23.43 Hirek francia, német, angol és olasz nyelven. BUDAPEST, 7.45 Hírek, hanglemezek, 11 Hírek, 11.20 Felolvasás, 11.45 Divattudósítás, 12 Katonazene, 13.40 Hírek, 14-30 Cigány­zene, 15.30 Hírek, 17.15 Felolvasás, 17.45 Hírek, 18.15 Fuvola, 18.35 A százéves fény­képezés, 19.05 Zenekar, 19.30 „A magyar labdarúgás új útjai“ Gidófalvi Pál dr. felol­vasása, 20.15 Hírek, 20.25 Római hangképek, 20.50 Egészségügyi kalendárium. 21 „Az atyamester“. Drámai miniatűr, 22.40 Hírek, 23.10 Tánczene, 0.20 Cigányzene. BUDA­PEST II. 19.30 Wagner Richárd ,­Istenek al­konya“ című zenedrámájának I. felvonása. 22.50 Wagner Richard zenedrámájának II. felvonása. A mozik mazsorja CAPITOL: A csapda. Egy igazi nagy francia világfilm. Minden jelenete remek, szen­zációs, szellemes, ötletes és izgalmas. Bűnügyi film. Főszereplők: M. Cheva­lier, Erich v. Stroheim, Marie Déa és Pierre Renoir. EDISON: I. Emberek bilincsben. Izgalmas film Dick Fotannal, a csodahangú cow­­boy-al. II. A négy nővér. Az utolsó év­tized legbűbájosabb filmje a csodálatos Priscille, Rosamary és Lola Lane test­vérekkel. III. Háborús Paramount hír­adó. RIO-mozgó: 3, 6 és 9. Nagy kettős műsor: I. Tura, a dzsungel királynője. Gyönyörű színes dzsungeldráma. Közkívánatra Clu­­jon utoljára. Fősz.: Ray Milhrnd és Do­rothy Lamour. II. Az utolsó madridi ex­press. Izgalmas kalandordráma. Fősz.: Lionel At­vili, Gilbert Roland é­s Waren Motley. II. A legújabb román journal. ROYAL: Minden sportembert érdeklő világ­­esemény. Scheeling—-­Joe Louis box­ mérkőzése a világbajnokságért és Mo­solygó Bécs. Szenzációs premier operett, Bolváry rendezésében. SELECT: Stan és Bran, mint repülők. A vi­lághírű komikusok rendkívül mulatsá­gos filmje, mely a vígjátékok elő díját nyerte. Műsoron kívül a legújabb FOX­ világhíradó és O. N. C. román journal. URÁNIA: Szenzációs dupla műsor! I. Szivek csalogánya. Deanne Durbin világsikert aratott filmje, főszerepben Herbert Marshal. II. Az utolsó őrjárat. Izgalmas cow­boyfilm, főszerepben Earl Hodgins. Műsoron kívül a legújabb UFA híradó.

Next