Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)

1940-05-03 / 99. szám

A vasérc útja A nélkülözhetetlen arzén és pyret szintén ezen az útón érkezik Narnikr­a A sarki fény legyező módjára széttár­ja, majd újra m­egüngyülgeti szivar­v­ínyos drapériáit a sarki éjszakában. ütvén, ne­héz vasérctömbbel megrakott vasúti ko­csi nehézkesen dübörög a Narvik felé ve­zető síneken. A kocsik Kiruna felől jön­nek. Kiruna a svéd­ Lappföldön van. A súlyos kocsik éjt-napot betöltő tompa­­vajjal vonulnak keresztül Kebnekaise vi­dékén a norvég tengerpart felé. De meg­könnyebbülten, sokkal csendesebb gördü­­­léssel térnek vissza. A vasércszállítás ominózus útvonala ez, amelyről annyit hallunk mostanában. Ezért folyik a vér megint ott fenn északon, nem sokkal az elcsendesedett finn tragédia után . . . A NEMZETKÖZI BÁNYAVÁROS Kiiina. Kis bányaváros, de a Lappföl­­dön fővárosnak számít. A vas fővárosa. Mert itt az élet a bányák körül forog. Fent a ködös napvilágon lapp­ nomádok, rénszarvascsordák és szél . .. Ez minden­­ami életet jelent. De lenn a bányákban, vakító villanyfény mellett, nappali vilá­gosságban dolgoznak a svéd norvég, orosz és lapp nemzetiségű munkások. Észak minden nációja összegyűlt itt. A­ városban pedig minden második ember német mérnök vagy svájci geológus. Min­den és mindenki a bányászatot szolgálja: mozik, szállodák, kórházak. Mindenki a vasércből él. A teh­erv­onatot csak néha v­áltja fel az expressz. A vonal is különös: nyílegyene­sen megy keresztül hegyen, völgyön, sík­ságon s a sarkkör láthatatlan, de mégis valahogyan jelenlevő öve mentén. A táj­képet cserjék és zuzmók hintik be. Lege­lésző rénszarvasok rálépnek a sínekre. A ndkacsák hegyes szárnyaikkal vagdossák a tó tükrét, melynek partján körös-körül vándorkövek — a hajdani jégár kavics­­törmeléke — hevernek szanaszét. Ala­csony termetű lapp pásztorok ker­ülnek elő. Pirospozsgásak, széles övu­k s olyan sapkájuk van, mint a bohócoknak. Ahogy keresztül ugrálgatnak a bozóton a gom­bák között, mintha kerti törpék elevened­nének meg szemünk előtt. Terelik a rén­szarvasokat. Ebből áll az egész lappföldi táj. Szürke tavak, piszkosfekete, ormótlan hegyek — mintha csak a mozdonyok füst­jétől kormozódtak volna be. S a tájat be­­szegő sínpár csillog a napfényben .­­A sínpár a végtelenbe folyik. Kietlen pusztaságon megy át s váratlanul északra fordul. Hegyszorosokon s a Kebnekaise masszívumán, morénábon, a Törne Trask­­on át vonul a norvég határ felé. Íme, az első fjord' Igazi norvég fjord. S odább igazi norvég város: Narvik A vasércszál­litás másik sarkpontja. Itt rakják hajóra a drága ércet. . . KIRUNA Már jóideje sokat hallunk Kirunáról s erről a vasércszállításról. Tévedés volna azt hinni, hogy itt csak vasércről van szó! Svédország északi részén még egy ilyen értékes fémet bányásznak, amely legalább is olyan nélkülözhetetlen Németország számára a háború folytatása szempontjá­ból, akárcsak a vas. Az arzénről van szó, amit Bolidar mellett bányásznak — te­kintélyes mennyiségben. Itt van a világ leggazdagabb arzéntelepe Miben áll az arzén jelentősége? Először is nélkülözhe­tetlen a mérges gázok (kékkeresztes gáz) és a legkülönbözőbb robbanóanyagok gyártásában Németországban évenként egymillió kilogramm arzént bányásznak, Svédországban azonban negyvenszer any­­nyit s a németek számára ma ez az egyet­len beszerzési forrás. Míg a gazdag fran­ciaországi arzéntelepek jól ellátják a szö­vetséges államokat, addig Németország egyedül Svédországból szerezheti be ezt az értékes fémet, melyért legalább annyi­ra érdemes küzdeni, mint a sokat emle­getett vasért. A másik értékes nyersanyag, a pyrit, csak Norvégiában található nagy mennyi­ségben. Évente körülbelül 100 ezer ton­nát bányásznak. A vegyiiparban és lőpor­­gyártásban nélkülözhetetlen. Nem kevésbé értékes ásvány a molyhben. A kohászat­ban használják. Szintén csal, innen sze­rezheti be Németország. Hasonló a szere­pe a mikolta­k. Norvégián kit ül egyedüli beszerzési forrása Görögország. De térjünk vissza Narvikba. A Lufoten­­szigetek ősrégi fekete gránit falán meg­törnek a tenger zöldeskék hullámai. A hajók óvatosan ki is térnek előle, a sok apró sziklatörmelék zátonyai nem ismer­nek tréfát. Most Svolver felé megy a hajó. Itt van a halászat középpontja. Kis lavi piros faházakkal. Kikötője azonban nagy. A kikötőben árbócerdő, nagy hal­­üzemek. A levegőben terjengő halszag úgy önt el mindent, akárcsak a brazíliai Sao­ Paoloban a kávé illata. Úgy látszik, földünk nagy konyha, amely előre elárul­ja, mit főznek ma ebédre. FALURÓL-FALURA, KIKÖTŐ­RŐL-KIKÖTŐRE Nézdeljünk csak tovább a térképen. Lofotentől elkanyarodik a vasútvonal távol a parttól, majd a fjordok la­birintusával vé­s­ődik így kísér minde­nütt faluról-falura, kikötőrül-kikötőre a surii fastcom-jlvai­­a mozdony vagy gőz­hajó ziháló, nehéz lélekzete Súlyos ter­het cipel. Végigvonul a vason, a norvég part mentén A hajó éjjel világi totornyak útbaigazítása mellett kerülgeti a fjordo­­kat, sziklazátonyokat, a vízből kiemelke­dő sima hegy falak árnyékában. A partról néha piros faházak, apró fehér templom­­tornyok villannak elő s a tenger végtelen horizontján szintén Németországba vagy Dániába igyekvő, farakományt szállító orosz teherhajók t­medeznek fel. Ez az egész, amit látni lehet. Ami mö­götte van, az­ politika. De ez­ minden bi­zonyosság: a sarki fény, a fjordokat be­­sötétítő, jéghideg, komor hegy tömbök, az ijesztő fjeik a tomboló vihar, az égen át­cikázó villámlás . . . A többi már nem a Természet dol­ga. Politika — úgy mondják, M­ihnos császárnak valamikor nyaralója volt a Trollfjordban. . Ls ez itt most a svéd vasérc útja... Mert sokat változott azóta a világ. . Ince Andor. ELTEN 2'11R A nemzetvédelmi minisztérium határozata az idegen hadseregben szolgált tisztek és altisztek ügyében BUCUREŞTI, május 2. (Rador.) A nemzetvédelmi minisztérium a követke­ző határozatot hozta: Az idegen reguláris hadseregekben szolgált és román állampolgárrá lett tartalékos tisz­tek, altiszteknek a román hadsereg tartalékos kereteibe való felvételére vonatkozólag el­rendeljük a következőket: 1. Erdélynek, Bukovinának és Besszarábi­­nak­ a román anyaországgal történt egyesülé­se következtében román állampolgárrá vált és az idegen reguláris hadseregekben szolgált tisztek és altisztek, akiket még nem vettek fel a hadsereg tartalék­ kereteibe és nem ál­lapították meg rangfokozatukat, folyó év augusztus elsejéig kérhetik felvételüket a nemzetvédelmi minisztériumtól a következő iratuk alapján: 1. Egyéni kérés. 2. Rangfokozatról szóló bizonyítvány (a háborít idején kiadott ere­deti okmányok alapján). 3. Állampolgársági bizonyítvány. 4. Tanulmányi végzettségről szóló bizonyítvány. 5. Erkölcsi bizonyítvány. 6. A román nyelv ismeretér­ől szóló bizonyít­vány 7. Anyakönyvi kivonat. 8. Orvosi bizo­­nyítv­ány. 9. „Libera Practica‘'-ról szóló bizo­nyítvány. II. Az előírt határidőn túl benyújtott ké­réseket nem veszik tekintetbe. Azok a tisz­tek és altisztek, akik 1940 augusztus elsejéig nem tisztázzák katonai helyzetüket és nem adják be a szükséges iratokat, elveszítik rangjukat és közlegényi minőségben fogják őket illetékes helyen törzskönyvelni. Illési Mam­os­ a Magyar Népközösség elnöki tanácsa CL­J (KOLOZSVÁR), május 2. A romániai Magyar Népközösség el­öki ta­nácsa az elmúlt nap folyamán Kolozsváron Bánffy Miklós elnökletével ülést tartott, amelyen Jósika János báró, dr. Szász Pál, Kós Károly, dr. Gyárfás Elemér, dr. Kolum­­bán József, gr. Teleki Ádám, gr. Haller Ist­ván, gr. Bethlen Bálint elnöki tanácstagok, dr. Tusa Gábor jogtanácsos, dr. Gross László központi igazgató és dr. Mikó Imre, a Népkö­zösség bucureştii irodájának főtitkára vettek részt. Bánffy Miklós javaslatára dr. Kakuk Jánost, a bánsági szervezet elnökét, aki részt is vett az ülésen, egyhangúan rendes tagnak hívták meg az elnöki tanácsba. Az elnök me­leg szavakkal üdvözölte az új tagot, akinek az elnöki tanácsban való jelenléte még erő­sebben kimérili a bánsági magyarság és a központ közötti kapcsolatokat. Dr. Kakuk János köszönetet mondott az elnöki tanács­nak a bánsági magyarság sorsa iránt meg­nyilvánuló gondoskodásáért. Ezután az elnöki tanács meghallgatta a legutóbb tartott ülései óta végzett szervezői munkáról szóló jelen­tést. Megelégedéssel és elismeréssel vette tu­domásul, hogy még csak egyetlen vármegyé­ben kell megtartsák az alakuló közgyűlést. A többiekben ugyanis már intézményes népkö­zösségi munka folyik. Az időszerű kérdések megvitatása során az elnöki tanács foglalko­zott a magyar ifjúság problémáival is. Folytatólagosan a Nemzeti Újjászületés Frontjának magyar főtanácsi tagjai és a par­lamenti csoport tartott együttes ülést Bánffy Miklós elnökletével. Ezen dr. Szász Pál dr. Jósika János, dr. Gyárfás Elemér, dr. Bartha Ignác, dr. Teleki Ádám, dr. Foló Ferenc, dr. Soós István, dr. Kováts Károly, Orosz Ká­roly, Péter János, Mikó László, Tompa La­jos, dr. Gross László és dr. Mikó Imre voltak jelen. Az ülés folyamán részletesen megtár­gyalták az új fronttörvénnyel kapcsolatos kérdéseket. A hadsereg felszereléséért A hadseregnek sok pénzre van szüksége. Jegyezzetek tehát hadseregfel­­szerelési pénztárjegyeket (bonokat), amelyek minden nap a hivatalos órák alatt a nagybankoknál, valamint a pénzügyigazgatóságnál jegyezhetők, ahol az ehhez szükséges űrlapok (blanketták) is kaphatók. Ezek a kötvények a legkedvezőbb feltételű állampapírok, mivel 4,5 szá­zalékkal kamatoznak. Jegyezhető három, vagy ötéves lejáratú bon, ahogyan a jegyzőjét akarja. Hat hónap múlva az állam a jegyzett összeg egyötödét (29 százalékát) visszafizeti, míg a három vagy ötéves határidő lejárta után az egész összeget. Hat hónap múlva az esedékes 20 százalékos részlettel és a szelvény ösz­­szegével adó fizethető az államnak, tartománynak, vagy a községnek. Akinek a lejárat előtt pénzre van szüksége, a Banca Nationalatól a név­­érték. 70 százalékának megfelelő rotubardkölcsönt kaphat bonjaira, ugyanilyen kamat mellett. • M­inden román állampolgár, aki az ország érdekét szíven viseli, köteles pénzével elősegíteni a hadsereg felszerelését. Cluj (Korozs) megye prefektusa MAN­OLE ENESCU ezredes. J IQ 4­0 május 7. Tragédia a Süld mélyében CLUJ (KOLOZSVÁR), május 2. A mintegy futószalagra beállított napi hír­szolgálat iramában meg kell állnunk egy pil­­lanatra az előtt a sorstragédia előtt, mely egészen közelről érintette szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk minden egyes tagjának lelkét. Egyik szorgalmas, kedves tisztviselő­­nőnk, Kovács Gizuska gyászában osztozunk most, a mély részvéttel m­ég minduntalan aj­kunkra tolul a kérdés, amely fel-felkarvarja ennek a szegény leánynak szivét s a vigasz­talanság legforróbb, legégetőbb könnyeit lopja riadt szemébe: — Hogyan történt a szerencsétlenség? Kovács Gizuska, akinek 66 éves édesapját munka közben magával ragadta a halál, el­sírja fiatal élete legnagyobb fájdalmát. Szag­gatott szavakból, félmondatokból, könnyből, sóhajtásból bontakozik ki a megrendítő tra­gédia. Kovács László kolozsvári volt bányaüzem­­vezető hosszabb időn át tartó kényszerült pih­hentő után munkaalkalmat talált a Szilágy-­ megyében lévő farkasmezői szénbányában. A kiváló képességű szakember, aki 12 éven keresztül megszakítás nélkül segédkezett a „Mica ” társaság brádi aranybányájának fel­lendítésénél s még néhány évtizeden át lan­kadatlanul dolgozott Erdély valamennyi bá­nyájában, nyugtalanul keresve újabb és újabb lelőhelyeket a vasérc és szén gazdag kiaknázása érdekében — szegényen mara­­dottan, a jövő, a gyermekei sorsa felett való aggódásában számot vetett a hozzáérkezett munkaajánlattal s ugy találta, hogy az ideig­lenesnek ígérkező állást be kell töltenie, mi­előtt fiatalabb, tapasztalatlanabb munkáét el nem ragadja előle. Kovács László megka­paszkodott a felényujtott gyönge szalmaszál­­lba. Kiment a farkasokról elnevezett mezőre, bebújt a hegyoldalba vájt sötéten tátongó tárna aknájába, arcvonalba állította a fel­ügyelete alá rendelt sápadtarcúak kis hadse­regét s miután kü­lön-külön megismerkedett velük és megismertette magát, még a nap­fény gyorsaságával ébredt rokonszenv friss* derűjével az arcán, megadta az oly régen íz-, lelt varázslatos jelszót. ..Szerencse fel!“­­ Két hónapja dolgozott már Kovács László, helyettes üzemvezető a föld mélyében. Hétfő* volt, 18 óra 5 perc. Fent már bealkonyodott., Az ősthajnal sürü, komor felhőfátylat terie s tett az aknanyitásra. Lent már megálltak a gépek s az üres csillesor mellett ott kigyó­­zott a fáradt menet a felvonókészülékek fe­lé. Az üzemvezető szétnézett az egyre nép­­telenebbé váló tárnában, szemügyre vette az olajat izzadó gépeket s úgy találta, hogy a légszivattyú egyes alkatrészein gyors javítást kell eszközölni. Utasítást adott egyik gépé­szének, hogy indítsa meg a dinamót, mert próbára akarja tenni a nitolások ellenáll­ó­­erejét. A gép sziszegve, dübörögve indult, az elektromos kapcsoló kattogott a márvány táblán a gépész keze alatt. — Lazítsad! Kap­csold! Lazítsad! Kapcsold! Rajta! Még a munka lázában, a lelkiismeretes vizsgálódás ösztönző erejétől hajtatva, Ko­vács László mélyen a ventillátor tengelye­­ fölé hajolt. Kigombolt kabátjának szárnya repkedve csapódott a jobbján őrült gyorsa­sággal forgó lenditőkerékhez. Nem vette észre. Ebben a pillanatban csak az volt fon­­­tos, hogy megtalálja a vélt hibát. Egyetlen másodperc alatt aztán bekövetkezett a tra-* gédia. A lenditőkerék külsőjére csavarta a vastag posztódarabot s annál fogva magához, csavarta a szerencsétlen üzemvezető testét.­ A gépész rémülten kapott a kapcsolóhoz.­ A gép megállt, de Kovács László ekkor már félholtan feküdt a tengelyágy között. A bá­­­nyászok Zsibóra telefonáltak orvosért, aki az első segély után az injekcióktól ideig-óráig magához tért üzemvezetőt gépkocsin beszál­lította a zilahi közkórházba. A szörnyű bel­ső vérzést szenvedett Kovács László az utca talán életerejének utolsó fellobbanásában ar­ra kérte az orvost, hogy ne értesítsék család­ját azonnal a szerencsétlenségről. Ekkor már tudta, hogy meg fog halni. A kórház műtő­asztalán, mire sor kerülhetett volna a sebé-­­szi beavatkozásra, kiszenvedett. — Ez történt hétfőn... — mondja zokog-­ va a testben-lélekben megtört fiatal lány. —­ Azon a napon levelet vártunk Farkasmező­ről... És csak csütörtökön érkezett a távirat, hogy édesapát elvesztettük... A ravatalon lát­­­tak viszont, temetése napján. * . A zilahi temetőkertben, a lombosodó fal­ alatt megásták a sirt, amely kissé emlékez­tet a hegyoldalba vájt akna bejáratához: sö­tét, csöndes tárna, mely az Örökkévalóságba vezet. Ki tudná felmérni mélységét és ma­gasságatf. 1 V-G-).

Next