Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)
1940-05-22 / 114. szám
1940 inájus 22. ELLENZÉK Keynes kevesli, az átlag angol polgár sokallja az angol kormány új háborús adóit „Ezt is megúsztuk“ mondta a napokban az angol átlagpolgár, amikor estilapjaiban elolvasta a pénzügyminiszter költségvetési beszédét és tudomásul vette, hogy hat perce-szel emelkedett a jövedelmi adó, egy shilling kilenc pencszel a whisky, egy pennyvel a sör, három pennyvel a dohány fogyaszási adója, hogy a bélyeg kibocsátásának századik évfordulóján hetven százalékkal drágult a postatarifa, de drágább lett a gyufa és a telefon is. A Daily Express vezércikkében azt írta, hogy a büdzsé hősies erőfeszítés volt, de a közönség jó lélekkel fogja adóit és illetékeit fizetni. Hogyne fizetné, hiszen mindenki a legrosszabbtól tartott, majdnem mindenki azt hitte, hogy igazán súlyos adóemelések lesznek az egész vonalon. Ha mindent meggondolunk, az új angol költségvetés meglehetősen enyhe s a körülményekhez képest inkább nép** szerű, kivéve persze az uj adónemet, amelyet a közvélemény egyelőre ,,Mistery Tax“nek (titkos adónak) hív. Két héttel ezelőtt hírül adták hogy Anglia a háború hatalmas költségeinek fedezésére, minden bizonnyal, új adónemet kénytelen bevezetni, mint amilyen a forgalmi adó. Ezt az adónemet becézik egyelőre ,,titkos adónak“, mert az an-golok számára új s technikáját még nem dolgozták ki. Csak annyit adtak kicsit, hogy kulcsa ötszázalékos lesz s hogy az új adót a nagykereskedőknek kell lerónia. Ez azonban csak forma és elmélet. A valóságban az fog történni, hogy a nagykereskedő az adótáthárítja a kiskereskedőre, a kiskereskedő pedig a fogyasztóra. Az állam mindenesetre vigyáz, hogy az új adó ne okozzon indokolatlan drágulásokat, tehát, hogy aki az adót fizeti, ne háríthasson ezen a címen át több terhet másokra, mint amennyit ő maga fizet. MÁR AZ 1500 FONT ÉVI JÖVEDELMŰ EMBER IS GAZDAGNAK SZÁMÍT Most pedig lássuk, hogy érinti az új budget az angol átlagembert. A jövedelmi adót, az angolok rettegett és máig is egyetlen közvetlen adónemét, az új budget nem emelte fel lényegesen. A sztenderd adókulcs eddig egy font, tehát husz shilling után hét shilling volt, ezután hét shilling hat pence lesz. Tehát az állam a jövedelemnek több mint egyharmad részét elveszi adóban. Ez azonban csak elmélet. A gyakorlat — az angol adófizetők őszinte könnyebbségére — nem ez. Az angol adórendszer megkülönbözteti elsősorban a „megérdemelt“ (tehát szerzett) jövedelmet a „megérdemeletlen től“, amely utóbbin azt kell érteni, hogy tulajdonosa nem munkából, hanem mondjuk, járadékból vagy más hozadékból él. Az utóbbi természetesen magasabb kulcs alá esik. Ezenkívül bizonyos jövedelemminimumok adómentesek (családi állapot szerint). Ilyenformán azt lehet mondani, hogy a jövedelmi adó kulcsát körülbelül tíz százalékkal emelitek. Anglia gazdagjai természetesen nem fogják osztani ezt a véleményt. Az évi kétezer fonton felüli jövedelmeket eddig külön is megadózttatták az úgynevezett „super tax“ segítségével. Most viszont leszállították akülönadó alapjául szolgáló alapot évi ezerötszáz fontra. ANGLIA NEM ÉRTI, MILYEN ÁLDOZATOKAT KÖVETEL A GYŐZELEM A „Daily Express“ kiszámította, hogy az átlag angol kispolgárnak az új költségvetés egyelőre évi tizennyolc fonttal drágítja meg az életét. Átlagul az olyan kétgyermekes családapát vették, akinek négyszáz font az évi jövedelme, aki feleségével együtt hetenkint száz cigarettát szív, három levelet ír s az átlagos mennyiségű szesszesitalt fogyasztja. Ez az évi tizennyolc font, amely az esiz* ssel értében, mint költségtöbblet jelentkezik, az új angol költségvetés egyelőre belátható hatása. Hogy az új forgalm adó mit fog jelenteni, azt még senki sem tudja s az erre vonatkozó is számítások meglehetősen megbízhatatlanok. A miniszter kijelentése szerint az új adó alól mentesek maradnak az élelmiszerek, a gáz, villany és az olyan cikkek, amelyek már amúgy is fogyasztási adó alá esnek, mint például a dohány. John Maynard Keynes, a világhírű angol nemzetgazdász s a békeszerződések ismert gazdasági szakértője, az elmúlt napokban nyílt levelet intézett a „Times“ szerkesztőjéhez, amelyben a tőle megszokott, éles hangon bírálja az új költségvetést, két igen érdekes szempontból. Keynes szerint, ez nem kíván olyan nagy áldozatot a nemzettől, mint kellene, emellett pedig pár fontos pénzügyi tennivalót későbbre halaszt. Anglia háborús produkciója még nem érte el azt a fokot, Keynes szerint, melyet most a hadviselés nyolcadik hónapjában már el kellett volna érnie és ezért nem volt szükség, arra, hogy keményebb kézzel nyúljon az adópréshez. — Mi angolok írja Keynes — sokkal gazdagabbak vagyunk, mint akár Németország, akár Franciaország s mégis belenyugszunk abba, hogy háborús erőkifejtésünk mögötte marad mind ellenségünk, mind szövetségesünk erőkifejtésének. Évente legalább ötszázmillió fonttal kellene többet költsunk, mint jelenleg, hogy legalább megközelítsük a másik két ország erőkifejtését. Amikor a napokban azt olvasom, hogy az új büdzsé „hősies erőkifejtés“, csodálkozom, hogy Anglia milyen kevéssé érti meg, a győzelem milyen áldozatokat követelne s hogy a pénzügyminiszter mennyire nem magyarázta ezt meg beszédében a közvéleménynek. ÖT ALTERNATIVA... Mindenesetre jellemző és érdekes, hogy Keynes levele megjelenése napján Tatsuo Kawai, az ismert japán diplomata, akit hazája, mint megfigyelőt küldött Európába, azt a meglepő kijelentést tette Londonban, hogy az angolok makacs és szívós elhatározása, amivel a háborút végig akarják harcolni, mélyen megindító. Keynes ezután az új forgalmi adót bírálja. Ha a pénzügyminiszter, szerinte, 50 százalékos adót vetett volna ki, komoly munkát végzett volna, a jelenlegi azonban csöpp a tengerben s minthogy negyven százalék erejéig ruházati cikkeket fog sújtani az új adó, nem is túlságosan szociális. Keynesnek itt körülbelül teljesen igaza van. Ha azokban a kormány a jelenleg tervbevettnél magasabb forgalmi adót hozott volna be, az egyesek szerint riasztó hatást gyakorolna a tőkére. Keynes, mint ismeretes, pár hónappal ezelőtt azt a javaslatot tette az angol kormánynak, hogy a közönséget kényszeritsék takarékosságra s a takarékbetéteket hadicélokra az állam vegye közcsön. A pénzügyminiszter budget beszédében ezt a gondolatot elutasította (— a kényszer fogalma ellentmond az angol mentalitásnak — mondotta). Érdekes azonban, hogy ami a társulati adót illeti, itt nagyjából elfogadta Keynes gondolatát. A közgazdasági szakértők az új budgettel kapcsolatban általában egyetértenek abban, hogy az angol államkincstár számára körülbelül öt alternatíva áll nyitva: 1. progresszív infláció; 2. ármaximálás és mérsékelt infláció; 3. áruhiány és bizonyos méretű jegyrendszer ; 4. a munkabérek megadóztatása és végül 5. a kényszerű takarékbetétek. Hogy az angol államkincstár melyik elgondolást teszi magáévá, csak a jövő mutatja meg. (1) Az olasz politikai önuralom jellemzi eff akrja Pamfil Seicaru olaszországi útjának tapasztalatai alapján Nagy érdekességű cikket közölt a neves román közíró Olaszország állásfoglalásáról BUKAREST, május 21. Pamfil Seicaru, a „Curentul“ című bukaresti napilap igazgatója most tért viszsza olaszországi útjáról és benyomásait következőkben foglalja össze lapjában: — Bizonyos, hogy minden ország figyelme Olaszország felé irányul, akár háborús, akár semleges országról van szó. Itália Németország oldalán jelentékenymértékben befolyásolja a hadviselő felett erőviszonyát és egy ma még nyugodt, egész európai táj — amennyiben természetesen ezekben az időkben valaki nyugodt lehet — kapcsolódott a katonai erők vizsgálatába. A nagy érdeklődés folytán bővült a hírek anyaga, így történt, hogy április 28. és május 16. között olyan célkitűzéseket hoztak tudomásomra, melyek Olaszországtól távol állanak. A hírek legelőbb Korfu megszállásáról szóltak. Május 6. körül biztosra vették Dalmácia megszállását, majd május 8-ára Egyiptom és a Szuezi-csatorna kerültek sorra. S ezeket a híreket nem egyszerű emberek, de a kérdéses követségekhez tartozó személyek mondták, akik jóhiszeműleg a leglehetetlenebb hírek terjesztőivé váltak. — Igaz, hogy — még a legügyesebb diplomata számára is — igen nehéz értesüléseket szerezni, mert azt, aki dönt — Mussolinit — a háború kitörése óta nehezen lehet látni. Ciano gróf külügyminiszter pedig tökéletesen elzárkózik. A döntésről annak megvalósításáig, nem kerül senmi nyilvánosságra.— Az olasz sajtó magatartása is egyik eleme a tájékozatlanságnak, bár határozottan németbarát. Ezt a magatartást pedig úgy magyarázzák, mint a politikai és katonai együttes fellépés előjátékát, mely a nemzeti önérzet kiformálásával a közvélemény előkészülésére van hivatva, bár ez még 1936- ban megtörtént, midőn sor került a gyámolatlan szankciókra. Akármint áll is a dolog, határozottan németbarát az olasz sajó hangja. De a háború különböző szakaszainak ismertetésétől és az újságok közleményeitől — a nyílt síkraszállásig nagy távolság van. — Palermóig utazgattam Olaszországban, de útközben olyasmit sehol sem láttam, ami katonai fellépés előjátékának látszana. Bármennyire titokban is hajtanák végre a katonai mozdulatokat, a belső összefogás bármily nagyfokú is volna, nem lehetne eltitkolni a nemzet életrendjében bizonyos dolgokat — a hírek keringését mégis semmi nem igazolja. — Az olasz politikát tagadhatatlanul jogos ellenszenv jellemzi, melynek gyökerei a versaillesi békeszerződésbe nyúlnak de az olasz politika tiszta realizmusa igen erős ahhoz, hogy ne várja be azt a pillanatot, amidőn lépése minden eredményt meghozhat. Megállapítható, hogy nagy önuralom jellemzi az olasz politikát. Még a tengeri ostromzár káros voltával kapcsolatban is, amennyire részletesen közlik az adatokat, annyira tartózkodók. A tengerzár tagadhatatlanul a harci eszközök közé sorozható, de egy állam felségjogát nemcsak területi, de gazdasági szempontból is meg lehet sérteni. Olaszország a maga részéről alkalmazkodni igyekezett a tengeri ellenőrzés rendszeréhez, de mentol láthatóbb jelét adta ennek az ellenőrzés, annál kellemetlenebbé vált technikai szempontból. Elég, ha figyelmesen tekintünk körül és a gazdasági életben a tengeri ellenőrzés következményeit nyomban megállapíthatjuk. "Az a benyomásunk, hogy minden szándék nélkül hűségesen megismétlik az ellenük 1936. évben elkövetett tévedéseket. — Az olaszországi visszahatás legkevésbé sem volt éles: közzétették a „kihívó“ politika mérlegét. Az olasz ifjúság tüntetései, a közvéleményben keltett visszhang kifejezői voltak anélkül, hogy a nemzeti érzékenység nagyobb mérvű felkavarodására került volna a sor. Inkább figyelmeztetésről, mint a nemzeti akaratnak azonnali leszámolás érdekében való mozgósításáról volt szó. — íme, összevonva ez képezte mindazt, ami bizonyos mértékben az olasz közvéleményt befolyásolta anélkül, hogy ezek a körülmények közeli aggodalmakra jogosítanának. Velencében a lelkes énekkel tüntető ifjúság elégetett egy esernyőt. Ki tudna ebből közeli viharra következtetni? Keresni fogom az alkalmat, hogy benyomásaimat analizáljam , mert döntő jelentőségű Románia nyugalmára Olaszország magatartása. A MAI ÉLET TÜKÖRKÉPE: Seignobos: az európai élet fejlődése A kitűnő francia történettudós új könyve a remek „Európai kultúra története“ sorozatban jelent meg. 450 oldal, vászonkötés, 280 lejért kapható az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN, Cluj—Kolozsvár, Piata Unirii. A sorozat előző kötetei 198 lejért kötetenként (vászonkötésben): Croisset: Görög kultúra. Homo: Római kultúra. Galeria: Bizánc. Dawson: Európa születése. Huixaiga: A középkor alkonya. Funck-Brentano: A renaissance. Gleichen Russwurm: A barokk. Funck-Brentano: Udvari világ. Bármelyiket utánvéttel azonnal aláltjuk.