Ellenzék, 1941. június (62. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-21 / 140. szám
»4 filf SKiC Emlékezzenk! 1915 június 21. Kiválóan derekasan viselkedett ezen a napon Vioria Béla, volt zalaegerszegi 6. honvéd huszárezredbeli szakházvezető, aki akkor, amikor az oroszok a keletbukovinai határszélen fekvő Gromesztnél tolt erővonalunkat áttörték, öntevékenyen a visszavonulás fedezésére vállalkozott. Ennek pedig a géppuskájával hősi kitartással harcolva mindaddig tett eleget, a mig géppuskája hűtőjében a víz fel nem forrt sőt magát a fogsáigbajutás veszedelme nem fenyegette. .4 géppuskának a málhásállatokra való gyors felrakása közben azonban a kiömlő forró víz Móricz szakaszvezető egyik kezét teljesen összeégette, a következő pillanatban pedig orosz gránát szilánkja a karjait törte össze. Ámde Móricz szakaszvezető ebben a válságos pillanatban sem vesztette to lélekjelenlétét, hanem ép kezével gyorsan használhatatlanná tette a többé már el nem vihető volt géppuskát és az utolsó pillanatban átvágta magát a már alig néhány lépésnyire köréje záródott oroszok gyűrűjén. Intéz és kimagasló kötelességteljesítéstől áthatott derekas magatartását, mellyel bajtársainak fényes példát adott, a nagyezüst vitézségi érem adományozásával jutalmazták elöljárói. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK. Június 21 től 29-ig a következő gyógyszertárak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Dr. Goma, Mátyás király tér 33. Telefon: 21—52. Hygen, Széchenyi tér 14. Telefon: 24—04. Victoria, Horthy M. ut 47. Telefon: 15—69. Opera, Hunyadi-tér 1. Telefon: 11—96. MEGHALT NAGYBUDAFALVI VERMES LAJOS IVÉ. Kolozsvár egykori erred sportemberét és tornatanárát, nagybudafalvi Vermes Lajost, súlyos gyász érte. Felesége, szülikafalvi és Doróthi Dénes Anna 57 éves korában, házasságának 39-ik évében meghalt. Férjén kívül gyermekei és kiterjedt rokonság gyászolja Temetése Palicson nagy részvét mellett ment végbe. NÉGYSZÁZ PÉNZÜGYŐRI VÍGYAZÓK VESZNAK ILI SZEPTEMBERBEN. A hivatalos lap legutóbb pályázatot hirdetett négyszáz ideiglenes minőségű, II. osztályú pénzügyőri vigyázó állásra, amelyeket szeptemberben töltenek be. A pályázati határdő július 15 től szeptember 15 éig tart. A feltételekről bármelyik pénzügyőrség révén részletesen tájékozódni lehet. * ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ. Felkérem a/, mit mm a kolégiumban 1930-31. évben végzett osztálytársaim it, hogy vasárnap, folyó hó 22-én a kollégium előcsarnokában megjelenni 11 éveekedjenek. Szentgericci Jakab Jenő Kolozsvár, Mátra* * király-tér 7. sz. • NEM JÁR KÁRTÉRÍTÉS A KATONAI KÖZIGAZGATÁS ÁLTAL TÖRTÉNT FELMONDÁSÉRT. A hivatalos lap tegnapi száma kormányrendeletet közöl, amely kimondja, hogy nem igényelhet kártérítést az, akinek felmondása a katonai hatóság intézkedésére történt, vagy ha a felmondási jogot a katonai hatóság által az üzemhez kirendelt vezető gyakorolta. Ez a szabály a bíróság előtt folyamatban levő ügyekben is irányadó, a már jogerőre emelkedett bírói határozatok hatályát azonban nem érinti. A munkaadó, ha már jogerős bírói határozattal a munkavállaló részére kártérítés fizetésére kötelezték, abból folyólag sem a katonai hatóság által az üzemhez kirendelt vezető, sem pedig a kincstár ellen követelést nem támaszthat. * A MÁRIA VALÉRIA árvaházegyesület folyó hó 25-én délután 5 órakor tartja rendkívüli közgyűlését az unitárius kollégium tanácstermében, Kossuth Lajos utca 12., amelyre a t. tagokat és érdeklődőket ezúton is meghívja az elnökség. LÍJ EGYENRUHÁT KAPNAK A VÁROSI ALTISZTEK IS. A város gazdasági hivatala most foglalkozik a városi altisztek egyenruhájának megrendelésével. A tűzoltók után most a városi altisztek kapnak új egyenruhát, amely magyaros stílusú lesz. A ruhák elkészítésére a város nyílt árlejtést fog hirdetni. A WESSELÉNYI LÖVÉSZEGYLET HÍREIBŐL. A Wesselényi Lövészegyesület a magyar élet egyik legfájdalmasabb sebének, a szórványügynek minél szélesebb rétegekben vám ismertetésére és a magyar nemzeti lelkiismeret felrázására propagandaelőadássorozatot rendez. Első szórványestjét folyó hó 27-én rendezi és ennek során Rákosi Viktor: Elnémult harangok c. színműve kerül bemutatásra a színház művészeinek előadásában. Az est jelentőségének hangsúlyozására és sikerének minél teljesebb biztosítására a kolozsvári színházjáró közönség kedvence, Nagy István lép fel Simándy Pál szerepébek. Nagy István maga is a szórvány szülötte, ismeri a szórványmagyarok életének minden nyomorúságát és gyötrelmét , csupán ez késztette arra, hogy rendkívüli elfoglaltsága és munkája ellenére, mely a Hunnia filmszínházhoz köti, mégis Kolozsvárra utazzon. Az előadás előtt báró Atzél Ede, az Országos Magyar Lövész Szövetség erdélyi kerületének elnöke, majd Orbay Ferenc ref. lelkész és dr. Gerencsér István rom. kat. paptanár tart előadást, ismertetve a szórványakció célját a Lövészegyesület célkitűzéseit. * DR. SZINEGH BÉLA, klinikai tanársegéd, szemész szakorvos, a marosvásárhelyi állami kórház szemészeti osztályának volt vezető orvosa, magánrendelését megkezdte. Rendel szembetegeknek hétköznap délutánonként 5 órától 7 óráig. Hitler Adolf tér 1. szám, félemelet 5 ajtó. Telefon 36—54. 01913 A MAGÁNALKALMAZOTTAK EGYESÜLETÉNEK RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSE. Az Erdélyrészi Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete hétfőn, június 23-án este 6 órakor rendkívüli taggyűlést tart, az egyesület Mátyás király téri helyiségében. A gyűlésen a fizetéses szabadságidővel kapcsolatos kérdéseket vitatják meg, évesnek kell tekinteni a folyó évben még azt a férfit is, aki ebben az évben töltötte, illetőleg tölti be a 60. életévét. Tehát csak a 18 és 60 év között levő magyar állampolgár férfiaknak kell az érvényes útleveleit kívül a belügyminisztertől külön határkilépési engedélyt kérniük, ha el akarják hagyni Magyarországot. Ezzel a rendelkezéssel a magyar állampolgárságú nőkre vonatkozó minden eddigi határátlépési korlátozás megszűnt. Ez alkalommal is figyelmeztetik az utazni akaró közönséget, hogy saját érdekében is csak múlhatatlan szükséges esetben utazzék. LÁNCOLÓGÉP-BEMUTATÓ KOLOZSVÁRT. Érdekes gépbemutatót rendez az EMGE a ru. kir. Gazdasági Akadémiával karöltve. Kolozsvárt június 21—22-én, szombaton és vasárnap a Királydombon, a Gazdasági Akadémia belső majorjában, a Mussolini-út végén, a sörgyárral szemben, ahol egy egészen új eljárást, a sáncoló gazdálkodást mutatják be. A szélsőséges éghajlatunk alatt ugyanis a lehullott csapadék óriási kárt okoz. A nyári záporeső lerohanó vize magával ragadja a termőtalaj apró szemcséit is s ezáltal évről-évre csökkenti a szántóföld termőképességét. A vízzel elsodort talajrészecskék a folyó lassúbb szakaszán lerakódik, feltölti a medret. Részben ezért s részben a víz gyors lerohanása miatt a folyók kiáradnak és óriási területeket önt el az ár. Mindezek ellen sáncolással lehet védekezni, aminek a gondolata Amerikából ered és annak minél szélesebb rétegben való terjesztésére rendezi az EMGE a m. kir. Gazdasági Akadémiával karöltve ezt a nagyfontosságú bemutatót. A bemutató megtekintése díjtalan és minden érdeklődőt szívesen lát a rendezőség. wmw&m sirkeret, síremlék és kripta Spirt3t. Épületeknél beton, műkő, aszfalt, padló és falburkolást vállal . Petró András cementező mester, Kőkürt utca1. A NEMZETI MUNKAKÖZPONT IS TÖBB KENYERET KÉR A FIZIKAI MUNKÁSOK SZÁMÁRA. A Nemzeti Munkaközpont helybeli tagozatának vezetősége a város polgármesteréhez tegnap beadvánnyal fordult, amelyben nagyobb adag kenyeret kér a fizikai munkások és családtagjaik számára. A beadványt azzal indokolják meg, hogy a kenyér nemcsak a nagyobb izomerőt kifejtő munkások, de családtagjaiknak számára. A tápláléka. A mai bérviszonyok mellett eléggé szűkösen jut arra, hogy — klönösen a többgyermekes családok — megfelelő élelmiszert szerezzenk be s igy nem mellőzhetik az elsőrendű élelmicikként használatos kenyeret. A beadvány szerint mintegy 3800 munkást, a családtagokat is tekintve, tehát közel 10 ezer személyt érdekel ez a kérdés, aminek megoldása felette sürgős. A gyermek arca folyton változik ! Fényképes lesse le tehát gyermekeit minél gyakrabban, mert a fényképek életünk mérföldkövei. rKUlO/SMÓfJ OÍAK ff MN fi U 6. AZ ORSZÁGOS ADY-SZOBORAKTÓ pályázatot HIRDET AZ ADY-SZOBOR MODELLJÉRE. Budapestről jelentik: Az Országos Ady szoborakció elhatározta, hogy pályázatot hirdet az Ady szobor modelljére. Azután még Ady- Almamadot ad ki, amely Ady Endre mindenkanya tevékenységét ismerteti. Végül pályázatot hirdet Ady Endre-indulóra és nyitányra. EGYSÉGES TÍPUSÚ CIPŐK BEVEZETÉSÉT KÉRIK A CIPŐKERESKEDŐK. Budapesti jelentés szerint a cipőkereskedők körében országszerte mozgalom indult meg, amely szerint kérni akarják, hogy külföldi mintára Magyarországon is rendszeresítsék az egységes cipőfajták bevezetését. A kereskedők négyféle típusú férfi, női és gyermekcipő előállítását kérik megfelelő olcsó áron, míg a luxuscipőknél javasolják a forgalom teljes feszabadítását. A mozgalom egyre szélesebb méreteket ölt. Intézkedéseket kérnek a cipőkereskedők a szeptember 1 én likvidálni köteles üzletek ügyében is, ahol azt kérik, hogy szabályozzák az addig esetleg eladatlanul maradó cipők árát és az utódnak való átadás feltételeit. * HÁZASSÁG: Dr. Ausländer Ágnes és dr. Hirsch Gábor házasságot kötöttek. 2681 KEDVEZMÉNYES UTAZÁSI JEGYEKET KAPNAK A SZABADSÁGRA UTAZÓ MAGÁN ALKALMAZOTTAK. Ismeretes, hogy egy miniszteri rendelkezés kedvezményes, féláru utazásra ad lehetőséget a nyári szabadságra utazó magántisztviselőknek és alkalmazottaknak. Ezzel kapcsolatban az erdélyrészi magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak vezetősége felhívja mindazokat a tisztviselőket és alkalmazottakat, akik hasonló utazásra igényt tartanánk, hogy ennek bejelentése és utzási céljuk megjelölése végett az egyesület Mátyás király téri irodájában jelenjenek meg. Vasbillenő kocsikat 60-as nyomtávút 200 darabig keresünk kölcsön vagy megvételre. Rusz és Skuleczky Beszílís?, Sétatér utca 4. szám. A „PAUL EHRLICH“ ORVOSTUDOMÁNYI EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSE. A „Paul Ehrlich“ Orvostudományi Egyesület 1941 június hó 2£-án este 9 órakor a kolozsvári zsidó fiúgimnázium dísztermében, (Nagyszamos utca 14 sz.) tartja közgyűlését a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Főtitkári jelentés. 3. Pénztáros, könyvtáros és ellenőrök jelentése. 4. Felmentvények megadása. 5. A kolozsvári zsidó fiúgimnáziummal kötendő megállapodásra vonatkozó tervezet előterjesztése és határozathozatal. 6. Kolozsvár thj. sz. kir. város polgármesteri hivatalának a ..Paul Ehrich“ Orvostudományi Egyesület elnökéhez intézett átiratában foglalt 16412—1941. pm. sz. „Határozata“ értelmében eszközlendő alapszabálymódositás megtárgyalása és határozathozatal. 7. Elnöki indítvány az esedékes tisztújító közgyűlés összehívására vonatkozóan. — Határozatképtelenség esetén a közgyűlés folyó évi julius 5-én fentjelzett helyen és időben a megjelent tagok számára tekintet nélkül fog megtartatni, változatlan tárgysorozattal. Kolozsvár, 1941 június 20. Dr. Godberger Ede, a ..Paul Ehrlich“ Orvostudományi Egyesület elnöke, dr. Ornstein Sándor, a főtitkára. fi nesére vonatkozóan megszűntettek minden határátlépési korátozást A Magyar Távirati iroda jelenti: A magyar állampolgárokra elrendelt határkilépési korlátozások alá csak a 18—60 éves életkor között levő férfiak esnek. 18 évesnek kell tekinteni a folyó évben azt a férfit, aki ebben az évben töltötte be, illetőleg tölti be 18. életévét. 60 ISTENTISZTELET AZ EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN. Az ágostai evangélikus templomban vasárnap, június 22-én délelőtt 10 órakor magyar istentisztelet van. Szolgál: Járosi Andor. * A NÉMET LUTHERÁNUS ELEMI ISKOLÁNÁL (Kossuth Lajos utca 2. szám) a beiratás, hatósági rendelkezés értelmében, f. hó 23—24. napjain d. u. 4—7-ig, úgyszintén 25-én délelőtt 8—1-ig és délután 4—7 óráig lesz. A tanulók felvétele felekezetükre és anyanyelvükre való tekintet nélkül történik. CSEHME& URáNIC-mozgó Ma premier Zivatar Kemenespusztán Irta: GYÖRGY ISTVÁN. Zenéjét szerezte: POLGÁR TIBOR. — Főszerepekben: Kiss Ferenc, Kontár Ju , Berky Lili és Gózon Gyó. Magyar film! Magyar élet! Magyar világi Ciános Deák máriáit. Mátyás királytér 7. szám. — Telefon: 27.01 A MÁV IS ÖSZTÖNDÍJAKAT ADOMÁNYOZ A MŰEGYETEMI HALLGATÓKNAK. A Magyar Államvasutak igazgatósága elhatározta, hogy tanulmányaik elvégzésének megkönnyítése céljából több kiváló előmenetelő műegyetemi hallgató számára évi 1200 pengős ösztöndíjat adományoz. BELÜGYMINISZTERI RENDELET AZ ORVOSOK TANI KÉNU KIHALLGATÁSÁRÓL. A belügyminiszter rendeletet adott ki, amely szerint a rendőri büntető bíróságok, mielőtt orvosokat tanúként idéznének be, alaposan mérlegeljék, hogy az orvos tamikénti személyes megidézése és kihallgatása elkerülhetetlenül szükséges-e vagy sem. 1ia pedig a megidézésük elkerülhetetlenné válik, úgy a tanuk közül először is őket kell kihallgatni, hogy minél kevesebb akadályoztatással láthassák el a maguk fontos egészségvédelmi feladatát. TÉCSI PEDICUR. Mátyás király-dér 26. A VILÁG..N KROKIBAN MAGYARORSZÁG FIZETTE A LEGNAGYOBB VÉRADÓI. A ..Statistisches Handbuch für das genante Deutschtum“ („Statitikai kézikönyv az egyetemes németség számára“) című nemrég megjelent kiadvány az egyes államok világháborús veszteségét így mutatja ki: ezer 20—4,3 éves férfire esett hősi halott: Magyar birodalom 187, Franciaország 182, Ausztria 166, Német birodalom 155, Románia 118, Bulgária 118, Olaszország 101, Nagy- Britannia és Írország 88, Újzéland 73, Ausztrália 60, Kanada 33, Belgium 25, végül az Amerikai Egyesült Államok 3. en./ fiiiMMi ■mim ■fry Eredeti okmányok fotókópiái Pfiii36 1.80-tól kezdve Fototechnika Fanta, Mátyás király tér 13. sz. JBBESBMBIgSNIillium 1941 janius 21. Halálozás Beke János folyó hó 20-án, 74 éves korában elhunyt. Temetése 22-én délután 4 órakor lesz a temető kápolnájából, a róm. kát. egyház szertartása szerint. Szednicsek János MÁV lakatos folyó hó 20-án elhunyt. Temetése 22-én délután 5 órakor lesz a temető kápolnájából, a róm. kat. egyház szertartása szerint. (Muntyán P. Fiai Vállalata.) Hotel Corvin Budapest, Vill. Csokonay utca 14. sz. Nemzeti Színháznál. Családi szálloda a város szivében. — Újonnan berendezve, központi fűtés, hideg és meleg folyóvíz. Szobák napi 3.50 P.-tSIl