Ellenzék, 1941. december (62. évfolyam, 275-298. szám)

1941-12-15 / 286. szám

M­ ein!ékezzünk* •'/sAp december j ~­. i Fim vas hálálni köretét hónapokban ring­ottrors­zág téridej­ét két helyt! érte. 'nmadás. Miksa császár « Dunántúl pur. '.itatta, libert lengyel herceg a Felvidé­ken foglalt , a késő őszi hónapokban Kassát fogta os. rom illa. Ulászló kirá­lyim/. meg akart ütközni test­vérével .’ Kassa felszabadítására indult, a döntő­­­an előtt azonban tárgyalásokat kezdtek, még a tárgyalások megkezdése előtt, n királyhű kassai őrség kitörésre szánta mágai s teljes sikerre vitte ezt a vállal­­kozást. Másik emlékezetes epizódja is volt ■i felvidéki testvér háborúnak. Az Albert seregével jöt­tatélról, egyik legerősebbi­­ke — a kor szoká­sa szerint — egy nap párviadalra hu­ta ki a legerősebb ma­gya­rt. Mátyás király net­ek­je, Jaksich De­meter lovas parancsnok állt ki a hetven' «.t'dó tatár ellen s rövid küzdelem u­en leszúrta A két testvér között a béke ez­után hamarosan létrejött L­lászló bevo­nult Kasára, gazdagon megjutalmazva hűségéért a város polgár­ságát és helyőrs­­égét. 1914 december 16-en Przemysl ostro­ma közben a volt terjed 7. honvéd gya­logezred hadnagya, Csapó Géza, százada­­at a 43- as orosz támpont elfoglaláséi­ben vett részt. Vitéz magatartásáért a bronz katonai érdeméremmel jutulmaz­­■ ált. A volt szegedi 5. honvéd gyalogez­red századosa, Zádory Béla­­ Faportenka magaslatért vívott harcban e napon tanú­­átott hősies mgatartásáért szintén bronz katonai érdemérmet kapott Ellennék marosvásárhely) szer- Ezntőségének címe: Bethlen Gábor« uitca 4. szám. SZOLGÁLA­T­OS GyóGYSZERTÁRAK­. December 13-tól december 19-ig1 » kö­vetkező gyógyszertárak teljesítenek éj­jeli­ szolgálatot: F­ortuna, Mátyás szki­­rály«tér .­3. Telefon: 21—52. Hygen, Széchenyi-tér 14. Telefon: 24—04. Vic­tor’*. Horthy Miklós-irt 47. Telefon: ISO-69. Opera, Hunyady-tér 1. Telefon: 11—96.­­ . UJ HELYISÉGBE KÖLTÖZÖTT A KOLOZSV­A­R­I VETŐMAG­VIZSGÁLÓ IN­TÉZET. A kolozsvári Vetőm­agvizsgáló Intézet helyiségei szűknek bizonyultak el-, ezért a Fenesimt 64. szám alatti teljesen új, korszerű kisérletügyi épületbe költöz­dött át. Az intézet veset­ősége ma dél­előtt 11 órakor Erdély mezőgazdasági szakemberei, és a sajtó képviselői előtt ismertek­ az intézet történetét, munkájá­nak jelentőségét és bemutatja uj, korsztr­­á felszerelését. wiíia­í kozmetika. Mátyás kir.*téf 27. KÖNNYÍTÉSEK A KONVERZIÓS KÖVETELÉSEK BIZTOSÍTÁSÁNÁL.­­ Budapest- Közlöny legközelebbi bmim közli * as. ki.tr. miniszterum­ 801­ 1 1941 M. E. it. ren­detletét, auely­­szerint a kon* verzió alá ›•*н н követelések biztosítására szolgáló burodléki jelzálog telekkönyvi irójegy rését az eddigi határidő meghos­­sszabbitásával H'12 febru­á­r 2-- ig L lit­t előterjeszteni. A rendelet a kérvény»­­­éknek különféle egyéb könnyítéseket is, biztosit Az ollanidhoz a szükséges köz­ségi elöljáróság­ tamisítványt költség- és díjmentesen kell kiállítani. KIOSZTOTTÁK A MEZŐGAZDASÁGI TUDOMÁNYI KUTATÁS CÉLJÁRA LÉ­TESÍTETT ÖSZTÖNDÍJAKAT. Ilénffy Dániel bérló földművelésügyi miniszter a mezőgazdasági tudományos és k­érletügyi intézményeknél -h.algédniai teljesítő tiszit­v­is­el­ők és szakman­kaerők tmábbképzé­sére, ill.előleg szak­adásuk kiegészítésére 2b szaktiszt vllető részére 2­ KB 700 pen­gős ösztöndíjat, illetve tanulmányi sé­gelyt engedélyezett összesen 6300­­pengő összegben. Az ösztöndíjak, i0é­ve tanul­mányi segélyek kiosztása már meg is tör­tént. Hígu­se KI fN/K Jf4k é 0 <i * 4 f Jé woMMnnaan Hazatért hőseinket ünnepelte a f­őváros lakossága BUDAPEST, december 15. A főváros közönsége és hivatalos körei vasár­nap ünnepélyesen fogadták az Oroszországból visszaérkezett g­rori hadtestet. A fogadáson a Kormányzó Urat vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvédvezérkar főnöke képviselte, aki a Kormányzó I­r nevében üdvözölte a csapatokat, felszalagozta a zászlójukat és kiosztotta a­­ tüntetéseket. (MTI.) Kihirdeítése a kolozsvári fesz­­m­­ingpályázat eredményét KOLOZSVÁR, december 15. A kolozs­vári műemlékeket megörökítő festm­é­nyekre Kolody Tibor dr. polgármester ál­ól kiírt pályázat bíráló bizottsága e­lkés­zült a díjnyertes pályamunkák kiváló gátasával. Az első három díjat Abódi Nagy Ild­a, d­oldován litván és­­­ásói helyi­ Ziegler Emil festőművészeknek tér­te oda, akiket fejenként 400 pluszes ju­talomban részesít. A negyedik díjat Gy. Szabó Bé­la, az ötödiket Andrássy Zoltán, a hazaikkal Folgovich Endre, a hetediket Kodreán Kornél kapta, fejenként 200 pengőt. A bizottság megvételre ajánlot­ta F. Ferenczy Julia és Ih­ász Irma ké­peit. A beérkezett pályamunkákból egyébként kiállítást rendeznek. TÉCSI PECITUR. Mátyás kir..tér 27„ GURÁTH JÓZSEF DE RENDŐRTA­NÁCSOS TETT. Guráth József dr. rendőrka­pkányt a belögyminiszter ren­­­őrtanácsossá léptette eb*. Guráth József dr.­» .■ rendőr fik.­­pitányhelyettes 3 ko­lssván internálatához­ vezetésével bízta meg. Uj hivatalát 3 rendőr tanácsos a napokban már át is vette. A KOLOZSVÁRI VÖLGY­LET­EK EL­SZÓRTAM ÉLŐ MAGYAR CSALADO­KÉRT. A kolozsvári nőegyletek nagysza­bású mozgalmat kedeményeztek az el­szórtan élő magyar családok karácson­yi megajándékozására. A m­ozgalom, am­e­l­y­nek élén dr. Keledy Tiborné és Velitz Zoltánná állanak, máris eredményesnél, m­ondha­t, amennyiben a cserkészek ház­ról-házra járó munkája révén eddig is igen sok ajándék gyűlt össze. A kezde­ményezők száz m­ező­ségi magyar csal­ás karácsonyi örömét akarják megszerezni ajándékkal. Kolozsvár magyar asszonyai a keresztény gazdasági élet szolgálatában KOLOZSVÁR, december II. (Az Ellenzék­­ munkatársától.) Ezernyi asszony és leány szó­ * bongott a Redut nagytermében vasárna­p dél- a utás­i Baross Női Tábor kolozsvári fiókján­­ nak ott megrendezett divatbemutatóján. A­­ Gyermekvédő Liga javára teadélutánnal egy-­­ bekötött bemutató jelentősége azonban nem merült ki e jótékonykodási szándékban. Sok­kal többet nyújtott annál: a keresztény ru­házati ipar — női szabó, szűcs és kalapos­­csoportjáinak — teljesítményével igazolta, hogy már most is az elsők közé tartozik e nemben. További fejlődése tökéletesedése, nekünk, magyaroknak, kötelességtelesü­tésé­­től függ. Ezt domborította ki a szövetség elnöké­nek, Lehncz Józsefnek beszéde, aki hangsú­lyozta, hogy ez az első nyilvános gazdasági­­ jellegű meírtnyila­tkozás a bizonyságtétele az­­ öntudatosan, összetartással szolgált keres?,- s tény magyar célnak.­­ Ne várjunk mindent a hatóságoktól­­—­­ mondotta -— hanem magyar kötelességtelje- í­­téssel, a szebb magyar jövendő érdekében­­ változtassuk meg a mai szomorú statiszhkat­­ mely 19 Ltt.6441 keresztény magyar női sza­­j­kóval szemben e magyar városban 91 VivV . W lé. M zsidót állít. A divatbemutató jellegét Dóczyné Herde­­ Imás ismertette bevehető beszédében, a tő­le megszokott szellemességgel. Ezután az egész várost­ képviselő hal­lgató­­­­­ág előtt, amelyben társadalmunk vezető ré­tegének számos előkelősége is megjelent, be­­omtatták Kolozsvár keresztény magyar divat szakmában dolgozó iparosainak ezidei gyűjte­ményét. A bemutatást az anyagiakban sze­gény ki­ál­ütők nem hivatásos mannequemnek­­kel végeztették. Egynémelyikük maga vállal­kozott erre, de jelenően láttuk, hogy úriasz­­szonyok és úrilányok ök­ként felajánlották ezirányú szolgálatukat. A felvonulók igen sok tapsot kaptak: ízléses, korszerű és egyéni ruha, kalap és prém mintadarabjaik elisme­réséül, melyek közül nem egy­ nagy feltűnést keltett, igazolásául annak, hogy a magyar iparosságnak is van divatízlése. A divatbemutató nemcsak e téren aratott teljes sikert, de a Gyermekvédő Liga javára is mintegy 800 pengőt jövedelmezett­, ami a női táborból kikerült háziasszonyoknak és a város társadalmának vezető tagjaiból álló védnököknek köszönhető elsősorban. KARÁCSONYI SÁNDOR ELŐADÁSA KOLOZSVÁROTT. A Kolozsvári Magyar Diákos­ Szövetségének meghívására dr. Karácsony Sándor egyetemi üanész, a ma­gyar ifjúság egyik ne idője, a magyar ön­ismeret tudós írója december örébre, k ked­­den este 11 órakor -a második ezerét, felé“ címmel Apadást tart a Mátyás Ki­rály Diáklurzbim, fteleptidis nincs. Ko­lozsvár közönsége nagy érdeklődéssel vár­ja ezt a sornyiléi előadé­st, mely után a múlt évihez hasonló sikerű irodalmi fel­olvasó- és előadóestek egész sorát reméli. Mi­nek tiltják meg a frádlóállom­ások h­allgatását ? BUDAPEST, december 15. A kor­mány rendeletet adott ki, amely ki­­mondja, hogy a rendőrkötésig a kül­földi rádióállomások adásain­ak vételére alkalmas rádióvevőké,e­l­lékek haszná­latát megt­ltja olyan személyeknek, akikről alaposan feltehető, hogy egyes külföldi rádióállomások hírközléseit fontos államérdekek veszélyeztetésére alkalmas hírek terjesztésére használják fel. Az, akit a rendőrhatóság rád­óve­­vőkészü­lék használatától eltiltott, köte­les rádióvevőkészülékét — tekintet nél­kü­l­ esetleg beadott jogorvoslatra — a rendőrhatósághoz haladéktalanul be­szolgáltatni. A beszolgáltatott rádióké­­szülék igazolt tulajdonosa kérheti, hogy­­ 3 rendőrhatóság a beszolgáltatott rá­­­diókészüléket a kihágási eljárás során­­ elkobzott tárgyak értékesítésére vonat­­­kozó eljárás szerint értékesítse. Az ér­­­téke­s­lésből befolyó összeget a rádió 1 tulajd­onosának kezéhez minden eljárá­­s­si költség felszámítása nélkül haladék­­­talanul ki kell fizetni. Azt a rádióké­szüléket, amelynek értékes­­ését a tu­lajdonos nem kérte, a rendőrhatóság köteles lepecsételve megőrizni. A ren­delet intézkedik a kihágás büntetéséről s végül úgy intézkedik, hogy a rende­let hatálybalépésének fel­ét a bel­ügy­­­miniszter állapítja meg és végrehajt­­­­sáról is ő gondoskodik. (MTI.) I B2t­ehrames előadást rendez ez ETTIKE KOLOZSVÁR, december 15. Az EMKE vezetősége tervbe vet­e, hogy karácsony­kor Kolozsváron bemutatja a környéki­­ falvak beth-hentes játékait. Az EMKE közművelődési szakosztályának tagjai a mezőségi és kalotaszegi falvakban szer­vezik meg a já­ék előkészítését és tobor­rozzák a szereplőket, akik színházi est keretében mutatják be Kolozsvár közön­ségének a kedves karácsonyi népszokást. A KÚRIA TISZTÁZTA KÓDOLÁ­SAIT A PLÁGIUMVÁD ALÓL. Annak­idején élénk feltűnést keltett a plágium­­per, amelyet Kodolányi János író ellen Erdős László indított, azt állítva, hogy Kodolányi Földindulás c. darabjának tár­gyát és feldolgozását az ő Megkondul a harang c. darabjából vette át. A törvény­szék elutasította Erdős keresetét, a tábla azonban a magánjogi szabályok értelmé­ben 2400 pengő kártérítés megfizetésére kötelezte Kodolányit. A Kúria most tel­jes egészében elutasította Erdős kérésé­­tét, egyben pedig a perköltségek megfi­zetésére is kötelezte. Ingyent s­apja­m» Ellenzék könyvesbolt!« által, a most megjelent nagy 64 oldalas képes karácsony! könyvjegyzékel! Kérje azonnal! Vidékiek írjanak: ELLENZÉK KÖNYVESBOLTJA. Mátyás király»tér 9. Kolozsvár. NNYIRŐ JÓZSEF ELŐADÁSA A/ ER­DÉLYI PÁRTBAN. Az Erdélyi Part ko­lozsvári tagozata min­den kedden es ti órakor előadással egyb­ekötött körzetű /e•tői értelu/.Ie­rt tart. December hó ló­ ij, Nyirő József író, az Erdélyi Part tagoz.iti elnöke tart előadást németország­i utjá­vali kapcsolatosan. Az Erdélyi Párt v­e­zetősége ezúton hívja meg körzetvezet­őn és érdeklődő párttagjait az előadásra ELŐADÁS A GAZDASÁGI HÁttORÚ­RÓL. A kolozsvári népművelési bizottság előadássorozatában Szentmiklósi Istv­ánt vb. százados ismertette a gazdasági hábo­rú kérdéseit. Előadásában kitért a béc­­ kereskedelmi háborújára, majd vázol­ta a a gazdasági háború fejlődését, védelmi , támadó szempontból egyaránt. Érdeke előadását a gazdasági háború magyar rí­na hazásaival végezte. AZ ERDÉLYI HÁZIIPARI SZÖVET­SÉG ALAKULÓ KÖZGYŰLÉSE. Az Er­délyi Háziipari Szövetség december 16-tóg délután 4 órakor a kolozsvári városház, öt­­estermében alakuló közgyűlést tart Tárgysorozat: 1. Megnyitó. 2. Az Erdélyi H Háziipari Szövetség megalakul­ásának ki­mondása. 3. Vezetőség választása. 4. In­dítványok. MEGALAKULT AZ EURÓPAI ÚJ­SÁGÍRÓ EGYESÜLET UNIÓJA. Bécsiül­ jelentik: Bécsben ünnepélyesen megnyi­tották a nemzetközi sajtó új intézetét. Weiss, a német birodalmi sajtó szövetsé­gének elnöke ez alkalommal bejelente­te az európai újságíró egyesületek unó­jának megalakítását. Az unióba tömörülne­­ek a Németországgal szövetséges és ba­ráti nemzetek, így Olaszország, Magyar­­ország, Bulgária, Románia, Szlovákia és Horvátország újságírói egyesületei. Az unió első elnöke Weiss Vilmos, alelnökei Buglielmetti olasz titkos tanácsos, vitéz Kolosváry Borcsa Mihály sajtókamarai elnök és Gregorian román főszerkesztő lettek. Egymillió­ frank hadisarc fizetésére kere­szik a franciaországi zsidókat PARIS, december 15- A megszállt Francia­ország katonai parancsnoka a német véderő tagjai ellen legutóbb elkövetett merényletek­kel kapcsolatban kiáltványban közölte, hogy a r­egi­zált Franciaország zsidó lakosait egy milliárd frank hadisarc fizetésére kötelezik Sok zsidó kommunistát keleten fekvő mun­katáborokba szállítanak- Száz zsidó ért kom­­munista anarchistát pedig, akikről bebizo­nyosodott, hogy összeköttetésben a lottak terrorista elemekkel, agyonlőnek. (MTI A FRANCIA TANULMÁNYI KÖZ­PONT ELŐADÁSA. A kolozsvári Fran­cia Tanulmányi Központ vezetősége ke­­li, hogy francianyelvű előadásainak soro­zatában a Tudományegyetem bölcsészeti karának IV. számú előadótermében ma december 15-én délután fél 7 órakor Moortgat professzor tart előadást „Alain* Fournier, az ifjúság regényírója " Simoa

Next