Ellenzék, 1942. május (63. évfolyam, 98-121. szám)

1942-05-28 / 119. szám

i 4­42 órá­j­­, 2 S". BawiMtwwa 8 Pm­f Megismétlődik vasárnap Kolozsvár,» a szegedi 8:1 f 9 f fP 3/fc­ a mindig élénk emlékezetében él minden kolozsvári szurkolónak « Szegeden bekövetkezett és derült égből villámcsapásként hu­ló 8:1. Azóta eltelt jónéhány forduló. A Szeged nagy győzelmeket aaított és ma az NBl 1. táblázatának egyik legelőkelőbb helyén ál, sőt a második helyezést is iszeretné érni. A KAC sok keserves vereséget, de sok meglepetésszerű győzelmet is aratott és most a tavaszi forduló egyik legnehezebb küzdelme előtt áll. Bár helyzete többé-kevésbé meg­szilárdult az NB­ 1.-ben, vasárnapi veresége és a Lamport győzelme esetén ismét a 14-ik lehet a jó csapat között, ami egyet jelent a kieséssel. Hogy vasárnap ne győzelemmel térjen v­issza a Szeged, errő­l gondoskodni fog­­ e­­lég­y, akinek nagy része vett a KAC szegedi tragédiájában, és aki e mérkőzés alkalmá­­val akarja kiköszörülni a hírnevén esett súlyos csorbát. Feladván nem­ lesz könnyű. Az NB 1. gólkirálya, Kalmár áll vele szemben, az a középcsatár, aki a legtöbb gólt rúgta a mostan folyó bajnokságokban. A mérkőzéssel kapcsolatosan­ a már ismert feltételek mellett megrendező tippverse­nyét lopunk, amelynek, szelvényeit a következő helyeken kell bedobni: Zsidó Rózsika dohányáruda, Krizbai-utca sarok. Dro­goia dohányáruda­, Heltai-utca 13. szám. Hegyed Paula, Mussolini 88. Béla újságárus. U­rsus-ét­terem mellett. Kiadóhivatalunkban (Jókai­ utca 16., 1. rm.­ Sporttelepen a lelátó és állóhely felöli oldalakon. Tippversenyünk külön érdekessége tíz, hogy jutalmat fog kapni az is, akinek szel­vénye ugyan nem vált be, ellenben azon olyan szellemes megjegyzés, bár cik­?,kis­­bemon­dás van, amely jutalmat érdemelhet. A tippverseny zárásának ideje a mérkőzés napja déli 3 óra. A sporttelepen elhelye­zett gyűjtőládákat a mérkőzés megkezdésekor vonjuk be. ipüft . ­ÉÉMKf­MMI «tíi KNKfta Sikerül-e visszavágni a KBC-nak az iszó súlyos vereségért ? KOLOZSVÁR: Nagy napja­­lesz vasárnap Kolozsvár sport­társadalmának. A Szeged csapata látogat el Kolozsvárra, mely a Nem­zeti Bajnokság negyedik helyén állva, az utóbbi hetekben sorra legyőzte összes nagy­nevű e­lenfeleit, hogy újra összemérj© ere­jét a piros-fehéreikkel, akiket az ősz folya­mán 8:1-re győzött le Szegeden. A Szeged most még jobban készül erre a mérkőzésre, mert a hátralevő három fordulóban, a Szol­nokot is meg akarja előzni az NB I.-ben, mivel a Szent István Kupa bizottság elmúlt­ heti ülésén kimondotta, hogy a legjobban szereplő vidéki csapat lesz a résztvevője ez évben a Szent István Kupának. Erre egy­forma eséllyel pályázik a Szolnok, a Szeged és a NAC és ha a Szolnok vasárnap veresé­get szenved a WMFC-től és a Szeged legyőz­né a KAC-ot, úgy akkor a Szegednek min­den reménye meg volna járra, hogy meg­előzze a szolnokiakat. Kolozsvár csapata is nagyon készül erre a találkozóra, de különösen Telegdy, mivel ,­az őszi sá­vos vereség részben az ő lelkén szárad, mer annak idején nem vehetett részt a szegedi mérkőzésen. Most az ország leg­jobb középcsatárával, Kalmárral áll szem­ben, aki, mint ismeretes, a góllövőlistán kö­­nnyesen vezetve, az első helyen áll. A Sze­ged együttese nagy ellenfele lesz a KAC- nak, mert nem kisebb játékosok szerepelnek benne, mint Tóth kapus, Baróti és Lakat, a kiváló válogatott fedezetek, míg a csatársor belső hármasa, a Harangozó—Kalmár— To­di-hármas lesz, mely ellen a kolozsvári védelemnek nagyon kell küzdenie. A KAC csapata ma, csütörtökön délután 9 órakor ,a városi sporttelepen, Domonkos János edző vezetésével nagy kétkapus ed­zést tart, melyen az összes játékosok részt­­vesznek Vass Antal a KAC—Szeged mérkő­zés játékvezetője KOLOZSVÁR. A JT országos központja a vasárnapi mérkőzésekre a következő já­ték­vezetőke­t küldte ki az NB I.-be: Kolozs­váron KAC—Szeged. Vass Antal. Szegeden SzVSE—SalBIG, Harangozó. Szolnokon Szónok—Csepel, Antal. Újpesten Újpest—­­Elektromos, Lukács. Kispesten. Kispest—• Ferencváros, Em­ődi. Budapesten Lampart—­­NAC, Endrődi. Gamma—Újvidék, Tihamér­. Mészáros János edző vezetésével megkezdte edzéseit a KAC úszó­­szakosztálya A KAC úszószakosztálya megkezdte mű­ködéséit az Egyetemi Stadionban. A vezető­cég ezúton is felhívja az összes tagjai figyel­mét arra, hogy a bérletjegyek árát, a 3.50-ot, legkésőbb június 1-ig fizessék be Leiters­­dorfer Ferencnek az Angyal-drogériában, hogy a június 2-i ülésen a bérleteket kézhez vehessék. Úgy a női, mint a KAC férfi­­úszó, Mészáros János, a kiváló fővárosi edző vezetésével folytatják edzéseiket. A DiMÁVAG­ a KAC legközelebbi ellenfele KOLOZSVÁR. A Magyar Kupa sorso­l- ■ at tegnap este ejtették meg a Labdarúgó Szövetségben. A legnagyobb meglepetésre a­ KAC-ot a DiMÁVAG-al sorsolták össze és mérkőzését űrnapján, június 4-én Diósgyőr­ben kell lejátszania. A KAC rá három n­­apra ugyancsak Diósgyőrben játszik az NB 1 küzdelme­ során a bajnoki pontokért és így négy nap alatt a kolozsvári piros­­fehérek kétszer raéák össze erejüket a DiMÁVAG-a­l. A Wekerle-te­lepi SC ottho­nában a SaiBTC látja vendégül, míg a Fe­rencváros az Üllőá­uton a Gammával, az Újpest pedig az Elektromos ellen játszik. A középdöntő csapatait június 8-án, hétfőn este sorsolják össze az MJLSz-ben. A KMSC fe hívja összes labdarúgóit, hogy a vasárnapi bajnoki mérkőzésre való te­kintettel, a péntek, délutáni edzésen teljes számban jelenjenek meg a városi sporttelep kispályáján. Az erdélyrészi Játékvezető Testület közleménye Az Országos Sport Központ rendelete ér­telmében a kerülethez tartozó összes játék­vezetők kötelesek származásukat igazolni. Ez a kolozsvári Játékvezető Testületben meg is történt, de többszöri felszólításra még a következő játékvezetők nem állították ki származási íveiket: Harai József, Hock­­sák­ Balázs, Kalmár Tibor, Kovács László, Tégner Dani , Szabó Tábor, Szántai János, Szilágyi Domokos, Vinczy József és Wargha Albert. Amennyiben a felsorolt játékveze­tők 1942 június 1-ig származási íveiket nem ■töltik ki, úgy felfüggesztik őket a további működéstől. A JT erdélyrészi kerülete felhívja mind­TÁVIRAT azon tagjait, a­ki­k tagdíjukká­, hátralékban vannak, hogy ajut legkésőbb junices­­-ig Hajdú József JT pénztárosnál (Mátra, ki­­rály-tór 25.), vagy postatakarékcsekklappa 99.64. számra fizessék be, mert ellenkező esettben törölik őket a testületből. A jósl­ék­vezet­őtanf­olyam hallgatóit ezúton értesíti a JT erdélyrészi kerülete, hogy­­i játékvezetői vizsga június 6-án és 7-én esz. A hallgatók közelebbi felvilágosít­ást május 29-én este 7 órakor az R MLSz Mátyás ki­rály­ tér 30. szám alatti helyiségében kap­hatnak, ahol a­ jelöltek a szokásos nyilat­kozatot is kétessek kitölteni. A vasárnapi mér­kőzéseikre a következő játékvezetőket küldtük­­ki: Városi sporttelep: délután fél 6 órakor: KAC—Szeged, vezeti Vass Antal Budapest, határjelző Jani­a Nándor. Egyetemi Stadion: délelőtt 9 órakor: K. MÁV—Bástya elsőosztályú bajnoki, ve­zeti Tóth Géza, határjelzők Gál János és dr. Solkay Jenő. 11 órakor: KEAC II — KMSC elsőosztályú bajnoki, vezeti Sípos István, határjelzők Polaretzky János és Wargha István. Városi kispálya: délelőtt 10 órakor: KAC I—KKASE ifjúsági bajnoki, vezeti Jó­s­ty László, határjelző Harasztosi Bea. Délután 3 órakor: KMSC—Bástya ifjúsági bajnoki, vezeti Dési Imre, határjelző dr. Incze Béla. Hé­ten délután fél 5 órakor: Dési MÁV — KAC II. vezeti dr. Juhász Ad­olf fia. Kolozsvár, 1942 május 27-én. ’ Welser Jenő, JT. főtitkár. A KOLOZSVÁRI „GYOPÁR- TURISTA ” EGYESÜLET vezetősége felkéri tagjait, hogy a Szent János-kút befejezésének és feszengésének, t tárgyjában fo­ló hó 29-én este 7 órai kezdőnél megtartandó összejöve­telen megjelenni szíveskedjenek. Értesítjük tagjainkat, hogy folyó hó 31-én, vasárnap reggel 7 órai indulással lesz az első idei munkakir­án­d­u­lás a Szent Jánoa-kúthoz. m­­­ull­ás a Mátyás-szobor elől. Vezető: Jakab F­erenc. A KKASE május hó 26-ra hirdetett köz­gyűlése technikai ok­ok miatt elmaradt. Az egyesület XXX. évi, 1912—1942. közgyűlé­sét június hó 3-án tartja, a következő tárgy­sorozattal: Magyar Hiszekegy. Elnöki­ üdvöz­lés. Mult évi közgyűlés jegyzőkönyvének hi­­tel­esülése. Pénztári jelentés. El­­nök­ jelen­tés. Beszámoló az 1941-es évről. Felebbezé­­seik tárgyalása. Kérések és indítványok. És tisztikar megválasztása. Program az 1942-es évre. Zárszó. Tisztelettel kérjük úgy a ve­zetőség, aktív, valamint pártolótagjainkat, hogy a kitűzött időben pontosan, te­jus lét­­számmal jelenjenek meg. Közgyűlés helye a Baross Szövetség Deák Ferenc­ utca 4. sz. alatti díszterme. Ideje: 1942 június hó 3-a, szerda este 7 óra. Elnökség, versenyzők részére kiírt versenyben első Am­mer Károlyné Kolozsvári MÁV 219 találatta ellenfél nélkül. Osztályozatlan női egyéni versenyben , Tóth Piroska, Wesselényi keretében működik Kolozsvári Állami Kereskedelmi 220 találattal, 2. Zsold Rebeka Wesselényi L. E. 215 találat­tal, 3. Balogh Ida holtversenyben Wesselényi keretében működő Kolozsvári Állami Leány­­kereskedelmi 215 találattal, 4. Schäfer Irén Wesselényi Leánykereskedelmi 210 találattal, 5. Simon Rózsa Wesselényi 164 találattal, 6. Kovács Györgyné Repülő Gárda 101 találattal. Osztályozatlan férfi egyéniben első Hossz­: Emil Kolozsvári MÁV 260 találattal, 2. Kato­na Sándor Dés I. Rákóczi György L. F. 257 ta­lálattal, 3. Deák Zoltán REAC. 254 találattal,­­ 4. dr. Varga Zoltán Nagyváradi Árpád 250 te­­­lálattal, 5. Laczkó Ferenc Marosvásárhelyi MÁV 250 találattal, 6. Gyurich László Nagy­váradi Árpád 249 találattal, 7. Lőrincz Sándor Kolozsvári MÁV 247 találattal, 8. Gyöngyössy Ferenc Wesselényi L. E. 247 találattal, V Kerezsi Károly Wesselényi L. E. 246 találat­tal, 10. Póty József Nagyváradi Árpád 241 ta­lálattal, 11 Hadnagy Ernő Wesselényi L. N­. 240 találattal, 10. Orbán Sándor Nagyváradi Árpád 239 találattal, 13. Vitos­­Sándor KEAC­­ 238 találattal, 14. Szabadi Mihály Wesselény­i L. E. 278 találattal, 15. Ölvédy Károly KEAC 236 találattal, 16. dr. Dominics László Dési I Rákóczi György L. E. 236 találattal, 17.­­ Nyitray Tibor Nagyváradi Árpád L. E. 23­ 5 ta­lálattal, 13. Vasits Zoltán REAC 234 találat­tal, 10 Gelts Ernő Wesselényi L. E. 233 tall­lattal, 20. Csomna Géza Nagyváradi Árpád L. F... 232 találattal, 21. Lukács Sándor Maros­vásár­helyi MÁV 231 találattal, 22. Góger Lajos Wesselényi Lövészegyesület 230 találattal, 23. Gerger László Kolozsvári Postás L. E. 230 talá­lattal, 24. v. Dobossy István. Marosvásárhelyi MÁV 229 találattal,­25. Zongor József Kolozs­­vári Postás L. E. 229 találattal, 26. Gombos László Wesselényi L. E. 228 találattal, 27­. Geiger Ernő REAC 228 találattal, 23. Tamás László Wesselényi L. E. 227 találattal, 29. Ros­tás Jenő Kolozsvári Postás S. E. 227 találattal, 30. Tóth Béla Marosvásárhelyi MÁV 226 talá­lattal. A verseny eredményei annál is inkább fi­gyelemreméltóak, minthogy a Wesselényi Lö­vészegyesület Honvéd­ utcai fedett tetere mes­terséges megvilágítású. A szép érmekkel és­­tis­zteletdíjakkal jutalmazott versenyzők, és csapatok a legnagyobb lelkesedéssel oszlottak szét és vitték, erdély szél­te azt a meggyőződést, hogy a magyar ügynek igaz szolgálatára, a nemzet szellemi és erkölcsi javainak igaz vé­delmére készülnek fel. Egyébként Erdély min­den részében megkezdődik az 50 méteres pá­lyán való edzés, melynek eredményéről remél­hetőleg mihamarabb új verseny keretében szá­molnak be. Junius, tiszt­éb, étetteim RODOLFO!? ! ­ Wesselényi Lövészegyesület háromnapos versenyének eredtményei • KOLOZSVÁR. Pünkösd szombatján kezdő­dött meg a Wesselényi Lövészegyesület rendezésében a visszacsatolt keleti és­­északi területek háromnapos nagy céllövő versenye, mellyel megkezdődött a nemzeti szempontból elengedhetetlen fontosságú, dicsőséges ma­gyar lövészsport hatalmas hódítása Erdély­ben. A versenyre 14 férfi és két női csapat nevezett be, valamint 108 egyéni versenyző. A versenyzők és érdeklődők nagy száma bi­zonyítéka annak, hogy Erdély magyarjai tisz­tában vannak a lövészsport jellem­képző és magyar öntudatra nevelő hatásával. A verseny, mely a vendéglátó egyesület Honvéd­ utcai 25 méteres fedett pályáján zaj­lott le, ünnepélyesen nyílt­­meg szombat dél­után 4 órakor. A Magyar Hiszekegy után Bodicza Tódor ezredes rövid beszédében is­mertette a helyes lövészkiképzés fontosságát és nemes versenyre buzdította a benevezett egyesületeket és résztvevőket. Utána Gab­i József egyetemi tanár mutatott rá arra, hogy a nemzet élet-halál harcában milyen fontos szerep jutott a front mögötti szolgálat teljesí­tőire. Rávil­ított arra, hogy a front mögött szolgálat épp oly fontosságú, mint katonáink. A lövészek vállalták ennek a szolgálatnak leg­fontosabb pontjait. Megemlítete azután, hogy a szétszórt egyesületeknek és tagoknak egysé­ges irányítására, lelki kiképzésére szükséges­nek tartotta a Wesselényi Lövészegyesület egy hetenként megjelenő lapnak a létesítését Ennek a megvalósítása egyelőre technikai akadályokba ütközik még, de rövidesen meg fog jelenni, az erdélyi lövészek lapja, Tóth Sámuel üdvözölte még Atzél Edét, aki egybegyűjtötte még azokat a férfiakat és nő­ket, akik méltók arra, hogy kezükbe fegyvert adjanak. A megnyitó beszédek után megkezdődött a háromnapos verseny, mely a következő rész­letes eredménnyel zárult: Osztályozásán férfi csapatverseny: 1. Nagy­váradi Árpád L. E. A csapata 1193 köregység­gel (dr. Varga Zoltán, dr. Nyitray Tibor, Póty József, Gyutich L­ászló, Rogyó Sándor), 2. Holtversenyben Wesselényi L. E. A csapata 1 1198 köregységgel (Kerezsi Károly, Gyön­­gyössy Ferenc, Hadnagy Ernő, Szabadi Mi­hály, Tamás László), 3. KEAG (Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club) első csapata 1177 köregységgel (Deák Zoltán, Vitos Sándor, Gei­ger Ernő, Imre Barna, Vosits Zoltán), 4. Ma­­rosvásárhelyi Székely Vasutas L. E. 1150 ta­lálattal (Márton István, Tóth Béla, Lukács Sán­dor, v. Dobossy István, Laczkó Ferenc),­­ Dési I. Rákóczi György L. E. 1147 találattal, 6. Kolozsvári Postás L. E. 1112 találattal, 7. a REAC második csapata 1097 köregységgel, 8. Kolozsvári MÁV S. E. 1081 találattal, 9. Nagy­váradi Árpád L. E. második csapata 1065 kör­­egységgel, 10. a Wesselényi L. E. második csa­pata 1059 találattal, 11. Székely Hadosztály Verbőczi lövészszázada Kolozsvár 1012 találat­tal, 12. Gábor Áron L. E. Kolozsvár 973 talá­lattal, 13. Repülő Gárda L. E. Kolozsvár 961 ta­lálattal, 14. a Wesselényi L. E. 3. csapata 860 találattal. Osztályozatlan hölgycsapatversenyben 1. Wesselényi L. E. A csapata 1024 köregy­ség­gel, melynek keretében a Kolozsvári Állami Kereskedelmi Leányiskola növendékei indul­tak (Tóth Piroska, Balogh Ida, Schafer Irén, Simon Rózsa, Zsolti Rebeka), 2. Wesselényi L. E. keretében működő Kolozsvári Állami Ke­reskedelmi Leányiskola tagjaiból alakult csa­pat (Vattay Mária, Schäfer Lizett, Deutsek Il­dikó, Balogh Ibolya, Rigmányi Erzsébet.­­Egyéni eredmények első és másodosztályú férfiversenyzők részére: 1. Lénárd Eduárd REAC 278 köregységgel, 2. Makszim Mihály Szilágysomlyói Báthori L. E. 268 találattal, 3. Biró Imre Kolozsvári Postás S. E. 265 találat­tal. Három-hatodik oszt. férfiversenyzők kö­zött 1. Boros Mihály Wesselényi L. E. 255 ta­lálattal, 2. holtversenyben Hegedűs Róbert Kolozsvári MÁV S. E. 255 találattal, 3. Zsiday Béla Marosvásárhely­ Székely Vasutas S. E. 241 találattal, 4. Stanecka Dezső Kolozsvári MÁV 240 találattal, 5. Kvintusz János Kolozs­vári MÁV 238 találattal, 6. Dóczy István Ko­lozsvári MÁV 2­34 találattal.. III—IV. oszt. női KAC—SZEGED Félidő ....---------­Beküldő neve ~ Foglalkozása Lakása ___________ KÖZÖ A 2 D A 8 Felsőbőr és lalpbőrhuílatítékot utaltak ki s szob­atsvári láb* b&Wkészítő iparosoknak KOLOZSVÁR, május 28. A ábbel­i sím­­­lások megkönnyítésére a Lábbeli Központ a kolozsvári lábbelikészitőiparoso­knak, föle*' ped.te a cipészeknek felsőbőr és lalpbőr- imitadókot utalt­­ki a kolozsvári borkereske­­d­ők ké­szletébe . E­zeket a hulladékokat­­ cipészeik, illenleg lábbelikésztők a szak­osztálynál lévő névsorban szereplő borkeres­kedőktől vásárolhatják meg, a Ko­lzsvár és Vidéke Ipartestület által kiadott felsőbőr vásárlási könyvecskékkel. A SZÉKELYFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTŐ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK ALA­KULÓ KÖGYÜLÉSE. A Székelyföldi Allat­tenyésztő Egyesületek Szövetsége június 4-én, csütörtökön d. e. 11 órakor tartj­ i a akuló közgyűlését Marosvásárhelyen, a városháza dísztermében. Az alakulói közgyű­­lés tárgysorozata: 1. A Szövetség megalaku­­l­ásának kimondása. 2. Alapszabályok meg­alkotása. 3. Tisztségek betöltése. 4. S kön­­­ségvetésii tervezet bemutatása. 6. Esetleg­­ indítványok. LEVÉLPAPÍROK, egyszersttil a legválasztékosabb kivitelig, legol­csóbban az „ELLENZÉK“ konyvas«­boltjában, Kolozsvár, Mátyás foirál?­­tér 4. szám«

Next