Ellenzék, 1942. július (63. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-21 / 163. szám

19­4­2 július 21. Mit ír a sajtó ? A Neue Züricher Zeitung jelentést közöl bu­dapesti tudósítójától Keresztes-Fischer belügy­miniszternek a kommunista veszélyről a felső híz Du­­­mp­i­--cit beszédéről. A Stampa és a Regime Fascista hosszú cikk­­bel foglalkozik Kállay Mikl­ós miniszterelnök beszédével, amelyben a januárban Bácskában lezajlott csetnik-kommunista akcióról szólt A miniszterelnök — emelik ki a lapok — a ja­nuári eseményekkel kapcsolatos interpelláció­ra válaszolt. Beszédében rámutatott arra, hogy a szerb nép sok éven keresztül a magyarral együtt harcolt közös ideálokért, amint ezt egy bácskai képviselő meg is emelelta. Kitért az­után azokra a szabotázsakciókra, amelyeket beszivárgott csetnik-komm­inisták készítetek elő. Szükséges volt, hogy a magyar csapatok a rend azonnali helyreállítására működésbe lép­jenek. Az ellenséges önmag inda természetesen ki akarta használni a helyzetet arra, hogy a visszacsatolt déli területeken rendellenessé­geket idézzen elő. A Bácskában most a legbé­késebb rend van — fejezte be beszédét a mi­niszterelnök. Ez csak azt bizonyítja, hogy azok az elemek, amelyek a Balkánt háborúba sodor­ták, itt nem érték el céljukat. stészegesk­esselű a­­érje *» Scilfion­e családijai PÉCS, jilius 21. Borzalmas családi rém­­dráraáról adnak hárt a Pécs közelében fekvő Siklós faluból. Az elmúlt n­apokban Pintér József siklósi postai kézbesítő összeszól alko­kon feleségével, majd elrohant hazulról és a kocsmába ment,­­ahol inni kezded. Fele­sége utána szaladt, s mikor meggyőződött róla, hogy férje, aki kissé italos természetű volt, fenyegetése szerint csakugyan a kocs­mába ment, eszétvesztve rohant haza, kiránt­gatta az ágyból két kisgyermekét, ölbekapta őket és a vásártérre szaladt. Mikor a vásár­tér közepén lévő gémeskúthoz érkezett, hároméves kisfiát és másféléves kislányát bedobta a tízméteres kútba, majd maga is utánuk ugrott. Pintérné tetjét csak másnap reggel fedez­ték fel és kiemelték a vízből a három holt­testet. A pécsi ügyészség, tekintve, hogy bűnügy nem forog fenn, megadta a temetésre az engedélyt. Érdekli talán, hogy szeptember 7-től 13-ig a velencei La Fenice színházban 21 különböző nemzetisé­gű­ európai zeneszerző tartja találkozását az nyolcadik nemzetközi zenei hét alkalmából. Ezen a zenei héten kizárólag modern szer­zeményeket mutatnak be, hogy Prágában mutatták be legutóbb Bó­­kay János Szakíts helyettem cím­ű vígjáté­­kát. A bemutatón a magyar főkonzuli és konzuli Takács Sándor sajtóattasé képviselte, hogy Déghy Piri, a jónevű pesti színésznő textilüzletet nyit a budapesti Rákóczi-úton; hogy nyaralnak a budapesti sztárok. l­.­g­­többen a Balaton mellett töltik szabadságu­kat, d­e sokan vannak a Kékesen is, k­özöt­­tök Fényes Alice is; hogy Ileszke Béla igen jól sikerült darab-­­ fordítású, a Dominó utáni most több olasz­­ és francia darabot fordít­ó kolozsvári és több budapesti színház megbízásából; hogy próbafelvételt csináltál Olthy Mag­dáról a berlini­ UFA filmgyárban. A buda­pesti Nemzeti Színház fiatal művésznője az európai diákság ünnepére volt hivatalos a német fővárosban, hogy a Magyar Dalosegyesületek Országos Szövetsége karvezetői tanfolyamot rendez a Zeneművészeti Főiskolán. Az első ilyen tan­­folyamot augusztus 17. és 20. között rende­zik. Jelentkezéseket július végéig fogad­nak el, hogy tekintettel a magyar filmgyártásban olyan fontos utánpótlásra, ősszel a szen­­iná­­riumszerű­ Filmakadémia kezdi meg műkez­dését Budapesten. M­MMWWWC MMM»»-««——. —■ Tejüzemek! Tejgazdaságok! Figyelem! Nagyon fontos! Pataki—Pazar—Hegedűs: Tejgazdasági jogszabályok Egy rész dr. Bánffy Dániel m. kir. földműve­lésügyi miniszternek a könyvhöz irt előszavá­ból: ,,örömmel üdvözlöm ezt a gyűjteményt, aimely pótolja a tejgazdasági jogszabályok­­ egységes szerkezetbe foglalását. Megkönnyíti ez a munka a gazda, az iparos, a kereskedő, a tisztviselő eligazodását, mert nem kell fárad­ságos munkával kihámozniok sokszor fe­ledésbe ment rendeletekből a hatályos jog­­anyagot." A testes, közel 400 oldalas­ kötet ára a pengő az ELLENZÉK KÖNYVESBOLTBAN Kolozsvár, Mátyás király­ tér 9. Vidékre után­véttel is azonnal megküldjük. Kérje a leg­­ujááóbb gazdasági szakkönyvek jegyzékét. umi WiHn *m i whiiiwwwww iiiww ELLENZÉK BMKMWMWM5¥Oi 11. KOLOZSVÁR. Szombaton és vasárnap nagy nemzetközi versenyben volt része a magyar férfi és női versenyzőknek. A női teniszezők Berlinben szerepeltek a németek ellen, ahol a Középeurópai Kupa küzdelmeiben, mint már jelentettük, 3:2 arányban győztek, nagy küz­delem után. A férfi úszók ugyancsak Német­országban szerepeltek. Darmstadt városában, ahol nem várt, ragyogó teljesítménnyel 27:17 arányban győztek a németek ellen. A szombati versenyek után került sor va­sárnap a 100 m.-es gyorsúszásra, melyet Ele­méri nyert meg 1.013 mp.-el a német Schröder előtt, akinek ideje 1.02 mp. volt. A 200 m. mellúszásban, igen nagy meglepetésre, Szegedi győzött. Ideje 2.49.6 mp. 2. Temke német 2.51 mp. Az 1500 m.-es gyorsúszásban Tátos köny­nyedén győzött 19.45.4 mp.-el. 2. Lehmann 21.31.9 mp. A toronyugrásban a német Kitzig győzött 123.79 ponttal. 2. Hidvéghi 114.87 p. A vasárnapi barátságos vízilabdamérkőzést is a magyar csapat nyerte meg 5:4­ (3:2) arányban, így végeredményben a nyolcadik német-ma­gyar úszó és vízilabda találkozó a magyarok 27.17 pontarányú győzelmével ért véget. Az olaszokkal szemben annál kisebb szeren­cséje volt úgy a magyar kosárlabdásoknak, mint a női atlétáknak. Rómában az olasz—ma­gyar kosárlabdaválogatott mérkőzést az olaszok nyerték meg 45:31 arányban. Budapesten, mint már jelentettük, az olasz—magyar női atlétikai viadalt ugyancsak az olaszok nyerték meg ,54:37 arányban. Szigeti legyőzte a néger Moregont BUDAPEST. Tegnap este a BSzKRT sportte­lepén megtartott nagyszabású hivatásos ököl­­vívómérkőzésen 7000 néző volt jelen. Az öt mérkőzés közül a legnagyobb meglepetést Szi­geti szerezte, aki pontozással legyőzte a Ko­lozsváron is jól ismert néger Moregant. Körösi az olasz Mazzali ellen, míg Frigyes ugyancsak az olasz Ansini ellen hatmenetes küzdelem után pontozással győzött. A három mérkőzé­sen kívül a kisebb súlycsoportokban Kubinyi legyőzte Takácsot és Deli Kővárit. A verseny hősei Szigeti és Frigyes voltak, kiket a közön­ség mindvégig melegen ünnepelt. Szófiában óriási érdeklődés mellett játszották le vasárnap a német—bolgár labdarúgó mér­kőzést, melyet a német csapat nyert meg 3:0 ,(3:0) arányban.­ ­ I* Q R t 27:17 aranynal­ győzött a magyar úszó­­válogatott a németek ellen ÍR Kf­C úszói sikeresen állták meg helyüket Nagybányán KOLOZSVÁR. Vasárnap Nagybányán az NSE nagy úszóversenyt rendezett, melyen résztvettek a Nagyváradi Sport Egylet és a KAC úszói. Vízilabdában az Északerdélyi ke­rület bajnokságért, a nagyváradi csapat, mint jelentettük, 7:3 (3:0) arányban győzött a Nagybányai Sport Egylet ellen, a budapesti Vértessy vezetésével. A úszóeredmények kö­zül különösen a 400 m­-es gyorsúszásban volt nagy küzdelem, melyen a kolozsvári Váradi karcsapással győzött. Eredmények a követke­zők: 100 m. hátúszás: 1. Fiktusz NKSE 1.25.6 mp. 2. Anti KAC 1.27 mp. 3. Cseri NKSE 1.38 mp. 100 m. gyors: 1. Váradi KAC 1.07.4 mp. 2. Sarkadi KAC 1.10 mp. 3. Horánszki NVSE 1.14.4 mp. 400 gyors: 1. Váradi KAC 5.51 mp. 2. Fiktusz NKSE 5.51 mp. 3. Anti KAC 6.10 mp. Izgalmas kü­zdelem után Váradi előbb csap a célba, míg a nagybányaiak arra hivatkoztak, hogy Fiktusz a víz alatt csapott be hamarabb a célba. Mindkettő eredménye kerületi csúcs. Ifjúsági számok: 100 m. mellúszás: 1. Brickner NbSE. 2. Sarkadi. 50 m. gyors: 1. Legez a Jó­szerencsét. 2. Fiktusz II. NbSE. Gyermekszá­mok: 50 m. mellúszás: 1. Lévai NKSE. 2. Len­gyel NBSE. 50 m, gyors: 1. Mersei Jószeren­­cét. 8. Vrazsnyák NKSE. Kiss György szerdán utazik fel a MAC „Hősök emlékversenyeire KOLOZSVÁR. A vasárnapi egyesületi atlé­tikai bajnokságok harmadik fordulója után a KAC vezet 380 ponttal. 2. REAC 282 p. 3. NSE (Nagyvárad) 43 p. 4. Esta Sun 40 p. 5. Villamosművek (Kolozsvár) 13 p. A vasárnapi verseny kellemes meglepetése volt Kiss György remek formája, aki szerdán utazik fel Buda­pestre a MAC ,,Hősök emlékversenyeire, me­lyen csütörtökön az 1500 m.-es síkfutásban, míg pénteken a 800 m.-en veszi fel a küzdelmet a legjobb fővárosi futókkal szemben. Ugyancsak meglepő volt a 42 éves Gáli Lajos indulása az 5000 m.-en, aki ma is egész könyedén futotta végig ezt a távot. A kerületi teniszcsapat bajnokságok kolozs­vári alosztályának küzdelmei 28-án, kezdődnek meg a KTC sétatéri teniszpályái, a KAC, KTC és a REAC között. A fenti egyesületek kötele­sek tar­talékcsapataikat úgy a női, mint a férfiszámokban a szövetségi díjra benevezni, melyet az elsőosztályú csapatbajnokságkkal párhuzamosan bonyolítanak le. 30 kilométeres folyambajnoki verseny BUDAPEST, júdius 21. A Magyar Úszó­­egyesület rendezésében vasárnap folyt be .a Du­nán a folyambajnoki verseny, 30 kilo­méteren Budapest és Ercsi között., a fér­fiak közül Páhok (MUE) 3 óra 44 perc alatt ért célba. Második Ruday (ETC) 3 óra 59 perc 10 mp. A nők közül első Mohsár Magda (MUE) 3 óra 49 perc 32 mp, „Sportszerűség és fegyelem “ címmel tartottak hétfőn előadást az MLSz kolozsvári ügyvezetői az edzőtábor résztvevőinek KOLOZSVÁR. A kolozsvári edzőtáborban, melynek ünnepélyes megnyitásáról részlete­sen beszámoltunk, hétfőn reggel a munka is megkezdődött. A reggeli torna után Domon­kos Jánosi edző tartott az edzőtábor részt­vevőinek előadást az­ elméleti és gyakorlati labdarúgás­i technikájáról­, melyet a­ labor­vezető ellenőrzése mellett két órán át gya­koroltak a résztvevők. A déli ebéd után kétórás pihenésben volt részük a fiatalok­nak, majd utána Szűcs Elemér kerületi el­nök, Adorján Ödön ügyvezető és Welser Jenő, a J 1 főtitkára tartott előadást a sport­szerűségről és a fegyelemről. Kétkapus já­­ték után, melyből minden csoport kivette részét, katonás rend­őren vonultak vissza a­­ Gazdasági Akadémiára a tábor résztvevői, majd vacsora után fél 10 óraikor mosdás és takarodó volt, a­mi után a székelyfödi lab­­darúgójátékosok a többi társaikkal együtt lepihentek. Ma délelőtt Darvas Albert szövetségi edző tart részükre előadást ,­A labdarúgás „ taktikája“ címmel, majd a dé­si órákban dr. Biró József „Sportsérülések“ orvosi előadá­sa következik. Délután kétkapus játék előtt atlétikai verseny, míg jó idő esetén fürdés is lesz. Levente evezősverseny a Dunán BUDAPEST. A Magyar Evező Szövetség bajnoki versenyt rendezett a csepeli holt Duna-ágban. Sok érdeklődő nézte végig a szél­ küzdelmeket. Megjelent vitéz Kudric­y István vezérkari ezredes, a levernék országos parancsnoka is. Eredmények Magyarország kormányos kétevezős bajnokságában első Hungária evezős egylet 5 perc 21.4 mp.,­­ második Pannónia 5 perc 33.4 n.p. A kő- s­zepisskolások kezdő négyesében első Újvi-­­ dék 2 perc 33.2 mp., más­odik Hungária 2 perc .37.6 mp. lizevízes kanadai csónakversenyben első­­ Budapesti Levente Egyesület 4 p. 46.2 m­p. A Magyarország kétpárevezős bajnoki ver- s­­ényében első a Beszkárt 6 perc 53.4 mp.­­ A szenior egyes versenyben első Király­i (MAC) 7 perc 21 mp., második N­­alzinger­­ (Pannónia) 7 perc 41 mp. Magyarország 8 evezős bajnokságaiban első­­ Pa­imier­ia 6 perc 27.4 mp., második Hun­­­­gária 6 perc 29 mp., harmadik Beszkárt.­­ Szépen sikerült a BBTE atlétikai versenye BUDAPEST. A BBTE első osztálya egye­­­­sült­­közi bajnoki atlétikai versenyén 1500­­ méteren első Iglói (MAC) 4 perc 60.4 mp.,­­ második Harkányi (BBTE) 4 perc 006. mp., harmadik Hires (UTE) 4 perc 01.8 mp.­­ Hármasugrásban első Dusnoki (MAC­) 14 méter 18 cm., második Somló (MAC) 14 m. 15 cm., harmadik Somogyi (BBTE) 13 m­. 83 prp. I I0 méteres gátfutásban első Kis (Törek­vés) 13.3 m­p­., második Hidas (BBTE) 15.3 mp., harmadik Szabó (MAC) 15.4 mp. 5000 méteren első Szilágyi (BBTE) 14 perc 52.8 mp., második Német Béla (MAC) 14 perc 53.2 mp., harmadik Farkas (Test­vériség) 15 perc 29.6 mp. Kalapácsvetésben első Remet Imre (MAC) 51.96 m., országos rekord. Második Remete (Testvériség) 45.18 m., harmadik Gáspár (MAC) 40.79 m. 4x4.00 méteres vált­ófutásban első BBTE­­ (Góbi, Harsányi, Filó, Polgár) 3 perc 24 mp., második a Mac csapata 3 perc 24.6 mp. A KAC lab­darú­gócsapata, háromheti pi­henő után, ma, kedden délután 5 órakor kezdi meg edzéseit az őszi szezonra Domon­kos János edző vezetésével. Az edzésen a KAC összes játékosai résztvesznek. AKNAVÖLGYI, az Újpest vol kiváló ka­pusa, a Szegedhez szerződött le, aki a Gam­mához távozott Tóth György helyét fogja elfoglalni.­­ AZ OLASZ-MAGA AR f­ém­­­ atlétikai via­dalt szeptember végén az egyik olas­z nagy­városban rendezik meg. Egyébként szeptem­ber 19. és 20-án a svéd a­tléta válogatott látogat el Budapestre Häggel és Anderson­­nal az élén. LEVÉLPAPÍROK, egyszer attől « legválasztékosabb kivitelig, legala «csobban az „ELLENZÉK** lcdiában, Kolozsvár mmi­mm­m* 1 n­'m­mii niew'wfflBWWff ■ »■ ' mmm HIVATALOS RÉSZ A Magyar Labdarúgók Szövetsége, Erdély részi Kerülete Kolozsvár Az 1942—43. évi Kolozsvár kerület­) I. osztályú és ifjúsági labdarúgóbaj­­nokságok kiírása Az MLSz szabályai és határozatai szerint az 1942—43. évi Kolozsvár kerületi I. osztályú és ifjúsági labdarúgóbajnokságát az alábbi fel­tételek mellett írom ki: 1. A Kolozsvár kerületi első osztálytó labdarúgó bajnokságáért indulnak kötelező ha­tállyal, de magasabb osztáyba való jutás lehe­tősége nélkül az NB I. és NB II. osztályában ját­szó kolozsvári egyesületek tartalékcsapatai (KAC, Kv. MÁV SE és Bástya SE, továbbá feljebbjutási lehetőséggel a Kolozsváron, Sza­­mossujváron, Désen és Besztercén már szabályo­san működő MLSz tagegyesületek csapatai s végül olyan és ezután alakuló kolozsvári vagy vidéki egyesületek csapatai, melyek a neve­zési zárlatig, azaz, 1942 augusztus hó 15-ig sza­bályszerűen megalakulnak és működési enge­délyt szereznek, feltéve, ha földrajzi fekvésük­nél fogva a kolozsvári kerületbe oszthatók be és ha úgy játékerő, mint egyéb szempontokká, (pálya, felszerelés, anyagi erő, stb.) az általános kívánalmaknak megfelelnek. Az MLSz elnök­sége magának tartja fenn a jogot arra, hogy a kerületi bajnokot az 1943­-44. évben mely­ osz­tályba, illetve hova ossza be. 2. Az összes résztvevő egyesületek kötele­sek ifjúsági csapatot is szervezni és indítani ; kolozsvári kerületi ifjúsági bajnokság kü­zdel­meiben. Ezen kötelezettség alól a kerületi e­lök adhat alaposan megindokolt esetben kivé­telesen felmentést. 3. Nevezési díj csapatonként 10 pengő, mely összeget az írásbeli benevezéssel egydejű­i­g kell az MLSz Erdélyrészi Kerülete pénztáriba befizetni. Az ifjúsági csapatok indításáért nem­ kell külön nevezési dijat fizetni 4. Nevezési határidő 1942 augusztus 15, déli 12 óra. 5. Sorsolás az Erdélyrészi Kerület hiv­italos­i helyiségében, Kolozsvár, Mátyás király­ tér 30 szám alatt, 1942 augusztus 18-án délután 6 óra­kor lesz. 6. Az I. osztályú kerületi bajnokság mérkő­­zései 1942. évi augusztus 30-án, az ifjúsági baj­noki küzdelmek 1942 szeptember 13-án kezdőd­nek és a bajnokságot a szokásos pont és gól­arány dönti el. 7. A kolozsvári kerületi I. osztályú bajnok­ságért küzdő egyesületek csapatainak szövet­ségi átalányát az 1942. évi szeptember 1-i kez­dettel, havi 15 pengőben állapítom meg, mely összeg minden, hónapban előre fizetendő. Az ifjúsági csapatokért nincs külön szövetségi átalány. 3. A sorsolással kapcsolatos kívánságok leg­később 1942 augusztus 15-én, déli 12 óráig írás­ban adandók be. 9. Amennyiben a kerületi bajnokság küz­delmein belül, bármely induló egyesület, baj­noki mérkőzést egyetlen esetben is lemond, úgy a kerület egyesbírája köteles az egyesüle­tet azonnal törölni a bajnokságból. A kizárás vonatkozik az egyesület ifjúsági csapatára is. 10. Úgy a Kolozsváron, mint a vidéki váro­sokban lejátszásra kerülő mérkőzések liszt a jövedelme megosztandó 50—50 százalék aránk­ban a két résztvevő egyesület között. Ezen cél­ból a mindenkori rendező egyesület köteles a vendégcsapat megbizottjának a pontos elszá­molást bemutatni a mérkőzés befejeztekor. A nyers bevételből csakis a mérkőzéssel szorosan összefüggő és felmerülő költségek vonhatók le. A vendégcsapat megbízottjának joga van azért minden törvényes módon ellenőrizni a jegyel­adást, pályabejáratokat, pénztárt, stb. az 60 százalékos részesedésen kívül semmiféle anya­gi megtérítésnek helye nincsen, tehát mindezt csapat saját költségén tartozik a mérkőzés színhelyen megjelenni. Jogában van­ azonban a két mérkőző félnek a fentiektől eltérő megál­lapodást is létesíteni, amelyet az MLSz Erdély­részi Kerületénél írásban, a mérkőzést meg­előzően legalább 5 nappal kell bejelenteni. A megállapodást a szövetség illetékes szerve­­tu­domásul veszi, miáltal az mindkét félre nézve kötelezővé válik. Kolozsvár, 1942 július 15-én. Szűcs Elemér s. k. kerületi elnök A kiírás hiteléül: Rónay Lajos, ker. főtitkár. Országosan szabályozzák a kirakati hirdeté­seket. Ismeretes, hogy­ a főváros a múlt év végén léptette életbe az új hirdetési szabály­rendeletet, amely többek között a kereskedők kirakataiban elhelyezett plakátokra is ki­mondta a hirdetési díj kötelezettségét. A vidék­­városokban a hirdetésügy terén nagyon eltérő a gyakorlat. Egyes városokban egyáltalában nincs rendezve ez a kérdés. Illetékes helyen már régen sürgetik a hirdetési ügy ország..-­­érvényű egységes rendezését. Ez az ügy most hamarosan napirendre kerül. Már készül a tör­vénytervezet, amely országosan szabályozza a hirdetésügy egész komplexumát. Eddig 800 új borkereskedői engedély­t adtak ki a pénzügyi hatóságok. Június hó 30-ávól érvényességüket vesztették a régi borkereske­dői iparigazolványok és helyettük a pénzügy hatóságok új, borkereskedői iparengedélyek­ adtak ki, országszerte mintegy 800-at, körülbe­lül ugyanannyit, ahoogy régi iparigazolvány ha­tályát vesztette. Ezzel az iparjogosítvány te­kintetében megtörtént a borkereskedelem tel­jes átállítássa, míg a régi borkereskedők ib.bv. helyiségének és zárolt pincefelsz­erelésének .»* odaítélése még folyamatban van, \'al› ‹­... i hogy e hónap folyamán megtörténtik a kérdés­ben 's a döntés.

Next