Ellenzék, 1943. december (64. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-01 / 272. szám

1­9­9­3 december­ig nyesü­l­jenek. Sajnos, ez ma nem mindig tör­ténik így. Vannak, akiknek a juttatásra való egyetlen minőségük a megfelelő összeköttetés. A mezőgazdasági program végrehajtása so­rán, ha komoly eredményeket kívánunk elér­ni, úgy a célkitűzések megvalósítását eső­sorban a szabad gazdasági szervezetekre kell bízni és az egyéni juttatások helyett a gaz­­datársadalom közösségét kell megsegíteni. örömmel hallja, hogy a földművelésügyi k raszter is ezen az úton kivan haladni. Legyen végüit az „Alad­arok”-nak Majd rátért a kereskedelem kérdéseire és részletesen vázolta azokat a nehézségeket, amelyek a magyar kereskedelem egészséges kibontakozásának útjában­­ állanak. Elmondot­ta, hogy túl sokan túl könnyen fogják fel ma a helyzetet s nem gondolnak arra, hogyha egyszer megszűnik a védettség, mint a vihar az őszi falevelet, úgy fogja a sza­bad gazdasági verseny a szakmailag és erkölcsileg gyenge kereskedelmi ténye­zőket elsöpörni. A kereskedelmi és köz­lekedésügyi minisztériumok feladata vol­na már most a szelekciót megkezdeni és komolyabb teherpróba alá vetni a keres­kedőket. Ki kell selejtezni mindazokat, akik csak nemzeti ajándékot látnak a jo­gosítványokban és másokkal végeztetik kereskedői tevékenységüket­. Meg kell szüntetni viszont mindazo­kat a jogosítványokat, amelyek nem igé­nyelnek szaktudást és kereskedelmi tevékeny­séget, csak vámszedői egy adott helyzetben a gazdasági életnek. „Hangsúlyoznom sem kell, mondotta gróf Teleki Béla, hogy a jövő szempontjából az igazi fontos kérdés a kü­lkeres­kedelem. Decentralizált ipar, fejlett kereske­delem azonban csak jó közlekedési hálózat mellett képzelhető el.“ Gróf Teleki Béla kü­lön kiemelte, hogy a kereskedelem és közle­kedésügyi tárcát elismerés illeti, hogy­ a há­ború ellenére milyen komoly eredményeket mutat fel. Megemlítette a dédaáiszerdtfalvai vasútvonal megépítésének jelentőségét és utalt Udvarhely vármegye vasúti bekapcsolásának múlhatatlan szükségszerűségére. Az Erdélyi Párt elnöke beszéde további során a szervezés kérdéseivel is foglalkozott. A helyes szervezés — Ma éppen gazdasági és állami életünk megszervezése terén látjuk a legnagyobb hi­bákat és igen sok zökkenőnek nem az intéz­kedések helytelen volta az oka, hanem az, hogy a megvalósításnál nem veszik figyelembe a helyes szervezés szempontjait. A szervezési hibáival egyformán találkozunk a nagy^ kérdé­seinknél, mint pl. a nemzetiségi kérdés, és kisebb, de igen fontos feladatok megoldásá­nál, mint például a mezőgazdasági szakok­tatás. Ezek a kérdések éppen úgy, mint számos más ügy két, vagy esetleg több mi­nisztérium hatáskörébe tartoznak érte éppen, ezért ezek legharmonikusabb együttműködés esetén sem oldhatók meg gyorsan és a köve­telményeknek megfelelően. De van rá példa más téren is éppen elég. Mint például a szé­­n­arekvirálás, a marhabeszolgáltatás, a fael­­látá­s, vas- és anyagelosztás kérdése... stb. Az el­gondolások helyesek, csak a gyakorlatii vég-,­rehajtáson buknak meg a dolgok. Tévedés volna azonban azt állítani, hogy magyar­ságnak nem lenne érzéke és tehetsége a he­­­lyes szervezéshez, amikor történelme éppen ellenkezőjét bizonyítja. A hiba tehát nem a magyarság lelki és szellemi, alkatában van. Meg kell tehát találni az állami élet leghe­lyesebb megszervezésének módjait, hiszen bármilyen rendszerben egy kormányzat szá­mára a problémák megoldásának csak egy módja van: a konkrétje legjobb megoldás. ..A jól képzett, jól felszerelt, harckész és eredményesen harcoló honvédség ma már nem a nemzeti dicsőség, hanem a nemzeti lét kér­dése — állapította meg gróf Teleki Béla. — Éppen ezért figyelmünk fokozottan fordul a honvédség felé. Egy hadsereget, annak erényeit és hibáit szervezésben, felszerelésben, tudásban és szellemben egyaránt csak a háborúban lehet kiismerni. Honvédségünk vezetői­nek immár három háborús év tapasztala­ta áll rendelkezésére. Hiszem,­ hogy ve­zérkarunk ezeket a tapasztalatokat na­gyon komolyan számba vette, katonai nyelven szólva kiértékelte és értékesí­tette. Örömmel hallottuk a honvédelmi tárca költségvetésénél a honvédelmi miniszter úr szavait. Bízunk benne és re­méljük, hogy mindazt sikerül megvalósí­tani, amiket ott elmondott és ami az egész Ház osztatlan helyeslésével talál­kozott.* A hadigondozás A hadigondozás kérdéséről szólva, öröm­mel üdvözölte azt az elhatározást, hogy a kérdést kiemelték a karitatív társadalmi gon­­doskodás köréből és azt egy külön, a minisz­terelnök közvetlen ellenőrzése alá tartozó ál­lami szerv hatáskörébe utalták. Természetes azonban, hogy a hivatal eredményes mun­kája elsősorban attól függ, hogy milyen ösz­­szegek állanak rendelkezésére. Bármilyen ta­karékosságot ír is elő a parancsoló szükséges­ség, meg lehet találni a célra szükséges pénzt, hiszen a kormány bőségesen dotálja azoknak a munkaszolgálatosoknak a családjait, akik éle­tüket egyáltalán nem veszélyeztetve, elég jó ellátási viszonyok között a hátországban, vagy a front mögött munkájukkal teljesítik honvédelmi kötelezettségüket. A szórványkérdés — Ha azt is mondtam, hogy a mai rohanó korban nincsen idő a kérdéseket egyedül a nemzetnevelés útján megoldani — folytatta gróf Teleki Béla beszédét —, ez semmiben sem csökkenti a nemzetnevelés elhatározó je­lentőségét. A reformok legfontosabbika talán éppen a nevelésügy reformja. Új szociális, de erős nemzeti érzéstől áthatott embertípust kell kialakítania. A magyar kultúra kérdése nem­csak a­ széles néprétegek felemelésének, az ügye, hanem egyben a nemzetiségek közé be-, ékelt magyarjaink megtartásának a kérdése is. Tisztában vagyunk azzal, hogy a költségve­tés összeállításánál a materiális fontosság sor­rendjében a kultusztárca meglehetősen hátra szorul. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy vannak a kultusztárcának annyira fontos té­telei, mint például a vegyes vidékeken veszé­lyeztetett magyarság lelki gondozása, iskola­­kérdés és a jövő államépítésünkhöz szüksé­ges vezető rétegnek minden foglalkozási ág számára történő kiképzése, tehát tanítók, lel­készek, papok, orvosok, mérnökök, iparosok, kereskedők kiképzése, amelyek közvetlenül a honvédelmi kiadások után következnek fon­tosság szempontjából. Ha a honvédelem az ország mai védelmét jelenti, úgy a kultusz­­tárca kiadásai a jövőben való védelmét jelen­ek­ A ..kultuszminiszter költségvetési beszédé­ből örömmel állapítottuk meg, hogy a tárca élén erdélyi szellemű ember áll. Közérthető jogi nyelvet! Gróf­ Teleki Béla ezután az igazságügyi tárca kérdéseire tért át. A háború nem alkal­ ELLENZÉK A honvédség más a nagy kodifikációs munkálatokra, de minden reformkor kitermeli a maga átfogó és szintetikus kódexeit, amelyek a társadalom megújult életének szabályait jogi formákba öntik. A reformkor szüleménye volt a száz évvel ezelőtt elkészült magyar büntetőtörvény­­könyvi javaslat, amely, sajnos, sohasem tu­dott életbe lépni. S ami most meginduló re­formtörekvéseinknek is át kell alakítaniuk a magánjog, kereskedelmi és büntetőjog rend­szerét. Hangoztatta még Teleki Béla, hogy a régi jogi stílus egyszerű és világos volt. A Werbőczy vagy Deák Ferenc fogal­mazta törvényeket ma is jobban meg le­het érteni, mint a szakminisztériumok rendeleteit, amelyekből csaknem minden­nap néhány jellemzően érthetetlen mon­datot lehet találni a Budapesti Közlöny­ben. I 0£ifiD0 Egészséges gazdaságot A magyar ipar kérdéseiről beszélve, elégté­tellel állapította meg, hogy a magyar ipar mennyit fejlődött az utóbbi esztendőkben. Sajnos, azonban, hogy Budapest központi fekvése és a viszonylagos nyersanyagszegény­ség miatt az ipar elsősorban a fővárosban tö­mörül, mert itt találta meg a legjobb köz­lekedési és szállítási helyzetet, valamint mun­kapiacot, így az ország távolabbi részei, a meglévő iparosodási lehetőségek nincsenek ki­használva. Különösen a közép­ipar lehetősége van adva energiaforrások, a földgáz és olaj­­feltárások és az ország még felhasználatlan vízi energiája által. Bizonyos, hogy az ipar­nak igen nagy feladatai vannak a mezőgaz­daság terén. De gondoskodnia kell az­ ipar decentralizálásáról is és meg kell találni a módját annak, hogy a vidéki tőke is bekap­csolódnék az iparosítás folyamatába. Az ál­lami és banktőke mellett a magántőkének is fokozottabb érvényesülési lehetőséget kellene biztosítani. Gróf Teleki Béla behatóan fog­lalkozott a Székelyföld iparosítási lehetősé­,­geivel, leszögezve, hogy a székelyföldi ipar­nak mindenben a Székelyföld érdekeit kell szolgálnia. A délerdélyi magyarság sorsa határozza meg a két nép jövő sorsát Beszéde utolsó részében az Erdélyi Párt elnöke a nemzetiségi és külpolitikai kérdése­ket tárgyalta. Hangsúlyozta, hogy a párt­nak a nemzetiségi kérdésben elfoglalt állás­pontját Mikó Imre már részletesen kifejtette a Házban, de mégis úgy érzi, hogy röviden érintenie kell a kérdés román—magyar vo­natkozásait. — A rajtunk esett sérelmeket elfeled­jük, de nem tudunk szó nélkül elmenni délerdélyi testvéreinknek még ma is tartó, sőt egyre fokozódó embertelen el­nyomása mellett. Legfutóbb interpelláció formájában voltam kénytelen a délerdélyi ősi magyar iskolák bezárásának ügyét a t. Ház elé hozni. És itt nem mulaszt­hatom el, hogy köszönetet mondjak azok­nak a képviselő­társaimnak, akik a dél­­erdélyi magyarság iránti együttérzéstől vezet­etve elálltak interpellációik elmon­dásától, hogy ezzel is biztosítsák a dél­erdélyi magyarok helyzetének mindennél előbb való fontosságát. A külügyi tárca tárgyalásánál szóvá tettük a munkatábo­rokban sínylődő délerdélyi magyar test­véreink elrettentő helyzetét, és a magyar gazdáidnak állatrekvirálás címén történt kifosztását. Ezúttal is hangsúlyozni kí­vánjuk, és ezt tudomásul kell venni a ro­mán kor­mányzatnak, de minden erdélyi románnak is,­­ hogy a délerdélyi ma­gyarság életének és sorsának biztosítását olyan kérdésnek tekintjük, amely a két nép jövő viszonyát és esetleg sorsát is döntően határozhatja meg. — A román kormányzat a délerdélyi magyarságon elkövetett sérelmeket a köl­csönösséggel indokolja. Nézzünk csak a mélyére ennek a ,,kölcsönösségnek*". Ál­lítsuk szembe a délerdélyi magyar munkaszolgálat borzalmait, ahol az egyik tábort, maguk a románok is ,,cimitirul" ungurilor** a magyarok temetőjének ne­veznek, az északerdélyi románok munka­­szolgálatával, ami általában jó elhelye­zéssel és jó élelmezéssel jár. Állítsuk szembe a délerdélyi magyar munkaszol­­gálatosok családtagjainak helyzetét, akik teljesen magukra vannak anyagilag ha­gyatva, — az északerdélyi román munka­­szolgálatosok helyzetével, akiknek csa­ládja a fronton harcoló katonákkal egyenlő hadisegélyt kap. Az Északerdély­­ben élő románok keserves sorsáról zengő hamis propaganda cáfolataként álljon itt egyetlen beszédes adat: Beszterce-Naszód­­vármegyéb­en, amelyik tudvalevőleg nagy román többségű, a folyó évben befolyt közadó 2,960 000 P volt, ezzel szemben az ezidei kifizetett hadisegély 4,540 000 P-t tett ki­.• Pártunk osztatlan helyeslésével találko­zott tehát a miniszterelnök úr legutóbbi beje­lentése, hogy a kormányzat a délerdélyi ma­gyarság megvédése érdekében — ha másként írt magyar nemzetiségi politikát­­ — Hagyományainkhoz- hű, de a nemzeti'' ségeink életében beállott változásokat józanul lemérő új magyar nemzetiségpolitika alapjait kell leraknunk. És itt, tisztelt Ház, rá kell mutatnom egy hiányosságra. A miniszterel­nök úr helyesen állapította meg a bizottsági tárgyaláson, hogy ki kell vetnünk magunkból, fel kell oldanunk magunkban a trianoni és a kisebbségi szemléidet, mert a megnagyobbo­dott országot csak így tudjuk áttekinteni és így tudjuk eredményesen szolgálni. Bizonyos tekintetben hiányosságnak ér­zem azt is, hogy olyan intézményekben és bizotts­ágokban, amelyeknek működése és hatásköre az egész orsz­­gra kiterjed, a visszatért területek egyáltalán nem, vagy elenyésző szántban vannak csak képviselve. Hiányosságnak érzem ezt, mert a helyi ismereteken kívül a szem­léletek sokfélesége és kiegyenl­ődése se­gítené hozzá ezeket a szerveket ahhoz, hogy a megnagyobbodott ország felada­tait és lehetőségeit át tudják tekinteni A nemzetiségi politika vonatkozásában azonb­an feltűnően nagynak, égetőnek és — szinte azt merném mondani — alig menthetőnek érzem ezt a hiányosságok Nem tudom megérteni azt, hogy az egyes, minisztériumok a nemzetiségi ügyek in­tézésére miért nem abból a kétmillió ma­gyarból választják ki a megfelelő embe­reket, akik három állam kisebbségpoliti­­kai módszereit, azok hatását, avagy ha­tástalanságát, eredményességét, avagy eredménytelenségét a saját bőrükön ta­pasztalták és akiknek a számára való­ban egzisztenciális kérdés volt a nemze­tiségi politikának minden csinja-binjá­­val, múltbeli és jelenkori helyzetével megismerkedni és azt elsajátítani. Ha van terület, tisztelt­­ Ház, ahol értéket és gyarapodást jelent a visszatért magyar­ság, úgy ez a terület az. És ha van te­rület, ahol nem használják ki az adott lehetőségeket, úgy ez a terület az. — Nem lehet immár az ország 25 százalé­kát kitevő nemzetiségeinket ugyanazzal az aparátussal és ugyanazokkal a módszerekkel kormányozni, mint a trianoni ország 5 szá­zalékát kitevő nemzetiségeit. Kírek maradunk az öncélú magyar külpolitikához . A kisebbségi sorsot megjárt magyar em­ber szemével nézzük külpolitikánk alakulását s benne az örök magyar célkitűzések felé ve­zető utat keressük. A Trianon után újjáéledt öncélú magyar külpolitika vezetett ki minket a megszál­lás alól s önmagunkhoz maradunk hűek, ha ezen az úton haladunk tovább Vi­­­lághatalmak nagy összecsapásai között mi elsősorban a magunk ügyéért va­gyunk felelősek, nekünk a háborúban a magunk ügyét kell győzelemhez juttat­nunk. Annál is inkább, mert vannak köz­vetlen ellenségeink, akikkel szemben más támogatásra nem számíthatunk­— Kormány még nem állott nehezebb kö­rülmények között az ország élén, mint ma. És kormányelnököt még nem terheli olyan sú­lyos felelősség, mint Kállay miniszterelnök urat, aki igaz magyar érzéssel és a nemzet jövőjében való hittel és erős akarattal áll azon a poszton, ahová a magyar sors özét állította. Sok tényezőn fordul meg jövő sor­sunk alakulása, amelyet nem tudunk befolyá­solni, de egy tényező a m­ hatalmunkban áll és ez a mi belső egységünk és az ország ösz­­szeforrottsága. Lelkiismeretünk szavára adom meg tehát pártom és a magam nevében a fel­hatalmazást abban a reményben, hogy ezzel nemcsak az ország jövőjének biztosításához szükséges kormányzati szilárdsághoz járulunk hozzá, a magunk erőivel, de egyben a pár­tunk által képviselt szellemiséggel is elősegít­sük az országot a szociális haladás útján — fejezte be beszédét gróf Teleki Béla, az Er­délyi Párt elnöke. BUDAPEST, december 1. A képviselőház keddi ülésén folytatta az állami költségvetés­ről szóló törvényjavaslat vitáját. Napirend szerint következett az 1944. évi állami költ­ségvetéséről szóló javaslat tárgyalása. Az­ elnöki bejelentések után Inántsi-Papp Elemér előadó kezdte meg beszédét. Az­ 1944. évi költségvetés indokolását sza­vitéz Imrédy Béla, aki a kért meghosszab­­­bítással másfél óra hosszat beszélt, beveze­tőül azt hangoztatta, hogy a törvényjavasla­tot nem fogadja el és a kormányt nem aján­dékozhatja meg bizalmával. A nemzeti egy­ségnek a kérdése azonban nem ettől függ, ha­nem az általános politika irányvonfalainak tisztaságától. A honvédelmi tárca tárgyalása megmutatta ezt és örömmel állapítja meg, hogy van egy­ kérdés, amelyben mindenki pártkülönbség nélkül egyet­ért és ez az, hogy az országban jobban, mint valaha, szüksége van hősies szellemű és a lehetőségek legmaga­sabb fokú kihasználásával korszerűen felszen­­telt és kiképzett hadseregre. Beszéde további A Ház illése haszonként ismertette. Kérte tehát a Házat, hogy pártpolitikai szempontot félretéve, a ma­gyar hivatástudatnak átérzése mellett a nem­zet érdekének szem előtt tartásával teljesítse most­­ is történelmi feladatát. Végül a meg­ajánlási­ törvényjavaslatot úgy általánosság­ban, mint részleteiben elfogadásra ajánlotta. A megajánlási vita első vezérszónoka vitéz Imrédy Béla volt. s°t.in a parlamentarizmusról szólt. A külpo­litika síkjára átterve, azt fejtegette, hogy a magyar külpolitikának csak egy célja lehet, azt az utat követni, amely a nemzet boldo­gulásához vezet. A legélesebben szembefordul a független kisazdapárt és a szociáldemokrata párt tagjai által kívánt külpolitikai elgondo­lsokkal, amelyek a kormány külpolitikájával szemben 180 fokos eltérést mutatnak. A földbirtokpolitikai kérdésekre áttérve, a háború hőseinek földhözjuttatását sürgette. A munkakerülővel szemben a törvény legtelje­sebb szigorát kell alkalmazni. Az alapelv az lege­n­, aki nem dolgozik, az­ ne is egyék. Részletesebben foglalkozott a zsidókérdés­sel. Kérte a kérdésnek a magyar mentalitás­nak megfelelő megoldását társadalmi, gazda­sági, szellemi és politikai téren egyaránt. A legerélyesebben kikelt a feketepiac haszonél­vezői ellen. Kérte, hogy az ország hivatalos külpoliti­kai irányzatát valló jobboldali pártok és mozgalmak a törvényes keretekben működhes­senek és a háborús céljainkat megtagadó bal­oldali pártokat és mozgalmakat a legheljeseb­­ben ellenőrizzék. Egy kérdés, amelyben mindenki egyetért ó Írj nem megy, hozzányúl az eddig kínosan került­­retorzió eszközéhez is. .**•'• Imrédy: Függetlenséget és szabadságot akarunk A­ külpolitika síkjára újból visszatérve vitéz belül a hatalmi súlypont az oroszok javára Imrédy Béla hangoztatta, hogy ha igaz volt tolódott el. A moszkvai értekezlet nemán­ezelőtt egy esztendővel az, hogy ez a háború tátja, hogy az igazán fontos kérdésekben­­a fm háborúnk, ez ma még fokozottabb mér- például a területi­­ kérdésekben semmiféle tekben áll. Az angolszász—orosz szövetségen megoldás nem jött létre. A középeuróam

Next