Élő Sziget, 2009 (1-12. szám)

2009-09-01 / 9. szám

Gondolatok tanévkezdés idején Szűkebb-tágabb családom sok tagja dolgozik pedagógusként. Magam is hosszú ideje (ki)szolgálom az oktatást . Sok rokonunk, barátunk szintén a jövő nemzedékének nevelésével, oktatásával foglalkozik. Ilyentájt beszélgetéseink (nálunk még vannak ...) témája a „saját” iskolánk helyzete, örömei, nehézségei. Egyre kevesebb az öröm, egyre több a nehézség, ahogy ezt mindenfelé tapasztaljuk. Most nemcsak az anyagi megbecsülésre gondolok, hiszen ezen a pályán jobbára csak a „megszállottak” maradtak. Közös tapasztalatunkat erősítette meg Pálinkás József, az MTA elnöke tanévnyitó beszédében. Az erkölcsi alapok nélküli oktatás, bármilyen magas színvonalú is egy iskola, sok időzített bombát önző, nihilista, zavaros értékrendű embert bocsájthat ki. Olyanokat, akik esetleg a megszerzett tudásukkal az önmegvalósítás zászlaját lobogtatva minden lelkiismeretfurdalás nélkül, szinte bármire képesek céljaik eléréséért. Elég csak bármelyik rádió vagy tv híradóját, illetve dokumentum műsorát értő szemmel/füllel követni. Az ember sokszor tehetetlennek érzi magát. Tenné a jót lelkiismerete szerint, de vagy nem engedik a helyi vagy az általános szabályok, utasítások, törvények, vagy az erős, viharos ellenszélben mi magunk is elbizonytalanodunk, elbátortalanodunk... Beszélgetéseink közös tapasztalata, hogy sok szülő az iskolától várja rakoncátlan, időnként kezelhetetlen gyermeke megnevelését, mégis támadja a nevelőket, inkább gyermeke rövid távú érdekeit védi. Nem gondol bele, mennyit árt gyermekének, ha a helyes értékrendet nem tudja és nem is akarja megismertetni vele. (És itt a hitet, Istent még nem is említettem.) Ez az időzített bomba pár év alatt felrobban: a felnövő gyerek azután nem ért szót a szüleivel, ellenük támad, nem találja helyét a világban... Senkinek sem mentség, hogy ilyen a korszellem, hogy az egyéni érvényesülés céljából manapság mindent fel lehet/szabad rúgni. Mit tehetünk akár pedagógusként, akár szülőként az utánunk jövőkért? Először is Istenbe kapaszkodunk, Istennek ajánljuk őket. Rendszeresen imádkozunk értük - mind e világ ellen. Sokszor eszembe jutnak Sík Sándor sorai egy háború alatt írt verséből (lelki értelemben most is háború van): „ Meddig győzöd egymagadban: Emberesre mosdani Képedet a mostani Szennyektől a csepp patakban, Az imádság patakában! Az sem a szép régi már: Zavaros is, el-eláll, (Dögöt görget mostanában)... ” /Győzöd-e még?/ Példánk, helytállásunk, Istenre alapozott értékrendünk nem biztos, hogy evilági sikereket produkál, de legalább lelkiismeretünk nem vádol, ha megtettük jó szándékkal a tőlünk telhetőt fiaink, lányaink nevelésében is. Isten kegyelme segítsen bennünket ebben a tanévben is, hogy magyar és keresztény jövőnk zálogát, a felnövekvő ifjúságot bölcsen, szerényen - de céltudatos határozottsággal, és legfőképpen nagy szeretettel tudjuk terelgetni az emberi tudás és az Istenhit párhuzamos és egyirányú útjain! /Nyitrai László/ A papság évéről - néhány keresztkérdés Az Egyház egyik fájó sebe az a távolság, ami a papok illetve szerzetesek, és a világi hívők élményvilága között van. Ennek a sebnek a gyógyulásában nagy segítségünkre lehet az, hogy XVI. Benedek pápa meghirdette a papság évét. Már az elnevezés is kétféle megközelítést takarhat. A „papok évé”vel szemben talán szerencsésebb a „papság éve” kifejezést használnunk. Nem arról van ugyanis szó, hogy az Egyház vezető rétege lefoglalta volna magának ezt az évet, és különböző rendezvényekkel ünnepli és ünnepelteti magát. Sokkal inkább arról, hogy az egész Egyház közössége kezdjen el jobban odafigyelni arra a titokra, amit a papságban, mint szentségben ajándékba kapott, illetve személyesen azokra, akik ezt hordozzák, és akik ennek a kiemelt évnek a keretében nyitottságunkat és segítségünket is kérik. Igen, azt gondolom, nem túlzás itt a segítségkérés szót használnunk. Gyakran keveredünk olyan beszélgetésbe, ahol az „Egyház” (értsd természetesen: nem az egész, csak a papok!) hibái kerülnek terítékre. Szívesen feltennék az ilyen „egyházkritikusoknak” egykét keresztkérdést. Az első az lenne, hogy eléggé biztos vagy-e a saját véleményedben, vagy esetleg hajlandó vagy meghallgatni azt is, amire Jézus tanít az Egyház kritizálásával kapcsolatban? Amikor a farizeusokról beszél tanítványainak, az első mondata ez: „Mózes székében az írástudók és farizeusok ülnek.” PONT. Annál, hogy „lepontozzuk” őket, Jézus szerint tehát előrébbvaló az a tény, hogy az Isten akaratából irányítják az ő népét. Ő tud róluk és a hibáikról is, és az első, amit ezzel a kijelentő mondattal kér tőled, az az, hogy fogadd el alázattal ezt a helyzetet. Megtetted már? A második mondat: „Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg!” Vagyis: ők az Isten tanítását közvetítik számunkra, semmi nem akadályozhat meg abban, hogy azt követve eljuss az üdvösségre. És ezzel hogy állsz? És itt még egy fontos keresztkérdésre kell tudnunk válaszolni. A pap (még ha „farizeus” is) Jézus szavai szerint alkalmas arra, hogy a tanításával az üdvösség felé vezessen. Ha pusztán csak a kötelességét végzi, akkor is a te üdvösségedért is dolgozik. Ő minden nap az egész Egyházért végzi a zsolozsmát, értünk mutat be misét, vállalja a magányt. Látom, foglalkoztat az ő helyzetük. Te mit teszel az ő lelki üdvükért? Egy barátom Medugorjéban mezítláb ment fel a sziklás Krizevácra, hogy ott a magyar papokat lélekben a kereszt elé tegye. És ő vállalta azokat a lelki harcokat, amiket a papokért való böjtölésért és vezeklésért el kellett viselnie. Azt tanácsolta nekem, hogy csak közösségben imádkozzak papokért. A Sátánnak ugyanis legnagyobb ellenfele a pap, aki megtörheti Isten erejével a hatalmát. Fogalmunk sincs arról, hogy mit vállal az, aki a lelkek üdvösségéért szenteli magát. A Te közösséged, családod hány papot hordoz az imáiban? Szemléletbeli váltásra van szükségünk, amire jó alkalom lehet ez a kiemelt év. Gondoljuk bele magunkat többet az ő helyzetükbe, közeledjünk feléjük a hétköznapokban is és hordozzuk őket közösségileg imáinkban! /Gyurácz Németh László/ A Papság Éve indulásakor „lecseréltük” a szentmisék végén mondott Szent Ferenc imánkat. Helyette most papjainkért imádkozunk a Prohászka Imaszövetség ajánlása szerint. Hogy otthon is kéznél legyen ez az ima, itt is közöljük. Mondjuk pásztorainkért minél gyakrabban, akár ezt, akár más fohászt! Istenünk! Köszönjük papjainkat, akik feléd vezetnek, segítenek bennünket életünk útjain. Szenteld meg őket, hogy szentek legyenek, és szentül szolgáltassák ki szentségeidet! Óvd meg őket a veszélyektől és adj nekik sok neked tetsző örömet bennünk, Téged szolgáló életükben! Adj új papi és szerzetesi hivatásokat! Hívj szolgálatodba fiatal fiúkat és lányokat, hívj az én családomból is, hogy ők magukat neked adva, a világról lemondva neked tetsző, boldog életet éljenek! Szűz Mária, az Egyház és a papok Édesanyja, könyörögj érettünk!